A Hon, 1882. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1882-07-15 / 193. szám

gyalár-valedobrai sodrony­pálya kiépítése, a vajda-­­ hunyad-piskii másodrendű vasút kiépítése, a beszter­­cze-brezovai másodrendű vasútnak és a rónaszéksu­­gatagi keskenyvágányu vasútnak kiépítése. Mind­ezen pályák Magyarország bányaiparára nézve a legna­gyobb fontossággal bírnak. A­mi legelsőbben is a vajda­hunyadi vasműve­ket illeti, e vállalatot még Lónyay kezdeményezte. Kerkápoly kész előzetes szerződést is készített az üzem­nek az anglobankra ruházásáról, de aztán az , mint a nagy leszámítoló bank terve is elejtetett. Az új vállalat most gyorsan meg fog valósulni. A gyalá­­ri vaskő olvasztására szolgáló nagy olvasztók építését még ez évben meg fogják kezdeni. A vajdahunyadi aczélgyár a jövő évben fog bessemer-martin és öntött aczélgyártásra berendeztetni. A vajdahunyad-gyalári sodrony­­vasút arra a czélra építtetik ki, hogy a vajdahu­nyadi aczélgyár közvetlen összeköttetésben legyen a gyalári vashegységgel. Itt oly kitűnő minőségű vaskő van s oly nagy mennyiségben, mint alig valahol a kontinensen. E sodronypálya némely helyen 300 m­­nyílásokkal fog kiépülni s hossza 14 kilométer. A pályához csatlakozva egy második sod­ronypálya építtetik G­y­a­l­á­r­ó­l V­a­­ledobrára 20 k­m. hosszúságban, hogy az aczél­­gyártáshoz szükséges faszenet olcsón lehessen a kincs­tár és a gr. Lónyay-féle erdőségekből szállítani. E két sodronyvasút kiépítését O­b­a­t­h mérnök úr veszi át, a­ki a sodronyvasutak építésében már hírnévre tett szert. A kincstár szerződésre lépett vele, a­mely szerint a pálya 20 év múlva a magyar állam szabad tulajdonába megy át, s az állam ezen idő alatt is igen előnyös feltételek alatt használhatja a pályát. Emlí­tést érdemel itt az is, hogy 34 km. távolságra a C­s­e­r­n­a folyó nagy vizerőt szolgáltat, melynek réz sodronynyal való electrodynamikus transmissiója czélba van véve. Nagy fontossággal bír a vajdahunyad-gyalári vas- és aczélbánya műre nézve a Vajdahunyad­­ról Piskire építendő másodrendű vasút kiépítése. E vasút által a bányamű közvetlen kapcsolatba jön az első erdélyi vasúttal s a petrozsé­­nyi gazdag kőszénbányákkal, mi­által a vállalat jöve­delmezősége nagy mértékben fokoztatik. Hasonló tekintetekből építtetik ki Felső-Ma­­gyarországban a besztercze-brezovai má­sodrendű vasút. Köztudomás szerint a bre­­zova-roniczi vasmű, mely hasonlag a kincstáré, kitűnő terményeket állít elő; ezeket azonban nagy költség­gel, s ha az utak rosszak, nagy időveszteséggel is kell szállítani, úgy, hogy a vasmű más kedvezőbb helyzet­ben levő vállalatokhoz képest nem­­is volt versenyké­pes. Mondott vasút kiépítése által a brezova-rohniczi vasmű megmenekül a közlekedési kalamitásoktól s annak versenyképessége nagy mértékben fokozva lesz. Pénzügyileg fontos végül a rónaszék-suga­­tagi keskenyvágány,a vasút kiépítése. Tíz éven át tartó küzdelem után épült ki 1870- ben a szigetkamara-szlatinai vasut, mely által a szak­körökben is uralkodott több ferde nézet s a népnek a vasút iránt táplált ellenszenve el lett oszlatva; s most ehhez folytatólag ugyancsak Müller Frigyes nagy­­boczkói gyártulajdonos által ki fog építtetni a róna­­szék-sugatagi vasút. Az állam e pályát 30 éven át meghatározott méltányos díjszabás mellett fogja hasz­nálhatni, úgy, hogy a sószállításnál éven­­kint 60.000 ftot megtakarít a két keskenyvá­gányú vasúton és 30 év lefolyása múlva a vasutat egy krajczár befektetés nélkül ingyen kapja meg. Ezen életrevaló, helyes számítással elhatáro­zott intézkedéseket s illetőleg új vállalatok keresztül­vitelét csak örömmel üdvözölhetjük, mert ez azon út, a­melyen bányászatunkat és kohászatunkat, melyre idáig eredménytelenül hozattak áldozatok, jövőre mind dusabban jövedelmezőkké lehet tenni. Radó Kálmán főispánt beiktató beszéde. rradó Kálmán főispán jul. 10-én elfoglalván el­nöki székét, figyelemreméltó beszédet mondott, me­lyet a Vasmegyei Lapok a következőleg ismertetnek : »Midőn uram királyom ő Felsége legkegyelme­sebb akarata a főispáni székbe emelt, — nagy köte­lességeket rótt rám. Szüntelenül igyekezni fogok azokat teljesíteni, és szerencsésnek fogom érezni ma­gamat, ha sikerülni fog a tek. megyei bizottmánynak és tisztikarnak rokonszenves jóakaratú közreműködése mellett hátra nem