A Hon, 1881. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1881-07-12 / 190. szám

190. szám. 19-dik évfolyam. Esti kiadás. Budapest, 1881. Kedd, julius 12. Szerkesztési Irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap az elemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK Mintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület földszám Előfizetési­­Hí­f Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hu­Tn­t'» reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ....................................................A tb­ 8 hónapra és 8 hónapra ...­...­. .1S­v Az esti kiadás postai kü­lö­nküldéséért felni­fizetés negyedévenkint ............................... S v Az előfizetés na év foly­tán minden hónapban maga kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, július 12. A cseh-német nemzetiségi ziva­tar és háborúság fontos és figyelemreméltó nyilatkozatokra bírja a németországi lapok egyikét-másikát, így a berlini »Post« a prá­gai csehek kihágásait »hallatlan eseménynek« nevezvén, megjegyzi, hogy a nem nagyon erős és öntudatos osztrák kormány közegei nem voltak képesek azokat megakadályozni. Ezután fölötte kemény támadást intéz a sza­­badelvű aera és Herbst ellen, megje­gyezvén egyebek közt, hogy Hichter és Bam­berger német liberálisok elvtársai: Herbst, Giskra, Bauhaus már voltak kormányon és hatalmi poloton, de politikujok által kény­­szerítették Ferencz József császárt és ki­rályt, ki a németekben látja a birodalom és hadsereg egyedüli (?) szilárd alapját, — a korona jogainak megmentése okából, — tő­lük külön válni. A Csehországban, Morvában és Sziléziában levő, átalában mind német nagybirtokosok, előbb gátolták a csehek el­hatalmasodását, de a szabadelvűek hazátlan elvhajhászata következtében, mely minden jogtól meg akará fosztani a koronát, a nagy­birtokosság konzervatív elemeinek nem ma­radt egyéb hátra, mint másutt keresni tám­pontot és hátvédet. Mint e sorokból látszik, Németországban is az ottani sajtó a kormányon volt osztrák »alkotmányosokat« teszi felelőssé a mostani állapotokért, — a­mit magunk elégszer han­goztattunk. Olaszország külpolitikájáról szóló római közleménye a »Pol. Corr.«-nek, mely táviratilag is jelezve van, következőleg hangzik : »A külpolitika terén egyelőre nincs sem­mi nagyobb, megoldásra váró feladat s ki­véve a Francziaországgal való utóbbi kelle­metlen súrlódásokat, ma nem áll egy fonto­sabb kérdés sem a külpolitika napirendjén, mely a mostani kabinet által inaugurált bé­kés fejlődésnek korrekt és legális magatar­tásnak politikáját, az ez iránti bizalmat­­ várhatná. A­mi a Francziaországgal történt kellemetlen differencziákat illeti, minden el­fogulatlan embernek meg kell adnia azt, hogy az olasz kormány daczára a fölmerült tömérdek nehézségeknek, oly higgadtsággal és mérséklettel járt el a kényes ügyben, a­mely a legnagyobb elismerést érdemli és csakis ezen korrekt eljárásnak, erélynek és határozottságnak, melylyel az olasz kormány a Francziaország iránt uralkodó izgalom ki­töréseit megakadályozni tudta, köszönhető az, hogy a Francziaországhoz való viszonyok, legalább külsőleg és hivatalosan a kölcsönös konveniencziának azon jellemével bírunk, mely komoly bonyodalmak kitörését meggá­­tolni képes. A­mi pedig a többi hatalmakhoz, neve­zetesen Ausztria-Magyarország és N­émetországhoz való viszonyokat illeti, a lehető legjobbaknak mondja a közlemény, melyet reggeli lapunk távirataiból már ismer az olvasó s melyet ennélfogva itt most nem ismétlünk. Az észak-afrikai zavarokról a kö­vetkező tudósításokat olvassuk újabban : Arra a hírre, hogy a szomszédos törzsek fellá­zadtak, iszonyú panique tört ki a Perregauxtól öt kilométernyire eső Saharia lakosai közt. E hir valót­lan volt, egy marabut terjesztette. A lakosok mar­háikkal együtt Perregauxba menekültek. A perre­gauxi községi tanácsos kertére 200 fegyert küldtek a helységnek Mascarából. Az