A Hon, 1882. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1882-06-01 / 149. szám

149. szám. 20-dik évfolyam. Reggeli kiadás, Budapest, 1882. Csütörtök, junius 1. Szerkesztési irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület.­­ A lap szellemi részét illető minden köztemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HiRDETÉSEK Szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal ! Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordó reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra....................... 2 frt 8 hónapra 6 , 6 hónapra....................................... Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedé­venkint............................. 1 » Az előfizetés 7 év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás A H­O N 1882-dik XX-aik évi folyamára. Előfizetési Ara: Egy hónapra . . . . 2 frt Évnegyedre . . . . 6 » Félévre . . . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­negyedenként 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadó-hivatalába (Barátok-tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON kiadó-hivatala, Budapest, május 31. Ünnepeltetik magukat a vidéken a szél­sőbalt képviselők és a mérsékelt ellenzék lap­jai is megirigyelvén a dicsőséget, nagyon biz­tatják képviselőiket, csak menjenek a vidékre, a népet »föl­világosítani« mert egy nagy ve­szély fenyegeti — mondják — a hazát : a megszállott tartományok annexiója és ezt meg kell akadályozni. Valószínű, hogy a szél­­sőbali dikcziók főtenorja is — mint izgatási tárgy — ezen théma felé volt irányozva. És nincs is kifogásunk ellene, mert nagy dolog az bizony és olyan hálás théma ellenzéki szónok­ra és kortesre nézve, hogy higgadtságból sem szabad annak jogosultságát eltagadni. El is tudnók képzelni, hogy a szélsőbali szónoknak mikép kellene iparkodni megmagyarázni kö­zönségének azt a nagy ugrást, melyet a szél­sőbali politika pár év alatt tett e tekintetben. De elismerjük, hogy lesz az nehéz feladat : a törökbarát politika helyébe, a délszláv-barát politikát tenni és azokat a tartományokat, melyeket erőszakkal akartak pár év előtt a török járom alatt, a szabadelvűség nevében megtartani ; most a monarchiára nézve szé­gyennel és gyalázattal, Törökországra ép úgy mint monarchiánkra nézve, (minthogy dél­szláv izgalom fészkei lesznek­ állandó vesze­delemül, a délszlávoknak akarják azokat át­adni. Ez akkora ugrás és olyan nehéz feladat, hogy nem is szükséges, miszerint ehhez já­ruljon még az a kérdés is, hogy ki lesz ez esetben orosz szövetségesnek és orosz barát­nak tekintendő ; az-e ki e tartományokat ki nem szolgáltatja a délszlávoknak, hanem megtartja azokat, vagy az, ki átadja a dél­szlávoknak ; ismételjük, e kérdés jogos föl­vetése nélkül is, sokkal nehezebb kérdés ma­rad a szélsőbali -bosnyák) politika, hogy sem föltételezhetnénk az illető beszámo­lókról és kortesekről, hogy ennek fejtegeté­sébe bocsátkoznak, mert csak nem teszik ki magukat annak a veszélynek, hogy ők a kö­vetkezetesség apostolai, következetlenségeiket leleplezzék és a török-barátok egykori politi­kájuk alapossága, vagy mostani politikájuk őszintesége és meggondoltsága iránt kételyt támasszanak. Ennek következtében azt hisz­­szük, hogy a hosszú kocsisorokkal és leírha­tatlan lelkesedéssel »bekísért« képviselők »nagyszabású« beszédei, kommentáraikkal együtt abból állottak, hogy szidták a kormányt és pártját, eszme és irány nélkül, szították a mostani állapotok iránti elégü­letlenséget, az »önálló