A Honvéd, 1870 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1870-01-06 / 1. szám
Őszinte rokonérzelemmel csalatkozunk e kezdeményezéshez. Gróf Batthyány Lajost mi a század legnagyobb alakjai közzé számítjuk; a magyar századok lovagiasságának megújított alakjának, a szabad elvek, eszmék és tettek személyesítésének, az öntudatos hazaszeretet mintaképének tekintjük őt. És mivel ily alaknak méltó épen úgy a szemek előtt mint a szivekben magasan állni, óhajtjuk, hogy gr. Batthány Lajosnak emlékszobra legyen, melyre ezennel mi is aláirást nyitunk lapunkban s azt Jókai Mór részéről száz forinttal megkezdjük. A „Hon“ szerkesztősége, Dalmatiai állapotok. A dalmát fölkelés vége felé közeledik. Kattaro kerületének déli vidékei meghódoltak; hódoló s hűség nyilatkozatuk útban van Bécs felé. — Ő felsége általános amnestiát adott mindazoknak a kik meghódoltak. Még a legvadabb vidék Krivoscie kerülete is hajlandóságot mutat a meghódolásra. Amit fegyver ki nem vívott, s kivívta a meggyőző szó. Másrészről azonban olynemű aggodalmas sejtelmek merülnek föl, hogy a felkelők, s a crivoscianusok csak időt, s némi nyugalmat, könynyebbséget akarnak szerezni az alkudozások által, hogy meghódolási csak lesz, s hogy tavaszai új erővel tör ki a fölkelés. A katonai parancsnokság szemmel tartja ezen eshetőséget is, s azért foly a stratégiailag fontos pontok megerősítése, közlekedések vágása. Egy távirat jelenti ma: „Kattaro önkénytes világítást rendezett, Auersperg gr. vezérőrnagy fáklyásmenettel tiszteltetett meg; az öröm, s lelkesedés nagy.“ S egy idő óta folyton ily bulletinek érkeznek; a zuppaiak néhány hónap óta folyton hódolnak; Brai és Maina lakói szintén hódolnak, s Krivoscie kerülete, nem különben hajlandó meghódolni. Egy más bulletin jelentette, hogy Maina, a Zuppa és Braic hódoló feliratai a „Vorwärts“ gőzös szállítja Bécs felé — stb. Szóval, valamennyi bulletin versenyzett egymással abban, hogy a dalmát felkelésnek lehető hamar végét vesse. Kétségkívül oly bulletinek, melyek alkalmasak jó hatást gyakorolni mindazokra, kik óhajtanák valahára a rend és nyugalomnak teljes helyreállítását a monarchia minden részében. Azonban egynél több jel gyaníttatja, hogy most is úgy vagyunk az osztrák generálisok bulletineivel mint rendesen. Bécsben meg folyton várják, hogy Maina, a Zuppas Brai hódoló feliratai „közeledjenek a Vorwärts gőzösön“ a birodalmi székváros felé. Mai napig nem érkeztek meg a hódoló nyilatkozatok. Egy más távirat pedig jelenti, hogy Auersperg grófnak találkozása Krivoscie fő vezetőivel, a „rosz idő miatt“ elmaradt. Krivoscie kerülete ugyanis, melyet ellenállásában megtörni nem sikerült. Auersperg vezérőrnagy jelentése szerint, szintén hajlandónak mutatkozott a meghódolásra. Meghatároztatok az összejövésnek helye és napja, de a „rosz idő miatt e találkozást el kellett napolni bizonytalan időre.“ Krivoscie tehát, mely ellen a hadcsapatok négy támadása sikertelen volt, nem hódolt meg. Meglehet, hogy az egész „hajlandóság“ melyet a meghódolásra mutatott, cselfogás, talán időt akarnak nyerni, s helyzetükön akarnak könnyíteni, midőn alkudozásaik által arra czéloznak, hogy a katonaság részéről a vigyázat s az őrködés majd csekélyebb lesz. Hanem hát rész volt az idő, s a találkozást el kellett napolni. Hiába az idő mindig nagy ellensége volt az osztrák generálisoknak, Chlumnál a köd, Zagvozdaknál a sötétség kora beállása hiusította meg a győzelmet! Az ember valóban nem tudja, hogy állnak most a dolgok Dalmátia fellázadt vidékein. Annyi tény, hogy Krivoscie kerülete nem hódolt meg, hogy az erődítési mérnöki munkálatok még folynak, hogy Törökország részéről Montenegro s Dalmátia déli határai körül nevezetes csapatöszpontosítások történnek. És ily kétes Zuppa meghódolása is. Emlékezhetünk, hogy a hadioperatiok legelsőbben a Zuppa ellen indíttattak meg, s hivatalos jelentések szerint ez a vidék már akkor — körülbelül két hónap előtt — „teljesen meg volt hódítva.