A Hon, 1880. május (18. évfolyam, 108-136. szám)
1880-05-01 / 108. szám
KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hírek. Tisza Lajos kormánybiztos ma, a reggeli vonattal Szegedre utazott. — Mühlfeld B. L. orosz főkonzul tegnap Bécsből a fővárosba érkezett. — Forinyák Gyula ezredes a székesfehérvári dandár alparancsnoka, — gr. Schmidegg K. Pécsről, — gr. Desselvffy Miklós Debreczenből, — gróf Wojnovics K. Zágrábból a fővárosba érkeztek. — Érdekes párbaj. A »P. L.«-nak írják Bécsből azon hirt, hogy Pozsonyban Zichy Ferraris Viktor gróf s Károlyi Pista gróf közt a párbaj megtörtént. A megállapodások egy bécsi pénzarisztokrata (Erlanger) palotájában történtek. A párbaj eredményéről nem hallatszik semmi. — Kratzmann Ede üvegfestészeti műtermében holnap kiállítás fog megnyittatni. Ennek fődísze egy a Gréger-féle nyári lakra készült impozáns nagyságú renaissance styl üveg ablak lesz. Ezen kívül Storno Ferencz rajzai után József főherczeg alcsuthi udvari kápolnája részére készült szép ablakok, — a beszterczebányai püspöki templom számára készült, — s a muzeum lépcsőházának fődiszét képező 8 ablak egyes részletei vannak kiállítva. Kratzmann állandó kiállítási helyiséget is rendezett be műtermében, melyet a közönség minden csötörtökön díjmentesen megtekinthet. Az iraki művészek esztergomi kirándulása érdekében, az esztergomi 50 tagú bizottság az alispán elnöklete alatt nagy tevékenységet fejt ki. A fogadtatáson kívül 21 vezető lesz a nézni valók megtekintésére, melyek reggel 10 órától d. u. 3 óráig e nap egészen nyitva lesznek, a dalárda már tanulja darabjait, népies tánczmutatvány is lesz, egyes lelkes esztergomi polgárok a banquettere bort ajánlottak fel, a hangversenyen szereplőknek az esztergomiak adnak csokrokat stb. A budapesti bizottság hétfőn d. u. 3 órakor tartja, a kör helyiségében, legközelebbi ülését, mely alkalommal Bényi Rezső esztergomi ügyvéd is jelen lesz. — A »Fatinicza« premiereje juttatja eszünkbe azt a mulatságos előadást, melyet jó két év előtt Pécsett hallgattunk végig. Akkortájban épen az orosz-török háború folyt és nálunk országszerte hangoztatták a török sympathiákat. A derék pécsiek gyönyörködve hallgatták a »Fatinicza« két felvonását , de mikor a második felvonás végén az orosz tábornok csapatával legyőzi és elfogja a török basát, a közönség erélyesen kezdett tiltakozni e muszkaság ellen. Szó ami a szó, az lett a vége, hogy a szöveget nyomban meg kellett változtatni s a közönség zajos tapsai mellett a »Fatinicza« második felvonásának végén, a megtámadott törökök dicsőségesen kiverték Kancsukoff tábornokot a szinpadról. — A meteorologiai s földdelejességi m. k. központi intézet évkönyveiből megjelent a 8-ik kötet 1878-ról. Kurländer Ignácz, dr. Gruber Lajos s dr. Staub Mór közreműködése mellett szerkesztette dr. Lehenzl Guido. Az évkönyvben 89 állomás megfigyelési eredménye van, itt ezek közt 9, de a megelőző évben megszűnt 7. A megfigyelők leginkább tanárok s gyógyszerészek. A 10 ívnyi füzet leginkább táblázatokból áll. — Nemzeti színház. Schiller ismeretes, földöntúli lényekkel szaturált darabjában az »Ármány és szerelem«-ben ma mint vendég lépett föl Szathmáry Árpád, Müller zenész szerepében, mégpedig jó sikerrel. Volt benne elég bensőség, alakító képesség és routine, különösen sikerült neki a harmadik felvonás jelenete az elnökkel; szóval, még Szigeti József Müllere után is megállta helyét, s a közönség bőven részesítette tapsaiban. Dicsérettel kell még kiemelnünk Jászay Mari (Lady Milford) nemes és diszkrét játékát és Szathmárynét, (Müllerné) míg a többi szereplő kevéssé állta meg helyét. Márkus Emilia nagyon fanyar, limonádésza Lujza volt , mindjárt első megjelenésekor olyan volt, mintha vesztőhelyre kísérnék. Feleki (Walter) megint feltűnt a szerep nem tudásával, Nagy Imre pedig deklamált az ifjúság szenvedélye nélkül. Vizvárynak se való Kalb szerepe, túloz és nem eléggé elegáns. Ezt a szerepet Halminak kellene adni. Közönség középszámmal volt. — A »Magyar Népvilág« ez évi 18-ik száma a következő tartalommal jelent meg: Hegymegi János története. Elbeszélés, irta: Bodon József. — Az első szőlő veszsző. Közli : Vámi Lászlóné. —1kora tavasz. (Képpel.) (Vers.) irta : Somogyi Pál. — Magyarország függetlensége és III. Napoleon császár, irta: Kossuth Lajos. — Az arany bányászata, irta: Téglás Gábor. — A gőzös ház. Regény, irta Vemn Gyula. — A gyermekgyilkos. Elbeszélés, irta : Sümegi Kálmán. — Mutatvány az »Iván« czimü költői beszélyből. (Vers.) irta : Ábrányi Kornél. — Ujonczozás után. (Képpel.) — Közművelődésünk. — A legújabb eseményekről, irta : Hegedüs Sándor. — A franczia képviselházban. — Az új angol kormány. — Összeütközés a montenegróiak s az albánok közt. — A téli palota felrobbantása. — Afgán dolgok. — Az oroszok czárja. — A szerzetesek elleni rendeletek. — Mi történt az országgyűlésen. — Zágrábból. — Szlávi József. — Az új közlekedési miniszter. — A költségvetési törvény. — — Mi újság ? — Gazdáknak. — Üzleti szemle. — Képek: Kossuth Lajos kezeirása. — Tavasz elején. — A gőzös házhoz, két kép. — Az ujonczozás után. — A »Magyar Népvilág«, Jókai Mór képes néplapja, melyet Vis Imre szerkeszt, hetenkint egyszer szombaton jelenik meg. Előfizetési ára: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Az előfizetési pénzek legczélszerübben postautalványnyal a kiadó hivatala (Athenaeum épület, Ferencziek-tere) küldendő. Az idei lódíjazás és ügető versenyre beküldött lovak szépsége jóval fölülmúlja a múlt évi kiállítást. A versenyben igen sokan fognak részt venni, így gróf Stubenberg 10 darab lóval, gróf Teleki Géza különös érdeket keltő és már említett 4 egérszőrű székely ponnyja, továbbá gr. Károlyi Gyula 4-es fogat és bámulatos szépségű vadász lovaival, gr. Almásy Kálmán 4 sötét pejjel, Kégl György 4-es gidránja, Teleki Gyula gróf 2 telivér paripával, Jankovics Elemér, Döry Lajos, Fáy Béla szintén nemes fajú lovakkal és végül Pálffy Geraldin grófnő rendkívüli 2 hangu sárgája, Zichy Livia grófnő gyönyörü 4-esével és gr. Eszterházy Mór Pápáról szintén 6 lóval. — Az ügető lovakkal naponkint gyakorlat tartatik az uj vásártéren és a városligetben. A királyi pár megjelenésére biztosan számítanak. — »Az önképző« czim alatt ifjúsági hetilapot indítottak meg Budapesten (Kerepesi ut 34. sz.) Berzay Albert s Köké Gyula, melynek kimondott feladata, hogy az önképzőkörök orgánuma legyen. Munkatársai is deákok. Két fővárosi önképzőkör már »hivatalos közlönyénk« deklarálta. Sokat lehetne mondani ily lap jogosultsága s e lap szerkesztési irányáról, de még most nem ítélünk. Előfizetési ára egész évre 5 frt. A Napoleon paplanját mutatják most a bécsieknek, az osztrák múzeumban. A rendkívül szép csipkékkel s hímzésekkel ellátott művet egy velenczei zárdában készítették, a köztársaság megrendelésére, mely azt 1796-ban adta Bonaparte tábornoknak, ki 1814-ben Rivaire Lajos báró hadsegédjének ajándékozta. E család ereklyéjét képezi ez azóta s jelenleg Zwillingné, Rivaira Adél birtokában van. — A jubilaeumi bálra, mely május 13-án lesz a Vigadó termeiben, nagyban folynak az előkészületek. A háziasszonyi tisztet gr. Andrássy Aladárné, gr. Zichy Nándorné és Blaskovich Miklósné úrhölgyek voltak szívesek elvállalni. A rendezőség mindent elkövet, hogy e tánczvigalom megfeleljen a hozzákötött várakozásnak. A Vigadó termei föl fognak diszittetni, a tánctrendeket Morzsányi igen diszesen állitá ki, a csárdásokat Rácz Pál játszsza, ki ez alkalommal fogja bemutatni Roxer Gyula orvos . r.: 1* ■■■ Hitel-88.70. tanhallgató jubilaeumi csárdását. Meghívókért a jubilaeumi bálbizottsághoz (központi egyetem II. em. a jogb. segélyző egyesület irodájában, biv. órák d. e. 10—1, d. u. 3—5.) kell fordulni. — Eg b 1 Ferencz, a belvederi képtár őre s egykor tekintélyes arczkép- szenrefestő, tegnap Bécsben, életének 74 ik évében meghalt. Bécs régibb hírneves egyéneinek s az uralkodóház tagjainak arczképei leginkább általa voltak megörökítve, mint egykor a mieink Barabás által. — Sajtópör visszavonása. Metz György magánvádló sajtópöre, Laczó Károly ellen, melynek tárgyalása a budapesti esküdtszék előtt május 4-ére volt kitűzve, minthogy vádló a pertől elállott, véglegesen visszavonatott. — Budapest Európa egyik legegészségtelenebb városának van kikiáltva. Ezen kedvezőtlen véleményt azonban megdöntik azon statisztikai adatok, amelyek a stat. hivatal legújabb kimutatásában foglaltatnak. 