A Hon, 1881. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1881-07-04 / 182. szám

182. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Hétfő, julius 4. Szerke­­ irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szint.ugy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere,­ Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Klaiso-hivatal­i Barátok-tere, Athenaeum-épület földszínt. Előfizetési díj s Portán küldve, vagy Budapesten házhoz kerdés reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ....................................................Sírt 8 hónapra....................................................6 *­­ hónapra .•■«..•••.. IS » Az esti kiadás postai külö­nkü­ldáséért felül« fizetés negyedévenként...............................1 » Az előfizetés az év foly­tán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mi»*­­lenkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás­o­­k a 3*r XIX. évi folyamára. Előfizetési árak : Egy hónapra . • • • » Évnegyedre . • • • ° * Fél évre . • • • 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetős év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadó­hivatalába (barátok­ tere Athenaeum-épület) küldendő A HON kiadóhivatala. Budapest, július 3. A tengeren túlról, az észak-amerikai Egyesült­ Államokból tegnap este oly hír ér­kezett, mely homályos lakonizmusa dac­ára a legkínosabb hatást idézi elő mindenfelé. E­­ borzasztó jelentés azt mondja, hogy Gar­field, az Egyesült­ Államok nemrég megvá­lasztott elnöke ellen merényletet követtek el. Lőttek rá, súlyosan megsebesítették, sőt egy másik verzió szerint már meg is halt, a­mit azonban eddig semmiféle jelentés sem erősí­tett meg. A jelentés azt mondja, hogy a me­rénylőt elfogták s igy nemsokára ki fog de­rülni, magánbosszú vagy politikai indok ve­zette-e a gonosztevő kezét gyilkos szándé­kában. A »Frankfurter Ztg.« két sürgönyt kapott Newyorkból. Az első szerint Gr­a­f­­fieldet meggyilkolták; a második sürgöny ellenben azt mondja, hogy az elnök csak megsebesült és felgyógyulása valószínű. A szokásos, régi frázis szerint a merénylő el­meháborodott. Mindenesetre be kell várni a közelebbi adatokat, melyek e mélyen elszomorító­bbr rejtelmes homályát megvilágítják. De bármi okozta légyen a kárhozatos tettet, mély szo­morúsággal tölt el a tudat, hogy aránylag rö­vid idő alatt már másodszor lövik le az Egyesült­ Államok elnökét. A köztársaság imádóit megint felriasztotta álmaikból egy pisztolylövés, gyilkos hangon hirdetve,­­ hogy az államnak a nép által választott fejét se tartják sérthetetlennek a gonoszok, a­kik előtt semmi se szent és sérthetetlen, hogy az aljas személyes érdekek, a magánbosszú hamarább hat el az elnöki székhez, mint a trónhoz s hogy a kik képesek a trónt meg­sérteni, azok bizony az elnöki széket se kí­mélik. Aggódva várjuk a felvilágosító hireket, melyek nem késhetnek sokáig s melyekből ki fog tűnni Lincoln sorsa jutott-e G­a­r­­fieldnek is. Garfield János Ábrahám életrajzát néhány sorba lehet összefoglalni. A legutóbbi elnöki választás előtt, melyen a köztársasági párt jelöltje volt, még csak szűk körökben ismerték nevét. Szül. 1831. nov. 19-én Ohio államban s a legalacsonyabb sorsból sa­ját erején küzdötte föl magát. Kezdetben fuvaros volt, majd hajóvontató. 1857-ben kezdett részt venni a politikai mozgalmakban. Felszólalt több gyűlésen s a figyelmet gyakran magára vonta beszédeivel. 1859-ben megválasztották Ohio állam szenátorának. A polgárháború alatt ezredesi rangot viselt, azonban a cricamaguai csatában oly vitézül viselte magát, hogy tábornoki rangot nyert. Szülőföldje 1862. óta egymásután kilenczszer küldte a kongresszusba kép­viselőnek. 