A Hon, 1880. november (18. évfolyam, 287-315. szám)
1880-11-08 / 293. szám
hogy az egyesület programmjába elsősorban szegény gyermekek segélyezését, azután pedig más a népnevelési érdekekkel összefüggő dolgokat vesznek fel. Az alapszabályok készítésére s tagok gyűjtésére 15 tagból álló bizottság választatott. E bizottság elnöke Pulszky Polixéna, pénztár..oka Auspitz Róbert. E bizottság csütörtök d. u. 3 órakor tart ülést a zerge-utczai reáliskolában. — Utczai megtámadás. Uj György veszprémi szül. 27 éves r. kath. nőtlen szobatisztitó az éjjel a Stábly-utcza sarkán levő kávéházban időzött, s midőn éjfél után közeli lakására igyekezett, egy ismeretlen férfi megrohanta és fején jobb füléhez közel egy késsel súlyosan megsebesítette s a tett után azonnal elfutott. Sérültet a Rókusba szállították. — L e l e n c z. A Bethlen-téren a napokban egy igen gyengén fejlett s rosszul táplált, de elegánsan öltöztetett, körülbelől 2 hónapos kis csecsemő leányka találtatott kitéve. Szülei kiléte iránt eddig semmi jel sem volt kitudható.. . Franczia kör a fővárosban A Budapesten alakult »franczia kör« ma d. u. 6 órakor nyittatott meg ünnepiesen a Haris bazár városháztér felöli félemeletén. Az uj egyesületnek már is sok tagja van s a mai megnyitásra igen szép közönség jelent meg. Ott voltak Trefort Ágost közoktatásügyi miniszter, Ráth Károly főpolgármester, Berger egyetemi rektor, Türr tábornok, gr. Apponyi Albert (a körnek elnöke), Jenkins angol parlamenti tag, Királyi Pál orsz.képviselő s több notabilitás. Az első ünnepies gyűlést Apponyi gr. elnök nyitotta meg, s mindenekelőtt megköszönve a belé helyezett bizalmat, üdvözli a tagokat. Hangsúlyozta, hogy ő, ki a politikai harczokban részt vett, ismeri annak hatását, s azért kizárni kíván a körből minden politikát, akár a mi, akár pedig Francziaország ügyeivel is foglalkoznék az, s különösen nem akarna a körrel propagandát csinálni a franczia politikának. A kör czélja az, hogy ennek a nemzetnek a társadalmi életét ismertesse meg tagjaival. E végett a nyevét kell •■lsajátitani s tökéletesíteni annak tudását, hogy lodahnába behatolhasson alaposan a ne felületesen. Erre a czélra munkálni hívta föl a kör tagjait App myis azzal beszédét bezárva, a megnyitási ünnep véget ért. — A kör csinosan berendezett 4 szobából áló helyiséggel bir a bazárépületben. A franczia Indokhinai társaság, mely 1877-ben alakult meg, most ok. 28-án újból szervező közgyűlést tartott. Elnökké de Croisier marquist, titkárrá Marie Aristid tanárt választották meg. Kültagokká Dr. Bastian, Hellwald, Ewald Lajos, Fergussons Needem választattak meg. — Önmérgezés. Szaptner Júlia pestmegye hajósi szül. 20 éves r. kat. hajadon szobaleány tegnap este II. ker. Kacsa utcza 1 sz. a. lakásán szerelmi bubánat miatt kék gáliczkő oldattal megmérgezte magát, de a gyorsan érkezett segítség visszahozta a halál révéről. A Szt.János kórházba szállították. A budapesti időjelző állomás értesítései. Áttekintése a mai időjárásnak. Európában: Az Oroszországban volt depresszió elérvült; egy újabb (755—760) állott elő Shetlandban. A nagy légnyomások egyike (770—772) a nyugati félben, másika pedig (765) Magyarország déli felében van. Különböző irányú mérsékelt szelek mellett az idő többnyire borús, részben ködös, helyenkint derült. Hazánkban: Különböző irányú, inkább nyugatias mérsékelt szelek mellett a légnyomás lejjebb, a hőmérséklet átalában véve lejebb szállt, az erdélyi részben pedig kissé nagyobbodott. Az idő helyenkint mutatkozó derülés mellett átalában felhős, borús, részben ködös. Eső kevesebb helyen csekélyebb volt. Kilátás a jövőre: Halánkban átalában hűvös, szárazabb, részben derült, részben napos, felhőssel váltakozó idő várható, helyenkint köd- és reggeli dérrel. Napirend nov. 8-án. A magyar tud.akadémia II. (jog- és történettudományi) osztályának