A Hon, 1881. május (19. évfolyam, 119-149. szám)
1881-05-23 / 141. szám
141. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Hétfő, május 23. Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lap szelipicsi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetten levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. UlBimÉSEK ezintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok* tere Athenaeum-épület) küzlendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint, előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadáa együtt: 1 hónapra 2 frt 8 hónapra •••..••••«• 6 » 6 hónapra ,.•■■■ • • • • . 18 » Az esti kiadás postai különküldéséért fentifizetés negyedévenként ....... 1 » Az előfizetési év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Budapest, május 22. A tuniszi kérdés miatt támadt izgatottság megszűnni látszik. Granville ez ügyben Challemes-Lacour londoni franczia követhez még egy jegyzéket intézett, melyet azonban csak epilógnak tekintenek. Maga az angol sajtó egy része is észre tért s most már szemüvegen nézi az ügyet mint csak 10—14 nappal ezelőtt. Most például a »Standard« egy angol-fran ez a háború esélyeit beszéli meg s azon eredményre jut, hogy az rémitő költségbe kerülne, mindenütt zavarokat támasztana:Izlandban, Egyptomban, előmozdítaná az oroszok előnyomulását Közép-Ázsiában s azonkívül új erődítéseket tenne szükségessé a csatornában. Már pedig Tunisz mindezekkel nem ér fel. A nihilizmus az orosz tiszti karban, mint a »Köln. Ztga jelenti, jelentékeny térfoglalást tett. Újabban ismét két tisztet fogtak el: Stromberget és Hasoffot, kik a nihilista üzelmekben való részvétellel gyanúsíttatnak. Hogy a czár mily kevéssé bizakodhatik környezetére, mutatja a példa is, hogy a gatsinai helyőrség parancsnokát, Antonov ezredest, szante pede csúfosan el kellett csapnia, mivel véletlenül kiderült, hogy Odessában rendőrfőnök korában igen piszkos dolgokat művelt. Szinowjeff alezredest éjjeli 12 órakor ébresztették föl és állították oda az elcsapott Antonov helyére. III. Sándor czárnak sincs nyugta a nihilistáktól. A végrehajtó bizottság az uj czárt egy új »fölirattal« lepte meg, melynek még véres következményei lehetnek. Olaszországban nagy nehézséggel jár a kormányalakítás. Úgy látszik azonban, a helyzet kényszere ismét Cairolit ülteti a székbe. — A főrendiház f. hó 23-án de 11 órakor ülést tart. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében tárgyalta és elfogadta a dunaszabályozási munkálatokról és a szegedi törvénykezési és börtönépületekre szükséges költségekről szóló törvényjavaslatokat. A kormány részéről jelen volt Ordódy közlekedési miniszter, Hieronymi államtitkár, Boros Frigyes és Bodoky oszt. tanácsosok, — az igazságügyminisztérium részéről László Zsigmond és Hiróczky Béla osztálytanácsosok. — A német-osztrák-magyar kereskedelmi szerződés — mint a »P. Lt.« értesül — két nap alatt meg lesz kötve. A szerződés csak a jelenleg kedvezményezettebb szerződés meghosszabbítása. Németország néhány engedménye a szarvasmarha bevitelét és átvitelét illetőleg igen alárendelt jelentőségű. A négyes bizottság tegnap ülést tartott s azon a szerb és bolgár küldöttek kijelenték, hogy Szerbia és Bulgária feltétlenül elismerik a párta által elvállalt kötelezettségek érvényét. Választási mozgalom. — Déván a szabadelvű párt hívei — egy a napokban tartott conferentián — elhatározták, hogy Szathmári Györgyöt és gr. Horváth-Toldy Lajost léptetik fel képviselőjelöltekül, ha június 1-éig a jelöltség elfogadása iránt határozottan nyilatkoznak. A jún.1-én tartandó pártconferentia -föltéve, hogy a jelöltséget mindketten elfogadják — végérvényesen fog dönteni, hogy ki mellé sorakozand. A közhangulat — írja az »Ellenőr« — Szathmárit óhajtja, s mindennap várja nyilatkozatát. Szathmári