A Hon, 1880. február (18. évfolyam, 28-52. szám)
1880-02-14 / 39. szám
. Közül háromban fölülosztalékot a Tiszavidéki vasút nem adhatott, a megváltási kulcsot egészen az állam javára állítja egybe. És tekintve azt, hogy a Tiszavidéki vasútnak sem részvényesei sem igazgazgatósága előbb, mint 1886 előtt a megvételt nem várhatták, ennélfogva mi az előző hét évben pályánkat a legnagyobb költséggel és szigorral gondoztuk és a pályafentartásra igen sokat fordítottunk. Tartalékalapunkat 4 százalék helyett 10 százalékkal öregbítettük, új gőzmozdonyt készíttettünk, vagyonaink nagy számát újra kiigazíttattuk, tekintettel a romániai forgalomra hat új szalonkocsit rendeltünk; szorgalmas hivatalnokainkat gyorsan magasabb hivatalba előléptettük és különös díjazásban részesítettük. Vitelbéreinket — ami igen fontos — kőre, fára, szénre tetemesen leszállítottuk. Ha mindezeket összevéve és egészben mellőzzük és pályánk kezelésében csak a magas jövedelmezőséget tekintjük, akkor a Tiszavidéki vaspályának jövedelme 7 éves átlagban egészen máskép alakul, és ha a kormány a megvételt jelenben bármi okon elhalasztaná és csak kicsivel kedvezőbb évek jönnének, a megváltásért sokkal nagyobb összeget fogna fizetni. De ha fölveszszük azt, hogy a vasút értékén és állományán kívül: 1. anyagszerekben 2. leltári vagyonban 3. társulati ház vételárában 4. az elsőbbségi kötvényeknek jelenlegi cursus szerint értékesítendő és átszolgáltatandó árából 1.884,727 frt — kr készpénzben számítva, 880,802 frt 96 kr 841,864 frt 74 kr 335,141 frt 52 kr 3.942,536 frt 22 kr., tehát csaknem 4 millió frt áru külön vagyont a vasút értékén kívül kapna a magyar állam; elvitazhatatlan, hogy a Tiszavidéki vasút mostani megszerzése az államkincstárra nagy pénzügyi előnyökkel jár végre. Azt írja tisztelt barátom, hogy:a végleges átvételt elfogadja már most, és e tekintetben módosítható a szerződés tervezete. De ha más lappang ez alatt , majd elhalasztás vagy üzleti átvétel képében merülne fel az ártatlan ellenállás, ne akkor legyen elkészülve a vezénylő igazgatóság, hogy a kormány nem engedhet, mert a haladéknélküli átvételt, feldarabolást ma már nem egy csomó ember kéri, hanem egész Magyarország közgazdasági közvéleménye követeli. Ezekre nézve csak annyit jegyzek meg, hogy ha igazgatósági társaim az általam készített memorandum alapján a végleges eladást már most elhatározzák és a kormány e tekintetben tervének módosításához hozzájárul, akkor egy hó alatt a Tiszavidéki vasút a magyar államé lehet. Sőt azt is megsúgom tisztelt barátomnak, hogy az ártatlan ellenállásra nézve legyen tisztában. Én vasút nélkül vasúti igazgatóságot nem képzelek, véleményem szerint az igazgatóság az eladással meg fog szűnni s be kell következni a liquiflácziónak. ricz Pál: 4P Pária, február 11. (A »Hon« levelezőjétől.) (B.) Az elmúlt tíz napon át a tengerészeti és gyarmatminisztérium költségvetése és a vámtételek tárgyalása töltötte be a franczia képviselőház munkarendjét s bár mind a kettő igen élénk eszmecseréhez vezetett, e kérdések mint magánjellegűek alig bírhatnak jelentőséggel a külföldre nézve. A tengerészeti költségvetés egyébiránt, mint az annak idején jelentve volt, csaknem miniszterkrízis okozója lett a miniszter által a gyarmatok erődítésére előirányzott 800.000 franknyi összeg miatt, melyet a ház megtagadott. A hír, hogy Fauriguiberry beadta lemondását, hitelesnek lett elismerve s ami különösen nem tévesztendő szem elől: a republikánus sajtó nagyon langyos hangon vett róla tudomást. AHavasinak sikerült e hírt a leghitelesebb forrásból megcáfolnia. Tegnap az esti órákban érkezett Passyból a hír, hogy Crémeux Adolphe 84 éves korában meghalt. Jó ideje ugyan már, hogy a politikától viszszavonulva élt, de nem csekély tevékenységénél fogva, melyet közel félszázad óta a közügyek terén gyakorolt, halála politikai esemény. Cremieux, mint ügyvéd kezdte a nyilvános pályát, s mint ilyen csakhamar nagy hirre vergődött, Trestaillon szenzácziós bünpere alkalmával, a ki fényes nappal az utczán követett el gyilkosságot s a kinek védelmére vállalkozott. 