ülése d. u. 5 órakor. Előadók: Kautz Gyula, Kapossy Luczián és Pesty Frigyes. A fővárosi szereteti ház választmányi ülése d. u. 5 órakor. Fővárosi pénzügyi és gazd. bizottság ülése d. e. 10 órakor (régi városház.) Múzeumban term. rajz és népismetár d. e. 9-től d. u. 1-ig. Múzeumi könyvtár d. e. 9-től d. u. 2-ig. Akadémiai könyvtár d. u. 3 —7-ig. Egyetemi könyvtár d. u. 3 —7-ig. Orsz. gazd. és tanszermúzeuma Köztelken 10—12-ig, és d. u. 2—4-ig. Képzőművészeti társulat őszi kiállítása sorozat) d. e. 9-től d. u. 5-ig. (Belépti dij 50 kr.) Állatkert nyitva egész nap. d. e. (II. A „ HOIS44 magán társürgönye . Futták, november 7. (Eredeti távirat.) Rudolf trónörökös kíséretével együtt ma reggel a legjobb egészségben különhajón innen Gombosra elutazott. A trónörökösnek az itteni vidéken f. hó 3-dika óta folytatott vad szatai, igen gazdagok voltak érdekes mozzanatokban. E. hó 3-an sas vadászat volt a cserevici erdőségek környékén mely alkalommal több királysas, tengeri sas és keselyű lövetett. Negyedikén és ötödikén farkas vadászatok voltak a nestini határon. 4-én négy farkas sebes itt tett meg, melyek közül egyet azonnal magtaláltak ; valószínű, hogy a többire is ráakadnak meg, miután mindhárom nehéz lövést kapott. Hatodikán a trónörökös kíséretével együtt Futtákon át kirándult az alpári pusztára túzokot vadászni. A trónörökös, valamint a vadászat többi résztvevői ismételten lövésre jutottak s két túzokot elejtettek, míg másik kettő súlyos sebet kapott. Délután az uraságok visszatértert Futtákra, hogy a hajón meghaljanak. Este a helység igen szépen ki volt világítva s a polgárőrség tűzoltó-csapata is kivonult a trónörökös tiszteletére. Páris, nov. 7. A tarasconi prémontréiek zárdája még mindig csapatok által van körülzárva. A prémontréiek tiltakoztak az ostromzár eben, mire az alprefét azt válaszolta nekik: »A kormány nem akar többé ajtókat feltörni, hanem ostromzárat alkalmaz, amit, ha szükséges, egy hónap elmúltával sem fog megszüntetni. A szerzet főnökei ennélfogva elküldötték a kolostorból mindazokat, kik nélkülözhetők s csak hasznavehetetlen fogyasztók volnának és elhatározva látszanak hosszabb ideig ellentállani, minthogy elegendő élelmiszerrel vannak ellátva. A Tanaiéban (Savoya) lakó trappisták annyira eltorlaszolták zárdájuk valamennyi kapuját, hogy három óráig dolgozni kellett, míg a rendőrök oda behatolhattak. Ducaure leköszönt a jogügyek tárgyalására kiküldött konzultatív bizottság elnökségéről; helyébe Bertauld szenátort, a főállamügyészt a semmitőszéknél nevezték ki. Konstantinápoly- nov. 7. A bolgár ügyvivő személyes sajnálkozását fejezte ki T i s s ot franczia nagykövetnek a várnai eset fölött. T i s s o t megjegyezte, hogy a várnai alkonzulátusi hivatal a szófiai konzulátusnak van alárendelve és azt tanácsolta a bolgár kormánynak, hogy a várnai prófét által hivatalosan fejezze ki sajnálkozását az ott székelő alkonzulnak. New-York, nov. 6. Kőolaj: 12—.—12—, liszt 450, vörös búza: 118, fuvar: 51/*. KÖZGAZDASÁGI ROVAT. Üzleti hetiszemle. Az árutőzsdéről. Liszt. Az üzlet, a belföld erősebb keresete és főleg azért, mivel Angolország nagyobb vásárlásokkal beköszönt, nagyobb mérvű élénkülést nyert. A liszt ára ugyan még nem emelkedett, de legrövidebb idő múlva azt határozott kilátásba veszik. A lefolyt héten történt eladás az ugyan e heti gyártást jóval felülmúlja. T iszta árak : 0 sz. 22 frt, 1 sz. 20 frt 40 kr, 2 sz. 20 frt 80 kr, 3 sz. 20 frt, 4 sz. 19 frt 40 kr, 5 sz. 19 frt 60 kr, 6 sz. 18 frt, 7 sz. 17 frt 40 kr, 8 sz. 15 frt 70 kr, 83/2 sz. 13 frt 60 kr, 83/4 sz. 11 frt 20 kr, 9 sz. 9 frt 40 kr, finom korpa 4 frt, durva 3 frt 80 kr. Hüvelyes vetemények (Rechnitz H. és M. czég eredeti tudósítása.) Az üzlet e czikkekben, a kezdődő vásár miatt, valamivel élénkebbé alakult, mivel a vidéki vevők mindinkább a fővárosba