föllépése esetén a szabadelvű párt győzelme biztosnak tekinthető. Az akadémia jubiláns ülése: Budapest, máj. 22-én. Nagy napja volt ma az akadémiának, nemcsak azért, hogy ünnepi nagygyűlésén Rezső trónörökös tisztelet tag s József főherczeg igazgatósági tag is megjelentek, hanem főkép mivel e nap ünnepelték meg e nevezetes intézet alapításának 50-ik évfordulóját. Az ünnepnek megfelelően az egész palota díszben volt s környéke szokatlan élénkséget tanúsított. A főkapu előtt összegyűlt csőcselék között lovas rendőrök tartották fenn a rendet s épen e miatt e kapun csak kivételesen mentek be a tagok és hallgatók, a nagyobb rész ellenben a kis oldalajtón ment be, hol nyolcz (kissé sok) rendőr állott őrt s csak a jegyeket felmutatókat eresztették be. A Kisfaludyterem, sőt a mellette levő kis tanácsterem is ruhatárnak volt berendezve s csaknem az összes akadémiai szolgák (köztük Vámbéry tatárja) foglalkozik az esernyők s palczák elszedésével. A főbejáratnál, s lépcsőkön s a nagy terem ajtainál diszmagyarba öltözött ifjak voltak valóban festői megyszín vagy világos kék ruhában. Köztük néhány akadémikus is mozgott, s Deák Farkas osztogatott még el nem fogyott jegyeket a későn jövők számára. Maga a nagyterem három részre volt osztva. Az emelvényen, hol a tagok számára volt hely, a magyar hölgyek által készített óriási szőnyegen három asztal állott; a jobboldali vörös posztóval bevont asztal a trónörökös s József főherczeg számára állíttatott fel s mellette két vörös karszék volt, a középső az akadémia elnökét s tisztikart illette, végül a harmadik zöldszinüi s aranyrojtos bársony térítővel borított asztal volt a valódi szószék. Az emelvény mögött egy könyvállvány állott az akadémiának 1831—1881-ig megjelent kiadványaival, mintegy másfélezer kötet évtizedek szerint osztályozva, két végén Kazinczy és Széchenyi István gróf zöld koszorúval övedzett mellszobraival. Azonkívül Széchenyi István, Dessewffy Aurél grófok, báró Eötvös József és Toldy Ferencz olajfestményű képei disziték a terem falait. A terem nagyobb része farács által ketté volt osztva. Egyik részben számozott, a másikban számozatlan ülések voltak. Sajnos, hogy a számozott helyek tulajdonosai közül igen kevesen jelentek meg s igy a terem első nagyobb része félig-meddig üres volt. Mondják, hogy itt is megkísértették a hordárok a színházaknál űzött visszaélést s nem egy árult köztök az akadémia környékén jegyeket. Az ülőhelyek végén s oldalt, hol a hírlapírók számára az oszlopok közt külön padok voltak, számosan állottak, de nem oly sokan, mint más nagy gyűléseken. A nők legnagyobb része a karzaton ült, mely szintén nem volt egészen telve. A közönség már 1/4 10-kor gyülekezett s habár az etiquette szabályai ellenére sokan jöttek a főherczegek megérkezése után is, a notabilitások nagy része már */ 10 után összegyűlt. Leginkább diszmagyarban voltak. A miniszterek, Ordódyt kivéve, mind megjelentek s egytől-egyig diszmagyarban s legtöbben érdemjelekkel. Díszmagyarban voltak még a következő notabilitások: Lónyay Menyhért gróf elnök nagy rendszalaggal, Péchy Tamás képviselőházi elnök, Mailáth György országbíró, dr. Vay Miklós és gr. Festetich György koronaőrök, gr. Cziráky János, gr. Zichy Géza, báró Rudnyászky Béla, Szögyényi László, Duka Tivadar (Londonban lakó hazánkfia szép angol ezredes ruhában), Hegedűs Kandid Lajos, Szapáry pestmegyei főispán, Lenhossek József, Melczer István nyug. kir. személynök, Fáik Miksa, Pulszky Ferencz, Ráth Károly, Kamermayer Károly, Szabó József s mások. Andrássy Gyula gróf lovassági tábornok egyenruhában jelent meg. Díszes polgári öltözetben voltak az akadémikusok nagy része, köztük Jókai Mór, Hunfalvy testvérek, Frievaldszky, Nendtvich s mások. Ezenkívül ott láttuk még Apponyi Albertet, Sennyei Pált, Fáik