A Hon, 1882. január (20. évfolyam, 1-31. szám)
1882-01-29 / 29. szám
29. szám. 20-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1882. Vasárnap, január 29. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza* HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiaduó-hivatal * Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetésii dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 írt 5 hónapra ........... 6 »-6 hónapra................................. . . . . 18 » ' Az esti kiadás postai különk áldáséért felülfizetés negyedévenkint........................................1 » Az előfizetés tiz év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás 23. a 1882-dik XX-dik évi folyamára. Előfizetési árak : Egy hónapra . . • • 2 frt Évnegyedre . . • • 0 * Kél évre . . • • 12 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés ív negyeden kint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadóhivatalába (barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON kiadóhivatala, Budapest, január 28. Az ország több részében a közjogi alapon álló lemnek tömörülése indult meg a szélsői bal ellenében. Az indító okok részben politikaiak, részben helyi érdeknek. E tömörülés a mérsékelt ellenzék köreinek határozottan nem tetszik. Teljes erővel küzdöttek a szombathelyi egyesülés ellen, sikertelenül,azt lehet mondani minden eredmény nélkül, mert Vas megye egész értelmisége csatlakozott a szabadelvű párthoz a szélsőbal elleni sikeres küzdelemre ezt tartván legalkalmasabbnak. Most hasonló mozgalom van fejlődőben Aradon hasonló okokból, hogy úgy mondjuk szükségből. A mérsékelt ellenzék hívei nem okulva a tapasztalatokon, a reájuk is bekövetkezett vereségen, az eredménytelen küzdelmen, most újra ellenszegülnek annak, melynek okát adván minden betűjökben elárulják azt, hogy van valami, ami a közjogi alap veszedelménél is roszszabbul esik nekik és ez saját párttörekvéseik hiábavalósága és a Tisza-kormány fenmaradása. Nem bocsátkozunk most annak fejtegetésébe, hogy mennyiben tekinthetők komoly, higgadt és következetes politikusoknak azok, kik jajgatnak a közjogi alap veszedelme felett, még a kormányt is annak kockáztatásával vádolják, és mikor arra kerül a dolog, hogy segédkezet nyújtsanak annak védelmére — minden obligó nélkül — akkor nem csak visszavonják jobbjukat, de még izgatnak az ilyen szövetség ellen. Őszinték akarunk lenni és igy teljesen méltányoljuk a boszankodás és álszemérem azon érzetét, mely eltöltheti a mérsékelt ellenzék militáns fűveit azon jelenség láttára, hogy nem hogy terjeszkednének, még napról napra zsugorodnak össze oly annyira hogy a közjogi alap védelmére sehol sem képesek egy magukban, míg a szabadelvű párt ritka helyen egy maga is elegendő arra. Ebből azonban nem következik, hogy a változtathatlanon változtassunk és reájuk nézve sem következik az, hogy «si fractus illabatur orbis«, akkor is csak a Tisza-kormány szidásával végezzék dicsőségüket. Vannak magasabb érdekek is. Nem csak ezen magasabb érdekek tanácsolják a mérsékelt ellenzék híveinek, hogy beismerjék a helyzet valódi követelményeit, h hanem kisebb, de szintén fontos helyi érdekek is. Tapasztalhatták Somogyban, Zalában, Vasban és Aradon, szóval mindenütt, hol a éri be a politika rendes fegyvereivel, hanem