A Hon, 1880. március (18. évfolyam, 52-79. szám)
1880-03-26 / 75. szám
75. szám. 18-ik évfolyam. Laseris efsiat és a tó is oáSa* Barátok-tere, Athenaeum-öpUSei. A lap szellemi mSisét illető minden kölésaény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. hirdetési: a. szintúgy mint előfizetések a kisiólllottaibs (Barátoktere, Athenaeum-éjsület) küldendők. Esti kiadás. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, márczius 26. Orlow herczeg, a párisi orosz nagykövet, vagy inkább : volt nagykövet ez idő szerint Berlinben van s mint onnan egy sürgöny jelenti Bismarck herczeggel eszmecseréket kezdett egy nemzetközi szerződésnek létrehozása iránt, melyben meg volna állapitva a politikai gyilkosok kiszolgáltatása az európai államok által. Hogy azonban minő eredményre vezetett ezen eszmecsere, arról hallgat a szentirás. Gladstone furibundus kifakadásai ellenében Cross miniszter egy választási beszédében egyebek közt azt jegyzi meg, hogy alig van állam, melynek a keleti viszonyok elintézése és lecsendesitése inkább érdekében állana, mint épen Ausztria-Magyarországnak, s igy nagyon könnyen előállhat Angliára nézve annak szüksége, hogy Ausztria Magyarországgal valamely szerződést kössön. A Bosznia két kerületében tudvalevőleg kihirdetett statárium tekintetében azt mondja egy szerajevói levél, hogy jól teszik Bécsben és Budapesten, ha a rendszabályt úgy tekintik, mint mely absolute nélkülöz minden politikai jelleget. Erre csak azt jegyezzük meg, hogy nem is hisszük, miszerint valakinek akár itt, akár ott eszébe juthatott volna, valamely politikai jelleget látni ama rendszabályban, miután kizárólag zsiványok és nem politikai lázadók ellen van foganatba véve. A »Norddeutsche Allgemeine Zeitung”-nak táviratilag jelzett czikke, mely szól az olasz politikusok állásáról az angol választásokkal szemben, így hangzik : »Az angol általános választásokat sehol sem kisérik oly feszült figyelemmel s oly egyöntetű óhajokkal, mint Olaszországban. A miniszteriális »Diritto«, a jobboldali »Opinione,c a Crispipárti »Riforma,« a köztársasági »Lega della democrazia« mind találkoznak azon óhajukban, hogy a jelen angol kabinet megbukjék, s erre van okuk. Bármennyire tarka is az a tömeg, mely a tory-kabinet megbuktatására egyesült s bármennyire szétzüllendnek is vezéreik a belügyi kérdésekben, mihelyt a tárczákat maguk között kiosztották, de mégis egy Hartington, Granville vagy Gladstone minisztérium külügyi politikája meglehetős biztos számításokat lehet tenni. Mi most csak azon mozzanatok összeegyezésére szorítkozunk, melyek a mindenféle színezetű olasz sajtó várakozásait igazolják. A wighek kedvezni fognak az olaszok bizonyos törekvéseinek már csak azért is, mert a toryk az ellenkezőt tették. Palmerstonnak, ezen miniszternek tisztelői, (ha még vannak ilyenek,) ki mindig legfőbb mérvben konzervatív, de mindig fölötte liberális is volt, s a kire Albert herczegnek életrajza, habár kissé késő világot vetett, az ős minto lordnak nyomait fogják akarni követni. — Gladstone, ki Anglián kivül Poerioról irt müve által lett ismeretessé, mely müve mint később Della Galtina publiczista kinyilatkoztatta, csak azért »találtatott ki,« hogy a konzervatív angolokban az olasz forradalmárok iránt rokonszenvet ébresszen, ez a Gladstone az utóbbi napokban Ausztria és uralkodója iránti gyűlöletét oly illetlen módon fejezte ki, mely egy néhai miniszterelnöknél, ki ismét kormányra akar jutni, példátlan, gjkót és más theologusok »a pápaság elleni sötét gyűlöletben,« bármennyire konzervativok is otthon, azon különös reményt táplálják, hogy a liberális olaszokat az oly számos britt katechismusok egyikére térítik. A manchesteriek felől, kiket Gladstone edinburghi beszédében a külügyi politika vezetőinek mintaképeiül állított