1867-ben nagyobb utazást tett Európában is. Mint Ohio állam küldöttségének vezetője jelent meg a chicagói konvenczión, hol Shermann pénz­ügyminiszter jelöltsége mellett agitált. Grant a de­mokraták jelöltje, már tudvalevőleg Hayes előtt két ízben volt elnök, s most a köztársaságiak nagyon ellenezték megválasztatását, mivel nem akarták az elnöki tisztet állandóvá tenni s ez által illuzóriussá az elnökválasztást és magát a köztársasági­ államfor­mát is. Garfield nyugodt, mérsékelt föllépésével ma­gára vonta a gyűlés figyelmét és rokonszenvét, úgy hogy a­mire még nem volt eset, a konvenczió elhatá­rozta saját kebléből állítani jelöltet. Harminczötször szavaztak a kijelölendő személy fölött, de az abszolút többség nem került elő. Ekkor állították fel Garfiel­det s a harminczhatodik szavazásnál megvolt a nagy többség. Ő visszautasította ugyan a kijelölést, de ek­kor a gyűlés egyhangúlag ajánlotta föl neki a jelölt­séget. A szavazás alkalmával, tavaly november elején Garfield csakugyan túlnyomó többséggel meg is vá­lasztatott a demokraták jelöltje, Hancock tábor­nok ellenében. Elnöki székét 1. évi május 4-én foglal­ta el, tehát holnap lesz még csak egy negyedéve. A prágai zavargásokról tegnap megnyugtatóbb hírek érkeztek : a cseh fővá­ros utczáinak nyugalmát az éjjel semmi se zavarta meg, de apróbb kihágások azért foly­vást napirenden vannak, így pl. elfogtál a munkást, a­ki egy német tanulónak az utczán mindenki szeme láttára arczába köpött ; ugyanezt tették Hering és Weisz német tanárok leányaival, ráadásul meg is lökdös­­vén őket, úgy hogy a kiállott rémület követ­keztében megbetegedtek. Egy korcsmáros fe­nyegető cseh levelet kapott, mely »Hrom a peklo « szavakkal kezdődött s jelentette, hogy korcsmáját éjjel meg fogják rohanni. A Rezső trónörökösnek Prágából leen­dő elutazásáról szóló hírek egyre határozot­tabb alakot öltenek. A »D. Ztg.« már azt is tudni véli, hogy prágai tartományi kor­mányzóvá Edelsheim-G­yulai báró fog kineveztetni, míg budapesti katonai főkor­mányzóvá Szapáry László gróf altábor­nagy vétetett kilátásba. A német alkotmányegyesület tegnap este igen látogatott gyűlést tartott Prágában, melyen Schmegkal pártvezér elnökölt. A gyűlés egyhangúlag elfogadott egy rezolu­­cziót, melyben kimondatik, hogy a nyers és véres erőszakoskodás utolsó tényei megsér­tették a prágai németek polgári szabadságát és személyes biztonságát s követeltetik, hogy a németeknek a rendezett jogi állam hathatós törvényes oltalma nyujtassék. A kihágások egyedüli főrugója a nyíltan kimondott német gyűlölség. Az a gyanúsítás, hogy a németek provokálólag viselték magukat, visszautasít­­tatik, mint tudatos valótlanság és képmutató szépítgetés, ha csak nem kihívás már az is, ha valaki német. »Nemzeti és politikai el­veinkben — úgymond a rezoluczió — sem­miféle kényszer se fog megingatni. Az esemé­nyek bizonyítják, mit várhatnak a németek a cseh államjog uralmától.« A HON TÁRCZÁJA. Olasz dráma Petőfiről. Ha Petőfi Sándor még most is élne, ma se vol­na öreg ember s mégis dicsősége már egy emberöltő­nél régibb keletű s még egyre­­nőttön-nő tiszta fé­nye, a mint időben, térben távozik.