A Hon, 1882. január (20. évfolyam, 1-31. szám)
1882-01-22 / 22. szám
22. szám. 20-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest 1882. Vasárnap, január 22. on Kiadó-hivatal Szerkesztési iroda : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illató minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak «1. — Kéziratok nem adatnak vissza. ÍNYVEZÉSÜK szintúgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Hifüzetétsi dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .............................2 írt 5 hónapra 6 » • 6 hónapra.................................. . . J IS » Az esti kiadás postai különk tudáséért felül* fizetés negyedévenkint ....... 1 » Az előfizetés ..7 év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, január 21. A szerb patriarcha kinevezése. A szerb patriarchai szék betöltésének nehéz és fontos kérdése, szerencsére, el van a«ajuuoeu to utuio,ugur, mmntua, cuixozqzid döntve. És pedig oly módon, hogy őfelsége A n- föl népében a hazafias szellemet, melyet eléggé gyeT'cfT'Germán bácsi püspököt nevezte ki patriárchává. — Úgy érezzük magunkat ezen kérdésnek eldöntése után, mintha könynyebben lélekzenénk, nem csak azért, mert egy jó hazafi jutott be azon oly kiváló és befolyásos állásba, hanem azért is, mert átalában véget értek már a szerb kongresszuson és azon kívül is a pátriarcha-választási dulakodások, pártmozgalmak és viszályok. A kérdés el van döntve és most már szent legyen a békesség! Ez volt az egyedüli és legszerencsésebb kivezetősút az Qmulsidum hinárbíból. És igaz hazafias örömmel csak gratulálhatunk a kormánynak, hogy ennek az útnak választását tanácsolta a kirónának, — annyival inkább, mert — mint a kir. biztos is hangsúlyozottan kiemeli a karlóczai kongresszuson — a királynak kétség bevonhatlan^Qfi^oJlLJdperezni a szerb patriarchát, mert azt a jogot százados gyakorlat szentesítette s a korona egy ízben — a 40-es években — tényleg alkalmazta is azt ugyancsak a szerb patriarchai szék betöltésénél. Ha nem lett volna meg ezen felségi jog, meg kellett volna azt teremteni, hogy legyen. Mindamellett a választási joghoz ragaszkodó szerb nép megnyugtatására azt is megjegyző Cseh királyi biztos, hogy a korona ezen tényleg fennálló kinevezési joga nem pratjudikál a szerb nép választási jogának. És mi hiszszük is, hogy mihelyt eljön az idő — és el fog jönni — mikor nem lehet tartani attól, hogy a szerb egyház kebelében államellenes törekvések és irányzatok érvényesüljenek, nem lesz szükség arra, hogy a korona éljen most már másodszor, tényleg gyakorolt kinevezési jogával, hanem használni fogja a megerősítés jogát a szerb egyházi kongresszus által választott patriarcha-jelöltre nézve. Hogy pedig ez az óhajtott idő bekövetkezzék, erre nézve az új patriarcha sokat, nagyon sokat tehet. Hazafias bizalommal el is várjuk ezt tőle, úgy az állam, mint magának a szerb egyháznak érdekében. Ha Angyelics, kinek kiváló tulajdonait úgy a királyi leirat, mint a királyi biztos dicsérettel emelik ki, jól felfogja és teljesíti nemes, hazafias hivatását, hervadhatlan érdemeket szerzene a haza, a trón, nem különben a szerb nép és egyház iránt. Hasson oda, hogy a gondjaira bízott egyház kormányzatára, ügyeire és sorsára ne gyakorolhassanak befolyást azon elemek, melyek saját önző érdekeiket hajhászva csak arra törekednek, hogy konkolyt hintsenek a szerb és a magyar nép közé, hogy konfliktust támasszanak, mégpedig, ha lehet, épen a szerb egyház köpenye alatt és annak eszközei segélyével a szerbek és magyarok, a szerbek és az állam között. Tegyen meg mindent, ne mulasszon el semmit, ami népe szellemi, erkölcsi és anyagi javára, fejlődésére vezet, de egyúttal a