Miksát, Grünwald Bélát, Takács Jánost, Kálóczy Lajost s más nevezetességeket. A főpapok közül nagyon sokan voltak jelen. Különösen kitűnt Haynald Lajos szó és veres bibornoki köpenyével, Ipolyi Arnold díszruhájában, Kaczvinszky Viktor jászói prépost fehér öltözetben, Román Miron metropolita, Mihályi Viktor lugosi püspök, Miehl Jakab, Pór Antal, Römer Flóris, Babies stb. A nők közül, mivel nagy része Stefánia trónörökösnőt más helyen várta, aránylag kevés notabilitás vett részt. Jelen voltak Jókai Mórné, Arany Lászlóné, Csengeryné családjával, Zirzen Jankal még számosan. Pontban 10 órakor jelentette a díszterem főbejárata előtt álló két díszmagyarba öltözött pálezskát háromszoros koppintással, hogy a magas vendégek megérkeztek. Az első udvari hintóban a trónörökös ült lovag Eschenbacher szárnysegéddel, a másodikban József főherczeg foglalt helyet Nostiz gr. szárnysegéddel. Az akadémia lépcsőjénél Lónyay Menyhért az akadémia elnöke, dr. Pauer Tivadar másodelnök, Fraknói Vilmos főtitkár, Tisza Kálmán miniszterelnök s hat akadémiai rendes tag fogadták a trónörököst s József főherczeget, kik honvédtábornoki ruhában voltak, rendjelekkel ékesítve s rövid üdvözlés után a terembe kisérték, hol mindketten a számukra fentartott helyeken foglaltak helyet, balra az elnök mellett József főherczeg. A közönség többszörösen megújuló kivalgó éljenzéssel fogadta a magas vendégeket. Rezső trónörökös beléptekor kezet fogott Szapáry Gyula pénzügyminiszterrel s Andrássy Gyula gróffal s meghajtva magát az éljenző közönség előtt, leült. Valóságos üdvözlés nem volt. Mindketten mint az akadémia tagjai jöttek az ülésre. Az elnöki széken helyet foglalván Lónyay Menyhért, Panner Tivadar s Fraknói Vilmos, Lónyay Menyhért gróf elnöki megnyitó beszédét olvasta fel, mely főkép az akadémia félszázados jubilaeumával foglalkozott s ugyan azokat az adatokat sorolta fel, melyeket közelebb Fraknói műve alapján két tárczában részletesen ismertettünk. Szavait ott, hol a nádor mint a tudományos intézet első pártfogójáról s a trónörökösnek tiszteletbeli akad. taggá történt megválasztatásáról szólott, zajos éljenzés követte. — Beszéde folyamán az elnök az akadémia félszázados történetét tárgyazó diszkötésű munkát nyújtott át a trónörökös s József főherczegnek. »50 év előtt gyenge hajtás volt az akadémia — körülbelül e szavakkal fejezé be beszédét — ma erőteljes törzs Életképességét s hatalmát mutatja e palota is, melyet a közrészvét emelt fel. Hatását tanúsítja a műveltségi állapotunkban mutatkozó különbség. Félszázaddal ezelőtt a tudomány minden ágában el voltunk maradva, ma csaknem biztosan állíthatjuk,hogy az irodalom, tudomány s művészet minden nemében képesek voltunk szilárd gyökeret verni. Az akadémia a múltban megtette kötelességét, de egyúttal tudja is már az utat, hogyan kell előre menni. A tudomány akkor lesz nagyhatalom, ha a nép közkincsévé változik. Örvendetes dolog, hogy e tekintetben felülről is jó a pártfogás, különösen örvendetes, hogy az ország trónörököse is részt vesz a tudományos munkában. (Éljenzés.) Óhajtja, hogy működjék tovább is s pártfogolja e nemes intézetet, legyen jelen akkor is, midőn az százados jubilaeumát üli s elmondhassa az akadémia működéséről, hogy »quorum pars magna fui. Éljen a trónörökös.