« — Már is oly világhírrel dicsekszik, mint a másodrangu irodalom­mal biró nemzetek közt Puskint és talán Tegnert, a Frithios saga dalnokát kivéve senki. Rómában legközelebb egy verses drámai mű fog megjelenni G h i­n­i Antal ismert olasz költőtől. A darab hőse Petőfi Sándor. Czime: »Petőfi Sán­dor utolsó napja« (L’ultimo giorno di Sándor Petőfi.) Az »Ateneo Romagnolo« olasz folyóirat részle­tet közöl a darabból, melyet az »Eos« után prózá­ban mi is bemutatunk olvasóinknak. A mutatványt a szerzőnek egy a szerkesztőhöz intézett levele előzi meg, melyből kiemeljük a követ­kező pontokat: _ »E verseim. — írja Ghini — S ultimo giorno di Sándor Petőfi szima két felvonásos drámai költe­ményemnek képezik részét. Azt hiszem, fölösleges volna neked Petőfiről beszélnem, a­ki bár Olaszország­­­ban még eddig csak kevéssé ismeretes, de előtted mindenesetre ismeretes lesz. — De ha netán már elfeledted volna, felújítom előtted emlékezetét: Petőfi Sándor Magyarországnak legmodernebb és legna­gyobb lantos költője és egyike az utolsó magyar for­radalom legfényesebb ragyogású alakjainak és vérta­núinak. Mint hős halt meg Erdélyben, 1849-ben, a Segesvár mellett vívott csatában. 26-ik évének virág­jában, érzékeny kárára a fiatal magyar irodalomnak és a nemes magyar ügynek. E versek épen utolsó pilla­natait rajzolják, vagy legalább akarják rajzolni a fiatal bárdnak, ki övéit, az egyesült Ausztria és Orosz­ország által megkínzott hazáját áldva és a magyar szabadság elnyomóit átkozva hal meg.« A következő mutatványból kitűnik, mennyi elő­szeretettel foglalkozott Ghini a magyar Tyrtae­­oszszal. második felvonás. Első jelenet. (. .. . A lövések szüntével két katona egy hord­ágyon a színpadra hozza Petőfi Sándort, kinek hom­loka be van kötözve, arczán a halál sápadtsága ül. Jobbjában törött kardjával még folyton hadonáz, de keble zihálása s keresztbefordult szemei mutatják, hogy már végső küzdelmét vívja a nagy lélek.) Petőfi: Bocsássatok! Miért vontok el a harcztól s hoz­tok ide, hogy e dicstelen rögök fölött adjam ki lel­kem? — A harczosnak legóhajtottabb dicsősége,­­ hogy a harcz mezején, az ellenséggel szemben s a­­ lángoló napon zárhassa le szemeit az örök álomra. Szilárd lelke kedvteltebben száll fel a bátrak Istené­hez a harsonák szilaj rivalgása s a fegyverek hosszú, szakadatlan csattogása közepett. El, testvéreim, le a fejkötelékkel! Virág fakad, egy-egy piros virág min­den sebből s a halál szent angyala leszáll e véres tavaszhoz, hogy legelevenebb virágaiból koszorút kössön a nagy magyar haza homlokára. (Szünet, aztán szenvedéllyel). Isten veled, hazám, büszke hősök szülőföldje! Isten veletek szép álmok, kikkel korom tavaszán, féktelen képzele­tem szárnyain annyit enyelegtem! Ah, hazám, én nem fogom soha többé, tüzes ménemen a harczba nyargal­ván, himnuszt zengve, harmaid mély visszhangját föl­kelthetni s nem fog többé szivemben felhangzani a Múzsák és Amor szava, mely eddig röpke életemnek állandó lángja volt. — Isten veletek, kedves fiam, szeretett hitvesem; enyhe dombok kellemes szellői; Kárpátjaim magasztos bérczei, parti mocsárok gó­lyái s szülőföldem völgyei, ölében a fű között messze futkosó szilaj csikók! — És te, isteni nap, ki diadal­masan kocsizol át az égen és hirtelen keresztül leb­­bensz hazám felett: rántsd meg aranyos gyeplőidet s tekintsd: mennyi szerencsétlenség, mennyi a vér és az ellenség vasától hány bős van ledöntve porba! S ha ezzel némi szánalmat keltünk súlyos végzetünkért: be­széld el a föld valamennyi népének, kik mellett csak utad elvezet, oh, beszéld el szomorú sorsát hazámnak s azoknak, kik már a sírban nyugosznak. — Röpke ár­nyékkép a szülőföldtől messze leszek kénytelen bo­­lyongani, de vad, engesztelhetetlen s rémitő leszek zsarnokaival s árulóival szemben, mig csak le nem csap a csillagokból az ég haragja. (Szünet, aztán figyelve:) De hallja? Nem, nem csalatkozom! Miféle érthetetlen zajt hal­lok ?. . . Nyugtalan paripák nyerítése, sisakok csat­togása, aczélok villongása, düh- és örömkiáltások!... Ah! végre megérkezett a szent harcz napja! (Elcsöndesedik, melle küzködik a nehéz lélekzettel, majd