érkeznek, hogy a téli szükségletet bevásárolhassák; a kiviteli üzlet e czikkekben azonban teljesen el van hanyagolva. Bale jobban kérdeztetik , de a hozatalok még mindig csekélyek; helyben egészen fehér áruért 91/4 —91/3 irtot, törpéért 101 /2 frt és 108/4 irtot engedélyeznek; néhány csekély tétel barnáért 103/4 irtot követelnek. Lencsére jó kérdés nyilványul, azonban első minőségő magyar áruban igen csekélyek a készletek. Ára egyátalában igen drága, 17 frttól egészen 20 frton túl. Borsó fentartja árát, a szükséglet azonban lanyhulván, gyengébb lett. Ára, minőség szerint, 11 írttól 14 frtig. Köles nyers, nagy készlet és kínálat mellett kevés vevőre talál. Takarmányára 5x 4 frt, esó minőségű, kására alkalmas, ára 5x12—6 frt. Köleskása. E czikkben a vásárlási rendelések szaporulnak. Ára 103/4—11 frt. Bükköny, üzlettelen, 6x/4 frt. Lenmag 13 frt. Mohármag. E czikkben az új árunak még nem szabatott meg az ára, mivel sem kínálatok, sem keresletek nem fordulnak elő. Kendermag iránt mindig ajánlatok érkeznek , de termelők a helybeli olcsó árakon nem akarnak eladni, miért is a hozatalok igen csekélyek. Ára 73/2 — 73/4 frt. Mák, változatlan szilárd, szürke áruból, kevés kisebb tétel, 50 írttal, vidéki állomásokon, kínáltatott. Kék iránt külföldről semmiféle kínálatok sem történnek. E czikkben a fogyasztás belföldön meglehetős erős. Ára 34x/2—35x/2 frt. Dó. A hozatalok az időszakhoz mérten elégségesek, de az érkező áru még nedves. Követelnek 24-26 frtot, hanem 22 — 24 frtnál többet eddig nem akartak adni. Paprika változatlan élettelen, az árak, minőség szerint, 30 és 50 frt közt változnak. " Szesz. (Grünwald és Társa elég eredeti tudósítása.) A múlt hét folyamában valami nevezetes változás nem fordult elő, s a szilárd irányzat, változatlan árak mellett, mindvégig tartotta magát, fent noha a kereslet az utolsó napokban valamivel enyhült. Jegyzünk: szesz, nagyban 34 frt 50kr,fogyasztásban 35 frt 50 kr, sajtóélesztő-árú 36 frt 50 kr, finomított 37 frt 50 kr* Gyapjú. A holnap kezdődő Lipótvásárra már több, nagyobbára belföldi vevő jelent meg, s egy kevés már el is adatott, különösen katonai-posztógyártásra alkalmas gyapjú, mely iránt szilárd hangulat látszik, uralkodni. Középegynyiretüs posztógyapjuk változatlan árúak, ellenben kártolt gyapjúban lanyhább a hangulat. 1. Gy a p j u. (Bécsi vásári jelentés). Az ez évi kampagne elegtől fogva az üzlet mindig rendes volt, vevők jöttek és mentek s minden héten kisebb nagyobb mennyiségek vásároltattak. Az árak a nyírás kezdetétől fogva meglehetős állandók voltak. Piaczaik kizárólag belföldi fogyasztókra van utalva s az üzletmenet csak is gyáraink jó vagy rossz viszonyaitól függ. . Ezek helyzete azonban nem valami kedvező; a gyártmányok kerete s az árak sok kívánni valót hagynak hátra. Minden minőségnek megvolt az időszaka, így június és július hónapokban finom , igen finom, augusztus és szeptember hónapokban csekélyebb minőségű és középgyapjúnak volt nagyobb kerete, míg mindaz, ami ezek között foglal helyet, nem igen méltattatott figyelemre. Az utolsó két héten azonban minden minőségre nézve csend állott be, vevők igen ritkák voltak. Itt tisztban vannak azzal, hogy kik a magyar gyapjúk, nevezetesen a jó közép és közép finom gyapjúk vevői s hogy csak egyes-egyedül a belföldi fogyasztókra vagyunk utalva; ezen factorral számolnunk kell s egy oly speculáczió, mely nem alapszik a fenforgó vizonyokon, jogosulatlan s egészségtelen. Ily alapon nyugszik az ez évi szerződésüzlet s különösen a vidék s a budapesti paicz az, mely rajong a gyapjú szerződésért s ezen üzletiág az idén kiválóan fultiválja. Vajjon az utolsó fokú vevők a jövő évben kedvvel fognak-e oda zajfuldokolni, hogy drága gyapjút vásároljanak, az a jövőtől függ; annyi azonban már ma is bizonyos, hogy e czikknek külföldön erősen kell emelednie, hogy