függetlenség« nem jelzett megoldási módozatának és még ismeretlenebb külpoliti­kája, teher- és veszélymentes minőségének nagy átalánosságban való hirdetése által. És miután bebizonyíták hazánknak százszor való elárul­tatását és elpusztulását, ivának »mag­num áldomás« annak általuk való megmen­tésére és feltámasztására. Mert a szélsőbal — és ez az, mi komoly aggodalomra elég okot adhat, pártkülönbség nélkül mindenkinek — régen lemondott ar­ról, hogy a nép politikai vezére és oktatója egyen, vagy, hogy mérlegelje azon felelős­séget, mely a kimondott szóban és megin­­lított akc­ióban, a politikusra nézve van, elég neki az, ha hízeleghet a közönségnek és izgathatja annak szenvedélyeit. így, a parla­mentáris erkölcsökben mindenesetre szüksé­ges és hasznos gyakori érintkezés a képviselő és választó közt, mit e párt elismerésre méltó buzgalommal, talán túlságos mértékben is kultivál, a szélbal érintkezésére nézve égé­,­szén más jelentőséget nyer; nem felvilágosí­tás, oktatás, irányadás az, hanem meglehetős nagy eszmezavar, még nagyobb elkeseredés és végtelen nagy izgalom, szóval nem egész­ség, hanem lázas betegség. De hát ezt bizony mi meg nem akadá­lyozhatjuk, és rosszalásunk is csak e túlzásá­ra terjed ki, máskülönben elviselhetőnek tart­juk, főleg, mivel a nemzet idegei olyan erős szerekhez lőnek szoktatva az ellenzék által évek óta, hogy erős meggyőződésünk az, hogy ezt az újabb rohamot is nagy baj nélkül fog­ja kiállani. Bár apró-cseprő kellemetlenségek vannak vele, sőt talán komoly bajnak is te­kinthetjük azt, hogy a képesség és értelmiség sehogy sem áll arányban, sem a parlament­ben, sem azon kívül, a szélsőbali szereplőknél azon követelményekkel, melyekkel »érde­meik« jutalmazása végett a nemzettel szem­ben fellépnek, és hogy ez a parlament szín­vonalát is csökkenti, azt is igen szomorúan tapasztaljuk. És Ebből a szempontból a mérsékelt ellen­zék ellen kifogásunk nem lehet, hanem hát ez meg korteskedéseiben olyan szerencsétlen, hogy mindig a szél dírbanonájára dolgozik, így most is készül lemenni a kerületekbe a megszállás politikája ellen izgatni, erre talál­hat kész talajt vagy előkészítheti azt maga is, hanem hát nem az ő politikája számára, mert sem a »monarchia prestige «-et, sem az »an­archia« megakadályozására való előkészüle­tet a felizgatható elemek az ő tanácsára nem fogják tekintetbe venni, hanem elfogadják sans phrase a szélbali »azonnal kivonulást.« Hogy pedig az annexiót miképen lehet ez után megakadályozni, azt két okból nem tudjuk, először azért, mert a kortesgyűlések határozatai sanctio és eredmény nélkül valók, másodszor — és talán ez ama híres századik ok — mert annexiót senki sem készít. Jó lesz ezt megjegyezni. — Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 1-én délután 6 órakor értekezletet tart. — A főrendiház június hó 1-én 11 órakor ülést tart. — Lorisz­ Melikov szentpétervári látogatása, mint megbízható oldalról állítják, teljesen politikai jelentőség nélküli. Kihallgatása a czárnál szigorúan etiquette-szerü jelleggel birt és csak 10 perczig tartott. A grófot azonban úgy látszik, igen barátságosan fogadta a császár, minthogy láthatólag örvendve tért vissza Peterhofból. — Raguzából jelentik a »P. Ll.