A Honvéd, 1870 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1870-01-06 / 1. szám

Őszinte rokonérzelemmel csalatkozunk e kezdeményezéshez. Gróf Batthyány Lajost mi a század legnagyobb alakjai közzé szá­mítjuk; a magyar századok lovagiasságának megújított alakjának, a szabad elvek, eszmék és tettek személyesítésének, az öntudatos haza­­szeretet mintaképének tekintjük őt. És mivel ily alaknak méltó épen úgy a szemek előtt mint a szivek­ben magasan állni, óhajtjuk, hogy gr. Batthány Lajosnak emlékszobra legyen, melyre ezennel mi is aláirást nyitunk lapunkban s azt Jókai Mór részéről száz forinttal megkezdjük. A „Hon“ szerkesztősége,­ ­ Dalmatiai állapotok. A dalmát fölkelés vége felé közeledik. Kattaro kerületének déli vidékei meghódoltak; hódoló s hűség nyilatkozatuk útban van Bécs felé. — Ő felsége általános amnestiát adott mindazoknak a kik meghó­doltak. Még a legvadabb vidék Krivoscie kerülete is hajlandóságot mutat a meghódolásra. A­mit fegyver ki nem vívott, s kivívta a meg­győző szó. Másrészről azonban olynemű aggodalmas sejtelmek merülnek föl, hogy a felkelők, s a crivoscianusok csak időt, s némi nyugalmat, köny­­nyebbséget akarnak szerezni az alkudozások által, hogy meghódolási csak lesz, s hogy tavaszai új erővel tör ki a fölkelés. A katonai parancs­nokság szemmel tartja ezen eshetőséget is, s azért foly a stratégiailag fontos pontok megerősítése, közlekedések vágása. Egy távirat jelenti ma: „Kattaro önkénytes világítást rendezett, Auersperg gr. vezérőrnagy fáklyásmenettel tiszteltetett meg; az öröm, s lelkesedés nagy.“ S egy idő óta folyton ily bulletinek érkeznek; a zuppaiak néhány hónap óta folyton hódolnak; Brai­­ és Maina lakói szintén hódolnak, s Krivoscie kerülete, nem különben hajlandó meghódolni. Egy más bulle­tin jelentette, hogy Maina, a Zuppa és Braic hódoló feliratai a „Vor­wärts“ gőzös szállítja Bécs felé — stb. Szóval, valamennyi bulletin versenyzett egymással abban, hogy a dalmát felkelésnek lehető hamar végét vesse. Kétségkívül oly bulletinek, melyek alkalmasak jó hatást gyako­rolni mindazokra, kik óhajtanák valahára a rend és nyugalomnak teljes helyreállítását a monarchia minden részében. Azonban egynél több jel gyaníttatja, hogy most is úgy vagyunk az osztrák generálisok bulleti­neivel mint rendesen. Bécsben meg folyton várják, hogy Maina, a Zuppa­s Brai­ hódoló feliratai „közeledjenek a Vorwärts gőzösön“ a birodalmi székváros felé. Mai napig nem érkeztek meg a hódoló nyilatkozatok. Egy más távirat pedig jelenti, hogy Auersperg grófnak találko­zása Krivoscie fő vezetői­vel, a „rosz idő miatt“ elmaradt. Krivoscie kerülete ugyanis, melyet ellenállásában megtörni nem sikerült.­­ Auersperg vezérőrnagy jelentése szerint, szintén hajlandó­nak mutatkozott a meghódolásra. Meghatároztatok az összejövésnek helye és napja, de a „rosz idő miatt e találkozást el kellett napolni bizonytalan időre.“ Krivoscie tehát, mely ellen a hadcsapatok négy támadása sikerte­len volt,­­ nem hódolt meg. Meglehet, hogy az egész „hajlandóság“ melyet a meghódolásra mutatott, cselfogás, talán időt akarnak nyerni, s helyzetükön akarnak könnyíteni, midőn alkudozásaik által arra czéloz­­nak, hogy a katonaság részéről a vigyázat s az őrködés majd cseké­lyebb lesz. Hanem hát rész volt az idő, s a találkozást el kellett napolni. Hiába az idő mindig nagy ellensége volt az osztrák generálisoknak, Chlumnál a köd, Zagvozdaknál a sötétség kora beállása hiusította meg a győzelmet! Az ember valóban nem tudja, hogy állnak most a dolgok Dalmátia fellázadt vidékein. Annyi tény, hogy Krivoscie kerülete nem hódolt meg, hogy az erődítési mérnöki munkálatok még folynak, hogy Török­ország részéről Montenegro s Dalmátia déli határai körül nevezetes csapatöszpontosítások történnek. És ily kétes Zuppa meghódolása is. Emlékezhetünk, hogy a hadi­­operatiok legelsőbben a Zuppa ellen indíttattak meg, s hivatalos jelen­tések szerint ez a vidék már akkor — körülbelül két hónap előtt — „teljesen meg volt hódítva.