A Honvéd, 1872 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1872-11-08 / 45. szám

35 é­ vességét el kell ismerni, mivel különben azt nem is lehetett volna indít­ványozni. Ha valaki azt mondja, hogy nincs rá pénz, erre csak ezt lehet válaszolni; a gyalogságnál kell megtakarítani azt, mi a lovasság kikép­zésére megy, s ez annál is inkább lehetséges, mivel a létszámnak 2700 emberrel való kevesbítése nem nagy baj. Ezen legénység csak egyszerűen nem hivatnék be, s így tartási költségét a lovasságra lehetne fordítani. Ezen 2700 ember kiképeztetését később s rövid idő alatt pótolni lehet, míg a lovasság kiképeztetése hosszú időt vesz igénybe, s ennek elmulasz­tását később nem lehet helyrehozni. Vannak szakemberek, kik a lovasság — legalább ad hoc — szapo­rításának lehetőségét tagadják ugyan, de elismerik ezen szaporítás szük­ségességét. Mi csak a következő kérdéseket vetjük föl: A 18—36 lovassági század fölállítása lehetséges-e? Vajjon a 18—36 század fölállításának később kell-e történnie ? A fölállítássaal már azért sem lehet késni, mivel a honvédlovasság szaporításának elnapolása megrendíti az egész intéz­mény szervezetét. A 18 század fölállításának mindenesetre már a jövő évben kellene történnie, mivel különben egy egész év veszne kárba, s az nem baj, ha a fölállítandó századok szervezése a jövő évben még nem is vihető helyesen keresztül, mivel a hiányos szervezeten könnyebben lehet segíteni, mint a szervezet hiányán. Ezzel t. i. a lovasság szaporításának szükségességével karöltve jár az összes lóállomány fölemelésének szük­ségessége, mivel a lovakat tanítani kell, s azokat a fenebb említett czé­­lokra készletben kell tartani. A­ lótartási jelenlegi rendszer pedig nem lehet átalános, hanem csak helyi, s ezenkívül az egész rendszer alapjában hibás, mivel a lótartók viszontszolgálata fölöttébb csekély, mert 3X21­63-1- 3X14­ 42, tehát 105 napi szolgálatért 2085 nap ingyért bírják a lovat. Tegyük föl azon esetet, hogy az állam egy ló használatáért valamely vállalkozónak naponként 5 frtot fizet, 50 krajczárt pedig egy lóerő köl­csönzéséért, úgy a csapatnál, egy ló 525 frt, és 105 élelmezési nappal, a rizikóval együtt, 1042 frt 50 krba kerülne. A lovasságot ingyért tartani eddig még föl nem talált probléma, de hogy rendszerünk mégis viszonylagosan is drága, körülbelül bizonyos. Jelenleg körülbelül 40ХП5, tehát 4600 ló van kiadva tartásra; e számból mozgósítás alkalmával 25% nem volna használható, így tehát csak 3450 ló marad a használhatók rovatában. Negyven lovasszázadnak azonban 6000 lóra van szüksége ; a lóállomány jelenlegi magassága moz­gósítás esetén 4850, a hiány tehát 1150, s ide kell még számítani azon átlagos számot, melyre a táborkari lovasságnak és a zászlóparancsnok­sági hadsegédeknek stb. szükségük van. Ezen rövid számításból kitűnik, hogy a magyar kir. honvédlovasság, ha csak rendszerváltoztatás nem hozatik be, é­s a tényleges állomány nem szaporíttatik, nem mozgósít­ható. Okaink vannak rá, hogy a jelenlegi rendszer hiányainak fejtegeté­sébe ne bocsátkozzunk, hanem csak utaljunk arra, miszerint eltekintve attól, hogy a lovasság szaporítása egyátalán szükséges, a tényleges lóál­lományt is föl kell emelni, s végre, hogy a lótartási rendszerben minden­esetre változtatást kell behozni, ha a lovasságot egyátalán használható állapotba akarják helyezni. A győr-pápai 72-ik honvédzászlóalj lobogó­jának felszentelési ünnepélye.