A Hon, 1880. február (18. évfolyam, 28-52. szám)
1880-02-25 / 48. szám
Budapest, 1880. Szerda, február 25. 48. szám. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Szerkesztőnő irodai Barátok-tere, Athenaeum-építet. A lap szellemi részét illető xavidea köslemfog a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSES szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivallal (Barátok* ten, Athenaeum-épitet) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Eladó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épiUet földszint. Előfizetési díjt Portén küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ......................................................2 fit 8 hónapra .............................................. . . 6 hónapra ....... ....12» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint....................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, február 24. A régi és az új horvát bán. Sok bajunk volt a horvátokkal s hogy volt, abban nem kevéssé részes a »kegyelemben« elbocsátott ezelőtti bán: Mazsuránics. Az ő hivataloskodásának meglehetősen hoszszu ideje alatt (1873. szept. 20. óta) a horvátok,mondhatni, igen »elvadultak« Magyarország irányában; a kevés »testvéri« érzület is, ami még meg volt, ez idő alatt ellenszenvvé fajult, melynek jeleit s szenvedélyes kitöréseit nem egyszer őszintén sajnálkozva tapasztaltuk. És ezen »elvadulási« proczesszusban Mazsuránics bán soha sem gyakorolt »szeliditő« hatást; nem csak, de egyes nyilatkozataival s egész magatartásával mintegy felbátorította a túlzásokra hajló s mértéket nem ismerő követeléseket; ésannyira, hogy Horvátországban újabb időben népszerű dologgá lett: népszerűtlenné, sőt gyűlöltté tenni Magyarországot a horvátok előtt. Pedig hát a bánnak tömérdek módja és eszköze lehetett és volt is arra, hogy »tónust adjon« lefelé; hogy ne hagyja annyira megfogyatkozni és megfogyasztani az összetartozás érzetét a horvátokban, kik nem csak közjogilag, de más tekintetben is Magyarországra vannak utalva, melytől, mióta e kapocs évszázadokon át fennáll, mindig csak jótéteményeket tapasztaltak. Hanem hát Zágrábban nem a bán, hanem a diáknépség lett a hangadó s a mennyiben az előbbi az volt, nem volt abban bizony semmi köszönet. Mazsuránics bán úgy kormányozta Horvátország szekerét, hogy vagy a lovak közé dobta a gyeplőt, vagy pedig arra felé hajtatott, merre nem kellett volna s a merre hajtva és tartva, végül ki kellett fordulnia magának is a szekérből. Csoda-e, ha a nagyon felcsigázott követelések s a mesterségesen felszított ellenszenv mellett az újabb magyar-horvát kiegyezés meghiúsult ? Pedig Mazsuránics azon horvát országgyűlésnek volt az elnöke, mely majdnem egyhangúlag fogadta el az 1871-ki kiegyezést s lám azóta, az ő kormányzása alatt, mennyire túllicitáltak a horvátok még saját magukon is ? Mazsuránics neve: egy magyar horvát kiegyezés létrejöttéhez s egy ugyanilyen bukásához van kötve. Ne így legyen ezentúl. S reméljük is, hogy az újonnan kinevezett bán, Pejacsevich László gróf alatt nem is lesz igy. A história olyan neveket mutat fel a horvát báni méltóságban, melyekre magyar és horvát egyaránt büszkeséggel telik el; olyan bánokat, kik a mellett, hogy jó horvátok, jó magyar hazafiak is voltak és tudtak lenni egyúttal. Azok közös történetünk büszkeségei s megszemélyesítői a magyar-horvát