“ Mindazonáltal Schönfeld dandára folyton heves harczokat vívott itt a felkelőkkel. A hadi­ operatiók aztán Krivos­cie ellen öszpontosítottak, de a Zuppa meghódolásáról szóló hír csak­hamar hamisnak tűnt ki. Az osztrák generálisok bulletineiből tehát teljes lehetetlen kiiga­zodnunk. Bármennyire óhajtanék is, hogy a felkelés inkább a szó meggyőző hatalmával mint a fegyver erejével fojtassék el, a pacificatiók eddigi menete nagy reménynyel nem kecsegtet az iránt, hogy a dalmát felkelésnek még egyhamar vége vettessék. Történelmi r­é­s­z. A kápolnai ütközetek. (Horváth Mihály Magyarország függetlenségi harczának történetéből.) (Vége.) Az ütközet 27-én korán reggel jobb szárnyunkon, Verpelétnél kezdődött, mert "M­indischgrätz, ki e napon a középen személyesen vette át a vezérletet, bár Kápolna ellen szándékozott intézni a főtáma­dást, s e szerint annak ellenére tetemes erőt vont össze, s mindad­dig halasztó előnyomulását, míg Schlicktől nyolcz óra tájban hirt nem vett, hogy Verpelétnél áll, s ennélfogva balszárnyát képezi. Ekkor azon­ban Kápolnánál, hol Dembinski, Máriássy egész osztályát egy Kompoltra küldött zászlóaljon kívül, még nap­kelte előtt egyesitette volt, mind nagyobb erőt fejtett ki a mieink ellen. Ezek jó ideig erélyesen ellent­­álltak, midőn azonban őket egy erős hadoszlop Tótfalu felől megkerülni törekedett, egy heves utczai harcz után kénytelenek lennek Kápolnáról visszavonulni. Dembinski ekkor, középünk teljes áttörését meggátlandó, az I-ső huszárezred néhány századával s a Zanini olasz zászlóaljjal és tiz ágyú­val Tótfalu előtt a mieinket megkerülni törekvő hadoszlopra rohan. Ugyanazon időben a balszárnyakon kevéssé háborgatott Aulich is előrenyomult egy pár zászlóaljjal Windischgrätz jobb szárnya ellen, ki aztán e két támadás álltal arra indittaték, hogy hadoszlopát Tótfalutól visszahúzza. Ezen pillanatot akarta Dembinszki felhasználni Kápolna vissza­vételére. E végett tehát a 47-ik zászlóaljat az országúton előre indítván, a Zanini zászlóaljat személyesen vezető Tótfalu felől a helység ellen. E zászlóalj élén lelkesítő bátorsággal ment előre kezében kereszttel Gör­gey hadtestének tábori főpapja­­. Mednyánszky Caesar, tesvére annak, ki Lipótvárban elfogatván halálra ítéltetett. E rohamot balról hat, a ke­­rcsendi útról, egy halomról, más tiz ágyú támogatá. A 47-ik zászlóalj a helység előtti csárdát makacs védelem után megveszi, s annak őrségét jobbára leszúrja. Ez alatt a Zaniniak is betörnek a faluba, s a pusztitó kartácstűz daczára, egy részét elfoglal­ják. A császáriak végre hátrálnak; a Zaniniak frzéshez kezdenk. De az ellenség újabb zászlóaljat küld a helységbe, mely aztán e hátrálókat megállítván s velök egyesülvén, a 47-dik zászlóaljunkat kiűzi, majd a Zaniniakra viszszafordulva, azokat körülfogja s nagy részben fogoly­­lyá teszi. Csak keveseknek sikerül a döbrői erdőbe menekülniük. Épen a visszavont Máriássy-osztály rendezésével foglalkozik Dembinski, midőn