1842-ben Chinon-ban képviselővé választék ; a választási reformok ügyében tartott bankettek vitáiban élénk részt vett s 1848 február 22-ikén aláírta azt a kérvényt, mely a Guizot-miniszterium perbevonását követelte. Február 24-én ő ment jelenteni Louis-Philippe-nek, hogy a Tuilleriák veszélyeztetve vannak s állítólag a Concorde-terig kisérte a királyi családot, mely ott kocsiba ült és elhajtatott, hogy többé vissza ne térjen. Tagja volt az ideiglenes kormánynak s az »Assemblée Constituante« később az igazságügyminiszteri tárczát bízta rá. Az ő minisztersége alatt s az ő javaslata alapján szüntették meg a testi büntetést és ugyancsak ekkor és általa került a házasság felbonthatóságának visszaállítása javaslatba — a nélkül azonban, hogy az akkori törvényhozás a magáévá tette volna. Midőn a képviselők egyike, Louis Blanc üldözését kérte, ő maga, mint igazságügyi miniszter azt ellenezte. A deczember 2-ka őt is börtönbe juttatta. A Mazasba került. Ettől fogva távol maradt a politikától, 18 éven át, a míg nem 1869-ben a Seine-departement harmadik választókerülete által újra képviselővé nem választatott. A császárság bukása ismét vezérszerepet adott neki. Tagja volt a honvédelmi kormánynak ; de ennek a kabinetnek, nem ugyan azért, mert nem védelmezte, — hanem azért mert nem birta megvédelmezni a hazát — bukni kellett s azzal Crémieux is letűnt az események szinteréről — hogy többé vissza ne kerüljön. Nem csak hogy tárcza nélkül maradt, de képviselővé sem lett megválasztva. 1875-ben nagy többséggel örökös szenátorrá választották s ezen alkalomból emlegették is, — ez a dicsőség azonban vajmi ephemer volt, mert csak neve A posztóipar érdekében. Midőn hazai posztóiparunkról akarunk szólani, mindenekelőtt meg kell különböztetnünk: gyári és kisiparrendszerű ebbeli iparunkat. Átalánosan tudva van, hogy a gyapjúipar hazánk némely vidékein, főleg pedig a felvidéken alig pár évtized előtt is még igen virágzó állapotban volt, ma a gyapjúnak nagyban vagyis gyári feldolgozásával csupán a gácsi, losonczi és pozsonyi posztógyárak foglalkoznak. Kisiparszerűleg a posztóipar a felvidéken Kézsmárkon, Leibitzon, Beszterczén és Radványban, azonkívül némileg Kőszeg vidékén és az Erdélyrészi szász földön van képviselve. Nem akarunk ezúttal fentebb érintett, jó hírnevű gyárainkkal foglalkozni; a közös hadsereg és a magyar honvédség posztószükségletének szállításánál gyárak részeltetése versenyképességükről s egyutta arról is szól, hogy munkahiányban nem szenvednek. Czélszerűbbnek látszik tehát a kisiparszerű posztótermelést pár szóban méltatni. Kutassuk ki inkább azon okokat, melyek a posztóipar hanyatlására befolyással voltak. Igyekezzünk azon módokat és intézkedéseket megjelölni, melyeket ezen iparág felélesztésére szükségeseknek tartunk. Alig van iparág, melynél a munkafelosztás elve oly czélszerűen volna alkalmazható, mint épen a posztó készítési iparnál. Eltekintve attól, hogy a gyapjú hossza s a készített czikk minősége szerint afeldolgozás már magában két részre oszlik, a. m. a posztó és a halmat vagy pokrócz készítésre, mindkét kikészítési eljárás több, egymástól önálló, független munkaszakot foglal magában. A kis iparszerű foglalkozás természete hozta magával, hogyegy iparos a kikészítésnek csak egy részét vagy legfeljebb a munkaszakoknak bizonyos csoportját végzi; a szerves egészet a vállalatok összeillő csoportja képezi. Életfeltétele tehát a kisiparszerű posztótermelésnek az, hogy a kiegészítő vállalatok egy vidéken kellő arányban központosítva legyenek. Az aránytalanság monopóliumot s munkaakadályt idéz elő, a kiegészítő vállalatok hiánya pedig a termőképesség csökkentésén kívül minőségbeli hátránynyal jár, esetleg az előállítási árnak a félig kidolgozott terményszállítási költségével való növekedését okozza. E hátrányok a kisiparszerűleg kezelt posztóiparban egyenként észlelhetők; ha ezekhez még hozzáveszszük, hogy iparosaink a mechanikai vívmányokra s korszerű újításokra nem sok gondot fordítottak, szóval a haladás