« (Élénk éljenzés.) A következő s az egész ülésnek legérdekesebb tárgya Fraknói Vilmos főtitkári jelentése. Gyulai Pál emlékbeszéde s Szécsen Antal bölcsészi irányú államtudományi fejtegetése mellett nagy dicséretnek látszik, midőn az évi jelentést ennyire kiemeljük, de valóban megérdemli a dicséretet. Nem száraz adatok halmaza volt ez, de szakértelemmel kidolgozott szemle, oly művészi csoportosításban s oly remek stylban írva, hogy csaknem stylistikai példány lehetne. Nem is akarjuk e szép jelentésből a száraz adatokat vagy egyes részleteket külön kivonni, hanem legközelebb közöljük azt egész terjedelmében, mint tájékoztatót irodalmunk mai állásáról. Az egész előadást s különösen azt a részletét, midőn az elhunyt Fabricziusról megemlékezve, annak a magyar állameszme érdekében vívott harczait említi fel, élénken megéljenezték. A harmadik tárgy Gyulai Pál emlékbeszéde volt Csengery Antal felett. Mint mindenkor, midőn Gy. a szószékre lép, hogy emlékbeszédet tartson, nem elégszik meg azzal, hogy a dicsőített életrajzát s működésének főbb ágait adja elő, hanem főkép jellemzésével foglalkozik. A jelen esetben e munkára épen ő volt a leghivatottabb. Évek hosszú során át szoros barátság s tisztelet kötötte össze az elhunyttal, életrajzát többször megírta s működésének nagy részében tevékeny munkatársa volt. Nem csoda ennél fogva, ha őszinte fájdalmának adott kifejezést a bevezető szavakban, mert — saját mondataként — most szivét érte a veszteség oly korban, midőn a szív új barátságok kötésére már többé nem hajlandó. Előtte áll még ma is sokszor Csengery komoly halvány arcza, egységében szép jelleme s rajza ezért élénk s meleg volt. Csengeryt a régi magyar typussal hasonlítva össze, kiemeli a nagy különbségeket, melyek az ő egyéniségét jellemzők. Különösen előszeretettel foglalkozik jellemének azon vonásával, hogy a költészet iránt oly nagy érzéke volt, mint egyetlen államférfiúnak sem. Különös erős hatalma volt a közvetítésekben. A haragvó Deákot ő engesztelte ki s adott neki felvilágosításokat. A bizottságokban az eltérő nézeteket megegyeztetni, a tárgyat meglepő uj világításba helyezni képes volt s ebben állott hatalmának egyik nagy ereje. Kortársai közt Deák, Eötvös, Kemény s mások működését nagy tettek s művek örökítik meg. Csengery dicsősége az egyszerű munkásé, ki fáradhatlanul működik, nem szónok, nem vezető, de a színfalak megött mégis vezérférfi s tanácsadó. Bámulja benne a sokoldalúságot, mivel anyagi s szellemi dolgok iránt egyaránt érdeklődik, bámulja a nagy munkásságot. Élete történetéből felemlíti (s a sok adat közül, mint kevésbbé ismertet, mi is felhozzuk), hogy már »jellemrajzai« készítésénél megírta Kossuth szónoklatáról is tanulmányát, de nem akarta kiadni s igy kéziratban maradt s hogy élete utolsó éveiben óhajtott volna a politikától menekülni, hogy elkészítse Magyarország történetét 1790—1848-ig, melyre már sok előkészített forrásai voltak, e helyett azonban csak azt tehette, hogy némileg sajtó alá rendezte naplóját, melyet 1856 óta folytonosan vezetett s melyben számos nagyfontosságu s részben ismeretlen adat van letéve. Karszékében halt meg — körülbelől igy fejezi be Csengery jellemzéséről irt sorait — s mint katona. Valóban katona volt, munkás zajtalan életével. Nem pathos s színpadi hatás, de annál valódibb önzetlen s fáradhatlan tevékenység jellemzi őt. Hazafi s ember — egyaránt betölti helyét s nagy érdeme, hogy elég önzetlen homályban zajtalanul működni. Az uj sír emlékeztessen bennünket e szép polgári erényekre s tanuljuk meg tőle ezeket, mert hiszen ha nem lenne utánzója s követője, elmondhatnék a költővel, hogy »omladékidőn reszketve fognék szétomlani, ahbon« (Éljenzés.) Az ünnepet gróf Szécsen Antal »Az angol politikai viszonyok befolyása a szárazföldre« czimű értekezése zárta be. Az előadó történeti essay alakjában kifejti az angol politikai viszonyok, főleg annak parlamentarismusának a szárazföld többi államaira való befolyását. Történeti visszapillantást vet Anglia befolyására Erzsébet királyné idejétől fogva egész a jelen századig s úgy találja, hogy Anglia példáját nyújtotta a politikai szabadság egyesítésének, a rend és jogtisztelet minden igényével és hatásos kormányzati erő érvényesülésével. Ébresztette az egyéni jogérzet és férfias öntudat politikai érzelmeit. A szabad