A Hon, 1882. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1882-02-25 / 56. szám

56. szám. 20-dik évfolyam. Szerkesztési irodai Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK Mintugy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás: Budapest 1882. Szombat, február 25. Kiadó-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra................................................ 8M 8 hónapra 6»­• hónapra.................................................13» Az esti kiadás postai különküldéséért felüli fizetés negyedévenként............................. 1­4 Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mi­ ■ denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás XXI v ÜLT 1882-dik XX-dik évi folyamára. Előfizetési árak : Egy hónapra . . . . 2 frt Évnegyedre . . . . 6 » Fél évre . . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadó­hiva­­alába (barátok­ tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON kiadóhivatala. Budapest, február 24. Azon arányban, melyben forgalmi sta­tisztikánk adatai szaporodnak, nyernek azok fontosságban és jelentőségben is. Most már a múlt évi deczember havi kimutatásoknak is birtokában vagyunk, és így a részletes kimu­tatásokat egy félévről bírjuk. Igaz, hogy csak az 1881. évnek második feléről, tehát nem lehet biztos következtetést vonni arra, hogy az év első fele is hasonló eredményeket fog-e felmutatni, de már­is bírunk annyi adattal, hogy forgalmunk egész mennyiségére és irá­nyára, valamint arányaira nézve, valószínű következtetésekre juthassunk, annyival is in­kább, mert a postai és fiumei forgalom kivé­telével az 1881. május és junius hónapokról is leírunk együttes kimutatásokat. Az 1881. év második félévének forgalmi kimutatásait véve tekintetbe, 130.586,991 forint bevétel és 197.504,023 forintnyi kivi­tel tűnik fel, tehát e félév alatt forgalmunk 67 milliónyi aktívát mutat fel javunkra, vagyis e félév alatt 67 millió forinttal többet érő árut vittünk ki, azaz, a kivitt árukért annyival több pénzt kaptunk, mint a­meny­nyit kifizettünk behozatali áruczikkeinkért. Ha mindenik év első fele hasonló forgalmi arányokat tüntetne fel, és ha mindenik év forgalmi viszonyaira lehetne az 1881. év ta­­pasztalataiból következtetni, mit talán megte­hetünk, mert sem termékenység, sem forgal­mi előnyök tekintetében a múlt év valami rendkívüli évnek nem mondható, akkor éven­­kint kereskedelmi mérlegünk 120—130 mil­lió forint aktívát mutathatna fel. Ezt még most nem állíthatjuk. Ilyen állítás fentartá­­sára több év tapasztalása szükséges, de, hogy aktív mérlegünk van, nem is jelentéktelen összeggel, azt már most merjük állítani any­nyival is inkább, mert a postai forgalom nincs ugyan ez adatokban feltüntetve, de birjuk nem ugyan 1881-ről, hanem a megelőző évek vala­mennyiéről a postai utánvételek és utalványok pontos kimutatását és az adatok is úgy Ausz­triával, mint a külfölddel szemben pl. 1879- ben és 1880-ban sokkal nagyobb összegnek befolyását, mint kifolyását jelzik, így 1880- ban utánvétel és postai utalvány útján Ausz­triában és a külföldön Magyarország számára kifizettetett 53.893,736 frt, Magyarországon Ausztria és a külföld számára kifizettetett 12.639,431 frt. Ezt természetesen, az árufor­galom értékeivel összevonni nem lehet, mert ennek eredménye fizettetik ott­­ is ki , de a forgalmi irányt és arányt ez is jelzi. Visszatérve a múlt év forgalmának fél­évi eredményéhez, azt találjuk, hogy keres­kedelmi