maradni attól, mit Vas megye nagy­érdemű közönsége hűségemtől és odaadó fáradozása­imtól jogosan és méltányosan várhat. Most, a­midőn birtokba veszem azon díszes állást, a­mely az ország felelős kormányának meg­tisztelő bizalma alapján bízatott rám, a legőszintéb­ben üdvözlöm önöket, uraim! és kijelentem, hogy elfogadtam ezen magas állást, nem ambíczió, hiú tündöklés vágya által késztetve, hanem azért, hogy ezentúl szélesebb tevékenységi körben még inkább szolgálhassam és javára válhassak Vas megyénknek,­­azon megyének, melynek büszkén vallhatom ma­gamat szülöttének és mely megye nyilvános életében ezen tisztelt törvényhatóság kebelében tanultam sze­retni a hazát, tanultam megismerni a közügy iránt tartozó kötelességeket. Tizenöt évvel ezelőtt nyújtott nekem, az alig ifjú­nak, Vas megye közönsége tért, e megyét mint szol­­gabirája szolgálni. Egy évtizednél hosszabb idő óta önökkel és önök között, uraim, igyekeztem mint egy­szerű napszámosa nyilvános közéletünknek , megyém és ezzel szeretett hazám iránt tartozó kötelességemet köztevékenykedéssel és munkássággal leróni. Most, a­midőn megyei ősi intézményünk iránti hit és az ősi szokások iránti kegyeletes ragaszkodá­som kifejezésével a megye vezetését átveszem, át va­gyok hatva e lépésem fontosságától és horderejétől. Hivatásom lesz az állam és önkormányzat érdekeit összeegyeztetni segíteni, előrelátó tapintattal elejét venni ezen téren a netáni érdek-összeütközéseknek. Feladatom közé fog tartozni az önkormányzatot és a közadminisztrác­iót éber figyelemmel ellenőrizni, a megye közgyűléseit, az igazságos elnök részrehajlat­­lan vértjével vezetni, nyilvános politikai és közgaz­­­dászati érdekeink előmozdítására minden lehetőt megtenni. Hogy ezt oly sok egyéb fontos teendőimmel együttesen ne csak megközelíthessem, hanem jogosan kötelességeim közé sorolt teendőimet — siker bizto­sításával oldhassam meg, kérnem kell a tekintetes törvényhatósági bizottmánynak ma már, nagyrabe­­csült szíves támogatását, a tisztikarnak pedig buzgó, a közjó érdekében bárminő áldozatoktól vissza nem riadó munkásságát, és velem együttes közre­hatását. Mint az alkotmány, és a parlamenti rendszer őszinte hive, sohasem fogok küzdelembe bocsátkozni az alkotmányos élet, törvényesen és jogosan nyilvá­nítható akarata ellen, — de a­mint kötelességszerü­­leg mindig éber figyelmet fordítok megyénk összes nyilvános életének fejlődésére, — nem fogok késni megragadni minden alkalmat, a párttusák fölé emel­kedve, a társadalmi együttműködés alkotó erejének lehető kifejezésével — megyénk javát előmozdítani. Az 1867-ik évi közjogi többség, meggyőződés­­szerű, őszinte hive vagyok; de mindenkor ismerni fogom kötelességeimet a kisebbség védelme körül, féltékenyen fogom megőrizni a szólásszabadság iránt tartozó tiszteletet, és remélem, hogy gyengeség nélkül fogom azokat egyesíthetni ama tisztelettel, melylyel mindenki tartozik az alkotmánynak és törvényes köz­hatalom tekintélyének. Csaknem 800 évet átélt megyei intézményünktől, mely ébrentartotta a nemzeti öntudatot, ápolta a tör­vénytiszteletet, a szabadságot és férfiasságot, terjesz­tette az állam fogalmának szükségét a haladó idő kö­vetelményének megfelelőleg, a parlamentáris kor­mányforma életbeléptetésével búcsút mondottunk. A régi kiváltságos osztály helyét az érdek és választók képviselői foglalták el a megye tanácster­mében, az államalkotó politika helyét a helyi önkor­mányzás és ellenőrzés jogai, kötelességei váltották fel, meg nyitván ezzel a 70-es években teremtett új me­gyéknek, igaz, egy újabb, de amannál talán sok tekin­tetben üdvösebb és kitartóbb munkásságot igénylő terét az önkormányzati működésnek. A közadminisztrác­ió terén ép úgy, mint min­denütt, tisztelt megyei bizottmány, az új instituc­iók­­nak hosszú idő kell, míg gyökeret verhetnek és azok életrevalósága nem egyedül a törvény betűitől, helyes rendeleteitől függ, hanem szellemétől, fáradságot el­­birni tudó hazafiságától azoknak, kik a törvény alkal­mazására hivattak.