A Hon, 1881. május (19. évfolyam, 119-149. szám)
1881-05-28 / 146. szám
146. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Szombat, május 28. Szerzsesztési iroda s Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap széllé..1. részét illető minden közlemény s szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad, intünk el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK :Mintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere Athenaeum-épilet) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP: Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszinti Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz kövek reggeli is esti kiadás együtt. 1 hónapra....................................................... 2 frt 8 hónapra er 8 hónapra H » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ....... la Az előfizetés .« ív folt tán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mind-1 m,-or a hó első napjától számutatik Előfizetési felhívás^ IRCO 31T XIX. évi folyamára. Előfizetési firak : Egy hónapra . . . . 2 írt Évnegyedre . . . . 6 » Fél évre . . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadóhivatalába (barátok tere Athenaeum-épület küldendő. A HON kiadóhivatala, Budapest, május 27. Ma tárgyalta a képviselőház azt a törvényjavaslatot, melyben a kormány a Tisza- Kőrös-mentének árvíz elleni biztosítására szükséges intézkedésekre teljes hatalmat nyer. A tárgyalásból kitűnt, hogy a kormány eltalálta a helyes utat s megfelelő eszközöket a veszélyeztetett vidékek biztosítására, mert nemcsak pártja és az egész mérsékelt ellenzék részéről nem emelkedett hang törvényjavaslata ellen, hanem még a szélsőbalon is mindazok a képviselők pártolták javaslatát, akik az érdekelt vidékek viszonyaival tüzetesebben ismeretesek. Kivétel csak Széll György, Herman Ottó és Thaly Kálmán voltak, de a két utóbbinak tájékozatlanságát s az előbbinek meghaladott eszméit, a menynyiben közben figyelemre méltót is mondottak, kevesen kisérték figyelemmel. Móricz Pál találó észrevételei és később Hieronymi Károly rögtönzött, bár teljesen szakavatott s alapos beszéde megczáfolták azokat. Mert az csakugyan sajátságos dolog, hogy a szélbalról ajánltassék föl a kormánynak minden hatalom a Tiszaszabályozás és ármentesítés körül ; deklaráltassék haszontalannak a társulati autonómia s hirdettessék egyedül üdvözítőnek a kormányi omnipotenczia, mi több a centralizáczió. És ezt cselekedte ma Herman Ottó képviselő úr. Természetes tehát, hogy elvtársai, nevezetesen Németh Albert s Törs Kálmán e fölfogás ellen tiltakozva, a törvényjavaslatot elfogadák. A törvényjavaslat ugyanis csak ott bízza a kormányra a társulatok szervezését, hol azok nem léteznek, továbbá ott mellőzi azok közegeit, illetőleg pótolja, hol ezek feladataiknak pontosan eleget nem tesznek ; máskülönben csak a kormány ellenőrzése alá vonja azokat és az állami segedelmet, illetőleg előleget a Körös Maros és Tisza közötti egész területen szükséges töltések építésére terjeszti ki, hogy a munka a jövő év végéig meg legyen s ekkép végre valahára az árvizektől, az illető vidékek szabaduljanak. Minthogy továbbá a társulatok szervezésének biztos alapot kell teremteni, a törvényjavaslat eredeti alakjában javasolt 1855. évi viz-szin-magasság helyett, a pénzügyi bizottság által az 