mérlegünk állandóan kedvező Ausz­triával szemben is, és hogy az osztrák piac­ oly jelentőséggel bír ránk nézve, hogy a­míg 1301/* 1 milliónyi félévi behozatalunkból­­ 114.585,403 frt esik Ausztriára, addig 1971/* 1 milliónyi kivitelünkből, 139.209,039 frt jut Ausztriára. Tehát behozatalunkból csak 16 millió, kivitelünkből csak 38 millió nem esik Ausztriára és mérlegünk ezzel szemben is félév alatt 241/* millió forintnyi aktívát mu­tat fel, a­mi évi 48—49 milliónak felel­het meg. Nem fektetünk súlyt arra, hogy a szá­mok e kombinácziója megálljon, de hogy az arányok megállhatnak, azt abból az állandó­ságból merjük következtetni, mely május hó óta, tehát az évnek majdnem minden szaká­ban hónapról hónapra mutatkozott. Ugyanis, legtöbb behozatalunk szeptember hóban volt, mikor az 29.414,945 forintra emelkedett (eb­ből 22.395,112 frt esik Ausztriára), szintén ekkor emelkedett legmagasabbra kivitelünk, 39.696,293 forintra, illetőleg Ausztria irányá­ban 24.921,304 forintra. Legkisebb volt behozatalunk dec­emberben (a május és júniusi behozatal 17—18 millió volt ugyan,­­ de ebben a fiumei forgalom fel­véve nem volt), mikor 21.994,981 forintra szállt az le és ugyanekkor volt legkisebb ki­vitelünk is, mert (májusban a fiumei forga­lom nélkül is 21.959,838 forintra, júniusban 23.343,614 forintra ment) 27.776,353 forint volt, de úgy Ausztriával, mint a külfölddel szemben, sem a forgalmi arányok, sem a mérleg aktívuma egyik hónapban sem változott. Különös érdekkel bír most, egyfelől a nyers termények, és másfelől a pamut- és gyapjúszövetek forgalma, mert a búza- és lisztvámbehozatal, az állatvámok emelése és a gyapjúszövetek czélbavett magasabb meg­­vámolása e czikkek forgalmának fontosságot és érdeket nyújt. A múlt évi dec­ember havi kimutatás­ból látjuk azt, hogy összesen behoztunk len­szövetet 533,735 forint értékben, pamutszö­vetet 2.865,070 forint értékben és gyapjú­szövetet 1.074,516 forint értékben. Tehát e három czímen összesen 4.473,321 forintot fizettünk és pedig ebből 4.319,284 forint Ausztriába ment, ha ezt egész évre szá­mítjuk át, természetesen csak hozzávetőleg, akkor e három czikk után az ország 53 mil­lió 679,850 forintot fizet a külföldnek és eb­ből jut Ausztriának 51.831,200 forint. Ha ezzel szemben látjuk azt, hogy de­c­emberben keleti és mezei terményekben, te­hát főleg búzában és lisztben 10.207,691 fo­rint értéket vittünk ki, nyilvánvaló, hogy csak e czímen, ugyanazon kombináczió sze­rint, 122 millió folyhat be egy év alatt ha­zánkba és pedig Ausztriából mintegy 80 és fél millió. Ha pedig ehhez vesszük az állati termékeket is, ezek közt az ökör-, sertés- és zsirvát fog tetemesen emeltetni, akkor­­de­czemberben e czimen 5.748.602 forint lévén A HON TÁRCZÁJA. SZERETVE MIND A VÉRPADIG. Történeti regény a Rákóczy-korból. Irta JÓKAI MÓR. 91-dik NEGYEDIK KÖTET. Folytatig. Nagy átváltozás volt az arezon! A haragra ránczolt szemöldök, a villogó szemek, a lüktető arcz­­vonások az egyik perezben; — a másikban aztán a kiderült homlok, a nevető arcz. — Ármányadta Scharodija! kiálta, a vállára ütve a gazdának, hát te hogy lettél korcsmárossá ? S azzal felcsapta a süvegét a fejére. Arra aztán Scharodi is felnyomta a nyírott tar­kójára a zöld bársony sapkáját. — Hiszen kollégák voltak már! Egyiknek sem volt mit respektálni a má­sikon. — Vigye az ördög az egész dicsőséget! Elcsap­tam magamtól az ármádiát! Monda röhögve Scha­rodi. — S jól érzem magam mellette. Egy