Alfa-társulat birtokain tökéletes a munkaszünet. B u-A m e m a Sfid felé vonul, hol a Rezaina- és Djafra-törzsek kontingensei­vel találkozni vél. Most sincs vele több kontingens mint ennek előtte, de tevéinek száma beláthatatlan. Oránból 9-dikén este érkezett táviratok meg­­erős­­ik, hogy Bu-Amemának újabb támadása vár­ható, melyet valószínüleg a harrarok területe ellen fog intézni. Louis tábornok El-Ar­éba, Sebdu és El­­gor előtt három hadoszlopot képez, hogy a lázadók vezérét bekerítse. Pénteken négy párisi ezred negye­dik zászlóalja parancsot kapott az indulásra. Saussier tábornok különben a »Voltaire« munkatársa előtt kijelentette, hogy csak az őszszel fog hozzá a komo­lyabb operáczióhoz s azután is három hónapra van szüksége, hogy a délszakot teljesen megnyugtassa Nem is reményű, hogy Bu-Amemát, ki utó végre is csak egy banditavezér, személyesen foghassa el vagy vele nyílt csatába elegyedjék, beéri azzal is, ha elve­heti a kedvét az algíri területek háborgatásától s az országot megtisztíthatja rablóbandáitól. Sfax bombázását az ágyú­csónakok megérkez­téig abban hagyták. Toulonból két ilyen jármű érke­zett, Sfaxba: a »Leopard« és a »Gladiateur«. A bom­bázás folytatásánál csapatokat bocsátanak a partra, melyek a várost megszállják. A »Temps« közlése sze­rint a bombázás mély benyomást tett a benszülöttek­re, mikor nagy mecsetjüknek romjait látták; azzal áltatták magukat, hogy a próféta megóvja templomát a pogányok bombáitól. Hajlandók is volnának a meg­hódolásra, de a Kamemák, Gelák és Benizidák főnö­kei meg a lázadás vezére Ali-Ben-Khalifa en-Nefetti ellenállásra készülnek. Tunisz belsejéből jelentik, hogy a városok csendesek, míg ellenben a lapályos vidék s maga Tunisz városa nem a legbiztosabb. A maradeurok csapataira bukkannak, melyek pusztítva járnak vidékről-vidékre. A suessik hadija, Ben-Sultán jónak látta a Keruánba menekülést. Ali-Ben-Khalifa ugyanis felszólította őt, hogy vele egyesüljön s a láza­dókkal együtt a bej s a francziák ellen vonuljon, kü­lönben ötszáz lovassal támadja meg s törzsének asz­­szonyait és nyájait elraboltatja. A törzs egy része teljesítette is Ali-Ben-Khalifa parancsát. — Törökország osztrák hitelezői érdekében K. Calice egy jegyzéket készített, melynek a konstantinápolyi diplomácziai körökben nagy fon­tosságot tulajdonítanak. A jegyzék igen világosan ki­jelöli az osztrák-magyar monarchia álláspontját a tö­rök pénzügyi rendszabályokkal szemben. Valamint Boszniában és Herczegovinában Európa előőrse gya­nánt lépett fel, szintúgy a pénzügyekben is hasonló figyelő állást foglal el, hogy e téren semminemű lépés ne történhessék közreműködése nélkül. A franczia és angol hitelezőkkel folytatott alkudozások­­csak a to­vábbi intézkedések előjátékául tekintendők. Ausztria- Magyarországnak teljes joga van minden tekintetben meghallgatást követelni, mert a nagy török vasúti kölcsön Bécsben bocsáttatott ki s az 1872-iki török kincstári utalványok kiadásával az ausztro-ottomán bank vezérszerepet vitt. Ausztriában tehát igen sok államhitelezője van Törökországnak. Calice K. figyel­mezteti jegyzékében a portál, hogy Törökország osz­trák-magyar államhitelezői különös állást foglalnak el, mely nem engedi meg azt, hogy minden állami hi­telezőre egyenlő mértékben tekintettel legyenek.­­ Francziaországban és Angliában hasonlókép fel fog­ják vetni a kérdést, hogy mint kell elbánni az egyes államadósságokkal s e közben a kibocsátási árfolyam, a kamatok s törlesztés a méltányosság szerint tekin­tetbe lesznek veendők. A porta jól tudja azt, hogy az Ausztriában és Magyarországban elhelyezett kincs­tári jegyek, melyek csaknem névértéken adattak ki, nem redukálhatók oly mértékben, mint például a tö­rök konsolidék, a­melyeknek hitelezői nem tapasztal­nának nagy igazságtalanságot, ha e consolidék pél­dául 20—30°/o-ra szállíttatnának le. — A gy.-sz­t-miklósi vál.