iparkodik párturalmát a megyék és városok önkormányzati életében a legmerevebb szélsőségig keresztülvinni, azonfelül pedig az értelmiségnek hadat szén ott, hol az neki hódolni nem akar, mely bizony ritka helyen teszi meg ezt. Ebből pedig következik az, hogy a birtokos osztály, az értelmiség, a városi és megyei hatóság kezdi rosszul érezni magát ott, hol a szélbal felüti tanyáját és — e hatást konstatáljuk, a nélkül, hogy a szélbal vezéreit ezért felelőssé tenni kivánnák — saját érdekében jól felfogott befolyásának megmentésére, jogosult politikai és helyi érdekeinek biztosítására szükségesnek tartja a szélbal elleni küzdelmet szervezni, és akár rokonszenvez Tiszával, akár nem, akár elégíti ki ennek pártja, akár nem; mivel a mérsékelt ellenzék képtelen volt a szélbal hatalmaskodásának megakadályozásamivel higgadtabb és befolyásosabb gradba. E tanácskozásról a »N.W. Tagbl.«-nak a következőket írják : A vojvoda-tanácsban Nikita, fejedelem elnöklete alatt jelen voltak . Bozo Petrovics szenátusi elnök és a fejedelem nagybátyja, Petar Vukoszéllal felülkerekedett, hogy ez a párt nemtincs, a fejedelem apósa, Stanko Radonics elégszik meg politikai győzelemmel és nem is. ,külügyminiszter, a fejedelem másik nagybátyja, Hjat - Plamenácz hadügyminiszter, Masi Verbicza belügyminiszter, Gyúró Matanovics, Gyúró Czerovics pénzügyminiszter,Sime Popovics a fejedelem titkára, Sava Plamenácz, a fejedelem sógora és első hadsegéde; 1larion metropolita és Ljubissa ostrogovói püspök. Egy határkordon felállítása a herczegovinai és krivoszcsiei határ hosszában, hosszas diszkusszió után nagy többséggel elvettetett, csak Verbicza belügyminiszter és Czerovicz pénzügyminiszter voltak e felállítás mellett, míg Bozo Petrovics és Stanko Radonics a »berlini kongresszusból« felhozott érvekkel határozottan ellene léptek föl és többségben maradtak. Bozo Petrovics és Stanko Radonics, akiktől a berlini kongresszuson, mint montenegrói delegátusoktól a kongresszus tagjai előtt többször kértek tanácsot Herczegovina és Rocche di Cattaro viszonyairól, kijelentették, hogy e tartományok csak a krivoszcsiei és herczegovinai inturrekézió támogatása által jutnak ismét Montenegrónak, hogy egyetlen egy nagyhatalom se fog e területrészeknek az osztrák-magyar monarchiához való annexiója mellett síkra szállni Montegró ellen, és hogy Oroszország Bosznia és Herczegovina teljes autonómiája érdekében diplomácziai lépéseket fog tenni az angol, olasz és franczia kabinetnél, hogy a »boszniai-herczegovinai kérdés« így a san stefanói béke értelmében oldassák meg. Bozo Petrovics, aki Milena fejedelemnő és Danilo montenegrói trónörökös látogatása alatt az orosz udvarnál a múlt nyáron egy hónapig időzött a szentpétervári téli palotában és Ignatiev gróffal és Oroszország minden pánszlávista államférfiával gyakrabban értekezett, kijelentette, hogy Oroszország ismét karddal és vérrel fog síkra kelni a keleti kérdések teljes megoldása mellett és hogy Montenegró Herczegovina és Észak-Albánia nélkül nem létezhetik tovább, mint egy állam. Nem szabad törődni minden fenyegetéssel és mint a Njegus Petrovics dinasztia hát tagjának a montenegrói terület nagyobbítása mellett kell lennie, főleg, minthogy ezt a dinasztiát Sándor császár és Oroszország mértékadó államférfiai