kis kidomborodó poczakra is tett már szert, s önelégülten ütögetett rá a tenyerével. Mert nagy büszkeség az, mikor egy állampolgár egy olyan becsü­letesen megnövelt hasra üthet rá: ez az én saját szer­zeményem. A lumpok, a csavargók, schnorrerek mind soványok; tisztességes embernek potroha van. S nem is nagyon respektálta az egész Ocskayt. Elővette a porczellán pipáját s rágyújtott előtte, nem is kérdezte, hogy szabad-e ? — Hidd el nekem pajtás (!) monda fidélis czimbora hangon. Többet ér a göledény a haubicz­­nál. — Nem jut az ember zöld ágra ezen az utón. A lelkem is elkárhozott már bele. Megbántam, hogy átszöktem a németekhez, mint a kutya, a­ki kilencz családtaggal szaporította meg a nemzetségét. Nem volt nekem náluk se emberségem, se becsületem. Itt fellöktek, ott felrúgtak. Elkü­ldöztek olyan átkozott helyekre, a­hol ott kellett volna vesznem. Aztán ott felejtettek. A zsoldomat soha nem fizették, majd meg­vesztem éhen, szomjan. Ha jutalmamat kértem, Pon­­tiustól Pilátushoz küldözgettek, utoljára szöszön­­boron kifizettek. Ha valami hiba történt, mind rám kenték; s ha magam követtem azt el, azt felfújták elefántnak; mindig csak ígértek, soha meg nem tar­tották; adtak írást, de elfelejtettek pecsétet ütni rája. Kezemben volt a császár kinevezése őrnagy­­gyá, rá sem hederítettek, azt mondták: a Hof­­kriegsrathnak contraszignaturája hiányzik még róla. — Urlaubot kértem, hogy feljöjjek Bécsbe­ ?Azt nem adták meg. — Akkor maródinak simuláltam magamat: ispotályba küldtek, megkínoztak. — Ha panaszra mentem a fővezérhez, azt felelte : »wir werden schon sehn!« — A császártól utalványt kaptam egynéhány ezer forintra hűséges szol­gálataimért , de elfelejtették megmondani, hogy hol kapom meg ? Mikor aztán perre vittem a dolgot, ak­kor ők kerültek felül, előkeresték az első árulásom aktáit, mikor tudod, te alattad kuruczczá lettem, ha­ditörvényszék elé állítottak érte. Én hivatkoztam az amnestia-levelemre, a­mit a császártól kaptam, s ak­kor aztán felküldtek Bécsbe, internáltak, politzei­ fel­­ügyelet alá helyeztek. — Itt látottam, futottam egyik ajtótól a másikra , hogy igazságot kap­jak , mindenütt azt mondták, hogy »werden schon sehen.« — Nyolcz hónapig rohantam a fejemmel a főudvarmesteri hivatal ajtajának, hogy a császárnál audiencziát kapjak ; — mindig el­utasítottak : nincs itthon a császár ! ha tél volt, azt mondták : fürdik ; ha nyár volt, azt mondták vadá­szik. Végre bejutottam legmagasabb színe elé, el­mondtam előtte sűrű igazságos panaszaimat. Legke­gyelmesebben végig hallgatá­s akkor azt válaszolta : »wir werden schon sehen.« — Ekkor épen szeren­csémre elvitte az ördög a fehér angyalt, a nagybá­tyámat : rám maradt a vendéglője , nosza én is ha­marjában otthagytam az uniformisomat a pokolnak, s beálltam magam fehér angyalnak ; mondhatom, hogy azóta paradicsomi életet élek. Ocskay úgy tett az egész fecsegés alatt, mintha hallgatná is, nem is, s a málháit rakosgatá, de pedig voltaképen nagyon is szeget ütöttek a fejébe Scharodi viselt dolgai. Hátha ő rá is ilyen mulatságok várnak. Úgy tett, mintha nem is gondolna rá. — Hej, kedves kamerádom, tudom, hogy te is ilyenforma járatban jöttél fel Bécsbe. Hiszen majd te is végig fogod mindezt a gyönyörűséget élvezni. — Ne törd azon a fejedet koma, vágott közbe . Ocskay mogorván. Én tudom a magam útját Nem­­ szorulok senki tanácsára. — Nonono! Édes kamerádom. Mit használ ez a hetvenkedés ? Bécsben nem lehet hetvenkedni. Tu­dom