összeránczolt homlokkal élesen tekint a távolba:) Kit látok amott ? Ki kel ki sírjából ? (Nyugtalanul előtörekszik:) Ki kö­zeledik amott fegyverek fényében s a harag villámá­val szemében, hogy a harczot újra kezdje ? (Kitörő örömmel:) Ég!! Rákóczy!! Üdv neked ősi vitézek első csillaga! Előtted leborulok, szabadság nagylelkű bajnoka, ragyogó fény a magá­nos éjben! (Fel akar kelni, de visszaesik a kő­­r­e:) Most fel, rohamra! — Eh, ki tart engem vissza ? Küzdeni akarok s elvérzem Erdély csatasíkjain. (Erőtlenül:) Ah, minő láng emészti halánté­kaimat s tépett keblemet ? . . . (Haraggal:) Gyűlöletes fajzat hóhér­ ura, kit a kikoldult szolgakar tart fenn, lándzsád hegyét Magyarország szivébe mártottad ? s hallgatod a mint száguldó paripáid lábai ropogtatják tört koponyáin­kat ? . . . Nyomorult! — Remegj, még nem merült ki egészen Petőfinek kardja és szava .... Adj erőt is­tenem, a legszilajabb harczi dalhoz. Rivalgásom hadd ingasson meg, mint a nádat!------­(Lassankint fölemelkedik végső öntudattal.) Hamar fegyverre, zászlókra, harczo­­sok!Föl, lapály és hegység magyarjai! Villámkint repítse lépteinket a hazaszeretet. Föl testvérek, emel­jük fel homlokunkat, rázzuk le a szolgaságot és le­gyünk büszkék s szabadok. (Megállapodik s rémülettel.) De mit látok ? Ah kegyetlen zsarnok! .. . Mégis tetézni akarsz bántalommal, taposni büszkén lábaiddal ?! — Oh, gyáva, fertelmes vadállat, szörnyűséges sátán! Hogy a bor, mely úgy vidít most, változzék méreggé benned! (Aggodalmasan s csendesen.) És gonosz sivár lelked legyen az égben és a pokolban átkozott! És ha az igaz keresztet kap, a te sírodon a bitófa álljon! (Remeg, szemei lecsukódnak, szava akadozik.) Ah, a halál .... fagya éri már szive­met .... Oh, hazám, ne feledd.........szavait látno­kodnak .........ki most meghal..........A­mi most ki­alszik .... az a te .... szabadságod! (Meghal.) — Szerbia függetlenségének ünne­pe, mint minden évben, ez idén is nagy ünnepies­séggel lett megülve. A város és a vár, úgyszintén a rakpart és a szerb hajók kora reggeltől fogva pom­pásan föl voltak díszítve. Reggel 10 órakor M­i­­h­á­l­y metropolita a székesegyházban, a­hol a fejede­lem, a fejedelemasszony, az összes miniszterek és fő­tisztviselők, a diplomácziai kar és a szolgálattevő tisztek, úgyszintén nagyszámú közönség volt jelen, a nagymisén czelebrált. A székesegyház előtt a testőr­század egy szakasza volt, a csapatok en pleine parade voltak zenekarostul a teraszon fölállítva. Az isteni tisztelet után nagy fogadtatás volt a konokban és 12 órakor a kivonult helyőrség ellépett a fejedelem előtt, a kit a fejedelemasszonynyal és az örökös herczeggel a fejedelmi termek erkélyén fényes kiséret vett körül. A város utczái és terei nézőkkel el voltak halmozva s a fejedelmi párt mindenütt élénk zsi­nókkal üdvö­zölték. A délutánra tervezett ünnepiességek, a nép­ünnep és a futtatás a kedvezőtlen időjárás miatt aug. 22-re halasztattak. Tegnap este nagy vacsora volt a konokban, melyre az összes miniszterek és a diplomá­cziai kar, úgyszintén számos katona és a polgári tiszt­viselő volt hivatalos. Vacsora után hangverseny volt theatre páréval és kivilágítás tűzijátékkal. Választási mozgalom. Szilágy-Somlyó, jul. 3. (Ered. sürg.) B­a­r­t­h­a Miklós függetlenségi 1112 szavazattal T­e- r­e­s­z­k­y István kormánypárti 758 szavazata ellené­ben képviselővé választatott. Nagy-Kőrös, jul. 3. (Ered. sürg.) Eöt­vös Károly függetlenségi Tanárky Gedeon (szabadelvű) ellenében szótöbbséggel megválasz­tatott. Diósad, jul. 3. (Ered. sürg.) Bölönyi József függetlenségi megválasztatott. Zilah, jul. 3. (E­r­e­d. s­ü­r­g.) A zilahi kerület­ben (Szilágymegyében) László