«-nak teg­napi kelettel. Az itteni »Déldalmácziai és herczego­­vinai csapatparancsnokság« fel van oszlatva. Jova­­novics báró altábornagy ma az »Andreas Hofer«­­rel, kisérve eddigi törzskarának egy része által, Zá­rába megy. Ott azonban csak nehány napig marad s azután Bécsbe megy, hogy személyesen tegyen jelen­­tést és javaslatokat terjesszen elő. A csapatparancs­noksághoz beosztott három-három tartalékos tiszt (Jellacsics gróf, Harnoncourt gróf és Wiener lovag bécsi bankár fia) hazatérnek. Minden más törzskar, úgyszintén az összes csapatok az eddigi inturrekc­io­­nális területen egyelőre még jelenlegi szerkezetükben maradnak, míg a sorozást — július végén — Her­­czegovinában keresztülr­endezték és az erődítések építése előbbre haladandott.­ Csak a 79. és 70. hon­védzászlóalj, csupa felső- és középdalmácziai, már legközelebb el fog vonulni Déldalmácziából­­és több mint négy hónapon át fegyverben állott embereit haza fogja bocsátani. A raguzai kerületi kapitány­ságban — mint ezt nem is lehetett másképen várni­­ — a honvédujonczozás teljes rendben és a lakosság legnagyobb készségével vitetett keresztül. Egészben itt 155 ujonczot soroztak be. A kattarói kerületi ka­pitányságban is fennakadás nélkül hajtották végre az ujonczozást, csakhogy ott a hadkötelesek egy ne­gyedrésze távol van és megszökött. A tulajdonképi válságos momentumot július havában fog kelleni le­győzni, ha a herczegovinai kerületekben, a monte­negrói határ hosszában (Focsa, Graczkó, Bilek és Neves­enye környéke) lesz a sorozás végrehajtandó. Feloszlatása előtt az itteni csapatparancsnokság még számos jutalmazási ajánlatot küldött be a hadügymi­nisztériumnak, oly tiszteket, orvosokat és katonákat illetőleg, a kik az inturrekczió utolsó időszakában magukat kitüntették vagy más módon szereztek ér­demeket.« / — Beust gróffal foglalkozik a ma érke­zett »Augsb. Alig. Ztg.« egy czikke. Elmondván az illető czikk, mily tevékeny része volt Beust gróf­nak a Magyarországgal létrejött 1867-ki kiegyezés­ben, így folytatja: »Az 1867-ki év látta a luxen­­burgi viszályt, és egyúttal Beustra jellemzőleg amaz indítványok visszautasítását, melyeket T­a­u­ff­k­i­r­­c­h­e­n gróf Bismarck nevében hozott át Bécsbe. A luxenburgi kérdésben Beust becsületesen iparkodott a konfliktus kiegyenlítésére , ez­által Francziaor­­szágnak nagy szolgálatot tett, mert ez akkor még nem volt fölcserélve, a Mexikóban elfecsérelt és el­­hurczolt készletek még nem voltak pótlólag beszerez­ve, az új fegyver még csak készülőben volt. Szeptem­ber elején volt a két császár összejövetele Salzburg­ban. Képzeljük, hogy júniusban játszódott le a que­­raterói véres dráma, a­mivel mindenki közvetve Napóleont okozta és könnyen el fogjuk képzelhetni, hogy csak a legsúlyosabb politikai okok indíthatták Ferencz József uralkodót, hogy Napóleon császárt magánál lássa. A salzburgi találkozás Beustra nézve ” ■ fontos etape-pá lett: ellenszegülést látott fölmerülni tervei ellen oly oldalról, a­honnan nem gyanította. A magyar politikusok Francziaországgal való benső szövetkezésről egy, Poroszország elleni akczió czéljá­­iból semmit sem akartak tudni és Andrássy gróf alkalmat vett magának Napóleonnak kereken kimon­dani, hogy Magyarországra nem számíthat. Ez csa­pás volt Beustra nézve és derült égből jött villámkép hatott rá, annál inkább, mert átalánosan föltették, hogy épen Andrássy gróf van megnyerve Napo­leon politikájának, benső viszonyánál fogva a tuile­­riák udvarával. Ez azonban nem így van. Párisban akkor, midőn a magyar emigránsok ott voltak, ver­senytársak voltak Andrássy és Teleki gróf, ugyanaz, a kinek 1861-ben oly tragikus vége lett. Napoleon császár Teleki felé hajlott, a kit minden más komoly politikai körben is sokra tartottak. — Teleki nagyszabású természet volt, erélylyel, akarat­tal és szilárdsággal birt s azért talán vonzotta a csá­szárt, a ki iik­iül ennek híjával­ volt. Berlinben nagyon számítottak rá, hogy A­ndr­áss­y jelen lesz Salz­burgban. Egy pillanatra ez kérdésessé vált és ekkor Schweinitz tábornok, a­ki Poroszországot akkor Bécsben képviselte, azt mondta: »Ha Andrássy nem jön, akkor »dobunk lyukas.