“ Mindazonáltal Schönfeld dandára folyton heves harczokat vívott itt a felkelőkkel. A hadi operatiók aztán Krivoscie ellen öszpontosítottak, de a Zuppa meghódolásáról szóló hír csakhamar hamisnak tűnt ki. Az osztrák generálisok bulletineiből tehát teljes lehetetlen kiigazodnunk. Bármennyire óhajtanék is, hogy a felkelés inkább a szó meggyőző hatalmával mint a fegyver erejével fojtassék el, a pacificatiók eddigi menete nagy reménynyel nem kecsegtet az iránt, hogy a dalmát felkelésnek még egyhamar vége vettessék. Történelmi rész. A kápolnai ütközetek. (Horváth Mihály Magyarország függetlenségi harczának történetéből.) (Vége.) Az ütközet 27-én korán reggel jobb szárnyunkon, Verpelétnél kezdődött, mert "Mindischgrätz, ki e napon a középen személyesen vette át a vezérletet, bár Kápolna ellen szándékozott intézni a főtámadást, s e szerint annak ellenére tetemes erőt vont össze, s mindaddig halasztó előnyomulását, míg Schlicktől nyolcz óra tájban hirt nem vett, hogy Verpelétnél áll, s ennélfogva balszárnyát képezi. Ekkor azonban Kápolnánál, hol Dembinski, Máriássy egész osztályát egy Kompoltra küldött zászlóaljon kívül, még napkelte előtt egyesitette volt, mind nagyobb erőt fejtett ki a mieink ellen. Ezek jó ideig erélyesen ellentálltak, midőn azonban őket egy erős hadoszlop Tótfalu felől megkerülni törekedett, egy heves utczai harcz után kénytelenek lennek Kápolnáról visszavonulni. Dembinski ekkor, középünk teljes áttörését meggátlandó, az I-ső huszárezred néhány századával s a Zanini olasz zászlóaljjal és tiz ágyúval Tótfalu előtt a mieinket megkerülni törekvő hadoszlopra rohan. Ugyanazon időben a balszárnyakon kevéssé háborgatott Aulich is előrenyomult egy pár zászlóaljjal Windischgrätz jobb szárnya ellen, ki aztán e két támadás álltal arra indittaték, hogy hadoszlopát Tótfalutól visszahúzza. Ezen pillanatot akarta Dembinszki felhasználni Kápolna visszavételére. E végett tehát a 47-ik zászlóaljat az országúton előre indítván, a Zanini zászlóaljat személyesen vezető Tótfalu felől a helység ellen. E zászlóalj élén lelkesítő bátorsággal ment előre kezében kereszttel Görgey hadtestének tábori főpapja. Mednyánszky Caesar, tesvére annak, ki Lipótvárban elfogatván halálra ítéltetett. E rohamot balról hat, a kercsendi útról, egy halomról, más tiz ágyú támogatá. A 47-ik zászlóalj a helység előtti csárdát makacs védelem után megveszi, s annak őrségét jobbára leszúrja. Ez alatt a Zaniniak is betörnek a faluba, s a pusztitó kartácstűz daczára, egy részét elfoglalják. A császáriak végre hátrálnak; a Zaniniak frzéshez kezdenk. De az ellenség újabb zászlóaljat küld a helységbe, mely aztán e hátrálókat megállítván s velök egyesülvén, a 47-dik zászlóaljunkat kiűzi, majd a Zaniniakra viszszafordulva, azokat körülfogja s nagy részben fogolylyá teszi. Csak keveseknek sikerül a döbrői erdőbe menekülniük. Épen a visszavont Máriássy-osztály rendezésével foglalkozik Dembinski, midőn