testvériségnek ; azok nem értenék meg a mostani kor fattyúhajtásait s a felszított czivódásokat. Egy ilyen bánt óhajtunk és remélünk mi Pejacsevich grófban, ki visszavarázsolja mintegy a történet amaz igazi és nagyszabású báni alakjait, melyek nevéről annyi dicsfény sugárzik le s melyek nagyon is meg tudták egyeztetni szivükben Magyar- és Horvátország szeretetét. Ilyen bán alatt Horvátország visszakaphatja a határőrvidéket s teljesülhet a horvátok egy régi vágya. Ezért az uj bánnak, mindkét nemzet érdekében szerencsésebb, szebb pályafutást és majdan, jó későn, jobb véget kívánunk, mint a minő volt Mazsuránicsé! Kívánjuk mindenekelőtt, hogy szerencsésen előmozdíthassa végre a kiegyezés létrejöttét, mely aztán a két nép és ország tartós egyetértésének s testvéri érzületének legyen alapja és záloga. — Mazuranics bán lemondására vonatkozólag a »B. C.«-nek Zágrábból a következőket írják: Egész Horvátország nagy örömmel vette tudomásul azon hírt, hogy Mazuranics bán végre lemondásra kényszeríttetett. Span főállam ügyész kivételével még legbizalmasabb politikai hívei is nyíltan kimondják, hogy nagy szerencsétlenség lett volna, ha továbbra is a teljesen tehetetlenné vált, minden tetterőt nélkülöző Mazuranics bán maradt volna a horvát országos kormány élén. További kormányzása csak az ultrák pártjának megizmosodását vonta volna maga után, miután magában a kormánypártban tökéletes bomlás állott be, melynek bekövetkezte legnagyobb részben Mazuranicst terheli. Annyi bizonyos, hogy Mazuranics bánnal egy pénzügyi kiegyezés soha sem jött volna létre, mert ő teljes tudatával birt annak, hogy a kiegyezés létrejötte nyomában más bán következnék utána és hogy ő csak addig maradhat hivatalában, mig a provizórium tart. Ha Mazuranics bán nem úgy gondolkozott volna, akkor a kiegyezés a múlt évben kétségtelenül létrejön. Az uj bán nevét itt mindenfelé a legnagyobb rokonszenvvel üdvözlik és gróf Pejacsevich soha sem találhatott volna kedvezőbb időszakot a mostaninál arra, hogy egy hatalmas és erős pártot alakítson nem csak a tartománygyűlésen, hanem az egész országban is; csakhogy határozott erővel kell bírnia arra, hogy a képtelen tisztviselők egész hadát, melyet Mazuranics nepotizmusa ültetett hivatalaiba — elkergesse. — A szerb vasutat a nándorfehérvári »Videlo« egy oly állam társulatának óhajtaná átadni, mely a legolcsóbb tőkével rendelkezik, s mely államnak politikai érdekei Szerbia politikai érdekeivel egykönnyen nem jönnek öszszeütközésbe. Ennélfogva konstatálja, hogy a mi monarchiánk nem az az állam, mely a szerb vasutat kiépítni hivatva volna. Ausztria-Magyarországban a pénz roppant drága, s indusztriája sem sorolható a legelőrehaladottabb államokéi közé. Nevezett lap a tiszta szerb érdekek terén állva, Szerbiának a szóban lévő ügyben a legnagyobb elővigyázatot ajánlja, s egyutas felhívja, hogy Francziaországra és Belgiumra irányozza figyelmét. Ezek az államok azok, ahol a szerb pénzügyi és gazdászati viszonyok kielégítést nyerhetnek, s a szóban lévő vasúti ügyben a szerb politikai kivonatok is kockáztatva nem lesznek. — Leeb nyugalomba lépett miniszteri tanácsos helyébe — a »B. C.