1881-diki vizszin-magasság ajánltatik az ármentesitési társulatok alapjául, ami által el fog érezni egyrészt az, hogy mindenki által ismert, biztos határok teremtetnek az ármentesitési társulatoknak és másrészt az, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb és e szerint több lakóval, adóalappal biró területek vonatnak be ugyanazon társulatba és így azok munkára és fizetésére nézve erősebb szervezetűek lesznek. Minthogy a töltésépítés, társulatszervezés ezek után egyenesen a kormányra bizatik, természetes dolog, hogy egyelőre minden kiadást az állami pénztárból kell fedezni, a társulatokat terhelő költség kiszámítása, felosztása későbbi dolog lévén. De míg egyfelől ezáltal elérjük azt, hogy az ármentesítési munkálatok semmiféle szervezkedéstől, vagy, autonomikus közeg tetszésétől függővé nem téteznek, úgy másfelől rendszeres társulati szervezés eszközlése, illetőleg ellenőrzése a felelős kormány kezébe lesz adva, és ennek folytán az országnak meg van adva az a biztosíték, hogy a munka csakugyan haladéktalanul foganatba véve, a töltések kiépítve, a társulatok szervezve lesznek és így emberileg biztosítva lesz az a vidék, mely eddig annyit szenvedett. Minthogy ezenkívül a törvényjavaslatban épen a K. Bánhidy elfogadott indítványa alapján utasítva van a kormány arra, hogy a Tisza és mellékfolyói szabályozásának és adminisztratív szervezetének tervét készítse el, senkinek se lehet kétsége az iránt, hogy most csak a haladéktalanul szükséges munkálatokra nyer a kormány felhatalmazást, de nincs feloldva a rendszeres tervkészítés és közigazgatási szervezés munkájától. Azonban mivel erre legelőször az szükséges, hogy az árvíz ellen a vidékek biztosíttassanak, a társulatok, melyek ellenőrzése és központi vezetése alatt értetik az adminisztratív szervezés, létesüljenek, természetes dolog, hogy a végleges munka javára válik a különben is elodázhatlan azon feladatok teljesítése, melyekre a kormány a törvényjavaslatban felhatalmazást, de egyszersmind 1882. végéig menő záros határidőt kap. Igaz, hogy ennek következtében, eltérve az eddigi eljárástól, kormányi kezdeményezés és állami segedelem létezik, legalább előlegképen oda is, hol eddig a társulatok lassú és fejetlen kezdeményezése volt, de a szomorú tapasztalások bizonyítják, hogy máskép cselekedni nem lehetek veszély nélkül. Tökéletesen helyén kívüli, részben későbbi feladat volt tehát az, mire azon képviselők vállalkoztak, kik e törvényjavaslatnál a Tisza-szabályozás feletti bírálatot és aziránti terveket fejtették ki. De Hieronymiben emberekre akadtak. A Széll György által emlegetett medencze-rendszert, a Thaly tudálékos felszólalásában kifejtett Vaskapuszabályozást, miből Románia elöntését és más keresztyéni cselekedeteket vont le, oly alaposan tette nevetségessé Hieronymi, hogy aligha akad még komoly ember, aki ezután azokkal, mint mentő gondolatokkal előálljon. — Őszinte határozottsággal kelt Hieronymi a Tisza-szabályozás védelmére is. A frázistámadások helyét vagy a megadás, vagy a szakszerűbb támadás kell, hogy ezután elfoglalja. Ennek azonban itt most ép oly kevéssé volt helye, mint azon megjegyzéseknek, menémi tekintettel iránta; most megtudta, hogy ez okos ember, s ezzel ki lett szolgáltatva egész kegyetlen bosszújának. Mert a halottak bosszúállók, kivált ha nők. Abban a