A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886-11-21 / 47. szám
Ötödik évfolyam. 47. szám. Budapest, 1886. november 21. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Szerkesztőség: V. sas - utca 14. szám. Kiadóhivatal: V. sas - utca 14. szám. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) HETILAP AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE, A MAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve: egész évre . . . frt — kr. fél » . . 8 » — » negyed » . . 1 » 50 » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalványnyal küldendők. Tartalom : Numerus clausus. Irta: Dr. De 11’Adami Rezső, budapesti ügyvéd. — A bányahatóságokról. Irta: M iкоаć László, iglói ügyvéd és bányász. — A jelzálogos per költségei Irta : Dr. Gaa r Vilmos, Sopron. — Ausztria és külföld. (Az osztrák igazságügyi statisztika 1883-ban. Irta: Dr. Stiller Mór.) — Irodalom. (A magyar telekkönyvi rendtartás. Irta : Zlinszky Imre. Átdolgozta: Dr. Imring Konrád. — A magyar vasúti jog. Irta: Dr. Eulenberg Salamon és Dr. Bán Zsigmond.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. Melléklet : Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a »Budapesti Közlöny«-ből. (Csődök. — Pályázatok.) Numerus clausus. ’ Irta : Dr. DELI.’ADAMI REZSŐ, budapesti ügyvéd. Az ügyvédség reformjának kérdésében felmerült — igen természetesen — a létszámkorlátozás javaslata is, bár annak üdvös hatása csak egy emberöltővel behozatala után várható, a mikorra a viszonyok teljesen megváltozhatnak, melyek miatt behozatala most kívántatik. Tökéletesen igaz az, hogy ez után egyedül érhető el, legalább megközelítőleg, a megfelelő anyagi jólét biztosítása, mely ismét a függetlenség és tekintély egyik alapja, sőt valljuk be, a mai anyagias korban csaknem nélkülözhetlen feltétele. Bár teljesen e cél sem volna elérhető, ha csak nem osztatjuk szét hivatalból egyenlően a pereket vagy még inkább a jövedelmet az egy helyen székelő — a felek érdekes gyors eljárás miatt túl kevésre nem tehető — ügyvédek között, vagyis kirendeljük őket (a bíróság útján) a felek számára, tekintet nélkül ezek választására, óhajára. E nélkül ugyanis a szűkebb körre szorított verseny mégis érezteti hatását. A felek a híresebb, jobbnak tartott, szorgalmasabb ügyvédet akkor épen elözönlik, míg a kevesebb kartárs között szerencsétlen, ki megélni alig tud, akkor is marad. Láttuk ezt ép nálunk az osztrák időben és látjuk most a k. közjegyzőknél: egyik gazdagszik, a másik teng. Láttuk Ausztriában, Németországban hasonló ügyvédi rendszer alatt. Látjuk a mai korlátolt iparágakban, de a középkori általános iparcéheknél is. A következetesség elvisz tehát az ügyvédség hivatali szervezéséhez. Oda jutunk már a »sok hivatott, de kevés választott« kiszemelésével. Az ügyvédi corpus clausum önkiegészítése a hivatal családi átszállására vezet, minő p. o. a francia magistraturáé volt Történelmileg is az ügyvédség (mint professio) bírói segédhivatal volt. A protectio, nepotismus és igazságtalanság ez autonóm ügyvédi republicában a történelmi tapasztalás szerint még nagyobb lenne, mint kormánykinevezés esetében. A csúszó-mászó, hízelgő, szélhámos, ügyes elemek felülkerekedése mindkét esetben nagyobb, mint a mai szabad verseny és kinövései: svihák reclam, illegalis concurrentia mellett. Vagy érdem szerinti talán a kinevezés, előléptetés az államhivataloknál? A szellemi, műveltségi színvonal sülyedése biztos volna nemcsak a szűkebb kör, hanem annak bármi önkényet, mindig igazságtalan megvonása folytán. A hivatott, kitűnő, nagy képzettségű és jellemű ügyvédet felismerni, felkarolni, rendszerint csak hosszú gyakorlata után szokta a közönség. Ez a dolog természetében rejlik, így van orvosnál is. Látjuk ezt Franciaországban, Angliában, az ősz ügyvédek hazájában. A fiatalság ott is in herbis, a nagyravágyó illusióból él. Hogy lehessen már most, bárki legyen a választó, kinevező orgánum, ha tárgyilagos tudna és akarna is lenni, ab ovo, praxis előtt eldönteni, ki legyen érdemes, hivatott ügyvédkedésre ? Ez lehetetlen. A helyrehozhatlan tévedés nem kerülhető el. Pedig a tárgyilagos orgánum sem képzelhető; az esélyeket kiegyenlítő népválasztás, sorsolás nem alkalmazható észszerűen, a kormánykinevezés — pedig mindenesetre ez menne törvénybe — minő részrehajlatlan lenne, azt úgy is tudjuk. Nézzük csak minálunk, nem-e igazolja e tételt is a tapasztalás. Amikor korlátozott volt a létszám, válogatott, ellátott, kevés az ügyvéd, volt e közöttük csak egy is, ki szellemileg kivált, ki valamit előbbre vitt, kezdeményezett jogéletünk terén ? Pedig a politikai viszonyok nem gátoltak volna művelődési mozgalmat. És mióta az »éhes had« ellepte a tért, nem-e tűnt fel addig ismeretlen sora a fényes neveknek e korból? Nem-e ez viszi elsősorban, sőt máig egyedül előre a magyar igazságügyet ? Tehát a zárt testület, a jóllakó ügyvédi aristocratia mellett a pháák tespedés, bizonyos szellemi elfajulás, elhülyesedés, mint minden aristocratiában, itt is beállna. Márpedig a kívánatos »tekintély«, a helyesen értelmezett »függetlenség« és »erkölcsi jellem” ezzel le van rombolva. Az egyénért fel van áldozva a rend. Az egyes létfentartásáért a fejlődés, a haladás. Van múmia - ügyvédség élet nélkül. Van conservativ rendszer, bizonyos ügyvédi hitbizományosság, de a magasabb cél és eszme kiölve belőle. És hogy ez nem frásis, hanem természettörvény, ismét a történelem igazolja. Németország, Ausztria létszámkorlátozott ügyvédsége volt a leglenézettebb Európában. Anglia és Franciaország mindig szabad ügyvédsége volt a legtekintélyesebb, legtiszteltebb felfelé és lefelé. És váljon a függés a kinevező orgánumtól nem-e veszélyesebb ügyvédi pályán, mint az a felek változó, véletlen tömegétől, az anyagi függésnél nem-e veszélyesebb az erkölcsi, lélekvásárló s eladó függés? Hiszen az ügyvéd hivatása, a társadalmat s köreit, az egyént, a szerzett jogot védeni az állam és annak ma százezernyi közegeinek milliónyi túlkapásai ellen is. Hiszen a collisio polgár és polgár között nem oly számos ma, mint polgár és állam között. Hiszen a törvényuralom legnagyobb veszélye az állami önkény, erőszak, részrehajlás, főkép a mai párturalom mellett. Nem-e szükséges, nélkülözhetlen az alkotmány, a közjog, az