« Áttért beszédében az általános közigazgatás javításának nagy fontosságú kérdésére, s kifejtette, hogy a társadalom anyagi és erkölcsi működési kö­rében kell hatni, az egészséges belszervezkedési politikát kell ápolni, hogy szabadok és vagyonosak legyünk. Általános helyeslés mellett hangsúlyozta a fő­ispán, hogy ennek fel kell ajánlanunk egész haza­­fiságunkat, szellemi és anyagi erőink egész tel­jességét. Érintette a sokat megtámadott közjogi alapot és erre vonatkozólag igy folytatta: »Azon reményből kiindulva, hogy Vas megye bizottsága Vas megyének országos reputáczióját mindenkoron élénk figyelmében részesíti, és nem fog késni megyei életünk terén, önkormányzatunk fejlesztésével, az általános közjót előmozdítani, szívesen részt fogok venni mindazon gon­doskodásban is, melyet a társadalmi épület oszlopait képező nagy intézményekért szem elől nem téveszt­hetünk, és melynek érdekei szorgos foglalkozásaink egyik állandó tárgyát kell, hogy képezzék.« Hangsúlyozta, hogy mint mindennek, úgy az alkotmányos önkormányzatnak is legveszélyesebb el­lensége a közöny, vagy a »nem bánom« politika, s csak a nemzet meleg érdeklődése, az odaadó részvétel biztosítja, hogy a kormánytól várt modern közigazga­tás igényeinek megfelelő reformok úgy létesíttes­­senek, hogy a régi megyei intézmény iránt táplált kegyelet mindenkoron figyelemben részesüljön. Az autonomikus ellenőrzés és a megye közönségének érdeklődése képezi azon jótékony befolyást, mely biztosítja az egyetértő mindig, egy és ugyan­azon szellemtől áthatott, s mindig üdvösen eljáró hatósági kormányzatot és tevékenységet, csak ez mozdíthatja elő a fejlődést, jólétet, ezzel emel­hető az önkormányzat ereje és az autonómia becses értéke. Emelkedett hangon és közhelyeslés mellett je­lentette ki, hogy férfias elhatározásának megmási­­­hatlan akarata mindazon ideig, mig a főispáni méltóságot viseli, elkövetni mindent Vasvármegye szeplőtlen neve érdekében. »Hivatalos állásomat, — szólt — erkölcsi reputác­iómat és a bizalom egész súlyát fogom a mérlegbe venni, hogy a jogos követel­ményeknek megfelelő közadminisztrác­ió jótékonysá­gában, a nyilvános élet minden ágában részesüljünk, hogy e megye minden részén a nyilvános közszolgá­lat bármely ágában is csak oly egyének álljanak a közügyek élén, kikben meglesz a képesség és erkölcsi biztosíték arra, hogy minden tekintetben feladatuk színvonalán állnak, kiket hivatalos működésükben a mellékes czélok és tekintetek ne zsibbaszszanak. A midőn tudom, hogy ezen nagy horderejű hi­vatásom betöltéséhez nem hoztam velem azon alkot­mányos dús tapasztalatokat, a nyilvános élet hosszú évtizedeiben gyűjtött tapintatot, mint a minőkkel bir­­tak azon nagyon tisztelt elődeim, kikről e pillanatban tiszteletteljesen és kegyelettel kell, hogy megemlé­kezzem, bátorít azon tudat, miszerint számíthat­ni remélek Vas megye nagyérdemű közönségének és különösen a tekintetes megyei bizottmány hazafias tá­mogatására, mindazon intenczióim és cselekményeim keresztülvitelénél, melyekkel hazánk és Vas megyénk érdekeit óhajtom szolgálni, de bizton számítok egy ál­talam sok jó tulajdonairól ismert buzgó tisztikarra, valamint kedvesen hiszek számíthatni a tisztikar élén álló alispán urnák jóakaratú és nagyrabecsült támo­gatására, a­kihez a gyermekkor feledhetlen kedves emléke alapján a bizalom csatol, férfikorunk éveiben pedig munkássága és szakismerete által mindenkoron tanúsított kiváló érdemeinek teljes méltánylásommal és őszinte elismerésemmel adózom.« Ezekben jelölvén meg a főispán az irányt, a melyben főispáni állásához kötött jogokat és köteles­ségeket gyakorlandó lesz, kijelentette, hogy cselek­ményeiért, munkásságáért, melyet lelke és az öntu­dat fog vezetni, sohasem fog várni kitüntetést vagy csak elismerést is, de nem is fog akkor, a­mikor a legjobb tehetségével és akaratával a megye érdeké­ben munkál, a közügyek körül buzgólkodik, sem fel­felé, sem lefelé a kegyek után vadászni, nem fog soha a főispáni székhez ragaszkodni, azt megélhetési forrásnak tekinteni, hanem azon perezben, melyben tapasztalni vagy látni fogja, hogy megszűnt a megye javára működhetni, és azon tisztelt barátainak bizal­mát és támogatását elvesztette, melyre súlyt helyezve volt csak bátorsága e megye vezetését átvenni, visz­­szatér azon boldog és csendes családi tűzhelyhez, a melyből urunk királyunk legmagasabb kegyelme és az ország végrehajtó hatalmának megtisztelő bizalma kiemelte. Isten áldását kérve főispáni hivataloskodásához, az apostoli király és a haza éltetésével zárta be be­szédét. A honvédelmi miniszter körrendeleté. A honvédelmi