*) — 1872-ik évi október 13-án. — Lélekemelő és a szivet érzékenyen megható ünnepély folyt le múlt hóban Pápa városa falai között. Már kora reggel taraczklövések és a katonai zenekar harsogó zenéje adá tudtára a közönségnek, hogy a nap folyamában magasztos ünnepélynek lesz tanúja a városi közönség. Délelőtt 9­2 órakor a koszorú­hölgyek és a tisztikar gróf Eszterházy Ilona­­ excelentiájánál, mint a fölszentelendő zászló anyjánál tisztelegtek, melynek befejezése után a nagy templomban megkezdődött az egyházi szertartás. Egyidejűleg a honvéd-zászlóalj legénysége teljes díszben a templom homlokzata előtt fölállíttatott. Az egyházi szertartás 10 órakor kezdődött, mely után a templom előtt felállított, a nemzeti zászlókkal díszített lombsátor alá hozatott ki a felavatandó zászló, ezt a zászlóanya, a koszorú­hölgyek és a küldöttségek vették körül. A zászló igen díszesen volt kiállítva, s a róla függő fehér selyem szalagon aranyhímzéssel e mondat áll: „Lobogj és ragyogj.“ A lobogó kibontatván, abba a szegek vezettek be, az első szeget verte , a király nevében: gróf Viczay Héder ur G mlga, a királyné nevé­ben : I. Gyapay Dénes alispán úr, József főherczeg nevében: Gömbös Kristóf főhadnagy és segédtiszt, a közös hadsereg nevében Liptay főhad­nagy , gróf Zichy Manó ő maga e szertartásnál következő szavakat hasz­nálta : E zászló lobogása és ragyogása figyelmeztessen mindenkit ama jelszóra, hogy : „Ne bántsd a magyart!“ továbbá gróf Laszberg Rezső *) Közöljük a fentebbi zászlószentelési ünnepély leírását, mint egy oly monzana­­tot, mely a honvédség életében a legfényesebbek közé tartozik, s azért hogy későbben jelenik meg, érdekességéből semmit sem veszített. Szerk. Győrmegye, Nagy Pál polgármester Győr városa és Krautzlein Ida ur­­hölgy a „szabadság“ nevében verték a szeget a fölszentelt zászlóba. Az ünnepélyességnek gyönyörű őszi idő kedvezett, és így a szertar­tás a templom előtt szabad ég alatt mehetett végbe. Az egyházi szertartást Bogyay Géza pápavárosi plébános úr­ végezte, s kitűnő szónoklatot tartott az ünnepély méltóságához illően; utánna Liszkay József helvét hitv. lelkész úr, s ezután Gyurácz János evang. lelkész úr tartottak szónoklatot, s mind a három lelkész buzdító beszéd­jeire elmondhatjuk, hogy azok hazafiság tekintetében versenyeztek egy­mással. Koszorú hölgyek voltak: Eszterházy Mária grófhölgy, és Ajkay kisasszony. Továbbá Pápáról: Kluge és Kuntz kisasszonyok. Győrmegyé­­ből: Ihász Rózsa és Kossovits k. a. Győr városából: Kränczlein Ida és Opitz Anna k. a. Győr-Csanakról a földmivesosztályból: Weller Trézsi és Vénesz Trézsi hajadonok, kik magyar népies öltözékükben festői lát­ványt nyújtottak. A szertartások befejeztével a polgári és katonai küldöttségek bemu­tatása következett a zászló anyjánál, ki a küldöttségeket leereszkedő nyájas szavakkal fogadta. A vendégek nagyszámánál fogva, a díszlakoma két helyen tartatott meg, az egyik gr. Eszterházy Pál 6 mlga­ kastélyában, 114 terítékre, a másik a „Griff­"-hez czimzett fogadó teremében 86 terítékre. A grófi pár az egybegyült vendégek iránt a legszivélyebb nyájassággal, és igazi magyar vendégszeretettel viseltették. Ő excja a zászlóanya a koszorú­hölgyek mindegyikével néhány nyájas szót váltott s különösen feltűnt a jelenlevőknek a csanaki koszorú-leányok otthonias és elfogulatlan maga­viselete. A grófi termekben a díszlakoma délután 3 órakor kezdődött meg, s a legelső felköszöntést gróf Eszterházy Pál ő maga, mondotta fel­séges urunk a király és a királyné egészségére, mit háromszoros éljen­zés követett, ezután