rendelkezésére álló tömérdek eszköz által világosítsa fel híveit arról, hogy itt Magyarországon nincs senki, a ki a szerb nép és egyház kárát, romlását kívánná, amint pedig ármányos népbolondítók, szájhősök és demagógok hirdetik, ébreszsze nem is büntethető gonosz és feltolakodott némely vezérei megrontottak, — terjeszsze az együvé tartozás érzetét s a honpolgári erényeket népe között; szóval hasson oda, hogy szerb és magyar megértsék egymást, megértsék érdekeiket. Azon föltevésben és biztos reményben, hogy az uj patriarcha maga is ily szellemben fogja föl hivatását s munkálni is fog annak betöltésére, szívesen üdvözöljük Angyelics Germánt a patriarchai széken s kívánjuk, hogy áldásos működése során megvalósítsa mindama szép reményeket és föltevéseket, melyeket egyfelől a haza, másfelől a szerb nép és egyháza jól fölfogott érdekében személyéhez fűzünk mi, fűz az ország. A szerb patriarchára a mi viszonyaink között oly magasztos misszió vár, mely egy kiváló szellemi képességekkel megáldott férfiúnak, minő Angyelics, méltán képezheti magas ambícziójának és életének végczélját ! Adja isten, hogy Angyelics neve és működése a szó legnemesebb értelmében új korszakot nyisson, a magyarországi szerb egyház és nép életében ! És úgy látszik, hogy Angyelics jó auspicziumok alatt foglalja el a patriarchai székét, mert — karlóczai tudósításaink szerint — az ő kineveztetésének már ténye is szakadást idézett elő azon párt kebelében, melynek működését föltétlenül károsnak tartották "úgyéiz államra, mint a szerb egyházra nézve. Miletics és egy töredék tiltakozni akartak Angyelics kineveztetése ellen, míg a többségre vergődött mérsékeltek Maximovics vezetése alatt elhatározták, hogy minden, megjegyzés nélkül tudomásul veszik azt s úgy is tettek. Miletics és Folyt magukramaradtak. Ez is a sokat szidott Tisza-kormány által a koronának tanácsolt aktus kifolyása s bizton hisszük, hogy lesz még folytatása is ! Sz. Gy. — Az országgyűlési szabadelvű párt hó 22-ik napján d. u. 6 órakor értekezletet tart. — Az átalános költségvetési vita valószínűleg jövő kedden előreláthatólag be fog fejeztetni , hogy azonban e napon a szavazás is végbe fog-e mehetni, ma még kérdéses. — A középiskolai törvényjavaslat tárgyalásának megkezdését, mint már jelentettük, a képviselőház közoktatásügyi albizottsága jövő febr. 6-ikára határozta. Ma reggeli lapunkban föl vannak említve azok nevei, kik az albizottság üléseire a tárgyalásban való részvétel végett meg fognak hivatni. Ezt kiegészítőleg biztos értesülés alapján írhatjuk, hogy a közoktatásügyi bizottság, illetőleg albizottság elnöke, Baross Gábor hivatalosan értesítette Simor János herczegprímást is, fölkérvén egyúttal a bíboros főpapot, hogy a tárgyaláson való részvétel czéljából megbízottat rendeljen, ki fel volna hatalmazva arra, hogy akár felekezeti, akár más szempontból szükségeseknek tetsző megjegyzéseit és észrevételeit kifejezésre juttathassa. — Nem kételkedünk ben A HONGÁKCZÁJA. SZERETVE MIND A VÉRPADIG. Történeti regény a Rákóczy-korból. Irta JÓKAI MÓR. 74-dik NEGYEDIK KÖTET. Folytatás. — Köszönöm, elég volt már a francziából. Mindent megértettem. A kuruczság is felállt hadirendben, az erdővel szemközt. Ocskaynak eszébe jutott, hogy épen igy állt Zólyomnál, és épen igy Strázniczánál szemben, álló egész nap, kurucz és labancz s nézett farkasszemet egymással, várva, hogy a másik támadjon. Az is eszébe jutott, hogy a zólyomi ütközetben úgy tudták a vezérek nemakaródzó hadaikat egymásra rávinni, hogy maguk kinyargaltak a tér közepére s kihitták egymást, személyes párviadalra. Szokás volt az akkoriban. Ő is megpróbálta. Végiglovagolt a hadrendbe felállított rongyosgárda előtt, ő megszókta a török-síp fúvó trombitást. — Hej fiam! tudod-e a nagyszombati nótát. — Hogy ne tudnám ? Szép nóta volt, de a hozzávaló verset még nem igen énekelgették a közvitézek, azt csak az urak danolták maguk között. »Jaj már minekünk Magyar nemzetnek, Kik feltámadunk Bebelliseknek. Szuhay Mátyás, Esze Tamás Kopasz fejének . Nagy pipáju, kevés dohányu Magyar nemzetnek.