a spekuáczió rosszul ne járjon. Gyapjú (Altschulet Comp, c cég eredeti tudósítása.) A lefolyt héten e czikkben csak lényegesen forgalmunk volt. Brünni iparosok részéről részint 400 mázsa, külömböző minőségű, középszerű egynyiretű gyapjú, különféle árakon, 50 mázsa urasági báránygyapjú’100—110 frttal, 60 mázsa fehér hegyigyapjú 88—90 frttal, egy grazi gyár részére körülbelül 100 mázsa bácskai gyapjú 65 frttal,Éjszaknémetország részére megközelítőleg 150 mm, szövetgyapju 95 frttal, s állítólag oroszok számára több száz mázsa tiszai kétnyiretű gyapjú 77—78 frttal vásároltatott. A vevők száma, kik a kezdődő novemberi vásárra a fővárosba érkeztek és melyek közt egy nagykereskedő sincsen, valamint a hangulat, melylyel viseltetnek, kevés kilátást nyújtanak valami nagyobb és élénkebb üzlet forgalomra, annál inkább sem, mivel a külföd csupán egyetlen egyszég által képviselve van, mely igen tartózkodó magatartású. Jövő évi gyapjúkra szerződők is már kijózanodtak , s a Python-féle (Kisszállás uradalmi) gyapjú kivételével, mely 118 írton eladatott,nagyobbszerű kötésről tudomásunk nincsen. Kézműárak. A korán beállott hideg időjárás kedvező hatással volt az őszi és téli czikkek keretére. Nagy része van azonban az üzleti viszonyok javulásában a kedvező aratási eredménynek s a meglehetős magas árak, melyeket a mezőgazdák termelvényeikért kaptak. A kicsinybeni üzlet a vidéken hetek óta kedvezővé alakult, minek következtében a vidéki kereskedők jelentékeny bevásárlásokat tettek majdnem minden kézműárú czikkben. A pénzbehajtás valamivel javult, mindazáltal még sok kívánni valót hagy. Ennél nyugtalanítóbb a mindinkább gyakrabban előforduló fizetési képtelenségek, annál inkább, mivel az életbe lépett új btk. daczára még mindig fordulnak elő a hitelezők kijátszását célzó vagyonátruházások. Ily körülmények között csak kétszeresen fájlalható, hogy egy hitelegylet alakítása Budapesten, mely még kevéssel ezelőtt bizonyosnak látszott, most ismét kétségessé lön. Rövidárak. A hideg időjárás jó hatással volt a lefolyt hó üzleti forgalmára. Ennek köszönhető, hogy az utazók az ország minden részében jelentékeny megrendeléseket gyűjtöttek. Habár a megrendelések nagy része évadczikkekre vonatkozik, annyiban mégis előnyösek voltak, amennyiben a készletet némely czikkben teljesen consumálták s kevés téli czikket hagytak a jövő évre. A helybeli kis kereskedésekben nagy élénkség uralkodott s a téli áruk nagy keresletnek örvendtek. A hitelviszonyok a vidéken általában javultak ; az uj btk. szigorú alkalmazása nem egy vétkes bukástól óvja meg a hitelezőket. A pénzbehajtás még a legszerényebb igényeket sem elégíti ki. Gyarmatáruk. (Stern és Schmidt elég eredeti tudósítása.) A gyarmatárubeli üzletben a lefolyt héten, semmiféle nevezetes események nem fordultak elő. A külföldi piacok — élén Páris — a múlt héten, nyers czukor iránt 2—3 francs — raffinadok iránt 2 francs áremelkedést mutat ki, minek következtében belföldi finomítók, a rendelkezésre álló áruban érezhetőleg beállott nagy hiány által támogatva, áraikat x/2—4 fttal magasbbították, de azért későbbi játokra szóló szállítások még mindig az előbbi árakon kaphatók. Kávéfajok szilárd álláspontjukat, korlátolt üzlet mellett, továbbá is fenntartják. Déli gyümölcs változatlan, hasonlóan fűszerek, de szilárd irányzat mellett. Mai nap jegyeznek az itteni piaczon: Raffinadok 45—451/2 ft, Meliszek 431 /2— 44 ft, Pillées 421/2—43 ft. Kávé, legfinomabb és finom nagyszemű Jamaica 180 — 174 ft, legfinomabb és finom gyöngy 182—175 ft, középszerű gyöngy 165—164 frt, Ceylon 170—152 frt, Laguira 142—136 frt, Rio 125—112 frt. Nyers bőrök. (Hecht testvérek elég eredeti tudósítása.) A kezdőben lévő Lipótvásárral a forgalom rendesnél élénkebb. Jegyeznek: száraz magyar tehénbőrök 108— 110 frt, száraz magyar ökörbőrök 106 — 108 