elől elzárkóztak s ma is régi rendszerük szerint dolgoznak, tisztán állnak előttünk posztóiparunk hanyatlásának okai. E bajon iparosaink csak közös közreműködéssel, egyesült erővel, vagyis az által segíthetnek, ha oly társulatokká szövetkeznek, melyek a kiegészítő vállalatokat a tudomány mai kívánalmainak megfelelő berendezéssel s kellő arány szerint létrehozták. E társulatok feladata volna a versenyképesség emelése és az ennek útjában álló akadályok elhárítása. Több, s nem csak a posztóiparra, hanem más iparágakra nézve is czélszerűen életbe léptethető ilyen társulatok összhangzó s gazdasági érdekeinknek megfelelő működése czéljából ezek támogatásukat a minisztériumban, esetleg ez által a megfelelő iparszakokra alkalmazandó ipari felügyelőkben találnák föl. Az ilyen ipari felügyelő az illető társulatokkal folytonos összeköttetésben állana. Az iparosok között összhangzatot létesítene, felügyelne, hogy azok egymás mellett s ne egymás ellen fejtsenek ki tevékenységet. Szóval mindazon intézményeket foganatosítaná, illetőleg a foganatosításhoz esetleg a kormány segélyezése mellett is az érdekelteket buzdítaná, melyeket iparunk életképessége megkíván. A posztóipar életképessége a termény tökéletes voltában s az előállítási ár csekély voltában, szóval a versenyképességben áll. Tökéletes az iparczikk, ha a szükséglet fedezésére teljesen megfelelő s ha tetszőség és minőség tekintetében kívánni valót nem hagy fönn. Minthogy ezen iparczikk nyersanyagból készül, oda kell hatnunk, hogy a nyersanyag átidomítása mechanikai vagy chémiai és szellemi munkák együttes befolyása, illetőleg behatása folytán történjék, a czikk tökélye e munkák mérve, hatálya és kellő arányától is függ. A mechanikai munkák tökéletes végzéséhez oly gépek és eszközök használandók, melyek aránylag csekély erős idő-felhasználás mellett a nyersanyag jellemző jó tulajdonát nem csökkentik , chemiai munkák végzéséhez pedig oly segédanyagok, melyek kártékony hatású melléktesteket nélkülöznek vagy csak csekély mértékben bírják. Mindezen munkák végzéséhez szakképzettség szükséges. A munkabeosztás és sorrendjének meghatározása szempontjából az iparosoknak ismernie kell a nyersanyag, segédanyag és kész iparcikk phisikai és chemiai tulajdonságát, azon módok öszszegét, melyek segélyével a nyers anyag tulajdonát változtatni s növelni lehet, a változások okát, minő és milyenségét, nem különben a gépek természetét, mert csak ezen ismertt által képesek a gépben rejlő eszmét felfogni, a rendszert megítélni és csekély módosítással javítani. A szakképzettséget iparosaink nagyobbrészt nélkülözik. Ezen bajon szaktanodák felállításával kell a kormánynak segíteni. Addig is azonban, míg ezen szakoktatás szervezve lenne, szükséges volna hogy a kormány néhány ifjúnak gyakorlati kiképeztetése szempontjából ösztöndíjakat tűzzön ki. A versenyképesség második tényezőjetn az elállítási árat neveztük meg. Ennek csökkentési mód képezi az iparos számtanát. Az előállítási költsége az álló és forgó tőke százaléka, az álló tőke, törlesztési részlete és végre a felhasznált forgó tőke vagys a nyersanyagokért s munkákért kiadott összegezi, ezek tehát a tökély kockáztatása nélkül mumra szállítandók. Saját tőkével dolgozó ipárlatoknál az álló és forgó tőke százaléka a húsz fáradság jutalmát képezi, míg kölcsöntőkével ezeknál a haszon a fizetendő százalékkal kevés. Lehetőleg tehát az iparosoknak saját tőkével rendelkezniük. Amennyiben azonban hitelt kénytel igénybe venni, szükséges, hogy a hitel olcsó le. *Az előállítási árra befolyással van továbbá a kások díja és a hajtóerőszerüzletek ; ennélfogv helyeken állíthatók fel czélszerűen, hol olcsó őstermelés által igénybe nem vett munkás kéz rendelkezésre. A telep megválasztásánál figyelem kell lennünk a vízerőre is, mert tudvalevő, hogy a vízmotorok olcsóbb hajtóerőt szolgáltatnak, mint a gőzmotorok. Az előállítási ár csökkentése függ még a nyersanyagokért kiadott összegtől is. Szükséges e végből a kereslet és kínálat arányosítása, vagyis rendezett vásárok s piaczok