A Hon, 1881. május (19. évfolyam, 119-149. szám)

1881-05-28 / 146. szám

146. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Szombat, május 28. S­zerzsesztési iroda s Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap széllé..1. részét illető minden közlemény s szerkesz­tőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad, intünk el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK :Mintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere Athenaeum-épilet) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP: Kiadó-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszinti Előfizetési d­­íj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz kövek reggeli is esti kiadás együtt. 1 hónapra....................................................... 2 frt 8 hónapra er 8 hónapra H » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint ....... la Az előfizetés .« ív folt tán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mind-1 m­,-or a hó első napjától számu­tatik Előfizetési felhívás^ IRC­O 31T XIX. évi folyamára. Előfizetési firak : Egy hónapra . . . . 2 írt Évnegyedre . . . . 6 » Fél évre . . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadó­hivatalába (barátok­ tere Athenaeum-épület küldendő. A HON kiadóhivatala, Budapest, május 27. Ma tárgyalta a képviselőház azt a tör­vényjavaslatot, melyben a kormány a Tisza- Kőrös-mentének árvíz elleni biztosítására szükséges intézkedésekre teljes hatalmat nyer. A tárgyalásból kitűnt, hogy a kormány eltalálta a helyes utat s megfelelő eszközöket a veszélyeztetett vidékek biztosítására, mert nemcsak pártja és az egész mérsékelt ellen­zék részéről nem emelkedett hang törvényja­vaslata ellen, hanem még a szélsőbalon is mindazok a képviselők pártolták javaslatát, a­kik az érdekelt vidékek viszonyaival tüze­tesebben ismeretesek. Kivétel csak Széll György, Herman Ottó és Thaly Kálmán voltak, de a két utóbbinak tájékozatlanságát s az előbbinek meghaladott eszméit, a meny­nyiben közben figyelemre méltót is mondot­tak, kevesen kisérték figyelemmel. Móricz Pál találó észrevételei és később Hieronymi Károly rögtönzött, bár teljesen szakavatott s alapos beszéde megczáfolták azokat. Mert az csakugyan sajátságos dolog, hogy a szélbal­ról ajánltassék föl a kormánynak minden hata­lom a Tiszaszabályozás és ármentesítés kö­rül ; deklaráltassék haszontalannak a tár­sulati autonómia s hirdettessék egyedül üdvö­zítőnek a kormányi omnipotenczia, mi több a c­entralizáczió. És ezt cselekedte ma Her­man Ottó képviselő úr. Természetes tehát, hogy elvtársai, nevezetesen Németh Albert s Törs Kálmán e fölfogás ellen tiltakozva, a törvényjavaslatot elfogadák. A törvényjavas­lat ugyanis csak ott bízza a kormány­ra a társulatok szervezését, hol azok nem léteznek, továbbá ott mellőzi azok köze­geit, illetőleg pótolja, hol ezek feladataik­nak pontosan eleget nem tesznek ; máskülön­ben csak a kormány ellenőrzése alá vonja azokat és az állami segedelmet, illetőleg előleget a Körös Maros és Tisza közötti egész területen szükséges töltések építésére terjeszti ki, hogy a munka a jövő év végéig meg legyen s ekkép végre valahára az árvi­zektől, az illető vidékek szabaduljanak. Mint­hogy továbbá a társulatok szervezésének biz­tos alapot kell­ teremteni, a törvényjavaslat eredeti alakjában javasolt 1855. évi viz-­­­szin-magasság helyett, a