a szerb dusani korona jogosult örökösének ismerte el és Piemont szerepét a délszlávok közt csak Montenegró veheti át, minthogy Szerbia »börze-politikát« az. ral, elemei látják a kormány és pártja működéséből azt, hogy legalkalmasabbak a szélsőbal elleni küzdelemre, igen természetes, hogy a politikai és helyi érdekekből egyaránt előáll a hajlam, a törekvés, a szélsőbal ellenében a szabadelvű párttal való egyesülésre. Nem vagyunk mi elfogultak. Nem tekintjük mi ezt sem kódolásnak, sem győzelemnek. Olyan messze vannak a politikai választások és olyannyira szükséges a helyi érdekek védelme, hogy most tökéletesen nevetséges dolog lenne egyik vagy másik részről, hódolást vagy diadalt jelezni. Mi csak elégtételt jelzünk, mely pártunkra nézve e mozgalmakban nyilvánul, mert azt bizonyítják ezek, hogy igazunk volt, midőn azt állítók, hogy a mérsékelt ellenzék küzdelmének modora és hangja a szélsőségeknek fog szolgálni, anélkül, hogy e párt ezekkel sikerrel küzdeni bírna. Hiába kesereg e fölött Apponyi gr., hiába vádolja Somssich e miatt is a kormányt. Tagadhatatlan ez, hogy ennek abban semmi része, hogy előáll egy közjogi alapon álló ellenzék, beszél éveken át a nemzethez, hogy jöjjön hozzá, és ez tőle elfordul, rajta túlmegy. Ezért nem azok felelősek, kik ellen ők küzdöttek, hanem azok, kik fölhívták a közönséget a kormány elleni küzdelemre, és még sem tudták azt táborukba gyűjteni. De bárhogyan van ez, tény az, hogy ha a mérsékelt ellenzék a legújabb mozgalomnak sem tudja, vagy nem akarja értelmét, szükségét fölfogni, ez is csak neki árt. — Nikita montenegrói fejedelem, mint esti lapunkban már jelentettük, egy vojvodatanács határozata folytán tette át székhelyét Danilov A HON TÁRCZÁJA. SZERETVE MIND A VÉRPADIG. Történeti regény a Rákóczy-korból. Irta JÓKAI MÓR. 77-dik NEGYEDIK KÖTET. Folytatás. Keservesen meg volt sértve büszkesége annyi hőstett után, most keresve keresik az ürügyet, amiért minden koszorúját letéphessék sisakjáról: megmérgezik a hiven hivő feleség szivében a szerelmet; megbélyegzik az apát; meggyalázzák még a gyermekeinek örökbe hagyandó nevet is. — Földönfutókká is teszik őket, mert hiszen az áruló vagyona elkoboztatik, s az köztudomású, hogy Ocskay László kincseket halmozott össze sztropkói kastélyában. — így tesznek a méhekkel is, mikor a kas megtelt mézzel. »De hátha még nekem is lesz egy szavam hozzá kegyelmes és kegyetlen uraim !« Csalatkozni fognak, akik azt hiszik, hogy Ocskayt is olyan könnyű lesz megfogni, levágni, elpusztítani, mint Forgáchot, Rakovszkyt, Okolicsányit, Bezerédyt. Ocskay László, a hős, no az már el van temetve, alszik, — de hát a másik: Ocskay László, a kalandor! Annak átkozott munka lesz a fölébredése! Összecsikorgatta a fogait s a közben nevetésre torzult el az arcza! — »Ad ugrandum !