frt, száraz pillingek 115—120 frt, száraz bánáti tinóbőrök 125—130 frt, száraz német tehénbőrök 112—115 frt, száraz német ökörbőrök 112—115, száraz bikabőrök 95 —100 frt 100 kilogrammonként. Száraz lóbőrök párja 8—10 frt. Borjúbőrök, fejetlen városi, igen keresve és csak csekély mennyiségben kapható 225 frt. Ugyanolyan fejes, városi áru 195—200 frt, fejes vidéki áru 160 frt, fejetlen vidéki áru 200 frt 100 kilogrammonként. Német gyapjas jubbőrök igen élénken keresve, a vásárra nagy számban érkezett bel- és külföldi vevők által páronként 2 frt 70 kr — 3 frt 40 kr. Szerb gyapjas juhbőrök 102 db 128 frt — 130 frt, bánáti gyapjas juhbőrök 102 db 150—160 frt, nyírott juhbőrök 102 db 70—90 frt, csupasz bőrök 102 db 68—85 frt, német gyapjas báránybőrök 102 db 50 — 60 frt. Gödölyebőrökben semmi készletek. Kikészített bőrök. (Margulicz és társa elég eredeti tudósítása.) A tegnapi nappal kezdetét vett Lipót-vásárra eddig kevés vevő érkezett, s azért nevezetes változásról mit nem jelenthetni. Terz- és fontos talpak ára folyton igen szorult. A reménylendő vásárüzlet iránt jövendelőségbe bocstkozni nem lehet, ennek lefolyásáról jövő heti tudósításunkban bővebb és behatóbb jelentést tenni nem késendünk. Árak a következők : Tál a k. 1-szer betett 11—17 Klg. 170_ 174 frt. 2 szer betett 15—19 Klg. 165—170 frt. 3 szer betett 18, 8, 21|22, 24,25 Klg. 160 frt, 170 frt, 174 frt. Bivalytalpak, 19—26 Klg. 150—155 frt, kopogott 13 —15 Klg. felenként 170 frt, bikatalpak 150 frt, fontostalpak kötegelt és nem kötegelt, 25—30 Klg. 170 frt. Hamlok 7—8 Klg. 148 frt. Yacheber, belföldi 180 frt, belgiai 6,12—8 Klg. felenként 190 frt, bajor 7x/2—8 kilo felenként 210 ft, cserzett terztalpak, felső-ausztriai esó minőségű 10—12 Klg. 180 frt, jó vidéki áru 10—12 Klg. 165 forint. Berbőbőrök, Borjubőrök, barna, 17/17’/2 16, 14, xx 1,2 kiló 4°0 frt. 420 frt. 440 frt. 480 frt., borjubőrök (ezugos) 300—330 frt. borjubőrök barkás 300—380 frt, borjubőrök sima 16 kos 350 frt. Pitlitigek, barna 250 frt 350 frt, kullott 220 280 frt, barkás 250—300 frt, sima 280—340 frt. Thénbőrök barna 200—230 frt, kullott 215—235 frt, barkás 200—250 frt. Lóbőrök hullott 6X 12—8 kb. 210—200 frt, lónyakak barkás 220—260 frt, lónyakak sima 230—260 frt, Juhbőr, angol 200 —230 frt, ausztráliai 150—200 frt. Szattyán 100 klgrammként 160-180 frt. Hulladékok: Béltalpúak, finom angol 130 frt egyebek 110—125 frt, 1-szer betett oldalak és fejek 125 frt, sarokfoltok, Rosa Union 120 frt, angol 115 frt. Terz-oldalak és fejek 110 frt. Szij gyártó bőrök: Blankbőr, külföldi gyártmányú 180—210 frt, belföldi 170—190 frt, Ilod minőségű 145—160 frt. Gépszijbőrök, hulladék nélkül 230—300 frt, hulladékkal 170—200 frt. Kötőszij fehér és barna 140—150 frt. Melllapok 200—220 frt, disznóbőrök 160—190 frt. Szilva. (Markó és Weyden ezég eredeti tudósítása.) Részben az ünnep, nagyrészt azonban a miatt, hogy az októberi kötések mind lebonyolíttattak, már a hét elején templomi csend állott be; később azonban új életre támadt szilvaüzletünk, mind a bel-, mind a külföld nagyobb érdeklődést tanúsított iránta, s így kereskedőinknél is kezdett vételkedv mutatkozni. A forgalom meglehetős mérvű volt, olyan azonban távolról sem, mint tavaly ez időtájt, miután kötéseink ez idén sokkal nagyobb számnak s kereskedőinknek ennélfogva most még csak kevés idejük van az effektiv üzlettel foglalkozni; zsákszilvának folytonosan jó kerete van, mi készletünket ugyan megritkitá, innen magyarázható meg azon körülmény is, hogy zsákszilvának s a hordóban levőnek egy ára van és szerbiai árúnak m frt, boszniainak pedig 10 frt 56 kilónkint visszamenő irányzatban. Zsiradékok. (Schwarz Rezső és társa ezég eredeti tudósítása.) Zsiradékokban a hangulat a lefolyt héten sem javult, s az áruk, csekély forgalom és hanyatló vételkedv mellett, a múlt hetiektől