szónak oly időben mutatta fel legfényesebb példáit, midőn hazánk kivételével a politikai működés csak a kabinetek és kormányszékek körében mozgott. Az angol magna charta s a mi aranybullánk csaknem egyidőben keletkezése s egyidejűsége a társadalmi s politikai állapot hasonneműségének tulajdonítandó. Bár a magyarok országfoglalása 200 évvel előzte meg a normannok hódítását Angliában, az eredeti szervezet s szerződések szelleme mindkét népnél egyenlően élt s a gyenge fejedelmek (nálunk András) ellenében ez adta meg az ösztönt az uj társadalmi s törvényes alap megalkotására. Angliában később, különösen a Stuartok idejében, igyekeztek a vallásos elemet is bevonni s előtérbe helyezni, de eredménytelenül, valamint a megindult alkotmányos mozgalom hatása mindinkább biztos, mert fejlődésre képes. Már a középkor végén több helyen igyekeztek az angol alkotmányt utánozni, újabban ez utánzás csaknem általánossá lett. S valóban nemcsak a szabadságnak megalapítása, de egyátalán az egyes polgárok érdekeinek az állam érdekeivel összekapcsolása történhetik ez intézmény által. De másrészről a társadalmi s politikai viszonyok szövevényes viszonyai miatt egyszerű utánzással bajos az igényeket kielégíteni. Ezért állandó s tartós ez utánzás csak oly helyen lehet, hol a tényleges viszonyok már előkészítették a talajt. A tetszéssel fogadott felolvasás után elnök a pályázati hirdetéseket felolvasottaknak mondván ki, a közülést berekesztettnek nyilvánítja s köszönetet mond a magas vendégeknek az ünnepélyen való megjelenésükért. A trónörökös, ki az egész két teljes óra hosszat tartó ülést a legnagyobb figyelemmel kisérte, felemelkedett helyéről , a közönség szűnni nem akaró éljenzései közt elhagyta a termet. Künn, az akadémia előtt az ülés alatt szintén nagy közönség várt a trónörökösre s riadó éljenzéssel üdvözölte. A trónörökös kocsijába ülve, egyenesen a budai várpalotába hajtatott. tus quo. Amit mi most kívánunk, azt mindig kívántuk ; a megyénkénti választás, a mi pártunk hagyományos szükségessége. Ami pedig a versaillesi assembléet illeti, az bizony nem alkalmas arra, hogy csodálat tárgyává tegye a választási módot, melybe kikerült, de hát én elfogadom az átalános választási jog gyakorlatát minden eshető következményeivel együtt. Az országon aztán a sor, hogy reagáljon és helyrehozza a hibákat, miket netán elkövetett. Szerencsére a reakció csakhamar beállott és üdvösnek, jótevőnek bizonyult. Azt hiszik tán, kérdem, hogy ha kerületenkénti szavazást alkalmaznak, a republikánus szellem oly hatalmasan nyilatkozott volna a nemzetgyűlés, a végrehajtó hatalom feje, a pártok, sőt Európa felől is? A kerületenkinti választást egy összetört tükörnek vették volna, melyben Francziaország nem találta volna meg saját képét. (Élénk taps.) Azt hiszik-e, hogy a végrehajtó hatalom legyőzöttnek vallja be magát? — Nem bevallja, hogy az ország csalatkozott, ki fogja jelenteni, hogy újra kell kezdeni a „hivatalosan gyakorolt jelöltséget a nagy napon. — Önöket ma egyesítette a megyénkénti szavazás, egyesítette a lajstromok egyhangúsága. És ez az első az, talán az utolsó is, hogy Francziaországnak az egyetértésnek s a köztársaság összpontosulásának e pompás jelensége adatott meg. (Taps.) Daczára az akczió ez egyhangúságának, daczára a lajstromok ez egyhangúságának, a hivatalos jelöltség meghozta gyümölcseit. Ha azt mondom, hogy a megyénkénti szavazás, csak ellenségeik erőtetett fegyvere, hogy a köztársaságot elveszítsék, én vezetem önöket vissza az eredeti felfogáshoz és elleneik távolítják el önöket attól. (Taps. Zaj néhány padon.) Mély meggyőződésem, hogy lehetetlen köztársasági kormányt alapítani miszsziója és kötelességei magaslatán, anélkül, hogy az átalános szavazás a legszélesebb és legátalánosabb alapra helyeztessék. (Taps a baloldalon