Görgey dél tájban Kerecsenéről hozzá vágtat, hírül hozván, hogy Guyon osztályát, melyért maga lovagolt vala át Mezőkö­vesdre, magával hozta, s ez Kerecsenben várja parancsait. Dembinski Gör­­geyt a jobb szárny vezérletének átvételére utasítván, Guyon osztályát a Kerecsend előtti magaslatokon állittatá fel, utóbb vele Máriássy osz­tályát is egyesítendő. Kmety osztálya azonban még mindig késett meg­érkezni Ábrányból, s pedig nemcsak mivel e hely a csatatértől öt mértföldnyire esett, hanem azért is, mivel Bayer, Görgey hadtestének táborvezérkari főnöke, az estre kiadott fővezéri rendelet elküldésében felette hanyagul járt vala el, minélfogva a parancs Kmelyhez csak hajnalban érkezett meg. Midőn Görgey egy óra tájban Verpelét közelébe érkezett, a harcz ott már öt óra hoszant szakadatlanul folyt Schlick egész hadteste és Dessewffy hadosztálya közt, mely miután Idzikovszky a múlt estre Sírokról Szólát felé hátrálván, Schultz osztályához csatlakozott, csak 3600 emberből,500 lóból és 16 lövegből állt. Pöltenberg, ki már reggel parancsot vett a domoszlói útról Verpelét felé nyomulnia, elkésvén, oda csak dél tájban érkezett meg. De Klapka e kis erővel is jó ideig tartá magát Verpelétnél. Schlik, mihelyt a helységet megközelítheté, azonnal két 6 fontos, egy 12 fontos és kilencz lovassági ágyú­ s egy röppentyű-üteget, tehát két annyit, mint a­mennyivel Klapka összesen rendelkezhetett, kezd vala az úgynevezett Kápolnahalomról működtetni a helység ellen. Klapka ágyúi amazoknak tüzétől kevés idő alatt részint elnémitattak, részint hátravonulni kényszerültek. És alig vette ezt észre Schlick, egy dandárt azonnal a helység ostromára rendelt. A 43-dik és Don­ Miguel zászlóaljak, melyek az előbbi herczókban felényire olvadtak volt, bár egy ideig erélyesen ellentállnak, de végre ingadozni kezdenek a nagyobb erő előtt; majd azonban a jeles 34-dik zászlóaljtól megse­­gíttetvén, az ellenséget a helységből kiszorítják. De Schlick egy máso­dik ostromban újabb erőt küld ellenük, s a mieink kénytelenek a helység­ből kivonulni. Verpelét tehát elveszett s Dessewffy egész hadosztálya nem a leg­jobb rendben hátrál Döbrő felé. Schlick ekkor Deym tábornok vezény­lete alatt egy vasas ezredet küld üldözésökre. De ennek három huszár század bátran útját állja, s miután az eddig tartalékot képzett két század Lehel-huszár is közéjük vágtat, két ellenséges vonal közt egy iszonyú lovas viadal kezdődik. A faluból azonben újabb lovas csapatok vágtatnak a harcrtérre, melyeknek rohama végre az ellenség részére határozza el a győzelmet: huszáraink a csomóból kibontakozva, rendet­len futásnak erednek. A vasasok egy osztálya most üvegeinkre rohan, azok legénységét leszabdalja, s az egyetlen még harczképes ütegünket is magával készül vinni. E válságos perezben érkezik meg végre Pöltenberg elkésett osz­tálya, ki, látván a veszélyt, rögtön négy század Sándor-huszárral vág­tat be az ellenségre, s támogatva a Dessewffynek időközben ismét rendbeállott huszáraitól, s a még tűrhető rendben maradt 14-ik honvéd­­zászlóaljtól, a vasasokat Verpelétre űzi vissza. Az elkeseredést, mely­­lyel a harcz vivatott, tanúsítja az, hogy a Koburg-huszárok egy száza­dának, Ujj kapitány vezénylete alatt, valamennyi fő és altisztje, legény­ségének pedig mintegy fele, elesett vagy megsebesítetett. E század a már veszendőben volt üteget is megmentő az ellenség kezéből. A vasa­sok megfutamodta után a vakmerő bátorságáról híres Földváry Károly

Next