­kerületben nem Lázár Mihály, a­hogy egy összeállításban téve­sen közöltetett, hanem dr. Dobránszky Péter m. k. műegyetemi tanár szabadelvűpárti jelölt válasz­tatott meg. — Kraus altábornagy csehország küldetéséről a »N. W. Abendblatt« fontos, bár a »W. Abendpost« által megc­áfolt részleteket közöl. Ezek szerint Kraus elutazása Prágába azért szen­­ved halasztást, mert Kraus lovag megbízást kapott, hogy részletes programmot készítsen a rend és nyu­galom helyreállítása czéljából szükséges teendőkről. E programmot a minisztertanács meg fogja vitatni, mielőtt az uralkodó elé terjesztetnék helybenhagyás végett. A minisztertanács evégből csütörtökön tart ülést, melyre Kraust is meghívták. A tábornok to­vábbá messzeterjedő meghatalmazásokat kér, melyek által Prága és Csehország szűkebb körű ostromálla­pot alá helyeztessék, e szerint jogában állana a hely­­tartóságnak, hogy hat hónapra, egész egy évre felfüg­geszthessen bármely lapot, vagy bármely egyletet. A prágai egyetem ketté­osztását 1883-ig akarja elha­lasztani, mivel e kérdés gyors elintézése könnyen újabb zavarokra adhatna alkalmat; a Burschen­­sebaftoknak egy évig el akarja tiltani a színek vise­lését. Hogy az alkotmányos elvek követeléseinek ele­get tegyen a kormány utólagosan kérni fogja a tör­vényhozó testület jóváhagyását. Prazak miniszter azonban már­is kijelentette, hogy ő e rendszabályok­hoz beleegyezését adni soha se fogja, s ha a minisz­tertanács mégis elfogadná azokat, azonnal le fog mondani. Az irók s művészek kirándulása. in. Poprád, jul. 10 én Gyönyörű utat tettünk ; eseményekben szegé­nyebb volt ugyan a nap, mint a tegnapi,de emlékei maradandóbbak. A straczenai völgyet s e mellett a dobsinai jégbarlangot különben nem is kell dicsérni olvasóink előtt, oly kiváló szép­­ségüek e helyek, melyeknek hírneve ma már az egész országban, sőt messze az ország határán túl ismertes s melyek meglátása még a fásult kedélyeket is képes lelkesedésre buzdítani. Magasra emelkedő hegyi utón közel másfélórái­g, mentünk folyvást felfelé. Oldalt változó regényes ki­látás a völgykatlanba, mélyen Dobsina város kiemel­kedő goth templomával s másoldalt a világhírű ko­baltbányák, melyek egykor Dobsina városát az ország egyik leggazdagabb városává tették, úgy hogy polgá­rai adóját maga a város fizette ki, s még most is ter­mékenyek, de átszállás folytán nem oly jövedelmező. Fenyőfák a magas hegy ez oldalán alig fordultak elő de annál gazdagabb volt erdei virágokban. Fiatal emberek s leányok gyakran leszállottak, letépni egy vadrózsát, vadszegfűt, harangvirágot, gyűszűvirágot, s itt-ott sikerült egy pár szamóczát is szedni. A­mint azonban áthatoltunk a Homohegyen, egészen uj tájra jutottunk. Tisztán fenyvesek közt utaztunk s az előbbi szélcsend meglehetős hűvös széllé változott. Lassan beértünk a straczenai völgybe, keresztül mentünk Koburg herczeg nagyszabású vasgyárán s a fenséges sziklakapun s azután valódi svájezi vidéken jöttünk keresztül a 25—30 kanyarulaton csevegve végig futó Göllnitz patak mellett. Meglepett, hogy az aggteleki barlanggal ellentétben, itt már kész csinos svájczi épületeket s egész kis mozgalmas telepet találtunk. 1­210-kor a társaságnak csaknem minden tagja megérkezett már a jégbarlangba, azonban mivel a villámvilágitási munkákkal nem voltak készen, az első nagyobb csoport Dr. Pelech E. János megyei t. főorvos alatt csak kevéssel 12 óra előtt mehetett be a barlangba. A hosszas várakozásnak kellemes kár­pótlása volt a fényes kivilágításban. A 8874 □ méter területű barlangnak minden része világos volt melyek a petróleumlámpák által s ezenkívül minden neveze­tes pontot Minisch János bányai gázgyár villámvilá­­gitással díszítettek föl. Általában a barlang (hazánk­ban páratlanul) igen gondos kezelésben részesül. Mindenütt meg vannak a folyosók s lépcsők s ezért nemcsak veszélytelenül lehet a barlangban járni, ha­nem kényelmesen is s a nélkül, hogy az ember magát a piszoknak kitenné. A vendégeket a barlang