Görgey dél tájban Kerecsenéről hozzá vágtat, hírül hozván, hogy Guyon osztályát, melyért maga lovagolt vala át Mezőkövesdre, magával hozta, s ez Kerecsenben várja parancsait. Dembinski Görgeyt a jobb szárny vezérletének átvételére utasítván, Guyon osztályát a Kerecsend előtti magaslatokon állittatá fel, utóbb vele Máriássy osztályát is egyesítendő. Kmety osztálya azonban még mindig késett megérkezni Ábrányból, s pedig nemcsak mivel e hely a csatatértől öt mértföldnyire esett, hanem azért is, mivel Bayer, Görgey hadtestének táborvezérkari főnöke, az estre kiadott fővezéri rendelet elküldésében felette hanyagul járt vala el, minélfogva a parancs Kmelyhez csak hajnalban érkezett meg. Midőn Görgey egy óra tájban Verpelét közelébe érkezett, a harcz ott már öt óra hoszant szakadatlanul folyt Schlick egész hadteste és Dessewffy hadosztálya közt, mely miután Idzikovszky a múlt estre Sírokról Szólát felé hátrálván, Schultz osztályához csatlakozott, csak 3600 emberből,500 lóból és 16 lövegből állt. Pöltenberg, ki már reggel parancsot vett a domoszlói útról Verpelét felé nyomulnia, elkésvén, oda csak dél tájban érkezett meg. De Klapka e kis erővel is jó ideig tartá magát Verpelétnél. Schlik, mihelyt a helységet megközelítheté, azonnal két 6 fontos, egy 12 fontos és kilencz lovassági ágyú s egy röppentyű-üteget, tehát két annyit, mint amennyivel Klapka összesen rendelkezhetett, kezd vala az úgynevezett Kápolnahalomról működtetni a helység ellen. Klapka ágyúi amazoknak tüzétől kevés idő alatt részint elnémitattak, részint hátravonulni kényszerültek. És alig vette ezt észre Schlick, egy dandárt azonnal a helység ostromára rendelt. A 43-dik és Don Miguel zászlóaljak, melyek az előbbi herczókban felényire olvadtak volt, bár egy ideig erélyesen ellentállnak, de végre ingadozni kezdenek a nagyobb erő előtt; majd azonban a jeles 34-dik zászlóaljtól megsegíttetvén, az ellenséget a helységből kiszorítják. De Schlick egy második ostromban újabb erőt küld ellenük, s a mieink kénytelenek a helységből kivonulni. Verpelét tehát elveszett s Dessewffy egész hadosztálya nem a legjobb rendben hátrál Döbrő felé. Schlick ekkor Deym tábornok vezénylete alatt egy vasas ezredet küld üldözésökre. De ennek három huszár század bátran útját állja, s miután az eddig tartalékot képzett két század Lehel-huszár is közéjük vágtat, két ellenséges vonal közt egy iszonyú lovas viadal kezdődik. A faluból azonben újabb lovas csapatok vágtatnak a harcrtérre, melyeknek rohama végre az ellenség részére határozza el a győzelmet: huszáraink a csomóból kibontakozva, rendetlen futásnak erednek. A vasasok egy osztálya most üvegeinkre rohan, azok legénységét leszabdalja, s az egyetlen még harczképes ütegünket is magával készül vinni. E válságos perezben érkezik meg végre Pöltenberg elkésett osztálya, ki, látván a veszélyt, rögtön négy század Sándor-huszárral vágtat be az ellenségre, s támogatva a Dessewffynek időközben ismét rendbeállott huszáraitól, s a még tűrhető rendben maradt 14-ik honvédzászlóaljtól, a vasasokat Verpelétre űzi vissza. Az elkeseredést, melylyel a harcz vivatott, tanúsítja az, hogy a Koburg-huszárok egy századának, Ujj kapitány vezénylete alatt, valamennyi fő és altisztje, legénységének pedig mintegy fele, elesett vagy megsebesítetett. E század a már veszendőben volt üteget is megmentő az ellenség kezéből. A vasasok megfutamodta után a vakmerő bátorságáról híres Földváry Károly