« Beust még egyátalán nem adta föl a játszmát: októberben Ferencz József uralkodó Párisba utazott és Beust azt hitte, hogy onnan nov. 1-én egy körsür­gönyben a kellő ünnepiességgel kell konstatálnia mindkét állam telj­es megegyezését és egyetértését min­den nagy függő kérdésben és Párisból jőve egy másik sürgönyben kiemelte, mily óhajtandó, sőt szükséges volna egy déli szövetség fölállítása, hogy az észak­német szövetséget egyensúlyban tartsa. A magyar ellenállás a Beust-féle tervek ellen ismét nyilvánult a bécsi lövészünnep alkalmából 1868 nyarán, a­mi­dőn valamennyi magyar lap igen élesen nyilatkozott az ünnep nagy-német jellege ellen.­­ Azután 1869 őszén, midőn Beust ismét Gorcsakoff után ment, Ou­­chyban a magyarok sürgetésére a bécsi és berlini ud­varok közeledése jött létre, mely Károly Lajos főherczegnek Berlinben és a porosz trónörökösnek Bécsben tett kölcsönös látogatásaiban lelte kifejezé­sét. A­mi 1870-ben történt, ismeretes. Beust négy évig dolgozott egy Francziaországgal kötendő szer­­vetségen egy Németországg­á kitörendő konfliktus esetére; az akczió megvolt és Ausztria-Magyarország semleges maradt. Ezzel Beust el volt ítélve. Megki­­sérlette ugyan még az uj viszonyokhoz alkalmazkod­ni ; de az uj helyzet — és a Hohenzellern-ház — uj embert kívántak, a ki Andrássyban készen állott.« — Az egiptomi zavargások. A hely­zet Egiptomban a legújabb jelentésekből ítélve ép­­oly válságos mint volt. A »N. Fr. Pr.« egy f. hó 30-iki londoni távirata jelenti: Arabitól függ, fel fogják-e a katonák konczolni az idegen lakossá­got. T­e­v­f­i­k szintén életveszélyben forog és ő is csak A­r­a­b­i kegyelmétől függ. Ez egyelőre még visszatartja a szoldateskát, kijelentvén, hogy a szul­tán bizottságot fog küldeni, mire valamennyi külföldi­nek mégis el kellene hagyni Egiptomot és az adóssá­gok a külföldnek többé nem fizettetnének. A szultán hir szerint már Ozmán Ghazit kijelölte biztosul, a­mi a nyugati hatalmak törekvéseire nézve rossz jel­nek volna tekintendő. A legkülönbözőbb hírek kerin­genek arról is, várjon Ozmán jelentékeny csapat­testtel vagy csak testőrséggel fog Egiptomba menni. A khedive jövőjére nézve még semmi se bizonyos. A szultán T­e­v­f­i­k ügynökének Konstantinápolyban hír szerint kijelentette, hogy Tevfiket a mostani válságban támogatni fogja és rosszalja Halim pretenzióit. A török minisztertanács állandó, de A­b­­d­u­l Hamid tanácsosai semmit se határozhat­nak el és a nagykövetekkel se közölhetnek semmi véglegeset, minthogy a szultán saját titkos politiká­ját csinálja a minisztereken kívül, saját értesítéseit kapja és titkos emisszáriusokat küld ki, a nyugati hatalmakat Konstantinápolyban, úgy, mint Egip­tomban paralizálja és egészen diszkreditálja. A r­a­b­i, úgy­szintén a kormányzók kigúnyolják a hajórajt Alexandriában. A r­a­b i kihíresztette, hogy a hajók az ottani kikötőben visszatartatnak és csak a szul­tán parancsait várja, mit kezdjen velük. Egy magas egiptomi hivatalnok »országának egyik legfelvilágosultabb embere« egy angol hírlap­­tudósítóval szemben kijelentette, hogy az autoritást egyedül a khedire gyakorolhatja. A­míg ő maga nem bír