Imre függetlenségi S­z­i­k­s­z­a­y Lajos szabadelvű párti ellenében megvá­­lasztatott. Czegléd, jul. 3. Verbovay Gyula függet­lenségi D­e­g­r­é Alajos függetlenségi ellenében meg­választatott. Aranyos Maróth, jul. 3. (Ered. sürg.) Aranyos­ Maróth választó közönsége M­i­g­a­z­z­y Vil­mos grófnak országos képviselővé harmad ízben tör­tént megválasztatása fölötti örömében fáklyásmene­tet rendez; a demostráczió általános. A lelkesedés a megye szeretett férfiúja iránt leírhatatlan. A város ki van világítva. Pápa, jul. 3. Láng Lajos szabadelvű párti nem 38, mint tévesen közöltetett, hanem 76 szavazat­­többséggel választatott a város képviselőjévé. (Ez eredményt a választási elnök közli). Bicskey Kálmán, a monori kerületben meg­választott képviselő, ma a szabadelvű párt tagjai közé iratkozott be. Fálk Miksa, ma vasárnap megjelent választó­kerületének székhelyén Keszthelyen, hol válasz­­tóihoz beszédet intézett,melyben elmondá, hogy a ki úgy mint ő, 30 éven túl foglalkozik politikával, az hozzá van szokva a közhangulat hullámzásaihoz; nem esik kétségbe, ha az áramlat reá nézve kedvezőtlen, ha pe­dig kedvező, csak kötve hisz annak állandóságában. Annál mélyebb azután a benyomás, ha azt látja, hogy azon bizalom és jóindulat, mely bizonyos körben iránta nyilvánult, nem múlékony tünemény, hanem mélyen gyökerezik a szivekben és minden alkalommal újabb meg újabb kifejezést nyer. Ily örvendetes tapasztalást tett ő a keszthelyi kerület választóival. Ezek 6 év előtt megválasztották őt, a jó­formán ismeretlent, ki másra nem hivatkozhatott, mint hogy az elnyomatás idején a mint tőle kitett, hazafias kötelességét teljesítette; há­rom évvel ezelőtt ugyanezen kerület ismét megválasztá­a őt, és ma harmadszor tiszteli meg bizalmával. Ez mél­ I tán megindítja még annak szívét is, a­ki a csalódások­hoz hozzá van szokva, és midőn ezért köszönetet mond, , megígéri, hogy minden törekvése ezen harmad ízben a nyilvánuló bizalom kiérdemlésére fog irányulni. Ő az országgyűlés berekesztése után késznek nyilatkozott beszámoló beszédét tartani, de a válasz­tók felmentették ettől, miként a gazda, megvizsgálat­­lanul írja alá azon sáfárnak számláit, a­kinek lelkiis­meretességéről meggyőződött. O ítéletet kívánt a le­folyt három évre nézve és a választók újabb megbí­zással tisztelik meg a következő három évre. Ez szük­ségtelenné teszi a lefolyt országgyűlésről, részletesen szólni, főleg miután szónok egy évvel ezelőtt megje­lent választói körében és az országgyűlés első és má­sodik évének eseményeiről számot adott. De annyit ma is ismételnie kell, hogy a helyzet ezen országgyű­lés alatt lelkiismeretes képviselőre nézve sokszor igen kényes volt. Mikor az országgyűlés megnyílt, befeje­zett ténnyel állottunk szemben, oly ténnyel, melyet a nemzet túlnyomó többsége nem helyeselt. E ténynek okozója egy átalános tiszteletben álló magyar állam­férfi volt, kinek tehetsége és hazafiassága átalánosan el van ismerve, kinek oly nagy része volt az alkotmá­nyos állapot helyreállításában. De ugyan ezen ma­gyar államférfiú politikája miatt sok igen jeles férfiú lépett ki a kormánypártból, kiknek hazafias érzelmei szintén minden kételyen fölül állnak, ily körülmények közt csakugyan nehéz volt az elhatározás. Sz­aló már tavaly elmondta az okokat, melyek arra indították, hogy a kormánypártot oda ne hagyja és a kormány megbuktatására ne törekedjék; az ő nézete szerint komoly konfliktusok veszélye nélkül még kísérletet sem lehetett volna tenni a történt dol­gok megváltoztatására, más­felől pedig nem volt oly államférfiú, a­ki az örökségre vállalkozni hajlandó és egyszersmind tekintélyes parlamenti többséget