1879-ben meghalt Budapesten 112 katonával együtt 12.139 egyén, és pedig 6530 férfi és 5609 nő; 79-ben e szerint 1635 egyénnel kevesebb mint 1878-ban. A halálozások évi arányszáma e szerint 1000 lakosra 375, s így ez a múlt évihez képest jelentékenyen alábbszállt. Különösen az év második felében állott be ezen kedvező fordulat, melyben a halandósági arány folyton csökkent és november havában oly alacsonyra szállt le, hogy e hóról a coefficiens 29-2°/0-ot tett; oly szám, amelynél alacsonyabbat a stat. hivatalnak még eddig soha sem volt alkalma constatálni. Ezen javulás a folyó 1880. év első negyedében is érvényesült. — A budai színkörről. A legutóbbi fővárosi közgyűlésen, tudvalevőleg felolvastak egy kérvényt Szathmáry Károly vidéki szinész aláírással, melyben a város kéretett, hogy azon 300 főnyi vidéki magyar szinész érdekében, kik most a fővárosban kenyérkereset nélkül kóborolnak, halaszsza el a szinkör lebontását és adja nekik október végéig. A közgyűlés a lebontás ellen nyilatkozván, a tanács tegnap tárgyalta a Szathmáry kérvényét s áttette azt a Vilik ügyosztályhoz, hogy mint most már egyszerű bérleti ügyet, a maga utján vegye elintézés alá. — A »budapesti tanítótestület« május hó 2-án d. e. 10 órakor, a Vigadó kistermében rendes közgyűlést tart. Tárgyak: Jelentés a testület 1878. és 1879. évi működéséről, valamint a pénz- és könyvtár állapotáról. Választmányi előterjesztés »Népnevelők lapjá«-nak, mint hivatalos közlönynek a körök és a testület részére egy-egy példányban leendő megrendelése iránt. Bizottság kiküldése a »Királyi ünnepek emléke« czimü füzet számadásainak átvizsgálása tárgyában. Fő- és egy aljegyző választása. Indítványok. — Erzsébetfalván közelebb olvasó-egylet alakult meg, mely helyiségeit, (Erzsébetfalván Szikrásy örökösök háza és kertjében) f. évi május 2-án nyitja meg d. u. 4 órakor. A fővárosból a közlekedést a közvágóhidnál rendelkezésre levő társaskocsik teszik lehetővé, melyek félóránkint indulnak. — Új zeneművek. »Öt népdal« zongorára alkalmazta Nagy Zoltán; »Gömöri« csárdás zongorára szerkesztő Tormásy Tóni. Mindkettőt Rózsavölgyi adta ki. — A bűvész. Egerben a napokban egy Borbegyi nevű szemfényvesztőt elfogtak. A rendőrkapitánynak feltűnt, így a bűvész, kinek igazi neve Weinberger Éliás, álnév alatt szerepelt a hirdetményen, a belügyminiszteri engedélyen, melyet W. a rendőrségnél előmutatott, vakarás nyomai látszottak. A rendőrkapitány távirat útján tudakozódott tehát a belügyminisztériumnál, hogy meddig terjed a bűvészelőadások tarthatására Weinberger engedélye ? A belügyminisztériumtól érkezett válasz alapján a rendőrség W.-t letartóztatta, ki aztán csakhamar beismerte, hogy az engedélyben kiszabott határidőt kivakarta és magamagának hosszabbitotta meg a határidőt. W.-t tolvajlás miatt a sajószentpéteri járásbíróság már régebben nyomoztatja s távirati megkeresésére a rendőrség Weinbergert ezen biróság kezeibe adta át. — Lóczy Lajos és Kreitner főhadnagy Ázsiából hazatérő utazó hazánkfiai fogadtatása iránt nagy érdeklődés mutatkozik mindenfelé, nevezetesen pedig képviselői körökben. Az utazók holnap (szombat) este 8/4 órakor érkeznek a fővárosba, de csak néhány napig fognak itt maradni. Fogadtatásuk előreláthatólag igen rokonszenvessé fog alakulni. — Népszínház. A »Fatinicza« premiereje ma este volt, de a nagy számú közönség közt alig találkozott olyan, aki a kedves operettet ma látta először. Már tíz év előtt játszották német és magyar színpadokon és a katonazenék egyik legélvezetesb darabja évek óta a »Fatinicza-induló«. Az előadást nem lehet teljesen kielégítőnek nevezni. Legszebben sikerült a háremhölgyek dala, a második felvonásban. A hatás nem volt oly élénk, mint vártuk. Tér szűke miatt a darab részletesebb ismertetését esti lapunkban adjuk. — Napi újdonságok. Baumer Móricz 50 éves napszámos ma reggel a Dunába ugrott, de még élve kihúzták. — A budapesti borbély- és fodrászbetegsegélyző egylet zászlófelavatási ünnepélye a polg. lövöldében pünkösd hétfőjén lesz. Zászlóanya Csávolszky Lajosné. — Az