« — No hát fujdogáld ezt nekik. A török sip fújta a nagyszombati nótát, Ocskay László pedig sarkantyúba kapta a paripáját, kivágtatott egyedül egymagában a szép tarló mezőre , annak a közepére érve, ahonnan jól meghallhatták a hangját, elkezdett átkiáltani a németekhez, körültánczoltatva a paripáját, s magasra emelve a kardját: — Héj, német, nem vesz apád csibét? hallod-e. Kinek van lelke ide jönni egy pár barátságos kardcsapásra? A vasasok csapatjából rögtön kivált egy vezéri alak, s az is egyedül, minden kiséret nélkül, odanyargalt Ocskay elé. A vállán átkötött széles écharpe a tollas löveg igen magas tiszti rangra vallott nála. Mikor egészen közel ért, Ocskay meglepetve ismert rá. Ez maga volt a bán, Pálffy János, a trencséni szomorú ütközet diadalmas hőse. Egymásra nyargaltak s aztán öt hat kardvágást váltottak egymással, a minek nem volt más eredménye, mint ugyanannyi csorba a kardok élén. Akkor mind a kettő visszarántotta a paripáját. — Hagynék abba, brigadéros uram. Szóllta meg előbb a bán Ocskayt, úgy sem tudja egyikünk is megvágni a másikat. — Sok mindenféle oknál fogva. — Ugyan mit akar kegyelmed ezzel a rongyos pereputtyás itten ? — Kegyelmeteknek a fényes uniformisát még ennél is rongyosabbra tépni. — Próbálná meg! Ha a saját ezredével volna itt kegyelmed, nem mondom, hogy szívesen nem látnám. Még ma mind az én vendégem lenne. De Borbély Balázs rongyos gárdája a pokolnak kell az ajándékképen is. — De annak a háta mögött ott van az én egész ezredem. — Nincsen biz az, brigadéros uram. Van kegyelmednek Isztriczen legfeljebb kétszáz kurucz lovasa nyeregben, a melyiknek csak a feje józan, tudniillik a lova. — De ott vannak az öcsém Sándor és Csajághy Márton pihent ezredei. — Nincsenek biz azok, brigadéros uram, mert azokat leküldték Érsekújvár felé. Jobban tudom én azt, mint kegyelmed. Jobb lesz, ha mint jóbarátok válunk el egymástól: azaz, hogy »jó« ellenségek, kegyelmed se kisérgessen engem, én sem kegyelmedet. — Valljuk meg az igazat, bánus uram, kegyelmed is gondol olyanformát, hátha ez a bolondfejű Ocskay most ezzel a rongyos gárdával külön kaphatja a trencsini béróst, s még felcsúfolja a diadala végén ? — Hát az sem lehetetlen. A két szemközt álló dalia csak ilyen csendesen beszélgetett egymással: a paripák prüszkölve kapálták patáikkal a tarlót. — Hogy van odahaza a kedves famíliája kegyelmednek ? szólt a bán. — Köszönöm kérdését, mind egészségesek. — Vigye meg kedves asszonyának az én feleségem üdvözletét. Nagyon rám kötötte, hogy ha találkozom kegyelmeddel, el ne muílasszam átadni. — Nagyon örülni fog rajta. — No mármost hát Isten megáldj. Alá is út, fel is út! Én jobbra, kegyelmed balra, a migaz uraink megint össze nem találkoznak. Azzal megint kettőt-hármat vágtak egymásnak a kardjára s aztán megfordultak, széljel mentek. Mikor valami harmincz lépésnyire távoztak egymástól, a bán visszakiáltott Ocskay Lászlóra. — Brigadéros uram! Kegyelmedre sok szem néz. Nehogy valami mendemonda szófia beszéd keveredjék belőle: nem jó volna, ha kilőnénk egymásra a pisztolyainkat ? — De ez jó lesz. Aztán mind a ketten kilőtték egymásra a pisztolyaikat. A golyók fügyöttek erre arra. A két vezér visszament a maga csapatjához. A bán hamarább odaért a vérteseihez, s rögtön a megérkezése után hangzott a vezényszó, amire