A Hon, 1880. szeptember (18. évfolyam, 227-255. szám)
1880-09-16 / 241. szám
a fal mentén körül futó számos gázlángok valódi tündöklő fényt árasztottak szét. A trón mennyezet alatt volt felállítva. A bálteremből a lépcsőkön keresztül a felső emeletre lehetett jutni. Ott az első szalonban asztal volt terítve a király részére, az asztal körül arany székek állottak. A többi termekben szintén dúsan felterített asztalok voltak. Esti 11 órakor ültek a vendégek asztalhoz. Az egész berendezés ízléses volt. A báli vendégek fél 8 órakor már együtt voltak. A vendégek közt lehetett látni az egész Lengyelországból össszegyűlt arisztokratákat, a polgári és katonai hatóságok főnökeit és a sajtó képviselőit. Az öltözékek fényesek voltak s a lengyel nemesség férfi és nő tagjai családi ékszereiket mindannyian magukra aggatták. Nagy feltűnést keltettek Mlodezki gróf ékszerei és fényes nemzeti egyenruhája. A király 8 órakor érkezett meg, zubogó zápor közepett s a lépcsők alján a bizottság fogadta. Majd felvezették a hölgyek szalonjába, hol az uralkodó üdvözölte a hölgyeket és hosszan társalgott többekkel ezek közül. A néphymnusz hangjai és a nemesség lelkes éljenzései által fogadva, ő felsége ezután Potoczki grófnőt vezetve karján, belépett a bálterembe s elfoglalta helyét a trónon. Ezt követőleg kezdetét vette a lengyelke táncz. Majd a mazur következett 32 pár által tánczolva, oly verve-vel és élénkséggel, mely villanyozólag hatott. A nagy terem és az aránylag kis számú meghívottak nem hátráltatták a táncz teljes kifejtését. Minden elképzelhető figuráit a táncznak, a csillag elvonulás, csiga stb. alakzatot be lehetett mutatni. A villámgyorsan tova vonuló, majd egymást körülölelő párok stb. látványa igen szép volt. A mazur után cerclet tartottak és a király hosszasan társalgott több jelenlevővel, a többi közt Languszko Helene hgnővel, Lubomirszki grófnővel stb. Krasiczki gróf előtt a király úgy nyilatkozott, hogy ő a mazurt még soha se látta ily szépen elrejteni, és hogy neki a terem és báli ünnepély igen tetszenek. A cercle után keringőt tánczoltak. A király 9 órakor hagyta el a bált s visszatért a helytartósági palotába.* A lembergi és idegen birlapirók ugyancsak tegna gyűltek össze harmadszor a király Gácsországban időzése óta, közös lakomára. A szombaton tervezett bankett helyett, melyet a hivatalos lap szerkesztősége rendezett volna az idegen hirlapirók tiszteletére, tegnap tartották meg a közös lakomát, a lembergi összes hirlapirók által hivatván meg arra. A díszlakoma élénkség és jó kedv tekintetében felülmúlta a megelőzőket és a tartott politikai beszédek folytán bizonyos jelentőségre tett szert. A banketten számos előkelő személyiség volt jelen, így Zybakiewicz krakkói polgármester, Wojtek gróf képviselő, Dzieduszyczki a birodalmi tanács volt tagja, Zbysewski bankigazgató, Gotmann és Komanovicz tartománygyülési képviselők. A bankettet a színházi teremben tartották meg, hol a tartománygyülés is szokta üléseit tartani, ahol tehát az ismeretes gácsországi nyilatkozat is fogalmaztatott. A bécsi, budapesti és varsói lapok képviselői voltak az ünnepeltek s hozzájuk intézték a legtöbb pohárköszöntőt. Az első pohárköszöntőt lengyel nyelven a »Gazetta Narodowa« szerkesztője, Dobrzansk János mondotta, a lembergi független hirlapirók nevében a királyra. Szóló kifejti, hogy ama király utazása hozta öszsze a hirlapirókat, kinek Lengyelország szabadalmait köszönheti. Megemlékezik a nehézségekről, melyekkel azelőtt a hírlapíróknak itt küzdeni kellett, midőn a lembergi hírlapirodalmat tigrisnek nevezték. Ez most máskép van s a szabadelvű lengyel sajtó éljent mond a királyra. A m b o r s k i tanár és író franczia nyelven az idegen hirlapirókat köszöntötte fel, kik előharczosai az igazságnak, jognak és méltányosságnak. Wiener bécsi hírlapíró a hirlapirókat köszöntötte fel erőltetett hasonlatokkal bővelkedő toasztban ; azután élénk tetszés mellett rokonszenvesen emlékezik meg Zyblikiewicz és Dzieduszyczki grófról. Ő nem köszönti fel a fegyverszünetet, mert ez a megelőző véres harczokat tételezné fel. És a hideg becsülésre sem emeli poharát, hanem a meleg s őszinte barátságra. Ha találkozni fogunk — folytatja — akár a bécsi ünnepélyeken, melyek Bécs megmentésének emlékére a lengyelek által fognak rendeztetni, akár pedig azon ünnepélyen, mely Lengyelországnak a bécsiek által történt szellemi felszabadulásának emlékére rendeztetnék, legyen a mi jelszavunk barátságos rokonszenv. (Tartós tetszésnyilatkozatok.) T i s so t franczia nyelven a banket rendezőit éltette, megköszönve a szíves fogadtatást, melyben részesítették. Dziedusziczky megemlékezik arról, hogy a lengyelek, litvánok és ruthének kezdetben egymás ellen küzdöttek, később az egyenlőség, szabadság és testvériesség volt jelszavuk. Ez idő óta a legjobb és legőszintébb barátok, szabadok voltak oly időben, midőn más népek a boldogító szabadságról még mit nem tudtak. Majd elkövetkezett az idő, hogy mindhárom nép idegen uralom alá került. De a zivatarra napfény következik, az aláigázásra a szabadság. Ki hitte volna — folytatja szóló — 30 év előtt, hogy mi ma ily ünnepélyt ülünk. Semmi sem örök, a jognak győzni kell, miért iz poharát emeli a viszontlátásra Varsóban, az orosz Lengyelország fővárosában, midőn ott hasonló ünnepet fognak ülni. (Bravo kiáltások s nagy lelkesültség,) Komanovicz pohárköszöntőjében búcsút vesz az idegen vendégektől. »Önök egy országot láttak, — szólott — mely majdnem egy századig tartó pusztító gazdálkodás folytán sokat szenvedett és mely most a politikai szabadság áldásos hatása alatt, az autonóm jogosultság és a legalább részben elismert nemzeti jogok mellett fáradságos után a jobb jövőre törekszik; szóló reméli, hogy az itteni állapotok megítélésénél tekintettel lesznek e körülményekre s az »Isten veled« és a »Viszontlátásra« üdvözleteket öszszeköti. Midőn mi itt boldog napokat élünk meg, — úgymond — emlékezzünk meg ama lengyel testvéreink szomorú sorsáról, kik Lengyelország más részeiben élnek. El fog, el kell jönni a napnak, midőn mindenkinek megadatik az igazság és midőn testvéreink Lengyelország más részeiből szintén boldog órákat fognak megérni. Szóló reméli, hogy a mai vendégek is osztozni fognak ez örömben. Ez értelemben mondja a »viszontlátásra.« Belza és Kosteczki irók Zybikiewicz krakkói polgármestert köszöntötték fel. Zybikiewicz Lemberg városáért ivott Dobrzowski Wienert. Horamn Amerikában élő lengyel író Tissot-t és Peltevit. Kosteczki ruthen nyelven amaz óhajának adott kifejezést, vajha az ég egy király jogara alá segítené a lengyeleket, rutheneket és litvánokat. Dzieduszyczky a költészetre emelte poharát, Zagorszki a lithvánokat éltette. S mos ki a varsói lapok nevében, melyeknek munkatársa, köszönetet mond a varsói sajtóra mondott pohárköszöntőkért. Egyúttal fölköszönti a varsói sajtót, mely daczára az elnyomásnak, méltósággal képviseli az összes lengyelek érdekeit. Mi értjük és becsüljük a Lengyelország részéről fölhangzó fölkiáltást. Lengyelországot élteti. Stojalowski a pozeni nagyherczegség sajtójára és a pozeni lengyelekre emeli poharát, Kosteczki a lengyel hölgyeket köszönti föl. Frühling lembergi hirlapíró a magyar sajtót köszönti föl, mely örömben és búban rokonszenvvel viseltetett a lengyelek iránt. E felköszöntést viharos »éljenekkel« fogadták. Goldmann kijelenti, hogy a korábbi bankettek folytán a kölcsönös tisztelet révén valódi barátság fejlődött ki. Én itt a szeretetről akarok beszélni — folytatja — mert lengyel vagyok, Lengyelországban élek és a lengyelt a szeretet által kényszeríteni lehet szeretetről szólani". Az eszköz erre nézve a méltányosság és mi az idegen hirlapiróknak az elismerés szavaiért szeretettel tartozunk. Ősi lengyel szokás szerint poharamat emelem s kívánom: szeressük egymást.« Ezután egy pozeni napilap szerkesztősége részéről érkezett sürgöny olvastatott fel. Egy staniszlaui lap üdvözli a hirlapírókat az összejövetel alkalmából. A bankett órakor ért véget. A krakkói polgármestert lengyel nemzeti szokás szerint karjaikra emelve körülhordozták a teremben. Mindenfelől kifejezést adtak az óhajnak, hogy Lembergbe jöjjön polgármesternek. A krakkói vendégek szinte sírtak az örömtől, hogy polgármesterek ily ovácziók tárgya.* Midőn a király tegnap délután a ruthén nemzeti házat (narodny dóm) látogatta meg, Kowalski törvényszéki főtanácsos és reichsrathi képviselő ruthén nyelvű beszédére, a király így válaszolt német nyelven: »Megelégedéssel fogadom a hódolatot, melyet önök, uraim irántam tanúsítanak, s amaz óhajt fűzöm hozzá, hogy erről a helyről, melyhez évek előtt tettem le az alapkövet, mindig a birodalom és tartomány jólétére és felvirágzására szolgáló tevékenység áradjon szét.« E szavakat zajos tetszéssel fogadták, mirel felsége nevét beirta az emlékkönyvbe, ugyanazzal a tollal, melylyel 25 év előtt a dóm narodny alapkőletételének okmányát írta alá. A magy. ref. egyházmegyék konventje. (III-ik nap. Délutáni ülés.) Budapest, szept. 15. A konvent ma délutáni ülésén folytatta az országos egyházi tanács felett a tanácskozást. Miután az egyetemes konvent elnevezésében megállapodtak, megkezdődött a vita az egyetemes konventet meghatározó definíczió fölött. Ráday Gedeon gróf a tiszáninneni egyházkerület javaslatához járul, azaz a felügyeletet s az ellenőrzést az egyházkerületek jogkörében megtartandónak véli. Fejes István a következő definitiót ajánlja elfogadásra: »Egyetemes konvent, a magyar reformált egyházkerületeket egyetemlegesen érdeklődő ügyek elintézésére hivatott testület.« Hosszas vita után, melyben a konvent majdnem valamennyi tagja részt vett, végre Fejes indítványa fogadtatott el s a gyűlés áttért a 95. §. tárgyalására. Erre nézve a tiszáninneni kerület a következő szerkezetet ajánlja : Az összesen (az egyetemes convent.) 28 tagból, kik közül 10-en, nevezetesen az 5 egyházkerület püspökei és főgondnokai hivataluknál, 18 pedig a zsinat által eszközlött választás szerint tagjai az egyháznak. A dunáninneni egyházkerület inndítványában a konvent tagjainak számát nem kívánja meghatározni. Molnár Aladár 38 tagot ajánl a konventbe, melyek közül 28 esnek a zsinat választása alá. A megejtett szavazás szerint a konvent Molnár indítványát fogadta el. Holnap d. e. 9 órakor folytatni fogják a tárgyalásokat. A magyar kereskedelmi- és iparkamarai enquetem. ülése. (A »B. C.« tudósítása.) A mai ülésen hét kérdés (a 11-dikig bezárólag) intéztetett el. Dr. Kemény G. kereskedelmi miniszter az ülést d. e. 10 órakor nyitja meg. Napirenden van az 5-dik kérdés, mely így hangzik: »Czélszerű-e az e-ső fokú iparhatóságok eddigi szervezete ? Ha nem, mily szervezet látszik czélszerűnek ? Nem volna-e czélszerű, közvetlenül az iparral foglalkozókból a hatóság közbenjárása mellett bizonyos ügyekre nézve valamely közeget létesíteni ?« Gámán Zs. azt véli, hogy most el kellene hagyni az ipartársulatok és iparhatóságokra vonatkozó kérdések hátralevő részének tárgyalását s a segédszemélyzetet illető kérdéseket kellene megvitatni, hogy a teendők felöl az enquete tiszta képet nyerjen. Kulcsár nem osztozik Gámán e felfogásában. Hozzászól a hatodik kérdőponthoz s konstatálva, hogy a miskolczi iparbizottság a legszebb eredményt tünteti fel működésében, melegen pártolja ezen intézményt s a miskolczi bizottságot az egész országra nézve követendő például állítja fel. Dr. Kemény kér. miniszter köszönettel veszi Kulcsár e közleményét, melyet Strasser is pártol. Utána következik a 6-ik kérdés tárgyalása, mely igy hangzik : »A Slodfokú iparhatóság jelen szervezete helyesnek bizonyult-e ? Ha nem, mily szervezet látszik czélszerünek ? Nem volna-e czélszerü bizonyos ügyeket Iodfokú elintézés végett az ipar- és kereskedelmi kamarákra bízni ? Ha igen, szükséges-e és minő változtatás a kamarák szervezetében ?« Elsőnek e kérdéshez Csepreghi szólt s azt hiszi, hogy az iparhatóságok szervezete egyes részeinek megállapítása nem tartozhatik ide, mivel az enquete csak elveket állíthat fel és mondhat ki, ellenben a részletek kodifikáló bizottságra tartoznak. Ő semmi esetre sem akar az országban sok iparhatóságot és csak inkább az iparközpontokban kívánja ezeket. Ezekhez a hatóságokhoz kellene, szóló szerint mindazon teendőket utasítani, amelyeket a társulási kényszer barátai az ipartársulatokra kívánnak ruházni. Természetesen ezen iparhatóságoknak az illető székhely legtekintélyesebb iparos szakembereinek s a politikai hatóságnak közreműködésével kellene fungálnia; a másodfokú iparhatóságot szóló nem a kamarákra, hanem egy a kamarák delegátusaival szaporított hatósági testületre akarja bízni, a harmadfokút azonban mindenesetre a kereskedelmi minisztériumra. Gámán Zsigmond a másodfokú iparhatósági hatáskört hasonlóképen nem véli a kamarákra ruházandónak. A kamarák ne legyenek hatóságok, mivel az ily hatáskör által megkövetelt munkát annak tagjaitól ingyen nem lehet követelni. Ezenkívül a kamarákat is szaporítani kellene ez esetre, ami semmi esetre sem volna czélszerű. — Ingerencziát mindenesetre kell a kamaráknak biztosítani, de hatósági teendőkkel nem kell azokat terhelni. — A III. fokú iparhatósággal mindenesetre a kereskedelmi minisztérium volna felruházandó. Kemény dr. kér. min. kérdi, hogy mily alakban engedtessék a kereskedelmi kamaráknak befolyás a Il-od fokú iparhatóságokra ? Gámán: A kamarák által kiküldendő delegátusok által, kik közé úgy iparosok, mint kereskedők volnának felveendők. Csegreghi is meghagyná a Il-od fokú iparhatóságot a törvény által jelenleg erre designált közegeknél, de csak úgy, hogy ezzel egyidejűleg iparbizottságok is alakíttassanak, amelyek kisebb ügyekre nézve önállóan intézkedhetnek, nagyobb ügyekre nézve a kamara által designálandó egyének információja alapján hoznának határozatot. Dr. Kochmeisster nem ért egyet azzal, hogy a kamara hatóság legyen, de mindenesetre kívánja, hogy a kamarának a lehető legnagyobb kiterjedésű befolyás biztosíttassák nemcsak oly módon, hogy a kamara a II. fokú iparhatóságba csak ajánlhasson, hanem véglegesen kinevezhessen. (Helyeslés.) A kamarák bizonyára lesznek azon helyzetben, hogy e tisztre a legtehetségesebb tagjaikat fogják kiküldhető! Dr. Kemény miniszter e pontra befejezettnek nyilatkoztatja a vitát. Következik a 7. kérdőpont tárgyalása mely igy szól: »A közigazgatási bizottságok, mint III-ad fokú iparhatóságok — fentartandók-e ?« Strasser: Vannak ugyan eltérő nézeteink, de egy kérdésre nézve mindnyájan egyetértünk és ez az, hogy a III. fokú iparhatóságot semmi esetre sem akarjuk a közigazgatási bizottság kezében hagyni, miután e testületben sem a kellő szakértelem sem a szükséges tárgyilagosság nincs meg, amely iparkérdéseknek végleges eldöntésére szükséges. Hogy a miniszter láthassa, minő egyhangúsággal ítéli az értekezlet a jelenlegi III. fokú iparhatóságot, s hogy a miniszter esetleg a később teendő intézkedésekre nézve támaszt bírjon, szóló kéri az értekezletet, hogy ünnepélyesen mondja ki, miszerint a jelenlegi állapot tarthatlan. Dr. Kemény miniszter, konstatálva, hogy e kérdésre nézve a jelenlevők teljesen ugyanazon fölfogást táplálják, kifejti, hogy a belügyminisztert nem beavatkozási viszketeg vezette akkor, midőn a harmadfokú iparhatóságot a közigazgatási bizottságra ruházta, hanem a törvény szövege, amely azon ügyekre nézve, melyekre a másod instancziát az alispán gyakorolja, a III. fokú fórumot a közigazg. bizottságra ruházza. Dr. Posner kifejti, hogy mivel Horváth Szlavonországokban más szervezet áll érvényben, ő a zágrábi kamara nevében nem tartja szükségesnek a fennebbi fejtegetésekhez való csatlakozást. Deil utólag megjegyzi, hogy a kormány tartsa fenn az iparosokra nézve azon kedvezményt, hogy azok tekintet nélkül az első és másodfokú iparhatóságok ítéleteinek összhangzóságára, a III. fokú iparhatósághoz fordulhassanak. Ezzel a vita e kérdő pontra nézve be van fejezve s felolvastatik a 8. pont, mely igy hangzik: »Czélszerű volna-e a törvénybe oly intézkedést fölvenni, mely több társulatnak szövetkezését, esetleg egy központi ipartanácsnak felállítását szabályozza. Csepreghi nem tudja belátni, hogy mi szükségük van az ipartársulatoknak az egymáshoz való csatlakozásra, illetőleg szövetkezésre. Az ipartanács felállítására vonatkozólag megjegyzi, hogy nem kíván permanens ily testületet. Strasser csatlakozik előtte szóló ezen fölfogásához s nem akarja, hogy az instancziák egy központi ipartanács szervezése által még ügygyel szaporittassanak. Deil hasonlóképen fölösegesnek véli az ipartanácsot, mindazonáltal nem ellenzi, ha egy iparosokból és kereskedőkből álló testület alakíttatik a mely évenkint gyűlést tartana, hogy ez által eléressék az ipartanács által megóvni remélt érdekek védelme. A kereskedelmi minisztériumnak e gyűléseken mindenesetre képviselve kellene lennie, kinevezett tagok által. Csepreghi nem ellenzi ezt, de a kinevezendők számát korlátozva akarja látni. Finály nem kinevezést, hanem kiváló szakférfiaknak meghívását óhajtja. Eisenstfidter nem tartja szükségesnek az évi gyülekezést, hanem csak akkor, ha azt a kereskedelmi miniszter kényszerítő szükség esetén öszszehívja. Deil odamódosítja javaslatát, hogy e gyűlés a kamarák ‘13-ának kívánságára hivassák esetről-esetre össze. Eisenstädter a gyűlés szükségességének megbírálását a szakminiszterre kívánja bízni. Gámán e pont tárgyalását a kereskedelmi kamarák szervezetéről szóló ponthoz véli tartozni, s a részleteket is ott kéri megállapítani. Br. Kemény keresk. min, kifejtve, hogy itt nincs szigorú tanácskozási rend, megjegyzi, hogy ő szívesen hallja e megjegyzéseket, s hogy azok elől kéri nem elzárkózni. Következik a 9. pont tárgyalása, mely így szól: »Kielégítők-e a törvény 98 §-ában említett iparbizottságok tekintetében foglalt törvényes intézkedések ? Ha nem, mily törvényes intézkedések volnának ezen intézmény érdekében teendők« Radványi melegen ajánlja ezen üdvös intézmény — az iparbizottság életbeléptetését, csakhogy erre mindenekelőtt buzgóság, szorgalom és fáradság szükséges. Matlekovics állatitkár kérdi, hogy kielégítőnek tartja-e szóló a jelen törvénynek az iparbizottságokra vonatkozó intézkedéseit? Radványi: Igen. Deil nem pártolhatja az iparbizottságok felállítását, miután ő az ipartársulatok hatáskörét is az iparhatóságokra kívánja ruházni. Matlekovics áll.titkár: De hátha a kényszertársulatok nem jönnek létre, akkor kielégítőknek tartja-e a törvény ez iránti intézkedéseit. Deil: Megvallja, hogy nem foglalkozott e kérdéssel, de mindenesetre azt hiszi, hogy akkor a szabad iparbizottságok volnának helyökön. Radványi fejtegetve az iparbizottságok hatáskörét, példákkal illusztrálja azoknak jótékony befolyását. Ha Budapesten iparbizottság lett volna, akkor az asztalosok nem strikeoltak volna. Miskolczon nincs szocziáldemokrata. Gámán elvet és formát kíván az iparbizottságok megalakítására nézve fölállítani. Radványi úgy véli, hogy erre nézve már létezik szervezet s ez a minisztérium által minden kamarának megküldetett ajánlólag. Gámán kérdésesnek tartja, hogy e szervezet alapján fel lehet-e iparbizottságokat állítani mindenütt. Meglehet, hogy Miskolczon ezt kedvező körülmények lehetővé tették, ami Kolozsvárit nem volt kivihető. Szóló elveket és sarkalatos pontokat követel. Csepreghi az iparbizottságokat úgy kívánja alakíttatni, hogy azok a szakkérdéseket szakférfiak bevonásával döntsék el. Kochmeister dr. az iparbizottságokat nem tartja szükségeseknek, felállításuk csak szaporítaná egygyel az instancziák számát. Inkább azt tartja, hogy az iparbizottságok hatáskörét kellene az ipartársulatokra ruházni. Deil megjegyzi, hogy sok bába közt elvesz a gyermek ; ha van ipartársulat, akkor nem szükséges az iparbizottság. Az államtitkár iménti kérdésére megjegyzi, hogy ha a társulási kényszer elejtetnék, mindenesetre szabad iparbizottságokat kellene állítani. Matlekovics állatitkár kifejti, hogy iparbizottságok és ipartársulatok közt nagy a különbség, miután az iparbizottságokat nem azon elv lengi át, mint az utóbbiakat. De is a segédeknek sem az egyik, sem a másik testületben nem akar befolyást adni. (Ellenmondás.) Nálunk a segedelem igen fejletlen. A társulási kényszerből is csak a jövő nemzedék fog hasznot húzhatni akkor, ha magasabb műveltségi fokot ért el. Gaál semmi esetre sem hajlandó a társulatoknak azon jogokat megadni, amelyeknek gyakorlására csak a bizottságok lehetnek hivatva. Szóló az ipartörvény 98. §-ának az iparbizottságokra vonatkozó intézkedéseit nem tartja kielégítőknek, miután azok nehézkes organismust feltételeznek. Egyszerűbb tényezők kellenek, mert úgy, amint Miskolczon alakult e bizottság, nem lehet az egész országban ilyeneket létrehozni. Matlekovics állatitkár szeretné tudni, hogy Gaál abban talál-e nehézséget, hogy a küönféle iparosok egy bizottságba kerülnének össze, vagy pedig abban, hogy a bizottságok szervezete nem czélszerű? Gaál: Az utóbbiban. Kovács körvonalazza a miskolczi bizottság létesülésének folyamatát s azt hiszi, hogy ugyanazon módozatok másutt is alkalmazhatók. Finaly az iparbizottságokban üdvös intézményt lát s nem idegenkedik azoknak életbeléptetésétől, sőt inkább azon van, hogy azok mindenütt, ahol iparmozgalom van, létesíttessenek. A 48. §-t czélszerűnek tartja azon módosítással, hogy az iparbizottságok felállítása kötelezővé tétessék. Ráth K. Deil ellenében megjegyzi, hogy a segédeket nem lehet kizárni az autonóm bíráskodásból. Egyébiránt e bizottságok felállítását nem tartja keresztülvihetőnek. Ipartörvényünk e szakasza is hasonlóképen az osztrák Gewerbeordnungból lett átvéve, de máig sem lett Ausztriában életbeléptetve, miután ott mindössze 4 iparbizottság áll fenn, így áll a dolog Németországban is. A főváros sem foganatosította — épen a törvény értelmében — a bizottságokat, mert maga a törvény azt határozza, hogy az iparbizottságok az iparosok kívánságára állítandók fel, ez pedig teljességgel nem állapítható meg. Miskolczon sem felelhet meg a bizottság teljesen a törvény betűjének. Szónok úgy véli, hogy ezen intézmény csak a kényszertársulatok keretébe volna üdvösen beilleszthető. Matlekovics áll.t. megjegyzi, hogy az iparbizottságok másutt is léteznek ahol nincs társulási kényszer és kedvező eredményeket tüntetnek fel. Csepreghi nem osztozik Ráth nézetében, hanem azt kívánja, hogy az iparbizottságok teendői önálló iparosok és segédek közreműködésével az ipartársulatok által végeztessenek. Radványi tiltakozik Ráth azon megjegyzése ellen, mintha a miskolczi bizottság nem teljesen törvény szerint jött volna létre. Az összeírás ott a legkorrektebbül végrehajtatott s még a reklamálásra is adatott 14 napi idő. Kovács ugyanezt bizonyítja. Ráth megjegyzi, hogy ő e megjegyzést nem kötekedési viszketegből tette, hanem mert nem tartja lehetségesnek, hogy még a segédek is megképeztessenek véleményök iránt. Egyebekben kész elismerni, hogy Miskolczon szerencsés körülmények lehetővé tették az iparbizottság létesíthetését. Br: Kemény kérem. Miután úgy a miskolczi urak, mint Ráth úr kifejezték ebbeli véleményöket czélszerű volna tovább menni. Következik a 10. pont tárgyalása. E pont így szól: »Helyes e az ipartörvény 39. §-ának az az intézkedése, mely szerint tanonczet tartani minden önálló iparosnak szabad« avagy szükséges-e a tanoncztartási jognak megszorítása.« Ha igen, minő feltételek állapitassanak meg erre nézve.« Strasser úgy találja, hogy a törvény nem rossz, de jobban kellene alkalmazni; az új osztrák ipartörvényjavaslat e tekintetben tovább megy. Nálunk is meg kellene követelni, hogy a tanonettartásra jogosított iparos 24 éves legyen. Ráth csatlakozik Strasser fejtegetéséhez, anynyiban amennyiben a nyelvágyból vagy erkölcstelenségből eredő bűnért fenyített iparos ne tarthasson tanonctet, a kor tekintetében is történjék intézkedés, de a fősúly a képességre volna fektetendő. Matlekovics áll.titkár kérdi, hogy miképen tartaná szóló keresztülvihetőnek azt, hogy oly egyének akik személyesen nem értenek ugyan valamely mesterséghez, de azt jó segédekkel folytatják ne tarthassanak tanonezot? Ráth : Ezt nem kívánom, mert, ha a vállalkozónak jó az üzletvezetője, akkor ez kiképezheti a tanonezot. Dörffler osztozik Strasser javaslatában, az életkort illetőleg. Jónás a tanonczkérdést teljességében akarja tárgyalni. A jogi állam szempontjából az egész tanonczügyet azon fokra szeretné helyezni, hogy a kormány csak a kölcsönös szerződések felügyeletére szorítkozzék, mindazonáltal tekintettel a szocziális alapra, az államnak joga van beleszólni a tanonczképezésbe. Szóló kívánja, hogy az állam a jó mestereket tanítók gyanánt tekintve, jutalmazza, és hogy létezzék egy fórum, mely a mester érdemességét megállapítja Kiállítások is szükségesek, különösen kezdő iparosokra nézve. A büntetett mestertől való tanoncz tarthatási jog megvonásán kívül, egyéb korlátozást nem óhajt, de az államnak mindenesetre gondoskodnia kell, hogy a kellő szakképzettség eléressék, a mi tanműhelyekkel összekötött ipartanintézeteknek országszerte történt felállításáig csak jó mesterek útján érhető el. Ráth a tárgyalás alatti pontra nézve a következő indítványt nyújtja be: »A tanoncttartási jog iparhatóságilag megvonható egy évre oly iparostól, aki a törvény 42. és 43. §§-ban foglalt kötelezettségeknek megfelelni nem képes vagy vonakodik.