tekintéllyel, kormányzásról vagy kabinet-alakí­­tásról szó se lehet. Ma ez anyagi hatalmat csak a szultán katonái által szerezhetné meg. Néhány hét előtt még elég lett volna erre néhány rendőr, néhány nap előtt 1000 ember; ma semmiért sem áll jót, ha nem jön 8000 embernyi török csapat. Minden hiba után, melyeket elkövettek, egy török biztos kiküldése csapatok nélkül még a legnagyobb hiba, mert ma még létezik a szultán prestige-e. Ha A­r­a­b­i ezt is legyőzi, akkor az anarchia várható. Az egyetlen re­mény most a szultán leggyorsabb akc­iója marad fegyveres hatalommal. Az angolok Alexandriában az angol kormány­hoz nagyobb oltalomért folyamodnak a lázongó csa­patok ellen, mint a­mennyit a hajók adhatnak. Kije­lentik, hogy a veszély óránkint nő és a szoldateska egyre rosszabb lesz. A hajóhad maga több mint czél­­talan, minthogy az erődök bombáztatása a katonákat csak még jobban elkeserítené. A tengernagy legfö­­lebb 300 embert tehetne partra ama 3000 emberrel szemben, a­kikből az alexandriai helyőrség áll. A »Pall Mail Gazette« egy kairói magánsürgönye je­lenti, hogy az egiptomi hadsereg teljesen lázongó ál­lapotban van. A »Nordd. Alig. Ztg.« jelenti Kairóból. »Egy Blunt nevű angol egy, Londonból az Ashar-me­­cset (a theológiai fakultás) egy tagjához intézett távirattal nagy izgatottságot okozott Kairóban. A táviratban kérdezősködik, nem ért-e egyet többé Ashar-mecset Arabival, mely esetben Egiptom annexióját a nyugati hatalmak által elmaradhatat­­lannak jelenti. Ez a távirat épen azt eszközölte, a­mi jelenleg a legkevésbbé óhajtott fordulatnak tekin­tendő, t. i., hogy Egiptom különböző politikai párt­jait ismét összehozza. Az annexió ez állítólagos ve­szélyével szemben mind A­r­a­b­i maga, mind az Ashar-mecset sejkje, sőt a képviselői kamara elnöke, Szultán pasa is, azonnal azt válaszolta a táviratra, hogy a nemzeti párt egyetértet­tek, melyeknek rózsái teljes virágzásban diszknek; a »kis erdő« ben pompás, széles utakat metszettek, kettő a kom­ákhoz vezet, egy pedig azon új körönd­­höz, melyet az igazgató néhány hölgy névtelen, de indokolt fölkérésére csináltatott reggeli dolgozó­ he­­vül. E köröndön kényelmes padok s asztalok állanak a kézi munkával mulató nők számára. Écsy László igazgató figyelme még arra is kiterjedt, hogy a kő­­rönd mellett álló fahidat kőhíd által helyettesítette, nehogy az átjárók léptei alatt dobogó fahíd az ott időző hölgyeket zavarja. A színház díszletei nagy-­ mérvű újítás alatt állanak. Gerőffy Andor színigaz­gató most festeti azokat újra, részben pedig másokat k­ldött helyükbe; társulata, mellyel jövő hó közepén köszönt be, kiválóan jelesen van összeállítva. Igen nagy előnyére fog válni az idei fürdőévad­nak, hogy az igazgatóság gondoskodott arról is, mi­szerint a kevésbé vagyonosok olcsó konyhát nyerje­nek. E czélból Fodor Józseffel az uszodával szemben oly étkező helyiségeket rendeztetett be, melyek lom­bos fák hús árnyéka alatt feküsznek ; ugyanott ké­szült az új kuglizó is. Fodor konyhája teljesen ma­gyar konyha; kiválóan jól főzik benne a Balatonmel­­lék hires étkét: a paprikás fogast. A kom­ákban ét­kező fürdővendégek innen hordathatják ebédjöket, vacsorátokat, s igy föl vannak mentve a kényszerű­ségtől, otthon főzetni. Young Rikárd több új évedzést gyártatott a tél folytán; azután két vitorlást épitett s eddig is legna­gyobb vitorlását, a »Mariská«-t megnagyobbította. Miután a Balaton tükre valami másfél lábnyit esett, Young kikötőállványát meghosszabbította, úgy, hogy jelenleg több