fel, nem hozunk ítéletet, mert ezek ép oly kevéssé felfoghatók, mint nemes kollegáik. Egy nagy emlékiratnak, melyet a szövők a pamutszükség idején a kormányhoz intéztek, mottója ez volt: »Cotton knows no politics« s állítólag ez uraknak szivén fekszik, hogy a vámok az egész világban leszállittassanak s végül eltöröltessenek. E mellett mesterüknek Cobdennek röpiratában, mely »A manchester manufakturer« aláirást viseli, az tanittatik, hogy kívánatos lenne, miszerint az angolok prohibitiv rendszerükkel Konstantinápolyba érnének. Egy némely béke rajongó azt hiszi, hogy ügyüknek az által szolgálnak, ha a megtámadottat, vagy fenyegetettet intik, hogy csendben maradjanak. Ehhez járul széles körökben még az elegáns érdeklődés az olasz urnapi utazások, az olasz zene és művészet s az olasz nyelv iránt. Ha az olaszoknak előérzetük helyes, azt következtetjük, hogy a tory-kabinet megmaradása az európai béke záloga, a kabinetváltozás ellenben háborút jelent, háborút, melyről Anglia azt hiszi, valószínűleg tévesen, ki fogja magát abból vonhatni.« — Schwarz Gyulát, barátunktól, a következő sorokat kaptuk: Budapest, nemzeti szálloda, márczius 26. 1880. A »Hon« szerkesztőségének, Budapest. Tisztelt szerkesztőség ! Az »Egyetértés« mai reggeli számában egy közlemény azt hirli, hogy én közelebb egyik politikai napilap szerkesztését fognám átvenni. Én, mint eddig is, most is tudományos munkáim írásával le vén elfoglalva, arra, hogy lapot szerkesszek, nem gondoltam, annál kevésbé álltam pedig bárkivel is oly természetű szóváltásba, amely ily közleményre akár jogot, akár alkalmat szolgáltathatott volna. Ez értelemben kérem tehát az »Egyetértés« közleményének helyreigazítását. A t. szerkesztőség alázatos szolgája Schwarcz Gyula. Az ifjú csehek klubjában Gregr képviselő beszámoló beszédének alkalmából heves jelenetek voltak. Egy szónok Rieger föllépését politikailag nem becsületesnek nevezte. Rieger megakadályozta a csehek egyesítését a reichsrath baloldalával, melynek Riegerhez nincs bizalma. Egy más szónok megnevezte, hogy a kölcsön megszavazása által a csehek eljátszották a jogot magukat szabadelvűeknek nevezni, az ifjú csehekben nincs lelkesedés és igazi szabadelvűség, hogy C1am-Martinitz-tól elszakadjanak ; az alkotmánypárthoz kell csatlakozni, mellyel a cseh népnek sokkal több közös érdeke van, mint Lienbacherrel és Liechtensteinnal. Egy harmadik szónok a cseh klubnak a jogi párttól való teljes elválasztása mellett emelt szót. Budapest, 1880. Péntek, márczius 26. ííladd-hivatail s Barátok-tere, Athenaeum-építet földszitf Előfizetétt díj: Poetin keidre, vagy Budapesten háziura hord*. reggeli is esti kiadás együtt: 1 hónapra.............................................................. 3 hónapra . ........................................................* • 8 hónapra ..•••••••• Az esti kiadás postai különküldéséért felül- IV • fizetés negyedévenkint..................................1 • Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely népien történik is, mindenkor a hó első napjától számmazik. A korteskedés Angliában. A parlament feloszlatása következtében egész Angliában megindult a választási mozgalom s az angol lapok hasábjai kortes beszédekkel telnek meg. Közlünk ezekből egy pár szemelvényt. Hartington lord a liberálisok egyik elsőrendű szónoka Északkelet Lancastershireben, választói előtt egyebek között így szólt: Midőn a kabinet fejének minapi nyilatkozatát olvastam, melyben Anglia hatalmának emeléséről szólt, az a kérdés támadt föl bennem, hogy váljon békében élünk-e hát Oroszországgal vagy sem (zajos cheers.) A miniszterelnök nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Oroszország igen lelkiismeretesen végrehajtja a berlini szerződés határozványait. Ez ennek daczára ő fenségének