A Honvéd, 1870 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1870-01-13 / 2. szám
lesz. Mondjanak le Pesten a legnehezebb következményeket előidézhető merev politikáról, ha tovább is hajthatlanok maradnak s szelet vetnek, vihart fognak aratni; ennek okát azonban ne hárítsák másra, csak a magyarok lesznek okai , ha falra festett rémképeik fogható alakban megvalósulnak. Gyanúsítás és légből kapott nehéz vádakkal nem fogják megnyerni a magyarok a határőrök rokonszenvét, de gyűlöletüknek bizonynyal újabb tápot adnak.“ A második kérdésre nézve „ami az ezredek hazaszállítását illeti, Kulin úr nyíltan megtagadja az országgyűlések s a népek kívánalmait, így a felső ausztriai országgyűlés, az osztrák honvédelmi minisztérium által felszólította Kuhn hadügyért az ezredek hazaszállítására, s erre tagadó választ kapott. Tehát Kuhn mindaddig alkotmányos miniszter, mig a népek azt cselekszik mit akar; t. i. míg fizetnek és katonát állítanak, azonban mihelyt valamit ezért tőlre követelnek, rögtön megszűnik Kuhn hadügyér alkotmányossága. Aztán ilyen állapotért lelkesüljön az osztrák és a magyar! Ilyen alkotmányos viszonyt védelmezzen vérével és pénzével, ha háború támad! Ekkor valóban mindkettő sült bolond volna. Ameddig Kuhn ilyenformán garázdálkodik, nem is lehet félni attól, hogy az osztrák sereg bármelyik hatalomnak is meggyűtse a baját. A honvédrokkantak menháza. Az előjelek azt mutatják, hogy az a lelkesültség,melylyel az ország apraja,nagyja egy nemes lélek eszméjét fölkarolta — nem tesz szalmatűz, értjük a honvédrokkantak menházára országszerte megindított adakozást. Alig nehány hete, hogy az ivek körözése megkezdetett, s máris több ezer írt a gyűjtés eredménye — vidékenkint alakulnak testületek, melyek e szép czél előmozditását tűzték ki föladatokul s a nagy száműzött lélekemelő példáját követve, legszebb napjaink hőseit kiragadják a nyomor karja közül. Ha isten segit, az Orczy-kert szomszédságában már kora tavaszszal ásni fogják azon épület alapját, mely hajlékot ad munkaképtelen, elaggott honvédeinknek, kik anyagi jólét helyett nyomort, erkölcsi elismerés helyett megaláztatást kaptak — eddig. Kora tavaszszal ültetni kezdik a fákat, melyeknek lombjai közt nagysarlói, isaszeghi és szolnoki csaták régi dicsőségéről fujdogál nótát az alkonyi szellő — közben megcsókolva a nemzet hálájának koszorújától övezett homlokokat. Nem lesz ez épület tán oly nagyszerű, mint amelyre Francziaország képviselőtestülete, mint egy szív s egy lélek milliókat szavazott meg — oly fényesen sem lesz tán berendezve, mint a londoni, melyben a legutolsó érdemeket szerzett közmatróznak is fehér kesztyűs cselédség hordja fel az ételt — de elég lesz nekünk, s a mi szűk anyagi viszonyaink között, ha szabadságunk élő vértanúit megmentjük általa az éhhaláltól. (M. V.) Ii a (» sz e m le. Bécsi lapok és a határőrvidék. A határőrvidék bekebelezése, illetőleg polgárosítása egyike a legkényesebb, de egyszersmind a legfontosabb kérdéseknek, melyeknek megoldása elhalaszthatlan. A késedelmezés e tekintetben megkárosít sok érdeket, sőt veszélyes eshetőségekkel is fenyeget. Oly tiszta, oly világos ügy ez, hogy alig fejthető meg, miért halasztatott oly későre a megoldás. A magyar korona jogát e területhez csak agyafúrt őrültek vonták kétségbe; a történelmi jog, alapszerződések, a törvényhozás tényezőinek kölcsönös beleegyezésével alkotott törvények, megóvták és fentartották azon igényeket, melyek csak véletlenül közbejött zavaró körülmények miatt nem válhattak testté. S a magyar korona jogának ezen sérthetlensége mellett, a józan észszel azt sem lehet többé vitatni, hogy a határőrvidék jelen szervezete beillik állami életünk keretébe ; ma már minden gondolkozó egyén egyetért abban, hogy egy oly institutio miatt, melynek többé sem értelme sem czélja — nem lehet s nem szabad az állam polgárainak egy részét, az alkotmányos és polgári jogok élvezetéből kizárni, — nem szabad és nem lehet őket az alkotmányon kívül hagyni. Ahol, valamely kérdésre nézve a főelvek ennyire tisztázódtak, s ahol azokra nézve ily egyetértés uralkodik, azt lehetne hinni, hogy némely speciális érdekek kimélésével, minden nagyobb nehézség nélkül eszközölhető a szükséges megoldás. Fájdalom a határőrvidékkel nem így áll a dolog. A magyar korona joga kétségbe nem vonatik, a polgárosítás czélszerűsége, s a határőrvidéki intézmény elavultsága nem tagadtatik , s a megoldás mégis úgy látszik eltávolíthatlan akadályokba ütközik. Nézetünk szerint a megoldás lassúsága, sőt nehézségének oka abban fekszik, hogy jogosulatlan tényezők gyakorolnak befolyást ezen ügyben. E jogosulatlan tényezők egyik neme ismeretes. Nem más az, mint a katonai hatalom, ezen az államnál, sőt még az uralkodónál is nagyobb hatalom, mely átok gyanánt nehezedik nemcsak Magyarországnak, de Ausztriának is összes politikai életére. Nem