A Hon, 1881. május (19. évfolyam, 119-149. szám)

1881-05-23 / 141. szám

141. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Hétfő, május 23. Szerk­esztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lap szelipicsi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetten levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak­ el. — Kéziratok nem adatnak vissza. UlBimÉSEK ezintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok* tere Athenaeum-épü­let) küzlendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-h­ivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint, előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadáa együtt: 1 hónapra 2 frt 8 hónapra •••..••••«• 6 » 6 hónapra ,.•■■■ • • • • . 18 » Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért fenti­fizetés negyedévenként ....... 1 » Az előfizetés­­i év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­denkor a hó első napjától számittatik. Budapest, május 22. A tuniszi kérdés miatt támadt izga­tottság megszűnni látszik. Granville ez ügyben Challemes-Lacour londoni franczia követhez még egy jegyzéket intézett, melyet azonban csak epilógnak tekintenek. Maga az angol sajtó egy része is észre tért s most már szemüvegen nézi az ügyet mint csak 10—14 nappal ezelőtt. Most pél­dául a »Standard« egy an­go­l-f­r­an ez­­ a háború esélyeit beszéli meg s azon ered­ményre jut, hogy az rémitő­ költségbe kerül­ne, mindenütt zavarokat támasztana:Izland­­ban, Egyptomban, előmozdítaná az oroszok előnyomulását Közép-Ázsiában s azonkívül új erődítéseket tenne szükségessé a csatorná­ban. Már pedig Tunisz mindezekkel nem ér fel. A nihilizmus az orosz tiszti karban, mint a »Köln. Ztga jelenti, jelen­tékeny térfoglalást tett. Újabban ismét két tisztet fogtak el: Stromberget és Ha­­s­o­f­f­o­t, kik a nihilista üzelmekben való rész­vétellel gyanúsíttatnak. Hogy a czár mily kevéssé bizakodhatik környezetére, mutatja a példa is, hogy a gat­sin­ai helyőrség parancsnokát, Anto­­nov ezredest, szante pede csúfosan el kellett csapnia, mivel véletlenül kiderült, hogy Odes­­sában rendőrfőnök korában igen piszkos dol­gokat művelt. Szinowjeff alezredest éjjeli 12 órakor ébresztették föl és állították oda az elcsapott Antonov helyére. III. Sándor czárnak sincs nyugta a ni­hilistáktól. A végrehajtó bizottság az uj czárt egy új »fölirattal« lepte meg, melynek még véres következményei lehetnek. Olaszországban nagy nehézséggel jár a kormányalakítás. Úgy látszik azonban, a helyzet kényszere ismét Cairo­lit ülteti a székbe. — A főrendiház f. hó 23-án d­­e­ 11 óra­kor ülést tart.­ ­ A képviselőház pénzügyi bizott­sága mai ülésében tárgyalta és elfogadta a duna­­szabályozási munkálatokról és a szegedi törvényke­zési és börtönépületekre szükséges költségekről szóló törvényjavaslatokat. A kormány részér­ől jelen volt Or­dód­y köz­lekedési miniszter, H­i­e­r­o­n­y­m­i államtitkár, B­o­­r­o­s Frigyes és B­o­d­o­k­y oszt. tanácsosok, — az igazságügyminisztérium részéről László Zsigmond és H­i­r­ó­c­z­k­y Béla osztálytanácsosok. — A német-osztrák-magyar keres­kedelmi szerződés — mint a »P. Lt.« értesül — két nap alatt meg lesz kötve. A szerződés csak a jelenleg ke­dvezményezettebb szerződés meghosszab­bítása. Németország néhány engedménye a szarvas­marha bevitelét és átvitelét illetőleg igen alárendelt jelentőségű.­­ A négyes bizottság tegnap ülést tar­tott s azon a szerb és bolgár küldöttek kijelenték, hogy Szerbia és Bulgária feltétlenül elismerik a párta által elvállalt kötelezettségek érvényét. Választási mozgalom.