én minden dolgodat jól. Ha nem tudnám, hogy jösz, miért mentem volna ki eléd egész a vámig ? — Hallottad-e hírét a Scandáliának ? — Mi a patvar az ? — Ez egy újság, a­mit nem nyomtatnak, hanem írnak. Nem kerül a censura alá s frissiben adja az egész világon történt pletykákat. Az ára tizenkét arany egy esztendőre. Én azonban megduplázom a fizetést, hogy nekem a legelső példányt küldjék el, mielőtt más kapott volna belőle. A­mit a többi korcs­­márosok csak ma éjjel kapnak meg, (a lap éjjel bsztatik szét), ez már nekem most a zebemben van. Nézd csak olvasd el, benne van az egész történeted. Ocskay bámulva olvasá az írott hírlapban az egész árulási történetet, oly részletesen előadva a legkisebb körülményekig, mintha csak saját maga dik­tálta volna. Az is benne volt már, hogy ő neki Bécsbe kell feljönni a tudvalevő három császári kegylevél ér­vényesítése végett. De hát ki hozhatta mindezt hírül ide ha­marább, mint ő maga megérkezett, a­ki gyors­postával utazott, váltott lovakkal, fullajtárokkal, mindjárt harmadnapra az áttérés után ? Csak egy nap esett közbe, a mely alatt ő Bajmócz vá­rát kisérle meg elfoglalni, hasonló ravasz csellel, mint a milyennel megkerítette Nagy-Tapolcsány vá­rát ; de már az nem sikerült neki. Már annak az ab­lakán beüvöltötték Jávorka halálmadarai a vészhirt: »elárulta a hazáját Ocskay László !« s ott már pus­kalövésekkel fogadták a barátságosan bekoczogta­­tót. — De hát ez alatt az egy nap alatt ki előzhette őt meg ? hisz ezeket az ő dolgait igy hegyiről-tövire nem is ismeri senki: — csak még egy ember a világon. Megállt az esze, csak úgy bámult maga elé, abba a nagy dohányfüstbe, a­mit Scharodi pipált az orra alá. — Mondok én neked valamit, kedves kamerá­dom, szólt Scharodi, levetve magát kényelmesen a bőrkanapéra. Azt okosan tetted, hogy otthagy­tad a kuruczokat: infámis csőcselék ! Végit járja az égés trallárum ! Okos ember menekül belőle. Te hozzád is épen olyan háládatlanok voltak a te uraid, mint én hozzám az enyéim. Tudom jól, hogy el is akartak már fogni s akkor bizony megkurtitanak egy fejjel, mint Bezerédyt. Hanem hát már most elég le­hetett neked is dicsőségből, kedves kamerád uram, s hogy tökéletesen meg légy tőle csömörödve. Tu- I ded mit ? Csapd te a földhöz azt a te generális ki- I nevezésedet, a­mi úgy sem lesz megerősítve soha. Akkor a másik levelednek hasznát veszed, a húszezer forintos utalványnak. Pénz dolgában a császár gene­­rosus. Azt kifizetteti rögtön, mihelyt a generálissá­­got abbahagyod. Akkor aztán állj velem társaságba, légy az én componistám. A vendéglőm czimerét átvál­toztatj­uk: »zum Kuruzen-generál«-lá. Iszonyú gau­­dét fogunk vele csinálni. Leverjük vele Bécs vala­mennyi vendégfogadóját a lábáról: úgy beveszünk vele egyik hotelt a másik után, mint a­hogy hajdaná­ban egyik várat a másik után bevettük. Én szolgálok, te meg csak uralkodol, s nem lesz más dolgod, mint pipázni, meg mulatni. — Gazdag emberek leszünk mind a ketten, a többit ütheti már a mennykő. Ocskay majd megpukkadt már a mérgében , egész pulykavörös lett az arcza. Csak ne volnánk Bécs városában, rég az ajtón repült volna ki korcs­­máros uram. — Hallja kend korcsmáros! rivallt rá, hátra­szegve megmerevített nyakát a kemény dolmánygal­lér közé. Én nem azért hivattam kendet, hogy nekem itten bolond tanácsokat adjon, hanem hogy vegye elő a krétáját s csinálja meg a számadást rögtön, hadd fizetek. A »kendezés«-re aztán a kamerád is