egyik benső tanácsosa egyenesen kimondja, hogy Oroszország csak be akarja várni a kormányváltozást ez országban, hogy az ünnepélyesen elvállalt kötelezettségeket repudiálhassa s hogy ismét előre nyomuljon azon a téren, melyről — mint a miniszterelnök mondá — visszahúzódott (Cheers). Cross uz egyik beszédében azt állitá, hogy Anglia akadályozta meg Oroszországot Konstantinápoly elfoglalásában. Szeretném tudni minő alapon mondja ezt. (Cheers). Az a hat millió s az a lázas fegyverkezés, melyet a kormány kifejtett s a sok csűrés-csavarás, melyről kormányunk hires, sokkal alkalmasabb volt a háború előidézésére, mint annak meggátlására. Ha Ausztria és Németország beleegyeztek volna Konstantinápoly elfoglalásába, sajnálom kimondani, de megtörtént volna, hogy Oroszország elfoglalja Konstantinápolyt Anglia dacára, s nekünk háborút kellett volna viselnünk. Ha pedig Ausztria és Németország nem egyeztek bele,—mint hiszem, hogy nem egyeztek — akkor mindezen készülődés és költekezés hiába volt. Aztán nem is áll ám az, hogy ha kormányváltozás volna, akkor a német vagy osztrák barátságos viszony meglazulna. Németország s Ausztria ellen egy rossz szavam sincs. Az elmúlt időkben, igaz, Ausztria nemigen számított a mi rokonszenvünkre, de a jelen osztrák kormány jelleme egészen megváltozott. És ámbár Ausztria állása most már Európában nagyra nőtt s megszilárdult, mégsem látunk abban semmit, ami minket bizalmatlansággal tölthetne el Ausztria iránt. De másfelől nem tartanók Anglia érdekében állónak azt, hogy egy vagy két hatalommal speciális szövetségre lépjünk, mely elvégre is a többi hatalmak ellen lenne irányozva. Mi rokonszenvezünk a hatalmakkal, de ha bárminő Francziaország ellen irányuló szövetség jönne létre, szentül hiszem, hogy a nép ezt repudiálná (Cheers.) Európa békéjét szivünkön viseljük s egy pillanatig sem akarnánk semmiféle bizalmatlanságot a nagy franczia köztársaság ellen tanúsítani. (Cheers.) Oladstone a valódi utazó kortes szerepét vállalta el, nap nap után tart beszédeket, majd itt majd ott, ma Midlotonianban, holnap Gilmertonban, holnapután Loanheadban. Utóbbi helyen a kormány külföldi politikáját igen élesen megtámadta s visszautasítá azon vádat, mintha az ő pártja Oroszország érdekét saját hazája érdeke felébe helyezné. A kormány politikája rossz volt — mondá — mert Oroszország megnagyobbodását s Törökország feldarabolását eredményezte. Cross Pembertonban tartott egy nagyobb beszédet. A kormány politikáját védve felemlíti, hogy a conservativ többség rendületlenül a kormány mellett volt, sőt nagy kérdésekben a liberális pártnak mély belátású tagjai is a kormánnyal szavaztak. A rendes működésben 45 -46 szavazat többsége volt a kormánynak; az afgán háború kérdésében 101—110, az angol-török háborúban s a berlini szerződés kérdésében 133, midőn Indiába küldettek a csapatok 121 volt többségünk, midőn a hitel megszavazását kértük 191; de még ez sem volt elég az ellenzéknek, s újra megtámadtak minket s többségünk akkor 191 helyett 204 volt; mikor pedig behívtuk a tartalékosokat, többségünk 255-re szaporodott. (Zajos cheers.) Ne mondja tehát neki, hogy mi rápetrodáltuk politikánkat az országra, mert maga az ország aceptálta e politikát (Cheers). Az a kérdés vajjon megtartsa-e Anglia nagy befolyását az európai ügyekre. S itt kimutatja Cross, hogy Gladstone olyan formán bánik el a kormány politikájával, mint midőn egy óriási nagyitó üveg alatt mutatja be valaki a csep vizet s mert igy szörnyek látszanak abban lenni, könnyen visszariadhat a szemlélő attól; pedig a viz egészséges tiszta viz. így tett Gladstone midlothiani beszédében is (zaj és pisszegés) oxyhydrogen microscopuma alá helyezvén a kormányt és feltünteti a nagy lábakat karokat, szájakat, farkakat s mind azt a mi szörnyetegszerü