minden részébe elvezették két csoportban s a nevezetesebb látni valókat különböző szinü görög tűzzel s villany­fénynyel világították meg. Délután 1122 óra tájban kerültek vissza a bar­lang mintegy félórányira fekvő bejáratától a vendé­gek, az ebéd azonban csak egy óra múlva kezdődött. Toasztok nagy számmal voltak, sőt ez alkalommal két terembe megoszolva több ízben egyszerre ketten is szónokoltak. Kaas, Feleky, Komócsy, Mesko pol­gármester, Verhovay, Tóth Lőrincz, Bercsényi vol­tak a nevezetesebb szónokok. Négy órakor szives bucsuzások közt útnak in­dultunk 44 kocsin s 1/28-kor érkeztünk meg gyönyörű úton Poprádra, hol csekély számunk daczára minden üres szobát le kellett foglalni számunkra, hogy meg­férhessünk. Húsz városon kívül fekvő gyönyörű helyi­ségében nagy előkészületeket tettek e czélra s a pa­­villonban késő éjig elfoglalták a helyet a vándor irók s művészek. A dobsinai jégbarlanghoz vártuk a Kárpátegy­let elnökét, de hiában, igy a rendezőség titkára Doli­­nay előre sietett, hogy egy kis rendet csináljon, azon­ban nagy rend nem jöhetett létre. Dobsinán elindulásunk előtt s a jégbarlang mellett levő vendéglőben igen csiszolt Serpentin tár­gyakat árultak s azonkívül a csodaszép barlang leírá­sát. Kár, hogy fényképeket nem lehetett találni, s pedig sokat vásároltak, mert a barlang szépsége iránt mindannyi lelkesült s — mi sajnos! — az aggteleki barlang rovására, holott e barlang is valódi termé­szeti csoda, csak az a kár, hogy mindeddig elhanya­golva van, míg a dobsinai jégbarlang a legjobb kar­ban tartott barlang csaknem egész Európában. .. — Az orsz. phylloxera bizottság közelebb tartott ülésén behatóan tárgyalta azon kér­dést, vájjon a kellő évrendszabályok megtétele mel­lett megengedhető-e az egy tagban összefüggő nagy szőlőterületen belül a szőlővesszők szabad forgalma s a vinczellér intézetekből a nemesített szőlővesszők kivitele. De érdemleges határozat egye­lőre még nem hozatott s a bizottság csakis abban ál­lapodott meg, hogy a szigorú tilalmat egyelőre fen­­tartatni rendelte, s a kérdés eldöntését a nagy bizott­ság hatáskörébe tartozónak jelenté ki. Továbbá elha­tározta a bizottság, hogy a fertőtlenítésre beszerzett nagymennyiségű szénkéneg az istván­­telki vinczellérlak pinczéjében fog el­helyeztetni, mihelyt az építés annyira előhalad, hogy ez lehetséges lesz. Az újabb injekczió kon­­statálása esetén elrendelt zárlatra vo­natkozó miniszteri tervezetet a bizottság helyesléssel fogadta s abba egy új pontot kiván felvétetni, mely­ben az illetékes hatóság szigorú felelősség mellett uta­­síttatik a zárlatelrendelő intézkedés pontos végrehaj­tására. Végül még a szőlők felülvizsgálásának kér­dése került szőnyegre, melyről a felvett jegyzőkönyv a következőket tartalmazza. Az országban lévő összes szőlőknek a múlt nyár folytán szakértő kiküldöttek által eszközölt fe­lülvizsgálata tudvalevőleg azon üdvös eredményt hozta, mely szerint a szőlők több mint kétharmad ré­sze megvizsgáltatván, nagy része eddig vészmentesnek konstatáltatott, a­hol pedig a vész már megjelent, ott idejekorán felfedeztetvén, lehetővé tétetett annak csí­rájában való elfojtása iránt intézkedni. Idő rövidsége miatt vizsgálatlan maradt ez alkalommal Erdélyben 13,000, Magyarországban mintegy 160,000 hold sző­lőterület. Terveztetik ennélfogva az eddig vészmentes gyanánt kontemplált erdélyi szőlőknek 3, a magyar­­országiaknak pedig 19, e czélra kiszemelt alkalmas szakértő által leendő megvizsgáltatása; oly módon, hogy a Magyarországon még vizsgálatlan területnek legalább fele, tehát mintegy 80.000 hold még a­z. évi őszig átkutattassék. A tervezett intézkedést a bizott­ság elvileg teljesen helyesli és magáévá teszi, a gya­korlati kivitelre nézve, mint adminisztratív intézkedés ez a minisztérium hatáskörébe tartozván, csak azon irányelvet kívánja felállítani, hogy a vizsgálatok lehe­tőleg a czélszerűség által megkívánt módon a tavaly megszakított