és a jobboldal különféle padjain.) Nem félemlítenek meg a kamara egy részének tapsai; azt hiszem, hogy bármily maliczia rejtőzik is itt, magasabb eszme rejlik itt. — Én itt nem vagyok sem ügyvéd, se sugalmazott; szabadon beszélek, mint ahogy minden más gyülekezetben beszélnék. Hovatovább folyvást feljőbbvalónak találom a serutin de liste-et valamennyi választási rendszernél, a melyek azt megelőzték vagy követték. Laroche-Jaubert közbeszólására Gambetta kijelenti, hogy mindig támogatta Corbon és Tolain jelöltségeit, akik a szenátusban vannak és mindig reklamálta a munkások belépését a kamarába. Midőn hatalmában volt, egy creusei munkást küldött, hogy a creusei munkásokat adminisztrálja. Mást kellene felhozni itt, mint a választott és választó közötti integritás tekinteteit, hogy minden előzménynyel, minden hagyománynyal, minden élvvel szakítani lehessen s ez a köztársasági párt érdekei. Mert elvégre is mit jelent e bensőség ? Mi rejlik megötte? Mik a politikai kormányzat társadalmi következményei ? Tisztelt társunk azt mondá, hogy a választók sokat adnak arra, hogy tudják, váljon jelöltjük foglalkozik-e érdekeikkel, ami nem akadályozza, hogy találjon időt az átalános érdekekkel is foglalkozni. Én azt hiszem, hogy a leghatályosabb reform volna az, ha oly régimét lehetne találni, mely feloldja a megválasztottat a választóknak gyakran nagyon is nyomasztó bizalmaskodásától. (ügy van !) Helyezzék önök az emberi természetet az örökös megkísértetésekkel szembe, iheologiai nyelven szólva, mindig hajlandó az a rosszra. (Derültség.) Mi az oka ezen adminisztratív parlamentáris összetévesztésnek ? A megválasztott nem tehet különbséget akközt, hogy ki szavazott rá, ki nem, ő csak az elfoglalt positio megtartása végett is engedni fog a választókerületbeliek óhajainak. (ügy van!) Ha átalános választás volna, ez erőt kölcsönözne a köztársaságnak. Tisztelt ellenfelem azt is felhozta, hogy a lajstrommal való szavazás elfojtaná a minoritást. Vagy tudják-e önök, hogy mi az, amit igazán érdekesnek találok a szavazásnál? Ez az, hogy a lajstrom sokkal nagyobb erőt kölcsönöz az ország igazi majoritásának, de a mellett azért eléggé képviseltetni engedi a minoritást is. A lajstrommal való szavazásnál megvan az ország s a választó számára a lehetőség, hogy nagy választást tehessen, hogy a lisztát magának, megtartsa s azt kijavítsa. (Ellenmondás jobbról.) Önök ezt tagadják. Engedjék, hogy egy példát idézzek. 1871. julius havában történt, Páris ostromállapotban volt. Csupán egy pár köztársasági lap létezett. A konzervatív bizottság egy lajstromot készített, amelyen az ön neve áll Freppel úr. Egy köztársasági bizottság szintén elkészíti a magáét. És mi történt ? Az történt, hogy a választók maguk is készítettek lajstromokat és hogy a kilenc jelölt közül megválasztatott 4 konzervatív és öt köztársasági és ezek közt az a férfi is, kinek szerencséje van most ön előtt állni Neki nem volt bizottsága s a lajstromon egy tollvonással Freppel urat helyettesité. (Nagyon helyes.) Freppel: a választást az ön barátai tették. Gambetta: A választók tettek mindent, s annak bizonysága, hogy soha nem tévedtek, abban áll, hogy mindenkor az ön nevét törölték. (Derültség.) Freppel: Nekem 95.000 szavazatom volt. Gambetta: Igen, mint amely országban sokan a meghívottak, de kevesen a választottak. (Derültség.) Freppel: Ön Saint-Sebastienben volt. Gambetta: Ez ép a különös, megválasztottak, ámbár távol voltam. Freppel: Az ön barátai csinálták a választást. Gambetta: Természetes, hogy nem az önéi. Sajnálom, hogy egy collegámról kellett szólnom, de egy tényt idéztem, s azt hiszem, hogy nem mentem át a kellő korláton. (Helyeslés.) Azt tartom, hogy a listával való szavazás az igazi politikai szavazás, mert valamennyi választási mód közt a