fölállítása. Jó közlekedési eszközök, kellő számú és nagyságú raktárak mind oly tényezők, melyek által a vevő az anyag minőségéről és mennyiségéről magának tudomást szerezhet. Gyapjúvásáraink eddigi rendszere a vevőkre igen terhes; a piaczon levő különböző fajoknál tudomást csak úgy szerezhetünk, ha raktárainkat egyenként bejárjuk, a kereslet és kínálat arányát csak nagy fáradsággal és több személy közreműködésével tudhatjuk meg, mert minden raktárban más-más hangulat uralkodik. A venni szándékozott gyapjúnak minőségét nagy óvatossággal megtudhatjuk ugyan, de súlyát nem, mert a gyapjú vízszívó tulajdonságánál fogva az idős raktár minősége szerint 14°/0-tól egész 32°/0-ig vizet foglal magában, holott rendes körülmények között csak 17°/0-et szokott tartalmazni. A víztöbblet azonban tapintat által nem határozható meg. E nehézségeket tehát úgy az őstermelés mint az ipar szempontjából is leküzdenünk kell. Legbiztosabban elérhetjük ezt gyapjútőzsde és súlyhatározó intézet felállítása által. A gyapjúvásárok menete egyszerű volna ezek mellett. Az eladó a gyapjúmennyiséget nagy raktárakkal rendelkező súlyhatározó intézetbe hozná, hol minden zsákból és annak különféle helyéről 3—4 maroknyi vétetnék ki, mi a fajok szerint való osztályozást is könnyíti; ezután az összes elegy súly, a minták egy részéből a víztartalomtöbblet, ennek segélyével pedig az összes gyapjú normális súlya volna meghatározható. A tiszta gyapjú súlya próbamosások eszközlése után szintén meghatározható. Az olykér nyert adatok a mintákkal együtt a tőzsdére küldendők, a gyapjúmennység pedig más raktárba történő elhelyezés esetében ellenőrzési jegygyel volna ellátandó. A tőzsde legtökéletesebb rendszere az árkikiáltási rendszer. Ennye abban áll, hogy a gyapjú mennyisége és minőségének tiszta és gyors átnézetén kívül a kereslet és kínálat arányának ismertetését is nyújtja. Ezen intézmény meghonosítása czéljából nagy termelő főuraink és a nagykereskedők áldozatkészségére volna szükség. Egyébiránt a közönség tájékozása szempontjából czélszerű volna kísérletül a közraktárakkal kapcsolatban egy kis terjedelmű súlyhatározónak egy-két kemenczével való felállítása. A berendezés költségei 2000-2500 írtba kerülnének, szerepelt a szenátorok között, de maga elvonult passy-i magányába, hogy könyvei és emlékei között csendesen viselje azévek terhét. Crémieux zsidó volt, neje katholikus. Gyermekeit neje kívánságára megkereszteltette, bár ő maga saját hitében kívánta őket felnevelni; erőszakot tett saját vágyán, hogy hitestársa vágyának eleget tegyen. A közöttük fenforgó viszony, daczára a valláskülönbségnek olyan volt, minőt ritka házasság mutat. Nemcsak az életben, hanem, úgyszólván, a halálban sem tudtak elválni egymástól. Crémieux nem hiába mondogatta: meglássátok, én és feleségem egyszerre fogunk meghalni. Mondása beteljesült. Nejét néhány nap előtt tették a sírba; e veszteség feleslegessé tette neki az életet és megvált tőle, hogy a halálban is elválhatlanok legyenek. Crémieux teljes életében kiváló buzgalommá küzdött hitsorsosai érdekeiért és mind haláláig az »Alliance Israelite« elnöke volt, Hansen magnétiseur szédelgéseiről. Szomorú jelensége korunknak, hogy még a legközönségesebb szemfényvesztésről, a közönségnek szemérmetlen kizsákmányolásáról, s a legprimitívebb parasztfogások gyakorlatáról a sajtóban kell megemlékezni. Világosan bizonyítaná e körülmény, hogy az előítélet, a babona s a megfoghatlannak, a csodálatosnak hajhászata épen úgy fennállanak ma is, mint a boszorkányok égetésének korában, ha a valósággal elámítottak nem képeznék a magnetikus látványosságok kedvelőinek kiebb részét; a néző és közreműködő közönségnek túlnyomó nagy része inkább mulatni akar, s míg a médiumok egy része munkatársa a magnétiseurnek s pénzért dolgozik, akad akárhány oly egyén is, ki élvezetét találja abban, hogy a közönséget bolondítsa; ilyen volt például Klein, ki a bécsi törvényszék előtt ismételte azon különféle testállásait, görcseit és reszketéseit, melyeket a színházban állítólag Hansen nagy