miniszter legújabban a következő körrendeletét bocsátotta ki: Kérdés intéztetett hozzám: s. hogy kell a községek részéről az átvonuló beszállásolás ezé­ljaira átengedett közös szállások fé­rőhelyeit megállapítani. II. megengedhető-e, hogy ily épületekbe több ember szállásoltassék, mint a­mennyi azokban, a lak­tanyák és fiók­laktanyákra a törvény által fejenként megállapított 4,5 négyszögméter térfogattal és 15,3 köbméter légűrrel kiszámított férőhely után elhe­lyezhető­­­ül, s váljon igenlő esetben a térítés az 1879. évi XXXVI. t. sz. 48. §-a értelmében a fejek és a beszállásolási napok száma alapján fizetendő-e ? Ezekre nézve a közös hadügyminiszter úrral egyetértőleg a következőket határozom: Ha egy község az átvonuló katonaság közös be­szállásolására helyiségeket enged át, azok férőhelyei egy azonnal összehívandó bizottság által kipuhato­­landók. Hogy az átvonuló beszállásolás közösnek tekin­tették s érte a törvény 31. §-ban felsorolt csapattes­tek egyikének beszállásolására elégséges férőhellyel bírjanak, a férőhely rendes viszonyok közt az átvo­nuló beszállásolásnál is, a laktanyák és fiók­ lakta­nyákban minden egyes legényre törvényesen megál­lapított légür és térfogattal számítandó ki, mert e férőhelyért jár a törvény 48. és 52-ik §-ban a fejek és beszállásolási napok után szabályozott térítés. Ha azonban a férőhelyek hiánya vagy szolgá­lati érdekek szükségessé tennék, hogy a kizárólag át­vonuló közös beszállásolásra szánt épületben több le­gény szállásoltassék el, mint a­mennyi abban az elő­írt légár és térfogat szerint elhelyezhető volna, a fé­rőhelyek kipuhatolására alakult bizottság lesz hivat­va, tekintettel a helyi viszonyokra megállapítani a legénység azon legnagyobb számát, mely az épületben elhelyezhető, s ekkor ezek után is a törvény 31. §-ban a fióklaktanyákra nézve szabályozott teljes térítés fog fejenkint és naponkint úgy a szállásért mint a törvény E) kimutatása szerint a községek által ren­delkezésre adott berendezési czikkekért, fűtésért és világításért fizettetni. A bizottság, mely egyúttal az épületnek lakha­tóságát, építkezési és egészségügyi szempontokból a kiadott utasítás nyomán megbírálni és az okvetle­nül szükséges, a község által teljesítendő helyreállítá­sokat megállapítani tartozik, rendszerint a törvény­­hatóság (alispánság) a katonai állomásparancsnokság és a község képviselőiből, oly helyeken azonban, hol törvényhatóság nem székel és katonai állomáspa­rancsnokság sincsen, a község és az elszállásolandó csapat képviselőiből alakul. Ha ez utóbbi esetben a katonai állomásparancs­nokság, illetőleg az elszállásolandó csapat és a köz­ség képviselői egyetértő megállapodásra nem jutnak, a törvény 20. §-a értelmében a törvényhatóság köz­benjárása veendő igénybe, melynek feladata, képvise­lőjének kiküldése mellett, újabb bizottsági puhato­lást eszközöltetni, ennek alapján elsőfokúlag hatá­rozni és határozatáról a katonai területi hatóságot értesíteni. Ha e határozat hozatala előtt az átvonuló kö­zös beszállásolás elkerülhetlenül szükségeltetnék, ez esetben a megszállható férőhely mennyiségére nézve a katonai képviselő véleménye dönt ugyan, de az a vegyes bizottság későbbi eljárására s a térítés alap­jául szolgáló férőhelyszám megállapítására nem mérvadó. Épületek, melyek hiányos minőségük miatt az átvonuló katonaság közös beszállásolására el nem fo­gadtattak, e czélra nem használhatók, hacsak később a beszállásolási törvény végrehajtása iránt 1879-dik évi junius 27-én 3612. évi. szám alatt kelt körrende­lettel kiadott »Utasításnak« a törvény 5. §-át magya­rázó intézkedése értelmében formaszerü osztályozás­nak alá nem vettetnek és ekkor legalább is fiók-lak­tanyákat nem osztályoztatnak. Ezen bizottságok költségeire és dijaira nézve az 1879. évi szeptember 4-éről 4935. elnöki szám alatt kelt körrendeletem irányadó. Szende Béla s. k. az Az alexandriai rémnapok. Jóllehet Anglia a hatalmakat biztosította, hogy angol eljárás az erődök lefegyverzésére fog szorít­­kozni, a legújabb eseményeknek — mint Londonból jelentik, Alexandria égésének, a keresztyének közti új vérfürdőnek, a khedive életveszélyének, az arabok visszavonulásának e megszorítást módosítaniok fog kelleni, ha Gladstone fenn akarja tartani teg­napelőtti állítását az alsóházban, hogy először a