pénzügyi bizottság által az 1881-diki vizszin-magasság ajánlta­­tik az ármentesitési társulatok alapjául, a­mi által el fog érezni egyrészt az, hogy min­denki által ismert, biztos határok terem­tetnek az ármentesitési társulatoknak és másrészt az, hogy az eddigieknél sokkal na­gyobb és e szerint több lakóval, adóalappal biró területek vonatnak be ugyanazon társu­latba és így azok munkára és fizetésére nézve erősebb szervezetűek lesznek. Minthogy a töltésépítés, társulatszerve­zés ezek után egyenesen a kormányra biza­­tik, természetes dolog, hogy egyelőre minden kiadást az állami pénztárból kell fedezni, a társulatokat terhelő költség kiszámítása, fel­osztása későbbi dolog lévén. De míg egyfelől ez­által elérjük azt, hogy az ármentesítési munkálatok semmiféle szervezkedéstől, vagy, autonomikus közeg tetszésétől függővé nem téteznek, úgy másfelől rendszeres társulati szervezés eszközlése, illetőleg ellenőrzése a felelős kormány kezébe lesz adva, és ennek folytán az országnak meg van adva az a biz­tosíték, hogy a munka csakugyan haladékta­lanul foganatba véve, a töltések kiépítve, a társulatok szervezve lesznek és így emberileg biztosítva lesz az a vidék, mely eddig annyit szenvedett. Minthogy ezenkívül a törvényjavaslat­ban épen a K. Bánhidy elfogadott indítványa alapján utasítva van a kormány arra, hogy a Tisza és mellékfolyói szabályozásának és ad­minisztratív szervezetének tervét készítse el, senkinek se lehet kétsége az iránt, hogy most csak a haladéktalanul szükséges munkálatokra nyer a kormány felhatalmazást, de nincs fel­oldva a rendszeres tervkészítés és közigazga­tási szervezés munkájától. Azonban mivel er­re legelőször az szükséges, hogy az árvíz el­len a vidékek biztosíttassanak, a társulatok, melyek ellenőrzése és központi vezetése alatt értetik az adminisztratív szervezés, létesülje­nek, természetes dolog, hogy a végleges mun­ka javára válik a különben is elodázhatlan azon feladatok teljesítése, melyekre a kor­mány a törvényjavaslatban felhatalmazást, de egyszersmind 1882. végéig menő záros ha­táridőt kap. Igaz, hogy ennek következté­ben, eltérve az eddigi eljárástól, kormányi kezdeményezés és állami segedelem létezik, legalább előlegképen oda is, hol eddig a tár­sulatok lassú és fejetlen kezdeményezése volt, de a szomorú tapasztalások bizonyítják, hogy máskép cselekedni nem lehete­k ve­szély nélkül. Tökéletesen helyén kívüli, részben ké­sőbbi feladat volt tehát az, mire azon képvi­selők vállalkoztak, kik e törvényjavaslatnál a Tisza-szabályozás feletti bírálatot és az­­iránti terveket fejtették ki. De Hieronymi­­ben emberekre akadtak. A Széll György ál­tal emlegetett medencze-rendszert, a Thaly tudálékos felszólalásában kifejtett Vaskapu­szabályozást, miből Románia elöntését és más keresztyéni cselekedeteket vont le, oly alapo­san tette nevetségessé Hieronymi, hogy alig­ha akad még komoly ember, a­ki ezután azok­kal, mint mentő gondolatokkal előálljon. — Őszinte határozottsággal kelt Hieronymi a Tisza-szabályozás védelmére is. A frázistáma­­dások helyét vagy a megadás, vagy a szak­szerűbb támadás kell, hogy ezután elfoglalja. Ennek azonban itt most ép oly kevéssé volt helye, mint azon megjegyzéseknek, me­némi tekintettel iránta; most megtudta, hogy ez okos ember, s ezzel ki lett szolgáltatva egész kegyetlen bosszújának. Mert a halottak bosszúállók, kivált ha nők. Abban