hajó köthet ki ott egyszerre. A zenekarról a legdicséretesebbet hallhatni: jövő szombaton állítanak be a barna fiúk, akkor ön­magunk ítélhetünk majd fölöttük. A gyermekek szá­mára kényelmes tornázóhely készül a »kis erdő«-ben, hová is az onnan kisugárzó fasorokba számos új pad került; az utak jelzőtáblákkal lettek ellátva; a »feny­ves« ültetvényei nagyban fejlődtek, a kom­ák száma pedig egygyel szaporodott; ez mind haladás, mind fejlődés. A »Kisfaludy«-gőzös naponkint kétszer jár s a déli és nyugati vaspályák igen olcsó menettérti je­gyei már folyó hó közepe óta birván érvénnyel, máris több gyógyvendég érkezett; az elsők közé tartozik Füred hű barátja Jármay bácsi, a budapesti gyógy­szerészek egyik legtiszteltebb szeniorja. A HON TÁRCZÁJA. Tudósok h­arcza. Regény. Irta: P. Szathmáry Károly. I-s. KÖTET. 23 — Hol van most a clarissimus ? — kérdi félel­mesen tekintve körül. — Lenn a pinezében, laboratóriumában és ilyenkor késő estig nem is igen szokott feljönni — mondja vidáman a leányka — bátran cseveghetünk. Ezt Apáczai nem is hagyta kétszer mondatni magának, mert az olyan emberek természete szerint, kik egyelőre bizonyos ok miatt nagyon is tartózko­dók , miután az ok megszűnt épen a másik tulságba csapott át s olyan otthoniasan érezte magát Margit közelében, mint odahaza akármelyik fonóházban. — Hát mondja csak kedves Margit, aztán szép volt az magától, hogy jól tudva magyarul, itt létem alkalmával azt egy szóval sem árulta el ? — Ön latinul kérdezett és én latinul feleltem; ha görögül vagy zsidóul kérdezett volna, akkor illett volna válaszolnom. .— És kegyed mind tudja ezeket a hagyma szagu nyelveket ? — kérdi Apáczai bizonyos nemé­vel az ijedelemnek. — Ne féljen — mond a leányka, ki szavai ha­tását észrevette; — atyám még gyermekkoromban megtanított eme nyelvekre, de nem veszem hasznu­kat és higyje el sokkal jobban szeretek Anikóval a szakácsnéval káposztát savanyítani. — Az már egészen más! — mondja Apáczai — mert ha például be kellene költöznünk a székely földre, ott ugyan kevés hasznát venné akár a zsidó­nak, akár a görögnek. — Meghiszem — válaszol a leányka — csak­hogy majd ha ott leszek, nem beszélek ám sem görö­gül sem zsidóul, még csak magyarul sem, hanem székelyül. — Mi a manót — mondja Apáczai — hát úgy is tud ? — Tudok ám—mondj­a mosolyogva a leány,hall­ja csak: hát ugyan bizony, hogy van kjed. Ejedtől bi­zony meg is halhattunk vóna! Hogy el tudá megál­­lani, hogy osan sokáig hozzánk ne jöjjön ? Tán ha gazdagabb emberek vénánk, többször es eljőne. Apáczai magánkivül volt örömében, és oly ked­vesnek tartotta a leánykát, hogy nem tudta megálla­­ni, hogy annak parányi jobbját kezei között össze vissza ne szorongassa. Mi bizony nem tudjuk meg­mondani, de megtörténhetett, hogy véletlenül egy párszor mégis csókolta. Hogy észrevette-e azt Mar­git, az nem bizonyos, de hogy kezeit vissza nem von­ta , az történelmi tény. Az ifjak párbeszédéből nyíltan kitűnik, hogy ők a szokásos ismerkedésnek egész hosszú létráját né­hány percz alatt ugrották át: de hát boldog Isten! nem együtt futottak volt-e le valóságos tűzben égve egy sokkal hosszabb létrán egykor ? És nem telt-e el egy pár hónap azóta, melyben szivek folytonosan ugyanezen tárgygyal és érzelemmel foglalkozott ? — De mit fog mondani mindezekre a clarissi­mus ? — merült fel a kétség az ifjú szívében. Egy után fog­ járni az ő gondolata, a miénkkel? — Édes atyám igen jó ember, de az én jövőm­­mel keveset foglalkozik, és természete, hogy ő ugyan semmit sem