magnetikus hatalma folytán és saját szabad akaratának felfüggesztésével láttatott. Nem is szólottam volna a tárgyhoz, épen úgy, valamint nem szólok a kötéltánczosok vagy czigánykereket hányók előadásaihoz, ha ez a magát tanárnak nevező Hansen egy becsületes embert, kit hirdetett ígéretei daczára nem volt képes úgynevezett magneticus álomba hozni, a legnagyobb szemérmetlenséggel be nem vádol azért, mert őt teljes joggal szédelgőnek nevezte; ha továbbá a bécsi törvényszék nem tenné magát oly nevetségessé, hogy ez ügyben még az egyetemi orvoskart is meg akarja hallgatni, épen úgy mint a középkorban a Sorbonne véleményét kérték ki arra nézve, hogy boszorkány-e valaki, vagy nem ? E vád és ennek rögtön el nem utasítása, arculütése a 19-dik század közműveltségének. Tény az, hogy a magát tanárnak nevező Hansen kizárólag nyerészkedési czélokból s a közönség ámítására szolgáló eszközökkel adja mutatványait; tény az, hogy az ily mutatványok sem közmivelődési sem közerkölcsiségi czélokból nem pártolhatók, mert egyrészt a babona és ostobaság terjesztésére szolgálnak, másrészt igen alkalmasak a botrányok előidézésére.Ugyanazért a budapesti rendőriség az által tanúsítaná leginkább fölényét a bécsi felett, ha az idegen gauklernek nem adna engedélyt a fellépésre, ha netalán ide is akarna jönni pénzünk kivitele czéljából. w„_ J Midőn 1856-ban Bécsben átalánosan foglalkoztak az asztalforgatással és kopogó szellemekkel, Brücke híres tanár mondotta, hogy a tudomány méltósága ellen van, hasonló bárgyúságokról komoly tárgyalásokat folytatni. Ugyanez áll Hansen viselt dolgairól is; azoknak abszurdumát nem szükséges bizonyítgatni épen oly kevéssé mint azt, hogy nappal világosságot látunk; a rendőrség dolga hasonlók irányában a közönség zsebeit s tisztességes érzületét megvédelmezni. Dr. csatári Grósz Lajos: KÜLÖNFÉLÉK. — Az orsz. képzőművészeti társulat műcsarnokában, a frameriesi belga bányákban szerencsétlenül járt bányászok családjai és a magyarországi árvízkárosultak javára kiállított belga kartonok csakis e hó 15-éig lesznek láthatók; ezentúl a tárlat jövő hó 27-éig zárva marad, midőn is a nagy úgynevezett vacsorapárt tagja lett. Rövid idő múlva azonban kedvét vesztve, lemondott képviselői állásáról, s egészen visszavonult a közpályától. Három, vagy négy év előtt azonban engedett barátai kérésének, s elfoglalta Barsmegye alispáni székét, megválasztatván e tisztségre másodízben is. — Az ezer éves jubilaeum. A »Századok« most megjelent füzetében Pauler Gyula folytatván nagyérdekű tanulmányát a magyarok beköltözéséről, annak idejét 895-re teszi, tehát a jubilaeum csak 1895-ben tartható meg. Adatai szerint a főbb események következők: 889-ben verik ki a besenyők a magyarokat Lebediából s lőnek Ettelközbe. Ez év végén vagy e következő elején lesz Árpád a nemzet örökös fejedelmévé. 892-ben a magyarok segítik Arnulfot Szvatopluk ellen. 894-ben betörnek Pannóniába s azt elpusztítják. 895-ben a bolgárok elpusztítván Etelközt, a magyarok átkelnek a Kárpátokon, a felső Tisza vidékére. — A »Magyar Népvilág« 7-ik száma a következő tartalommal jelent meg : Az egy huszasos leány. Elbeszélés, irta : Jókai Mór. (Folytatás.) — A horvát parasztokról, irta : Tisszó Viktor. — A magyar népszínműről. (Csepreghy Ferencz halála alkalmából, három képpel.) irta : Vis Imre. — Krémiő. — Éjféli párbaj. Ballada. (Vers.) irta Arany János. — A gőzös ház. Regény, irta Verne Gyula. (Folytatás.) — Becsüljétek a verebeket. (Képpel.)irta :György Aladár. — A piros bugyelláris. Elbeszélés, irta : Kazár Emil. (Folytatás.) — A Kisfaludy-társaság közgyűlése. — Hogy áll a világ. — Az angol trónbeszéd. — Az osztrák-németek emlékirata. — A kataszter ügyben. — Az osztrák viszonyok. — A gazdatisztekről. — Konstantinápolyi követünk. — Tiszai vasút. — A delegáczióból. — A képviselőház pénzügyi bizottsága. — Dubski gróf.