leghajlékonyabb, mert helyt enged a nézetek összeegyeztetésének és a transakcióknak és semmi jelentékeny helyzetet, nem hagy elmúlni anélkül, hogy ne gyarapítna. Innen van, hogy minden korban és minden párt, minden nagy parlamenti tehetségek a lajstrommal való szavazást a nemzeti akarat kifejezésének s a legitim minoritás legmagasabb garancziájának tekintették. Engedjék megjegyeznem még, hogy ez országnak mindenekfölött oly választási rendszerre van szüksége, mely nem enged helyt semmiféle visszatorlásnak, mely szünetlenül a tözszellem hatalmas forrásánál ifjúl meg ; s az átvános szavazatjogra alapított lajstrommal való szavazáson kivül, minden más csak kis patak, mely homokba vész, mielőtt a tribün lábához érne. (Élénk taps.) A jövő az önök kezében van, azon rendszertől függ az, amelyet önök fognak választani. Önökön áll termékennyé tenni a köztársaságot s a haladás utján megtartani, avagy azt vaczillálni s a pártoskodásnak útéve látni; önöktől függ egy igazi kompakt kormánypártot alkotni, mely elvezethesse Francziaországot dicső hivatása czéljához. Önök a mesterek, szabadságukban áll kimondani a »beati possidentes«-t, avagy az igazi köztársasági hagyományokhoz áttérni. De esdve kérem önöket, tekintsék a hibákat, a nyomorúságot, a tehetetenséget, amelyre a jelen választási rendszer minket kárhoztat és vizsgálják meg az erőknek, az elemeknek, az erélynek ama hullámait, amelyeket a nemzeti souverainitás zuhatagából meríthetnek. És én reméem, hogy önök nem fogják a latin költő keserű szemrehányásának magukat kitenni, hogy elvesztették az élet forrásait, hogy a puszta életet megmentsék. Et propter vitam, vivendi perdere causas. (Zajos taps és éljenzés). Gambetta beszéde. Gambetta a franczia képviselőház május 19-ei ülésén tartott nagy beszédében, melyre, miután egész terjedelmében előttünk fekszik, érdemesnek tartjuk most visszatérni, a bevezető szavak után, miket a táviró már közölt, így szól: Egyik tagtársunk a kerületenkinti választás mellett érvelve, felhozta, hogy e nemű választások igen szerencsések voltak 1848-ban és a versaillesi gyűlés idejében is legutóbb. Megbocsásson, de én ama példákat jobban ismerem, mint ő, ki azokat felhozva, akaratlanul is a megyénkénti választás mellett érvelt. Nem is szólok 1848-ról. Ezen év alkotmányozó gyűlése, tekintsük bár annak szellemét, vagy színét, felette áll minden kritikának, minden ítéletnek. (Élénk tetszés.) Volt-e nagy ember — nem szólva Thiersről — ki annak tagja nem lett volna? Valamennyit ott láttam. A konvent óta nem volt Francziaországnak oly tekintélyes gyűlése. (Tetszés.) Ami az 1849-ki gyűlést illeti, az elferdített megyénkinti választásból került ki, melynél sem az abszolút többség, sem a beírt választók egy negyedét nem kívánta meg. Mi nem ily megyénkinti választást kívánunk, mint volt a 49-ki; ennél sokkal jobb a sta A nihilisták a czárhoz. III. Sándor czárnak ápr. 29-én kibocsátott ismeretes manifesztumára a nihilisták feleletül egy proklamácziót bocsátottak ki, mely a »Narodnaja Volja« új nyomdájából került ki, s igy hangzik: III. Sándorhoz! Isten kegyelméből a minden oroszok császárjához és egyeduralkodójához, Lengyelország királyához és Finnország nagyfejedelméhez. A nép nevében, Felséged a gondviselés akaratának és a trónöröklési törvénynek engedelmeskedve, átvette az uralkodást, miután a gondviselés elszólította elődjét, II. Sándor czárt, azt a czárt, ki mint felséged is, a minden oroszok egyeduralkodójának nevezte magát, de ki fölött valósággal bérencz és haszonleső környezete teljesen uralkodott. A külföld II. Sándor czárt halála után szabadító czárnak, az udvari párt czári vértanúnak nevezte, átkozták gyilkosait; de a kortársak, kik mindent csak a félhivatalos nyilatkozatok szemüvegén keresztül néznek, nem vizsgálták, vájjon csakugyan