a rémületben, hogy egy őrjöngő ember erőszakos szenvedélyének martalékául van ejtve, még volt valami hízelgő rá nézve: ez a veszélyérzet még hevesebb dobogásra indította szivét; — de az a tu­dat, hogy egy tönkrefutott préda botlik bele végső gyámoltalanságában abba a mentő gondolatba, hogy régi menyasszonyát azért a kis megtakarított pénzért felkeresse, — ez csupa jegeczczé változtatta kedélyét, a mi ott karczol, a hol hozzáérnek. — Most már nem lesz hozzá izgalommal. Opatovszky megdöbbenésnek vette ezt az elme­­revült tekintetet Pálma arczán: növelni szándékozott a hatást. — Grófnő! Ön elárulta a szívét. Elárulta, hogy az érez. Velem tudatva lett ez az érzés. Engem fel­költöttek eddigi álmomból. Azt az asszonyt, a­kiről azt hittem, hogy feleségem, elkergettem magamtól. De még üldözni is fogom törvény szerint, mint csalót. Engemet önnek az elárult jósága egészen új emberré alkotott. Ne kívánja ön, hogy vissza­alakítsam maga­mat az elhagyott, emberré. Én magammal játszani nem engedek! Én ide betörtem úgy, a­hogy tud­tam. Itt vagyok. S innen el nem megyek a­nélkül, hogy ezért érjek. Ön összehívhatja az embereit, azok­nak ugyan elébb bezárt ajtókat kell keresztül törni, s bemutathat nekik, mint vagy eljegyzett vőlegényét, vagy mint becsülete elrablóját. Választhat tetszése szerint. S azzal szerét ejtette, hogy Pálma hajából ki­húzza a fésűt, s leomló hosszú szőke halfonadékai egyikét kezébe kerítse. Pálma tudott uralkodni kedélyén. — Ön tehát mindent tud, suttogá csendesen; — nem kellett volna ezt elárulniok azoknak, a kikre bízva volt. — Azt hittem, hogy jól el tudtam azt tit­kolni. Tudják sokan, hogy nekem egész kis könyvtá­ram van takarékpénztári könyvecskékből. Hanem azt nem tudja senki, hogy ezekre a könyvekre az ön gyer­mekeinek a neve van felírva. — Oh az szükségtelen. Az egészen fölösleges, grófnő. Minek a gyermekek nevei oda ? Én azokat ki A HON TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény, Jókai Mórtól. MÁSODIK RÉSZ. A „MA.“ (56. Folytatás.) De ez nem volt olyan egyszerű »apage Satanas«­­sal elűzhető gonosz lélek. — Mondtam grófnő, hogy én ma itten vagy valami nagyon okosat, vagy valami nagyon bolondot fogok elkövetni. — szólt Kornél báró, s most már odaült Pálma grófnő mellé a pamlagra. Azt, hogy én idejöttem, és még milyen utón jöttem ide, ön maga idézte elő. — Hogyan ? uram! — No már megint nem akarja tudni. Hát ki volt az, a­ki innen az egész világtól elzárt házból az én sorsomat figyelemmel kísérte ? és a­midőn észre­vette, hogy sorsom rossz fordulatot vett, ki volt az, a­ki megszabadító kezét kinyújtotta utánam, hogy föl­emeljen ? Ki volt az, a­ki azokat a gyönge ötezer fo­rintokat Illavaynak küldte, hogy azokat Keczur által részben az én becsületbeli adósságaim törleszté­sére saját magamnak, részben elzüllött gyermekeim neveltetésére azoknak a másikaknak kézbesítse ? Nem ön volt-e az grófnő ? Pálma előtt most kezdett már világosodni! Azt hitte, hogy most már egészen érti ez orozva udvar­lás indokait. — És most aztán már utálta ezt az em­bert. Először félt tőle, azután szánta, most már meg­vetette. Úgy volt vele, mint a­hogy idegen kutyával szokott lenni az ember; eleinte attól fél, hogy meg­harapja, azután meg attól, hogy megcsókolja, azon is aggódik, hogy hátha meg van veszve , míg utoljára rájön, hogy ez a kutya é­d­e­s! A­mig azt hitte róla, hogy