kutatásokkal összeköttetésbe hozatván, első­sorban azon vidékeken eszközöltessenek, hol a szőlőtermelés, mint jövedelmi és kereseti ág első fon­tosságú szerepet játszik. Törvényszéki csarnok. A »Függetlenség« legújabb sajtópere. Ismét egybegyűltek az esküdtszék tagjai, hogy a kir. főügyészség által a közös hadügyér megbízásá­ból a »Függetlenség« ellen indított negyedik sajtó­perben határozatot hozzanak. Az inkriminált közle­ményt Lichtenegger Viktor írta a kolozsvári Bartha eset alkalmából. A tárgyalást vezető sajtóbí­­róság tagjai Kriszt János elnök, dr. Laszy Jó­zsef és Zsigmondovics bírák, jegyző Krenedics. A kir. ügyészséget mint közvádló dr. Székely Fe­rencz főügyészi helyettes képviselte, vádlott védője­­kép dr. Polonyi Géza ügyvéd orszgyűlési képviselő jelent meg. A kisorsolt esküdtek közül a közvádló ezeket vetette vissza: Abaffy Alajos, Bleyer Ede, Tors Kálmán, Matolay Elek, Takács Lajos, Z­u­b­e­k Bertalan, S­z­é­k­y Antal , P­á­r­t­o­s Béla. Vádlott által visszavettettek: Mandella Hugó, Hermann Károly, dr. Plufsich Frigyes, dr. D­o­­­i­n­g­e­r Gyula, dr. Heinrich Béla, Lenk Sándor, Zboray Béla és Herz János. Ezek után az esküdtszék így alakult meg: rendes tagok: A­n­t­a­l­i­k Károly, Martini Vilmos, Arkay Sándor, Schweiger Márton, P­e­r­l­a­k­y Kálmán, A­m­o­n József, R­á­k­o­s­y Jenő, ifj. Biszkara Edre, Neumann Rafael, Deve­­csics Gyula, Eberling Antal és dr. Ér­dy La­jos ; póttagok E­n­y­e­d­y Miklós és B­e­n­k­ő Kálmán. Az esküdtek meghiteltetése után vádlott az átalános kérdésekre hallgattatok ki. Lichtegger Viktor, 21 éves, róm. kath. kolozsvári szül. tanárjelölt. Felolvastatik a vádlevél s az inkriminált közle­mény, mely utóbbira nézve vádlott a törvény előtti felelősséget elvállalja. A kir. főügyészség által beadott vádlevél követ­kezőleg hangz­i : Tekintetes esküdtszéki sajtóbiróság! A Verho­vay Gyula által szerkesztett és kiadott »Független­ség« czimü polit. és társadalmi napilap 1880. év nov. 16-án kiadott 318-dik számában »A kardbojtos or­gyilkosok« feliratú s névaláírás nélküli közlemény­­ben az osztrák-magyar csász. és kir. közös hadsereg tisztikarára vonatkozólag a többi között következő kifejezések használtatnak : 1. Ausztriának a mi véres verejtékünkön hizlalt zsoldosai már nemcsak pénzünkkel rendelkeznek, nemcsak nemzetiségünket gúnyolják, nemcsak szent jelvényünket a zászlót tiporják sárba, hanem még életünk sincs miattuk biztosságban.« És hogy 2. Kétséget sem szenved, hogy midőn Rüstow és Dienszil az orgyilkosságot elkövették nem egyedül saját fejük után cselekedtek, hanem az a közös had­seregbeli tiszti kar nagy részének tudtával sőt akara­tából történt.« Miután e kifejezések közül az 1. alatti olyan, mely a csász. és kir. osztrák-magyar közös hadsereget ennek tisztikarát mint a törvény által elis­mert testületet becsületében gyalázza meg, a 2-ik pont alatti kifejezés pedig olyan állítást foglal magá­ban, mely ha való volna a cs. és kir. közös hadsere­get közmegvetésnek tenné ki; miután tehát az előbbi a btk. 261. §-ának súlya alá eső becsületsértés, az utóbbi ugyanazon btk. 258 §-ának súlya alá eső rá­galmazás vétségét foglalja magában; és miután az 1880. év decz. 29-én előterjesztett panaszfeljelenté­sem folytán, elrendelt vizsgálat során a kérdéses köz­lemény idézett kifejezései szerzőjének Lichtenegger Victor kolozsvári lakos, tanárjelölt vallotta magát s azokért a törvényes felelősséget el is vállalta, mind­ezeknél fogva a midőn az e tárgyú vizsgálati iratokat és pedig lényeges részében eredetiben, egyébként amennyiben az eredetiek a jelen alkalomból Verhovay Gyula ellen is beadott vádlevelemben csatolvák hite­les másolatokban ide csatolom,a büntetőtörvénykönyv 270. §-ból folyó kötelességemhez képest, de a császá­ri és királyi közös hadügyérnek az idézett tör­vény értelmében kiállított­­felhatalmazása alapján is ezennel vádat emelek nevezett Lichtenegger Viktor kolozsvári