megexcel­­lentiásuramozta illustris vendégét, hanem még infá­­misabbul vigyorgott hozzá, s a kiégett pipájának a hamvát tenyerébe verve, azt el is szórta nagy famili­­aritással a padlaton. — Hiszen ráérünk még arra, excellentia uram. — De nem érünk rá, mert én nem akarok soká itt időzni. — Dehogy nem excellentiás uram, soká fog az még tartani. — No­ha soká kell is Bécsben maradnom, de innen a kend korcsmájából minden bizonynyal el­megyek. Scharodi uram a szájába dugta az üres pipát, s gyakorlott dohányzók szokása szerint elkezdte azt szortyogtatni, a­mi épen nem szép muzsika, s csak úgy félszájszegletből szólt oda: — Pedig beiz az én vendéglőmbe szokott ám szállni, ahány magyar uraság csak feljön ide Bécsbe. — Hát az nekem mindegy! Kiálta Ocskay mér­gesen, s olyat vágott a kosbor­­dohányzsacskójával az asztalra, mint valaha Botond a byzanczi rézkapura, hogy csak úgy dongott bele a ház. Scharodi magában kaczagott, befelé. — Pedig most is van itt, épen a mellette való szobában, csak egy ajtó választja el, abban is benne a kulcs, egy szép magyar menyecske, — a ki tegnap érkezett, — özvegyasszony, — grófné, — akit aligha nem ismer kegyelmed. — Semmi közöm hozzá. Veté oda Ocskay szárazon. Scharodi Csak nem ment el: felvette az asztal­ról az Ocskay dohányzsacskóját, kitekergette a sal­langjaiból s aztán abból tömte meg a pipáját, hamis­kásan döczögtetve elő a szót. — Pedig alighanem emlékezik kegyelmed rá. Tudja, mikor egyszer az a barátságos találkozásunk volt Beczkó várában, a mikor a kuruczok ezt az ur­­hölgyet nagyon is mezítláb vitték kegyelmed elé, s ke­gyelmed aztán szépen felruházta. Emlékezni fog rá. Ocskay csak elképedt, még a szája is nyitva maradt. — Ormonda volna itten ? Scharodi ezúttal lefelé görbítette a feltárott szája szegleteit, a­mi még inpertinensebb kifejezést adott az arczának, s azalatt kedélyesen tömögette a pipáját. Háttal volt fordulva Ocskaynak, s csak az egyik félrehúzott szájszegletével sandalgott felé, hogy ennek most megadta a kegyelemdöfést. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva, de­ egy évre 68—69 millió forint kivitelre számíthatunk e czimen, melyből 46—47 mil­liót Ausztria fizet, úgy, hogy csak a termé­nyek, állatok és állati termékek czimén Ausz­tria nekünk mintegy 120—128 milliót fizet, mi legalább is annyit bizonyít, hogy oly pia­­czot képez számunkra, melynek adómentes­ségére kell bizonyos súlyt fektetnünk.­­ Az országgyűlési függetlenségi párt mai értekezletén megállapította, hogy a kép­viselőház holnapi ülésén történendő szavazásnál mi­lyen álláspontot foglal el. A közösügyi kiadások költségeit, valamint a nyolcz milliós hitelt nem sza­vazza meg. Szilágyi Dezső határozati javaslatát szin­tén nem fogadja el a párt. L­ü­k­ő Géza bejelenti, hogy ő a qualifikáczió bizottságba történt megválasztásáról lemond, mert ő a szabadelvű pártnak azon ténye által, hogy a párt által kijelölt tagot kitörölte s helyette önkényüleg mást jelölt és választott meg, a párt világos megsér­tését látja. Az értekezlet a lemondást helyeslőleg vette tudomásul. — A szeszad­ó-e­nquete tanácskozá­sainak eredménye alapján — az enquete elvileg mint tudva van, a terményadó életbelépte­tése mellett nyilatkozott,­­ a pénzügyminisztérium­ban most már a legrövidebb idő alatt javaslat fog kidolgoztatni a szeszadó reform­jára vonatkozólag úgy, hogy ez a törvényja­vaslat még a jelen ülésszak folyamában előterjesztet­hessék s hacsak lehetséges, elintézést is nyerhessen. Az osztrák kormánnyal ezen ügyre vonatkozólag a tárgyalások már folynak; a két kormány nézetei közt lényeges differencziák nem forognak fenn.