« ugye? Ezt tanácsolják, a kiknek olyan nagyon titjokban állok, hogy két kis pénzért eladnának az ördögnek! — Ne olyan olcsón! A rémület elszállt lelkéből, együtt a száműzött nemes indulattal. Elfoglalta helyét a hölyf, a bosszúálló kevélység. S talán még valami más is. Mondjuk, hogy milyen rossz érzés az undor, mely a mámorra következik: a bor, a kéj, a dicsőség mámora után. De aztán mikor az undor ki van heverve, újra visszatér a szomj, s még erősebb bort kér, még dühösebb szenvedélyt, még átkozottabb ragyogást . Ha mind úgy keresik a czigányleányt, — hát az legyen a szerencsés, aki megtalálja. Az utolsó borzadozással vége volt a félémnek. Érni kezdett a terv. Ocskay Lászlót valamikor a jezsuiták nevelték. Ezt a tudományát vette elő legelőbb. Elhallgatta társai előtt mindazt, ami keblében forr. Derült, nyugodt arcot mutatott mindenki előtt. Leült leveleket írni, a fejedelemhez és Bercsényihez. Nem látszott az írásán, hogy a keze reszket; nem árulták el a szavai, hogy a szíve megkeményült, szép calligraphiával irt mind a kettőnek, alázatos hűségét bizonyítva s felajánlva egész tehetségét szolgálatukra. Előadott egy egész szépen kifundált tervet, hogyan fogja ő most rögtön inzulgáltatni a fejedelem mellett a »tót imperium«-ot. (így tisztelték akkor a magyar felvidéket, a minek a népéről Rákóczy maga azt írja, hogy Ocskay Lászlót »kis Istenének« tartja.) Ő most a Fehér-hegyek mögé vonul, s az ottani várakat megrakja pihent őrséggel: ellátja eleséggel és lőszerrel. Mihelyt pedig egy dandárt összeállíthat, azzal rögtön áttör Morvába, amit rémhírével anynyiszor hozott már rettegésbe s ezáltal kényszeríteni fogja a császári seregeket, hogy itthagyva Magyarországot, Bécs védelmére siessenek. Bercsényit kéri e végett, hogy küldje utánna rögtön az ezredét Szkolcsánból. Ő az előhadával siet megelőzni a bánt, nehogy hamarább elfoglalja a Fehér-hegyek közötti várakat. Az egész terv olyan őszinte és olyan egyszerű volt. A Fehérhegyek völgyszorosai, számos hegyi váraikkal, igen alkalmas helyül szolgáltak mindig a felkelő seregek újjászervezésére s azokról a várakról csakugyan sürgősen kellett gondoskodni, mert épen akkor jött a rémhír, hogy a hatalmas, győzhetlennek hitt Nyitra vára, Heister előtt kaput nyitott. Labanczból áttért német őrség volt benne, azok az első ágyúszóra megint visszatértek a labanczokhoz. Félő volt, nehogy a többiek is úgy tegyenek. Bercsényi tehát épen akkor, a mikor gyanúját minden lánczáról szabadon kellett volna bocsátatania, hogy mint a harapós kuvasz, rohanjon utána a futónak; — akkor kergette azt be alunni a dutyijába s egész jó hitében utána küldte Ocskay Lászlónak az összegyűlt ezredét Blaskovichcsal és Pestvármegyeivel a Fehérhegyek közzé. Ott azután nem őrizhette őt senki. Senki sem vigyázhatott már Ocskay Lászlóra, csak egyedül Ocskay László maga , — de hol volt »az« már! XXIX. A budetini borz. A hires nevezetes tót impériumnak van egy gyönyörű szép vidéke, a mi úgy van eldugva oda a hegyek közzé, mint egy szigetvilág. Hegyek, őserdők köröskörül, s a hegyek oldalait mossa a Vág, a minek a medre itt mély, sziklás, szakadékos, vize rohanó, ha egy dobogó hidat elrontanak rajta, átjárhatatlan. A Vág túlsó párjáról áttekintve, a hegyormokról, a sűrü erdők közül, büszke vártornyok meredeznek elő (ma már romok); azt kell hinni az idegen földről jövőnek, hogy ez a vidék valami hatalmasan megvédett erősség, stratégiai kiszámítással alkotott várművek rendszerével, amik egymást védik, s a betörőt siralmasan kelepczébe zárják, hogy ki sem tud többet jönni. Van is benne valami. Vág-Besztercze, Hricsó, Yarin, Plevnik, Lucskó, Krassó, Lietava, mind megannyi hatalmas sziklafészek, amit sas legyen, a ki meg akar szállni. De még a völgyben fekvő úri kastélyok is