orsz. nőipartanitóképző intézet növendékei ma délután a tanári kar vezetése mellett a füvészkertet s Kratzmann üvegfestészeti műtermét tekintették meg. — Römer Flóris Alcsuthra utazott s ott fogja József főherczeg gyermekeit az első áldozásban részesitteni. — A budapesti honvéd-egylet majálisa vasárnap lesz az állatkert mellett levő vendéglőben. — Wein János vízvezetéki igazgató anyja özv. Wein Jakabné szül. Schild Éva életének 78-dik évében meghalt s holnap 3 órakor temetik a vízivárosi Donáti utcza 177. sz. a. fekvő házból. Napirend: máj. 1 én. Állatkert nyitva egész nap. Iparmuzeum 9 — 4-ig. Margitszigetre közlekedés vámháztól és többi állomásoktól óránkint. Mezei János daltársulata a Komlókertben 8 órakor. Múzeumban képtár 9—1-ig. Orsz. gazd. és tanszermúzeum 10 —12-ig és 2—4-ig. Egyetemi könyvtár 3—7-ig. Egyetem jubilaeumára százas bizottság ülése 5 órakor. Népnevelők egyesületének vál.. ülése 6 órakor nyulutczai iskolában. Keresk. takarék s hitelszövetkezet alakuló közgyűlése, 5 órakor Gizellatér 2. sz. kereskedő ifjak körében. A „HON“ magántársürgönyei. Bécs, ápr. 30. (Ered. sürg.) Az európai kollektiv lépésre a portától még ma sem érkezett válasz. A keletruméliai bizottságban, osztrákmagyar képviselővé Kállay helyére Kossek báró konstantinápolyi nagykövetség tanácsos neveztetett ki s egyúttal utasítást kapott, teljesítse a portának az európai török tartományok statútumai megvizsgálására és jóváhagyására vonatkozó óhaját. Utolsó gsosta. A cseh nyelvkényszerre vonatkozó rendelet. A cseh- és morvaországi német képviselők, mint már jeleztük , tegnap folytatták tanácskozásukat, a minisztérium nyelvkényszerre vonatkozó rendelete ellenében teendő lépések iránt. A tanácskozás eredménye amaz egyhangúlag kifejezett meggyőződés volt, hogy a rendelet törvényellenes. Ez a meggyőződés a kormányhoz intézendő interpellációban is ki fog fejeztetni és alaposan indokoltatni. A csaoszági német tartománygyűlési képviselők értesítve lettek a reichsratti képviselők által teendő lépésről s annál inkább adták hozzá beleegyezésüket, minthogy a német lakosság körébe már számos panasz érkezett. A panaszok nagyobbrészt a cseh bejegyzések ellen fordulnak a német telekkönyvekbe, melyek egyhangúlag bajnak mondatnak. A legújabb igazságügy miniszteri rendelet hatásának világos képe nyerhető, ha statisztikai tételekben soroltatnak fel ama törvényszéki kerületek, melyeket az érint. Ez északi Csehország nagy része, melyen 77 teljesen német bírósági kerület létezik, Reichenberg várost leszámítva, 1.878.883 lakossal. E 77 bírósági kerületben egyetlen egy cseh község sincs és lakossági száma oly nagy, mint Alsó-Ausztriáé és nagyobb mint Felső-Ausztriáé, Salzburgé és Karinthiáé együttvéve. E tisztán német bírósági kerületek után, melyekben egyetlenegy cseh község sincs, számos bírósági kerület van, túlnyomólag német lakossággal, köztük néhány, melyek, ha csak egy vagy két cseh község záratik ki, tisztán német bírósági kerületeknek volnának tekinthetők. Ily bírósági kerület tizennégy van, 212,707 német lakossal. Vegyes, de túlnyomólag cseh bírósági kerület, melyekben több vagy legalább egy német község van, 23 van, 89,258 német lakossal. A többi csehországi bírósági kerület tiszán cseh. A 77 tisztán német kerület, melyekben nincs cseh m ' ' ■' ' ' község, Csehország összes kerületeinek csaknem harmadát képezik. A horvát regnikoláris küldöttség tegnap ülést tartott, melyen gróf Pejacsevich horvát bán a két deputáczió közt még fenforgó differentiák iránt javaslatokat terjesztett elő. E javaslatok értelmében a horvát regnikoláris küldöttség a múltra nézve is lemondana a határvidéki indirekt adójövedelmek iránt támasztott követeléséről, miután a magyar kormány egyáltalában megengedhetlennek nyilvánította, hogy az országgyűlés által már jóváhagyott számadások megmásíttassanak, ellenben a horvát tanulmányalap átadása iránti követelésben tartatnék, miután a magyar minisztérium hajlandó azt a horvát autonóm országos kormány kezelése alá átengedni, anélkül, hogy azon összeget, melyet annak idejében ezen alapnak Ausztriától eszközölt átvétele alkalmával Magyarországnak aktívaként