A Község, 1931 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1931-02-01 / 1. szám

2. oldal­ hoz. Megítélésem szerint telje­sen tarthatatlan az az álláspont, amely szerint az árakat jó maga­san szabják meg, ellenben a ma­gas árak folytán előálló többletet a községi háztartás ja­vára szol­gáltassák be és ily módon mente­sítsék a vagyonosokat a maga­sabb pótadó fizetése alól, ellenben nem fordítják ki magas üzemi szolgáltatások árát szociálpoliti­kai alkotásokra, hanem ezekből a pénzekből templomokat és pap­lakokat építenek. El kell dönteni végre a kérdést a helyes és jó rendszer irányában. Az új Rókus-kórház fölépítése ennek a városházi ciklusnak egyik legfontosabb feladata kell hogy legyen. Akármilyen eszközök igénybevételével is módot kell ta­lálni arra, hogy ez az ügy a vég­leges elintézés stádiumába ke­rüljön és meg is oldjuk. Sorompóba kell lépnie a fővá­rosnak a munkanélküliség leküz­désére és az alamizsnarendszer he­lyett rá kell térnie a szociálpoli­tika útjára. A lefolyt választások megmu­tatták, hogy mozgalmi téren még rengeteg a tennivaló. Föl kell szabadítani a budapesti proletár­­asszonyokat Wolff­ék lelki terrorja alól, mert a klerikalizmus hatal­mával szemben csak a szocializ­mus eszközei, célkitűzései és maga az Eszme nyújtanak védelmet és támadó erőt. Az egész vonalon meg kell in­dulnia annak a munkának, amely fölsorakoztatja a­ szocialista tö­megeket a szociáldemokrata párt szervezeteibe, hogy a legközelebbi választásoknál ez a munka érezt­­esse hatását az eredményekben. * 1919 :" A KÖZSÉG A főváros környékének problémái írta: Szekeres Sándor, Pest vármegye törvényhatósági­­bizottságának tagja A világháború következményei hihetetlenül sok feladatot róttak nemzedékünkre. A javak elpusz­tultak a világháború szolgálatá­ban, megálloit az alkotó munka, emiatt mérhetetlen hiányok tá­madtak. Ily körülmények között arra lett volna szükség, hogy a közösség a rendelkezésre álló em­beri és anyagi erő fölhasználásá­­va­l minél több hiányt pótoljon, miinél több feladatot megoldjon. Fájdalom, nem így történt, leg­alább is nem abban az arányban, mint azt a társadalmi és a gazda­sági viszonyok megkövetelték. Sorsdöntő időszakok várakozással és semmittevéssel teltek el, ami­nek eredménye nem lehetett más, mint az ország súlyos gazdasági leromlása. A válság kiterebélye­sedett, nem ismer kíméletet a tár­sadalommal szemben, a felső tíz­ezer kivételével mindenki ennek az állapotnak a martalékává lesz. Ez a nagyarányú leromlás döntően befolyásolja a népesség letelepedési viszonyait. Bekövet­kezett a modern népvándorlás: a falvakban és a kisvárosokban megélhetést nem találó dolgozók, munkások és kispolgárok a na­gyobb ipari centrumok felé özön­lenek. Itt remélnek menedéket a nyomor elől. A munkáért való élet-halálharc leginkább a főváros felé tereli a tömegeket, amelyek végül Budapest környékén álla­podnak meg. Az utolsó tíz év során a főváros­környéki városok és falvak lako­sai számban jelentősen meggyara­podtak, amelyek azonban, fejlett­ségüket véve alapul — csekély ki­vétellel — távolabb esnek a fő­várostól, mint bármelyik határ­széli város... A környéki váro­sok kiterjedésük és lakosságuk számarányai tekintetében a nagy­városok képében tündökölnek, vá­rosrendezés szempontjából azon­ban alig egyebek, mint nagy fa­luk. Ezeknek a bajoknak az orvos­lása a kényszerű viszonyok követ­­ke­z­téb­en nem­ könnyű feladat,­­­­sőt súlyos. Ámde keresni kell a módot a helyzet megváltoztatá­sára. Meg kell szüntetni azt az ál­lapotot, hogy a fővárosban alkal­mazást találó ezrek itt előmozdít­sák a fejlődést és lássák is a fejlő­dött város előnyeit, ugyanakkor azonban lakóhelyükön