­ — Déván a szabadelvű párt hívei — egy a napokban tartott conferentián — elhatározták, hogy Szathmári Györgyöt és gr. Horváth-Toldy Lajost lép­tetik fel képviselőjelöltekül, ha június 1-éig a jelöltség elfogadása iránt határozottan nyilatkoznak. A jún.1-én tartandó pártconferentia -föltéve, hogy a jelöltséget mindketten elfogadják — végérvényesen fog dönteni, hogy ki mellé sorakozand. A közhangulat — írja az »Ellenőr« — Szathmárit óhajtja, s mindennap várja nyilatkozatát. Szathmári föllépése esetén a szabadelvű párt győzelme biztosnak tekinthető. Az akadémia jubiláns ülése: Budapest, máj. 22-én. Nagy napja volt ma az akadémiának, nemcsak azért, hogy ünnepi nagygyűlésén Rezső trónörökös tisztelet tag s József főherczeg igazgatósági tag is megjelentek, hanem főkép mivel e nap ünnepelték meg e nevezetes intézet alapításának 50-ik évfordu­lóját. Az ünnepnek megfelelően az egész palota dísz­ben volt s környéke szokatlan élénkséget tanúsított. A főkapu előtt összegyűlt csőcselék között lo­vas rendőrök tartották fenn a rendet s épen e miatt e kapun csak kivételesen mentek be a tagok és hall­gatók, a nagyobb rész ellenben a kis oldalajtón ment be, hol nyolcz (kissé sok) rendőr állott őrt s csak a jegyeket felmutatókat eresztették be. A Kisfaludy­­terem, sőt a mellette levő kis tanácsterem is ruha­tárnak volt berendezve s csaknem az összes akadémiai szolgák (köztük Vámbéry tatárja) foglalkozik az esernyők s palczák elszedésével. A főbejáratnál, s lép­csőkön s a nagy terem ajtainál diszmagyarba öltözött ifjak voltak valóban festői megyszín vagy világos kék ruhában. Köztük néhány akadémikus is mozgott, s Deák Farkas osztogatott még el nem fogyott jegye­ket a későn jövők számára. Maga a nagyterem három részre volt osztva. Az emelvényen, hol a tagok számára volt hely, a magyar hölgyek által készített óriási szőnyegen három asztal állott; a jobboldali vörös posztóval bevont asztal a trónörökös s József főherczeg számára állíttatott fel s mellette két vörös karszék volt, a középső az akadé­mia elnökét s tisztikart illette, végül a harmadik zöldszinüi s aranyrojtos bársony térítővel borított asz­tal volt a valódi szószék. Az emelvény mögött egy könyvállvány állott az akadémiának 1831—1881-ig megjelent kiadványaival, mintegy másfélezer kötet évtizedek szerint osztályozva, két végén Kazin­czy és Széchenyi István gróf zöld koszo­rúval övedzett mellszobraival. Azonkívül Széchenyi István, Dessewffy Aurél grófok, báró Eötvös József és Toldy Ferencz olajfestményű képei disziték a te­rem falait. A terem nagyobb része farács által ketté volt osztva. Egyik részben számozott, a másikban számo­zatlan ülések voltak. Sajnos, hogy a számozott helyek tulajdonosai közül igen kevesen jelentek meg s igy a terem első nagyobb része félig-meddig üres volt. Mondják, hogy itt is megkísértették a hordárok a színházaknál űzött visszaélést s nem egy árult köz­tök az akadémia környékén jegyeket. Az ülőhelyek végén s oldalt, hol a hírlapírók számára az oszlopok közt külön padok voltak, számosan állottak, de nem oly sokan, mint más nagy gyűléseken. A nők legna­gyobb része a karzaton ült, mely szintén nem volt egészen telve. A közönség már 1/4 10-kor gyülekezett s habár az etiquette szabályai ellenére sokan jöttek a főher­­czegek megérkezése után is, a notabilitások nagy ré­sze már */­ 10 után összegyűlt. Leginkább diszma­­gyarban voltak. A miniszterek, Ordódyt kivéve, mind megjelentek s egytől-egyig diszmagyarban s legtöb­ben érdemjelekkel. Díszmagyarban voltak még a kö­vetkező notabilitások: Lónyay Menyhért gróf elnök nagy rendszalaggal, Péchy Tamás képviselőházi el­nök, Mailáth György országbíró, dr. Vay Miklós és gr. Festetich­ György koronaőrök, gr. Cziráky János, gr. Zichy Géza, báró Rudnyászky Béla, Szögyényi László, Duka Tivadar (Londonban lakó hazánkfia szép angol ezredes ruhában), Hegedűs Kandid Lajos, Szapáry pestmegyei főispán, Lenhossek József, Mel­­czer István nyug. kir. személynök, Fáik Miksa, Pulszky Ferencz, Ráth Károly, Kamermayer Ká­roly, Szabó József s mások. Andrássy Gyula gróf lovassági tábornok egyenruhában jelent meg. Díszes polgári öltözetben voltak az akadémikusok nagy