A Honvéd, 1867 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1867-09-16 / 7. szám

51 engedik magukat tömegesen elfogatni — egyesek futnak — hallatszik ott is egyesektől a „sauve qui peut!“ de a nagy tömeg kész a nemzeti zászló becsületéért és a haza érdekéért mindent áldozni — az ezredek újra rendezik magukat és addig harczol­­nak míg győznek! Leirjam-e az osztrák sereg visszavonulásának borzalmait ? Leírjam-e mily tömeget képeztek a hadifoglyok? Fölöslegesnek tartom, ki azt nem ismeri, az olvassa a szolferinói vagy szadovai csata utáni visszavonulásnak leírását, kisebb detailok kivételé­vel igen htt képet csinálhat magának. Június 15-én tehát 28 nap a szent Bernárd hegyen való átkelés után a hadjárat be van fejezve, és Mélas tábornok kény­szerítve van Genuát, Piemontot, Lombardiát és a Legaliókat a francziáknak átengedni, seregének maradványaival pedig a fegyverszünetre vonatkozó szerződés értelmében, szabadon, Mantua mögé vonulhat. E rövid hadjárat alatt a francziák, a különféle csata­tere­­ken 17 ezer ép hadifoglyot ejtenek,­­ az osztrák seregből kö­rülbelül 60 ezer ember jött tűzbe, tehát több mint negyedrésze (28%) el­hagyta magát fogni! Érdekes volna tudni, váljon mi oknak tulajdonítják ezen chronikus bajt azon urak, kik a nemzeti alapra való fektetésben a hadsereg vesztét akarják látni ? De e kérdésünkre úgy se kapunk feleletet, és így nem ma­rad egyébb hátra, mint saját meggyőződésünkkel beérni hazánk és királyunk érdekében, és állításunk helyességét, tények fel­említése által, mind­addig újra és újra bebizonyítani, míg iga­zán nemzeti alapokra fektetett hadtestek alakítása által, képes­sékké tétetünk, érdekeinket külföld ellenébe, ha szükséges, fegyveres kézzel is, siker reményével védelmezhetni. Senki sem tagadhatja, hogy az általam említett hadjárat, alatt az osztrák sereg vezetésében sok stratégiai hiba el nem követtetett volna, de ezek semmi befolyást sem gyakoroltak a marengói csata szomorú kimenetelére. — Marengónál az osztrák sereg túlszámban, igen kedvező földtéren, hol számos jó lovas­ságának elegendő tér nyílt működésre, előre tanulmányozott tájékon harczolt. A Mélasnak 45 ezer embere a csata kezdetén már egyesülve volt, míg a franczia sereg napfelkeltétől egészen délután 3 óráig csak 20 ezer embert vihetett tűzbe, és csak Dasaix 8930 emberből álló hadtestének megérkezése szaporí­totta azt közel 29 ezer emberre. Látni tehát, hogy az előbb elkövetett stratégiai hibák a csata folyamára semmi befolyást nem gyakoroltak — győzött is eleinte az osztrák sereg túlszáma, de mihelyt délután csak egy percznyire zavar támadt rendjeiben, a legénység, ki nem harczolt azon lelkesedéssel, mit csak is a hazaszeretet és a nem­zeti becsületérti féltékenység önthet szívébe, azonnal kapott az alkalmon és tömegesen elfogatta magát. Hiába áldozták fel magukat aztán a tisztek és egyes pa­rancsnokaikért lelkesedett csapatok —a csata már el volt veszve. (Folytatása következik.) Az elszórt csatázási mód (die zerstreute Fechtart) gyakorlati alkalmazása. (Vége.) Defilék: (Hidak). A hidakat támadó vagy védő szándékkal lehet védelmezni; az utósó esetben lehordják vagy elrombolják azokat, míg az elsőben épségben megtartják. Ha támadó szándékkal védelmezünk e­gy hidat, rendesen a túlsó, ellenséges odalon levő partot is megszálljuk, kivéve azon esetet, ha az innenső, mi oldalunkon levő part igen domináló fekvésű volna vagy a félszakaszok és támaszok czélszerű­, fedett felállítását megengedné — a túlsó part pedig egészen szaba­don állana s nem léteznének ott olyan helyiségek, melyek által a hídhoz fedezve el lehetne jutni s melyeket előbb el kellene foglalni. A czél egy híd támadó szándékkali védelmezésénél a hidat újból átlépni, hogy az ellenséget üldözni vagy állásában meg­támadni lehessen — tehát a hidat meg kell tartani s a csapa­tot többnyire úgy beosztani, hogy ez a folyón a