szeret újítani, de ha egyszer valami megtörtént, igazi bölcsészettel bele szokott nyugodni. Egyébiránt — folytatja — ha csak jövő sorsunkat és az ő gondolatát akarjuk megtudni: hát itt van a nagy jövendőmondó könyv, szúrjunk bele, nyissuk fel; én már tudom, hogy kell csinálni a hókus-pókust, aztán megtudjuk az egészet. — A bizony jó lesz — mondja nevetve Apáczay — és segített a leánykának egy roppant foliánsot, mely aranyozott pergamenbe volt kötve és roppant kapcsokkal ellátva, a könyves állványról leemelni és az egyik asztalra elhelyezni. Most Grätchen a gazdag fürtéit összetartó sma­­ragdos hajtűt vonta ki, mire gazdag haja leomlott és egész öltönyét ellepte csaknem a földig . Apáczai gyönyörűséggel nézte az igy szászor szebb teremtést. Margit pedig ritka élénkséggel felbontotta a nagy rézkapcsokat; belé szúrt a nagy könyv lapjai közé; szétnyitotta a könyvet s örömtől ragyogó arcz­­czal kiáltott fel: — A Venus! ez csak eléggé kedvező planéta. Aztán az egyik polczról leemelt egy pálmaágat s az-­­­zal háromszoros kört kanyaritott maga körül a szo­bában ; s minthogy e körben nem volt szabad ben­­maradni, hirtelen kiugrott belőle; de egyszerre elsi­­koltotta magát, mert a talaj egyik koczkáját inogni érezte lábai alatt s a szintén megrémülve odaugrott Apáczai karjaiba hanyatlott. E perezben a szoba talajának ellentétes részén egy koczka felnyílt s annak üregéből Bisterfeld uram tiszteletteljes alakja emelkedett ki. — Mit műveltek itt ti gonosz gyermekek ? — kérdé a tudós tanár elképedve, — természetesen latin nyelven. Erre bizony nehéz volt hirtelen felelni, de Mar­git mégis hamarabb megkapta a hangot. —• Hát, hát — mondja lassanként magát meg­emberelve — bizony mi valamit meg akartunk tudni s ettől az öreg könyvtől kérdeztünk tanácsot. — Nos hát mi volt az ? kérdé a tudós tanár valamivel szelidebben. Ez alatt a talajkoczkák helyreigazodtak s Mar­git édes atyjához futva és azt megölelve mondá vagy inkább suttogá: — Hát kedves édes apácskám az a gonosz Apáczai a ki életemet a tűzhaláltól megmentette, most egy második gonoszságot akar elkövetni; azon van, hogy ha hazajön az akadémiáról, engem magá­val vigyen a székelyföldre. Ebből ugyan a szó valódi értelmében semmi­­ sem volt igaz, de hát annál igazabb volt az érzelmek nyelvén; s azért Apáczai uram — bár igazi protes­táns volt — nem protestált egy szóval sem. Margit pedig addig czirogatta, csókolgatta édes atyját; addig erősítette, hogy Apáczainak mi­lyen nagy jussa van ő hozzá, mig elvégre az öreg ur szemeibe könyek gyűltek s mind kettőjüket magá­hoz ölelve, azt mondá: — Fiat piscis! (Legyen baj.) Vonatkozott pedig ez a közmondás Forgács császári tábornoknak ama dicstelen hadjáratára, melyről konyha latinsággal ezt a strófát csinálták : »Perge domum Forgács. Terget tua tergora korbács.« (Szaladj haza forgács, Veri hátadat a korbács) ; t. i. az igen vallásos tábornok az erdei havasok közé szorulván: midőn péntek napon halat nem kap­tak, a jámbor urnák kevésbé jámbor lelkésze a meg­szerezhetett juh pecsenyére azt mondotta: fiat piscis! A boldog pár azonban nem sokat gondolt a történelmi adomával, hanem miután az öreg úr kar­jaiból kibocsátotta őket, egymás kebelén kerestek támpontot. (Vége az első kötetnek.) Balaton-Füredről. (Ered. tudósítás.) B­al­a­t­o­n-F­ü­r­e­d, máj. 29. A fürdő évad, mint rendesen, ünnepies »Veni Sancte«-val nyilt meg. Az istentisztelet után, melyen nemcsak a már itt mulató gyógyvendégek s a helybeliek, hanem a vi­dékről is számosan voltak