ré­sze, köztük Jókai Mór, Hunfalvy testvérek, Frie­­valdszky, Nendtvich s mások. Ezenkívül ott láttuk még Apponyi Albertet, Sennyei Pált, Fáik Miksát, Grünwald Bélát, Takács Jánost, Kálóczy Lajost s más nevezetességeket. A főpapok közül nagyon sokan voltak jelen. Különösen kitűnt Haynald Lajos szó és veres bibornoki köpenyével, Ipolyi Arnold díszruhá­jában, Kaczvinszky Viktor jászói prépost fehér öltö­zetben, Román Miron metropolita, Mihályi Viktor lugosi püspök, Miehl Jakab, Pór Antal, Römer Fló­­ris, Babies stb. A nők közül, mivel nagy része Stefá­nia trónörökösnőt más helyen várta, aránylag kevés notabilitás vett részt. Jelen voltak Jókai Mórné, Arany Lászlóné, Csengeryné családjával, Zirzen Jan­ka­l még számosan. Pontban 10 órakor jelentette a díszterem főbe­járata előtt álló két díszmagyarba öltözött pálezskát háromszoros koppintással, hogy a magas vendégek megérkeztek. Az első udvari hintóban a trónörökös ült lovag Eschenbacher szárnysegéddel, a második­ban József főherczeg foglalt helyet Nostiz gr. szárny­segéddel. Az akadémia lépcsőjénél Lónyay Meny­hért az akadémia elnöke, dr. P­a­u­­­e­r Tivadar má­sodelnök, F­r­a­k­n­ó­i Vilmos főtitkár, Tisza Kál­mán miniszterelnök s hat akadémiai rendes tag fo­gadták a trónörököst s József főherczeget, kik hon­­védtábornoki ruhában voltak, rendjelekkel ékesítve s rövid üdvözlés után a terembe kisérték, hol mindket­ten a számukra fent­artott helyeken foglaltak helyet, balra az elnök mellett József főherczeg. A közönség többszörösen megújuló kivalgó éljenzéssel fogadta a magas vendégeket. Rezső trónörökös beléptekor ke­zet fogott Szapáry Gyula pénzügyminiszterrel s Andrássy Gyula gróffal s meghajtva magát az éljen­ző közönség előtt, leült. Valóságos üdvözlés nem volt. Mindketten mint az akadémia tagjai jöttek az ülésre. Az elnöki széken helyet foglalván Lónyay Meny­hért, Panner Tivadar s Fraknói Vilmos, Lónyay Menyhért gróf elnöki megnyitó beszédét olvasta fel, mely főkép az akadémia félszázados jubilaeumával foglalkozott s ugyan azokat az adatokat sorolta fel, melyeket közelebb Fraknói műve alapján két tárczá­­ban részletesen ismertettünk. Szavait ott, hol a nádor mint a tudományos intézet első pártfogójáról s a trón­örökösnek tiszteletbeli akad. taggá történt megvá­lasztatásáról szólott, zajos éljenzés követte. — Beszé­de folyamán az elnök az akadémia félszázados törté­netét tárgyazó diszkötésű munkát nyújtott át a trón­­örökös s József főherczegnek. »50 év előtt gyenge hajtás volt az akadémia — körülbelül e szavakkal fejezé be beszédét — ma erő­teljes törzs Életképességét s hatalmát mutatja e pa­lota is, melyet a közrészvét emelt fel. Hatását tanú­sítja a műveltségi állapotunkban mutatkozó különbség. Félszázaddal ezelőtt a tudomány minden ágában el vol­tunk maradva, ma csaknem biztosan állíthatjuk,hogy az irodalom, tudomány s művészet minden nemében képesek voltunk szilárd gyökeret verni. Az akadémia a múltban megtette kötelességét, de egyúttal tudja is már az utat, hogyan kell előre menni. A tudomány akkor lesz nagyhatalom, ha a nép közkincsévé válto­zik. Örvendetes dolog, hogy e tekintetben felülről is jó a pártfogás, különösen örvendetes, hogy az ország trónörököse is részt vesz a tudományos munkában. (Éljenzés.) Óhajtja, hogy működjék tovább is s párt­fogolja e nemes intézetet, legyen jelen akkor is, mi­dőn az százados jubilaeumát üli s elmondhassa az akadémia működéséről, hogy »quorum pars magna fui. Éljen a trónörökös.