futó bolond, volt tettségeiből , tisztázni legalább egy részét uradalmai­nak, hogy mikor egy rangjához méltó új asszonyt visz a házhoz, az a ház minden benne levővel együtt az ön igazi sajátja legyen, nem igényper alatt levő execu­­tió-tárgy. Opatovszky feltolta a fejéről a kéményseprő si­sakot, hogy megvakarhassa a füle tövét. Ez sehogy se akar belemenni a fejébe. — Hogyan ? kérem. ■— Nyöszörgő nyesegő hangon. — Igen egyszerű módon. Felelt Pálma nyuga­lommal. Én a menyasszonyi hozományomat nem az esküvő után, hanem az esküvő előtt bocsátom önnek rendelkezésére. Nem tudom mennyire mehetnek önnek a tartozásai, de azt hiszem, hogy az én tőkepénzeim bőven fogják azokat fedezni. Kornél báró hevülni kezdett ettől a szótól. — Ön átvesz tőlem most ann­yit, a­mennyit szükségesnek talál, hogy birtokát rendezze. Ha egy­szer aztán ezzel helyben van, akkor egész fölényny­el jelenhetik meg Temetvényi gróf előtt, mint rendezett birtoku gavallér, ajánlatát megújítani s az egész vi­lág tudni fogja, hogy ön vett el engem; nem én vet­tem el önt. — Nos, uram, el fogja ön ereszteni a baj­tekercsemet ? — Ha ön a kezét adja érte cserébe. — Előbb feleljen ön. Elfogadja-e az én aján­latomat ?­­ Micsoda ajánlatát? — Azt, hogy ön most rögtön átveszi tőlem a menyasszonyi hozományomat, visszamegy vele azon az útón, a­melyen idejött, s azután ha ismét eljön, négy lovas hintón fog az udvaromra bejáratni ? A »négylovas hintó« tette meg ! De régen nem volt már Kornél bárónak ebből egyebe, mint a meg­maradt hosszú ostor, a négylóhoz való, a mivel oly­kor a parkon végig sétálva nagyokat szokott patto­gatni s mondogatta hozzá : »gyi te Szellő, hallok Alborac!« Nagyon kiváncsisággerjesztő az az ajánlat, hogy vessen az ember egy pillantást abba a mesemondta könyvtárba, a­hol csupa ezeres, tízezeres, százezres betéti könyvek vannak egymás mellé állítva sorba s tanulmányozza rajtuk az összeadás tudományát, az­zal a kellemes érzéssel, hogy mindez a menyasszo­nyának hozománya. A költők sokat beszélnek arról a tündéri gyönyörről, a­mit a menyasszonytól anticzipando még a menyegző előtt nyújtott kegy­­osztás okoz a férfiszívnek ; hát még ha egyszer ilyen reális alapokon nyugvó bizalomnyilvánulásról van szó. Vájjon mennyi lehet ottan ? Az emberek mil­liókról beszélnek. Pálma grófnő elővette zsebéből a Wertheim­­pénztár kulcsait s odanyujtá azokat Kornélnak. Ezért aztán megszabadult a bajtekercse, ismét föltüzhette azt a fésűjére. — Egészen önre bízom magamat. Opatovszkyban egy perezre föllázadt az egy csepp nemes vér, mely tiltakozott ellene, hogy egy gavallér elfogadja az általa megkért hölgynek a pénztárkulcsát, a menyegző előtt. E tétovázást látva, Pálma grófnő annyira tudta vinni az önuralmat­, hogy egészen odahajolt hozzá s csábitó mosolylyal nézett a szemébe s a kulcscsoma­got forró kézszorítással nyomta a markába. Ha a négy ló, meg a milliók nem húzták eléggé oda, úgy ez a mosoly, ez a kézszoritás egészen oda­­segité : a veszedelmes egérfogóba. — Hiszen e percztől fogva minden a tied ! suttogá a grófnő. (Veni, vidi, vici! mondá magában a golybó, s megcsókolva az édesen erőszakoló kezet, oda hagyta magát vezettetni a fülkéhez, a­hol a pénztár volt el­helyezve.) Pálma megmagyarázta neki, hogy előbb a felső zárt kell fölnyitni, azután az alsót, utoljára a fogas kulcscsal a középsőt. Kornél báró köszönte szépen az utasítást, tud ő a Wertheim-zárral bánni , hisz neki is volt tűz és betörésmentes szekrénye, a­mig fölös­legessé nem tette magát. Mikor aztán az alsó zárban elfordította a kul­csot, akkor egy csattanást hallott a háta mögött s egyszerre nagy lett körülötte a sötétség. Szétnézett és Pálma grófnőt nem látta sehol ; egy arasznyi ma­gasságú rács palctáin keresztül szűrődött be hozzá egy kis világosság. — úgy meg volt fogva a csapdá­ban, mint egy ostoba egér. (Folytatása következik.)