csak nagyon keveset térnek el.. Jegyzünk: Disznózsír, november havi szállításoknál 63—631/2 frt, bordó nélkül, kész szállításoknál, a bordók beszámítva, 651/2 frt. Szalonna, fehér táblaszalonna 65—65^ frt, füstölt táblaszalonna 71 frt, mindent 100 kilogram kint számítva. Kőolaj (Landauer Ignácz és fiai czég eredeti tudósítása) változatlan, 213/4 frt. Repczeolaj, gyenge üzlet mellett, 35 frt. L e n olaj, változatlan, 42 x/2—43 frt. E n S y g y u, 53—54 frt. E n y v, változatlan, 40 frt. Keményítő, finom Tull-ára 25 frt. Viasz, rozsnyóiért, 124—126 forintot követelnek, finom vidéki viaszért 126—128 frt követelnek. Méz, tisztult sárga, minőség szerint, 100 kgramkint 33—35 frt; a hozatalok igen csekélyek, kereslet szintén igen gyenge, árak hátrálók. Sertésüzlet. (Az első magyar sertéshizlaló- és előlegező részvény társulat jelentése.) Daczára annak, hogy a lefolyt héten ismét a szükséglet felülmúlta a fenlevő készletet, az árak mégis változatlanok maradtak. — A hét végén a hangulat megszilárdult. Jegyzett árak: Magyar,szedett,220—280 klgr. súlyú 56—561 /2 kr., 180—210 klgr. súlyú 561/2—571 /2 kr., hízott öreg 55—56 kr., vidéki 52— 54 kr., szerbiai 56 kr., ruméniai 54—57 kr., tiszta súlyban kilogrammonkint. Takarmány-árak : tengeri, régi 7 frt 80 kr., árpa 6 frt 40 kr. m mázsánkint a budapesti raktárból szállítva. Helybeli állomány 1. évi október 29-én maradt 54,940 drb. Hozzáhajtatott: Alsó-Magyarországból hizott 5220, Szerbiából 1400, Ruméniából 200, a m. államvaspályán 370, vidékről 590, együtt 7780 darab. Elhajtatott : Felső-Magyarországba 240, Bécsbe 3050, Csehországba 510, Bodenbachon át 3570, Ruttkán át 520, déli Némethonba 230, összekötő vasuton 270 , Budapesten fogyasztatott 3200, Kültelken 110, együtt 11,700 db. Marad állomány 51,020 db. A társulat szállásaiban marad okt. 29-én 5004. Hozzáhajtatott: szerbiai 1396, romániai 197, összesen 6597 db., ebből elhajtatott: 761,marad állomány : 5836 db, és pedig 1976 db szerbiai, 3860 db. ruméniai. Az egészségügyi szemle alkalmával a bizottság által eddig a fogyasztás alól kivonatott és kiirtatott 1287 db. Bécsi vásárra november 2 án felhajtatott 4274 drb., e közül 1914 db. lengyel-orosz. Nyomott árak mellett üzlet lanyha, hizott sertés 51—52x/2 frt, közép 47—50 frt, lengyel-orosz süldő 33—42 frtig fizettetett, mindannyi 100 kilogrammonkint élő súlyban. Drezdai vásárra nov. 1-én felhajtatott 8907 drb. Mérsékelt forgalom mellett mecklenburgi 60 márka, orosz 42—46 márkával 100 fontjával élő súlyban, 20°/0 tara mellett kelt el. Magyar 55—57 márkával 45—50 font tara mellett. — Szelvényekre esedékes kamat november 8-dikán. Államadósság. Magyar vasuti kölcsön darabonkint 5°/0 2,11-67. Magyar gömöri államvasuti záloglevelek 5°/0 2,02°8. Magy. keleti vasút áll. kötv. elsőbbség adómentes 5°/0 5,2917. Magy. keleti vasút áll. kötv. elsőbbség arany v. ezüst 5°/0,76,49. Tiszai és szegedi kölcsön darabonkint 4°/0 0,41,xx. Magyar aranyjáradék (100 frt után) 6°/0 aranyban 2,1167. Magyar földtehermentesitési kötvény (100 frt után) 5°/0 0,09-49. Erdélyi földtehermentesitési kötvény (100 frt) 5°/0 1,72 25. Szőlő dézsmaváltsági kötvény (100 frt) 5°/0 1,64 ° 2. Osztrák államadósság papírért, 5°/0 (100 frt után) 0,18-17. Osztr. államadósság ezüstben (100 frt) jan.— jul. 1,48 17. Osztr. államadósság ezüstben (100 frt) apr.—okt. 0,43.87. Osztr. aranyjáradék aranyban (100 frt 4°/0) apr.