lett beszámolva — egészben levonná, úgy hogy a tanulmányalap mintegy 1.500,000 frtnyi összegben fogna átadatni, míg e követelés levonása után körülbelül 900,000 írttal kevesebbre rúgna. A horvát regnikoláris küldöttség elhatározta, hogy miután ezekhez az írásban is beterjesztett javaslatokhoz táblázatok és számadások voltak mellékelve, az utóbbiaknak megvizsgálására albizottságot küld ki. Ezen albizottságnak ma több óráig tartó ülése volt, melyben az a Hilberth főpénzügyi tanácsostól nyert felvilágosítások után a jelzett alapnak a magyar kormány által foganatosított kiszámítás helyességét elismerve, elhatározta, hogy a horvát regnikoláris küldöttségnek holnap tartandó ülésén ily értelemben fog jelentést tenni. Most már határozott kilátás van, hogy a két küldöttség e javaslatok alapján egyértelműségre fog jutni, s mihelyt a horvát küldöttség tanácskozásait befejezi, a két küldöttségnek egy közösen tartandó ülésen határozatot fog hozatni. Gróf Pejacsevich bán ma este két napra Eszékre utazik, gróf Pejacsevich Adolf temetésére. (B. C.) O r d G d y ma tette le az esküt. (A „B. C.’ugyanezt már tegnap jelentette. Szerk.) Csetinye, ápr. 30. (Ered. sürg.) A kormány Podgoriczában és Antiváriban albán agitáczióknak jött nyomára. Podgoriczában egy albán kémet fogtak el, a kinél oly irományokat találtak, melyek a porta közegeit erősen kompromittálják. Bécs, ápr. 30. A képviselőház költségvetési bizottsága tárgyalta a határozati javaslatokat ,és felfogadta Dunajevszky javaslatát a művészet és iparmúzeum czikkénél, továbbá Rosernek a gyúlékony anyagok elleni elővigyázatra és az élelmiszerek hamisításának megakadályozására vonatkozó indítványát és Pflügr ama határozati javaslatát, hogy egy orvosi szaktanoda felállítása Salzburgban fontolóra vétessék. A bizottság Kowalsky amaz indítványát illetőleg, hogy a czernowitzi theológiai tanintézeten a román oktatási nyelv mellett a ruthén oktatási nyelvet is vezessék be, — azt határozza el hogy a kormányt utasítani fogja, az oktatási nyelvre vonatkozó kérdést az ottani érsekkel egyetértésben és tekintettel a rituális nyelvre, fontolóra venni. Több egyéb határozati javaslat az illető bizottságokhoz utasíttatott. Kronavvetternek az egyleti és gyülésezési jogra, a személyes szabadság és a levél- s titok oltalmazására vonatkozó törvények alkalmazása iránti határozati javaslata, valamint Boregger azon indítványa felett, hogy a Francziaországból kiűzött jezsuiták bevándorlása ellen intézkedések tétessenek — a bizottság áttér a napirendre. Seg és Demel ama határozati javaslatát, hogy az Odera folyam szabályozása foganatba vétessék, valamint Lőblichnek a Duna szabályozását Bécstől kezdve a magyar határig indítványozó rezoluczióját a bizottság a kormány figyelmébe ajánlja. A véderő bizottság tárgyalta a katonai váltságdíjról szóló törvénynek a ház által visszautasított 5—16. §§-ait. Hosszabb vita van következő Rusz által indítványozott határozati javaslat fogadtatott el . A katonai váltságdíj jövedelme, mely a Magyarországgal megállapított összeget 1,142,530 írttal felülhaladja, folyó állami bevételnek tekintetik. A segélyre szoruló családoknak az állampénzekből való segélyezését, az időtartamhoz mérten, törvényes uton fogják megállapítani. A dij fizetését a dijkötelezettek szülei tartoznak mindaddig teljesíteni, míg ez utóbbiak adazokat teljesen vagy részben ellátni kötelezték. — Clam-Martinitz gróf lemondott az előadói tisztségről. A bizottság elhatározza, hogy ezeket az indítványokat holnap határozathozatal végett a ház elé fogja terjeszteni. Erre T iser választatott meg előadóvá. Szentpétervár, ápril 30. A cvár tegnap szüetése napja alkalmából fogadta a főváros előkelő tagjai s a diplomácziai kar üdvkivonatait. A többi ünnepélyességek a nagyhét miatt hétfőre halasztottak. Ma Te deum volt az Izsák székesegyházban. Szentpétervár, ápril 30. Gorcsakov herczeg egészségi állapotában beállott javulás tartós, azonban az álmatlanság nem szűnt meg s az erők helyreállítása is csak lassan halad előre. Hága, ápril 30. A második kamara 54 szavazattal 20 ellenében elfogadta amaz egyezményt, mely a Louxenburg herczegség államadósságának