lakos tanárjelölt, mint a kérdéses »Kard­bojtos orgyilkosok« czimű közlemény előidézett kife­jezései szerzője ellen, az osztrák-magyar cs. és kir. közös hadsereg becsületének nyomtatvány által köz­zétett megsértése s ugyanazon módon elkövetett rá­galmazása miatt, s kérem a tekintetes esküdtszéki sajtóbíróság elnökségét, hogy a törvényszerű megtor­lás eszközlése végett az ügy tárgyalására határnapot tűzni s arra vádlottat megidézni; valamint engem is értesíteni méltóztassék. — Budapest 1881. évi ápril­ió 29 én. Kozma Sándor s. k. kir. főügyész. Az inkriminált czikk felolvasása után védő a következőket kéri felolvastatni: a kir. főügyészség által beadott halasztási kérvényt, az inkriminált czikket követő összes kolozsvári tudósításokat, a »Magyar Polgár« »Példás elégtételt követelünk«, a »Kelet«-nek a népgyűlésről hozott, a »Kelet Népé«­­nek »A hadsereg« czimű czikkét s végül a kolozs­vári hatóságnak az országgyűléshez intézett feliratát. A közvádló ezek felolvastatását ellenzi, mivel nem tartoznak a vádlott által állított tények bizonyí­tásához. Polonyi: Mielőtt az esküdtszék visszavonul, ama kérdést bátorkodom a t. közvádló úrhoz intézni, elismeri-e, hogy Diensztl és Rüstow legfelsőbb helyen megkegyelmeztettek ? Közvádló: Elismerem, hogy büntetésük hát­ralevő része kegyelmileg elengedtetett. — A törvény­szék erre visszavonul tanácskozásra. Beható tanácskozás után a törvényszék kihir­deti a felmerült kérdésre nézve határozatát, mely szerint az inkriminált czikket követő czikksorozat Kolozsvár hatóságának az országgyűléshez intézett feliratának felolvasása elrendeltetik, ellenben a többi hírlapi közlemények felolvasása, minthogy azok nem képeznek perrendszerű bizonyítékot, mellőztetik. Ezek felolvasása után védő azon kérdést kéri vádlotthoz intézni, vajon kapott-e a czikk megírásáért fizetést s milyen viszonyban állott Barthával ? Lichtenegger erre kijelenti, hogy ő fizetést czikkért nem kapott s Barthával őszinte baráti vi­szonyban állott. Ezzel a bizonyítási eljárást befejezettnek nyil­vánítja s felhívja a közvádlót vádbeszédének előter­jesztésére. Dr. Székely Ferencz vádbeszédében röviden emlékeztet a kolozsvári sajnos esetre, Diensel és Ros­­tov brutalitására s a sajtó lélekemelő összetartására, melylyel ezen szerencsétlenséggel szemben állást fog­lalt s azután ekkép folytatja: »Azonban tisztelt esküdt urak! e lélekemelő látvány, e tanulságos összetartás csak pillanatnyi varázslat vola , mert a hazai sajtó ezen itteni összhangját, a »Függetlenség« és még egy kolozsvári lap éktelen rivalgása csakhamar meg­szüntette. Avagy minek nevezzem a hangot, mely a két tiszt brutalitásán méltókép felháborodott közvé­lemény igazságos és azért hatalmas szavát az ártat­lan tisztikar ellen szórt becsületsértő és rágalmazó ki­fejezésekkel és a magukban véve is eléggé szomorú té­nyek elferdítésével eléktelenítette.Nem volt eléggé bor­zasztó a rideg való, miszerint Dienstl és Rostow Bar­­thát gyalázatosan összevagdalta ? El kellett ezt még torzítani azon valótlansággal: — hogy az nap reggel már a kávéházban több tiszt szemmel kisérte Bar­­thát, — hogy a tisztek hatan mentek Bartha lakáá­sára, — hogy a tett után egy hetedikhez menekültek, — hogy a támadás a közös hadseregbeli tisztikar nagy részének tudtával,­ sőt akaratából történt, — s hogy mint szerző magát kifejezte — Ausztriának ezen véres verejtékünkön hizlalt zsoldosai miatt még éle­­tünk sincs biztonságban ? És itt, t. esküdt urak, önkénytelenül azon kér­dés merül fel: mi czélja volt szerzőnek e disharmonia előidézésével, a történtekben ártatlan tiszti kar ezen jogtalan és méltatlan meggyalázásával ? Ha ezzel Barthának és a sajtószabadságnak ér­dekét akarta védeni, akkor rossz fegyvert választott mert a jogtalan piszkolódással a legjobb ügyet és ön­magát is csak kompromittálta. Ha azonban csak a botrányt akarta növelni, ez­­ — a jó ügy rovására — teljesen elérte. Csak az a kérdés­t, esküdt uraim, hogy »fog-e érte lakolni vagy nem?