az erdő szélén felállított katonaság megfordult, s visszahúzódott a sűrűbe. Erre aztán a kuruczságnak megint nagy kedve lett volna utána vágtatni a visszavonuló ellenségnek, s nagy volt a zúgolódás, mikor Ocskay szájából meghallották a parancsszót, hogy ők is visszavonulnak Isztriczére. Az volt a szokás, hogy a közvitézek belebeszéljenek a hadvezér parancsolataiba. A trombitás volt az ezred szája. — Brigadéros uram! Jobb szeretnék, ha támadót fuvatna kegyelmed! Mind megennék azt a szarvasbogárnak öltözött németet odaát. Hadd fájjam a népnek azt a nótát, »hogy hát a nőnéd él-e még? hát a foga ép-e még? Rád-é, rád-é, rád-é, rád-é vicsorítja még?« (Ez volt a lovasság kedvencz csataindulója.) — Csak te fújd fiam, azt a nagyszombati nótát. De még Borbély Balázs is ungorkodni kezdett. Hogy de már mégis? Egy kis próbát csak illett volna tenni! Hátha a német parókáját elhozhattuk volna. Olyan jól kezünkben volt most, hogy soha jobban nem lesz. Mindenkinek jutott a nyereségből, csak a rongyos gárda megy el üres kézzel. Ocskay aztán oda dümmögött neki a fülébe. — Ne kívánj magadnak pajtás, abból a nyerességből. A te rongyos gárdád az utolsó csapat, ami veretlen maradt a hadseregből: szétverte az ármádiánkat tegnap Pálffy bán, teljes tökéletesen. A fejedelem is nehéz sebbe esett. Az ő menekülését védtük most ezzel a visszacsapással. Borbély Balázsnak is lekonyult erre az orra, hüvelyébe taszította a kardját, nem szólt többet, csak annyit mondott vezényszónak, hogy »apró púpos!« s aki azontúl hozzá szólt, mindenkit azzal gyanúsított, mintha nem volna törvényes szülötte az apjának. A zúgolódó rongyos gárdának aztán be kellett érni azzal, hogy visszatérőben a mezőn levágott rácz gyalogokat kifosztogathatta, a véres köpenyegeket fel is vették magukra, úgy parádéztak velük nagy kevélyen, amikor Isztréczére visszatértek. Iszonyú nagy volt a dicsekedésük. A ráczokat úgy kiirtották, hogy egész Ráczország üresen maradt, azután meg Pálffy bánt magát kergették meg valamennyi vasas ezredével , csak annak köszönheti megmenekülését, hogy jobb lova volt, meg a nagy erdőnek. Erre a diadalhírre aztán Ocskay lovasságának is egyszerre dühös kedve támadt a verekedéshez; most már ők is mennek. — Mentek fiaim aludni. Monda nekik Ocskay László. Megérdemeltétek: sokat fáradtatok az éjjel. Már ő akkor bizonyos volt felőle, hogy Pálffy I bán nem fogja a további üldözést megkísérteni. »Ezért is, meg amazért is.« Odafenn a kastélyban vártak reá már a futároktól hozott levelek: »Ocskay László brigadéros uramnak. Ibi, ubi.« Azok között volt Bercsényinek három levele. Mind a három más, egymással ellenkező rendelkezést tudatott vele. Találgathatta, hogy melyik legutolsó keletű. Annyit megtudott belőlük, hogy a fejedelem szerencsésen elmenekült a Nyitrán túl Zerdahelyre. A kapott sebe nem veszélyes. Azt úgy kapta, hogy amint felzavart hadának rendbeszedésére rohant, két mély vízmosáson kellett átugratnia lovával; ezt szerencsésen meghaladta, de a harmadik meredeknél a lova belebukott a mélységbe s nyakát szegte : maga a fejedelem, estében félre vetette magát s igy kerülte el az agyonzuzatást, de az arczát megütötte és elájult: most már ismét talpon van s rendeleteket oszt. Személyét nem kell félteni, az éjjel Vak Bottyán hatszáz válogatott lovast küldött a védelmére, azok megvédik a Nyitra hídját. A harmadik levélből azonban azt értette meg Ocskay, hogy az éjjel tartott haditanácsban elhatároztatott, miszerint Ocskay Sándor és Csajághy Márton a maguk csapatjaival siessenek le Érsekújvárra, az erősségvédő seregét szaporítani; Ocskay László pedig menjen a hegyek között a saját ezredét összeszedni. Ez arra volt jó, hogy