« értesülése szerint — Köffinger osztálytanácsos neveztetett ki és bizatott meg az illető szakosztály vezetésével. Az eddig Köffinger osztálytanácsos által ellátott hitelosztály vezetését, a vasúti szakosztállyal egyidejűleg, Beretvás osztálytanácsos fogja átvenni. Köffinger miniszteri tanácsos továbbra is megmarad kormánybiztoskép az osztrák-magyar bank mellett. — A »Tiszavölgyi társulat« központi bizottsága febr. 25-én, d. u. 4 órakor, nagyérdekű ülést tart. Az ülés egyik főtárgya a külföldi szakértők véleménye tárgyában kiküldött albizottság jelentése. Úgy halljuk, hogy az albizottság munkálatát Sennyey Pál b. javaslataira alapította, a technikai kérdéseket illetőleg akkorra tartja fenn magának a nyilatkozattételt, amikor a külföldi szakértők véleménye alapján készült kormány- előterjesztés a kormány ígéretéhez képest a központi bizottsággal közöltetni fog; a szervezetet illetőleg azonban az albizottság már most nyilatkozik és Széchenyi eszméjéből kiindulva, messzeható javaslatokat tesz. A másik főtárgy a tiszai végleges kölcsön kérdéser e részben ugyanis be fog mutattatni a pénzügyminiszterrel folytatott értekezletről s a pénzügyi bizottság idevonatkozó megállapodásáról szóló jelentés. — A szentpétervári merénylet. Mint a »W. Abendpost«-nak írják Szentpétervárról, már hosszabb idő óta, hire járt, hogy a nihilisták a téli palotát föl akarják robbantani. Egy bizonyos Tsernitewskynél a Lestukov Pereulokban a téli palota pontos tervét és jelentékeny dynamitkészletet találtak. Hasonló terveket fedezett föl a német titkos rendőrség Genfben Krapotkin herczeg nihilistánál és azokat közölte az orosz kormánynyal. A robbanás után a romok közt egy nagy plébszelencze fedőjét és hosszú drótdarabot találtak. Úgy látszik, hogy a robbanás óra segítségével eszközöltetett mely 6 óra 20 perczre volt igazítva. A „HON44 TÁRCZÁJA. 1 .------------------------------------------------------------------1 Akik kétszer halnak meg. Regény. Irta: Jókai Mór. Első rész: A „Tegnap.“ (32. Folytatás.) A majmok pedig szoktak malicziózusok is lenni. Az előre látható volt, hogy Soma urfinak ezen a vidéken nem lesz maradása a fentebbi casus után. Akivel csak összejön, mind azt kérdezi tőle, hogy hol a piros uniformis ? Nincs is más neve, mint a »szvornoszt-vitéz.« Illavaynak gondoskodni kellett róla, hogy valahová jó messzire elvigye, ahol még a viselt dolgainak hírét nem hallották. Az egész országban volt még egy város, ahol a múzsák csendesen meghúzhatták magukat. Mint tudva van, a főtanodák szüneteltek : a debreczeni kollégiumban országgyűlést tartottunk, s a nagyenyedi kollégiumban az oláhok praelegálták a jus naturét. De még Pozsonyban lehetett találni akadémiát, ahol olyan fiatal emberekkel, akik nem váltak be katonának, odahaza meg terhére voltak a háznak, el lehetett csavarogtatni egy-egy semestrist, sub titulo juridical cursus. — No az is szép »jus« lehetett, amit ott tanítottak. Mikor az összes törvénykönyv darabokra volt már tépve. Hanem azért az öreg professorok csak fölmentek a kathedrába, s a diákok csak megitták a maguk sörét a commercen s ezzel fönn volt tartva a normális állapot. Ide hozta el Soma urfit, asseciástul együtt a nagybátyja. Természetesen itt is a professzorhoz adta be szállásra. Hanem a kópé diákok ott is kifogtak rajta. Valahonnan megtudták, ha más nem, Koczur barátunk beszélte ki, hogy micsoda hőstetteket vitt véghez a hadjárat alatt. Rajta száradt a szabad csapat vezér czím. Pozsony pedig abban az időben a császári csapatok pivotja volt és egyúttal központja a magyarországi dolgokkal elégedetlen mágnásoknak. Soma