folyóvá tételéről szól, előbb azonban elfogadott egy határozati javaslatot, mely konstatálja, hogy a Louxenburg herczegségnek kilátásba helyezett képviselőség, a herczegség lakosságának magánérdekei megotalmazására fog szorítkozni. Bécs, ápr. 30. A hivatalos lap jelenti: Reislin osztálytanácsos a közös pénzügyminisztériumban a titkos tanácsosi méltóság adományozása mellett nyugdíjaztatott és Ferheim miniszteri tanácsos osztálytanácsossá neveztetett ki. Páris, ápr. 30. A kamara elvetette ama módosítást, mely a boroknak a vámilletékek alóli felmentését indítványozta. Róma, ápr. 30. A király ma fogadta a szenátus és a kamara elnökeit s egyéb személyiségek közt Zanardellit, Crispit és Minghettit. Úgy hírlik, hogy a kabinet az ügyeket tovább fogja vezetni vagy az általános választásig egy más hasonlókép az ügyeket elintéző kabinetnek fog helyet csinálni. Az ez iránti elhatározás valószínűleg holnap fog hozatni. A király táviratilag magához hivatta Farinit. Bécs, ápr. 30. (Magy. ért. zárlatja.) M. földteherm. kötv. 94.75. Erdélyi föld. kötv. 93.8. Magy- Záloglevél 101.75. Erdélyi vas. 137.50. Magy. kel. vas. 85.50. Magy. sorsjegy 111.50. Szőlő-dézsm. 92.75. Aranyjáradék 104 85. Magy. vas. kölcsön 124.60. Magy. hitel 262.75. Alföld 155.50. Magy. éjszak-kel. 144.50. Kel.-vasuti elsők. 82.10. Tiszai vasút 246.—. Kincst. utal. 1873. 150.—. Bécs, ápr. 30. (Osztr. ért. zárlatja.) részvény 273.90. Lombard 80.—. Aranyjár. London 119.05. Ezüstjár. 73.15. Hitelsorsjegy 176.75. Porosz pénzutasv. 58.60. Arany 5.60. Török-sorsjegy 16.70. Angol-osztrák 143.60. Államvasut 275.25. Napoleondor 9.47 */2. Járadék 72.57. Galicziai 261. 1864-es 173.50. 1860-as 130.25. Frankfurt 68.8. Nemzeti bank 836. Cöln, április 30. (Gabonatőzsde.) Búza apr. 23.05. máj. 21.60. Rozs apr. 17.35, máj. 16.10. Repczeolaj helyben 27.20, határidőre 27 10. KÖZGAZDASÁGI ROVAT — He ti je le n tés az ipar állásáról Budapesten. A kéziipar sokféle ágának adott lendületet a lefolyt hét, a mennyiben a májusi hurczolkodások már igen sokfelé kezdetüket vették és a zöldbe vándorlás is nagyobb mérveket kezdett ölteni. Igen el voltak foglalva a szobafestők, asztalosok, lakatosok és minden fajta járművek. Kőmivesek napi bére még feljebb szállott s az uj építkezések és javítási munkák is megszaporodtak. Ellenben a férfiruha, czipő és fehérnemű üzletben alább hagytak a megrendelésekkel , csak kertészek, gépészek kerestetnek vidékre folyton. A főváros megkezdvén a legtöbb kövezést és csatornázást, valamint a közmunkatanács is a múzeum-körút boulevardirozását, számos napszámos kéz talált foglalkozást. Téglagyáraink folyton el vannak halmozva munkával s egyik gyár megkezdte az olvasztó kemenczék számára való tűzmentes téglák készítését is, mikkel igen jó üzletet csinál. A malomipar, daczára az utóbbi napokban célportált kedvezőtlen hireknek, ma is oly magaslaton áll, mint 79-ben, s folyton jobban virágzik 1879-ben 4,4 millió métermázsa gabona lett feldolgozva a malmaink által, ami az eddig elért legnagyobb mennyiség. A múlt évtized alatt ugyanis következő mennyiségű lisztet őröltek malmaink u.m 1870-ben 2.392.185 métermázsát, 1871-ben 2.549,424 mm., 1872-ben 2.117,438, 1873-ban 2.013,323 mm., 1874-ben 2.002,735a/4, 1875-ben 2.367,844 mm., 1876-ban 2.388,5821/a, 1877-ben 2.781,292, 1878-ban 3.120,417, 1879-ben 3.275,386 métermázsát. Az osztrák-magyar bank ápris 29-én tartott főtanácsi ülésén a pénzügyminisztériumnak egy leirata olvastatott föl. A bank ugyanis óvást tett az ellen, hogy a trieszti kereskedelmi bank kamattalan s már esedékes utalványokat bocsásson ki, mivel ezek lényegileg a bankjegyekkel azonosak, s tehát a trieszti bank ezen eljárását szabadalomsértésnek nyilvánító. A pénzügyminiszter említett leirata erre azt válaszolja, hogy vétkes szabadalomsértésről nem lehet szó ; a helytartó maga is foglalkozott ez ügygyel és szigorún meghagyta a trieszti kereskedelmi banknak, hogy mozogjon csak az alapszabályaiban kijelölt határokon belül. Ugyanezen az ülésen kimondatott, miszerint a kassa-oderbergi vasút 6,8 millió frt aranyértékű zálogleveleire kézizálogkölcsön adható. Végül elhatároztatott, hogy 