meg nem torolt vérfürdő, másodszor az európaiak biztosí­tására a Keleten adtak okot a bombázásra. A hely­zet rendkívül válságos. A klubbokban Francziaor­­szággal történt komoly meghasonlásról beszélnek és nemsokára bekövetkezendő konfliktusban hisznek. Az angol kormánynak van oka föltenni, hogy Németor­szág a bombáztatást közvetve helyesli, jóllehet eddig hire járt, hogy Németország sem egyenesen se köz­vetve nem nyilatkozott az alexandriai esetről. A tegnapelőtti ötórai tanácskozás az egipto­­miak és az angolok közt puszta időveszteség volt ez utóbbiakra nézve, minthogy az egiptomiak ez­által időt nyertek, hogy a veszélyeztetett kaszárnyákból teljes menetrendben visszavonuljanak. L­a­m­b­­­o­n hadnagy, a­ki a fehér lobogó kitüzetése után a »Bit­tern« ágyunaszáddal partra szállt, Lufti pasa ka­­tonai kormányzótól Marabuth erőd elpusztítását és Mex erődnek az angolok általi megszállását követelte, az egiptomi csapatoknak ellenben megengedte a kato­nai becsülettel való elvonulást. Minthogy azonban Lufti pasa azt válaszolta, hogy a minisztérium nem tesz ajánlatokat. Lambton, a­ki felismerte az idő­nyerés szándékát, megszakította az alkudozásokat, miután kijelentette volt a bombáztatás újra meg­kezdését. Lambton visszatérése után az Invincible egy czélzott bombát sütött el a­ Mex erődre, mely oly mély hatást keltett, hogy a fehér lobogót megint ki­tűzték. Seymour a Helikont küldte a tengerpartra, kijelentendő, hogy jövőben a fegyverszünet iránti ké­rések nem a lobogó egyszerű kitűzése, hanem egy gő­zös elküldése által eszközlendők, minthogy nem akar folyvást hajókat küldeni a partra. A Helikon 170 menekültet vett föl, köztük az angol-egiptomi­ bank igazgatóját és hivatalnokait.­­ A­r­a­b­­ pasa a katonáknak, mondják, nemcsak meg­engedte a fosztogatást, hanem egyúttal felszólította őket, öljék meg a khedivét.­­ A legújabb jelentések szerint Arábia hadsereggel Kairó felé vonul visz­sza, a­hol felkelés tört ki. Hir szerint beduinok ha­toltak a városba és a helyőrség egy részét felkonczol­ták. A fellegvár kormányzója, Ali Jussuf Ben a helyőrség segítségére sietett és utczai harczok keletkeztek. M u z u r u s pasa londoni török nagykövet Ale­xandria bombáztatásának hírére, ideiglenesen, Kon­stantinápolyból érkezendő további utasításokig meg­szakította a közlekedést a londoni külügyi hivatallal. — Ozmán pasa 5000 ember gyalogsággal és négy század lovassággal Egiptomba megy. — Az angol kormány 20,000 román árkász­ásót és 5000 öszvért vett Spanyolországban és Algírban az egiptomi had­járat részére, továbbá felszólította a vasutakat, mond­ják meg, mennyi gőzgépet, kocsit és sínt engedhet­nek át Egiptom részére. Said pasa török külügyminiszter f. hó 11-én Alexandria bombáztatásának első napján, a követ­kező táviratot intézte­m a z u r u s pasához: Tudo­mására hoztam mind Dufferin lord jegyzékét Seymour tengernagy ultimátumáról, mind a vá­laszt, melyet erre adtam. Még egyszer ismételnem kell, hogy a khedive és Dervis pasa formaszerűen biztosítanak, hogy az alexandriai erődökben a kato­nai erődítések semmiféle fölszereléseket nem eszkö­zöltek. A britt felség kormánya e tény helyességéről teljesen meg lehet nyugtatva s mint magunk belát­juk, nem létezhetik ok az ellenségeskedés valamely cselekedetére. Képzelhető-e, mily szerencsétlen ha­tást kell előidéznie a közhangulatra oly komoly rend­szabálynak, mint a bombázás ? Elképzelhető-e, mily iszonyatosságok idéztetnének elő ily erőszakos tá­madás által, mely oly kevéssé áll összhangban az angol kormány igazságával és a barátságos viszo­nyokkal, melyek a két országot eddig oly szerencsé­sen egyesítették ? Ön nem fektethet elég súlyt a meg­fontolásokra, hogy Granville lordot arra indítsa, hagyjon fel a tervvel, hogy oly rendszabályt foganato­sítson, melynek kiszámíthatatlan következményei le­hetnek és mely megakadályozná a mindenki által óhajtott békés megoldás megvalósítását.