urfit addig csúfolták, amig az lett belőle, aminek csúfolták. Egyszer csak kap Illavay egy levelet Koczurtól, hogy megint lettünk ám valamik az akadémia falát megkentük bájjal, hogy egyék meg a kutyák, magunk pedig felcsaptunk gróf * * szabad csapatjába volontérnak, vissza is vettük a régi Opatovszky Kornél nevet. S most vigyázzon aztán már urambátyám a nyakára, hogy a markunkba ne kerüljön, mert ha a minap föl nem köttettük, mint hazaárulót, majd felköttetjük most, mint rebellist. »Bolond lyukból bolond szél!« mondá rá Ferencz. Majd onnan is elszaladtok ti, mihelyt megérzitek a kolbászbázt. Nem gondolta meg, hogy bolondoknak áll a világ. Már ide nem mehetett utána, hogy visszahozza. Engedte futni a futó bolondot. Különben maga is félig-meddig bolond volt már. Egy pár szép méla szemnek a bolondja. Miben nagyok a nők ? Pálma tudott valamit, ami Ulawayt legközelebb érdeklő titok volt. Valósággal nem is volt az titok, mert többen is tudták, és Ferencz maga is megtudhatta volna, ha a sértett szív olyan büszke nem volna, hogy a gondolatnak megtiltsa azt, hogy szóvá változzék. Ha a legelső ismerősétől kérdezte volna, az megmondta volna neki, de hát nem kérdezte. Ennek a nagyon érdekes titoknak a folytán Pálma rögtön ez utóbbi események után levelet írt valakinek. S attól legrövidebb időn meg is kapta a választ. Gyönge violaszinű volt a papir, a melyre az volt írva, jelvényül a szögletén egy gyászfecskével. Nehéz írása volt. A tartalma különben úgy is rávallana asszonysziv eredetére. »Nagy örömetkozott nekem a grófnő bizalmas közlésével. Senki a világon nem óhajtja jobban és igazabban mint én, hogy »5« boldog legyen. A lelkem megvigasztalódik annál a gondolatnál, hogy ami rám nézve elvesztett kincs, annak az értékét egy magas lélek felismerte. Jól találta a grófnő a kérdést. A nőknek a csekélységekben van az erejük. Az ő tanulmányuk az, hogy milyen a férfi, akit szeretnek, a hétköznapi életben ? S én ezt egy időben sokat tanultam. A férfi, akiről mi egymásnak beszélünk, a legrendkívülibb jellem, akit nagyon keresztül kell ismerni, hogy ellenmondó vonásait összeegyeztethessük. Együtt lakik benne az író a gyöngeséggel. Bátorsága megrendíthetlen a halálveszélylyel szemközt , hanem ha egy poharat el talált törni, azt eltagadja a gazdasszonya előtt; fél, hogy megtudják. Nincs olyan ellensége, akinek hétszer egymásután meg ne bocsásson, de az iránt, akit szeret, engesztelhetetlen. Sem embertől, sem sorstól nem jöhet rá olyan csapás, ami kedélyét megkeserítse, de attól, akit szeret, egy elmulasztott tekintet, egy rosszul választott hangja a kimondott szónak képes szívéig sérteni. Azt azután elhordozza,és nem panaszkodik,hanem az arcza beszél róla, hogy szenved. Oh mennyit tud beszélni ez a durvának látszó arcz! Aki annak a hieroglyphjait megismerte, úgy olvashat belőle, mint a könyvből. A nagy dolgokban engedékenye kicsinyekben követelő. S az ilyen kicsinységekben van a nők hatalma, akik szerettetni akarnak. Elmondom önnek, grófnő, a tapasztalataimat. Ő egész lelkével átadja magát annak, a kit szeret s a féltékenységet nem ismeri. Azt mondá egyszer: »a ki félt, az megszűnt becsülni először a nőt, azután önmagát.