alakí­tani képes lett volna. Nem a kormánypártban való maradás volt akkor kényelmesebb, hanem kényelme­sebb volt a kilépés. Kényelmesebb volt azt mondani: történjék a­mi történik, változtatni rajta nem tudunk ugyan, de legalább mossuk kezünket és nem oszto­zunk a felelősségben. Felemlíti az országot ért elemi csapásokat és a kormánynak e tekintetben tett igen dicséretes intéz­kedéseit, a­melyeket más kormány, melynek épen ak­kor a kezdet nehézségeivel kellett volna megküzdenie, aligha végezhetett volna hasonló sikerrel. A financziális helyzetről szólva, konstatálja ugyan ennek javulását, de hallgatóit egyszersmind inti, hogy illúzióknak ne engedjék át magukat, hogy a feladat nehezebb része még hátra van. A rente konverzióra nézve elismeréssel nyilat­kozik a pénzügyminiszter erélyéről és ügyességéről. Igaz, hogy könnyebbségére vált a pénzbőség, ez azon­ban csak olyan mint a víz, a­mely nélkül a hajó meg nem mozdulhat, de azért a hajó minden vízbőség mellett is zátonyra futhat, ha nincs ügyes kéz, mely kormányozza. Azon ellenvetéssel szemben, hogy a tőkeadósság ezen korverzió következtében 140 millió­val emelkedett, kifejti a rentekölcsön természetét, mely abban áll, hogy a tőke soha nem fizettetik vissza, hanem csak a kamat; növekedett tehát az, a­mit nem kell fizetni, de több mint két millióval apadott azon összeg,amelyet évenként fizetni kell. Átmegy azután a fogyasztási adótörvényre, melynek megszavazását szükségesnek tartotta azon fentartással, hogy a kivitelben minden lehető könnyí­tés megadassék. Hivatkozik a kereskedőknek Buda­pesten tartott nagygyűlésére, mely tanúságot tehet és tett is arról, hogy ő ebbeli ígéretét híven be­váltotta. Részletesen fejtegeti Németországgal való ke­reskedelmi és forgalmi viszonyainknak legújabb stá­diumát, melynek hátrányai ellen az önálló magyar vámterület szóló nézete szerint, orvoslást nem nyúj­tana. Az önálló vámterületet nem tartja kívánatos jónak, hanem lgfölebb szükséges résznak, melyhez igen­is akkor nem csak lehet, de kell is nyúlnunk, ha nincs más eszköz, még nagyobb bajnak, tudniillik anyagi érdekeink károsításának elejét venni. A közigazgatás reformjára nézve elfogadja Sen­­nyey báró programmját, de megfoghatónak tartja, hogy csak lassan és óvatosan haladhat oly intézmé­nyek parlamentáris úton való átalakítása, a­melyek Magyarországon nem csak a szokás, hanem sokaknál egyszersmind a kegyelet tárgyát is képezik. Azon szemrehányást, hogy a jelenlegi kormány reformtevékenysége nem rendszeres, nagy részben igazoltnak tartja; de tekintetbe kell venni azt is, hogy itt épület átalakításáról van szó, a­melyben az átalakítás ideje alatt is lakni kell, és még akkor is, ha az építésznek kész terve van, ennek folytonos és következetes valósítása minden lépten-nyomon, hol egyik, hol másik ponton felmerülő pillanatnyi szük­séglet elodázhatlan kielégítése által félbeszakíttatik. Az utóbbi időben felmerült spec­iális kérdések közül felemlíti a polgárság és katonaság közti viszonyt, melyről tagadja, hogy az ellenségeskedés jellegével bírna. Itt egyesekről van szó, kiket a törvény minden szigorával meg kell büntetni, hanem őrültség volna, milliókat pazarolni egy hadsereg fentartására és fel­szerelésére, de elvonni tőle azon morális támogatást, a haza polgárainak azon rokonszenvét, mely nélkül semmiféle hadsereg győzni nem képes. Átmenve a keresztények és nem keresztények közti házasság ügyére, megjegyzi, hogy az erre vonat­kozó törvény, két ellenkező oldalról lett megtámad­va. Egyfelől azt mondják, hogy ezen kérdést átalá­­nosságban és elvileg a kötelező polgári házasság be­hozatala által kellene megoldani, másfelől pedig