rémületben, hogy egy őrjöngő ember erőszakos szenvedélyének martalékául van ejtve, még volt valami hízelgő rá nézve: ez a veszélyérzet még hevesebb dobogásra indította szivét; — de az a tudat, hogy egy tönkrefutott préda botlik bele végső gyámoltalanságában abba a mentő gondolatba, hogy régi menyasszonyát azért a kis megtakarított pénzért felkeresse, — ez csupa jegeczczé változtatta kedélyét, a mi ott karczol, a hol hozzáérnek. — Most már nem lesz hozzá izgalommal. Opatovszky megdöbbenésnek vette ezt az elmerevült tekintetet Pálma arczán: növelni szándékozott a hatást. — Grófnő! Ön elárulta a szívét. Elárulta, hogy az érez. Velem tudatva lett ez az érzés. Engem felköltöttek eddigi álmomból. Azt az asszonyt, akiről azt hittem, hogy feleségem, elkergettem magamtól. De még üldözni is fogom törvény szerint, mint csalót. Engemet önnek az elárult jósága egészen új emberré alkotott. Ne kívánja ön, hogy visszaalakítsam magamat az elhagyott, emberré. Én magammal játszani nem engedek! Én ide betörtem úgy, ahogy tudtam. Itt vagyok. S innen el nem megyek anélkül, hogy ezért érjek. Ön összehívhatja az embereit, azoknak ugyan elébb bezárt ajtókat kell keresztül törni, s bemutathat nekik, mint vagy eljegyzett vőlegényét, vagy mint becsülete elrablóját. Választhat tetszése szerint. S azzal szerét ejtette, hogy Pálma hajából kihúzza a fésűt, s leomló hosszú szőke halfonadékai egyikét kezébe kerítse. Pálma tudott uralkodni kedélyén. — Ön tehát mindent tud, suttogá csendesen; — nem kellett volna ezt elárulniok azoknak, a kikre bízva volt. — Azt hittem, hogy jól el tudtam azt titkolni. Tudják sokan, hogy nekem egész kis könyvtáram van takarékpénztári könyvecskékből. Hanem azt nem tudja senki, hogy ezekre a könyvekre az ön gyermekeinek a neve van felírva. — Oh az szükségtelen. Az egészen fölösleges, grófnő. Minek a gyermekek nevei oda ? Én azokat ki A HON TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény, Jókai Mórtól. MÁSODIK RÉSZ. A „MA.“ (56. Folytatás.) De ez nem volt olyan egyszerű »apage Satanas«sal elűzhető gonosz lélek. — Mondtam grófnő, hogy én ma itten vagy valami nagyon okosat, vagy valami nagyon bolondot fogok elkövetni. — szólt Kornél báró, s most már odaült Pálma grófnő mellé a pamlagra. Azt, hogy én idejöttem, és még milyen utón jöttem ide, ön maga idézte elő. — Hogyan ? uram! — No már megint nem akarja tudni. Hát ki volt az, aki innen az egész világtól elzárt házból az én sorsomat figyelemmel kísérte ? és amidőn észrevette, hogy sorsom rossz fordulatot vett, ki volt az, aki megszabadító kezét kinyújtotta utánam, hogy fölemeljen ? Ki volt az, aki azokat a gyönge ötezer forintokat Illavaynak küldte, hogy azokat Keczur által részben az én becsületbeli adósságaim törlesztésére saját magamnak, részben elzüllött gyermekeim neveltetésére azoknak a másikaknak kézbesítse ? Nem ön volt-e az grófnő ? Pálma előtt most kezdett már világosodni! Azt hitte, hogy most már egészen érti ez orozva udvarlás indokait. — És most aztán már utálta ezt az embert. Először félt tőle, azután szánta, most már megvetette. Úgy volt vele, mint ahogy idegen kutyával szokott lenni az ember; eleinte attól fél, hogy megharapja, azután meg attól, hogy megcsókolja, azon is aggódik, hogy hátha meg van veszve , míg utoljára rájön, hogy ez a kutya édes! Amig azt hitte róla, hogy