­lyek a törvényjavaslat tárgyán kívül előho­zattak. Mindamellett ez nem zavarta azon igazság kidomborodását s átalános elismeré­sét, hogy a kormány ebben a kérdésben is a helyzet magaslatára áll és feladatának telje­sen, híven, pontosan megfelel. Az ellenzék is elismeri ezt ott, hol­y vidékének biztosítá­sáról van szó. — A főrendiház f. hó 28-án 12 órakor ülést tart. — Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét, V­i­z­s­o­­­y­­ elnök meg nyit­ván, a közgazdasági bizottság jelentései vétettek tár­gyalás alá, és pedig első­sorban az, mely a hazai bőriparosok kérvényére vonatkozik, melyben a tengerentúli bőrökre szabott vám felemelését kérik. Erre nézve Baross előadó indokolására a bizottság véleményét fogadta el az értekezlet, melyben a kér­vénynek a miniszterhez kiadását határozta el. A második az átalános ipar­egylet kér­vényére vonatkozik, mely a hazai iparnak kedvezmé­nyeket kér. A bizottság jelentése ellenében, mely az irattárba letételt javasolja, Rakovszky István felszólalására abban történt megállapodás, hogy figyelembevétel végett kiadatik a miniszternek. A vi­tában részt vettek az indítványozón kívül Baross előadó, Láng Lajos, Hosztinszky János és Ke­mény Gábor b. miniszter. Ezután a Németországgal kötendő vám- és kereskedelmi szerződésre vonatkozó törvényjavaslat vétetett fel, mely Baross Gábor előadó, Kemény Gábor b. miniszter felszólalásaik után elfogadtatott. Végül az 1870. X. t. sz. által elrendelt Duna­­szabályozási munkák folytatásáról szóló törvényjavaslat tárgyaltatott. Láng Lajos, Zsigmondy Vilmos, Ivánka Imre, Hierony­­m­i Károly, O­r­d­ó­d­y Pál miniszter és Hosz­tinszky János felszólalásaik után elfogadtatott. V­é­c­s­e­y Tamás a kérvényi bizottság előadója jelentést tett Kolozsvár városának a Bartha Miklós­­féle ügyre vonatkozó kérvénye tárgyában — az érte­kezlet a kérvényi bizottság jelentéséhez hozzájárul. Rohonczy Gedeon bejelenti, hogy a kikin­­da-nagybecskereki vasút tárgyában holnap interpel­­lácziót fog intézni a közi­­miniszterhez. Végül Tisza Kálmán miniszterelnök bejelentvén, hogy az országgyűlés a lehetőség szerint június 1-én vagy legkésőbben másodikán ő felsége által trónbe­széddel bezáratik, az értekezlet véget ért.­­ A képviselőház, hogy a még letárgya­landó törvényjavaslatokat a leggyorsabban elintéz­hesse, ma elhatározta, hogy holnap s ha szükséges holnapután délután 3 óráig ülésez. Miután azonban a Tiszaszabályozás ügyére vonatkozó törvényjavasla­tok még holnap is tárgy­altatnak folytatólag, és a kérvények, nevezetesen az ismert kolozsvári Bartha­­ügyben benyújtott petíc­iók megvitatása valószínű­leg huzamos­ időt fog igénybe venni, továbbá az igazságügyi bizottság által a vasutak és csatornák külön összpontosított telekkönyvezéséről szóló tör­vényjavaslat ügyében csak ma benyújtott jelentés is elintézendő: az országgyűlés csak június 2-kán fog be­­záratathatni. Önként érthető, hogy a képviselők tör­vény értelmében csak június hó két első napjára kap­ják meg napidíjaikat.