—okt. 0,41-IX. Osztr. államadósság kisorsolás 1860. egész 5°/0 0,38.89. Osztrák államadósság kisorsolás 1860. ötödrész 5°/0 0,07.78. Osztr. államadósság kisorsolás 1854. egész 6°/0 5,06.83. Pestváros kölcsöne (100 frt után) 6°/0 2 11-67. Bécs városi kölcsön(100 forint után) 5°/0 1,76-39. Közlekedési vállalatok darabonként: Alföld-fiumei vasút 3,52-78. Báttaszék-dombóvári vasút 3,52-78. Déli vaspálya 0,19'hÉszakkeleti vaspálya 3,52-73. Erdélyi vaspálya 3,52-78. Kassaoderbergi vaspálya 2,82'22. Osztrák állami vaspálya 3,52,79. Pécs-barcsi vaspálya 3,52,78. Tiszai vaspálya 3,52'78. Záloglevelek: 100 frt után. Magyar földhitelintézet papír értéke 5x/a°/o 0,10Magyar földhitelintézet papír értéke 5, °/0 0,09’72. Magyar földhitelintézet papír értéke 4,x/a°/0 0,46 25. Magyar földhitelintézet arany v. ezüst 5°/0 1,167. Magyar jelzálog bank 5x/10/0 1,94 88. Magyar földhitel részvénytársaság 6°/0 2,61 67. Magyar ált. földhitel részvénytársaság 5x/a°/0 1,39 86. Osztrák magyar bank 5°/0 1,76 39. Pesti magyar kereskedelmi bank 6% 1,61*61. Pesti magyar kereskedelmi bank 5x/2 1,48’X9. Elsőbbségek darabonként: Báttaszékdombóvári zákányi vasút 5°/0 1,02 78. Dunagőzhajózási társaság 5°/0 5,29'X7. Északkeleti vasút 5°/0 1,54'17. Magyar galicziai vasút 5°/0 1,86 XL Első erdélyi vasút 5% 1,0271. Kassa oderbergi vasút 5% 3,52 78. A budapesti áru- és értéktőzsde tanácsa részéről ezennel közhírre tétetik, miszerint az osztrák-magyar bank által 5000 írtra, illetőleg 1000 írtra és 100 írtra szóló darabokban újonnan kibocsátandó 4x/2, illetőleg 4°/C-ás sorsolás alá eső zálogleveleknek, a helybeli tőzsdén való hivatalos jegyeztetése, az említett bank kérelme folytán, jóváhagyatott. — Fekbér felemelés az osztrák államvasut budapesti állomásán. A teherszállítmányok rendkívüli felhalmozása folytán, mely főleg az áruküldemények késedelmes elszállítása által a felek részéről idéztetik elő, az osztrák államvasúttársaság főigazgatósága kényszerítve van az ily előfordulható esetekre az üzletszabályzat 60. czikkében előre meghatározott fékbér felemeltetését és pedig folyó hó 10-étől kezdve nem kedvezményes teherszál Nyomatik a IdMAWeldpaoa Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat könyvnyomdájában. Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület lítmányokra nézve 3 krajezárra, kedvezményes szállitmányokra nézve x 12 krajezárra 100 kilogramm után naponkint, további intézkedésig alkalmazásba venni és ha ezen intézkedés az átadási teherszállítmányok gyorsabb elszállítására nézve a kívánt eredményre nem vezetne, a fekbtrmentes időnek leszállítását is életbe léptetni. Az osztr. tartományi bankra a befizetések gyors folyamatban vannak, ez ideig 40 millió frank van a befizetésre készen tartva. A befizetés részben aranypénzzel, részben franczia és osztrák bankjegyekkel történik. Utóbbi jegyekre nézve a közgyűlés megtartása előtti nap arany agrója leend irányadó. Párisban a részvények aláírása nov. 8-án rekesztetik be. Az idáig vett hírek szerint az eredmény kedvező. Az alapítási és felszerelési költség 10 évi egyenlő részletekben fog törlesztetni. A magyar állam javak eladására vonatkozólag azt írja a N. Fr. Pr., hogy a magy. kormány komoly előkészületeket tesz az eladásra. Minthogy a Belcredi minisztérium által felvett domaniális kölcsön e javakra is be van kebelezve, a m. kormány tárgyalásba bocsátkozott az osztrák földhitelintézettel, mely ama kölcsönt eszközölte, hogy a bekebelezést azonnal engedné meg s más tárgyat fogadjon el biztosítékul. De e tárgyalások idáig még nem vezettek a kívánt eredményre. Budapestiáru- és értéktőzsde. Gabonatőzsde. Külföldről, nevezetesen Newyorkból, Párisiól változatlan árfolyamok érkeztek. Ma búzában elegendő kínálatunk volt malmaink kedvező vételkedv mellett tették vásárlásaikat, irányzat roppant szilárd. Finom minőségűek tegnapi eladásokhoz képest 10 krral jobban fizettettek, eladatott körülbelül 16 ezer méter mázsa. Hivatalosan következő eladások jelentettek : Búza tiszavidéki: 200 m. 78.2 13.10, 100 m. 78 13.05, 200 m. 78 13.05, 100 m. 78 13.05, 100 78 12.90, sárga 3 bóra 100 m. 78 12.95, készpénz 600 m. 77.5 12.80, sárga 300 m. 77.3 12.95 200 m. 77.3 12.95, 100 m. 77 1000 m. 75 12.60, 200 m. 76.5 12.40, kevert 100 m. 76.5 