« Annak bizonyítása után, hogy az incriminált közlemény a közös hadsereg ellen becsületsértést és rágalmat tartalmaz, kéri közvádló, hogy vádlott ezek­ben vétkesnek nyilváníttassék. Polonyi Géza védő­beszédében első­sorban hangsúlyozza, hogy védencre még annyit sem mon­dott, mint a kir. ügyész. Lichtenegger csak egy egy­szerű tudósítást irt, mely hőven visszatükrözi a me­rénylet alkalmával uralkodott közvéleményt. Azon időben, midőn védencze az inkriminált czikket írta, Kolozsvárott minden ember úgy gondolkozott, mint ő. Védencze hirlapírói kötelességének tett eleget az eset hi­közlése által; csak akkor vétkezett volna, ha KÜLÖNFÉLÉK. A hivatalos lapból. Névviselési engedély, felsége megengedte, hogy szlavniczai Sándor Kálmán kis sztriczei lakos neve, magyar nemessége, előneve és czi­­mere Detkó József Jenő Istvánra átruh­áztassék. Adományozások. Ő felsége Buzogány Áron miniszteri titkárnak az osztálytanácsosi czimet és jelleget díjmentesen, Hazlinszky József felsőbányai plébános, alespeses és szentszéki ülnöknek, a szt.-G­ellértről máskép Bernátról nevezett Csanádi czimzetes apátságot adományozta. Megerősítések. A földmivelés-, ipar- és keres­kedelemügyi m. kir. miniszter, E­d­­ Tivadarnak a pozsonyi kereskedelmi és iparkamara elnökévé, továbbá Wimmer Adolfnak és Mihályi T. E. papírgyárosnak a kamara alel­­nökévé s egyszersmind a kamara kereskedelmi illletőleg iparosztályának elnökévé történt megválasztását, Müller Paulinnak a soproni kereskedelmi és iparkamara elnökévé, továbbá Bá­tz Ágostonnak és Kug­­­er Henriknek az em­lített kamara alelnökeivé s egyszersmind a kamara kereske­delmi, illetőleg iparosztályának elnökeivé megválasztását megerősítette. Kinevezések: A m. kir. pénzügyminiszter, Pan­­ikovich Kálmán pozsonyi pénzügyigazgatósági I. oszt. számtisztet, a beszterczebányai pénzügyi­gazgatósághoz ide­­igl. minőségű számtanácsossá, Juszt Géza és Hugyecz Pál számsegédtiszteket III. oszt. számtisztekké , G­e­c­s­e Benő számgyakornokot és Malay Mihály bányabiztossági írnokot pedig a selmeczi bányaigazgatósághoz számsegéd­tisztekké, Podborszky József zalathnai főbányahivatali számsegédtisztet, a maros­újvári főbányahivatalhoz III. oszt. számtisztté nevezte ki. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, Varga Ferencz tanárjelöltet és helyettes tanárt, a kaposvári állami gimnáziumhoz rendes tanárrá nevezte ki. Lubinszky Berta nagy-szebeni állami elemi ideiglenes tanítónőt állomásán végleg megerősítette. A föld­­mivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. miniszter, Ébersz Károly III. oszt. miniszteri számtisztet, II. oszt. min. számtisztté nevezte ki és Kovácsy Miklós tasnád­­szántói lakost, Szilágymegye tasnádi járására nézve, az állandó­ gazdasági tudósítói tiszttel bizta meg. Áthelyezések. A magy. kir. igazságügyminisz­ter, Kauf­fer Gusztáv szatmárnémetii kir. törvényszéki Angyalossy Ferencz ottani kir. járásbirósági végre­hajtókat kölcsönösen áthelyezte. Névváltoztatások. Id. Mellinger Rezső eszter­gomi lakos saját, valamint Zsigmond, Béla, Mór, Jenő, Dezső Gizella, Szidónia, Janka, Fáni, Paula és Ernesztin nevű gyer­mekei vezetéknevét »M­e d v­e i«-re, Paul Lipót szegedi lakos és Regina nevű kiskorú leánya »Páli­­«-ra, Berger Emma körmendi lakos Berény­i«-re, Kohn József szent-gotthárdi lakos »Léva­i«-ra, Altmutzer Zsigmond székesfehérvári la­kos János ház­i«-ra, dr. Deutsch Zsigmond budapesti la­kos »D­é­r i«-re, Czilczer Mór budapesti lakos saját, valamint Károly, Jenni, Arthur és Béla nevű kiskorú gyermekei ve­zetéknevét »D­é­c­s i«-re, Schmutzer Márk (Miksa) és Schmu­tzer Albert budapesti lakosok »V­u­k­o­v­á­r­i«-ra, Grosz Ber­­nát (Béla) szegedi lakos »Nagy«-ra és Prohászka Ferencz komáromi lakos »G­y­u­la­i«-ra változtatták nevüket. — Takács János lefolyt betegségéről és temetéséről lapunknak Kézdi-Vásárhelyről írják : Takács János jún. 18-án érkezett Budapestről Ko­lozsvárra a legkitűnőbb egészségben. Ott töltött pár nap után N.