« (Élénk éljenzés.) A következő s az egész ülésnek legérdekesebb tárgya Fraknói Vilmos főtitkári jelentése. Gyulai Pál emlékbeszéde s Szécsen Antal bölcsészi irányú államtudományi fejtegetése mellett nagy dicséretnek látszik, midőn az évi jelentést ennyire kiemeljük, de valóban megérdemli a dicséretet. Nem száraz adatok halmaza volt ez, de szakértelemmel kidolgozott szemle, oly művészi csoportosításban s oly remek stylban írva, hogy csaknem stylistikai példány lehetne. Nem is akarjuk e szép jelentésből a száraz adatokat vagy egyes részleteket külön kivonni, hanem legközelebb közöljük azt egész terjedelmében, mint tájékoztatót irodalmunk mai állásáról. Az egész előadást s külö­nösen azt a részletét, midőn az elhunyt Fabricziusról megemlékezve, annak a magyar állameszme érdeké­ben vívott harczait említi fel, élénken megéljenezték. A harmadik tárgy Gyulai Pál emlékbeszéde volt Csengery Antal felett. Mint mindenkor, midőn Gy. a szószékre lép, hogy emlékbeszédet tartson, nem elégszik meg azzal, hogy a dicsőített életrajzát s mű­ködésének főbb ágait adja elő, hanem főkép jellem­zésével foglalkozik. A jelen esetben e munkára épen ő volt a leghivatottabb. Évek hosszú során át szoros barátság s tisztelet kötötte össze az elhunyttal, élet­rajzát többször megírta s működésének nagy részében tevékeny munkatársa volt. Nem csoda ennél fogva, ha őszinte fájdalmának adott kifejezést a bevezető sza­vakban, mert — saját mondataként — most szivét érte a veszteség oly korban, midőn a szív új barátsá­gok kötésére már többé nem hajlandó. Előtte áll még ma is sokszor Csengery komoly halvány arcza, egysé­gében szép jelleme s rajza ezért élénk s meleg volt. Csengeryt a régi magyar typussal hasonlítva össze, kiemeli a nagy különbségeket, melyek az ő egyéniségét jellemzők. Különösen előszeretettel fog­lalkozik jellemének azon vonásával, hogy a költészet iránt oly nagy érzéke volt, mint egyetlen államférfiú­­nak sem. Különös erős hatalma volt a közvetítések­ben. A haragvó Deákot ő engesztelte ki s adott neki felvilágosításokat. A bizottságokban az eltérő nézete­ket megegyeztetni, a tárgyat meglepő uj világításba helyezni képes volt s ebben állott hatalmának egyik nagy ereje. Kortársai közt Deák, Eötvös, Kemény s mások működését nagy tettek s művek örökítik meg. Csengery dicsősége az egyszerű munkásé, ki fárad­­hatlanul működik, nem szónok, nem vezető, de a színfalak megött mégis vezérférfi s tanácsadó. Bámul­ja benne a sokoldalúságot, mivel anyagi s szellemi dolgok iránt egyaránt érdeklődik, bámulja a nagy munkásságot. Élete történetéből felemlíti (s a sok adat közül, mint kevésbbé ismertet, mi is felhozzuk), hogy már »jellemrajzai« készítésénél megírta Kossuth szónoklatáról is tanulmányát, de nem akarta kiadni s igy kéziratban maradt s hogy élete utolsó éveiben óhajtott volna a politikától menekülni, hogy elkészítse Magyarország történetét 1790—1848-ig, melyre már sok előkészített forrásai voltak, e helyett azonban csak azt tehette, hogy némileg sajtó alá rendezte naplóját, melyet 1856 óta folytonosan vezetett s mely­ben számos nagyfontosságu s részben ismeretlen adat van letéve. Karszékében halt meg — körülbelől igy fejezi be Csengery jellemzéséről irt sorait — s mint ka­tona. Valóban katona volt, munkás zajtalan életével. Nem pathos s színpadi hatás, de annál valódibb ön­zetlen s fáradhatlan tevékenység jellemzi őt. Hazafi s ember — egyaránt betölti helyét s nagy érdeme, hogy elég önzetlen homályban zajtalanul működni. Az uj sír emlékeztessen bennünket e szép polgári erényekre s tanuljuk meg tőle ezeket, mert hiszen ha nem lenne utánzója s követője, elmondhatnék a költővel, hogy »omladékidőn reszketve fognék szétomlani, ah­bon« (Éljenzés.) Az ünnepet gróf Szécsen Antal »Az angol politikai viszonyok befolyása a szárazföldre« czimű értekezése zárta be. Az előadó történeti essay alak­jában kifejti az angol politikai viszonyok, főleg annak parlamentarismusának a szárazföld többi államaira való befolyását. Történeti visszapillantást vet Anglia befolyására Erzsébet királyné idejétől fogva egész a jelen századig s úgy találja, hogy Anglia példáját nyújtotta a politikai szabadság egyesítésének, a rend és jogtisztelet minden igényével és hatásos kormány­zati erő érvényesülésével. Ébresztette