« Ausztria-Magyarország, mint Párisból jelentik, beleegyezését küldte a konferenczia emlékiratához, nem rosszalta ugyan Anglia bombázását, de időpont­ját valamivel korainak találta. Szentpétervárról Ber­linbe érkezett hírek az orosz körök nagy izgatottsá­gáról tanúskodnak, az alexandriai bombázás miatt. Az orosz lapok az eseményről igen izgatott hangon beszélnek. A »Golosz,« mely a leghiggadtabb állást foglalja el, ajánlja, hogy ki kell jelenteni, hogy Anglia mint megbízott és Európa ellenőrzése mellett cselekszik; a »Wjedomosti« ellenben a bombázást hallatlan rablóhadjáratnak nevezi. Rómában is a leg­nagyobb izgatottságot keltették az Egiptomból érke­zett hírek. Közelálló hadi­tanácsról beszélnek és a külügyminiszter elutazásáról a királyhoz Monzába. Ma érkezett távirataink a következők: London, jul. 14. (Ered. sürg.) Alexandriából jelentik tegnapról: A Helikon 170 menekültet vett fel és azokat szétosztotta a különböző nemzetek hadi­hajóira, a­melyek a kikötőn kívül horgonyoznak. A tenger nagyon hullámzik, úgy hogy a szállítás igen bajos és veszélyes volt, különösen, minthogy a mene­kültek közt sok asszony van. A legtöbben ma reggel 2 óráig az Angol-egiptomi bankban találtak menhe­­lyet. Midőn észrevették, hogy az utczák olyanok, mint­ha kivolnának halva, előjönni bátorkodtak, a kikötőig mentek és az odaküldött sajkákra szálltak. Útközben nem bukkantak akadályra és az utczákat teljesen ki­haltaknak találták. Mint beszélik, az angol tem­plomot egy oda véletlenül beütött g­r­á­­nát szétrombolta. Ugyanez a sors ért számos magánházat. A franczia konzulsági épületek a square mindkét részén és a Serif-pasa utcza legnagyob része lángokban áll. A füst sokkal nagyobb területen ter­jed el, 2 órakor délután. A tűzvész jobban dühöng, mint valaha és úgy látszik, mintha az egész város égne. Nagyon aggódnak Cornish sorsa felett, a­ki a vízvezetéknél volt alkalmazva és a bombázás alatt a szárazföldön maradt. Jól volt ugyan felszerelve, hogy a támadásnak egy időn át ellentálljon és addig tartsa magát, a­míg segítséget kaphat. Az Izzeddin ottomán yacht tegnap a tengerpart hosszában Ram­­lehbe evezett, nyilván azzal a szándékkal, hogy Dervis pasát és talán magát a khedivét is elhozza a Mustapha-palotából. De a tenger jobban hullám­zott, hogysem a kikötés lehető lett volna. Az Izzed­din még ma is Ramleh előtt áll, de a hatalmas hul­lámok miatt parancsnokának nem lehetséges, hogy sajkát küldjön a partra. Inflexible, Temeraire és Alexandra a tengerparton horgonyoznak Kamleh mellett, nyilván azzal a szándékkal, hogy az ottani események felett őrködjenek. Azt hiszik, hogy az alkirály él, a Kamleh palotában biztosságban van. A »Standard« jelenti: Ma délután 450 tenge­részből álló csapat fog kikötni és a városon átvonulni, hogy megmentse a netán valahol még elrejtőzött eu­rópaiakat és a még mindig fosztogató csőcseléket el­űzze. Hogy ez még mindig a városban garázdálkodik, az utolsó három órában újból keletkezett tűzvészek bizonyítják, melyeket okvetlenül szándékosan raktak. Tekintettel a tűzvészre, szerencsés véletlennek kell mondani, hogy tegnap csak hét lövést tettek, ha­tot a kórház-erődre és egyet Mex-erődre. Minden lö­vés pontosan ezért talált s ezért nyilván­való, hogy a tűzvészeket nem a mi gránátjaink okozták. Valóban a bombázás által okozott kár a hárem­ palota szét­­rombolására szorítkozik, mely közvetlenül a kikötő­beli erődök mögött fekszik és a lövetés első napján elkerülhetetlenül ki volt téve tüzelésünknek. A leg­nagyobb gondot fordították arra, hogy minden meg­rongálást elkerüljenek. Csak a bombázás utolsó órái­ban dobatott néhány gránát ama városrészbe, a­hol később a tűz kitört. Mint beszélik, az egiptomi tüzérség az angol tüzelés által súlyos veszteségeket szenvedett, a gya­logság ellenben semmit. A hajók árboczkosarairól ez utóbbit szemmel lehetett kísérni, a­hogy a sövények mögött feküdt. Ha puskatüzelést kezdett volna a ha­jók ellen, veszteségünk sokkal nagyobb lett volna, mert végül puskalövésnyire közeledtünk a parthoz. A levelező hozzáteszi, hogy engedélyt kapott a partra menni és visszatérése után pontos jelentést fog kül­deni a város állapotáról és a pusztulás terjedelméről, melyet a tűzvész okozott. Tegnap esti 8 óra 30 perczről jelentik Ale­xandriából . A­khedive és D­e­r­v­i­s pasa délután el­hagyták Kamleh palotát, kíséretükkel átmentek a városon és most egy hajón vannak a kikötőben. A »D. Tel.