­­ A gácsországi legutóbbi elfo­­gatásokról beszélt Kulaczkowsky ruthén képviselő a bécsi reichsrath tegnapi ülésében s azo­kat a lengyel zsurnalisztika nyomásának tulajdoní­totta, melynek végczélja minden lehető eszközzel minden akadályt elhárítani, melyek a ruthén nép­törzs lengyelesítése és latinosítása útjában állanak. A lengyel lapok eme pressziója annyira ment, hogy a Hniliczki-ügyet államveszélyes, hazaáruló dologgá fújták föl. A ruthének évek óta szívükön hordják a nép fölvilágosítását és jólétének emelését ; ez az ál­lapot azonban egy pártnak nem tetszik, mert a mű­veltségben való haladással, nemzetiségi elleneink nagy fájdalmára, egyúttal emelkedik a ruthén pa­rasztság nemzeti önérzete. Innen jön, hogy minden ruthén könyv és irat, melyek kiadói és terjesztői a ruthén olvasókörök, elleneink által orosz propagan­dának tartatnak. »Nincs-e Ausztriában — folytatta a szónok — elég néptörzs, a­mely a görög-keleti egy­házhoz tartozik, mint p. Bukovinában ? S mind­ennek daczára eddig még senki se merészkedett ezeket a bukovinai ruthéneket azért, mert a görög-keleti egy­házhoz tartoznak, hazaárulással vádolni. Én értem, hogy ez az áttérés a lengyeleknek nagyon kellemet­­len volt. Veszélyeztetve látják magukat, mint mond­juk, nemzeti szervező munkájukban, melynek főbel­adata abban áll, hogy a ruthéneket exterminálják és a­kik erősen rajta vannak, hogy e tisztán egyházi ügyet államveszélyessé, hazaárulóvá fújják föl s azt mint kárhoztatandó működésünk, egyesületeink és nyilvános lapjaink eredményét tüntessék föl. E mel­lett kiemelték mindama személyek neveit, a­kiket biztos zár alatt óhajtanak ; megjelöltek ruthén egye­sületeket, a melyek föloszlatása és elnyomatása a lengyeleknek vagy szivükön fekszik és e nyomorult denuncziácziók czélja, melyek a lengyel sajtóban mű­vészetig fejlődtek, világos : egyszersmind mindig ugyanaz és csakis azt akarja, hogy ebből az esemény­ből politikai tőkét csináljon.« Beszédének további folyamában K­u­r­a­c­z k­o v­s­z k y ama hitének ad kifejezést, hogy való­színűleg nem sikerült a fővádat Hraber és társai ellen a vizsgálat folyamában bármikép­pentartani. A vizs­gálat ki fogja mutatni, mi igaz ez állítólagos hazaáruló üzelmekből. Ebben a tekintetben nyugodt, a­mennyi­­ben a büntető bíróságok tevékenysége nem fog meg­zavartatni. A Szónok ezután felolvasta a Reforms, a Dziennik Polski és a Csasz néhány czikkét, mely utóbbi azt óhajtja, hogy a vizsgálat oly módon vitessék keresztül, hogy a vádlottak mondassanak ki vétkesek­nek. A lengyel sajtónak a rutbenek elleni emez izga­tásai idézték elő ama szomorú jelenségeket, hogy egyes kiváló ruthén nemzetiségű személyiségek fenye­gető leveleket kaptak. Szónok utalt arra, hogy a bün­tető vizsgálat ebben az esetben oly személyekhez uta­­síttatott, a­kik nem bírják a ruthén nyelvet, miáltal a vizsgálat menete legkevésbbé sem mozdíttatik elő. De ha az egyik vagy másik el is követett valamit, ennek az oka nem rejlik pánszláv és ruszophil agitá­­cziókban, hanem csakis a ruthén néptörzs elnyomatá­sában, mely minden téren hihetetlen módon helyez­tetik háttérbe.­­ Végre arra kérte Kulaczkovsz­k­y az összminisztériumot, hogy vegye fontolóra, tart­­hatók-e ily állapotok.