az egyéni jog­érzet és férfias öntudat politikai érzelmeit. A szabad szónak oly időben mutatta fel legfényesebb példáit, midőn hazánk kivételével a politik­ai működés csak a kabinetek és kormányszékek körében mozgott. Az angol magna charta s a mi aranybullánk csaknem egyidőben keletkezése s egyidejűsége a tár­sadalmi s politikai állapot hasonneműségének tulaj­donítandó. Bár a magyarok országfoglalása 200 évvel előzte meg a normannok hódítását Angliában, az ere­deti szervezet s szerződések szelleme mindkét népnél egyenlően élt s a gyenge fejedelmek (nálunk András) ellenében ez adta meg az ösztönt az uj társadalmi s törvényes alap megalkotására. Angliában később, kü­lönösen a Stuartok idejében, igyekeztek a vallásos ele­met is bevonni s előtérbe helyezni, de eredménytelenül, valamint a megindult alkotmányos mozgalom hatása mindinkább biztos, mert fejlődésre képes. Már a középkor végén több helyen igyekeztek az angol alkotmányt utánozni, újabban ez utánzás csaknem általánossá lett. S valóban nemcsak a szabad­ságnak megalapítása, de egyátalán az egyes polgárok érdekeinek az állam érdekeivel összekapcsolása történ­hetik ez intézmény által. De másrészről a társadalmi s politikai viszonyok szövevényes viszonyai miatt egy­szerű utánzással bajos az igényeket kielégíteni. Ezért állandó s tartós ez utánzás csak oly helyen lehet, hol a tényleges viszonyok már előkészítették a talajt. A tetszéssel­ fogadott felolvasás után elnök a pályázati hirdetéseket felolvasottaknak mondván ki, a közülést berekesztettnek nyilvánítja s köszönetet mond a magas vendégeknek az ünnepélyen való megjelené­sükért. A trónörökös, ki az egész két teljes óra hosszat tartó ülést a legnagyobb figyelemmel kisérte, felemel­kedett helyéről , a közönség szűnni nem akaró éljen­zései közt elhagyta a termet. Künn, az akadémia előtt az ülés alatt szintén nagy közönség várt a trónörökösre s riadó éljenzéssel üdvözölte. A trónörökös kocsijába ülve, egyenesen a budai várpalotába hajtatott. tus quo. A­mit mi most kívánunk, azt mindig kíván­tuk ; a megyénkénti választás, a mi pár­tunk hagyományos szükségessége. A­mi pedig a versaillesi assembléet illeti, az bizony nem alkalmas arra, hogy csodálat tárgyává tegye a választási módot, melyb­e kikerült, de hát én elfogadom az átalános választási jog gyakorlatát minden eshető következményeivel együtt. Az orszá­gon aztán a sor, hogy reagáljon és helyrehozza a hibákat, miket netán elkövetett. Szerencsére a reak­­c­ió csakhamar beállott és üdvösnek, jótevőnek bi­zonyult. Azt hiszik tán, kérdem, hogy ha kerületenkénti szavazást alkalmaznak, a republikánus szellem oly hatalmasan nyilatkozott volna a nemzetgyűlés, a vég­rehajtó hatalom feje, a pártok, sőt Európa felől is? A kerületenkinti választást egy összetört tükörnek vették volna, melyben Francziaország nem találta volna meg saját képét. (Élénk taps.) Azt hiszik-e, hogy a végrehajtó hatalom legyő­­zöttnek vallja be magát? — Nem­ bevallja, hogy az ország csalatkozott, ki fogja jelenteni, hogy újra kell kezdeni a „hivatalosan gyakorolt jelöltséget a nagy napon. — Önöket ma egyesítette a megyénkénti sza­vazás, egyesítette a lajstromok egyhangúsága. És ez az első az, talán az utolsó is, hogy Francziaország­­nak az egyetértésnek s a köztársaság összpontosulásá­­nak e pompás jelensége adatott meg. (Taps.) Daczára az akczió ez egyhangúságának, daczá­ra a lajstromok ez egyhangúságának, a hivatalos je­löltség meghozta gyümölcseit. Ha azt mondom, hogy a megyénkénti szavazás, csak ellenségeik erőtetett fegyvere, hogy a köztársa­ságot elveszítsék, én vezetem önöket vissza az eredeti felfogáshoz és elleneik távolítják el önöket attól. (Taps. Zaj néhány padon.) Mély meggyőződésem, hogy lehetetlen köztársasági kormányt alapítani misz­­szió­ja és kötelességei magaslatán, a­nélkül, hogy az átalános szavazás a legszélesebb