100 m. 75 12.35, 100 m. 74 2 12.35, mind 3 bóra. Fehérmegyei 1000 m. 77.5 13.72, 750 m. 76 5.12 75 3 hóra; Pestvidéki 100 m. 75'5 12.60 3 hóra; bánáti 1000 m. 76 12.80 3 hóra; bácskai 1000 m. 73 3 12 3 hóra; felvidéki 1550 m. 76.8 12.47x/a 350 m. 74 5 12.47x/2 3 hóra; 200 m. 78 12.67x|a; 100 m. 78 12.60; 100 m. 78'2 és 100 m. 77'2 12.50; 100 m. 78; 100 m. 76 és 100 m. 75 6 12.50; 100 m. 77 12.40; 500 m. 76 11.50 kinőtt; somogyi 100 m. 76 12; 100 m. 75 12.40. Más gabnanemekben mérsékelt forgalmunk volt, rozs, uj tengeri 10 krral magasban fizettetett — árpa — zab, repce változatlan. Köles, a megélénkült kásakereslet folytán, kivitelre, jó minőségekben 10 —15 krral emelkedett. Hivatalosan következő eladások jelentettek: Árpa 500 m, 7 frt 60. 450 m. 6.40 készpénz. Saját tudósítónk által még következő eladásokról értesülünk: Rozs 300 m, pestvidéki helybeli közraktárban 10 25, 200 m, helybeli pisezi konkolyos 9.95, 200 m. solány minőségű Kecskeméten 9.70, 500 m. elsőrendű magyar államvasuti állomásokon 10.30—10.50. Zab 200 m. elsőrendű 6.40, 100 m. rostálatlan 5.90. Uj tengeri 150 m. helybeli piaczi 5.30. Bánátiért 5.50 igértetett. Temesváron 300 m. 4.40. Köles 250 m. 8.40. Kása 200 m, zsákostul 11.50. Határidőüzlet a kézi árukbani szilárd hangulat daczára semmi vételkedv sem nyilvánult, spekulánsaink még mindig nem látják elég érettnek az időt, nagyobb vállalkozásokra. Irányzat változatlan, árakban tegnap esti zárlati árakhoz képest csekély különbség mutatkozik, tavaszi búza és tengeri 2/2 krral olcsóbban kínáltatott, tavaszi zab változatlan. Legjobb bizonyíték üzérkedőink hangulatának jellemzésére azon tény, hogy egyetlen egy kötés sem fordult elő. J egyeztetett (tőzsdei titkári jelentés alapján.) Szokvány búza tavaszra 12.35—12.40. Bánáti tengeri 1881. május juniusára 6.18—6.22/2. Szokványzat tavaszra 6.45 — 6.50. Értéktőzsde. Vasárnapi magánforgalom, nov. 7. A vasárnapi forgalom igen csendesen folyt le. Bár semmi különös indok nem volt nagyobb akczióra, az irány mindemellett szilárd alakot öltött: osztr. hitel részv. 280.50—280.20-ig magy. aranyjáradék 107.40 —107.35-ig kelt. 12 óra 30 p. zárlatkor osztr. hitel részv. 280.40 en, magy. aranyjárad. 107.40-en jegyeztetett. Nemzeti szinkíjz. Ma, novemb. 8-án. Múlt Kíny. Vgjáték 4 elvonásban Irta Csiky Gergely. Mukányi Bódog Szigeti J. Olga Molnárné Piroska Csillag C. Margit Márkus E. Barnai Egressy Elia Lendvayné Szeredi Hetényi Zápolya Ujházy Kozák Manó Vízvári Várkonyi Halmi Cziprián Pintér Né | 8 7 ! 1! hír 7. Ma, novemb. 8-án. A KÉTNEJŰ GRÓF. Operett 3 felv. Irta Juszt A. Zenijét ifj. Hellmesberger J. A gráf Kunigunda Ali basa Kápolnai Komáromi M. Karikás Hegyi A. Kovács I. Kassai V. Solymosi Tihanyi Újvári Vasváriné Ágoston» B. Gyöngyösi I. Komáromi J. Kunó Felelős szerkesztő: Jókai Kór. — A november 11-én tartandó húzásra Jótékonyczélú A november 15-én tartandó húzásra. immÉEJEK TISZAVÖLGYI SORSJEGYEKRE | Mind a kettő összesen csak 3 frt 25 fr és a bélyeg. Főnyeremény 160,000 frt. adómentes. | Már 3 drb államsorsjegynek, 2 frt és 3 drb ígérvénynek, 2 frt átvételénél 1 államsorsjegy vagy 1 ígérvény ingyen. ft 1*5018 a bélyeg! 4°/0-os ‘Tiszavölgyi sorsjegyek havi részletfizetésre. 15 frt előleg fizetése és 10 hónapon át 10 írtjával, vagy : 1© frt előleg fizetése és 22 hónapon át 5 frtjával. Vevő már az első részlet lafizetése után egész nyereményre egyedül van jogosítva. líj Előlegek értékpapírokra 8 A a legolcsóbb kama- 8 tok mellett. kiadóhivatalának bank és nujfuxi váltó-üzlete 11 ENGEL ZSIGMOND és TÁBLA Budapest, Dorottya utca 5 sz. Tőzsde-megbizásoi mérsékelt fedezet mellett teljesittetnek. CCI CNSZ-1 A gyár vudiegya a kályhaajtó chelye 1686 lén rá van öntve. 852 grendínoerofen"’ Megrendelések foglald nélkül, az nem teljesilhetnek. egész összeg utánvételével 1881 930 H E I M