mind bástyákkal, vízárkokkal vannak körülvéve, felvonó hidakon lehet beléjük járni, s föld alatti rejtek utak vezetnek ki belőlük az erdőbe. Ez a sok vár akkor épült meg, a mikor a földes uraknak nem volt egyéb dolguk, mint egymás ellen hadakozni, a mikor folyt a kedélyes bellum omnium contra omnes (mindenki harcra mindenki ellen). Akkor volt az még, a mikor Vág-Besztercze urai, a hatalmas Podmaniczkyak a szomszéd uraságok jobbágyait rabságra elhajtva, azokkal egy merész vízvezetéket építtettek, mely a Rieka patakot messze vidékről az ő várukba kényszerité folyni. Ocskay idejében már mind jó czimboraságban éltek a tót impérium földesuraságai, a jobbágyaikat sem sanyargatták, áldott földjük volt, s azt jól mivelték, adósságot nem csináltak, tehát nem is perlekedtek. Ha ellenség közeledett, az ellen felültették a bandériumaikat, s ha az ellenség tovább ment, ők is haza mentek, s folytatták a dolgukat, meg a mulatságukat. A körülfekvő erdőség még mai nap is olyan idilli hely, hogy mikor a zab érni kezd, megesik, hogy egy vadász két medvét is meglő, ahogy as a vetést nyalábra szedve legeli. Itt látni egy úri kastélyban most is azt Az óriási maczkót, amely öngyilkos módon lőtte magát agyon, a tót bognár által szerkesztett furfangos elsülő géppel. Mentői beljebb hatolunk e rejtett vidékbe, annál elragadóbb képek bontakoznak elénk, s amint a szulyói völgybe érünk, egyszerre elvész előlünk az út, és a kisérő patak, mintha igazán be volna deszkázva a világ. Titáni béretek emelkednek fel szédületes magasban egyenesen, kopáron, mint megannyi torony: egy közülök olyan, mint a pisai torony, ferdére dőlve. Istenkéz alkotta szörnyű obeliskák, merész gúlák, zegzugokat képző hegyes sziklacsompók: távolról egy csodálatos nagy vár, a közelből egy még csodálatosabb holdbéli tájkép. És ennek a váralakú bérczegyetemnek az egyik felmeredő csompója tetején van egy valóságos vár, Rohács vára. Lóháton oda nem lehet felmenni, a felvezető ösvény maga egy kígyózó lépcsősor. Az utolsó felhágót egy falépcső képezi. Ezt a sziklafészket a protestáns üldözés korszakában rakták ide. Ennek a sziklatömkelegnek a sarkánál fordul el derékszögben egyszerre az út, hogy közreszorítva az átelleni meredek bérczfaltól, mint egy kaputornácz. Valódi vaskapu. A kinek onnan felülről Rohács várából azt mondják: »megállj!« hát annak nem szabad ezen a kapun keresztül menni. Onnan kövekkel agyonverhetik akárkinek a seregét. Innen nyílik azután a gyönyörű hradnai völgy, ősi kastélyával, a mi még Zsigmond király idejében épült, s a mögötte elterülő ős fenyőerdő közepéből emelkedik ki a hatalmas Lietava vára. Egy, még a mostani romjaiban is tiszteletet parancsoló, tömkelege a bástyáknak és tornyoknak, a miknek ablakai kétemeletes lakosztályokból nyíltak, s valamennyi fölé emelkedik egy óriási terjedelmű rotunda, aminek rézkupoláját boltozatos árkádok látszanak emelni, úgy, hogy a távolból olyannak tetszik, mint egy megkoronázott óriás, gömbölyű szemekkel, felnyitott nagy szájjal. Az erdőn keresztül csak egy mély völgyút vezet a várig, mely az erdő szélétől még ágyulövésnél is nagyobb távolban egy kopár dombtetőn emelkedik, ahonnan ágyukkal végig lehet seperni a bokortalan avart. A túlsó oldalán pedig egy meredek, szédítő mélység veszi körül a