A Község, 1936 (6. évfolyam, 1-11. szám)
1936-01-01 / 1. szám
A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZSÉGPOLITIKAI SZEMLÉJE KIADJA: A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT ORSZÁGOS KÖZSÉGPOLITIKAI BIZOTTSÁGA Budapest Vili, Conti ucca 4. — Megjelenik évente tízszer. Előfizetési ára egy évre 30.— P, párttagoknak 1.800. Egyes szám ára 20 fillér. — Telefonszám: 35-8-18 A Tisza partján ... Egy gyönyörű nyári délután hangulatában ott álldogáltunk a szolnoki partok alatt halkan, lágyan elsikló Tiszánál. Rózsás, opálos köd terjeng a messzeség fölött, amely magába öleli az elnyúló folyót. A sekély vizeket szegélyező nádasokból búbánatosan orgonál valamit zengő, lüktető hanghullámzás, néhány magányos vízimadár ível csak át az üres térségek fölött. Ez a Tisza néha más nótákat zenél, de most oly méla, oly halk, oly félénk. Mint az élet a Tisza partján. Egy kis folyócska is beletorkol Szolnoknál a Tiszába. A Zagyva. Messziről jött víz hömpölyög benne, ha van vize. Ám most nincs benne víz. Egy-egy pocsolyájából bűzhödt párák terjengenek; jaj annak, aki megkísértené ezt a feneketlen harat... Most megint ott állunk a Tisza partján. Nem egyedül. Egy egész ország figyeli most a Zagyva torkolatát. A mocsarat. A genyedt bűzt. A fejüktől büdösödő halakat. A szolnoki közigazgatás csúf, elszomorító botrányát. Ne tessék összecsapni a kezeket! Ne méltóztassék sopánkodni! Szolnok nem az első a sorban, ahol kiderült — nem az ág, hanem a közigazgatási basák féltett titka. — Félünk tőle, nem is az utolsó. Az utóbbi években hamarosan összeszedhetjük a többi között Székesfehérvárt, Miskolcot, Baját, mint ahol a recsegés-ropogás a leghangosabb volt. Közös jellemvonásuk ezeknek az „eseteknek“ az volt, hogy halkan terjedtek a föld alatt, szétágaztak, mint a penészgomba szálacskái, mindent és mindenkit körülfontak és a bizalom verőfénye alatt kitenyészett egy titokzatos lápvilág. Igen, a nagy bizalom felülről és a nagy fogdbeszád alulról. Ki merte bolygatni a félelmetes lápot? Ki kezdett harcot a láp kígyói és varangyai ellen? Ki merte fölmérni ismeretlen mélységeit? A láp élete csodálatos és rejtelmes. Nézz a vizébe a zöld hínárok titkaii közé. Láthatsz lesben ragadozó rovarokat és csúszó-mászókat, láthatod, amint lecsapnak áldozataikra, hogy fölfalják, hogy kiszívják vérét. Megmozdul valami feketés göröngy, korhadt nádszálnak néznéd és falánk szájával szomjasan fordul feléd egy pióca. Micsoda magabiztos nyüzsgés! Nem véletlen mindez a botrány. Véletlen legfeljebb, hogy kipattant. Szolnokon se gondolták, hogy amikor agyonlőtte magát egyik adóhivatali ember, ebből forgószél támad, amely fölkavar minden szemetet, hogy odavágja a meglepett közvélemény arcába. A szélcsöndben mindenki csak süvegellte a társadalom oszlopait. Azokat, akik nem voltak hajlandók ilyen süvegelésre, mint fölforgató elemeket némították el a tisztelt sikkasztó urak. A süvegelők pedig most ott állanak a szent tekintélyi elv romjainál és azt kérdezik: hát erre fizettük mi be keserves adófilléreinket? Hasznos is lehetne az efféle szennyes fergeteg, ha tanulnának belőle azok, akiket az ellenőrzés felelőssége terhel. Szétküldték a szolnoki képviselőtestületet és így intézték el a felelősség kérdésének egyik részét. Ha a polgármesteri hatáskört nem emelték volna teljesen az önkormányzati hatáskör fölé, ha az az önkormányzat nemcsak látszat lenne, hanem tettekkel tényező valóság, akkor valóban meg kellene állapítani a közgyűlés felelősségét. De így csak azt bizonyítja a feloszlatás ténye, hogy az illetékesek nem vonják le az ilyen szomorú, korhadásos esetek tanulságait. Önkormányzat, amelyre semmi sem tartozik, amit a polgármester nem akar — és hogy ez az akarás nem mindig nyugszik tárgyi alapon, azt az említett botrányok megvilágították már —, az ilyen önkormányzat semmiért sem felelős, még a saját létéért sem, hiszen ismerjük létének, születésének titkait. Ám tovább megyünk és megállapítjuk, hogy igazi önkormányzatok nemcsak viselik, de viselni is tudják a felelősséget. Ahol korrupt választási rendszer helyett érvényesülhet a lakosságszéles rétegeinek a politikai akarata, ahol tehát egyedül a választóktól függő ellenzék gyakorolja az ellenőrzés jogát és kötelességét, ott a ragadós kezekre hamarosan lecsapnak. Ott nem lehet évek során szocialistát üldözni, különítménykedni, ekképpen megszerezni a korlátlan bizalmat a közérdekű bizalmatlanság helyébe és közben fellopni a várost. Az igazi önkormányzat mellett is akadhatnak enyveskezű ragadozók, de ott hamarosan „tolvaj“-t kiált a közlelkiismeret. Nincs, nem is lehet mocsárvilág ott, ahol minden pillanatban, még a kisebb dolgokban is félni kell a lelepleztetéstől. Ilyen helyen egészen természetes légkör alakjában teljesedik ki a közéleti becsület. Minél súlyosabbak a viszonyok, minél több a csábítás, minél több a korrupció lehetősége, annál kevesebbet ér a pusztán bürokratikus ellenőrzés. Az agyoncentralizált hivatali fölépítmény mindig jóval a bajok után kullog, amikor már elmerült egész sor különben rendes, dolgos élet a posványban, amikor eldörrent egy-egy veszendő élet fölött a te-