« Csepreghi Ráth indítványát célszerűnek tartja. Dörfler hasonlóképen azon véleményben van, hogy a tanoneztartási jog esetleg elvonható legyen. Deil javasolja, hogy a törvényhozás mondja ki, miszerint a mesterek kötelesek a tanonczokat oktatni. Az iparos szakoktatás azonban egyenesen a kereskedelmi miniszternek rendezendő alá. Finaly azt hiszi, hogy a mester saját érdekében iparkodni fog tanonczát oktatni, hogy a műhelyben mielőbb felhasználhassa. Az iparhatóságoknak csak a fölött kell őrködniök, hogy a tanoncz ne alkalmaztassák heterogén foglalkozásokra. Következik a 11. pont, mely így szól: »Eégséges-e a törvény 41. §-ának azon intézkedése, mely a tanonczok felvételét szabályozza ? Nem volna-e szükséges, hogy a tanoncz felvételénél valamely közeg közbenjárjon?« Deil javasolja, hogy csak az legyen tanonczul felvehető, ki legalább három elemi osztályt végzett. A tanonczok felvételénél interveniálhat az ipartársulat. Finály szükségesnek tartja a tanoncz qualituisát a felvételnél, de nem azt, hogy ennek kimutatására szorittassanak. Ellenben okvetlenül nyilván kellene a tanonczok fölvételét tartani s a hatóságnak őrködnie a fölött, hogy a mester kötelezettségeit teljesítse. Matlekovics áll.titkár: Az urak oly határozmányok felvételét kívánják, a melyek a törvényben úgy is benfoglaltatnak. A népoktatási törvény kimondja az átalános tankötelezettséget és miután a tanoncz csak betöltött 12. éve után vehető fel, a törvény legalább 4 elemi osztálynak végzését okvetlenül supermumerálja. A kérdés tehát: Határozottan kizárassanak-e mindazok a tanonczfelvételből,akik a törvény határozmányai ellenére nem látogattak iskolát? Strasser e pontról nem akar szólani, de mindenesetre megkívánja valamely hatóságnak a tanoncz felvételénél való közbejöttét. A szerződések a hatóságoknál volnának deponálandók. Az iparos szakoktatás a kereskedelmi miniszter alá rendelendő. Csepreghi nem tartja a 4 elemi osztályra vonatkozó megszorítást kivihetőnek, mert sok vidéki gyermek iskolát nem is látogathat. A felvételkor az iparhatóságoknak kellene intervenálniok s a szerződést lajstromozniok. Ráth elegendőnek tartja, ha a tanoncz gyanánt felveendő írni és olvasni tud, miután gyakran nem is bírhat iskolai bizonyítványokkal. Ott ahol ipartársulatok vannak, ezek működjenek közre a tanonczfelvételnél, egyébként pedig az iparhatóságok. Eisenstädter is azt hiszi, hogy elég ha a tanoncz írni és olvasni tud. Klein igen soknak tartja az elemi iskolák követelését. Elég jó munkás van, aki csak írni és olvasni tud. Radványi nem tartja ezt. Ezenkívül szerinte a mestereket kényszeríteni kellene a tanonczok oktatására. Gámán a törvényes intézkedéseket elegendőknek tartja, csakhogy szigorúan kellene alkalmazni. Csepreghi egy közbeszólása után dr. Kochmeister megjegyzi, hogy a hatóság közbejötte a tanonczfelvételnél czélszerű. A szerződéseket be kell iktatni vagy deponálni. Sajnos, igen messze menő követelés volna a 4 elemi osztálytól tenni függővé a felvételt, miután ez igen sokakat sújthatna önhibájukon kívül. Talán jó volna meghatározni, hogy az írni-olvasni nem tudó tanonetet a mester 2 év alatt köteles legyen arra megtaníttatni. Ezzel az ezen pontra vonatkozó vita ki van merítve. Br. Kemény min. Talán elérkezett az idő, hogy a mai nap tanácskozmányait befejezzük. Csak egy megjegyzést bátorkodom még tenni. A legnagyobb érdeklődéssel hallgattam a többiek mellett azokat is, amik az iparos szakoktatást és kiképeztetést illetőleg felhozattak. Nem rég zajlott le egy nagy háború, melytől mi sem állottunk távol és melyről azt mondották, hogy nem a katonák, nem a szuronyok, nem az ágyuk döntötték azt el, nem ezek vívták ki a győzedelmet, hanem az iskolamesterek. Természetes tehát, hogy ez emlék hatása alatt annál mélyebben érezzük az oktatás ügyének nagy fontosságát. Tudjuk, hogy a tudomány hatalom, az az állam pedig, amely nem hatalmas, el fog enyészni. Különös