­Enyedre ment, hol régi ismerői és bará­­tátai társaságában szintén töltött pár napot ; itt egyik este a színházban meghűtötte magát és ily ál­lapotban látogatta meg elhalt öcscsének Vingárdon élő árváit. Majd Brassóban töltött pár napot vejénél, F­o­g­a­r­a­s­i György huszárszázadosnál. Itt már or­vosi segélyt vett igénybe s könnyebbülést érezvén, julius 3-kán Élőpatakot és S.-Szent-Györgyöt út­jába ejtve sietett Kézdi-Vásárhelyre gyámleánya és közeli rokona — Székely János reform, papné In­­cze Sarolta — látogatására. E napon szekéren utazva törődötten és betegen érkezett meg estve. 5-én dél­után orvosi tanácskozás tartatott felette; ugyanaz nap erős láz állott be s lélekzetvétele nagyon megne­hezedett s egy látogatójának ezt mondta: »Elpusztu­lok Székelyföldön, idejöttem halni közétek«. Fájdalom, előérzete nem csalt, mert daczára annak, hogy 6-án reggelre annyira javult állapota, hogy felkelvén, jó­ízűen reggelizett, ebédelt és rokonaival kedélyesen vacsoráit s 9 órától egynegyed 11-ig jól nyugodott, a mikor hirtelen felszökött ágyából s a legnagyobb mérvű forróságról panaszkodva, egy karosszékben csendesen kimúlt. Temetésén megjelentek Budapest­ről Koller Lajos tanácsos, Sebes Pál titkár, Rácz Sándor és Magyarevics távirdatisztek. Kolozsvár­ról : Szék­émi Ernő, táv. igazgató, Izsák István titkár, Dávid Endre, Pungur Béla, Pap János és Bakcsi Béni,„táv. tisztek. Brassóból: főállomási főnök Kopá­­nics Ödön, Mátyás Ödön és Zayzon Albert táv. tisz­tek. Képviseltették magukat­­ a temetésen: a »Szé­kely művelődési és közgazdasági egyesület« Szőcs József polgármester és Tóth István helyben lakó tagjai által, a »Természettudományi társulat« Erdé­lyi Károly helybeli felső népiskolai ig. által. Megje­lentek a temetésen városunkban levő minden hiva­talos testületek, a polgári és iparos társulatok lobo­góikkal együtt és a vidék intelligencziája nagy számban. — Koszorút küldöttek a koporsóra . A magyar királyi min. távirdai szakosztálya »Felejt­­hetlen első főnökének Takács János m. kir. távirdai főigazgatónak« (élő cser- és borostyán-koszorú). »Ta­kács Jánosnak, a feledbetlen családfőnek«, neje és gyermekei. — A kolozsvári távirda tisztikar »Feled­betlen főigazgatójának örök hálája jeléül.« — A sze­gedi távirdai tisztikar »Szeretett főigazgatójának.« — Die Beamten der Agramer Directions-Bezirkes ihrem boebverehrsten Generaldirector. — Székely Ist­ván és családja Medgyesről: »Jó, nemesszivü barát és pártfogónak.« — A brassói főtávirda tisztikar: »Ta­kács János felejthetlen főigazgatójának.« — A te­mesvári távirda tisztikara: »Takács János főigazga­tónak.« — A magyar földrajzi társaság: »Takács Jánosnak.« — A budapesti távirónők: »Méltóságos Takács János, országos távirda főigazgató urnák«.— A kassai távirda tiszti kara: »Beledbetlen főigazga­tójának.« — A kézbesítő intézet főnökei: »Méltósá­gos Takács János főigazgató urnak.« — A budapesti központi távirda tiszti kara: »Takács János szeretett főigazgatójának.« — A budapesti távirda-igazgató­­sági kerület személyzete: »Takács János szeretett főigazgatójának.« — A gyulafehérvári kir. távirda­­állomás személyzet Dekics Kálmán, Bencza Miklós, máskép itt volna. A czikkben nem a hadsereg tiszti­kara, hanem a kolozsvári tisztikar van megtámadva. Saját tapasztalataiból idéz példákat, mennyire üldözik az osztrá tisztek mindazt, a­mi magyar. Itt a rendszerben fekszik a hiba s mig ez meg nem változik, összekocczanás a hadsereg s a polgárok közt mindig esz. A ki nemes indokból becsületesen cselekedett, azt elitélni nem lehet s védenczem igy cselekedett, végzi védő s Lichtenegger felmentését kéri. A válasz és viszonválasz után elnök összegezi a tárgyalás folyamát s a verdikt alapjául szolgáló kér­déseket átadja az esküdteknek, kik határozathozatal végett visszavonulnak.

Next