­­ A trónörökös-pár budapesti tar­tózkodásáról a »Times« budapesti jelentése a többi közt konstatálja, hogy »a búcsúnál a trónörö­kös-párt még szívesebben üdvözölték, mint megérke­zésekor s ez csak természetes, mert a trónörököst és trónörökösnét most már nem tekintik idegeneknek, az öt napi tartózkodás elegendő volt, hogy minden szivet részükre hódítson. Jóllehet a trónörökös már azelőtt volt néha Budapesten, rendesen csak rövid látogatás­ra jött, a­mikor legfölebb néhány főtisztviselővel érintkezhetett. A jelenlegi alkalomkor azonban volt akarom tagadni. Anyjostul el akarom űzni. Nekem nincs rájuk semmi szükségem. Minek volna azokra pazarolni az ön jótéteményeit. — Protestált Kornél báró egész méltó felgerjedésével egy, rossz gyermekei miatt, elbusult atyai szívnek. — Dolgozzanak! Majd, duskálkodni! Dolgozzanak! — Hiszen még addig sokat dolgozhatnak, szólt fél mosolygó arczczal Pálma grófnő, mert csak halá­lom után jutnának hozzá; az én családomban pedig a férjhez nem ment nők iszonyú sokáig szoktak élni. — Ezt a felfedezést azonban csak azért tettem önnek, hogy meggyőzzem róla, mennyire volt gondja a sze­gény élő halottnak az iránt, a ki őt eltemette. — Ön nemes szivü grófnő. Tudom én azt! Én tudom, mit vesztettem akkor, mikor önt elvesztettem. Ha akkor rossz ördögöm ki nem veri planétámat a spherájából, most hatalmas ember volnék, talán nagykövet valamely küludvarnál, egyesült birtokaink felérnének egy német herczegséggel. — Most már ne beszéljünk erről, uram, — hanem értekezzünk a magunk dolgáról komolyan. — Önnek a házassága meg lesz semmisítve : ez bizo­nyos. Akkor ön visszatérhet oda, a­honnan önt, mint mondá, egy rossz álom eltérítette. Hogy én megbo­csátottam önnek, arról már ön többet tud, mint én akartam. De hát az atyám ? Hogy fog ön azzal kibé­külni ? — Ah! Az öreg úr is meg fog hajolni a bevég­­zett tények előtt. — Önnek a vagyoni helyzete nagyon szét­zilált. — Bizony e tekintetben Temetvényi grófnak sincs mivel kérkedni : neki is épen a szája széléig ér. — Ne értse félre a mit mondok. Két főúr, a­ki már annyira meg van is alázva, hogy a hitelezőjének még az előszobájában levegye a kalapját, még akkor is lehet egymással szemben olyan büszke, hogy fölcsapja a kalapot a fejére, ha a hozzá hasonló má­sik látogatására jön. — Én csak magamról beszélek. Rám nézve volna az végtelenül megalázó, ha azt mon­daná a világ : »Íme a régi jegyese visszatért hozzá akkor, a­mikor már vagyonilag tönkrejutott: elvette őt a pénzéért.« Ezt nem szabad a világnak sem ön­ről, sem én rólam mondani. Önnek előbb rendeznie kell vagyoni állapotait, kiszabadulni terhelő kötele­alkalma nemcsak a főváros, hanem az egész ország széles köreivel megismerkedni Szives, nyájas és fér­fias modora alkalmas arra, hogy mindenütt a legked­vezőbb hatást tegye, míg azok, a­kiknek alkalmuk volt vele szorosabb érintkezésbe lépni, el voltak telve ama hatástól, melyet a trónörökös egyénisége, egé­szen eltekintve állásától, mindig előidéz. A­mi a trón­örökösnét illeti, az igaz, hogy igen nagy várakozáso­kat fűztek ama nádor unokájához, a­kinek Magyaror­szág annyit köszön, de a valóságban messze túlszár­nyaltalak. A trónörökösné kész királynénak nézett ki s úgy játszotta szerepét, mintha már rég szokva volna hozzá s nemcsak a minap hagyta volna el a gyermekszobát. Ily nagy rokonszenv ritkán egyoldalú i­s úgy látszik, ebben az esetben sem az, mert semmi se lehetett kedvesebb, mint az öröm és megelégedés ki­fejezése, mely mind a trónörököstől, mind a trónörös­­nétől minden alkalommal hallható volt.