A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-10-09 / 41. szám
Hatodik évfolyam. 41. szám. Budapest, 1887. október 9. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Szerkesztőség: V. sas - utca 14. szám. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) Kiadóhivatal: V. sas ■ utca 14. szám. HETILAP AZ IGAZSÁGIG! ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE, A MAGYAR MI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MÓR. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve: egész évre. . 6 fit — kr. fél « . . 8 » — » negyed » . . 1 » 50 » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalványnyal küldendők. Tartalom : Bíróságaink megvizsgálása. Irta: Néma Ede, Kolozsvárott. — Nehány szó az »előterjesztésről«. Irta: Serly Antal, budapesti kir. aljárásbiró. — Közjegyzői okirat vagy tárgyalási jegyzőkönyv. Irta : Bésán Mihály, lugosi kir. közjegyző. — Felelet a »Jog« 39. számában felvetett nyilt kérdésre. I. Irta : Zeenka Károly losonci kir. járásbiró. II. Irta: dr. Gyürky Géza, nagy-tapolcsányi ügyvéd. — Ausztria és külföld. (Svájci jogviszonyok. Irta: dr. Révai Lajos.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. Melléklet : Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a »Budapesti Közlöny«-ből. (Csődök. — Pályázatok.) Bíróságaink megvizsgálása. Irta: NÉMA EDE, Kolozsvárit. Alkotmányos életünk a mai napig 960 szentesített törvénycikket mutat fel. Meg-megállok olykor ez impozáns emlékoszlop előtt, de mindannyiszor fájó, sajgó érzés futja át valómat, mert tapasztalnom kell, mily sok szép eszme, mennyi igazság s az igazságnak, jognak mennyi biztosítéka van e törvénycikkekben életre híva, de azon módon kitett gyermek gyanánt papíron is felejtve! Napi- és szaklapok hasábjain egymást éri a sok panasz, a jogkereső közönségnek feljajdulásai s a legtöbbször pusztában hangzanak el. Csak napjainkban, azonban még mindig nagy ritkán, tapasztalhatjuk a kedvező jelenséget, hogy e panaszok itt-ott orvosra találnak, meghallgatást nyernek, de e jelenség, amint nem képes hegeszteni független, magyar igazságszolgáltatásunk két évtizedes sebeit, úgy nem képes a legközelebbi jövőre nézve bennünk hitet, reményt kelteni a javulás iránt; csak gondolatban ápoljuk sóvár vágyunkat, vajha máskép lenne már egyszer! de még nem merjük, még nem adhatunk szavakban kifejezést annak, hogy talán mégis máskép lesz! Igazságszolgáltatásunk irányt adó terén néha-néha feltűnik egy-egy vezérférfiu, kinek működéséhez vérmes reményeket fűzünk, de a ki midőn rövidebb-hosszabb pályáját megfutja, a resignatio siralmas hangján soroljuk fel halomra meghiúsult reményeinket, boncolgatjuk e fel- és letűnt férfi alkotásait, tetteit, vagy talán jobban mondva azokat, miket nem tett, bár tehetett s tennie kellett volna. Ily jelenségek között egy cseppet sem lenne csodálatos dolog, ha fásult kebellel lemondanánk arról is, ami pedig dr. Eötvös J. szerint még a sír fölött is él: a reményről. De nem teszszük , érjenek bár még keserűbb csalódások, mint aminek eddig értek, mi ápolni fogjuk a reményt, reméljük, hogy igazságszolgáltatásunk egykor talán mégis csak másforma lesz! Se szeri, se száma a sok törvényes intézkedésnek, melyek mind megannyi biztosítékai lennének a jó, gyors, olcsó igazságszolgáltatásnak, ha ugyan valósíttatnának. Rövid határnapok tűzését, felebbvitelnek 8 nap alatti elintézését követeli a törvény; felsőbb bíróságaink nemcsak felhatalmazást nyertek, de sőt kötelességükké tétetett, hogy hivatalból legyenek figyelemmel az alsóbb bíróságok mulasztásaira, hanyagságaira s a tapasztalt bajok orvoslására erélyes lépést tegyenek. És mit tapasztalunk ?Sommás keresetek hetekig hevernek elintézetlenül, végre is intézkedést hoz egy napidíjas, a bíró pedig látatlanul appróbálja; határnap majd csak hónapokra tűzetik; jaj annak, aki sürgető kérvényt mer benyújtani, de még inkább jaj annak, aki panaszával a törvényszéki elnökhöz, vagy épen a minisztériumhoz fordul, az fél esztendő előtt ne is várjon határnapot! felebbezések, felfolyamodások félév, egy év, sőt van eset rá, hogy hosszabb idő múlva intéztetnek el és terjesztetnek fel, amit a felsőbb bíróság ritkán vesz figyelembe s ekkor is beéri ennek puszta felemlítésével. S mennyi apró gondatlanság a kezelés körül, amelyek igen gyakran a felek érdekeit erősen veszélyeztetik ! Ingatlanra vezetendő végrehajtás iránti kérvények hetek múlva intéztetnek el, kész kiadványok hogyan, hogy nem, irattárra kerülnek, jóllehet, hogy a kiadókönyv ellenkezőt mutat s nagy szerencse, ha véletlen folytán az ily hanyagságok idejekorán napfényre kerülnek s orvosolhatók. Hasábokat lehetne megtölteni csak egy- két bíróság kebelében és csak rövid idő alatt előforduló ilyen esetek felsorolásával. De ezt tennünk fölösleges, hiszen úgy is tudvalévő dolog. Tisztelettel hajlunk meg a magyar bírói kar azon tagjai előtt, akik magasztos hivatásukat átérzik, szívvel, lélekkel annak élnek s hogy még remélünk, erre épen ők jogosítanak fel; mindazáltal e csekély számú kivétel kedvéért az általánosítástól nem térhetünk el. Igazságszolgáltatásunk általában még mindig elszomorító képet nyújt. Az ügyvédi kar jobb keze a bíróságnak az igazságszolgáltatásban. De ha az ügyvéd a társadalmi élet minden más terén függetlenítheti is magát, a bírósággal szemben még ma is meg van kötve. Legalább azon része az ügyvédi karnak, melynek kenyérbotját csak ügyvédi oklevele képezi. Meg van kötve azáltal, hogy díjai, költségei megállapítása végett a bírósághoz van utalva, azon bírósághoz, melynek mulasztásait, félszegségeit, szembehunyásait, olykor nyílt törvényellenességeit napról-napra kénytelen tapasztalni, de ezek ellen orvoslást nem mer keresni, mert igen jól tudja, hogy akkor a bepanaszolt bíróság kegyelméből akár éhen meghallhatna. Az ügyvédi kar azon része pedig, mely nem kénytelen pusztán csak diplomájára támaszkodni, nem keres orvoslást azért, mert az ügyvédnek ily eljárását nemcsak a bíróság kész denuntiatiónak kikiáltani, de a közönség is hamar elfogadja ilyenül, ami meg aztán már jó hírnévbe vágó dolog. Egyiket úgy, mint másikat pedig visszariasztja, hogy az esetleg nyújtott orvoslás nem áll arányban a bajjal, mely kevés eredményért aztán kevesen ismerik kockáztatni életbevágóbb érdekeiket.