A Község, 1936 (6. évfolyam, 1-11. szám)

1936-01-01 / 1. szám

A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZSÉG­POL­I­T­I­KA­I SZEMLÉJE KIADJA: A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT ORSZÁGOS KÖZSÉGPOLITIKAI BIZOTTSÁGA Budapest Vili, Conti ucca 4. — Megjelenik évente tízszer. Előfizetési ára egy évre 30.— P, párttagoknak 1.80­0. Egyes szám ára 20 fillér. — Telefonszám: 35-8-18 A Tisza partján ... Egy gyönyörű nyári délután hangulatában ott álldogáltunk a szolnoki partok alatt halkan, lá­gyan elsikló Tiszánál. Rózsás, opálos köd terjeng a messzeség fölött, amely magába öleli az el­nyúló folyót. A sekély vizeket szegélyező nádasokból búbánato­san orgonál valamit zengő, lük­tető hanghullámzás, néhány ma­gányos vízimadár ível csak át az üres térségek fölött. Ez a Tisza néha más nótákat zenél, de most oly méla, oly halk, oly félénk. Mint az élet a Tisza partján. Egy kis folyócska is beletorkol Szolnoknál a Tiszába. A Zagyva. Messziről jött víz hömpölyög benne, ha van vize. Ám most nincs benne víz. Egy-egy pocso­lyájából bűzhödt párák terjen­­genek; jaj annak, aki megkísér­tené ezt a feneketlen harat... Most megint ott állunk a Tisza partján. Nem egyedül. Egy egész ország figyeli most a Zagyva torkolatát. A mocsarat. A genyedt bűzt. A fejüktől bü­dösödő hala­kat. A szolnoki közigazgatás csúf, elszomorító botrányát. Ne tessék összecsapni a keze­ket! Ne méltóztassék sopánkodni! Szolnok nem az első a sorban, a­hol kiderült — nem az ág, ha­nem a közigazgatási basák féltett titka. — Félünk tőle, nem is az utolsó. Az utóbbi években hamarosan összeszedhetjük a többi között Székesfehérvárt, Miskolcot, Ba­ját, mint ahol a recsegés-ropo­gás a leghangosabb volt. Közös jellemvonásuk ezeknek az „ese­teknek“ az volt, hogy halkan ter­jedtek a föld alatt, szétágaztak, mint a penészgomba szálacskái, mindent és mindenkit körülfon­tak és a bizalom verőfénye alatt kitenyészett egy titokzatos láp­világ. Igen, a nagy bizalom fe­­lü­lről és a nagy fogdbeszád alul­ról. Ki merte bolygatni a félel­metes lápot? Ki kezdett harcot a láp kígyói és varangyai ellen? Ki merte fölmérni ismeretlen mélységeit? A láp élete csodála­tos és rejtelmes. Nézz a vizébe a zöld hínárok titkaii közé. Láthatsz lesben ragadozó rovarokat és csúszó-m­ászókat, láthatod, amint lecsapnak áldozataikra, hogy föl­falják, hogy kiszívják vérét. Megmozdul valami feketés gö­röngy, korhadt nádszálnak néz­néd és falánk szájával szomjasan fordul feléd egy pióca. Micsoda magabiztos nyüzsgés! Nem véletlen mindez a botrány. Véletlen legfeljebb, hogy kipat­tant. Szolnokon se gondolták, hogy amikor agyonlőtte magát egyik adóhivatali ember, ebből forgószél támad, amely fölkavar minden szemetet, hogy odavágja a meglepett közvélemény arcába. A szélcsöndben mindenki csak süvegellte a társadalom oszlopait. Azokat, akik nem voltak hajlan­dók ilyen süvegelésre, mint föl­forgató elemeket némították el a tisztelt sikkasztó urak. A süve­­gelők pedig most ott állanak a szent tekintélyi elv romjainál és azt kérdezik: hát erre fizettük mi be keserves adófilléreinket? Hasznos is lehetne az efféle szennyes fergeteg, ha tanulnának belőle azok, akiket az ellenőrzés felelőssége terhel. Szétküldték a szolnoki képviselőtestületet és így intézték el a felelősség kér­désének egyik részét. Ha a pol­gármesteri hatáskört nem emel­ték volna teljesen az önkormány­zati hatáskör fölé, ha az az ön­kormányzat nemcsak látszat lenne, hanem tettekkel tényező valóság, akkor valóban meg kel­lene állapítani a közgyűlés fele­lősségét. De így csak azt bizo­nyítja a feloszlatás ténye, hogy az illetékesek nem vonják le az ilyen szomorú, korhadásos ese­tek tanulságait. Önkormányzat, amelyre semmi sem tartozik, amit a polgármester nem akar — és hogy ez az akarás nem mindig nyugszik tárgyi alapon, azt az említett botrányok megvilágítot­ták már —, az ilyen önkormány­zat semmiért sem felelős, még a saját létéért sem, hiszen ismerjük létének, születésének titkait. Ám tovább megyünk és meg­állapítjuk, hogy igazi önkor­mányzatok nemcsak viselik, de viselni is tudják a felelősséget. Ahol korrupt választási rendszer helyett érvényesülhet a lakosság­­széles rétegeinek a politikai aka­rata, ahol tehát egyedül a vá­lasztóktól függő ellenzék gyako­rolja az ellenőrzés jogát és köte­lességét, ott a ragadós kezekre hamarosan lecsapnak. Ott nem lehet évek során szocialistát ül­dözni, különítménykedni, ekkép­pen megszerezni a korlátlan bi­zalmat a közérdekű bizalmatlan­ság helyébe és közben f­ellopni a várost. Az igazi önkormányzat mellett is akadhatnak enyves­kezű ragadozók, de ott hamaro­san „tolvaj“-t kiált a közlelkiis­­meret. Nincs, nem is lehet mo­csárvilág ott, ahol minden pilla­natban, még a kisebb dolgokban is félni kell a lelepleztetéstől. Ilyen helyen egészen természetes légkör alakjában teljesedik ki a közéleti becsület. Minél súlyosabbak a viszonyok, minél több a csábítás, minél több a korrupció lehetősége, annál ke­vesebbet ér a pusztán bürokra­tikus ellenőrzés. Az agyoncentra­lizált hivatali fölépítmény min­dig jóval a bajok után kullog, amikor már elmerült egész sor különben rendes, dolgos élet a posványban, amikor eldörrent egy-egy veszendő élet fölött a te-

Next