láthatod erejét, organisatióját nem tudod, eszközeit nem ismered, láthatlan és titokteljes; de mégis él; nincs feje, hogy egy csapással levághasd és ártalmatlanná tehesd a szörnyet, —de mégis látjuk, hogy fejét felüti itt is, ott is, száz helyen; látjuk, hogy él és mozog, hatalmas akadályokat gördít utunk elé, s mikor hiszszük, hogy nyakára hágtunk, — előterem ismét, ott a hol nem is sejtenek. A jogosulatlan tényezők második neme, a melyről tulajdonkép tüzetesebben akarunk szólani — a bécsi és a szláv, általán a lajtántúli sajtó. Aki figyelemmel kísérte a lajthántuli sajtót, észlelhette, hogy bizonyos idő óta különös előszeretettel viseltetnek a határőrvidéki dolgok iránt. E tekintetben a bécsi német sajtó, a szláv lapok, sőt a katonai közlönyök is — melyek igen gyakran mulatságosan is, keservesen is hajba kapnak egymással — ugyanegy irányt követtek. Leplezve vagy leplezetlenül, ügyesebb vagy ügyetlen mesterséggel izgatják, sőt lázítják már jó hosszú idő óta a határőrvidéket Magyarország s a magyar törekvések ellen. Az ilynemű machinatióknak különbözők lehetnek rugói, osztrák és szláv lapok, s az osztrák hadsereg közlönyei bizonyára mindannyian külön-külön terveket táplálnak a határőrvidékre nézve, közös érdekük csak az, hogy Magyarországnak lehetőleg megnehezítsék a dolgot. Azonban nemcsak mi köszönjük meg az ily jóakaratú beavatkozást. Velünk együtt Horvátország is a hála egy különös nemére van lekötelezve. Magyarország igényei a határőrvidékre nézve közösek a horvátokkal, és valamint hazánkban nincs párt, mely feladná ez irányban jogainkat, úgy nincs Horvátországban sem párt, mely a határőrvidék polgárosítását ne óhajtaná. Két lap legújabb száma fekszik előttünk, melyekből a jogosulatlan beavatkozást, s a lelkiismeretlen izgatást ellenünk, akarjuk igazolni. Egyik a„Correspondance Slave“, melynek ez évi első száma telve van a leghevesebb kifakadásokkal ellenünk. E lap is azok közé tartozik, melyek idegen kormányrendszer hibái miatt Magyarországot s a magyar nemzetet vádolják a legkönnyelműbben. A nevezett lap azt a themát variálja, hogy van Ausztriában egy csekélyszámú nép,amely merész játékot játszik, s ez a nép a „magyar.“ Dühében elfelejti, hogy mi nem vagyunk, s nem is akarunk lenni „Ausztriában.“ A határőrvidék az, melyből a „Corr. St.“ alkalmas tőkét gyárt a Magyarország elleni izgatásra. Legújabb számában egy levelet közöl a katonai Sziszekből, mely azonban valószínűleg alig látta e helyet, s melyben elmondatik, hogy Andrássy gr. miként „conspirál a határőrvidék ellen.“ A Corr. St. szerint a miniszterelnök egy emlékiratot terjesztett e tárgyban a „császárhoz“ , melyben „az udvarral el akarja hitetni, hogy a határőrvidék panszlavista s a dinastiának ellensége. E zagyvalékból aztán igy folytatja : „Ő felségének nincsenek hivebb alattvalói, mint a határőrvidék lakói, mert készek mindig vérüket ontani utolsó cseppig a dynasztia érdekében.“ „De a határőrvidékiek szilárdan el vannak határozva : fegyvereiket le nem tenni a magyarok előtt, s nem éreznek legkevesebb kedvet sem szolgáivá válni e gőgös nemzetnek, hogy szerencsétlen horvát testvéreik sorsára jussanak.“ S ugyanily szellemben ir legújabb számában a „Wehr. Ztg.“ is, mely azzal vádol, hogy Magyarország mint birkanyájjal bánik el a határőrvidékkel, — és szót emel, — ő a Wehr. Ztg.! — a határőrvidék jogos igényei mellett! Nem megfoghatatlan , midőn az absolutismus soldateskájának s a katonai reactiónak közlönye kardoskodik egy oly nép jogos, alkotmányos igényei, önelhatározási joga mellett, amely a katonai önkényuralom vas járma alatt nyög?! Az isten óvja meg a határőrvidéket ily hivatlan barátoktól, ily feltolakodott protectoroktól! Nekünk azonban egy komoly szavunk volna a lajthántúli sajtóhoz. Ausztria belügyeibe nem avatkozott soha a magyar sajtó , sőt igen kényes, és minket is érdeklő ügyekben mindig visszatartó állást tanúsítunk. Kövesse e példát a lajthántúli sajtó is, és ne nehezítse a dolgot ott, hol úgy sem könnyű. A jogosulatlan tényezők befolyását úgy sem szokta megköszönni egyik fél sem; — az sem, a melynek javára az sem a melynek ellenére gyakoroltatik a feltolt beavatkozás. (Hon.) 10 Honvédelmi rész. A honvédelmi megy. kir. minisztérium körrendelete. A császári és Apostoli királyi felsége folyó évi julius 30-kán kelt legfelsőbb elhatározásával legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott, hogy a letéteményezett házassági óvadékpénzek (biztosítékok — Cautionen) nemcsak az ideiglenesen, hanem a végleg nyugalmazott, a tartalékos, a szolgálaton kívüli s a honvédtiszteknek és katonai feleknek, továbbá ezek özvegyeinek is visszaadassanak, a házassági óvadék tulajdonosai, vagy oly egyének által esetről esetre aláírandó folyamodványok alapján, akiknek javára a házassági óvadék letételeztetett, a következő feltételek alatt, éspedig: