A Hon, 1880. november (18. évfolyam, 287-315. szám)

1880-11-21 / 306. szám

újságczikkek, melyek az Al-Duna balpartján fabrikáltattak. Reméljük ezt annyival inkább, mert a románok is, kik sokat építettek Szerbiá­nak Risztics által vezetett konok magatar­tására, a kereskedelmi szerződés tárgyá­ban monarchiánkkal szemben, megszeppen­tek kissé, midőn látták, hogy a belgrádi »kis Bismarck« szépségesen megbukott s Szerbia beadta derekát. Jobb lesz azért, ha a bukaresti politiku­sok nem fenyegetőznek többé »Románia ba­rátságának« megvonásával, hanem belenyu­­gosznak monarchiánk méltányos és igazságos követeléseibe, melyek most már annál accep­­tabilisebbek, mert támogatja épen azon nagy­hatalom, Anglia is, melynek oly rendkívül jelentékeny kereskedelmi érdekei vannak az Al-Dunán, — a­mire pedig oly igen szerettek hivatkozni, mint csattanós érvre Bukarestben — monarchiánk ellen! Apróságok. Az a jelenség, hogy a képviselőhöz költségve­tési vitája öt nap alatt elvégződött, semmikép sem­énye szerint való a szószaporítás híveinek, álljanak bár azok a kiegyezés alapján — vagy pedig azon kí­vül. Nekik az országgyűlés csak akkor dolgozik de­rekasan, ha nem határoz, s előttük legáldásosabb munka az időfecsérlés. Természetesen. Hisz ezzel há­lás alapot nyernek »meddő« ülésszak emlegetésére, s elfeledkeznek arról, hogy a parlamentarizmus szerve­zetében a meddőség mindig oly vád, mely, ha igaz, egyaránt sújt minden tényezőt s igy kormánypártot és ellenzéket egyaránt.­­ Rövidlátóságuk azonban lehetetlenné teszi, hogy ezt megértsék s igy nekik nagy baj, hogy csak öt napig volt budgetvita. Sok­kal ravaszabbak azonban, hogy ezt csak amúgy nyil­ván bevallanák, s az ország előtt jajgatnának a fö­lött, hogy csak ennyit sikerült eltölteniök szóbeszéd­del. Nekik e tényből is a saját párt­juk javára kell magyarázatot kierőszakolniok s igy olvassuk ma a Magyarországban cziczeres betűkkel hirdetve, hogy az egyesült ellenzék azért mondott le a vita tovább húzásáról, mert a kormányt e rövid idő alatt is töké­letesen sikerült tönkretennie, minden pozícziójából ki­vernie, akcziójában megbénutnia, szóval alaposan­­ agyonvernie. Édes ellenzéki polgártársam, ki ezt olvasod és elhiszed, bizonyosan epedve várod a hivatalos lapot, mely meghozza neked ebbeli örömöd koronáját, azt a várva várt pillanatot, melyben a tárczára nem vá­gyó politikusok ama hadára uralkodói akarat és kö­telességérzet reájuk parancsolja, hogy önzetlenségük és boldog faj m­entejük feláldozásával beleüljenek a miniszteri karos székekbe, s meg nem foghatod, hogy az a hivatalos lap elég szívtelen ily fontos pillana­tokban holmi bírósági, jegyzői kinevezésekkel stb­­foglalkozni: légy nyugodt, készülj el boldog álmodo­­zásaidról lemondani s érdd be azzal, hogy a kormány agyonverettetését egyelőre csak a »Magyarország«­­ban olvasod. S átalában légy arról meggyőződve, hogy a­milyen igazmondóságuk és tárgyilagosságuk ezeknek az uraknak van, a Tisza-kormány hatalma és állása akkor áll legbiztosabban, mikor legjobban kiabálnak bukásáról.* Csak öt napig tartott ez a vita és mégis mennyi mindent produkált, a­minek jobb lett volna elmaradnia, őszintén szólva még az ellenzéki nyilat­kozatok legnyomatékosabbjáról, a báró Sennyey beszé­déről is ezt lehetne mondani, azt a hörcsögi eloquen­­tiát nem is számítva, melylyel Bittó István ragadta éljenzésre híveit, a­kik nem látnak tovább orruk he­gyénél. Sennyey beszédét illetőleg nem tárgyi okok mondatják ezt velem. Akárki mit mondjon is, nem lehet erre a beszédre reásütni, hogy akár a kormány­nak ártott, akár az ellenzéknek használt volna. Ha­nem egy irányban mindenesetre ártott: ártott abban, hogy kézzelfoghatólag igazolta, hogy az ok nélkül ellenzékeskedés népszerűsítő hatalma alól még oly tárgyilagos fő sem vonhatja el magát, mint a minő­nek a volt tárnokmestert tartják és mondják. Mert azután a beszéd után, mely a kormány politikája ellen semmi, csak átalános frázisokon ala­puló kifogást tartalmazott, bizony tisztelet-becsület de igazság is. Sennyey Pál báró ép úgy nem ment­hető fel az alól, hogy az ellenzéki könnyű népszerű­ség kényelmes helyzetéhez való ragaszkodásból nem áll be az aktív politika tényezői közé, mint hason­szőrű társai. S a­kik ily állítást a felségsértéshez közel járó gyanusításnak tartanának, azokat vagyok bátor figyel­meztetni valamire. Keressék elő a báró ur azon beszédét, melyb­en uj­abb parlamentáris szereplését 1872 szeptemberében megnyitotta s olvassák el ezt a beszédet, s fogadást mernénk ajánlani, hogy abban a beszédben az akkori kormány politikája ellen úgy átalánosságban, mint részletekben, a gyakorlati téren szintúgy, mint elvek tekintetében, a báró úr sokkal nyomósabb, foghatóbb jellegzettebb és kíméletlenebb támadást intézett, mint mostani felszólalásában a Tisza-kormány ellen. És Sennyey Pál báró akkor mégis tagja volt a kormánypárti Deákkörnek s az, hogy ázsiainak ne­vezte a közigazgatást, nem tartóztatta, hogy Tóth Vil­mos akkori belügyminiszternek bizodalmat szavazzon. Nála (mert másoknál az ilyesmi nem ritka­ság) különösen esik az ilyetén gyöngeség beval­lása s ezért mondtam, hogy e beszéd elmaradása jobb lett volna, mert addig az ember hitte, hogy Sennyey azért ül az ellenzékben, mert oka van reá, e beszéd után azonban, a­ki látni akar, látja, hogy csak azért ül ott ő is, mert ez idő szerint — kényel­mesebb ülés esik ott.* S ha már e beszédre így, post festa elmondtam e pár sort, hadd mondok egy pár­­szót arra az utóla­gos nyilatkozatra is, melylyel a báró úr Tisza fel­szólítására egy szavának sértő magyarázóit megha­zudtolta. Nem méltatni akarom e lejalitást, mert méltatásra soha nem szorul a kötelesség. Még csak ama mondásból sem csinálok olcsó tréfát, a­melyben a báró úr nyilván kijelenté, hogy nem olvassa még az ellenzéki hírlapokat sem. E miatt vigasztalják ma­gukat ellenzéki laptársaink, különösen a hozzá kö­zel­ állók ; azt hiszem azonban, hogy ezeknek sem a legnagyobb bajuk az, hogy a báró úr nem olvassa őket, mert ők szívesebben veszik a támogatást — o­l­­vasatlanul. Én a báró úr egy mondását szeretném helyre­­igazítni, azt, a­melyben saját önzetlenségét szembe akarta állítni az 1875-ki fúzió alkalmával tapasztalt tárczavadászattal. »Hetekig tartó halogatást okozott ez a minisztérium megalakulásában«, úgy monda ő. Hát ez köztudomás szerint nem volt így. A minisztérium akkori megalakulását nehezí­tette egy körülmény, de ez nem abban állt, hogy so­kan akartak tárc­át vállalni, hanem ellenkezőleg, hogy sokan n­e­m akartak tárczát vállalni. A fúzió elvi oldala már egész készen volt, mikor e részben a nehézségek még javában fenforogtak. Vagy egészen elmúlt volna annak emlékezete, hogy mennyi olcsó élet hangzott akkor a felől, hogy az új kormány ne­­hezen kap fejet? S még a kabinet megalakulása utolsó perc­ében sem volt biztos, ki lesz az igazság­­ü­gyminiszter, arról nem is szólva, hogy a balközép több tagja (kik közül csak Szontágh Pált említem,) a nekik felajánlt tárczát ismételve visszautasította, s az a két balközépi képviselő is, a­ki a kabinetbe belépett , a­kik közül báró Simonyi Lajost most már bizo­nyosan nem vádolja tárczavadászással az ellenzék se, csak ismételt sürgetésre szánta rá magát a kormány­ra lépésre. Bizony nagy idő az öt esztendő, hogy ilyesmi­ről oly könnyen elfeledkezhetnek az illetők, kiknek az akkori eseményekben — különösen a tárgyalások núzásának-halasztásának valódi okaiban — ak­kora részük volt, mint báró Sennyey Pálnak. Hanem nyugodjunk meg e feledékenységben, mert hiszen ez emberi tulajdon. S ha báró Sennyey Pál régi politi­kájából annyi mindent elfeledhetett, hogy most már Szilágyi Dezső rabulista radikalismusával ülhet egy párton, a tényekből is elfeledhet egyet s mást. * Említettem, hogy báró Sennyey Pál nyilván ki­jelenté, hogy nem olvassa az ellenzéki hírlapokat se. A kormánypárt e részben különb. Az olvassa az el­lenzéki brosüröket is. Kormánypárti elemek közt folyt a házban a következő párbeszéd : — De hát miért nem vette fel Kákai Aranyos Szilágyi Dezsőt is az ő prométheuszai közé. Hisz De­zsőben is van valami Prométheuszból. — Ugyan micsoda ? — A máj.* Szitányi Bernátnak ma oly keserű napja volt minő kevés volt és lesz az ő boldog és czukros életé­ben. Végzetes tévedés folytán ellene szavazott — a czivillistának. — Meg telegrafoztuk Gödöllőre! ék­zeltek a derék öreg ur előtt barátai. — Nem bánom! válaszolt rá tréfásan ő, ha a felség rólam megtudja, hogy ellene szavaztam az ud­vartartási költségeknek, bizonyosan azt gondolja, h°gy — keveselem és emelni akarom. * A­ki merész mondásokat akar olvasni, olvassa el a »Pesti Napló« mai­ czikkét, mely a felett sirán­kozik, hogy Csernátoni az »Ellenőr«-ben azt írta, Biztótól, hogy Caligula lova lehetett ugyan konsul, de annak is volt annyi esze, hogy Caligula nélkül nem akart újra azzá lenni. E kemény tréfa annyira kihozza a sodrából a »Naplót,« hogy a következőket írja: «Ha a kormánypá­ri sajtónak tetszik a személyi térre lépni, az ellenzék, bár kelletlenül, de éni fog a teljes jog­gal, melyet az ily támadások visszaverése kötelességévé tesz. A Tisza-kormány nem panaszkodhatik, hogy oly fegyverek­kel ostromoltatnék, min­ket egykor a Deák-párti kormányok ellen használtak. Az ellenzéki sajtó ma éles, de politikai vitát folytat. Nem ő fogja azonban megkeserülni, ha oly pozicziókra szorítják, melyek elfoglalásától eddig vonakodott.« Oh az az ártatlan ellenzéki sajtó, mely bizonyos pozicziók elfoglalásától vonakodott! Ha az em­ber e sorokat olvassa, bizony hajlandó hinni, hogy ez urak kik nem tanultak semmit, elfeledtek mindent. Hát ugyan üzte-s valaha sajtó annyira a személyes botrányhajhászatot, mint a mai ellenzéki, s különösen »deákpárti» sajtó. Ki csinált a korrupcziós hírekből politikai tőkét? Ki akarta a sikkasztók és csalók bűn­tényei miatt a magyar államiság és államférfiak szep­lőtelen nevét bemocskolni ? Ki ment annyira, hogy az ország kormány fér­fiaira urbi et orbi azt hirdették, hogy iszákosak és ki fogta rá az igazságügyminiszté­­rium főhivatalnokaira, hogy uzsorásokkal czimborál­­nak ? S a bornirt vádak és panaszok egész töme­gét lehetne felsorolni, melyek ebben az erkölcsös sajtóban csak rövid pár év alatt fölmerültek. Mondok én az ellenzéki lapoknak valamit. Sok jó tulajdonságuk van nekik, a­mit én szívesen elisme­rek. Dicsekedjenek ezekkel. De egygyel ne dicseked­jenek , hangjuk tisztességével, mert e részben oly de­­kadencziában vannak, a­mely, ha sokáig így tart, a magyar sajtót (már az »a­milyen­ jaz­adjon isten, olyan a fogadj isten« elvénél fogva) tökéletesen meg­rontja. Ez ellen kellene valamit tenni, szent igaz; de nem akképen, hogy ép azok dicsekedjenek a szemé­lyeskedés elkerülésével, kik ebben mindeneknél töb­bet vétkeztek. V­i­s­­ Imre­ rövid pihenéssel négy hónapon át tartott, s még 1857-ben is éreztek gyengébb lökéseket. A calabriai földrengés 1783-tól egy évig tartott, s a föld több mint 10 évig nyugtalankodott. A rengés megújultát újabb lökések jelezték. Eleintén a föld az egyes lökések közt folytonosan rengett. Később a végle­ges nyugalom beálltáig már csak hosszabb időközök­ben ismétlődtek a rengések. A belluonói földrengés 1873. márcziustól az év végéig tartott. Az évekig, sőt évtizedekig tartó nyugalmat né­mely vidéken rendesen egy sokszor évekig tartó idő­szak követi, mely hirtelen földrengésekkel kezdődik, s ha alább hagyott, ismét hosszú időre teljes nyuga­lomnak ad helyet, így pl. Limát 1586., 1687., 1699., 1716., 1724., 1732., 1734., 1745., 1746 és 1868-ban, tehát háromszáz év alatt időközönként tizenegyszer pusztították el a földrengések. Az is különös jelenség, hogy a földrengés, mely a felszínen mindent elpusztít, a föld mélyében észre sem vehető. California d.­ny. részén 1872. márcz. 17. borzasztó földrengés volt, mely a Lone-Pine bánya­kerületben halomra döntötte a házakat, a vizek fo­lyását megakasztotta, a földet több helyen megre­­pesztette, s a bányákban nem éreztek a rengésből semmit sem. A földrengések más tüneményekkel szoktak összefüggésben lenni. Némely földrengést, mint a tűzhányók eruptióit nagy dörgés és ropogás szokta kisérni. Ez a zaj nagyon kü­lömböző. Egyszer ropo­gáshoz, csörömpöléshez, ágyúzáshoz, máskor meg ég­zengéshez hasonlít. Arra is volt már eset, hogy a ren­gést semmiféle zaj sem kisérte. A légsúlymérő ala­csony állása, viharok és sok esőzés, a földrengések ál­tal gyakran látogatott vidékeken rossz előjelnek te­kintetnek. A Molukkokon az esős időszaktól nagyon félnek, s közeledtével rendesre könnyebb faházakba költöznek a lakosok. A földrengések hatása borzasztó. Forrásokat apasztanak el, új forrásokat fakasztanak, a föld fe­lületét sokszor megváltoztatják, a földet megrepesz­­tik s házak és sziklák összeomlását vonják maguk után. Az 1602. jún. 7-diki földrengés alkalmával Ja­maika szigetén a lökések az embereket a tengerbe vet­tették, honnan többen úszás által megmenekültek. Iquique, Mequegua, Locumba, Pisagua és Aricát, egy 12,000 lélek által lakott várost, az 1868. aug. 13-iki földrengés egészen elpusztította. Ez alkalommal Equadorban 40 ezer, Új-Granadában 30 ezer ember vesztette életét. Az 1870. évben Olaszországban, da­cára annak, hogy nem voltak nagy földrengések, 2225 ház dőlt össze s 98 halálesetre 223 sebesült esett. Az ember legnagyobb veszedelme a házak és sziklák összeomlása. A Kaukázusban (1830. márcz. 9.) egy hegy Kisk­ar mellett összeomlott s egy termékeny völgyet a törmelékhalmazzal egészen elpusztított. Calabriában 1783-ban lábnyi széles és mértföld­­nyi hosszú repedések képződtek. A polistenai gránit hegyek aljában egy több lábnyi széles repedés 9 órányi távolságra terjedt. Piaisanonál egy 105 láb széles és 225 láb mély szakadék támadt, mely egy­­föld­­nyi hosszú volt. Az ilyen repedésekbe, melyekből gőz, melegvíz és iszap szokott a felszínre jutni, már sok ember házastól belevészett. Arequipanál (1858. aug. 13-án) Samo és Locomba falvakban a szakadá­sokból egész víz- és iszap­­ár bugyogott elő. Földrengések alkalmával gyakori jelenség a talaj sülyedése, mely sokszor ijesztő mérveket ölt. Régi japán iratok szerint 285-ben K.­e a Busi-no-yama vulkán képződése alkalmával Nipon szigeten az oomi provinciában annyira sülyedt a talaj, hogy a mai Mitsummi-tó képződése (7 mföld hosszú, 2 mf. széles) vált lehetővé. Az 1746. okt. 28. perui földrengés foly­tán Callaonál a part egy része elsülyedt s egy öböl képződött. 1762-ben Chittagougnál 60 angol nmföld­­nyi part sülyedt el, s a rajta levő dombok és hegyek­ből csak a csúcs maradt ki a vízből. A földrengések okairól semmi bizonyosat sem tudunk. Annyi tény, hogy közeli összefüggésben áll­nak a vulkanikus kitörésekkel, s azt a tapasztalat is bebizonyította, hogy ott, a­hol a tűzhányó hegyek egyenként nagy csoportokban fordulnak elő, mint pl. Olaszországban, Dél-Amerikában, a Lunda szigete­­ken, a Philippineken stb. a földrengések rendesen a vulkánok kitöréseivel összeesnek. Falb Rudolf szerint a föld belsejét képező cseppfolyó izzó tömegnek a nap és a hold vonzó ereje által előidézett apálya és dagálya idézné elő a földrengéseket. Falb néhányszor a nap és a hold együttállásából, vagy pedig a hold állásából a föld közelében, előre földrengéseket helyezett kilátásba, melyek bámulatos pontossággal, bár előre meg nem határozható helyen, bekövetkeztek. Az indiánok is összefüggést sejtenek a vulkánok kitörése és a föld­rengések közt. Mollieu szerint a popayani indusok nagy havazások után a Puraee vulkán kráteréből mindig eltávolítják a havat, mert azt hiszik, hogy a hótömeg megakadályozza a kitörést, s így az izzó láva a föld kérgét kezdi emelgetni, a­mi földren­gést okoz. Sokan közvetve a víznek is tulajdonítanak földrengéseket. Az ásványforrások ugyanis idővel hatalmas rétegeket olvasztanak le a föld belsejében, melyek nagy űrt hagynak maguk után. Ha ezen üre­gek már igen nagyok, a fölöttük nyugvó réte­gek, elvesztve az egyensúlyt, beszakadnak, s ez­által sülyedés, torlódás, csuszamlás keletkezik, s az egyen­súlyban beállott ilyféle zavarok a felszínen szintén földrengéseket idéznek elő. A sziklaomlások, melyek az Alpesekben gyakoriak, messze terjedő rázkódást idéznek elő, s Allemont vidékén a lakosok minden rengést moréna, kő- vagy hóomlásnak tulajdoníta­nak. Robbanások is földrengéshez hasonló rázkódá­sokat idéznek elő, így a mainzi puskaportorony felrobbanása 1858. nov. 18-án úgy megremegtette a földet, hogy a rázkódás, mint gyenge földrengés, a robbanás színterétől 160, sőt 200 kilométernyire is érezhető volt.* A földrengések mint kétségbe vonhatatlan tények állnak előttünk, de meg kell vallanunk, hogy keletkezésüket, eredetüket még mindig mély homály fedi, s a sok hypotheosis csak hypotheosis marad, a végleges megoldás a jövő tudósaira vár, kik majd biztosabb észleletek s pontosabb statisztikai adatok­ból kiindulva, kielégítőbb magyarázattal fognak szol­gálhatni. Szinnyei Otmár: KÜLÖNFÉLÉK. WGQt Lapunk legközelebbi száma rend­kívüli kiadásban, hétfőn nov. hó 22-én reg­gel fog megjelenni. g®" Mai mellékletünkön a következő közlemények foglaltatnak : Az Egyesült Ál­lamokból ; az olasz kényszerárfolyam meg­szüntetése ; a f­öldadó reform Ausztriában; a fővárosi közmunkák tanácsából; vidéki levél; üzleti heti szemle a gabona üzletről és az árutőzsdéről; az osztrák-magyar bank állása, a tőzsde napi üzlete stb. A tárczában könyvismertetés. — A királyi ő felsége tegnapi diszpozi­­czióit megváltoztatván, nem utazott ma Bécsbe, ha­nem a gödi vadászat végeztével délutáni 4 óra 10 perczkor udvari vonaton visszatért Gödöllőre. — Pejacsevics gróf horvát bán, ki ma reggel ideérkezett, a nap folyamában huzamosabb ideig értekezett Tisza Kálmán miniszterelnökkel és Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszterrel.­­ A fővárosban tartózkodó, a közös hadsereg és honvédséghez tartozó tartalékosok közül körülbelül 8000 ember maradt el igazolás nélkül az idei ellenőrzési szemléről. Az elmaradottak a cs. kir. hadkiegészítő, illetőleg a honvédparancsnokság ré­széről a fővárosi katonai nyilvántartási hivatal utján külön behivójegyek által beidéztetnek megbüntetés végett. Az önkényt jelentkezők ezen büntetést kike­rülhetik. — Az óbudai amphitheatrum teljes kiásatása s megőrzésére nézve fontos tanácskozások folynak jelenleg. Terv szerint, ha az ásatással készen lesznek, az egész amphitheatrumot töltésgyűrűvel ve­szik körül, a nyugati részén a régi épület styl szerint felépítve, ülőhelyekkel és fedéllel lenne ellátva, északi részén pedig gloriette lenne az egész emlék áttekin­tésére. A töltésgyűrű sétáló helylyé alakíttatnék át, lenne itt őrház­i vendéglő is. Az egész átalakítás mintegy tízezer forintba kerülne. — Sajtóper: Kozma Sándor kir. fő­ügyész, Frankl Leo ellen, az »Arbeiter Wochen­­kronik« czimü munkás lapban megjelent közlemény (czikk) miatt sajtópert indított s erre vonatkozó vád­levelét a budapesti kir. fenyitő törvényszékhez, mint sajtóbirósághoz már be is nyújtotta. — A délutáni inspekczió. A legtöbb hivatalban be van hozva az, hogy sor- és idő szerinti rendben a hivatalnokok egyike délután is a hivatalos helyiségben van, esetleges felvilágosítások megadása végett; különösen szükséges ez olyan hivataloknál, hol a közönség sürgős esetekben délután is kénytelen a hivatalhoz fordulni. Ilyen a többek közt és különösen a fővárosi bejele­ntési hivatal. Az inspekczió itt is be van hozva, de hogy miképen értelmezik azt e hivatalban, nem értjük. A napokban, vásár lévén, egy vidéki ember a fővárosba jött s mulaszthatlanul ta­lálkozni akart unokaöcscsével, de a látását nem ta­lálhatta meg. Egy délután időzött Budapesten s ez idő alatt volt kénytelen a keresettnek lakását meg­tudni. Lapunk egy barátja szívesen nyújtott segédke­zet a keresésben s igen természetesen a bejelentési hivatalba vezette a vidéki embert. — »Tessék holnap jönni !« mondá az inspekeziós hivatalnok. — »De nem várhat itt holnapig ez az ember!« — »Az mind­egy, délután nem szabad felvilágosítást adni!« — »De hát akkor minek van itt ön, s minek az inspek­czió?«— »Az nem tartozik önre,« volt a válasz s teljességgel nem volt szives kikeresni a kérdéses egyén lakását. Hát ez bizony baj épen a bejelentési hivatalban, a­hol, mint ez a példa is mutatja , még a délutáni hivatalos óra sem volna fölösleges. — 100,000 frankos cholera-d­i­j. Tudva­levőleg Bréant 100,000 frankot hagyományozott a franczia akadémiának egy díj alapítása végett, olyan tudós számára, kinek az ázsiai cholera biztos orvos­ságát, avagy pedig e betegség okait teljesen felfedez­nie sikerült. Minthogy e díjt eddigelé még senki sem nyerte el, a franczia akadémia azt határozta, hogy addig is, míg azt valaki elnyerné, e nagy tőke kama­­toztassék még pedig oly módon, hogy az évi kama­tokban olyan tudósok részesíttessenek, kik a cholera, vagy más járványos betegség felismerése vagy gyó­gyítása körül maguknak kiváló érdemeket kivívni tudnak. Magának a nagy díjnak elnyerése a követ­kező feltételekhez van kötve : 1. Hogy az illető orvos­ság, vagy eljárás olyan legyen, mely a cholerát a legtöbb esetben, vagy a felette túlnyomó esetekben meggyógyítani legye­n képes. 2. Hogy a cholera éle­désének okai akko­r felderittessenek, hogy ezen okok eltávolítása esetében maga a járvány is megszüntet­hessék. 3. Vagy pedig, hogy oly óvószer ajánltassék, melynek alkalmazása által e járványos betegség oly­­képen tétessék ártalmatlanná, mint pl. a tehénhimlő beoltása által a hólyagos himlő ragálya. A franczia nyelven irt pályázatok 1881. jun. 1-ig bezárólag az institut (az akadémia természettudományi osztálya) titkárságához czimzendők. — A pesti első cred­e-egylet választ­mánya, gróf Károlyi Edéné egyesületi elnök távollé­tében az egyesület új igazgatója Szabó Imre semmi­­tőszéki biró úr elnöklete mellett f. hó 17-én ülést tar­tott. Egyéb folyó ügyek elintézése után elhatározta­tott, hogy a jó hírnévnek örvendő crec­e-bált a jövő farsangon is megtartják s megalakittatott a bálbi­zottság az egyesület legtevékenyebb választmányi tagjaiból. Elhatároztatott továbbá, hogy mind a te­rez- mind a józsefvárosi bölcsőházban az idén is ka­­rácsonfákat állítanak s mindkét intézetben vala­mennyi, tehát mintegy kétszáz szegény gyer­meket ellátnak meleg czipő- és teli öltözettel, mind azokat, a­kik ezen jótékony egyesület gondoskodását élvezik. Elhatároztatott még az is, hogy bálafeliratot intéz az egyesület Simor János esztergomi herczeg­­primáshoz annak örömére, hogy a józsefvárosi böl­csőházzal kapcsolatban saját költségén leányiskolát létesített, mely f. évi augusztus hóban nyittatott meg.­­ A budapesti közúti vasút a mai napon a fővárosi tanácshoz egy beadványt intézett, a melyben engedélyt kér, hogy az uj lóverseny­térhez a kerepesi vámtól kiinduló, a száz házon keresztül az uj lóversenytérig terjedő és onnét az aréna­ után a városligetig tervezett szárnyvonalat építhessen. — Szép bér­házzal g­az­dag­od­ott fővá­rosunk , a kerepesi út elején levő nagy háromemele­tes házzal, melyet Treichlinger József és nővére férj, Degen Gusztávné emeltettek a nemzeti színházzal szemben. Ez lesz a »Kerepesi udvar.« Ma este volt a koszorú-ünnep a szokásos felzászlózással, beszédekkel és czigányzenével. — Lápossy Ferencz, kinek haláláról a késő este vett hír nyomán már reggeli lapunkban emlé­keztünk meg, mintája volt a művelt magyar kereskedő­nek. Műveltségét és tanultságát az országos magyar iparegyesület szakülésein nyílt leginkább alkalma kitüntetni s hasznosítani szakszerű előadásaival. A magyar kereskedelem érdekeit mindig szem előtt tartotta és a­hol az elé akadályokat látott gördülni, mindjárt felemelte szavát. Ilyen értelmű czikkeket is közölt a lapokban, melyekkel nem egyszer minket is felkeresett. — Haláláról a következő gyászjelentést vettük: özv. Lápossy Ferenczné szül. Csanak Róza, maga és egyetlen gyermeke Lápossy Anna, to­vábbá férjének testvérei Lápossy Mária férjezett Hunyady Domokosné, férje és gyermekeik, Lápossy Lajos és Lápossy János, valamint a mindkét részen levő számos rokonok és jó barátok nevében megtört szívvel jelenti a legjobb férj, lgszeretőbb apa, jó ro­kon s hü barát Lápossy Ferencz borkereskedőnek, élte 41 -ik, boldog házasságuk 11-dik évében, rövid de kinos szenvedés után történt gyászos kimultát. A boldogult alak hült tetemei f. november hó 21-én d. u. 3 órakor fognak a ref. egyház szertartása szerint a kerepesi úti tetemházból a kerepesi sírkertbe végnyu­galomra tétetni. Béke poraira, áldás emlékére! — A budget tárgyalását a főváros hétfőn kezdi meg rendkívüli közgyűlésen. Ez talán az egész héten foly, de szerdán megszakasztja a r­e­n­­des közgyűlés, a­melynek egyéb tárgyai lesznek, nevezetesen ezek: Kolozsvár város átirata a katonai merénylet ügyében a tanács előterjesztése a sör-czu­­kor és kávé új fogyasztási adójának behozatala tár­gyában beadott törvényjavaslattal szemben követen­dő eljárás iránt, tanácsi előterjesztés Zágráb és vi­déke szerencsétlenednek segélése iránt; továbbá a statútumok összeegyeztetése a kihágásokról szóló törvénynyel. Ezen tárgyakon kívül nyolcz nappal előbb kitűzettek: a részvényserfőzőnek bérbeadott kő­bányai területnek 10 évvel meghosszabbítása, a vá­rosmajori vendéglőnek újból 3 évre bérbeadása, s be­jelentése a kőbányai sertésállási telkek új bérlete ügyében tartott árverésnek* — A fővárosi egylet mai értekezlete né­hány érdekes mozzanatot mutatott. A budgetet kel­lett volna megbeszélni, de ezt egyéb ügyek háttérbe szorították. Az új fogyasztási adójavaslat és a zág­rábi segélés foglalkoztatta az értekezletet. Amannak t. i. törvényjavaslatnak ügyében W­e­i­s­z B. F. fejez­te ki azon óhaját, hogy bár a pénzügyminiszter azt egyszerűen venné vissza, mert a kereskedővilág azon törekvése, hogy a törvényjavaslat elfogadása mellett némi javítások eszközöltessenek rajta, a szerencsét­lenséget tán kisebbítik, de el nem enyésztetik. Ez az új adó Deus ex machina jön; figyelmeztetni kellene a pénzügyminisztert azon eljárásra, a­melyet Kossuth követett. Szóló 48-ban részt vett a kormányzásban, tudja, hogy Kossuth ha adót akart behozni, a közvé­leményt előbb enquet-en kérdezte meg. K­r­o­m­m Antal csatlakozott Weisz nézetéhez. Kármán Lajos megbízható értesülései alapján tudatja, hogy a kormány a kereskedők észrevételeit igen nagy figyelembe veszi s a törvényjavaslatot azok alapján módosítani fogja. Az értekezlet megnyugodott a pol­gármester azon biztosításában, hogy a tanács által a törvényjavaslat tanulmányozására kiküldött albi­zottság a tanács keddi ülése útján oly javaslatot tesz a közgyűlés elé, a­melyben a főváros minden polgára m­gnyugodhatik. A zágrábiak segítése ügyé­ben is hosszas eszmecsere folyt. Sztupa a földrengé­sek ismétlődése folytán csekélynek találta a 2500 fintot, hanem 5000-et indítványozott. Az értekezlet számos tagja nem volt hajlandó ahhoz hozzájárulni. Elismerték, hogy a hultanizmus követelte lépéseket politikai meggyőződés nem irányozhatja, de főváro­sunk mai pénzügyi helyzete a legjobb akarattal sem engedi a bővebb adományozást. Mondották, hogy a kár felől sem vagyunk még tájékozódva s ha az nagy­nak bizonyul, később még megtudhatjuk az összeget. Ezért a 2500 frt egyelőre lenne megszavazandó. — Ezzel az értekezlet megállapodás nélkül eloszlott. — Hírek a tanácsból. A fővárosi tanács ma a jövő évre szükséges katonai előfogatok előállí­tását Szőke Györgynek, a IX. kér- kéményseprő­munkákat Albertam Jánosnak s az Erzsébet- s budai szegé­dh­áz 1881-ki kenyérszállitását Glatner Miksá­nak adta. Azonkívül elrendelte, hogy a jövő évi kő­­mivesjavítási munkákra nézve az árlejtés de ez. 6-ra írassák ki, s elhatározta, hogy a »két oroszlán« czimű hírhedt kávéház és vendéglő bérbeadása iránt új árverés kitűzését kéri a közgyűléstől, mert az első árverésen megjelent vállalkozók egyike csak 8200 irtot ígért a bérletért, holott ugyanő eddig circa 10 ezer forintot szokott fizetni. A Viszályok a képzőművészeti t­ár­sula­t választmányában oly sűrűn fordulnak elő, hogy komolyan féltjük a magyar festészet ügyét a személyes súrlódások káros következményeitől. — Most ismét dr. Pulszky Károly, az országos képtár igazgatója, mondott le a választmányi tagságról. Ez egy év alatt az ötödik lemondás, mely, valamint a többi, Perlaky Kálmán igazgató úr működésének eredménye. Tavasz óta, a folytonosan megújuló és gyakran a legnagyobb mérvben kellemetlen személyes természetű összeütközések következtében, egymásután a következő urak adták be lemondásukat : Szent­­györgyi Ottó választmányi tag kilépett az igazgató­ságból és letette előadói, ellenőri és többnemű bi­zottsági tisztjét; Szombathelyi úr választmányi tag lemondott a pénztárnokságról; Keszler József ur lemondott a titkárságról; Kaas Ivor b. lemondott a választmányi tagságról; dr. Pulszky Károly ur most szintén kilépett a választmányból. Nemes Nándor gr. alapító tag leköszönt minden, a választmány megbízá­sából nyert bizottmányi tagságról, és mint már mások többen, a választmányi üléseket nem látogatja, egyné­mely előfordult konfliktust csak nagy nehezen lehetett kiegyenlíteni. Ily kellemetlen viszonyok oly társulatnál, mely a közönség pártfogására van utalva, annál ke­vésbé tekinthetők közönyösen, mert itt nem valamely magántársaságról, hanem egy fontos kultúrás közin­tézetről van szó, melynek érdekeit tapintatosan szol­gálni volna az igazgatóság feladata. Mint a »P. N.« hallja, a­honnan e sorokat átvettük, a képzőművészeti társulat tagjai között az igazgatóság eljárása, neve­zetesen a hazai művészek iránt tanúsított mellőzés miatt, nem csekély visszahatást szült. — A Bartha Miklós esetének megvizs­gálása végett kiküldött bizottság ■— mint a M. P. írja — nem folytathatja működését mindaddig, míg annak elnöke, Eszterházy Kálmán gr. —ki jelenleg Budapesten időzik — illetékes helyről a további teendőkre szükséges utasításokat meg nem kapja. Ilynemű utasítások megszerzése végett a ka­tonai hatóságok egyik kiküldöttje Bécsbe utazott a közös hadügyminisztériumhoz. A napokban vissza­érkeznek a kellő utasításokka­l, s azonnal folytatni fogják a már különben megkezdett eljárást.­­ A­kik Szegeden a rekonstruk­­czió ellen demonstrálnak. Sok szegedi em­bernek van és volt panasza a rekonstrukczió és an­nak végrehajtási módja ellen. De mégis jobban sze­rették városukat, semhogy végre meg ne alkudtak volna a helyzet kényszerűségével. Akadt azonban negyven polgár, kik sehogy sem tudtak kibékülni a ki­­sajátítással, az építési szabályokkal és a többi áldással, hanem kapták magukat, fölszedték sátorfájukat és letelepedtek egy csoportba Dorozsma közelében, a mezőváros előtti szélmalom tájékán. A­ negyven ház már majdnem teljesen fölépült és elejökön ki van aggatva a szokott paprika dísz, a szegedi külvárosi házak ismertető jele.­­ A katonazenekari hangverseny ma nagy, de leginkább katonatisztekből álló kö­­zönséget vonzott a Vigadó termeibe. A négy zenekar szabatos, összevágó játéka mindenkit kielégített. Különösen tetszettek a műsor azon da­rabjai, melyeknél nagy erőt kell a zenekarnak kifej­tenie. A lágyabb, lehelletszerű zene előadásaira az oly erők, melyek megszokták a szabadban a játszást, hol egyrészt a hang eloszlik a térben, másrészt mindig bizonyos zajt kell legyőzniük, túlharsogniuk,nem­ alkal­­masak. Valódi hatást azért csak a Hunyadi-nyitány induló részével, Liszt második rhapsodiának záradé­kával, a Szolimán-indulóval és a római légiók indu­lójával tudtak elérni. A közben eső tánc­darabok is nagy tapsot arattak. Hallottunk egy franczia zene­szerző által írt magyar szerenádot is. A szerző neve Joncseres. Köszönettel kell fogadnunk jóakaratát. A mű csinos s egy részében emlékeztet Gounod Faust­jára is, de semmi íze sem magyar. A bokázó rythmus még nem teszi ki a magyar zenét. Magyar szellem is kell abba. Káldy Gyula hangszerelte Volkmann Vi­­segrád czímű művének két számát : A jósnőt és Szo­limán indulóját. Amabban a titokzatos, emebben a hősies elem jut kifejezésre. Az utóbbiból egy egész csata hullik ki. Mind a kettő arról tesz tanúságot, hogy Káldy ismeri a zenekar titkait s tudja, mikép kell a szépnek és hatásnak érdekében azokat kihasz­nálni. Magyar zeneszerzőink legtöbbje épen a hang­­szerelésben nem járatos, miért is zenegondolataikat csak zongorára teszik le. Kívánatos, hogy Káldy e zongoraszerzemények közül a jobbakat szemelje ki s írja át oly sikerrel ezeket is zenekarra. A budai da­lárda és a zenekedvelők repertoirja mindjárt magya­­rabb szint öltene. — Érdekesnek tartjuk megemlí­teni, hogy Lisztnek előadott rhapsodiája hírhedt ze­neköltőnknek egyetlen oly magyar zeneműve, mely­nek zenei gondolata sajátja. Egyéb rhapsodiáiban népdalokat dolgozott fel. Ebben egyedül szólal meg benne a magyar. Ihletet a magyar gyásznapokból szerzett rá. Midőn függetlenségi harczunk ügye elbu­kott és az aradi bitón annyi hősünk elveszett, akkor szerzette ez első részében mély fájdalmat kifejező, második részében felharsanó s jobb reményt keltő zenemüvét. Művének e vonatkozását e rhapsodiája zongorakiadásán a második lapon jegyezte meg, hol a czenzura figyelmét elkerülte vele. E lapon apró betűkkel olvasható : 1849. október 6. — Ha a hang­versenyt rendező katonai elöljáróság tudta volna, hogy az aradi vértanuk emlékének van szentelve e mű, várjon előadattá volna-e? — Aligha. De ha már előadatta, ily hangversenyek ismétlése esetén ne várja

Next