------Mi történt az országgyűlésen. Mi újság ! — Gazdáknak. — Üzleti szemle. — Képek : Tóth Ede. — Csepreghy Ferencz. — Szigligeti Ede. — A gőzös házhoz egy kép. — Verebek télen. tt Crémieux-ről a franczia lapok több adomát elevenítenek fel. Közöljük belőlök a következőket : Mint ügyvédnek egyszer az esküdtszék előtt egy súlyos váddal terhelt embert kellett védelmeznie. Crémieux meg volt győződve védencze ártatlanságéról, de hogyan győzze meg arról az esküdteket is ? »Nem tudom — kezdő védbeszédét — mit fognak önök határozni, de azt tudom, hogy a vádlott ártatlan s hogy ha önök elitélik, abból azt fogom következtetni, hogy rosszul védelmeztem őt, és hogy ügyvédi ruhámat önök előtt széttépem és hogy, míg a világ világ lesz, nem fogok senkinek ügyvéde lenni.« A vádlottat fölmentették. — A házasság felbontásának sem Naquet az első előharczosa, hanem Crémieux, aki már régen beadott egy erre vonatkozó törvényjavaslatot. Egyszer azonban csak minden igaz ok nélkül visszavonta azt. Kérdezték tőle, hogy miért tette ezt ? »Mit akarnak önök, — szólt ő, — a feleségemmel nem tudtam elhitetni, hogy nem ő miatta készítettem ezt a törvényjavaslatot. Már nem volt otthon maradásom, senki sem hederített rám tehát elhatároztam magamat a javaslat visszavételére.« — Burdett-Coutts bárónő, kinek nevét az orosz török háború alatt egész Európa megismerte, most az izlandi szenvedőknek fél millió font sterlinget, azaz öt millió aranyforintot, adományozott. E nagylelkű nő, kinek adományairól oly sokszor lehet szó, kiérdemelte a női Peabody nevet. Alapítványai száma régió. Londonban több iskolát alapított, Dél-Ausztráliában a Fokföldön s Kolumbiában a benszülöttek részére kölcsön intézeteket, Jeruzsálemben vízvezetéket. Keletről becses görög kéziratokat hozatott. Londonban a legrondább helyeket megvásárolta s a piszokfészkeket leromboltatván munkások számára szép, palotaszerü épületeket, nyilvános árupiaczokat, kutakat építtetett. A kivándorlókról is nagylelkűen gondoskodik. A művészetek s tudományok elsőrangú gyámolítója. Egy szóval e nő a jótékonyság mintaképe, ki a mellett önzetlen s szerény. Szinte jól esik az embernek, hogy korunkban ily földi angyalok is léteznek. A bárónő Burdett Ferencz legfiatalabb leánya s unokája a gazdagságáról hires Coutts Tamásnak, kinek vagyona 1837-ben szállott reá. — Holtéi Károly ismert német költő, tegnapelőtt halt meg Berlinben, 82 éves korában. Boroszlóban, Berlinben s Königsbergben színigazgató is volt s 1876-ban zárdába vonult ápolás végett, színmüvei közül egy »Borostyán és koldusbot« magyar színpadokon is adatott, még ismertebbek »Vagabunden« és »Christian Lammfell« czimü elbeszélő s dragmatikai művei. — A múzeumból, Tóth István eörkényi földbirtokos egy broncz lándzsacsúcsot, egy tokot, bronczvésőt, egy nyilcsúcsot, szintén bronczból és egy bronczlánczot, mely 4 karikából áll, ajándékozott a nemzeti múzeumnak. E tárgyak Técsen, Csongrád vármegyében találtattak, egy csontváz mellett Traján féle ezüst érem kíséretében. Ugyanezen küldeményhez még 21 darab régibb ezüst és réz érem volt mellékelve. — Szentpétery Géza, dr. Öreg János tanár közvetítésével Nagy-Kőrösről egy ujabbkori arany-bélelt aczél pecsétgyűrűt ajándékozott. — Schwerer János közvetítésével pedig 17 drb broncz és 2 ezüst érmet, melyek Oppován a Duna mentében, Pancsova és Tittel között jöttek napfényre, Tragter József vám és adóőri szentlész ajándékozta a nemzeti muzeum régiségtárának. — Meghívás. A kir. Józsefm Egyetem polgársága átérezve a megindult jelen mozgalmak fontosságát, és igy előharczosa, Schwarczer Sándor, mügyetemi tanár tiszteletére f. é. február hó 20-án, esti 8 órakor a Hungária szálló nagytermében banquettet rendez, melyre az ügy iránt érdeklődőket ezennel tisztelettel meghívja. — Részvétjegy ára 1 frt 50 kr. — válthatók a m egyetemi segítő egyesület irodájában, naponkint 12—1 óráig — azon kívül Calderoni és Medecz urak üzleteiben. Külön meghívások nem eszközöltetnek. Az estély alatt Srácz Pál zenekara működik. — Budapest, 1880. febr. 13. A rendező bizottság nevében : Kelecsényi Hugó, b. elnök; Káló Gyula, b. jegyző ; Landgraf János, b. tag. — Régi magyar festő. Dr. Fejérpataky , a »Századok«-ban a 15-ik század elejéről egy mai