futó bolond, volt tettségeiből , tisztázni legalább egy részét uradalmainak, hogy mikor egy rangjához méltó új asszonyt visz a házhoz, az a ház minden benne levővel együtt az ön igazi sajátja legyen, nem igényper alatt levő executió-tárgy. Opatovszky feltolta a fejéről a kéményseprő sisakot, hogy megvakarhassa a füle tövét. Ez sehogy se akar belemenni a fejébe. — Hogyan ? kérem. ■— Nyöszörgő nyesegő hangon. — Igen egyszerű módon. Felelt Pálma nyugalommal. Én a menyasszonyi hozományomat nem az esküvő után, hanem az esküvő előtt bocsátom önnek rendelkezésére. Nem tudom mennyire mehetnek önnek a tartozásai, de azt hiszem, hogy az én tőkepénzeim bőven fogják azokat fedezni. Kornél báró hevülni kezdett ettől a szótól. — Ön átvesz tőlem most annyit, amennyit szükségesnek talál, hogy birtokát rendezze. Ha egyszer aztán ezzel helyben van, akkor egész fölénynyel jelenhetik meg Temetvényi gróf előtt, mint rendezett birtoku gavallér, ajánlatát megújítani s az egész világ tudni fogja, hogy ön vett el engem; nem én vettem el önt. — Nos, uram, el fogja ön ereszteni a bajtekercsemet ? — Ha ön a kezét adja érte cserébe. — Előbb feleljen ön. Elfogadja-e az én ajánlatomat ? Micsoda ajánlatát? — Azt, hogy ön most rögtön átveszi tőlem a menyasszonyi hozományomat, visszamegy vele azon az útón, amelyen idejött, s azután ha ismét eljön, négy lovas hintón fog az udvaromra bejáratni ? A »négylovas hintó« tette meg ! De régen nem volt már Kornél bárónak ebből egyebe, mint a megmaradt hosszú ostor, a négylóhoz való, a mivel olykor a parkon végig sétálva nagyokat szokott pattogatni s mondogatta hozzá : »gyi te Szellő, hallok Alborac!« Nagyon kiváncsisággerjesztő az az ajánlat, hogy vessen az ember egy pillantást abba a mesemondta könyvtárba, ahol csupa ezeres, tízezeres, százezres betéti könyvek vannak egymás mellé állítva sorba s tanulmányozza rajtuk az összeadás tudományát, azzal a kellemes érzéssel, hogy mindez a menyasszonyának hozománya. A költők sokat beszélnek arról a tündéri gyönyörről, amit a menyasszonytól anticzipando még a menyegző előtt nyújtott kegyosztás okoz a férfiszívnek ; hát még ha egyszer ilyen reális alapokon nyugvó bizalomnyilvánulásról van szó. Vájjon mennyi lehet ottan ? Az emberek milliókról beszélnek. Pálma grófnő elővette zsebéből a Wertheimpénztár kulcsait s odanyujtá azokat Kornélnak. Ezért aztán megszabadult a bajtekercse, ismét föltüzhette azt a fésűjére. — Egészen önre bízom magamat. Opatovszkyban egy perezre föllázadt az egy csepp nemes vér, mely tiltakozott ellene, hogy egy gavallér elfogadja az általa megkért hölgynek a pénztárkulcsát, a menyegző előtt. E tétovázást látva, Pálma grófnő annyira tudta vinni az önuralmat, hogy egészen odahajolt hozzá s csábitó mosolylyal nézett a szemébe s a kulcscsomagot forró kézszorítással nyomta a markába. Ha a négy ló, meg a milliók nem húzták eléggé oda, úgy ez a mosoly, ez a kézszoritás egészen odasegité : a veszedelmes egérfogóba. — Hiszen e percztől fogva minden a tied ! suttogá a grófnő. (Veni, vidi, vici! mondá magában a golybó, s megcsókolva az édesen erőszakoló kezet, oda hagyta magát vezettetni a fülkéhez, ahol a pénztár volt elhelyezve.) Pálma megmagyarázta neki, hogy előbb a felső zárt kell fölnyitni, azután az alsót, utoljára a fogas kulcscsal a középsőt. Kornél báró