5 millió frt értékű záloglevelek a rendes kisorsoláson felül törlesztessenek. Erre az szolgál indokul, hogy előbb a visszafizetések záloglevelekben törlesztettek, mióta azonban a záloglevelek névértéken felül állnak, a törlesztések készpénzen történnek. A koribniczai víz- és fürdőrészvénytársaság ma tarta rendes évi közgyűlését. A felolvasott igazgatósági jelentés szerint a társaság 1879-ik évi tiszta jövedelme 3569 frt - krt tesz, melyre nézve az igazgatóság a következő felosztási javaslatot terjeszti elő: 5°/0 a tartalékalaphoz csatoltassék, 5°/0 az igazgatósági jutalékra, 4°/0 a felügyelő bizottsági jutalékra , l°/0 a hivatalnokok díjazására. Ezen összesen 533 frt 69 krt tevő levonások után még fenmaradó 3036 frt 25 krra nézve az igazgatóság indítványozza, hogy abból a részvényszelvények után osztalék ne fizettessék, hanem hogy ez összeg a fürdőház költségeinek törlesztésére fordíttassék; amennyiben pedig ezen összeg nem fedezné teljesen ezen költségeket, a hiány a tartalékalapból fedeztessék. A közgyűlés ezen indítványokat egyhangúlag elfogadja s az igazgatóság s a felügyelő bizottságnak a felmentvényt megadja. Ezzel az ülés véget ért. (x) »Az Anker« élet- és járadék-biztositó társaságnál 1880-ik évi márczius hóban benyujtatott összesen 491 bevallás 943.760 frt biztosítandó összeggel, és pedig: 316 bevallás 659.700 írttal halálesetre, és 175 bevallás 284.060 írttal életesetre. Kiállítva jön 273 kötvény 508.281 írttal halálesetre, és 164 kötvény 281.695 frttal életesetre, összesen tehát 437 kötvény 789.976 frttal. A havi bevétel volt 111.138 frt haláleseti díj, és 99.509 frt betételekben, összesen: 210.647 frt. Halálesetekért kifizettetett 49.661 frt. Ez évben benyujtatott 1424 bevallás 2.840,752 frttal és kiállíttatott 1319 kötvény : 2.283,680 írttal, ugyan ezen időben bevézetett 733,955 frt, — halálesetekért pedig kifizettetett: 185,500 frt. A társaság működése kezdetétől fogva halálesetekért kifizettetett 9.283,893 frt, és az 1871—9 ik túlélési társulás (Associatio) eredménye 12.656,084 frt volt. Üzlet- és termény tudósítás, Budapest, ápr. 30. Az esti tőzsde a magas külföldi jegyzések folytán emelkedő irányzatot követett, osztrák hitel megjavult 274.50-re, aztán 275.20- ra, majd visszament 274.30-ra s ismét 275-re emelkedett és 275.20 záródott. Magyar aranyjáradék 104.85 és 105.05, m. hitel 263.50 kedvelt, m. nyereménysorsjegy 112, leszámítoló és pénzváltó bank 123, vasúti kölcsön 126, Dräsche tégla 103 kínálva. Gabnaüzlet gyenge, sem vételkedv, sem kínálat, az irányzat és az árak változatlanok. Határidőre búza ma nagyobb figyelemben részesült, három rakomány adatott el 10.50; az ár tehát 10—15 krral magasabb ; kukoricza is szilárdult 20/a krral. Szokványbúza tavaszra 11.40—11.50, búza őszre 10.50—10.55, bánsági kukoricza máj.—jun. 7.85 —7.87, zab tavaszra 7.15—7.20. Kivonat a »Budapesti Közlöny «-ből. (Ápril 30-án.) Árverések a fővárosban. Dániel Karolina 6470 írtra b. ing. máj. 26. a budapesti kir.szék.) Mihalicska Mihály 30725 írtra b. ing. jun. 24. (I —III.) Árverések a vidéken. Gavrillovits György 1100 írtra b. ing. máj. 28. Kovaszincz (Aradi kir. tszék.) Vancsa Péter 724 írtra b. ing. máj. 15. Táté (Gyulafehérvári kir. tszék.) Lobstein Salamon 2176 írtra b. ing. máj. 29. (Gyulafehérvári kir. tszék.) Zinkeisen Richard 8420 írtra b. ing. jun. 1. Magyarád (Aradi kir. tszék.) Vajda Pongrátz 14407 írtra b. ing. jun. 12. (Kaposvári kir. tszék.) Kubinszky Mihály 3104 írtra b. ing. máj. 31. Gyula Jováncza (Tamási kir. jb ) Elek Ferencz 11421 írtra b. ing. jul. 1. Pazony (Nyíregyházi kir. tszék.) Boncsa Ilia 1541 írtra b. ing. máj. 11. Merema (Oraviczalányai kir. jb.) Braun György 1389 frtra b. ing. máj. 18. Maros-Csüged (Gyulafehérvári kir. tk.) Palkovics Imre 2094 írtra b. ing. jun. 7. Felső-Diós (Nagyszombati kir. jb.) Turzik Jakab 1596 írtra b. ing. máj. 3. (Selmeczi kir. jb.) Panker Viktoria 39060 írtra b. ing. jun. 28. (Gyöngyösi kir. tk.) Hauszner Jánosné 1596 írtra b. ing. jul. 9. Atád (Kaposvári kir. tszék.) Schneider Menyhért 2648 írtra b. ing. máj. 18. Szigetujfalu (Pestvidéki kir. tk.) Gráfi Mihály 1818 írtra h. i. jun. 8. Öttevény (Győri kir. tk.) Jeremiczky Károly 47216 ftra b. i. máj. 18. (Gyöngyösi k. jb.) Varga István 2356 írtra b. ingt. máj. 15. (kecskeméti tszk.) Papszász Zsigm. 