ezen az uton. (Nevetés.) Úgy látszik mi kísérteties rémei vagyunk, melyektől nem tud szabadulni; de mint a viznél politikánknál is azt fogják önök találni, hogy az tökéletesen egészséges (Zajos cheers ) A VIDÉK, Újvidék* márczius 22. A »Hon« ez évi 67. számában »Újvidéki dolgok« czim alatt egy czikk jelent meg, melynek szerzője, — állítólag Bodrogi Lajos gymnásiumi tanár, — rossz akaratú ferdítések és az igazsággal merőben ellenkező állítások által iparkodik a kormány és a nagy közönség szemébe port hinteni, azt hívén hogy köztiszteletben álló férfiaknak sárba hurczolása által leplezheti azon Bodrogi úr által elkövetett ügyetlenségeket, melyek a czélzottakkal egészen ellenkező eredményeket idéztek elő. Az ügy magában véve helyi érdekű ugyan, de alvidéki nemzetiségi viszonyainknál fogva, nagyobb körben is figyelmet keltvén, nem lesz talán felesleges, — már az igazság érdekében is — az ügynek rövid, de tárgyilagos vázlatot nyújtani. Bodrogi magyar főgymnáziumi tanár, a »Bács-Bodrogher Presse« czimü helybeli politikai hetilapnak magyarellenes őrjöngésén méltán megütközvén, a magyarság érdekében nagyobb mérvű mozgalmat indított meg nevezett lap s az evvel azonosított német polgárság ellen. Ezen egyrészt a mennyiben t. i. a B. B. P. ellen irányult igen dicséretes buzgalom kétségtelenül sikeres leendett (már azért is, mert minden igaz hazafi támogatásában részesült volna), ha a helyi viszonyok helyes felismerése után, azok ellen irányul a támadás, akik elég szemtelenek leplezetlenül adni kifejezést magyarellenes érzelmeiknek. Az említett tanár azonban hangsúlyozzuk, hogy csak az említettet értjük s hogy az itteni kir. főgymnásium tanárainak nagy többsége tapintatos s feladatukat teljesen felfogni tudó egyénekből áll, kiknek valóban hazafias működése a magyarosítás tekintetében máris szép eredményeket tud felmutatni és kik a lakosság osztatlan rokonszenvét és szeretetét bírják), tehát az említett tanár úr, minden itteni német polgárban a »B. B. Presséért« rajongó pangermánt látván és ha nem is szavakkal de tetteivel az »újvidéki magyarok« mandatáriusának hirdetvén magát, a békés, teljesen magyar érzelmű német polgárokat, közöttük és kiválóan Schreiber Ferdinándot, kíméletlenül megtámadta, nekik nagy német eszméket imputált s igy őket egyenesen hazaárulóknak bélyegezte. Mi lehetett ezek után természetesebb, mint az, hogy a német polgárok magukat az újvidéki összmagyarság által vélvén megtámadtatva ez ellen állást foglaltak és megtámadtatásuk jobbára sajtó utján eszközöltetvén, az itteni egyedüli német lap, az annak előtte általuk, épen magyarellenes tendentiája miatt megvetett »B. B. Presse« védszárnyai alá kényszerültek menekülni. Ekkor Bodrogi úr nem tartotta tanári állását kompromittálónak, egy »Zween Artikel« czimü irályi és helyesírási hibáktól hemzsegő Schreiber Nándor és más köztiszteletben álló polgárokat a legkeményebb vádakkal illető férczművecskét, röpirat alakjában kibocsátani. Ezen röpiratra — melyet, miután senki más nem tette, a szerző találta szükségesnek a »Hon« 67-ik számában eldicsérni — a »B. B. Presse« oly hangon válaszolt, hogy Bodrogi jónak látta egy időre fölhagyni izgatásaival. *) E közleményre mindenekelőtt azt jegyezzük meg, hogy az illető czikk nem volt aláírva annak szerzője által s igy ez utóbbit egyenesen megnevezve, polemizálni ellene, tán mégis kissé indiskrét dolog. A mi magát a „ neheztelt” közleményt illeti, igen helytelenül teszik az újvidékiek, ha — mint a fellebbi sorokban mondatik — azért a »Hon«-t okolják, mert mi, mint a világon minden más lap, innen a távolból nem ismerjük s nem ismerhetjük az illető helyi torzsalkodások mindé csinját-binját s lapunk úgy, mint minden más lap, az illető tudósitók lelkiismeretességére van utalva. Ha netalán