Pálffy százados a zászlóanyára mondott lelkesítő elköszöntést; gróf Viczay Héder úr ő maga, pedig a győr-pápai 72-ik számú honvéd-zászlóali­­­sztikára és legénységére emelte fel poharát. Mindezen lelkes felköszöntések riadó éljenzéssel fogadtattak. Kitűnő szónoklatokat mondottak még Nagy Boldizsár Pápaváros főjegyzője a 48-iki szabadságharcz és honvédelem emlékére, melyben a házigazdát is, mint az akkor dicső napok egyik hősét, s később mint számüzöttet emelte ki. Főt. Liszkay József úr a magyar hazára, t. Gyurácz József evang. lel­kész úr pedig a gróf Eszterházy-családra igen kitűnő s nagy tetszéssel fogadott felköszöntéseket mondottak. Megható jelenet volt, midőn gróf Eszterházy Pál úr ő maga, átérzett meleg szavakban s reszkető hangon mondá el, hogy egy édes múlt emléke rejlik szivében, melyet legdrágább kincse gyanánt őriz, s ez édes múlt emléke, bár reá nézve fájdalmas követ­kezményekkel bírt, mert szeretett hazáját kelle elhagynia, a 48­ 49-iki szabadságharcz dicső napjai. Mártonfalvay törvsz. elnök úr ő nagy­sága József főherczegre ; Liptay honvéd-főhadnagy úr a közös hadsereg és honvédség közti barátságos egyetértésre; Biró őrnagy úr ezen egyetér­tés szilárdsága, s a tesvériség föntartására; Kelemen biztos úr Deák Ferencz és a magyar minisztériumra mondottak igen lelkes felköszönté­seket. Az ebéd folyama alatt a 19. számú Rudolf koronaherczegbeli gya­logezred zenekara játszott válogatott darabokat. A díszlakomának dél­után 5 órakor lett vége, a­midőn is a zászlóanya­g excellentiája, úgy a ven­dégek tömegesen látogatták meg a honvéd­ laktanya udvarában rendezett népünnepet, hol a honvéd-legénység és a közeli falvakról megjelent nagy­számú nép kedélyes hangulatban mulatozott. A „Griff“ fogadóban tartott banquette alkalmával a zászlóanyát Ajkayné ő nagysága helyettesítette. Ő felségére Egerváry József honvéd­százados, a zászlóanyára Széll főhadnagy, a honvéd altisztekre és legény­ségre pedig gr. Eszterházy Móricz úr ő maga, mondott igen sikerült fel­köszöntést. Továbbá nagy lelkesültséget keltett Lukatsek János ugodi plébános úr toasztja, ki 48-ki honvédekre emelte poharát, megjegyezvén azt, hogy biztosítva látja, miszerint az 1848-ki honvédek öröksége és és szelleme kitűnő kezekre szállott. A bevégzett díszebéd után az egész társaság Ajkayné e nagyságá­val és a koszorú­hölgyekkel együtt, Cseresnyés zenekarának kísérete mel­let — a főtéren levő ezer és ezernyi nép ujongásai között — a grófi kas­télyba és innen a honvéd-laktanyába vonult a népünnepre. Esti 9 órakor a „Griff"­ fogadó termében megkezdődött a tánczvi­galom. A zászlóanyát megjelenésekor lelkes éljenekkel fogadták s Pálffy honvéd-százados úr kérte fel az első tánczra, egy „palotájára, melyet a magas grófné igen kecsesen rejtett el. A báb­terem igen ízletesen és dísze­sen volt felékesítve, azonban annyira megtelt tánczolókkal, hogy mozogni alig lehetett. A díszes vendégsereg mindamellett igen kedélyesen és jó kedvvel mulatott, s csak reggeli órákban hagya el a táncztermet, így folyt le a szép nap, mely Pápa városa történelmében egy díszes lapot fog képezni. Emelte az ünnepély fényét a győr-pápai honvé­dzászló­­alj tisztikarának szívélyes s minden egyes mozzanatra kiterjedő éber figyelme, különösen pedig az oroszlánrész e dicsőségből Pálffy zászlóalj­­parancsnokot illeti meg, kinek fáradhatlan s buzgó te­vékenysége által a megjelent küldöttségek és vendégek fogadtatása, úgy elszállásolása köz­­megelégedéssel találkozott. *

Next