jelen, a fürdőigazgató, E­c­s­y László, az egyik fürdőorvos, Engel Gyula orvostudor, s az összes fürdőszemélyzet jelenlétében ünnepiesen nyitotta föl a gyógykutak rácsát s evvel az idei fürdőévadot megnyitottnak jelentette ki. A sétatéren egyik veszprémi zenekar játszott, a szüne­tek alatt pedig a »Szeretetház« növendékei énekeltek csinosan több karéneket, köztök a »Hymnus«-t. A még pár nappal előbb kihalt Füred kicseréltnek lát­szott , mert pompás sétányán pezsgő élet fejlődött: a főidény előképe előttünk állott. A pompás Balaton kies fürdője az idén is nagy­ban fejlődött; a fáradhatlan fürdőigazgatót az enyhe tél különösen kedvezményezte az általa megindított szépítések, javítások s újítások létesítésében. Écsy László újból megmutatta, mily kedves neki Füred, mert csakis a szeretett birtokot sziezomázzuk oly kitartóan, mint ő a lefolyt télen és tavaszon a »savanyu-viz«-et. Az eszplanádot meghosszabbítot­ták, úgy, hogy jelenleg ott körülbelől kétszáz­hetven lombos fa nyújt hús árnyékot ; a tó­parti kert északnyugati sarkán új virágágyak készül­ Fővárosi ügyek. — A főváros közgyűlése. A kevés számmal meg­jelent tagok előtt a főpolgármester a közgyűlést megnyitván, bejelenté, hogy a király a legutóbbi itt tartózkodása alkalmával segélyért hozzá, fordult sze­gények számára 1500 irtot küldött (Éljenzés). Ta­­vaszy Endre elhunyt biz. tag helyébe V­á­m­o­s­y Mi­hály póttag hivatik be. Bernátsky Antal a napi­rend kinyomatása után nyújtott be indítványt, mely a a tárgysorozat fonalán fog előadatni. Az orvosok és természetvizsgálók debreczeni vándorgyűlésére a fő­város is meghivatott. Azon biz. tagok teljesítik a képviseletet, kik azon gyűlésre önkényt elmennek. Áttérve a napirendre: a soroksári­ út 1—11. számú telkek bérlete Kitseer Samu ác­csal, évi 500 frt bér­ért határozatlan időre s félévi felmondással — meg­­hosszabbittatott; a városligeti Horváth-féle fényképé­szeti műterem telke iránti bérlet is 50 frt bérért há­rom évre hosszabbittatott meg. A kenyérmező-utczai 29 sz. városi telek (395 □ öl) eladása □ élenként 30 frt kikiáltási árral nyilvános árverésen, elhatároz­­tatik. Azonban a feltételek ama pontja, hogy a ve­vőt, ha három évi időtartam alatt emeletes házzal a telket be nem építi, évi 500 főt bírság sújtja, Királyi Pál indítványára el­ej­tetett. Bemutatták ezután azon pénzintézetek névso­rát, hova az árvapénztári pénzek elhelyezhe­tők lesznek. Az árvaszék és tanács javaslatba hozza: a pesti hazai első takarékpénztárt, a budapest-fővá­­rosi takarékpénztárt, a magyar orsz. takarékpénztárt, a magyar ált. hitelbankot, az első magyar iparban­kot, a pesti magy. kereskedelmi bankot s a magyar leszámítoló és pénzváltóbankot. Elnök jelenti, hogy erre a törvény értelmében név szerinti szavazás fog kelleni, mert első­sorban azok felelősek a netaláni kárért, a­kik a nevezett intézetekre igennel szavaz­nak. A tárgy meglehetős kényelmetlenné kezdett len­ni, többen elhagyták a termet, mások pedig külön­féle okokat hoztak fel a szavazás elhalasztása végett. Scheich Károly akkorra kívánta halasztani a ha­tározást, midőn nem 60—70-en mint most, hanem 200-an lesznek legalább jelen, hogy a felelősség ter­he megoszoljon. Fuchs Gusztáv a javaslatba ho­zandó pénzintézeteket a pénzügyi bizottság albizott­sága által kívánná előzetesen összeállíttatni s csak azután hozni ide. Halász Géza azt mondá, hogy nem ismeri­k alaposan az idézett pénzintézeteket, s azért előleges­­ megfontolásra van neki is, másnak is szüksége. Br.

Next