Ocskay László mellől el legyen távolítva az a két alvezér, aki az isztriczei találkozásnál olyan hatalmasan pártját fogta neki a fővezérrel szemben. Azután pedig ennek a két embernek az eltávolításával megszűnt az őrállás Ocskay László fölött. A kik vigyáztak rá, a kik féltették, hogy eltántorodik , a kik szívének, lelkének gondolatait ellenőrizték, azok lettek tőle messze elszakítva. Most már szabad a vásár! De hát hogy tudhatta ezt a bűn ? hamarább, mint maga Ocskay László. (Folytatása következik.) Mai számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva, ne, hogy ő eminencziája ezen előzékeny figyelmet kelőképen méltányolandja. A nihilisták legújabb kiáltványa deczember 23-án (i. sz.) jelent meg a »Narodnaja Wolja« hetedik száma. A lap jól van kiállítva, finom selyem papírra nyomva, betűi világosak és olvashatók, de szivük kissé halvány. Első helyen e szám a már jelentett nov. 22-iki (1. sz.) proklamácziókat tartalmazza, a Sankowskira és a moszkvai árvapénzek ellopására vonatkozókat. Azután egy felhívás következik, mely igy hangzi: »A vörös« kereszt központi igazgatósága kéri a »Narodnaja Wolja« szerkesztőségét, hogy nyomassa le a következő felhívást. A vöröskereszt társulat központi igazgatósága czélszerűnek tartja funkciói átvételekor köztudomásra hozni, hogy a társulat czélja anyagi és erkölcsi segélyt nyújtani mindazoknak, akik gondolkozásmódjuk és lelkiismereti szabadságuk miatt üldözéseknek voltak kitéve. A központi igazgatóság felszólít mindenkit, álhm és nemzetiségi különbség nélkül, hogy erejéhez képest segítségére legyenek, hogy az óhajtott czélt elérje. Kövesse mindenki hívásunkat, akinek a szabadság drága, mindenki, aki fölismeri a hazánkat sok év óta elnyomó inquizitórius uralom nagy igazságtalanságát, és ha nem volnánk képesek minden bajt jóvá tenni, minden szerencsétlenséget eltörölni, melyet..................szabadítsuk meg legalább kortársainkat, az alól a vád alól, hogy közömbösek maradtunk ama játéknál........... mely szemeink előtt foly le. — Az ellenőrzés kedvéért az igazgatóság kéri, hogy a tárgyak és az adományozott összegek ugyanazon a lapon jegyeztessenek föl névaláírással vagy álnévvel. Jegyzékek a »Narodnaja Woljá« ban és külföldi lapokban fognak közzététetni. A Narodnaja-Volja párt vöröskereszt egyesének központi igazgatósága. Ugyanabban a számban közzététetik a népek felszabadításának művére újabban befolyt adományok jegyzéke, mely szerint 128 személy összesen 7770 rubelt és 70 képeket adományozott. — Gambetta és a revideáló bizottság. A tegnapelőtti szavazás a franczia kamarában — mint a »Köln. Ztg.«-nak Párisból jelentik — minden táborban váratlan meglepetést okozott. Még a lajstromos választás ellenségei se vártak ily lesújtó többséget, ezért táborukban roppant nagy az öröm. Mindenki egyetért abban, hogy a lajstromos választás el van temetve. Főleg a kamara akarata volt ellene irányulva, míg a 32 közt csak 3 nyílt ellensége volt a szenátusi revíziónak. A bizottság összeállítása, jól áll érte, hogy a lajstromos választás elvetését fogja indítványozni; ellenben bizonytalan, nem fogja-e indítványozni az alkotmány összes revízióját, melyet a szenátus a maga idejében természetesen elvetne. A »Justice« a tegnapelőtti szavazást megsemmisítőnek mondja és nem hiheti a szavazatarány megváltozását; gyors elnapolást követel és így végzi: »Néhány nap múlva a kamara vagy a minisztérium lent fog heverni.