­­ A franczia képviselőház tegnapi ülésében, mint táviratilag már említettük, az intran­­zigens Cl­ovis-Hugues egy beszédben, melyet a jelen volt diplomaták,nevezetesen Hohenlohe her­­czeg figyelemben részesítettek, interpellálta az orosz Lawrow kiutasítása miatt. A kormány, úgymond, hivatalba­ lépésénél szabadelvű elvek követését ígérte meg s mindennek daczára egy idegent kiutasítottak Francziaországból. A nagy forradalom óta Franczia­­országra nézve többé nincs idegen. (Zajos félbeszakí­tás és nevetés; kiáltások: Hát a »prussien«-ek!) Cr­o v­­­s-H­ugues (izgatottan): Azok, a­kik most »prussien«-eket kiáltanak, 1871-ben valószínűleg nem teljesítették eléggé kötelességüket. (Zajos félbe­szakítás ; kiáltások: Rendre!) — Elnök: Ilyen sza­vakat itt nem kellene kiejteni; tudom, hogy a szónok velem meg van győződve, hogy a kamarában csupa jó franczia van. — Clo­vis-H­ugues: Ha Law­row kiutasítása jó dolog volna, mért tolná az abban való hibát az egyik kormány a másikra? — Gam­be 11 a (közbevág) Bizonyára nem iparkodunk a fe­lelősséget magunkról elhárítani. (Élénk helyeslés.) Freycinet: Ez a minisztérium se! — Clovis- H­u­g­u­e­s továbbá, megjegyzi, hogy az ország e ki­utasítás által izgatottságba hozatott. (Tartós ellem­mondás, nevetés jobbról.) — Clovis-Hugues (izgatottan a jobboldalhoz): Midőn a jezsuitákat utasították ki, jajgattatok ; de mert most szerencsét­len emberről van szó, türelmetlenek vagytok. (Kiál­tások jobbról: »A jezsuiták francziák!« Kiáltások balról: »Be rosszak és nem mind!«) — Clovis Hugues (folytatva): Mit tett Lawrow? Gyűjtést­ rendezett a nihilisták részére; ily gyűjtéseket külföl­dön is eszközöltek az államcsíny által száműzöttek részére. Ha ezt sem engeditek meg, hol marad a köz­társaság szabadságaival ? Köztársaságiaknak ily el­járás ellen tiltakozniok kellene. Azt fogják mondani, hogy most kevesebb szabadság uralkodik, mint a csá­szárság alatt. A köztársasági hegy, Sinai hegy villá­­mok nélkül. (Hangos kaczaj.) Freycinet minisz­­terelnök azt válaszolta, hogy a kormány elvállalja teljes felelősséget e kiutasításért. Az 1849-iki törvény a kormánynak diskréczionárius hatalmat ad. — A mig ez a törvény létezik, egy kormány se fog máské­pen cselekedhetni, mint a jelenlegi minisztérium. Na­gyon nehéz megtagadni oly idegenek kiutasítását, a­kik egy barátságos kormány biztonságát zavarják. Hasonló esetekben már voltak kiutasítások és a kor­mánynak eljárását előzetes esetek szerint kell beren­deznie ; ha a törvény most másképen kezeltetnék, az a veszély keletkeznék, hogy a nemzetközi viszonyok megzavartassanak. Freydinet végre kijelentette, hogy törvényjavaslatot fog előterjeszteni az 1849-iki törvény megváltoztatása iránt. Addig is a kormány minden hasonló kiutasítási kívánságnak engedni kénytelen. (Helyeslés.) Ezzel az eset el volt intézve. B­a­r­o­s­s Gábor elnök az ülést megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetett. Tárgyalás alá vétetett a VI. fejezet, mely a hit­­,felekezetek, törvényhatóságok, községek, társulatok és magánosok által fentartott nyilvános gymnasiu­­mok és reáliskolákról szól. A következő 72. §, átalá­­ban a megemlített személyek s testületeknek megadja a jogot tanintézet felállításához. Z­a­y Adolf kérdi, hogy az 58. §-nak azon ren­delkezését, mely tanárképesítés tekintetében megkí­vánja a jelölttől a latin és görög irodalom tanulmá­nyozását, a szakférfiak nem tartják-e felette ter­hesnek. Lutter Nándor válaszolja, hogy a franczia nyelv tanítására a latin nyelv és irodalom ismeretét