félrevezettetnék, követi az »audiatur et altera pars« elvét s helyet ad a más nézetűeknek is. A fenforgó ügyet azonban részünkről ezennel befejezettnek jelentjük ki. — szerk. Az itteni magyarok és németek közti meghasonlás azonban teljesnek látszott. Aki az alvidéki politikai constellációt nem ösmeri az, az egymást eddig kölcsönösen kiegészített és az utóbbi 4—5 év alatt politikai tekintetben is mérvadó itteni magyar német párt kettéválásának csekély fontosságot fog tulajdonítani. Kevés szóból álló magyarázat azonban ezen eshetőségnek sajnosságát egész nagyságában fogja beigazolni. Újvidéken ugyanis nem ösmerjük azon reánk nézve finom politikai nézetkülönbséget, mely például a szabadelvű és függetlenségi párt között fenn áll; mind e két párt kizárólag a haza javát tartja szem előtt s ezt csak különböző eszközökkel véli előmozdíthatni. Nem úgy Újvidéken! Itt eddig csak két párt volt képzelhető, és pedig a hazafias magyar német párt kevés szerbekkel, és a szerb omladina; az első a haza javát akarja bármely magyar kormánynyal, a másik a pánszlávizmus felé hajlik, Oroszországgal elég szemérmetlenül kaczérkodik s igy mindent inkább kíván csak a magyaroknak jót nem. Ily körülmények közt eléggé igazolt azon önzetlen hazafiaknak törekvése, kik az itteni magyarok és németek elválását minden áron megakadályozni iparkodnak. A város főispánja, ki az egész czivakodással szemben példásan correct eljárást követett, volt azon központ, mely körül a magyarok mint hazafias németek ismét csoportosulni kezdtek, legalább e mellett tesz tanúságot azon tüntetés, mellyel Biatt főispán ur a már-már szétfosztó szabadelvű párt részéről ünnepélyes bizalmi szavazat alakjában, megtiszteltetett, melyet rövid idővel ez előtt egy vegyest magyarokból és németekből álló monstre küldöttség hozott át neki. Ez alkalommal a főispán ur ismert tapintatának sikerült, a magyarok és németek ismétt tömörülésének alapját megvetni s igy annál is inkább jogosult volt a feltevés, hogy a kellemetlen incidens felett napirendre tér át a polgárság, mert az omladina csak rosszul leplezi a hazafias párt meghasonlása felett érzett benső örömét. Soha helyesebb alkalmazást nem nyerhet az ismert latin közmondás »inter duos litigantes tertius gaudet« mint éppen az adott esetben. A »Hon« 67-ik számában megjelent czikk azonban, a kifejezett reményt illusoriussá tette. A már-már kialvó félben lévő izgatottság újra lángra lobbant s a mi legsaínosabb, a gyűlölet nem irányul többé egyesek, hanem elég indokolatlanul a kir. főgymnázium, a magyar kultúra ezen előőrse ellen. Az itteni polgárokat különösen azon körülmény bosszantja, hogy a szabadelvű párt egy tekintélyes közlönyében, a »Hon«-ban támadtatnak meg azok, kik épen a szabadelvű párt érdekében fejtik ki serény hazafias tevékenységüket s így egyelőre még egészen beláthatóan azon politikai pártállás, melyet az itteni magyar és német polgárok elfoglalni fognak. Ha Bodrogi Miletics fizetett bérencze volna az omladina javára nem fejthetne ki a jelenleginél sikeresebb tevékenységet. Távol van tőlünk Bodrogi úr jó szándékát kétségbe vonni, melynek értékét azonban a sajnos következmények és a kirívó szereplési viszketeg tetemesen leszállítja. Ő inkább szerepelni mint magyarosítani akart s ez volt főhibája. Hogy mily véget fog érni a dolog, nem tudjuk, de minden körülmények között legczélszerübbnek tartanók, ha Bodrogi töredelmesen elmondaná a mea culpát, és az eddiginél kissé szerényebb magaviselete által helyrehozni iparkodna rövid és ügyetlen »politikai szereplése« által okozott kárt. Ha Bodrogi úr megsziveli a német közmondást »Schuster bleib bei deinem Leinten«, reméllem lehet, hogy első politikai fiaskója utolsó is leend s hogy ezentúl a helybeli idegen nemzetiségek magyarosítását avatottabb kezekre fogja bizni. A »Hon« 67-ik számában foglalt czikk személyeskedései iránt megjegyzést tenni alig szükséges. Schreiber urat a mondottak után alig fogja valaki pangermán érzelműnek tartani, a főispán ur múltja A „HON 44 TÁRCZÁJA. GEORGETTE. Rentzon T. h.-ttfl francziából. (2. Folytatás.) — Valóságos dón Quichotte! — kiáltá gúnyos hangon Saint Beatné. — Háborút indít a megszokott erkölcsök s a társadalom ellen, bepiszkolt jellemű de csinos arczu áldozatok érdekében.......... A most szóban forgó védencz, úgy látszik épen a bűnbánat utján halad, gyönyörű foulard öltözékben melynek csipke dísze legalább is annyi száz frankba került, ahány méter....... Vezekléshez választott öltözék!.... Elfeledi tisztelt uram, hogy nem valami nagy áldozatba kerülhet ott hagyni egy unalmas falut, a párisi élet vonzó elveiért s egy kellemetlen férjet, olyan kedvesért mint Thymerale Fülöp. Mit is áldozott csak fel voltaképen! ? — Hát .. . hát a becsületét! — mondá a fiatal követné, kit Lorleynak nevezett el a társaság. — Becsületét — ismétlő, komoly, de a mellett olyan csengő hangon, hogy szava egészen kivált a könnyelmű modorú társalgásból — nagyon keserves lehet azt, habár a szerelemért is — feláldozni. — Eb szólt Saint Beatné szavait hozzám intézve — ezt az ön társadalmi szokások ellen fellázadó asszonyát én egy közönséges szemtelen teremtésnek tartom, aki nem tudott kocsisa lenni indulatainak. — S rossz anyának — téve hozzá Orfeuilné, Berta kisasszony mamája — mert hisz ez a hat évesnek látszó kis leány kevéssel az előtt jöhetett a világra, amikorról Chevagny úr elbeszélése szól. Mi joga volt ezt a gyermeket belevonni magával az örvénybe ? — Ami azt illeti — válaszolá Samiel — soha sem tudtam megérteni, mi okért válalhatta el Thymeral, ami a babával járó gondokat. Valószínűleg egészen elvesztette a fejét. — De hát az apa ?! — hogyan engedhette át egy olyan teremtésnek a leányát ? — Ezért valóban rossz véleménnyel kell felele lennünk. Különben talán nem akarta a botrányt növelni a gyermek visszakövetelése által ? Különben nem is tudhatta ... ez a mondat suttogva végeztetett be. Undorral fordultam el a suttogóktól, mert nagyon bánt, ha látnom kell mily nagy mérvű rosszakarat tud lenni egyikben másikban. Épen mivel nagyrabecsülöm a nőket, nem bírom tűrni, ha ocsmány gyanúsításokkal rutitják el magukat; mintha azokat a mesebeli kígyókat látnám, amik egy gyönyörű szép asszony piros ajkai közül hullottak. — Chevagny! mondám közönyös hangon Samielnek — miután ön ismeri azt a hölgyet s azt tartja, hogy könnyű ismeretségére szert tenni, mutasson be kérem engemet neki. — Igazán! ? — kiáltá egyhangúlag valamennyi nő, a ki csak szavaimat meghallotta. — Ez hát nagylelkűségének a titka! ... Le akarja Thymerale előtt kaszálni a füvet; ezek a hajlott korú férfiak nagyon elbizakodottak tudnak lenni!... — Csak tessék csufolódni! — válaszoltam nevetve, míg bensőleg meg voltak elégedve magammal, hogy epigrammáik élét magam ellen fordítottam. — Nos Chevagny! megteheti. — Istenem! — szólt látható zavarral a dandy, — magam sem óhajtanék egyebet, de az imént kijelentette előttem, hogy egészen visszavonulva óhajt itt élni . .. Ebből a válaszból azt következtettem, hogy nem olyan igen közeli ismerőse annak a hölgynek, mint ahogy mutatni szerette volna. Városszerte elkezdett szólni az ebédre bívó harangok hangja ; az én hölgyeim hoteljeikbe indulva úgy irányozták lépteiket, hogy jó közel haladhassanak el a jövevény előtt, jól szeme közé nézhessenek neki, azzal a sértő önérzetes tekintettel, amelyet a társadalomban szilárd talajon álló asszonyok úgy szeretnek fegyverül használni azon szerencsétlen nőtársaik ellen, kik az élet rögeiben meg találtak botlani. Villardné látszólag nyugodtan tűrte a sértő pillantásokat: úgy tett, mintha kis