« — Orosz terroristák III. Sándor czárhoz. A radikális orosz forradalmárok legújab­ban egy »Velikaja Kasny« (»A nagy kivégzés«) czi­­mű, az orosz néphez intézett publikácziót bocsátottak ki, melyben a többi közt a következő passzusok for­dulnak elő: »Önkénytelenül fölmerül a kérdés, minő ember III. Sándor? Ki felé irányulnak szimpáthiái? Minő jelleme van ? Művelt ember-e, vagy pedig nyers, konok idióta? Vannak-e illúziói vagy nincsenek? So­kan vasakaratot, erélyt, sőt műveltséget és olvasott­ságot s más szokatlan jellemvonásokat tulajdoníta­nak neki. Az akaratnak abban a korlátolt értelem­ben, a­hogy a tudomány érti, mint egy egyszerű izom­nak, gyakorlatra van szüksége III. Sándor azon­ban 35 éves koráig szomorú sakk-paraszt volt az udvari elemek kezei közt; nem volt szabad neki ra­­jongani, gondolkodni, tudni, szimpáthiákkal és anti­­pathiákkal bírni. Születésének első napjától kezdve jövendő Picaraónak idomu­tatott, ezért III. Sándor­nak nagyon rossznak, konoknak és bosszúvágyónak kell lennie, mint minden embernek, a ki el van nyom­va és nem élhet mint szabad ember. Jó csak szabad ember lehet. Minő csoda által nőhet fel egy ember, a ki ma­gát és felebarátját tiszteli, a bolondok házában, a­hol tolvajok, hazugok, tányérnyalók, elkényeztetett gaz­emberek önelégült mosolylyal hemzsegnek sima fin­­tor­ arczczal ? a hol a megalázkodás, szolgaiság, meg-­­ tagadás, elvi meghunyászkodás, muzulmán alázatos­ság polgári hőstettekké emeltetnek ? Nézzétek a czári családot figyelmesen s közelebbről és meg fogjátok ismerni ez erkölcsi és szellemi szörnyeket.« Még egy sereg ily szemenszedett gorombaság után a proklamáczió — igy folytatja : »És" a maga nemében ez egyedül álló család körében nőtt fel III. Sándor és fog isten kegyelméből uralkodni! Teljes szivünkből kívánjuk, hogy tévedjen. Hogy uralkod­­hassék, legalább egy csepp személyes áldozatot kell hoznia. A világ köröskörül megváltozik; köröskörül megváltozik Oroszország is. Még egyszer ismételjük : »a történetelem a harcz új alakjait idézte elő; nagy dolgok kis eszközökkel vitetnek végbe. III. Sándornak, hogy az elkerülhetetlen elpuszulást kikerülje, idővesztés nélkül mindenkinek kivétel nél­kül teljes amnesz­ziát kell adni, teljes sajtószabadsá­got kell proklamálnia, a milliószor elátkozott admi­­nisztratiót száműzetést s a rendkívüli törvényszékeket azonnal el kell törölnie és zemskij sobort (tartomány­gyűlés, birodalmi tanács) kell öszehivnia. — És mi­után levette fejéről a vérrel áztatott, és atyjának gyo­mornedvével befecskendezett nehéz­szári koronát, azt alázatosan a népképviselők lábaihoz kell leraknia.