köszönte szépen az utasítást, tud ő a Wertheim-zárral bánni , hisz neki is volt tűz és betörésmentes szekrénye, amig fölöslegessé nem tette magát. Mikor aztán az alsó zárban elfordította a kulcsot, akkor egy csattanást hallott a háta mögött s egyszerre nagy lett körülötte a sötétség. Szétnézett és Pálma grófnőt nem látta sehol ; egy arasznyi magasságú rács palctáin keresztül szűrődött be hozzá egy kis világosság. — úgy meg volt fogva a csapdában, mint egy ostoba egér. (Folytatása következik.)lyek a törvényjavaslat tárgyán kívül előhozattak. Mindamellett ez nem zavarta azon igazság kidomborodását s átalános elismerését, hogy a kormány ebben a kérdésben is a helyzet magaslatára áll és feladatának teljesen, híven, pontosan megfelel. Az ellenzék is elismeri ezt ott, holy vidékének biztosításáról van szó. — A főrendiház f. hó 28-án 12 órakor ülést tart. — Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét, Vizsoy elnök meg nyitván, a közgazdasági bizottság jelentései vétettek tárgyalás alá, és pedig elsősorban az, mely a hazai bőriparosok kérvényére vonatkozik, melyben a tengerentúli bőrökre szabott vám felemelését kérik. Erre nézve Baross előadó indokolására a bizottság véleményét fogadta el az értekezlet, melyben a kérvénynek a miniszterhez kiadását határozta el. A második az átalános iparegylet kérvényére vonatkozik, mely a hazai iparnak kedvezményeket kér. A bizottság jelentése ellenében, mely az irattárba letételt javasolja, Rakovszky István felszólalására abban történt megállapodás, hogy figyelembevétel végett kiadatik a miniszternek. A vitában részt vettek az indítványozón kívül Baross előadó, Láng Lajos, Hosztinszky János és Kemény Gábor b. miniszter. Ezután a Németországgal kötendő vám- és kereskedelmi szerződésre vonatkozó törvényjavaslat vétetett fel, mely Baross Gábor előadó, Kemény Gábor b. miniszter felszólalásaik után elfogadtatott. Végül az 1870. X. t. sz. által elrendelt Dunaszabályozási munkák folytatásáról szóló törvényjavaslat tárgyaltatott. Láng Lajos, Zsigmondy Vilmos, Ivánka Imre, Hieronymi Károly, Ordódy Pál miniszter és Hosztinszky János felszólalásaik után elfogadtatott. Vécsey Tamás a kérvényi bizottság előadója jelentést tett Kolozsvár városának a Bartha Miklósféle ügyre vonatkozó kérvénye tárgyában — az értekezlet a kérvényi bizottság jelentéséhez hozzájárul. Rohonczy Gedeon bejelenti, hogy a kikinda-nagybecskereki vasút tárgyában holnap interpellácziót fog intézni a köziminiszterhez. Végül Tisza Kálmán miniszterelnök bejelentvén, hogy az országgyűlés a lehetőség szerint június 1-én vagy legkésőbben másodikán ő felsége által trónbeszéddel bezáratik, az értekezlet véget ért. A képviselőház, hogy a még letárgyalandó törvényjavaslatokat a leggyorsabban elintézhesse, ma elhatározta, hogy holnap s ha szükséges holnapután délután 3 óráig ülésez. Miután azonban a Tiszaszabályozás ügyére vonatkozó törvényjavaslatok még holnap is tárgyaltatnak folytatólag, és a kérvények, nevezetesen az ismert kolozsvári Barthaügyben benyújtott petíciók megvitatása valószínűleg huzamos időt fog igénybe venni, továbbá az igazságügyi bizottság által a vasutak és csatornák külön összpontosított telekkönyvezéséről szóló törvényjavaslat ügyében csak ma benyújtott jelentés is elintézendő: az országgyűlés csak június 2-kán fog bezáratathatni. Önként