és legátalánosabb alapra helyeztessék. (Taps a baloldalon és a jobbol­dal különféle padjain.) Nem félemlítenek meg a ka­mara egy részének tapsai; azt hiszem, hogy bármily maliczia rejtőzik is itt, magasabb eszme rejlik itt. — Én itt nem vagyok sem ügyvéd, se sugalmazott; sza­badon beszélek, mint a­hogy minden más gyülekezet­ben beszélnék. Hovatovább folyvást feljőbbvalónak találom a serutin de liste-et valamennyi választási rendszernél, a melyek azt megelőzték vagy követték. L­a­r­o­c­h­e-J­a­u­b­e­r­t közbeszólására Gam­betta kijelenti, hogy mindig támogatta Corbon és Tolain jelöltségeit, a­kik a szenátusban vannak és mindig reklamálta a munkások belépését a kamará­ba. Midőn hatalmában volt, egy creusei munkást kül­dött, hogy a creusei munkásokat adminisztrálja. Mást kellene felhozni itt, mint a választott és választó közötti integritás tekinteteit, hogy minden előzménynyel, minden hagyománynyal, minden élvvel szakítani lehessen s ez­­ a köztársasági párt érdekei. Mert elvégre is mit jelent e bensőség ? Mi rejlik me­götte? Mik a politikai kormányzat társadalmi kö­vetkezményei ? Tisztelt társunk azt mondá, hogy a választók sokat adnak arra, hogy tudják, váljon jelöltjük fog­­lalkozik-e érdekeikkel, a­mi nem akadályozza, hogy találjon időt az átalános érdekekkel is foglalkozni. Én azt hiszem, hogy a leghatályosabb reform volna az, ha oly régimét lehetne találni, mely feloldja a megválasztottat a választóknak gyakran nagyon is nyomasztó bizalmaskodásától. (ügy van !) Helyezzék önök az emberi természetet az örökös megkísérteté­­sekkel szembe, iheologiai nyelven szólva, mindig haj­landó az a rosszra. (Derültség.) Mi az oka ezen ad­­minisztratív parlamentáris összetévesztésnek ? A meg­választott nem tehet különbséget akközt, hogy ki szavazott rá, ki nem, ő csak az elfoglalt positio meg­tartása végett is engedni fog a választó­kerületbeliek óhajainak. (ügy van!) Ha átalános választás volna, ez erőt kölcsönöz­ne a köztársaságnak. Tisztelt ellenfelem azt is felhozta, hogy a lajst­rommal való szavazás elfojtaná a minoritást. Vagy tudják-e önök, hogy mi az, a­mit igazán érdekesnek találok a szavazásnál? Ez az, hogy a lajstrom sokkal nagyobb erőt kölcsönöz az ország igazi majoritásá­nak, de a mellett azért eléggé képviseltetni engedi a minoritást is. A lajstrommal való szavazásnál megvan az or­szág s a választó számára a lehetőség, hogy nagy vá­lasztást tehessen, hogy a lisztát magának, megtartsa s azt kijavítsa. (Ellenmondás jobbról.) Önök ezt ta­gadják. Engedjék, hogy egy példát idézzek. 1871. julius havában történt, Páris ostromál­lapotban volt. Csupán egy pár köztársasági lap léte­zett. A konzervatív bizottság egy lajstromot készített, a­melyen az ön neve áll Freppel úr. Egy köztársasági bizottság szintén elkészíti a magáét. És mi történt ? Az történt, hogy a választók maguk is készítettek lajstromokat és hogy a kilenc­ jelölt közül megvá­lasztatott 4 konzervatív és öt köztársasági és ezek közt az a férfi is, kinek szerencséje van most ön előtt állni Neki nem volt bizottsága s a lajstromon egy toll­vonással Freppel urat helyettesité. (Nagyon helyes.) Freppel: a választást az ön barátai tették. Gambet­ta: A választók tettek mindent, s annak bizonysága, hogy soha nem tévedtek, abban áll, hogy mindenkor az ön nevét törölték. (De­rültség.) Freppel: Nekem 95.000 szavazatom volt. Gambetta: Igen, mint a­mely országban so­kan a meghívottak, de kevesen a választottak. (De­rültség.) Freppel: Ön Saint-Sebastienben volt. Gambetta: Ez ép a különös, megválasztot­tak, ámbár távol voltam. Freppel: Az ön barátai csinálták a vá­lasztást. Gambetta: Természetes, hogy nem az önéi. Sajnálom, hogy egy collegámról kellett szólnom, de egy tényt idéztem, s azt hiszem, hogy nem mentem át a kellő korláton. (Helyeslés.) Azt tartom, hogy a listával való szavazás az igazi politikai szavazás, mert