« E radikális publikácziót a nihilisták III. Sán­dor császár kezei közé juttatták. Apróságok. A múlt hetek ünnepi hangulatában, különösen azon eseményekre vonatkozólag, melyek a nemzet átalános lelkesedésének indító okát alkották, óvakod­tam minden feleseléstől, a­mely arra lett volna alkal­mas, hogy bizonyos, az ünnepi hangulat megzavará­sára czélzó sajtóbeli votum separatum tágabb körben terjedjen s jelentőségben nyerjen. Föltettem azonban magamban, hogy az ünnepek múltával nem hagyom szó nélkül e feltűnésre számított, izetlen, a legna­gyobb mértékben tapintatlan rikoltozásokat s egész sorozatban jegyeztem föl magamnak mindazt, a­mi »megérdemli,« hogy az ember post festa foglalkozzék vele. Ma átnéztem följegyzéseim e sorozatát. S elál­lok attól, hogy bármire is reflektáljak. Mindaz, a­mit a szájaskodás produkált s az illetlenség, a nemzet közöröme napjaiban, feltálalt, mindaz — tetszett le­gyen bár botrányosnak és megtorlást igénylőnek első tekintetre — tökéletes jelentéktelenné sülyesztette hatástalansága s az a föl sem vevés, melylyel maga az ország maga túltette magát rajta. Nem mutatom hát ki hóbortosságát a beszédnek, mely egy szusz alatt hangos kifakadásokat hallatott az ellen, hogy miért nincs a budapesti ünnepeknek nagyobb jelentő­sége, s ugyanakkor élezek­ azon, hogy a bécsi ünnepe­ken kis szerepet játszanak a magyarok; nem reflek­tálok azok panaszaira, kik a bécsi sérelmek emlegeté­sében legelői jártak ma, holott 1873-ban ama hírhedt kakasülői deputácziózás rejtelmességeinek bitói szé­­pitgetésében mesterkedtek; nem melegítem föl a »fiók-lakodalomra« való életek közül a kíméletleneb­beket, s nem mutatok rájuk, hogy ime , ilyenekben tetszeleg a monarchikus kapcsolathoz ragaszkodó közjogi ellenzék. Nincs szükség reá. Ha a közhangu­latban mind e dolog, mely szenzáczióból, reklám­haj­­hászatból s feltűnési viszketegből íratott, ha a köz­hangulatban mindez csak a legparányibb nyomot ha­gyott volna, ha csak egy szemernyit rontott volna a dinasztia és nemzet viszonyának azon egészséges felfogásán, a­mely közéletünk minden rétegének sa­játja, hát akkor kötelesség lenne a reflexió, s nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni az ily jelensége­ket. De az, hogy nem hajtott, nem figyelt, nem is gondolt e feltünősködési viszketegből eredt beszédek­re senki, hogy az egész ország legális hajlandóságá­ban napirendre tért felettük, a nélkül, hogy foglalko­zott volna velük : ez elég válasz nekik s jobban fáj, mint a legmaróbb polémia. Nyugodtak lehetnek. Egyebekben is csak így napirendre tér fölöttük az ország. * * * Napirendre tér felettök az ország önként, jó­szántából, minden pressió, sőt minden erősebb izgatás nélkül is. Hiszen érzik lábaik alatt ingadozni a földet már is, pedig a kormánypárt mozgalma még jó­for­mán meg sem kezdődött. A minap az »Egyetértés« választási kalkulusokat közlött, egész optimizmusával nem mert többre menni, mint, hogy a függetlenségi párt szaporodását húsz főre tegye, s mellette a kor­mány ugyanily mértékű erősödését jósolja a mérsékelt ellenzék részéről. De nem úgy van. A szélső balnak ma nem csak, hogy terjedésre nincsenek kilátásai, ha­nem bizonyosra vehető, hogy el fogja veszíteni több, eddig bevehetetlennek tartott poziczióját s meg fog rendülni oly helyeken, a­hol eddig állt, mint Sión hegye. Miből tudom én ezt ? Hát, uram isten, nekünk is meg lehetnének, mint minden ellenzéki lapnak megvannak, a magunk csalatkozhatatlan tudósítói, kik a választási hadjárat első előőrsi csetepatéjára azonnal készek ítéletükkel s jóslatukkal, s biztosabb pontossággal, mint akár a derék közgazdasági mi­niszter az időre vonatkozólag Bécsben, megjövendöl­nék a választási időjárást »meteorológiai észleletek alapján.« De én, uram bocsás hitetlenségemért, nem !

Next