azt mondják, hogy a keresztények és nem keresztények közti házasság, a keresztény vallás elveibe ütközik. Mind a két álláspont jogosult lehet, de talán még in­kább jogosult egy harmadik álláspont, t. i. az , hogy a gyakorlati élet követelményeinek valami módon meg kell felelni. Ha valaki e végre a kormány által beterjesztett javaslatnál jobbat tud proponálni, ő ezt elfogadja, de miután magyar honpolgárok külföldön ily vegyes há­zasságokat kötöttek és még folyvást kötnek, tarthatat­lan állapot az, hogy, ha ezek hazájukba visszatérnek, e házasság törvénytelen, s hogy az abból származott gyermekek törvénytelenek legyenek. Akár így, akár amúgy ezen a bajon segíteni kell és nem szabad annyi tisztes családnak nyugalmát, társadalmi állását és vagyoni viszonyait beláthatatlan zavaroknak kitenni. Pártállásáról szóló tavalyi beszédében tüzetesen nyilatkozott. Neki nem szokása az ellenzéket bántal­mazni és annak akár értelmességét, akár hazafias ér­zelmeit kétségbevonni, de az ő meggyőződése szerint gyakorlati eredményeket legkönnyebben és legbizto­sabban a többség segítségével lehet elérni, mi azon­ban nem jelenti még a feltétlen alávetést, hanem el­lenkezőleg azon kötelességet invokálja, hogy kiki sa­ját meggyőződésének a kormánypárt kebelében is minden körülmények közt nyílt kifejezést adjon. Míg szólót ebben nem gátolják, ő a kormánypártot elhagyni nem fogja. Újból megválasztása azt mutatja, hogy válasz­tói ezen nézetet helyeslik. Végül azon reményének ad kifejezést, hogy valamint az ő részéről megvan, úgy a választók részéről is meg­lesz a készség, fentartani vele a politikai összeköttetésen kívül, azon szívélyes baráti viszonyt is, mely közte és választói között hat év óta fennáll »Önök — így fejezi be beszédét — új­ból megválasztották régi képviselőjüket, fogadják ké­rem, ráadásul a régi jó barátot is.« Küldöttség Ordódy közlekedési minisz­ternél. Ma d. e. 10 órakor egy 10 tagból álló kül­döttség tisztelgett Ordódy Pál közlekedési minisz­ternél. A csongrádi választók küldöttsége hozta fel s adta át a miniszternek. — Csongrád város újon választott képviselőjének a mandátumot. A kül­döttség minden egyes tagjának kalapja mellé hosszú fehér kokárda volt tűzve. A miniszter meghatot­­tan válaszolt a küldöttség vezetőjének lelkes szavai­ra, s miután a mandátumot átvette, szívélyesen ke­­kezet szorított a tagokkal, a­kik azután búcsút véve eltávoztak. Munkács, jul. 1. (Ered. tud.) Beregmegye m.­­kászonyi választó kerületének kormánypárti képvise­lőjévé L­i­t­e­r­á­t­i Ödön választatott. Minden tekin­tetben érdekes és tanulságos választás volt ez a szélső­bal nagyszájú és kormányt szidó, ócsárló­ korteseinek s vezérférfiainak. No mert, őszerintök a kormány étet, itat, veszteget; ők pedig csak a tiszta meggyőződés embereit és etetés, itatás nélkül viszik a választó ur­nához. Nincs és nem lehet oly kortesfogás, a­mit ne alkalmaztak volna a szélbal kortesei, de mind hiába! Magas születésű urfiak tánczoltak közöttük, a Bereg­szász híres kormányt átkozó­ kortesei megjelentek; a választás mellett levő szőlőkből pálinka­s borral teli kancsókkal integettek a Literáty-pártfelekhez; a be­vonulás alkalmával formális erőszakhoz folyamodva egyes szekerekre vetették magukat, minden etetés-ita­­tás s egy kis pénzmagnak elhintése daczára is Uray­ Imrére szavazott csak 593 szavazó, Literáty Ödön bu­­dapesi ügyvédre 1142. A szavazás esti 11 órakor ért végett, a Literáty-párt udvariassága folytán, mivel 4 községből még mintegy 160 választó szavazatlan ma­radt. Megjegyzendő, hogy Dreskó harmadik jelölt há­rom nappal a választás előtt leköszönt Uray javára. A szélsőbal urak pedig a választás után elhihetik,hogy ne tovább a »Tiszahátnál«, s nem azé a madár, a­ki legszebben fütyöl neki, hanem azé, a­ki megfogja. (1. 