« levelezőjétől a következő jelen­tést kapja: Alexandria, este 9 óra 20 perczkor. Folytatván bolyongásomat, az új kikötőbe jutottam és a fürdők közelében kötöttem ki. A konzulsági te­ret egészen lángok közt találtam. A franczia konzul­­ság lángokban égett, de a konzulság mögötti utcza, a Rue de l’Église Anglaise, mely a Paradiso kávéház­hoz vezet,­ mely minden európai előtt ismerete, saját­ságos módon egy irány felé se volt megrongálva. Erre megfordítottuk sajkánkat és még egyszer a Pharu­shoz­ értünk. Midőn közelebb jutottunk, az an­gol kék­ zubbonyosokat és matrózokat nagy számban láttuk partra szállni. A különböző hajók valamennyi sajkája teljes működésben volt, hogy a legénységet a partra hozza, de az egyes csapatok nem szálltak partra rendben, minthogy fölfedezték, hogy a várost az ellenséges csapatok kiürítették. Tovább menvén, a palota közelében számos angol katonát talál­tunk sajkákkal. A matrózok valamennyien pus­kákkal és tölténytartókkal voltak fölszerelve és igen jó kedvük volt. Mindenféle tréfát űztek, az ellenséget kutatták, mely azonban elvonult és a hazug béke-lobogó alatt követte el a nagy sze­rencsétlenséget. Ezután tovább siettünk és egy csa­pat matrózt és tengerészkatonát pillantottunk meg egy jelző gőzösön, mely készen állót, hogy a khedivét befogadja, a­ki addigra Ramlehba vonult vissza és a kinek visszatérését most várták. A vezénylő tiszt intett minket, hogy ne menjünk egyedül előre. De mi azért mégis megkísértettük és a vámházig nyomul­tunk előre. Alig voltunk ott néhány perczig, midőn a katonák és matrózok egy része az In­­vincibleről odaérkezett. Ezek az utczai végén cso­portosultak , mely a városba vezet és mialatt velük előre mentünk, arabokat vettünk észre, a kik egy magánházból a csapatokra tüzeltek és ismét más arabokat, a kik a házakat fosztogatták. A kis ut­­czában ütközet fejlődött. Ez alávaló arabok közül nehányat megöltünk. De a csőcselék egyre szaporo­dott és a tiszt visszavonult, hogy erősítést hozzon. A Monarchról egy mitrailleuset tettek partra és ezzel a löveggel másodszor előnyomultunk az ut- I­szába és egy uj rövid, de éles Ütközet után, melyben ismét öt arab megöletett, a szomszédság ki volt tisz­títva. Előttünk azonban a gyilkosok ordító tömege torlódott meg és a tiszt, a­kinek még mindig igen kis csapat állt rendelkezésére, jobbnak tartotta elő nem nyomulni. Ez alatt számos európai, nevezetesen görö­gök és levantiak, a­kik a bombázás kezdete óta éjjel­nappal a városban voltak elrejtve, előrohant; néhány franczia hölgy volt köztük, a­kiknek szomorú állapo­ta részvétet ébresztett. Tőlük megtudtuk, hogy az arabok tegnap iszonyatosan viselték magukat. Meg­öltek minden keresztyént a­kit ta­lálhattak. A menekülők a pinczékben rejtőztek el, a­hogy épen lehetett. A megmentett európaiak elbeszélték, hogy a bombázás zaja ugyan borzasztó volt, de még iszonyúbb volt a sok megsebesült arab és katona nyögése, a­kik vértől csepegve rohantak végig az utczákon, kiabálva és boszut követelve. Egyszerre egy előkelő menekült jött elő, egy egiptomi bej, ama rendőrigazgató utóda, a­ki tűrte, hogy jan. 11-én euró­paiakat öltek meg. Tisztjeinktől tűzfecskendőt kért, hogy a roppant tűzvésznek, mely a közelben dühön­gött, véget vessen. Azt beszélte, hogy a vízművek be­szüntették tevékenységüket és hogy most már nincs víz a városban. Azt kérdezte, szándékoznak-e az an­golok a vízműveket ismét tevékenységbe hozni. Visz­­sza­küldtük őt a révkapitányok irodájába, a­hol már nagyszámú angol tengerész és katona volt egybe­­gyűlve. Ezután nagy sietséggel egy egészen elvadult tömeg rohant elő. A khedive szolgái voltak, a­kik jelentették, hogy a khedive egy kocsiban maga jön az utón Kamleh felől, Dervis pasa által kisérve. Azt kiabálták, hogy ő kir. fensége az angol hajó­kon keres menedéket. A szolgák közt volt Martino bej is a khedive magántitkára. Abban a pillanatban, midőn megérkezett és velünk beszélni kezdett, port láttam felkavarodni és hallottam a ko­csikerekek robogását. Erre jelentette, hogy a khedive Dervis pasával megérkezett. Ő fenségét azonnal a kis gőzösre tették és a kikötőbe vezették, a­hol végre biztosságba hozatott. Hírlik, hogy A­r­a­b­­ pasa Kefr-el-Dewarba, egy Alexandriától körülbelül egy órányira fekvő helységbe vonult vissza, a­hol csapataival elsánczolta magát, miután a vasutat e helység és Alexandria közt szétrombolta. Stone pasa, egykori amerikai tábornok, a­ki A­r­a­b­i-val nagyon jó barátságban volt, megmenekült a khedivével, de családját vissza­hagyta Kairóban. Én a khedive titkárával, Mar­tino