a vissza­maradt falu hátrányai közepette kínlódták át életüket. Budapest közvetlen környékén mintegy 250—300 ezer ember él és munkaalkalmakat, életlehetősé­get, kulturális viszonyokat sze­retne magának teremteni. Ennek a célnak az elérésére sokoldalú és állandó munkára van szükség, amelyben a figyelem ki kell hogy terjedjen az élet hajótöröttjeire csak úgy, mint a messzemenő vá­rosfejlesztés feladataira. Első helyen áll, természetesen, a városrendezés. A jövő szempont­jainak megfelelően utak, járdák sürgős építésére van szükség, mégpedig úgy, hogy a fővárossal célszerű összeköttetés támadjon. Ide tartozik a közlekedés terv­szerű javításának kérdése is, amely halaszthatatlan felladatot ró a főváros és a környéki váro­sok vezetőire. A jövő céljait szol­gáló városfejlesztő politika azon­ban a környéki városokban csak okos, előrelátó, tervszerű és egész­séges telekpolitikával érhető e­l. A köz céljait szolgáló telekvásár­lással a városrendezés, a köz­egészség ügye, a kulturális élet és városszépség követelményei előtt nyitják meg az utat. A környéki városok külső kerü­leteinek nagy iramban történt kiépülése azt a helyzetet terem­tette, hogy közműveket ezeken a részeken belátható időn belül nem tudnak építeni. Programot kell tellát csinálni a közművek­nek szakaszonként való megépí­tésére. A környéki városoknak közművekkel való ellátása köz­egészségügyi szempontból oly­annyira fontos feladat, hogy meggondolást igényelne: nem tudnának-e a környéki városok egyöntetű tervszerűséggel több eredményt elérni. Vízvezetéki és csatornahálózatoknak, közvilá­gítási berendezéseknek elhelye­zése közös terv alapján nem volna-e olcsóbb, rövidebb idő alatt megvalósítható? Az eddigi tapasztalatok szerint az említett közművek és szolgálta­tmányok: víz, villanyvilágítás stb. a kör­nyéken drágább, mint a főváros­ban. Mindez azért, mert nem a fővárossal egyetértésben és meg­állapodásban épültek ki a víz­szolgáltatás és a közvilágítás be­rendezései. A tőkeszegény és kényszerhelyzetben lévő környéki közületek kü­lön-külön csak nagy áldozattal, nagy erőfeszítések árán és kedvezőtlen körülmények között alkothatták meg eddigi közműveiket. Az említett feladatokon kívül ki kell terjednie a gondoskodás­nak a lakásnyomorúság fokoza­tos megszüntetésére is. Egészsé­ges és a viszonyokhoz mért olcsó lakásokra van szükség a kör­nyéki városokban. Modern laká­sok tömegei kellenek ahhoz, hogy az emberileg elfogadható lakás­hoz a dolgozó nép nagyobb há­nyada hozzájusson. Szociálpolitikai téren, éppen az említett városokban kell a leg­többet cselekedni. Ki kell fejlesz­teni a­ községi segélyezés rendsze­rét hatósági szegénykataszter fölállításával, a jótékonyság köz­ponti irányításával. Csak ilyen módon lehet megnyugtató és rendszeres segélyt nyújtani. A szegénykataszter fölfedi a való helyzetet és sokan a törvények­ben gyökerező segélyekben is ré­szesülhetnek, ha van olyan vá­rosi szerv, amely erre a figyel­met fölhívja. Budapest környéke mostoha vi­szonyainak megjavítására volna sok egyéb mód is, ha az állam kel­lően a segítségre sietne. A kör­nyéki városok lakosai kultúra te­kintetében egy jottányit se érnek kevesebbet, mint azoknak a vi­déki városoknak a lakosai, akik­nek kedvéért egyetemi utcasoro­­kat építtet a kormány, miközben a főváros környékén elemi isko­lák hiányoznak, használhatatla­nok az úttestek, nincsenek jár­dák. A környék népének föl kell ké­szülnie, hogy megbízást a maga képviseletére olyan egyéneknek adjon, akik őszintén és önzetle­nül módot találnak arra, hogy ennek a jobb sorsra érdemes la­kosságnak jogos követeléseit illetékes helyeken kifejezésre jut­tassák és azért harcoljanak. 1931

Next