szabaditó czár volt-e s vájjon a testileg fölszabadított földtelen parasztnak nem sokkal roszszabb dolga volt-e, mint a földdel biró jobbágynak. Hogyan vette át felséged a »fölszabadított,« a »reformált« birodalmat? A paraszt jogai még nincsenek törvényesen szabályozva; az az ígéret, hogy földet adnak neki, hogy feleségét, gyermekeit eltarthassa, mindeddig beváltatlan maradt, ellenben a hivatalnokok a legjobb birtokokat ellopták a maguk számára. A parasztnak egy nemzedéken át a legnagyobb áldozatok közt kellett küzdenie, csakhogy megfizethesse a váltságot, melyet a haszonleső csinovnik olyan tetemesre mért ki, hogy a parasztnak még egy évtizedig kell ledolgoznia és leéheznie fölszabadítását. Hát megtörtént-e a nagy tett, a parasztok fölszabadítása ? A tőkeuzsorával tönkre juttatja a szegény földmivelőt, a tőke és a korrupczió sorvasztják a szegény munkásosztályt, mind, mind a gyötrött munkás erejéből és munkájából szívja magát tele, míg a munkás felesége, gyermeke otthon bűzös, piszkos, szűk lakásban éhezik. Ez-e egy fölszabadított munkás élete ? Minden felsőbb rangú rendőr-poroszló közigazgatási után száműzhet egy munkás polgárt, aki neki nem tetszik — elég az a kifogás, hogy az illető politikailag gyanús ember volt. Mit törődik a legfelsőbb önkénynek ez a közege azzal, hogy parancsa által nem e egy egész család jut-e koldusbotra, a fiuk elzüllenek, a leányok elromlanak, mert ki akarna a száműzött gyermekével érintkezni, ki akarná őket támogatni, ki tanítaná őket imádkozni, hazát szeretni, hogy ennek fejében politikai megbízhatatlanság hírébe jusson ? Sokakat közülünk a puszta gyanúra börtönbe vetnek, hosszas és kínos vizsgálat után törvény elé állítanak s minden felsőbb presszió daczára a bíróság felmenti a vádlottakat. S hányat küldenek e fölmentettek, tehát igazaknak találtak közül Szibériába, mig családjaikat rendőri felügyelet alá helyezik! Vájjon ez a sokat dicsőített fölszabadítás, midőn az önkény hatalma áll a törvény, a biró fölött ? Minden ember isteni hittel született. Keresztyén, zsidó, török, pogány — mindnek meg van a maga vallása, mindnek türelmet biztosit az állam, csak azokat az igazi hívőket üldözik, a kik szentül ragaszkodnak valódi, igazi, ősi orthodox vallásukhoz, kiknek erkölcsei tiszták és szűziesek, akik joggal nevezik magukat óhitüeknek s talán egy szóban, egy szokásban térnek el az állam-egyház híveitől! Ezek az állami türelmetlenség vértanúi! Nincs fölszabadítva a vallás sem! A sajtó rablánczra van fűzve, azt kell írni amit e hatalmasok akarnak, különben megbüntetik és megrendszabályozzák. A hatalom fél a szabad szótól — nem szabadítja föl! Ez, felség, igazi, őszinte, ha képe annak az államnak, melynek uralkodását márczius 13-ika az ön kezébe adta; ezek azon állapotok, melyek sürgetően követelik a reformot, s ezekre az óhajokra felelt felséged a márcz. 29. proklamáczióval. Tehát felségedet is megcsalják, felségednél is gonosz tanácsadók uralganak, a felséged kormánya alatt is Szibéria jégmezőin vagy várai börtöneiben fog elhangzani a hit alattvaló becsületes szava! Felséged a népre apellál, hogy segítsen a hatalomnak, hogy az összes hit alattvalók közreműködjenek a gyalázatos rebellió kiirtásában, mely Oroszországot szégyennel halmozza el, a rend helyreállításában és az intézmények megerősítésében, melyeket Oroszország az ő jóltevőjétől, felséged szeretett atyjától kapott. Mi is akarjuk e rendet, de mindenekfölött az igazságot az intézményekben. Ha felséged isten kegyelméből a minden oroszok császárja, akkor joggal követelhetjük, hogy isten kegyelméből kormányozzon is, irtsa ki a gyomot, hogy szabad legyen végre az út a becsületes népfiak számára, hogy nyíltan megmondhassák a császárnak, hogy mit kíván ma az ország , mit fog követelni később ellenállhatatlan erővel.