bejjel társalogtam és megtudtam, hogy a khe­dive és Dervis pasa, a­kik a bombázás előtt az utolsó pillanatig visszautasították, hogy hajóra szán­janak, a Kas­et­tin palotát csak a lövetés kezdete után hagyták el és Ramlehbe mentek. Itt egész nap vártak A­khedive aggodalmasan hallgatta az ágyuk dörgését és néha kissé félénk volt. Másnap reggel A­r­a­b­­ pasa hirtelen egy csapat katonát rendelt a palotába, a­hol a khedive és D­e­r­v­i­s pasa bevár­ták az események lefolyását. Martino titkár erősen meg van győződve, hogy ez csak abból a czélból történt, hogy mindkettőt meg­ölesse. Erre Kagbib pasa kereste föl Arabit és szi­gorú hangon felvilágosítást kért az iránt, hogy mit jelentsen mindez ? Arabi azt válaszolta, hogy megha­gyása nem hoz veszedelmet a khedivére, de a csapa­tok látni kívánják őt. Mindazonáltal megígérte, hogy a katonaságnak meghagyja, hogy takarodjék, de nem volt ura szavának, sőt, mint állítják, még az utolsó pillanatban is meghagyta, hogy a khedivét öljék meg. A katonák azonban meghallották az angolok közele­dését, otthagyták állomásukat s vonakodtak a khedi­vét megölni, ki ez időtájt teljesen védtelenül volt a palotában. A­hogy hírül vette az angolok jövetelét, küldöttet menesztett elébök, azt kérdeztetve, hogyan mehet közéjök. Erre a tengernagy hirtelen intézke­dett ; egy csapat katonát a khedivének »Mahrussa« yachtjához küldött, de ez úgy találta, hogy az meg nem indítható. Erre egy másik egiptomi gőzöst kerí­tettek, hogy azon a khedivét eltávolítsák. Hogy sürgönyimet elküldhessem, Lang ezredes­sel a­kivel két ízben hatoltam a városba, elhagytam Alexandriát. Egy szerencsés véletlen úgy akarta, hogy mi elsők voltunk, kik behatoltak és hogy elsők is voltunk abban a tapasztalatszerzésben, hogy Ale­xandria tényleg elpusztult. Az európai negyed majd­nem tönkre égett s az arab negyedben a legjobb há­zak le vannak rombolva. A golyószóró az utczai harczban reánk nézve nagy becsű volt, mert majd­nem minden ellenállást elhárított. Az előnyomulásban kétszer vágattunk el a katonaságtól s annak a kevés matróznak, kik velünk voltak, erős dolguk volt, mi­kor az arabok nagy hatalommal rohanvást jöttek. Mindamellett, mint már fennebb jelentem, sikerült visszavonulnunk, új erővel gyarapodnunk és épségben a városba jutnunk, a mely akkor még az ellenség ke­zében volt s a mely még most is tetemes részét bírja. Nincs itt elég matróz és katona az utczák megszállá­sára , e tekintetben azonban remélhetőleg holnap rend­ben leszünk. A tűz őrült sebességgel terjedt el s nem tudom, hogy mikor fog annak a vége vettetni.Egyház rengeteg robajjal dőlt össze s alig húsz lépésnyire szintén dőltek romba házak, míg mások égtek. Min­denütt a tulajdon rettentő pusztítása észlelhető. Alexandria, júl. 14.­91/* óra reggel­től jelenti a Reuter-ü ügynökség. Egy szakasz tengerészgyalogság néhány tábori ágyúval partra szállt. — A Bar-El-Tin palotát egy csapat benszülött még a kiszállás előtt kira­bolta.­­ A bombázás alatt megölt egip­tomiak számát 2000-re becsülik; egyik erődben történt lőporrobbanás majdnem egy egész zászlóaljat semmisített meg. London, júl. 14. A »Daily News« Alexandriából ma d. e. 10 órától jelenti: A tűz az arab városrészek és a tengerészeti épü­letek felé terjed. Látni lehet, mint jár­ják be emberek égő fáklyákkal az ut­czákat és gyújtogatják a házakat. Attól lehet tartani, hogy Kairóban hasonló kegyet­lenségeket fognak véghez vinni, a­mint Arabi hadserege oda érkezik. — Wolseley tábor­nokot vasárnapra Port-Saidba várják. Hos­kins tengernagy lobogóját a »Penelope« gőzösre tétette át és Port-Saidba és Ismailá­­ba evez. London, jul 14. A »Standard«-nak Alexandriá­ból ma délelőtt 10 órakor távírják. A tűzvész folyvást dühöng. A távolból látható, hogy az arab rablókból álló bandák minő pusztításokat és fosztogatásokat visznek végbe a városban. S­e­y­­m­o­u­r tengernagy arról értesült, hogy 9000 egipto­mi katona a városon kívül lévő hadállásokat megszál­lotta ; parancsot adott, hogy a hadihajók kezd­jék meg ellenök a tüzelést. London, júl. 14. (Ered. sürg.) Az Alexandriából érkezett táviratok tegnap esti 10 óráig terjednek. A város még ég, 800 tengerész tetőtől talpig fölfegyverkezve, kiku­tatja a várost. A pinczékből még sok európait, köztük asszonyokat is megszabadítanak, akik

Next