várhegyet, körülzárva az is utolsó oldalon rengeteg hegyektől: ott alant a mélyban láthatni az apró vetéstáblákat, mint egy tarka szőnyeget. Szeptember az idő, még ott nem arattak , abban a völgyben nyár közepén is csak hat óra hoszszút süt a nap. Ezt a várat választotta Ocskay László haditerve alapjául. Arra, hogy ötöt meg ne támadhassa senki, igen jól volt választva, hanem arra, hogy ő támadjon meg valakit, ugyan rosszul. Csak egyetlenegy kis baj volt Lietava várával: az, hogy Ocskaynak ehhez a várhoz épen semmi köze nem volt. Se atyafiság, se örökösödés, se neoacquistica, se nota infidelitatis, se semmiféle egyéb titulus révén abba bele nem ülhetett; mert az egy özvegy asszonyságé volt, a ki a férjétől annak a hűtlensége miatt még harmincz esztendővel ezelőtt elvált, s azóta megmaradt a férfigyűlöletben ; az egész világtól elzárkózott, és a mellett a várát rendes palotáshaddal megrakva, jó karban tartá, oda ugyan az ő engedelme nélkül senki be nem mehetett. Hanem hiszen a többi várakhoz sem volt Ocskaynak semmi köze, mégis elfoglalta valamennyit. Oda jött, mint vidám czimbora, összeült a várurakkal poharazni, kártyázni; nagyokat ittak a fejedelem egészségére: a bőséges lakoma után stafétát nyargaltatok Bercsényihez, meg a fejedelemhez, azzal az örvendetes tudósítással, hogy erélyes föllépése következtében sikerült Kvassó várában a Kvassay urakat, Plevnik várában a Balassa urakat, a Likavai híres Chócs várában az Illésházyakat, Vág-Beszterczén az Andaházyakat, Hricsó várában az Akayakat a fejedelem hűségében megerősíteni s mind ezeket a várakat élelemmel jól ellátni, a mely tudósitásokban épen az nem volt igaz, a mi igaz volt. — Egyszer majd rajta is vesztett; a midőn Lucskó várából, a Pongráczok fészkéből is azt a tudósítást írta Bercsényihez, hogy azokat is sikerült a fejedelem iránti hűségben megtartania; szerencséjére, mielőtt útnak indította volna a futárját, érkezett a gyászhir Lucskóra, hogy Pongrácz Gáspárt, a család legkedvesebb öregét, a ki a császáriakhoz átszökött, a kuruczok elfogták s rövid proczesszust csináltak vele; ott mindjárt összevagdalták. — Az már aztán mégis csak goromba állítás lett volna, hogy e fölött a megölt ur famíliája valami nagy örömre van gerjedve. A fejedelem és Bercsényi aztán válaszoltak a leveleire, hogy jól van hát, csak biztosítsa azokat a várakat, hanem maga meg mozogjon valamerre, ahol ellenséget talál, nem szaladnak azok a várak el. »Mindjárt, mindjárt! mondá Ocskay, csak még Lietava várát kell biztosítani; az még nincs megvédve elég jól az ellenség betörésétől.« Ezzel aztán a fejedelem, meg a fővezér leveleivel igazolva magát a várurak előtt, ott hagyott nekik a nyakukon, sub tituló »helyőrség« egy pár compánia imitt-amott összeverbuvált »talpast« s ment Lietavát biztosítani. Tudta, hogy oda csapatostul be nem eresztik. Lengyel Magdolna nagyasszony idegen férfihadat a várába be nem bocsát. A kis ajtóra került. Előbb is levelet irt a nagyasszonynak úgy szólítva őt, hogy »én nekem legkegyelmesebb asz* Mai számunkhoz egy fél iv melléklet van csatolva, az 5°/0-os arany értékűek 118 folyamon 5,09°/0-ot jövedelmeznek. Vasúti elsőbbségek közül legjobban áll most a 3°/0 elsőbbség, 177 folyamon 4°/0-ot kamatoz, legalantább áll a beruházási kölcsön 104 folyamon, 