valamennyi választási mód közt a leghajlékonyabb, mert helyt enged a né­zetek összeegyeztetésének és a transakc­ióknak és semmi jelentékeny helyzetet, nem hagy elmúlni anél­kül, hogy ne gyarapítna. Innen van, hogy minden korban és minden párt, minden nagy parlamenti te­hetségek a lajstrommal való szavazást a nemzeti akarat kifejezésének s a legitim minoritás legmaga­sabb garancziájának tekintették. Engedjék megje­gyeznem még, hogy ez országnak mindenekfölött oly választási rendszerre van szüksége, mely nem enged helyt semmiféle visszatorlásnak, mely szünetlenül a tözszellem hatalmas forrásánál ifjúl meg ; s az átv­­ános szavazatjogra alapított lajstrommal való szava­záson kivül, minden más csak kis patak, mely ho­mokba vész, mielőtt a tribün lábához érne. (Élénk taps.) A jövő az önök kezében van, azon rendszertől függ az, a­melyet önök fognak választani. Önökön áll termékennyé tenni a köztársaságot s a haladás utján megtartani, avagy azt vaczillálni s a pártoskodásnak útéve látni; önöktől függ egy igazi kompakt kor­mánypártot alkotni, mely elvezethesse Francziaorszá­­got dicső hivatása czéljához. Önök a mesterek, szabadságukban áll kimon­dani a »beati possidentes«-t, avagy az igazi köztár­sasági hagyományokhoz áttérni. De esdve kérem önö­­ket, tekintsék a hibákat, a nyomorúságot, a tehetet­­enséget, a­melyre a jelen választási rendszer minket kárhoztat és vizsgálják meg az erőknek, az elemek­nek, az erélynek ama hullámait, a­melyeket a nemzeti souverainitás zuhatagából meríthetnek. És én remé­­em, hogy önök nem fogják a latin költő keserű szem­rehányásának magukat kitenni, hogy elvesztették az élet forrásait, hogy a puszta életet megmentsék. E­t propter vitam, vivendi perdere causas. (Za­jos taps és éljenzés). Gambetta beszéde. Gambetta a franczia képviselőház május 19-ei ülésén tartott nagy beszédében, melyre, miután egész terjedelmében előttünk fekszik, érdemesnek tartjuk most visszatérni, a bevezető szavak után, mi­ket a táviró már közölt, így szól: Egyik tagtársunk a kerületenkinti választás mellett érvelve, felhozta, hogy e nemű választások igen szerencsések voltak 1848-ban és a versaillesi gyűlés idejében is legutóbb. Megbocsásson, de én ama példákat jobban ismerem, mint ő, ki azokat fel­hozva, akaratlanul is a megyénkénti választás mel­lett érvelt. Nem is szólok 1848-ról. Ezen év alkotmányozó gyűlése, tekintsük bár annak szellemét, vagy színét, felette áll minden kritikának, minden ítéletnek. (Élénk tetszés.) Volt-e nagy ember — nem szólva Thiersről — ki annak tagja nem lett volna? Vala­mennyit ott láttam. A konvent óta nem volt Fran­­cziaországnak oly tekintélyes gyűlése. (Tetszés.) A­mi az 1849-ki gyűlést illeti, az elferdített megyénkinti választásból került ki, melynél sem az abszolút többség, sem a beírt választók egy negyedét nem kívánta meg. Mi nem ily megyénkinti választást kívánunk, mint volt a 49-ki; ennél sokkal jobb a sta­ A nihilisták a czárh­oz. III. Sándor czárnak ápr. 29-én kibocsátott is­meretes ma­nifesztumára a nihilisták feleletül egy prok­­lamácziót bocsátottak ki, mely a »Narodnaja Volja« új nyomdájából került ki, s igy hangzik: III. Sándorhoz! Isten kegyelméből a minden oroszok császárjá­hoz és egyeduralkodójához, Lengyelország királyához és Finnország nagyfej­edelméhez. A nép nevében, Felséged a gondviselés akaratának és a trón­öröklési törvénynek engedelmeskedve, átvette az uralkodást, miután a gondviselés elszólította elődjét, II. Sándor czárt, azt a czárt, ki mint felséged is, a minden oroszok egyeduralkodójának nevezte magát, de ki fölött valósággal bérencz és haszonleső környe­zete teljesen uralkodott. A külföld II. Sándor czárt halála után szabadító czárnak, az udvari párt czári vértanúnak nevezte, átkozták gyilkosait; de a kor­társak, kik mindent csak a félhivatalos nyilatkozatok szemüvegén keresztül néznek, nem