érdeklődéssel hallgattam amaz óhajtás kifejezését, hogy az iparos szakoktatás a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium tárcájából osztassák be, illetőleg annak hatásköréhez tartozzék átalán véve. Ez már oly kérdés, amelynek eldöntése sok nehézséggel jár. Nem egyes emberekben rejlik a dolog nehézsége; nem Péterben vagy Pálban s nem az egyik vagy másik miniszterben. Méltóztassék csak meggondolni, hogy valamely gyakorlati fogás tényleges alkalmazása mily rendkívül közel áll gyakran a legmagasabb elméleti képességhez. Teszem például , hány órás készít ingaórát, de az inga elméletének megállapítása már csak, vagy közönséges, de igen hosszadalmas és bonyolul számítással, vagy pedig a felsőbb mennyiségtan útján néhány pillanatnyi művelettel eszközölhető. Hányan használják a fogaskereket nálunk is, de a fogaskerek szerkezete, a legkisebb zsurlódás elérése már egy igen kényes számításon alapszik. Hozhatnék ugyan akárhány példát mér fel, de csak egyet kívánok még felemlíteni. A t. értekezlet tagjai előtt, kik, mint magam is 20—30 évre visszaemlékeznek, szintén ismeretes lesz, hogy midőn Liebig, a híres chemikus, Angolországban járt, egy gyáros az után elfogta a 300 font sterlinget, azaz 3000 frtot ajánlott föl neki, hogy gyárát megnézze s megjegyzéseit vele mindjárt a helyszínen közölje. A gyáros, ki ha jól emlékszem serfőző volt, utasításokat akart kapni az erjedés tudományának nagy mesterétől saját gyárának és üzletének vezetésére nézve, így tehát bizonyos határig könnyen lehet valamit tisztán szakkérdésnek mondani, de mihelyt az ember mélyebben kutatja valamely szak terjedelmének kérdését, gyakran azt tapasztalja, hogy majdnem túlnyomó súlyú lenne az elméleti ismeret, az a fölötti intézkedés joga pedig kétségkívül nem a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe tartozik par excellence, hanem inkább a vallás- és közoktatásügyi miniszterébe. A rajzolás is oly tárgy, melyet úgy a népmint az ipariskolában tudni kell. Vannak más fogások is, melyek már sokkal inkább tartoznak az ipariskolába, melyekre nézve azonban igen czélirányos, hogy a tudománynyal szorosabban foglalkozó iskolákban is tanítassanak. Várjon, ha azt mondanók, hogy minden szakoktatás a földmivelés, ipar- és kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe tartozik, hová tennék a polytechnikumot, mit tennénk a közép-ipariskolával ? A postával, a táviróhivatalnál is a vasutaknál külön tanfolyamokat kell azoknak hallgatniok, kikez intézeteknél mint hivatalnokok akarnak alkalmaztatni. Mit érdekli a nagy és művelt közönséget is az, hogy pl. a vörös, zöld vagy fehér lámpa kitűzése a vasutaknál milyen jelentőséggel bír, de a vasúti hivatalnokra nézve ennek tudása rendkívül fontos és ezért e speciális tanfolyamokat nem lehet elvonni azon minisztérium hatásköréből, melynek rendelkezése alatt a vasutak állanak. Épen ily formán áll a dolog a posta és távíró tanfolyamokra nézve. Ezzel újabban is ki akartam fejezni rokonszenvemet azon fölfogás iránt, melyet e t. értekezletben, különösen a tudomány nagy értékének méltánylása tekintetében találhatni. Én részemről is kötelességemnek ismerem: az iskolai tanítás és iparos-oktatás előmozdítására különös figyelmet és kiváló gondot fordítani. Hogy nálunk eljutottunk azon határig a földmívelés-, ipar-, és kereskedelemügyi miniszter hatáskörét illetőleg, ameddig kell, azt nem mondom; ez vita tárgya lehet, de a kérdés könnyen meg nem oldható. Azonban szívesen fogadom és nagyrabecsülöm a közművelődési kérdésnek tapasztalt buzgó felkarolását, mert meg van írva az írásban: fájdalom, elvész a föld kerekségéről az én népem, mert tudomány nélkül való! Működjünk tehát vállvetve közre, hogy reánk is ne alkalmaztathassák az irás eme mondása, hanem igyekezzünk magunknak és népünknek megszerezni a kellő tudományt. (Élénk éljenzés.) Ülés vége 2*/1 órakor. A főváros rendes közgyűlése. — szept. 15. Roppant nagy érdeklődés közt vette kezdetét a mai közgyűlés. A karzat görnyedt a közönségtől , nemcsak fiatalság volt az, éltes polgárok is, sőt nők nem kevés számmal. A bizottsági tagok már három órakor gyülekeztek, mert az első emeleti tanácstó-