2162 frtra b. ingt.. máj. 10. S.-Velezd (miskolczi tszk). Gálfi Ferencz 1713 frtra b. ingtl. jul. 31. Szombatfalu (sz.-udvarhelyi tszk.) Nagy Sigmond 1135 frtra b. ingtl. jul. 30. Sz.-Keresztur (sz.-udvarhelyi tszk.) Dékány János 2793 írtra b. i. máj. 28. Udvard (komáromi tszk.) Weisz Ábráhám 72000 írtra b. ingtl. jul. 12. Kenese (kaposvári tszk.) Orza John 1949 írtra b. i. máj. 10. Mercsina (oraviczabányai jb.) Dragosin P..vel 3800 írtra b. i. máj. 25. Aknicz (gyulafehérvári tszk.) Liklir Mária 900 frt máj. 10. Meria-Nostra (ipolysági tszk), Kondákor Ignácz 1605 írtra b. i. máj. 19. Lovász (lendvai jb.) Csesznek Mihály 673 írtra b. i. máj. 21. Nemes-Varbók (korponai jb.) Kiss Demeter 3190 írtra b. i. máj. 13. Szent-Miklós (n.-károlyi jb.) Józsa János 16120 írtra b. i. máj. 29. M.-Eörs (győri tszk.) Bajos Alexandru 10723 írtra b. ingd. máj. 25. (hátszegi jb.) Torma János 2410 írtra b. ingd. máj. 13. Kaposujlak (kaposvári tszk.) Nemzeti szinsz. Ma, május 1-én. Murska I. k. a. vend. ját. és Bartolucci V. szerződött tag első föllépteül. HAMLET. Nagy opera 5 felvonásban. Irta Carró és Barbier. Ford. Böhm G. Zenéjét szerzette Thomas A. Személyek: Hamlet Ódry Lehel. Claudius Ney A meghalt király szelleme Tallián Polonius Széphegyi Laertes Pauli Marcellus tiszt Kiss D. Horatio Erdei Gertrud Bartolucci V. Ophelia Murska I. Kezdete Népszínház. Ma, május 1-én. Másodszor. FATINICZA. Operett 3. felv. Egy régibb franczia szöveg után. írták Zell F. és Genée B. fordították Rákosi Jenő és Éva Lajos. Zenéjét szerzette Suppe Ferencz Személyek: Timofej Gavrilovics Kancsukoff Solymosi Lidia Ivanovna Sziklai E. Iczczet basa Együd Vaszil Andrejovics Kovács I. Oszip Vaszilovics Egri Sztejpán Vladimir Golez Julián Haszszán bej Zulejka Diona Beszika Musztafa 7 órakor. Komáromi Abonyiné Kápolnai Karikás Csatai Zs. Vámosi P. Tornyai A. Bakonyi Meteorologiai jegyzetek. A meteorologiai magy. kir. központi intézet időjárási jelentései 1680. ápr. 30-ról reggeli 7 óra. A megelőző 24 óra előtti tünemények. — A légnyett,és mindenütt emelkedett, Sopronban 12,1 m. m.-rel. — A hőmérsék mindenütt sülyedett, Csáktornyán 8.7 fokkal. — Eső : Bécs 3, Bregenz 10, Póla 7, B.Bánya 1, Ungvár 3, Szeben 4, Fiume 8 m.m. — Ózonmérő : Budapesten nappal 0, éjjel 7. Észlelési állomás 1 • b.Is! Hőmérséklet C » Sz iránya és eréssége Felhőset Bregenz 763.1 6.5 felhős Prága 69.5 2.8E 3 , Bécs 67.1 4.2E 2 borult Sopron 66.8— — — — M.-Óvár 65.9 5.2 ENy5 borult Trencsén 63.2 6.2 ENy3 felhős Beszterczebánya 64.8 6.2E 3 borult Budapest 64.2 8.0 Ny2 - Szolnok 61.9 9.2E 3 Debreczen 64.3 7.4 EK7 felhős Ungvár 62.0 8.8E 6 derült Szatmár 63.8 8.4D 1 borult Nagy-Szeben 61.5 10.9 ENy2 felhős Orsova 62.0 14.4— — · Temesvár— — — ___— Szeged 62.2 8.8D 2 borult Csáktornya 64.5 5.3 EK3 » Zágráb 63.4 8.8D 2 · Fiume 63.5 12.6 Ny2 · Póla 60.1 12.6K 3 » Lesina 61 2 17.3K 2 derült Selmeczbánya— — — — — Vízállás április hóban. Napja Hol 10 fölött méter 0 alatt méter | Időjárás 30 Budapesten2 84_ felhős» Pozsonyban2 50— — — · Komáromban— — — — · Szatmáron1 28 —— — —› Tokajban4 14~ — — › Szolnokon5 46— — · Szegeden6 22— ___— 29 Aradono 32— — száraz› Becskereken— — ___— » Bezdán Fer.-csat.— — — — — Verbászon ___— — — — — M.-Szigeten1 10— — — 30 Eszéken2 14— — felhős — Sziszeken0 00— — — — Zimonyban— — — — — — Ó-Orsován2 87.— — tiszta— Barcsi 05— — — Felelős szerkesztő : Jókai Mór. NYILT-TER. Europa szálloda. Ezennel van szerencsém a t. ez. közönséget értesíteni, hogy szállodámban a nyári vendéglőhelyiségeket május 1-én megnyitottam. 481 Tisztelettel: Rainer J. CARLSBADI JABIENBADI Rezsőforrás, minál király-kescrűforrás ■v Vasrall legjobb szer székrekedés és ebből következő betegségek ellen Deák Ferencz-, Hunyady Mátyás-, Gr. Széchenyi J.-, Szt. István-forrás mindig fris töltésben kapható HIATTONI és WILLE cs. k. udv. szállítók ásványviztelepükben, budai király-keserüforrások tulajdonosai, 574 Budapesten, V., Ferencz József-tér 3. (Diana fürdő.) 365