« Az »Intransigeant« ujjong, hogy Gambetta leveretett. Sose csinálok — úgymond — egy minisztériumnak oly oppozícziót, mint ezúttal köztársasági minisztériumnak egy köztársasági többség. A gambettisták nagyon le vannak verve és nyíltan bevallják a leszavazás súlyát. Némi gyönge vigaszt a többség összeállításában keresnek, mely ugyan elég tarka, de a lajstromos választásra nézve fődolog az osztályokra adott szavazatok összehasonlítása. Ebből kitűnik, hogy 438 szavazó közül 300 Gambetta ellen szavazott; 138 a puszta revízió mellett van és ezeknek alig fele a revízió mellett összekötve a lajstromos választással. Gambetta azonban nem adja föl magát. A »Rep. Française« meggyőződve látszik, hogy a képviselői kamara a revideáló bizottság szavazatát nem fogja megerősíteni, a radikális kabinetet nem fogja megbuktatni, mely egyedül valósíthatja meg az óhajtott reformokat. A »Voltaire« egy tory-minisztériummal ijesztget, mely csak a köztársaságiak benső egyetértésével akadályozható meg. — Flocquet az »Union Republicaine«-ben azzal fenyegetődzik, hogy Gambetta szükség esetén az ellenzék élére fog állni úgy, hogy az új minisztérium semmit se tehet, és azután ismét kezébe ragadja a kormány gyeplőit. Ekkor egy pár évet veszteni fog és a reakció a köztársasági kormány ingadozását talán előnnyel fogja kizsákmányolni, hogy a köztársasági többséget az országban kevesbítse. A gambettista lapok e pesszimisztikus kifakadásával szemben a többi köztársasági lap dicséri a képviselőket szilárd magatartásukért és sürgetik, hogy a bizottság siettesse munkálatait. About »XIX. Siecle«-je azt veti szemére Gambettának, hogy a kormányt kedvező viszonyok közt vette át, de Francziaországot új válságba helyezte, hogy az először nyugtalanított, azután izgatott közvélemény ellenére kormányozzon. Brisson »Le Siécle«-je felszólítja Gambettát, vallja be tévedését, és bízza egyedül a kamarára az alkotmány-változtatás feletti határozatot, anélkül, hogy a minisztériumot lekösse. A demokráczia elvárja tőle ezt az áldozatot. A 33 tag revideáló bizottsága Margainet választotta elnökévé. A bizottság azt hiszi, hogy jelentését már a jövő hétfőn a kamara elé terjesztheti tárgyalás végett. Vasárnap képviselők gyűlése lesz oly czélból, hogy az előbbi baloldalból és a köztársasági egyesületből új egylet alakíttassék »Demokraták egylete« névvel. Budapest, január 21. A két ellenzék egymáshoz való viszonyán szenny vagy mi támadt, ezt mossák, tisztázzák a — a közönség előtt egyre. Ma is igen érdekes mozzanata volt ez a gyűlésnek. Gr. Apponyi kiterjeszkedett ugyan beszédében e mellett sok egyébre is, mert főczélja most is Tisza megtámadása volt, de ugy látszik ebben nem volt szerencsés. Pénzügyi fejtegetéseiben oda lyukadt ki, hogy elfogadta gr. Szapáry eredményeit, vagyis azt, hogy az 1875-ki mérleghez képest az 1882- diki csakugyan 10 millióval javult, de sietett hozzátenni, hogy ha a kormánynak ez eredmény eléréséhez 18,8 millió adóemelés kellett, mikor lesznek ez után pénzügyeink rendezve ? E hozzátoldásra egyszerűen azt a megjegyzést kell tennünk, hogy ha így állna is a dolog, meg kell emlékeznünk azon nehézségekről, melyekkel a rendes viszonyoktól merőben eltérő időközben küzdeni kellett. Ilyenek voltak : az árvíz-veszedelmek, melyeknek a költségek szaporítására és bevételek elmaradására egyaránt hatásuk volt, a boszniai nagy arányú kiadások, a vasutak államivá tétele körül tett erőfeszítések. Ezek mellett elfeledi Apponyi azt is, hogy a beruházások nemcsak emelkednek, hiszen gr. Szapáry ebben mutatta be a javulást, hanem, hogy egyúttal több helyen befejezésükhöz közelednek. Tehát egyfelől hatásukat az 1875-kieknél s az előbbi időből valóknál rövidebb idő alatt fogják éreztetni, másfelől az újszászi, budapest-zimonyi vasutak befejezésére fölvett nagy összegek már a jövő évben véget érnek, és ha csak ennek következtében fog a mérleg 14 —15 millióval javulni, azt csak annak tulajdoníthatja