leánya játékának nézésében volna elmerülve, de én jól láttam, hogy gyönyörű ovál arczának, elébb még csaknem márvány fehér színét mint festé pirossá az elrejtett gyötrelem, vagy legalább is az alkalmatlanság érzete. — Samiel, kegyed mai csinos czikkecskéjének a párját megírhatná az érdekes jelenségről — mondá Villerochené a »herczegné« kinek ma kedve tartotta Saint Beatné eszméjét támogatni. — Mit gondol! ? én a ki barátjai közé tartozom ! válaszolá gúnyos sértődéssel Samiel. — Legalább alkalma nyílnék azt neki bebizonyítani — szóltam csípősen. — Akár lesz kinyomatva az ítélet akár se — mondá mint egy rendelet osztólag Orfeuilné, mától kezdve a »rühes juhok« categoriájába fogjuk ezt is sorozni. II. A fent leírt hölgytársaságra azonban nagy csalódás várt, mert hiába gondoltak ki mindenféle megaláztatást és gyalázatot arra az esetre, ha botránkozásuk tárgya valamikép át akarná lépni az ellene felállított határtalan vesztegzárt, a durván bélyegzett szegény »juh« csendesen félrevonta magát a következő napokon is, anélkül, hogy azzal tüntetni akart volna, vagy hogy legkevesebb önmegtagadásába látszott volna kerülni. Alig látták még annak a szállodának a lakói is, ahol szobákat bérelt, noha makacsul lesték minden tettét sőt mozdulatát. Az ebédet rendesen felvitette lakására s a kaszinónak soha felé se ment. De bármily szilárd elhatározása lehetett is, hogy tökéletes magába vonultságban tölti napjait én még is találtam módot, hogy Samiel segítsége nélkül is be legyek neki mutatva, vagyis inkább bemutassam magam magamat; a körülmények szolgáltatták ezt az alkalmat. Nem említettem, hogy egy kis patakocska kígyódzott keresztül kasul a park árnyas fái alatt ? E patakocskának átlátszó hullámai delejes vonzerőt gyakorolhattak az érdekes vendég kis leánykájára, kinek nevét az angol bonne nap hosszat hangoztatta a hársfasorok lombsátora alatt, ahol kis, fehér szoknyácskája villámgyorsan lebbent elő, s majd vidám napsugárként tűnt el újra. — Georgette! jöjjön ide! Georgette, ne menjen oly messzire! — Hová bujt miss Georgette! . .. hangzott egy ily alkalommal. Georgette pedig a part dús füvében rejtődzött, s madárcsicsergéshez hasonló hangon hívogatta a kis patak vöröses halacskáit, s ezek a vizi madarak nagy bánatára nem akartak kérésének engedni, hanem ozsonna kalácsának morzsáiért mégis elég közel jöttek a parthoz. A kis leány bornójának őrködő figyelmét kijátszva, oktalan merészséggel, igen szélére talált lépni az agyagos, sásos növényzettel benőtt partnak, hogy egy ízletes falatkát sajátkezűleg nyújthasson oda a legbarátságosabb hattyúnak, amelyik egészen kiúszott a part szélére; a madár mohón kapott az ajánlott nyalánkság után, a kis leány pedig a hirteleni mozdulatot arra értve, hogy meg akarja kezecskéjét csípni, ijedtében elcsúszott a sikamlós talajon , szerencsénkre én épen ott járkáltam s övszalagjánál fogva visszarántottam. Nem állítom, hogy valami nagy veszélyből mentettem ki, mert a viz épen nem volt mély és a többi azon sétálók is bizonyosan épen úgy segítségére ugrottak volna, mint én, de végre mégis csak nekem köszönhette, hogy átázott topánkáin kívül egyébb kellemetlenség nem érte. Sikoltására, anyja és benneja egyszerre ott termettek. Természetesen meg lett köszönve, még pedig igen melegen az a kis szolgálat, a melyet tettem s én minden lelkiismeret háborgás nélkül felhasználtam azt az alkalmat, hogy a megismerkedés útját egyengessem. E naptól kezdve üdvözöltük egymást a sétatéren, később pedig Georgette kisasszony vonzalma—egészen komolyan vette szegényke a neki tett kis szolgálatot — arra vezetett bennünket, hogy egy pár szót is váltottunk; ez a gyermek aki meglehetős vad volt mindenki iránt, a mint észrevette távolról megmentőjét, oda szaladt hozzám, átkulcsolta gömbölyű kis