1.) Nagy-Kikinda.jul. 1. (Ered. tud.) Vá­rosunkban a győzelem tehát a kormánypárté lett, az­az hogy nemcsak a kormánypárté, hanem átalában a magyar állameszme híveié. S itt tűnik ki a győzelem rendkívüli jelentősége, melynek nagyságát méltányolni csak azok képesek, kik a mi viszonyun­kat, délmagyarországi magyarok helyzetét kellőkép ismerni tanulták. Mi tagadás benne, hogy az omla­­dina legfőbb emberei Nagy-Kikindán működnek, eszük és erélyök, következetes kitartásuk egy jobb ügyhöz volna méltó. Társadalmi nyomatékuk minded­dig túlnyomó volt s nem is lehetett volna elsenök győzelmet aratni ez alkalommal sem, ha a bölcs előrelátás nem haladt volna oly tervszerűen már évek óta. Úgy hiszem a legfőbb vezetőre, ki mel­lett méltó még a legjelesebbnek is küzdeni, Herte­­lendy József főispánra nem szükséges rámutatnom, nélküle a magyarság és a magyar állameszme hívei egy szétszórt csoportot képeznének. Vinczehidy Izidor a helybeli takarékpénztár igazgató, a gymnázium teremtője, méltán említhető a legelsővel egyetemben. E férfiú eszményi bűnszeretete, törhetetlen buzgó­­sága, társadalmi súlya kellett ahhoz, hogy oly nagy anyagi és erkölcsi erő fölött győzhessen a ma­gyarság, mint a minő fölött szerencsésen diadal­maskodott. Már a múlt választáskor e férfiú egy erős kisebbség élén állott, most pedig 270 magyar és 175 jó érzelmű szerb választóval 414 szerb és 13 bősz magyar ellen ő szerezte első­sorban a kormánypárt, illetőleg a jó hazafiak győzelmét. Osztoznak az ő ér­demeiben a működő bizottság tagjai, de az önérzet nemes jutalmát viseli szívében minden helyes érzelmű választó. Míg azok a magyarok, kik nem átallották múltj­ukkal és nemzetükkel szembeszállani, méltán vi­selik a politikai bűnösség bélyegét. Úgy hisszük, hogy a magyarság széles e hazában méltányolni fogja e győzelmet és annak tényezőit, hogy mindig lelkesen­­ fogja támogatni azon intézőket és intézeteket, melyek­­ itt Dél-Magyarországon, mint a nemzeti műveltség és a magyar birodalmi állameszme előre tolt őrsei mű­ködnek. E működés nem önző, s azért bízvást kérheti a kormány és minden becsületes magyar polgár elis­merését és rokonszenvét. (rk. 1.) Kézdivásárhely, jun. 28. (Ered. tud.) Azon hallatlan etetés, itatás, terrorizálás következté­ben, a­melyek a híres székely pucs nagymesterei és apró szentjei itten elkövettek, a tudatlan, nyers tö­megnek sikerült az Oláhfaluból elmenesztettetett rö­vid 3 év alatt 4 pártnál megfordult. Ugron Ákost függetlenségpárti képviselőnek megválasztani. Nemcsak hetek, de hónapok óta Kézdivásár­­hely csak­nem valamennyi kocsmájában a független­ségi párt kontójára ugyancsak folyt a mindenféle hó­dító italoknak és beszédeknek az özöne; a terrorizá­lásnak, megfélemlítésnek nem volt egyetlen neme, a­melyet mozgásba ne hoztak volna. Az ügyvédek fe­nyegetései, hogy az illetőről az utolsó inget is le­­exequáltatják, ha ellenök mer szavazni; bizonyos, ál­lítólagos adóslevelek aláíratásai mind szerepeltek; maga Ugron Ákos azon korcsmában ütötte fel a ta­nyáját (az összes jómódú kézdivásárhelyi polgárok­nál nem volt a számára egyetlen szoba), a­mely az ő pártjának a főkortes tanyája volt. Valóban szép társaság! A­mint halljuk, ő maga is annyira beleszeretett ezen népségbe, hogy elmene­telekor bizalmas körben kijelentette, hogy a kézdivá­­sárhelyi mulatságból többet nem fog kérni. Az 5000 forint, a­mint hazulról elhozott, nem futotta volna ki a mulatságot, s a­mint halljuk, a dálnoki expedíc­ió­­nak is az volt az indoka, hogy­ a Wt* áifuOJ -~u.

Next