érthető, hogy a képviselők törvény értelmében csak június hó két első napjára kapják meg napidíjaikat. A trónörökös-pár budapesti tartózkodásáról a »Times« budapesti jelentése a többi közt konstatálja, hogy »a búcsúnál a trónörökös-párt még szívesebben üdvözölték, mint megérkezésekor s ez csak természetes, mert a trónörököst és trónörökösnét most már nem tekintik idegeneknek, az öt napi tartózkodás elegendő volt, hogy minden szivet részükre hódítson. Jóllehet a trónörökös már azelőtt volt néha Budapesten, rendesen csak rövid látogatásra jött, amikor legfölebb néhány főtisztviselővel érintkezhetett. A jelenlegi alkalomkor azonban volt akarom tagadni. Anyjostul el akarom űzni. Nekem nincs rájuk semmi szükségem. Minek volna azokra pazarolni az ön jótéteményeit. — Protestált Kornél báró egész méltó felgerjedésével egy, rossz gyermekei miatt, elbusult atyai szívnek. — Dolgozzanak! Majd, duskálkodni! Dolgozzanak! — Hiszen még addig sokat dolgozhatnak, szólt fél mosolygó arczczal Pálma grófnő, mert csak halálom után jutnának hozzá; az én családomban pedig a férjhez nem ment nők iszonyú sokáig szoktak élni. — Ezt a felfedezést azonban csak azért tettem önnek, hogy meggyőzzem róla, mennyire volt gondja a szegény élő halottnak az iránt, a ki őt eltemette. — Ön nemes szivü grófnő. Tudom én azt! Én tudom, mit vesztettem akkor, mikor önt elvesztettem. Ha akkor rossz ördögöm ki nem veri planétámat a spherájából, most hatalmas ember volnék, talán nagykövet valamely küludvarnál, egyesült birtokaink felérnének egy német herczegséggel. — Most már ne beszéljünk erről, uram, — hanem értekezzünk a magunk dolgáról komolyan. — Önnek a házassága meg lesz semmisítve : ez bizonyos. Akkor ön visszatérhet oda, ahonnan önt, mint mondá, egy rossz álom eltérítette. Hogy én megbocsátottam önnek, arról már ön többet tud, mint én akartam. De hát az atyám ? Hogy fog ön azzal kibékülni ? — Ah! Az öreg úr is meg fog hajolni a bevégzett tények előtt. — Önnek a vagyoni helyzete nagyon szétzilált. — Bizony e tekintetben Temetvényi grófnak sincs mivel kérkedni : neki is épen a szája széléig ér. — Ne értse félre a mit mondok. Két főúr, aki már annyira meg van is alázva, hogy a hitelezőjének még az előszobájában levegye a kalapját, még akkor is lehet egymással szemben olyan büszke, hogy fölcsapja a kalapot a fejére, ha a hozzá hasonló másik látogatására jön. — Én csak magamról beszélek. Rám nézve volna az végtelenül megalázó, ha azt mondaná a világ : »Íme a régi jegyese visszatért hozzá akkor, amikor már vagyonilag tönkrejutott: elvette őt a pénzéért.« Ezt nem szabad a világnak sem önről, sem én rólam mondani. Önnek előbb rendeznie kell vagyoni állapotait, kiszabadulni terhelő kötelealkalma nemcsak a főváros, hanem az egész ország széles köreivel megismerkedni Szives, nyájas és férfias modora alkalmas arra, hogy mindenütt a legkedvezőbb hatást tegye, míg azok, akiknek alkalmuk volt vele szorosabb érintkezésbe lépni, el voltak telve ama hatástól, melyet a trónörökös egyénisége, egészen eltekintve állásától, mindig előidéz. Ami a trónörökösnét illeti, az igaz, hogy igen nagy várakozásokat fűztek ama nádor unokájához, akinek Magyarország annyit köszön, de a valóságban messze túlszárnyaltalak. A trónörökösné kész királynénak nézett ki s úgy játszotta szerepét, mintha már rég szokva volna hozzá s nemcsak a minap hagyta volna el a gyermekszobát. Ily nagy rokonszenv ritkán egyoldalú is úgy látszik, ebben az esetben sem az, mert semmi se lehetett kedvesebb, mint az öröm és megelégedés kifejezése, mely mind a trónörököstől, mind a trónörösnétől minden alkalommal hallható volt.