karjaival térdemet s csókra nyújtotta piczi piros ajkait. Felhasználtam ezt a kedves, őszinte vonzalmat, barátja, társa lettem a kisleánynak, azért is, hogy anyjával megismerkedhessem, de még inkább abból a gyengéd nagybátyai, vagy nagyapai érzésből, amellyel a legtöbb agglegény a gyermekek iránt viseltetik ... ha csak nem gyűlöli őket — e közt a két érzés közt nincsen középút. Reggelenként rendesen találkánk volt Georgette kisasszonnyal és bábuival a gyógycsarnokban; az angol benne érezve, mennyit köszönhet a vízbeesés alkalmávali interventiómnak, épen nem ellenezte ezeket a találkákat. Néha a fiatal anya is hozzánk jött. . . ilyenkor egy pár megjegyzést koczkáztattam a jó időre, vagy egyéb közérdekű dologra vonatkozólag. Eleinte röviden s csupán udvariasságból válaszolt, de értesülvén nevemről s fájdalom! nem találván olyan kinézésűnek, hogy iránta való figyelmemből valami következtetést lehessen vonni, apródonkint tűnni kezdett feszes tartózkodása. Lehet, hogy terhére vált már az a teljes elszigeteltség s azért egy olyan ősz ember, mint én vagyok, nem megvetendő védőnek látszott neki; talán, daczára annak a közönynek, melyet a mindennapi esemény iránt mutatott, nem bánta, ha egy szövetségesre akadt az őt környező rossz akaratú világban, melynek ellenséges indulatát lehetetlen, hogy legalább ne gyanította volna. Egy szóval nem bánt velem elutasitólag, úgy, hogy rövid idő múlva szerencsés voltamra kezdtek élczelni — bárha valóban nem hitték is, hogy igazuk van. — Mily ügyes csábitó! czélt tudott érni! — Nos hát milyen? mit szólt beszélni? — Ezek s számtalan ilyen kérdések ostromoltak a legbájosabb ajkakról. Én pedig feleltem is, nem is az eféle tudakozódásokra, titkolódzást szenvelegtem, ami egészen kétségbeejté a kiváncsiakat. Valósággal pedig, minél többször találkoztam Villard asszonnyal, annál inkább meggyőződtem felőle, hogy csodaszépsége a legkevésbbé bámulásra méltó tulajdona. Mozdulatai, hangja a legelőkelőbb származású hölgyekével versenyezhetett, beszédmódja szellemes egyszerűségében elragadó volt, a művészetek iránt a lehető legfogékonyabb érzékkel bírt, kitűnő emlékező tehetsége pedig a pontosan végzett tanulmányok után nemcsak a szellemfejlesztő olvasmányokból nyerte táplálékát, hanem hozzájárult ezekhez a jól intézett utazások számtalan érdekes tapasztalata is. Néha valami mélabús rezgés volt hangjában észrevehető. Heine költeményeiben említ olyan kristály-hangokat, melyek — bárha nem látszik is rajtuk — s nem lehet kitudni,hogy hol: meg vannak repedve — de nem tesz semmit az a titkos repedés, melyről hangjuk tanúskodik, még ellenállhatatlanabb titokszerű bájt kölcsönöz zenéjüknek. Érdekes társalgása mellett megpihentem attól a fáradságtól melyet az a sok összefüggéstelen cseveség okozott, amellyel különben be kellett érnem. A napi kérdésekben oly magas nézpontról tudott ítélni, s oly meglepő szellemi emelkedettség nyilvánult véleményében , minőt az ember egy elvnélkülinek hirdetett nőnél bámulva tapasztalt. Egyetlen gyanús jelt lelhetett csak társalgásában a körülményekről értesített figyelő, t. i. azt a bizalmatlan túlságos tartózkodást, azt a gyanakvó elővigyázatot, ami még attól is félni látszott, amit ki nem mondott. A múltjára vonatkozó legjelentéktelenebb célzás is láthatólag kellemetlenül érintette. Egyszer például azt találtam neki mondani, hogy atyját ismertem, arra a benyomásra hivatkozva, melyet Villardur élénk szelleme, kedélyessége és elpusztíthatatlan ifjusága emlékező tehetségemre gyakorolt. Nagy meglepetésemre, csaknem keserű mosollyal fogadta szavaimat. Azt hittem egy lépéssel közelebb jutok jóindulatának megnyeréséhez s nagyon csalódtam, az a körülmény, hogy valaki az ő atyjának barátja volt, nem jó ajánlat volt ő előtte. (Folytatása következik.)