Gáspár nevű festő levelét közli, ki a nagyszoprocsamegyei templom részére, a szatmári min■sznek nyilatkozott oltárképet festeni. Állami segélyt kell adni a prot. ,anodák számára, hogy azokat a koraiinak megfelelően szervezhessék és ez által inomikusok és közoktatásügyi kormány közt iló viszály meg legyen szüntetve. Ez eszmét ért Jeszenszky István »A magyarhoni középiskolák és főfelügyelet kérdése« czimű, Lajosnál megjelent röpiratában (Ára 40 kr.) ély felhasználásának ellenőrzését prot.egyéalakult bizottságra kell bízni, mely a törvényhetartozzék jelentéseket adni. A pozsonyi két gyermeket, kiket fiuk ölt meg, tegnap fölbonczolták, s azt hogy a két gyermeket arzenikummal méreg az anyjuk. A harmadik lányka, Elize szomszédok állítása szerint azért kímélte szívtelen anya, mert azt szerette legjobban, le a gyilkosság után fölhívta magához a kő Lebwohl temetkezési társulati hivatalnokot. »Hiszen az egyik gyermek él még!« mond Lebwohl. »Az bizony meglehet« felelte Ritomskin közönyösen, s részvétlenül ült le egy székre. Lebwoh fölvette a gyermeket az ágyból, s odavitte anyjához, de a kislány ösztönszerű borzalommal futott el testvérei gyilkosától, s egy szomszéd asszonyhoz menekült, kinek ruhájába reszkető kézzel, görcsösen kapaszkodott meg. Lebwohl rögtön látta, hogy itt nem szerencsétlenség, de bűn történt, s azért azt mondá hogy rendőrt hiv. E megjegyzés a gyilkos anyát mennykőcsapáskép találta. Elhalványult, zavarba jött, reszketett, s mindenféléket dadogott össze, hogy a hatóság közbelépését meggátolja. Az aszszony ellen fölhozott szörnyű gyanút súlyosítja az is, hogy lakásának ajtaját, valamint az ablak fatábláit a gyilkosság napján zárva tartotta, a szomszédok folyton láttak oda benn gyertyavilágot égni, s egész éjjel hallották a kínzott gyermekek sírását, fájó nyöszörgését. — Élelmes rendőrség. A nemz.kaszinó vendéglősének február 10-diki étlapjában a rendőrség még »nyulat« talált beírva, minthogy pedig február 1-sejétől kezdve vadászati tilalom áll fenn, a rendőrség a vendéglőst följelenté a büntető járásbíróságnál. — Fuchsinos borok. Pest megye alispánja ma küldötte el Wartha Vincze műegyetemi tanárhoz a Rhein Henrik, Pospischl Károly, Margaritovics Pál, Weisz Simon és Fischer Salamon szentendrei bortermelők pinczéiben levő borokból vett, összesen 359 üvegbe zárt bormustrát, hat ládában, vegyelemzés végett, s arra kérte őt, hogy a vegyvizsgálat eredményét mielőbb közvetlenül vele közölje. Megjegyezzük, hogy a bormustrák 3/2 deciliteres üvegekbe vannak zárva, és hogy ezek a nevezetteknek összes vörös és fehér bort tartalmazó hordóiból lettek kivéve a bizottság által, mely a bormustrák vételekor a hordókat is lepecsételte, és az azokban levő borokat a további rendelkezésig zár alá vetteknek nyilvánította. — Halálozás. Ferenczy Nép. János, kir. legfőbb itélőszéki biró, folyó hó 13-án, agyhüdés folytán, 58-dik évében elhunyt és holnapután temetik. A magyar mérnök és építészegyesület választmányi ülést tartott, melyen elsősorban a vízépítési szakosztálynak a vízméretek hitelesítése tárgyában a közlekedési minisztériumhoz felterjesztendő emlékirata olvastatott fel. A választmány minden módosítás nélkül fogadta el az emlékiratot. Ezután Ferderbernek indítványa tárgyaltatott, mely egy 9-es bizottságot kér kiküldetni oly czélból, hogy az iskolából kikerült technikusok mielőbbi s mikénti alkalmaztatása tárgyában javaslatokat készítsen. Schwarzel Sándor titkár melegen pártolta ez indítványt. A választmány ez indítványt tárgyalás végett a szakosztályhoz határozta áttenni azon utasítással, hogy kebelekből bizonyos számú referenseket küldjenek ki, melyek bizottsággá alakulva az eljárás módozatai felett tanácskozzanak. A brassói honvédemlék felállítása a felolvasott jelentés szerint már foganatba vétetett. Néhány folyó ügy elintézése után az ülés véget ért. A budapest-józsefvárosi szegény tanulókat segítő egyesület ma este rendezett hangversenye fényesen sikerült. A zenekedvelők egyesületének nagy terme szorongásig megtelt közönséggel, melyben