cheval foglal­jon állást. A csapat­parancsnok belátása szerint határozandja el, vál­jon a félszakaszok és a támasz együtt, vagy a félszakaszok egyedül telepedjenek-e a túlsó ellenséges partra; itt a helyi visszonyok határoznak. Nem volna helyes a támaszt az innenső, mi oldalunkon a parton állítani fel, midőn az ellenséges félszakaszok a hidat be­láthatják és lödözhetik; mert a mi részünkrőli előrehaladás esetében a hídon keresztül­menő támasz nagy vesztességnek lenne kitéve. A tartalékot minden esetre az innenső parton kell elhe­lyezni. Ha csak védő szándékkal, minden támadási czél nélkül, vé­delmezünk egy hidat, ekkor csak az innenső partot szabad meg­­szállanunk. Itt szükséges a túlsó partot élénk kereszttűz alatt tar­tani, a támaszt pedig a Debouchékhoz lehető közel állítani fel, hogy ez a hidat helyreállítani vagy azon átmenni akarókat megtámadja. Az elrombolt híd helyreállítását az ellenség többnyire úgy fogja megpróbálni, hogy csolnakokon apró csapatokat küldeni a másik patra; ezek ellen az illető pontokon öszzevonjuk a fél­szakaszokat s a kiszállásnál a tartalék és néha a támasz segé­lyével rohammal is fogadjuk. A partnak, melyet védelmezünk, hosszához képest szá­­mos­ vagy kevesebb félszakaszokat küldünk ki; a támaszt az egész vonal közepének háta mögett állítjuk fel, hogy minden ponton egyaránt gyorsan kéznél lehessen; a tartalékot oly pontra állítjuk, hogy a netalán visszavert első vonalunk itt magát összeszedhesse, vagy pedig a­honnét a tartalék az átszál­lott ellenséget oldalba vehesse, mielőtt ez magát az innenső parton befészkelhette volna. (A támadás.) Ha feladatunk egy hidat az elszórt csatázási mód szerint feloszlott csapatokkal megtámadni, a félszakaszok teendője lesz: a tartalék és támasz előrenyomulását tüzelésük által fedezni, e szerint: a félszakaszoknak lehető közel kell az ellenséghez nyo­­mulni (legyen ez az innenső vagy túlsó parton), és a tüzelést a hídhoz legközelebb felállított csapatokra összpontosítani. Ezen tüzelés akkor éri el legmagasabb fokát, midőn a támasz, melyet a híd rohammali bevételére szoktak használni, előre nyomul. Miután a támasz, melyhez a hídhoz legközelebb álló félszakaszok csatlakoztak, a hidat rohammal bevette és rajta a másik partra átszállott, rögtön félszakaszokra oszlik fel, s a híd közelében, két szárnyával a folyóra támaszkodva, állást foglal. A tartalék gyorsan követi és támaszszá válik, míg a má­sik parton maradt a hídtól távolabb álló félszakaszok mind­addig állásukban maradnak míg a híd bevétele kétségtelen, ekkor aztán csatlakoznak és tartalékká válnak. Azon esetben, ha a híd el van rombolva, a félszakaszok vezetői gázlókat (Furthen) fognak keresni és a támasz­parancs­nok jóváhagyása mellett a másik partra átszállván, állást fog­lalni, míg a tartalék erősítés végett követheti. Ha nincsenek ilyen gázlók, sem csalnakok, hanem a hidazat (Brückentrain) kéznél van, ekkor csajkákon (Ponton) szállítják át a félszaka­szokat. Jó lesz ilyenkor mentés több félszakaszt egyesíteni, mert az ellenség mindenütt az érkező csajkák ellen nem állíthat egy zárt csapatot fel s így több támadó félszakasznak sikerülhet az ellenséges parton állást foglalhatni. A mily mértékben ez lassan kint­ sikerül, átszáll a támasz és végre a tartalék. Többnyire ily módon szállanak egy folyón át, midőn a czél: hadihidat verni s a hídverést csatározókkal fedezni. (Gázlók.) A gázló védelmezésénél nem tanácsos az ellenséges part­nak megszállása, mert csak ritkán fordul elő azon eset, hogy a gázlóhoz vezető utat bokros helyiségek elzárják; továbbá rend­szerint több gázló rövid távolságra egymástól található s így az ellenség az ő partján felállított védelmi állást könnyen ve­szélyeztethetné, még azért is jobb a védelmet csak az innenső partról folytatni, mert a lövések hatása a gázlón átszálló ellenre sokkal nagyobb leend, mint ha az ellenség a szárazon .

Next