« Azonban önmaga iránt bizalmatlan, s még inkább azzá kellett lennie a miatt, ami közöttünk ketté szakadt. Ezt a bizalmatlanságot valahogy ki kell lopni a szívéből. Csak lopni, mert ha észreveszi, hogy utána lesnek, még mélyebbre elrejti. — Legelőször is a külsőségeken kell észrevennie, hogy gyöngéd figyelem jó eléje fele útra. Az ilyen külsőségek bagatellenek látszanak , de összeségükben mégis olyanok azok, mint az arab regékben a »telik : egy erszényke kavicsokkal, tollakkal, virágokkal, bogárszárnyakkal, magokkal, csigákkal megrakva, amiknek összeségéből mégis azt az üzenetet olvassa ki, a kinek adják, hogy szeretve van. Hát legelőször is kezdjük a viseletén. Az öltönyökben »5« a kék szint szereti, annak minden árnyalatát , de leginkább az olyan ibolyakéket, aminő a levélpapír színe. Azonkívül tűrheti a fehéret és a feketét s a határozatlan színeket. Hanem a piros szint gyűlöli minden asszonyi viseletén. Még a rózsaszint is : az a kaczérság szine, a sötét császárpiros és bordeaux-szinektől pedig egyenesen irtózik. — A hajviseletnél nem igen szereti, ha a nőnek hunczutkája van. Leginkább tetszik neki, ha a két első hajtekercs be van fonva s aztán a fülön alól leeresztve s ugy a kontyra feltüzve. (Nem nevet ki a grófnő, hogy ilyen apróságokkal fárasztom ?) Ellenben csípős és udvariatlan tud lenni az olyan nő iránt, a ki féloldalt viseli a hajválasztékát. (Folytatása következik.) Az »Extrabi« nak Londonból a következőket jelentik : » A reggeli lapok jelentik Szenpétervárról, hogy eddig új elnyomatási rendszabályok nem hozattak, de hire jár, hogy a czár egész Oroszországban akarja proklamálni az ostromállapotot. A robbanás utáni napon tanácskozás volt, melyben a czár kifejezte óhaját, hogy le akar mondani, de a czárevits és az egész tanács sürgős kérésére ettől elállt. Drentelen, Gurko és Zurov a nihilista bizottságtól leveleket kaptak, melyekben az állt, hogy fölösleges a küszöbön álló ünnepélyességek alkalmából inluniinácziókra tenni előkészületeket, mert a forradalmárok maguk készítenek elő oly illuminácziót, aminő nem létezett, mióta Nero Rómát felgyújtotta. Az országháziból. Ma az ellenzék nagyon rezerváltan tartá magát, csak Simonyi Ivánt bocsátá a tűzbe, ki saját pártjának rémületére beszélt, de omnibus rebus et quibusdam aliis. Pártunk részéről Éles Henrik intézett egy éles támadást az egyesült ellenzék ellen, mely, úgy látszik, nagyon érzékenyen vette. De a nap érdekét gr. Szapáry pénzügyminiszter úr beszéde képezé. Ő felelt: nemcsak a pénzügyi programmja és e körüli eljárása ellen felozott vádakra , de egyszersmind Széll támadásának minden pontjára is. És, úgy hiszszük, az elfogulatlan bíráló el fogja ismerni, hogy sikerrel felelt; de azt, hogy őszinte, nyílt és lejális volt, kénytelen lesz elismerni még ellenfele is ; mert mikor a pénzügyminiszter legméltóbb ellenfelét, a védelem után, újra a közreműködésre szólitja fel; mikor gróf Szapáry úgyszólván helyét ajálja fel Szélinek, akkor önzetlen, jóakaratának és hazafiságának elég fényes tanúbizonyságát adta. Legelőször elővette azt a vádat, mintha ő tavali programmjához hűtelen lett volna ; kimutatta, hogy ígérte a hadi kiadások és boszniai kiadások megszorítását; megtörtént ; ígérte a bevételek fokozását; a szállítási, védelmi adóval, a petróleumvámmal és aranyagrónyereménynyel, az ellenzék által is elfogadható jövedelmi fokozásokat hozott be ; Ígérte a vasátcsoportosítást és most az nagyban készíttetik elő ; ígérte az államjószágok tervszerű értékesítését; aki olvasta előterjesztését és annak indokolását , meggyőződhetett arról , hogy ez ígéretét is komolyan vette. Ha azonban a szőlődézsmaváltságra és átvámra, vagy kereseti adóra vonatkozó előterjesztéseiben engedett a kapacitácziónak és az ország anyagi helyzetének, talán nem szemrehányás, de elismerés illeti őt meg; talán az lett volna a hiba, ha azokhoz makacsan ragaszkodik, csak azért, hogy a papíron sokkal kedvezőbb mérleget mutasson be. Sikerülten polemizált ő Székl ellen is , különösen három irányban. Először a mérleget iparkodott 1877-ben és 1880-ban egyenő alapokon összehasonlítni, és ezt két kombináczióban is tette. Ugyanis mindkét évből kidobta a beruházásokat, törlesztéseket, valamint az államjószágok eladásából befolyó jövedelmet, hogy igy kimutassa , miszerint ez alapon 1877-ben 151/1, 1880-ban csak 12 millió deficitünk van ; pedig ebben benfoglaltatik : a boszniai rendkívüli kiadás is, mely apadni fog és a konverzióból keletkező , nagy kamatemelkedés , minek ez a kormány nem oka. Másodszor kimutatta azt, hogy ha Széll azzal vádolja az 1880 ks előirányzatot, hogy abban a legszorosabban vett belkormányzati kiadásokra csak 18 millió marad , még ez sem igazolja a hanyatlásra, visszaesésre vonatkozó vádját, mert ugyanez alapon számítva, ugyanezen kiadásokra csak 10 millió 150 ezer forint marad fönn, az általa kiindulásponttal használt 1877-ben. Tehát e tekintetben a helyzet tetemesen javult, nem romlott. Végül : a boszniai eseményekkel kapcsolatos kamatteher és kurzusveszteség kérdésében is rektifikálta a pénzügyminiszter Széll Kálmán állításait. Először is : megkülönböztette a konvertálandó összegben azt, mi a boszniai események előtt konvertáltatott ; másodszor : iparkodott kimutatni, hogy ha más államok papírjaiban is volt ekkor kurzusveszteség és ha az osztrák papírokon sem volt észlelhető, azs boszniai expedíczió után : 4 százaléknál nagyobb veszteség, nem számíthatni 10 százalék veszteséget nálunk, a boszniai okkupáczió terhére. És igy : a Széll által e czimen fölszámított fél fél millió veszteség alig megy 600 ezer frtra — a mi számításunk szerint, a pénzügyminiszter által, úgy hiszszük, alaposan nyújtott adatok alapján. De különösen figyelemre méltó gr. Szapáry beszédében az a összehasonlítás, melyet, pénzügyeink állására nézve, az 1878. októberi és a mostani állapot közt tett; mert Széll ugyan nem csinálta az 1878. októberi állapotot, bár akkor távozott el; de Szapáry sem hibás azért; és ha akkor 114 millió függő adósság konverziójáról kelle gondoskodni ; ha az akkori alacsony kurzust nézzük, és ha tudjuk, hogy most ez adósság konzolidálva, papírjaink árfolyama tetemesen emelve jön; deficitünk pedig, 1878 és 1879-hez képest tetemesen apadt, akkor senki sem állíthatja, hogy pénzügyeinkben visszaesés van, és hogy ez után haladva, a kibontakozást el nem érjük. Úgy, hogy a kormány pénzügyi politikája, a múltért, és oly kevéssé vádolható, mint a jelenért; mit különösen az a körülmény is bizonyít, hogy beszélnek ugyan sokat átalános gazdasági tervekről, a jövőre nézve, de még eddig senki sem mondott a jelenre vonatkozólag egyetlen pénzügyi rendszabályt. Ily körülmények közt: a kormány és pártja csak igazolva vannak, ha megmaradnak ott, ahol vannak. Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter beszéde a képviselőház febr. 24-én tartott üléséből. T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nem szólaltam fel ezen átalános vita folyamában azért, mert a költségvetés beterjesztése alkalmával volt szerencsém előadni azon átalános nézeteket, melyek engem ezen költségvetés előterjesztésénél vezéreltek s amennyiben a pénzügyi bizottság által beterjesztett költségvetés az általam beterjesztett eredetitől eltér, meg voltam győződve, hogy lesz alkalmam ezen eltérést magyarázni és indokolni, hogy ezen eltéréshez miért járultam hozzá. A t. képviselő urak erre nekem alkalmat adtak s leszek bátor most álláspontomat indokolni. Mindenekelőtt reflektálok némely állításra, melyet az előttem szólott t. képviselő urak előadtak. (Halljuk!) Lukács Béla képviselő úr, aki első volt a felszólalt szónokok közül, akik tulajdonkép a költségvetéssel foglalkoztak, azt mondta, hogy lehessen a jelenlegi pénzügyminiszter szavainak hitelt adni, akkor, amikor ő néhány hónappal ezelőtt felszólalván, azt helyezte kilátásba, hogy a deficzit az 1879. évben nem lesz nagyobb, mint az előirányzott deficit, pedig tényleg máris jóval nagyobb lett az. Engedelmet kérek a t. képviselő úrtól, ne méltóztassék figyelmen kívül hagyni, mikor és mily körülmények között mondtam ezt, és mennyire tér el a tényleges deficzit eredménye az előirányzott és talán még akkor kilátásba helyezett deficzittől. Az 1879. évi praeliminált deficzit volt 26.800.000 írt. Ezen összeget helyeztem kilátásba október végével, akkor, amidőn még a három utolsó hónap kezelési eredményei nem lehettek tudomásomra, sem az, hogy az év utolsó negyedében az adóvisszamaradások 41/2 millióra mentek. Hogy e 4 1/2 milliónyi összegből, ha előirányzatomhoz ragaszkodni kívántam volna, a hiányzó 1 millió néhány százezer frtot be lehetett volna hajtani, az kétséget nem szenved; s azt hiszem, hogy azért, mert e tekintetben figyelembe véve az ország anyagi helyzetét, az adó behajtásában kíméletesen jártam el, szemrehányással nem illettethetem. (Élénk helyeslés jobbfelől.) De, te hát, méltóztassék megengedni, hogy megmagyarázzam, hogy ezen egy körülményen kívül, hogy a három havi adóvisszamaradás maga 4 és fél milliót tett, igazolt-e az, hogy az 1879-diki deficit mintegy 1 és fél millióval nagyobb lett, mint tényleg előirányozva volt. E tekintetben csak három tételre vagyok bátor felhívni a t. ház figyelmét, melyek lényeges különbséget és eltérést okoztak az 1879-diki előirányzat és az év kezelési eredményei közt. Egyik a közlekedési miniszter úr túlkiadásai, legnagyobb részben vízszabályozási munkákra 1.400,000 frttal ; a másik a határvámvisszamaradások 3.400,000 frttal ; a harmadik az adóvisszamaradások az egész éven át 4 millió frttal, úgy, hogy az eredménynyel az 1 és fél millió nagyobb deficittel szemben áll ezen három tételből eredt és 8.800,000 frtra menő összeg, mely nagyban ellensúlyozza ezen összeget. De, t. hát, Lukács Béla képviselő úr azt mondta, hogy ő azt már tavaly is előre jósolta, és így az ő szavainak és számítása alaposságának nagyobb hitelt lehet adni, mint az enyimnek, mert már akkor jelezte azt, hogy a deficit Bosznia nélkül lesz harmincz millió, a boszniai okkupáczióval pedig 40 millió és ez csakugyan be is következett. Először is, t. hát, ez teljesen nem következett be, mert a deficit nem 30 millió, hanem 28.200.000 frt, tehát körülbelül 2 millióval kevesebb; de különben igen csodálom a t. képviselő úr profetikus szellemét, melynél fogva ő már akkor tudta, hogy