5.77 kamatot hoz, aztán következik az első erdélyi 89 folyamon, 5.63°/0 jövedelmezőséggel. A tőkebefektetési papírok jövedelmezőségéről egy kimutatást tesz közzé a N. Pr. Pr., melyből érdemesnek tartjuk az államadóssági kötvényekre vonatkozó adatokat ide igtatni: A járadékok közül a magyar 4°/0-os aranyjáradék egyenlő magas az osztrák egységes papír járadékkal. Legmagasabb kamatozást ad a 6°/0-os aranyjáradék. A záloglevelek közül aránylag legmagasabb árfolyama van a 4°/0-os osztrák földhitelintézetinek s az osztrák-magyar bank 4°/0-os zálogleveleinek, melyek 4.25°/0 kamatot hoznak, a magyar földhitelintézeti 42 °b-os záloglevelek 94,50 folyam mellett 4.75, az 5°/0-os papír értékűek 101 folyamon 4.95, s 4.2 százalékos egységes papirjáradék árfoly. 73.50 kam. 5-71 4.2 » esüstjáradék . . . 75.— 5-60 Domaniális záloglevél....................135.— 4-96 4°/6-os osztrák aranyjáradék . . . 92.— 5-22 5-os papirjáradék . . . 88.50 5-65 6°/0-os magyar aranyjáradék . . .117.— 6-16 4°/0-os » » ... 84.— 5-71 5°/0-os magyar papirjáradék . . . 84.— 5-95 Magyar vasúti kölcsön ..... 132.— 5-46 A bank magyarországi leszámítolási üzlete. Az osztrák-magyar banknak idei zárszámadása, melyet pár nap előtt részletesen megismertettünk, igen világosan kitünteti azt, hogy a bank üzlete a forgalom nagyságát tekintve feltűnően emelkedik a monarchia egész területén, de sokkal inkább Magyarországon mint Ausztriában, így például a helyi váltók leszámítolása emelkedett az összmonarchiában 18°/v al, Magyarországon 24%-al. Ausztriához viszonyítva még kedvezőbb az emelkedés. Az erre vonatkozó adatokat érdemes lesz tüzetesebben szemügyre venni. Magyarországon a helyi váltók leszámítolásánál volt ugyanis: Váltótárcza Leszámítolás darab forint darab forint 20,178 31.522,937 108,644 160.751,150 13,131 23.075,416 86,250 129.410,690 Váltótárcza darab forint 33,856 57.425,291 28,985 56.739,628 1881 1880 Több 1881-ben 7,047 7.447,521 20,394 31 340,466 Ezen adatok szerint emelkedett a magyarországi váltótárcza a darabok számát tekintva 53 százalékkal, a leszámítolt összeget tekintve 32 százalékkal. Az év folyamában történt leszámítolás nagyságában a darabok számát tekintve tesz a növekedés 24 százalékot, az összeget tekintve szintén 24 százalékot. Ausztriában a váltótárcza és leszámítolás következő volt: Leszámítolás darab forint 196,067 318,807,754 167,814 283,818,031 4,871 685,663 28,253 24,989,723 Százalékokban kifejezve tesz a növekedés a váltótárczánál a darabokat tekintve 16 százalékot, az összeget tekintve 1 százalékot. Az év folyamában történt leszámítolásnál növekedett a váltók száma 7 százalékkal, a leszámítolt összeg 8 százalékkal. És így világos, hogy a bank sokkal nagyobb gondot fordított magyarországi üzlete fejlesztésére mint az osztrák üzlet fejlesztésére. S nevezetesen a váltók számát tekintve Magyarországon nagyobb az emelkedés a tárcaállományban az év végén 37 százalékkal s az év folyamán történt leszámítolásban 17 százalékkal ; az összeget tekintve : a decz. 31-iki állásnál 31 százalékkal, az év folyamán történt leszámítolásnál 16 százalékkal. Ez mindenesetre megelégedésünkre szolgálhat, s csak azon kívánságot fejezhetjük ki, hogy jövőre is tartsa meg a bank ezen politikáját, mert Magyaroszág Ausztriához viszonyítva igen