« — Orosz terroristák III. Sándor czárhoz. A radikális orosz forradalmárok legújabban egy »Velikaja Kasny« (»A nagy kivégzés«) czimű, az orosz néphez intézett publikácziót bocsátottak ki, melyben a többi közt a következő passzusok fordulnak elő: »Önkénytelenül fölmerül a kérdés, minő ember III. Sándor? Ki felé irányulnak szimpáthiái? Minő jelleme van ? Művelt ember-e, vagy pedig nyers, konok idióta? Vannak-e illúziói vagy nincsenek? Sokan vasakaratot, erélyt, sőt műveltséget és olvasottságot s más szokatlan jellemvonásokat tulajdonítanak neki. Az akaratnak abban a korlátolt értelemben, ahogy a tudomány érti, mint egy egyszerű izomnak, gyakorlatra van szüksége III. Sándor azonban 35 éves koráig szomorú sakk-paraszt volt az udvari elemek kezei közt; nem volt szabad neki rajongani, gondolkodni, tudni, szimpáthiákkal és antipathiákkal bírni. Születésének első napjától kezdve jövendő Picaraónak idomutatott, ezért III. Sándornak nagyon rossznak, konoknak és bosszúvágyónak kell lennie, mint minden embernek, a ki el van nyomva és nem élhet mint szabad ember. Jó csak szabad ember lehet. Minő csoda által nőhet fel egy ember, a ki magát és felebarátját tiszteli, a bolondok házában, ahol tolvajok, hazugok, tányérnyalók, elkényeztetett gazemberek önelégült mosolylyal hemzsegnek sima fintor arczczal ? a hol a megalázkodás, szolgaiság, meg- tagadás, elvi meghunyászkodás, muzulmán alázatosság polgári hőstettekké emeltetnek ? Nézzétek a czári családot figyelmesen s közelebbről és meg fogjátok ismerni ez erkölcsi és szellemi szörnyeket.« Még egy sereg ily szemenszedett gorombaság után a proklamáczió — igy folytatja : »És" a maga nemében ez egyedül álló család körében nőtt fel III. Sándor és fog isten kegyelméből uralkodni! Teljes szivünkből kívánjuk, hogy tévedjen. Hogy uralkodhassék, legalább egy csepp személyes áldozatot kell hoznia. A világ köröskörül megváltozik; köröskörül megváltozik Oroszország is. Még egyszer ismételjük : »a történetelem a harcz új alakjait idézte elő; nagy dolgok kis eszközökkel vitetnek végbe. III. Sándornak, hogy az elkerülhetetlen elpuszulást kikerülje, idővesztés nélkül mindenkinek kivétel nélkül teljes amneszziát kell adni, teljes sajtószabadságot kell proklamálnia, a milliószor elátkozott adminisztratiót száműzetést s a rendkívüli törvényszékeket azonnal el kell törölnie és zemskij sobort (tartománygyűlés, birodalmi tanács) kell öszehivnia. — És miután levette fejéről a vérrel áztatott, és atyjának gyomornedvével befecskendezett nehézszári koronát, azt alázatosan a népképviselők lábaihoz kell leraknia.