a főváros legmagasabb társadalmi körei képviselve valának. A műsorozat első száma Szabó Xavér Ferencz »Nymphák táncza« volt, zongorán előadták Lerzskovszky Justin Hedvig k. a. és dr. Popper Ármin úr. A közönség nagy tetszéssel fogadta a zenedarabot és tapsaival kitüntető az előadókat, épugy mint Saxlehner E. asszonyt, ki ezután Mendelssohn »Reiselied«-jét,és Horváth Atilla »Magyar dalait« énekelte szépen, sok kifejezéssel, mint nála megszoktuk. Erre Károlyi Ilona k. a. zongorán adta elő Liszt Ferencz »Magyar rhapsodiáját« és teljesen igazolta ama a jó véleményt, melylyel szakértő körökben tehetsége iránt viseltetnek. A műsorozat legérdekesebb pontja következett most. A hangverseny kezdete óta t. i. jobbra-balra sugdosták a teremben, hogy Márkus Emilia k. a., a nemzeti színház fiatalabb művésznőinek egyik legjelesebbje, Arany János legújabb balladáját az »Éjféli párbajt« fogja előadni. A műsorozaton olvasható »Szavalat« szó tehát kellemes meglepetést rejtett a közönség számára. Márkus ka. aratott sikere fölülmúlta a nagy kíváncsiságot és a fiatal művésznő jogos hírnevénél fogva magasra csigázott igényeket. A kisasszony az új balladát, melynek szavalása a költemény természeténél fogva kiválóan nehéz föladat, gyönyörűen mondta, a költeményben beszélő három személyt külön-külön hangszinezéssel mesterien jellemezte, egy negyedik árnyalatot tartván fel a vers elbeszélő része számára; merészen a realisticus előadásmódhoz hajolván, mindenben mégis a műszavalás határain belül maradt. Finom értelem a felfogásban és helyes mérték az előadásban jellemzők Márkus k. a. szavalatát és a közönség feszült figyelemmel hallgatván azt végig, nem is fukarkodott tetszése nyilvánításával, hosszas zajos tapsokkal tüntetvén ki a művésznőt. A Loschdorfer Sándor és Mózsa József urak által előadott fuvola-kettős, valamint »Vészi József Bánat dalai«, melyek zenéjét Szabó Xaxer Ferencz írta, szintén tetszettek. Az utolsó helyen nevezett darab énekrészét Odry Lehel adta elő, kit a szerző harmóniumon kisért. Mindkét előadó nagy tapsban részesült. A hangverseny után kedélyes táncz következett. A pénzbeli eredmény, mint értesülünk, szintén jelentékeny. — A mai phiharmoniai hangverseny különös érdeket nyert az által, hogy Scharvenka Xavér berlini zongoraművész játékát és zeneköltői talentumát volt alkalmunk megismerni és élvezni. A Vigadó nagy terme zsúfolásig megtelt előkelő s túlnyomó számban hölgyközönséggel. A műsor ügyesen, változatosan volt összeállítva, egyaránt képviselte a zenei romanticzismust és klassiczismust. Az első szám Mendelssohnnak »Tengeri csend« nyitánya volt, mely Erkel Sándor karnagy vezetése alatt mindjárt lelkesült hangulatba hozta az összes hallgatókat. A második számot Scharvenka zongoraversenye töltötte be a zenekar kíséretével a szerző által előadva, melyben a külföldön fiatal kora daczára máris nagy hírű művész föltétlenül meghódította közönségünket. Játékában van hév és erő, szerzeményei pedig kiváló költői tehetségre vallanak. Liszt »Mazeppa« szimfóniás költeménye iránt, mely a hangverseny harmadik számát képezte, határozott tüntetéssé fokozta a bámulatot ama körülmény is, hogy az ősz maestro a közönség sorai közt személyesen jelen volt. »Mazeppa« meglepő genialitással tükrözi vissza Hugo Viktor ugyanily czímű költeményének bizarr eszméit. A zenekar kitűnő összhangban s művészi szigorral játszott; Lisztnek a szűnni nem akaró tapsok után sokszor meg kellett hajolnia székén. A »Mazeppá«-nak ellentéte Volkmann D-moll szimfóniája, mely a klassiczismus útján halad és szintén nagy diadalt szerzett a jelen volt zeneköltőnek. E két nagy mű közt még Scharvenka játszott kíséret nélkül Liszttől, Chopintől és saját szerzeményeiből egy darabot, melyhez a közönség tomboló tetszésnyilvánításai folytán még kellett egyet csatolnia. — A főváros átalános csatornázásának kérdése képezte a középítési bizottság mai igen látogatott ülésének tárgyát. Emlékezhetünk, hogy a Lechner-féle pályakoszorús terv ellenében Beiwinkler K. mérnök és biz. tag más rendszerű. de