mostoha bánásban részesült a múltban s még nagy mértékben kell a bankhitelt hazánkban fejleszteni, hogy oly sokra emelkedjék mint Ausztriában. A fentebb előadott számokból azonban még más tanúságot is meríthetünk. Azt ugyanis, hogy a bank a váltóleszámítolásban sokkal demokratikusabban jár el most mint a múltban. Mert ha összehasonlítjuk az 1888-ban leszámítolt váltók számát a leszámítolt összeggel, kitűnik, hogy Magyarországon a mondott évben átlag 1616 frt esett egy-egy leszámított bankváltóra; 1881-ben azonban 1479 frt esett egyváltóra, tehát 137 frttal kisebb összeg, jeléül annak, hogy a bank most már a kisebb üzleti közönségre is inkább tekintettel van, mint a múltban. Csakhogy a 1479 frtos átlag a bankképes váltóknál még mindig igen magas összeg, s s bizon a bankczenzoroknak semmit nem köthetünk jobban a szívükre, mint azt, hogy ismerjék el bankképes váltóknak a kis üzletemberek által aláírt és elfogadott váltókat is. Kövessék e tekintetben a francziaországi bank példáját, ahol a bankképes váltók átlaga egyharmadrész akkora összeget sem tesz, mint Magyarországon. 1881 1880 Több 1881-ben A délszláv lázadás és Oroszország. Tisza Kálmán miniszterelnök megjegyzése, melyet egy interpelláczióra adott válaszában tett ama szláv elemekről, a »melyek a nemzetközi jog által nem tartják magukat lekötve, sőt inkább mindig és mindenütt feladatuknak tekintik megkísérlem, hogy ha valahol egy szikrát találnak, azt lángra szítsák,« nem mulasztotta el midenütt figyelmet kelteni, így a »Morning Post« felveti a kérdést, régi dolgához látott-e megint Ignatien gróf s hallani fogunk-e ismét nemsokára a régi megkülönböztetésről a hivatalos Oroszország közt, melynek magatartása kifogástalan, és a nem hivatalos Oroszország közt, mely minden szerződés daczára támogatja az árulást és a béke nevében előre dolgozik a háborún. Ez a nem hivatalos Oroszország, melyet minden pillanatban dezavuálni kell, úgy látszik, már tényleg hosszabb idő óta működik. A »Daily Telegraph« egy szentpétervári jelentése erre vonatkozólag a következő figyelemreméltó közleményt hozza: »A nem hivatalos Oroszország, vagyis a muszka-párt, természetesen nem áll távol a szláv mozgalomtól, mely Krivoszcsie hegyei közt tört ki és azzal fenyeget, hogy lassan kint a volt ó-szerb királyság egész területére kiterjed. Amit magán-aláírások és titkos ügynökök megtehetnek, hogy Ausztria-Magyarországot megakadályozzák a fölkelés gyors elnyomásában, a mi pánszlávistáink bizonyára nem fogják elmulasztani. Ebből következetesen az a kérdés támad, nem fogja-e Ausztria Magyarország a czáz kormányát felelőssé tenni az orosz lakosság egy részének magatartásáért és hogyan fog ez eljárni, hogy Ausztria-Magyarországgal való viszály nélkül fentartsa a délszlávok közt az elégedetlenség és a lázadás elemeit. Ez oly feladat, mely épen azokat a tulajdonságokat követeli meg, melyekért Ignatiew tábornok híres lett s ez az oka annak is, miért tartatik készletben az a terv, hogy Giers, mint nagykövet Berlinbe, Saburon Londonba küldessék, Lobanow herczeg pedig alkanczellárrá neveztessék ki. Ignatiew tábornok, akinek hivatalban maradása már magában véve felbátorítja a dunamenti szlávok lázongó szellemét, jelenleg a helyzet ura. Hatalmának terjedelmét a jelenlegi pillanatban kozla.