« E radikális publikácziót a nihilisták III. Sándor császár kezei közé juttatták. Apróságok. A múlt hetek ünnepi hangulatában, különösen azon eseményekre vonatkozólag, melyek a nemzet átalános lelkesedésének indító okát alkották, óvakodtam minden feleseléstől, amely arra lett volna alkalmas, hogy bizonyos, az ünnepi hangulat megzavarására czélzó sajtóbeli votum separatum tágabb körben terjedjen s jelentőségben nyerjen. Föltettem azonban magamban, hogy az ünnepek múltával nem hagyom szó nélkül e feltűnésre számított, izetlen, a legnagyobb mértékben tapintatlan rikoltozásokat s egész sorozatban jegyeztem föl magamnak mindazt, ami »megérdemli,« hogy az ember post festa foglalkozzék vele. Ma átnéztem följegyzéseim e sorozatát. S elállok attól, hogy bármire is reflektáljak. Mindaz, amit a szájaskodás produkált s az illetlenség, a nemzet közöröme napjaiban, feltálalt, mindaz — tetszett legyen bár botrányosnak és megtorlást igénylőnek első tekintetre — tökéletes jelentéktelenné sülyesztette hatástalansága s az a föl sem vevés, melylyel maga az ország maga túltette magát rajta. Nem mutatom hát ki hóbortosságát a beszédnek, mely egy szusz alatt hangos kifakadásokat hallatott az ellen, hogy miért nincs a budapesti ünnepeknek nagyobb jelentősége, s ugyanakkor élezek azon, hogy a bécsi ünnepeken kis szerepet játszanak a magyarok; nem reflektálok azok panaszaira, kik a bécsi sérelmek emlegetésében legelői jártak ma, holott 1873-ban ama hírhedt kakasülői deputácziózás rejtelmességeinek bitói szépitgetésében mesterkedtek; nem melegítem föl a »fiók-lakodalomra« való életek közül a kíméletlenebbeket, s nem mutatok rájuk, hogy ime , ilyenekben tetszeleg a monarchikus kapcsolathoz ragaszkodó közjogi ellenzék. Nincs szükség reá. Ha a közhangulatban mind e dolog, mely szenzáczióból, reklámhajhászatból s feltűnési viszketegből íratott, ha a közhangulatban mindez csak a legparányibb nyomot hagyott volna, ha csak egy szemernyit rontott volna a dinasztia és nemzet viszonyának azon egészséges felfogásán, amely közéletünk minden rétegének sajátja, hát akkor kötelesség lenne a reflexió, s nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni az ily jelenségeket. De az, hogy nem hajtott, nem figyelt, nem is gondolt e feltünősködési viszketegből eredt beszédekre senki, hogy az egész ország legális hajlandóságában napirendre tért felettük, a nélkül, hogy foglalkozott volna velük : ez elég válasz nekik s jobban fáj, mint a legmaróbb polémia. Nyugodtak lehetnek. Egyebekben is csak így napirendre tér fölöttük az ország. * * * Napirendre tér felettök az ország önként, jószántából, minden pressió, sőt minden erősebb izgatás nélkül is. Hiszen érzik lábaik alatt ingadozni a földet már is, pedig a kormánypárt mozgalma még jóformán meg sem kezdődött. A minap az »Egyetértés« választási kalkulusokat közlött, egész optimizmusával nem mert többre menni, mint, hogy a függetlenségi párt szaporodását húsz főre tegye, s mellette a kormány ugyanily mértékű erősödését jósolja a mérsékelt ellenzék részéről. De nem úgy van. A szélső balnak ma nem csak, hogy terjedésre nincsenek kilátásai, hanem bizonyosra vehető, hogy el fogja veszíteni több, eddig bevehetetlennek tartott poziczióját s meg fog rendülni oly helyeken, ahol eddig állt, mint Sión hegye. Miből tudom én ezt ? Hát, uram isten, nekünk is meg lehetnének, mint minden ellenzéki lapnak megvannak, a magunk csalatkozhatatlan tudósítói, kik a választási hadjárat első előőrsi csetepatéjára azonnal készek ítéletükkel s jóslatukkal, s biztosabb pontossággal, mint akár a derék közgazdasági miniszter az időre vonatkozólag Bécsben, megjövendölnék a választási időjárást »meteorológiai észleletek alapján.« De én, uram bocsás hitetlenségemért, nem !