vizsgálták, vájjon csakugyan szabaditó czár volt-e s vájjon a testileg fölszabadított földtelen parasztnak nem sokkal rosz­­szabb dolga volt-e, mint a földdel biró jobbágynak. Hogyan vette át felséged a »fölszabadított,« a »reformált« birodalmat? A paraszt jogai még nin­csenek törvényesen szabályozva; az az ígéret, hogy földet adnak neki, hogy feleségét, gyermekeit eltart­hassa, mindeddig beváltatlan maradt, ellenben a hiva­talnokok a legjobb birtokokat ellopták a maguk szá­mára. A parasztnak egy nemzedéken át a legnagyobb áldozatok közt kellett küzdenie, csakhogy megfizet­hesse a váltságot, melyet a haszonleső csinovnik olyan tetemesre mért ki, hogy a parasztnak még egy évtize­dig kell ledolgoznia és leéheznie fölszabadítását. Hát megtörtént-e a nagy tett, a parasztok fölszabadítása ? A tőkeuzsorával tönkre juttatja a szegény föld­­mivelőt, a tőke és a korrupczió sorvasztják a szegény munkásosztályt, mind, mind a gyötrött munkás erejé­ből és munkájából szívja magát tele, míg a munkás felesége, gyermeke otthon bűzös, piszkos, szűk lakás­ban éhezik. Ez-e egy fölszabadított munkás élete ? Min­­den felsőbb rangú rendőr-poroszló közigazgatási után száműzhet egy munkás polgárt, aki neki nem tetszik — elég az a kifogás, hogy az illető politikailag gyanús ember volt. Mit törődik a legfelsőbb önkénynek ez a közege azzal, hogy parancsa által nem e egy egész család jut-e koldusbotra, a fiuk elzüllenek, a leányok elromlanak, mert ki akarna a száműzött gyermekével érintkezni, ki akarná őket támogatni, ki tanítaná őket imádkozni, hazát szeretni, hogy ennek fejében politikai megbízhatatlanság hírébe jusson ? Sokakat közülünk a puszta gyanúra börtönbe vetnek, hosszas és kínos vizs­gálat után törvény elé állítanak s minden felsőbb presszió daczára a bíróság felmenti a vádlottakat. S hányat küldenek e fölmentettek, tehát igazaknak ta­láltak közül Szibériába, mig családjaikat rendőri fel­ügyelet alá helyezik! Vájjon ez a sokat dicsőített fölszabadítás, mi­dőn az önkény hatalma áll a törvény, a biró fölött ? Minden ember isteni hittel született. Keresz­tyén, zsidó, török, pogány — mindnek meg van a ma­ga vallása, mindnek türelmet biztosit az állam, csak azokat az igazi hívőket üldözik, a kik szentül ragasz­kodnak valódi, igazi, ősi orthodox vallásukhoz, kiknek erkölcsei tiszták és szűziesek, akik joggal nevezik ma­gukat óhitüeknek s talán egy szóban, egy szokásban térnek el az állam-egyház híveitől! Ezek az állami türelmetlenség vértanúi! Nincs fölszabadítva a vallás sem! A sajtó rablánczra van fűzve, azt kell írni a­mit e hatalmasok akarnak, különben megbüntetik és megrendszabályozzák. A hatalom fél a szabad szó­tól — nem szabadítja föl! Ez, felség, igazi, őszinte, ha képe annak az államnak, melynek uralkodását márczius 13-ika az ön kezébe adta; ezek azon állapotok, melyek sürge­tően követelik a reformot, s ezekre az óhajokra felelt felséged a márcz. 29. proklamáczióval. Tehát felsége­det is megcsalják, felségednél is gonosz tanácsadók uralganak, a felséged kormánya alatt is Szibéria jég­mezőin vagy várai börtöneiben fog elhangzani a hit alattvaló becsületes szava! Felséged a népre apellál, hogy segítsen a hata­lomnak, hogy az összes hit alattvalók közreműköd­jenek a gyalázatos rebellió kiirtásában, mely Orosz­országot szégyennel halmozza el, a rend helyreállí­tásában és az intézmények megerősítésében, melyeket Oroszország az ő jóltevőjétől, felséged szeretett aty­jától kapott. Mi is akarjuk e rendet, de mindenekfölött az igazságot az intézményekben. Ha felséged isten ke­gyelméből a minden oroszok császárja, akkor joggal követelhetjük, hogy isten kegyelméből kormányozzon is, irtsa ki a gyomot, hogy szabad legyen végre az út a becsületes népfiak számára, hogy nyíltan megmond­hassák a császárnak, hogy mit kíván ma az ország , mit fog követelni később ellenállhatatlan erővel.

Next