azon katasztróphák és közgazdasági nehézségek fel fognak merülni, melyek oly kiadásokat igényeltek, melyek több millióra mentek, és amelyeket előre látni nem lehetett. (Úgy van jobb felől.) És ha a t. képviselő úr összeszámítja azon kiadásokat, melyek így a rendes kiadásokon túl felmerültek és az adóvisszamaradásokat, már így is 5—6 millióra tehető legalább 1s azon öszszeg, melylyel javult volna a helyzet, ha azon nagymérvű katasztrófák, melyeket az előirányzat alkalmával előre látni nem lehetett, be nem következtek volna. De azt mondja a t. képviselő úr, hogy elettől fogva vérmesek voltak a pénzügyminiszter előterjesztései. Azt mondta úgy a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával itt e házban, hogy az általam beterjesztett első költségvetés minden reális alapot nélkülöz. .Ezt ő nem egyszer, de igen sokszor hangsúlyozta és mi volt a végeredmény ? Az, hogy az összes előirányzott bevételek tettek 219.500.000 frt, a kezelési kimutatások alapján pedig az összes bevételek tettek 220.700.000 frtot és így igazoltak voltak az általam előirányzott bevételek. Egy további állítást is tett Lukács Béla képviselő úr és utána Széll Kálmán J. barátom tegnapi felszólalása alkalmával, amennyiben szintén utalt arra, hogy a pénzügyi bizottság által előterjesztett költségvetés és az általam eredetileg benyújtott költségvetés végeredménye vagyis deficitje közt 9 milliónyi különbség van, és azt mondották, mily borzasztó eljárás az, hogy a kormány eredeti álláspontját ekkér feladva, lépésről-lépésre tovább tolatta magát, úgyhogy a kormány eredeti előterjesztéseiből nem maradt semmi egyéb, mint a kölcsön. Méltóztassanak megengedni, hogy azon eltérésekre nézve, amelyek az általam eredetileg beterjesztett költségvetés és a pénzügyi bizottság által beterjesztett költségvetés közt fenforognak, részletesen adjam elő, hogy azok miből állanak ? Először állanak a földtehermentesítési és szőlődézsmaváltsági kötvények törlesztésénél előre számított 3 milliónyi kevesebb kiadásból; másodszor a bevételek leszállításából, ami tesz 2.600,000 frtot; harmadszor a kereseti adónál fölvett 800,000, a szállítási adónál 800,000, az út- és biovámnál 4.600,000 frt, az ásoátnyolajadónál fölvett 1.800,000 frtból, mely tételek összesen 9.200,000 frtot tesznek. Ebből áll azon különbség, amelyet indokolni bátor leszek. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt a legsúlyosabb állítással, a földtehermentesítési kötvényekről szóló törvényjavaslatnak visszavonásával és azzal, hogy e tekintetben más törvényjavaslatot nyújtottam be, kell kezdenem. Én, t. hát, teljesen elismerem azt, hogy ezen két javaslat közt, t. i. a közt, amelyet eredetileg benyújtottam , a közt, amelyet utólag nyújtottam be, principiális különbség van, de nem ismerem el azt, hogy az eredetileg általam benyújtott törvényjavaslat jogsérelem lett volna, és e tekintetben hivatkozom arra, hogy azon eredeti törlesztési terv, amely — mellesleg megjegyzem — nem is egyezett meg a kibocsátott törvények menynyiségével, nem alapszik törvényen, nem alapszik — ne méltóztassanak félreérteni, — legfelsőbb pátensen sem, hanem alapszik egy, 1857-ben kibocsátott cs. kir. pénzügyminiszteri rendeletén, így tehát semmi törvénysértés sem történt volna azzal, ha a törvényhozás elhatározta volna magát arra, hogy elfogadja azon javaslatot, amelyet beterjesztettem.