nélkülözhetlennek tartja; a görög nyelv ismeretét erre nem látja szükségesnek. A 68. §-nál Z­a­y Adél kérdi, hogy a tanárké­­pezdénél okvetlenül szükséges-e a 16 tanár és nem volna-e elegendő 10 is. Latter Nándor azt hiszi, hogy e száma a ta­nároknak okvetlenül szükséges, miért is a szakasz rendeletét fentartandónak véli. Okadatolja e nézetét részletes példákkal, melyek a tantárgyak előadásának nehézségére vonatkoznak. Zay Adéit kérdi még továbbá, hogy meg­­egyeztethető-e a 70. és 71. §§. ama rendelete, hogy a tanári vizsgálatot magyar nyelven kell letenni, a mi különben az 1868. 44. tvcz. rendeleteivel is ellenke­zésben van, fogja-e lehetővé tenni, hogy valaki, a­ki a középiskolát és a tanári tan­folyamot nem magyar nyelven végzi, a vizsgát magyar nyelven tehesse. Lutter Nándor erre azt feleli, hogy abszolút lehetetlenséget nem lát benne, csak ha olyan gimná­zium növendéke volna valaki, a­hol a magyar nyelv épen nem taníttatik, az természetesen magyar nyel­ven a vizsgálatot nem tehetné le. Hegedűs László ehhez még azt jegyzi meg, hogy Magyarországnak a felsőbb oktatás nyelve a magyar lévén, nem képzelhető, hogy tanár legyen, a­ki a magyar nyelvet nem birja. Zay-nak rövid rectificáló megjegyzése után, melyre még Kalmár azt jegyzi meg, hogy a nem magyar nyelvű intézetekben a felsőbb iskolákban né­mely tantárgynak magyar nyelven történendő elő­adása könnyítené a szükséges magyar nyelvismeret el­sajátítását. A VI. fejezet fölött V­a­y Miklós dr. azt jegyzi meg, hogy nemcsak az írottak szerint, hanem hosszú tapasztalat alapján, a protestáns felekezet fe­­óhajtása az, hogy egy külön felekezeti törvény ho­zandó, melyben minden jogaik beiktatandók lenné­nek. Leginkább érdekében van a coordinatio littera­­rum ; nekik nincsen ellenvetésük a törvényes intéz­kedések ellen, de a felügyelet a felekezetekre ruhá­zandó. A legfelsőbb felügyeletet koncredálja az ál­lamnak, de ez alatt azt érti, hogy kelljen lenni fel­ügyeletnek, a­mi fölött az létezhessen, mert ennek ellenében a beavatkozás fog beállani. Azt hiszi, hogy a felekezetek által beterjesztendő kimutatások töké­letesen pótolandják a tanfelügyelők személyes észle­leteit. Az iskola vagyonára azon óhajtása van a fele­­kezetnek, hogy a fölött maga a felekezet rendelkez­hessen. Különben utal a memorandum tartalmára. Dr. H­a­y­n­a­­­d Lajos bibornok-érsek csak rö­viden azt jegyzi meg, hogy átalános memorandumához ragaszkodva kívánja, hogy a kath. felekezet tekintes­sék szintén oly joggal bírónak, mint bármely más fe­lekezet. Kívánja tehát, hogy e VI. fejezetben min­denütt a felekezeti főhatóság helyébe a katholikus in­tézeteknél tétessék »a kath. tanulmányi bizottság« ki­fejezés. Ő tiszteli más felekezetek jogait, de ugyan­azokat kívánja magának is. K­ö­v­á­r­y László szintén kívánja, hogy a feleke­zetekre szintén új fejezet nyittassák. Miután­­ a­z ir.­oda módosította nyilatkoza­tát, hogy csak külön fejezetet kíván felekezete isko­láira nézve s nem törvényt, a részletes tanácskozás a 72. §-nál megkezdetett, melyre észrevétel nem létetett. A 73. §-hoz Kő­vár­y László megjegyzi, hogy intézetében még tanári állás is tartatik fenn külföldi segélylyel és igy e §-t, a­mely ezt megtiltja, méltá­nyosnak nem tartja. Középiskolai 1. javaslat. A képviselőház közoktatási albizottsága ma dél­után 5 órakor ülést tartott, melyben folytatta a gym­­nasiumi és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavas­lat részletes tárgyalását.

Next