az ellenzék, hogy az idén az ideiglenes nagy öszszegeket is állandó normális deficitnek számítá föl. A főtámadást azonban Apponyi egy rectificatio ürügye alatt Tisza Kálmán ellen intézte, akiről azt tételezte föl, hogy K. Senynyeyt támadta meg azzal a mondásával, hogy midőn a bankegyezség és Bosznia megszállása alkalmával lemondott, nem volt másnak bátorsága helyette kormányt vállalni. Holott Tisza ezzel nem csak Sennyeire, de másokra nézve is csak egy tényt konstatált, melyet Apponyi sem vont kétségbe. Kár volt tehát b. Sennyey mindenki által sajnált betegségét és távolmaradását felidézni, mert a provokált Tisza még csak a tény konstatálásán sem ment túl és ennek felemlítését sem kereste. Különösen vétett pedig az igazság ellen Apponyi akkor, mikor kereken tagadta, hogy Tisza az 1878-ki kiegyezés által bármiben is, beváltotta volna az 1867-ki kiegyezés javítására tett ígéretét, mert aki a banknak és fiókjainak mostani működését, a restitutio megoldását és ennek Apponyi által is 7 millióra becsült eredményét összehasonlítja az előbbi állapotokkal, annak észre kell vennie, mennyire eltért Apponyi az igazságtól. Tiszának rögtönzött cáfoló beszéde főleg e pontokban, igen sikerült volt, de különösen hatásos volt az a része, melyben Apponyi gúnyos szavait utasítá vissza, melyekkel a saját sikere felett desperáló pártvezér vélte boszuját oly formán kielégíteni, hogy saját törekvésének czéljául azt tűzte ki: „a nemzet jóltevőjévé« lenni akkép, hogy e nemes ambitiót másoktól megtagadja s hogy Tiszának alternativ programmot tulajdonítva, azt insinuálta, hogy neki mindegy, ha valamely dolog igy nem megy, hát »ugye is jó. Tisza sikerrel mutatta ki, hogy bizonyos kérdésekben nagy államférfiaknak is volt alternatív programmjuk, az ő alternatívája pedig csak abból állott, hogy nem vonult vissza és nem hagyta az országot zavarban akkor, mikor mások a nehézségektől visszariadtak. De az alternatív programm jogosultságáért ma nem kisebb ember mint Szilágyi Dezső állt ki, természetesen nem Tisza érdekében, hanem Saját védelmében. Alig hogy elhangzottak Apponyi súlyos vádjai Tisza ellen, Kelly szólalt fel, kinek szavai által Szilágyi érintve érezvén magát, felpattant s megfeledkezvén arról, hogy Apponyi milyen theoriát állított fel, hosszasan fejtegette azt, mennyire jogosult a vámkérdésben alternatívát állítani fel, a közös vámterületet és külön vámterületet egyaránt elfogadhatónak mondani bizonyos feltételek alatt. Kiváncsiak lehetünk arra, várjon Apponyi alkalmazza-e satyráját Szilágyira, ki alternatív programmot állított fel. Szilágyi felszólalása, úgy Apponyi beszéde egy lépéssel tovább vitte az ellenzék két árnyalata közti mosakodást. Mindketten visszautasíták Helly felhívását a közeledésre, holott Somssich fellépését előzetesen és utólagosan is kevés kivétellel mindenki ekkép magyarázta. Hogy sokan vannak, kik hajlanak ez irányra, bátran merjük állítani. Apponyi merev fellépésének valószínűleg előbbutóbb ez irányban lesznek következményei. Ha igen, ez lesz az idei költségvetési vita egyetlen eredménye. A képviselőim bizottságaiból. A véderő bizottság ma délután 5 órakor Ivánka Imre elnöklete alatt tartott ülésében, melyen a kormány részéről Szende Béla honvédelmi miniszter volt jelen, tárgyalás alá vette a magyar korona országaira eső hadjutaléknak az 1880 évi népszámlálás alapján való megállapításáról, illetőleg az 1873. évi 37. törvényczikk módosításáról szóló törvényjavaslatot, mely szerint a véderőről szóló 1868. évi 40. törvényczikk értelmében a magyar korona országaira eső hadjutalék az 1880. évi népszámlálás eredményének alapján az eddigi 342,988 fő helyett 331,441 főben állapíttatik meg.