A munkaadó, 1909 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-03 / 1. szám
2. oldal, a téren is a nyakunkba szakadna az elvi paritás. Nekünk tényleg nem lenne szövetségünk, a szocialistáknak szintén nem lenne — névleg — szakegyesületük, de az előnyösen ismert szabad szervezetek, azok fesztelenül és változatlanul virulnának tovább ! És rövidesen visszajönne az az idő, amikor a magyar ipar elindult a lejtőn lefelé és a magyar iparos nem volt egyéb, mint a szakszervezetek szórakozásának gyámoltalan pofozóbábja. Ebből az időből pedig nem kérünk többé , ma is csak elkeseredéssel és pirulással tudunk az ilyen állapotokra visszagondolni. Az az orvosság, amit a czikk írója ajánl, nem az egészséget adná vissza, hanem a mai gyógyuló fejlődést is újból ágyba döntené. Az angol munkaadók több évtizedes példája és a miénknél sokkal fejlettebb szervezete bebizonyította, hogy ipari béke, tehát a nemzet boldogulása, csak teljesen szervezett munkaadószövetségek fennállása mellett lehetséges. Mi magyar munkaadók ugyanezt az ipari békét, ugyanezt a fejlődést keressük. És fanatikusan hisszük, hogy éppen a kifogásolt szervezkedési szellem jegyében — amelyet itten kalaplevéve és rajongó ragaszkodással újból üdvözlünk — meg is fogjuk találni a biztos boldogulást a reánk következő uj esztendőben. P. B. A MUNKAADÓ 1909. január 3. Negyvennyolczas szocziáldemokráczia. Az «újjászervezett» szocziáldemokratapárt, amelynek tagjai jórészt földművesek, törpebirtokosok és földmunkások, s amelynek látható vezére eddig kizárólagosan Mezőfi Vilmos országgyűlési képviselő volt, nevet cserélt. Az újjászervezett szót fölcserélte a negyvennyolczassal és igy kivánt ujjászervezkedni. Ez a cselekedet első pillantásra tetszetős és követni valónak látszik. Hiszen mindnyájunk ellenszenvét növeli a «vörösekkel» szemben az a tudat, hogy nemcsak «hazátlan bitangok», akiknek szinte büszkén vallják magukat, hanem egész nyíltan hazaellenesek is. És ha az újjászervezett szocialistáknak névváltoztatása egyúttal azt jelentené, hogy több ezer nemzetközieskedő, hazaellenes polgára ennek a hazának tért vissza a hazaszeretet nemes érzéséhez : mi volnánk az elsők, akik igaz örömmel, nagy lelkesedéssel üdvözölnék ezt a cselekedetet, mint a könnyebb megérthetés egyik látható jelét. Fájdalom, mi a névváltoztatást csak névváltoztatásnak látjuk és nem pálfordulásnnak. Az a megrögzött Saulusz sehogysem lesz igazhitű Paulusszá. És hogy ebben a véleményünkben aligha tévedünk, igazolják a névváltoztatás előzményei. Tudjuk jól, hogy az alföldi jó magyar népet pár esztendeje megkapta az a forradalmi szellem, amelynek megindítója nem az ész, még kevésbé a szív, hanem kizárólag a gyomor, s amelyet a hirtelen termett vezérek nagy büszkeséggel neveznek a «kor szellemének». A dolgos kezek nem fogták meg a kasza nyelét, a népek csoportja nem a magyar nép dalait énekelte, hanem a marszellért bömbölte hamisan, a mint arra hamis vezérei tanították, vagy pedig hallgatott és támadott, mint Hódmezővásárhelyen annak idején. Az elégedetlen tömegnek vezérei támadtak. Várkonyi a többszörös háziúr, Achim András a módos birtokos és utóbb Mezőfi Vilmos az óráslegény. A mint látszik, már a hivatásuk révén sem arra termettek, hogy szoczialista földművesek vezérei legyenek. És a mint vezérei lettek a tömegnek egyszerre, úgy született nekik költőjük is, Csizmadia Sándor, aki magyar földműves-létét megtagadva ültette át és terjesztette a magyar Alföldön a nemzetközi munkásindulót. És mert szüksége volt a népnek hősre is, eszményre is, kerestek és találtak számára törtető, lelkiösmeretlen vezetői azt is. Egy földművest, egy magyar ember : Dózsa Györgyöt. És attól fogva, hogy megtalálták, költőik hozzá zengték ódáikat, vezérczikkeik őt magasztalták és Péter-Pál napját Dózsa György napjává akarták tenni az «Óh nép» hivatásos megtévesztői. A játék egy darabig jól ment és Achim és Mezőfi már-már nemzetközi nagyságokká nőtték ki magukat. De hirtelen következett be a csalódásuk is. A természeténél fogva higgadtságra hajló, a hazai röghöz vonzódó földművesség csakhamar rájött, hogy őt esztelen kalandokba viszik, elbolondítják «nemzetközi» vezérei. Rájött, hogy amíg ő az aratósztrájk nyomorúságát sínyli, félrevezetőidús jövedelemre, meg nem érdemelt súlyra tesznek szert. Rájött, hogy Tallózás. Nagyon sűrűn halljuk azt a megjegyzést, hogy a régi kedélyesség ijesztő mérvben csökken s hovatovább oly időket élünk, melyekben ezt a fogalmat csak annak a betűiből fogjuk ismerni. Ezt a lehangoló jóslatot rendszerint a technika haladásával indokolják meg. Az emberek a távolba néznek, beszélnek, írnak, távíró, telefon, fonográf és az automaták sokféle egyéb fajtája uralja a világot; az ember La Mettrie híres mondása szerint valóban géppé válik, az egész világ a kerekek, csavarok, huzalok egy rettenetes tömkelegévé bonyolódik össze, melyből természetesen elszökik minden szikrányi kedélyesség. A jövendőnek ez a félig tréfás, félig komoly képe nyilvánvalóan azon a tényen alapszik, hogy a mai világ apáink korához képest meglehetősen rideggé és kedélytelenné vált. Az az ok azonban, amit erre rendszerint felhozni szoktak, mégse egészen kielégítő. Villámvonatok, automobilok, kormányozható léghajók nem lehetnek — hisz ez a feltevés egyszerűen gyermekes lenne — okai annak az ideges nyugtalanságnak és prózai ridegségnek, mely az emberiséget mostanában uralja. Mindezek az alkotások, találmányok és vívmányok azért jönnek létre, hogy növeljék az emberek jóllétét és az a gyorsaság, mellyel azok meghonosodtak, eléggé bizonyítja, hogy valósággal szolgálatot tesznek az emberiség szükségleteinek. Nem, ez ideges nyugtalanságnak, korunk ezen fő nyavalyájának mélyebben rejlik az oka. Egy kielégítő és megnyugtató világnézet hiányában, egy olyan világnézet hiányában rejlik az, mely lehetővé tenné, hogy a kor ezer meg ezer problémájával nyugodtan nézhessünk szembe. Még egy tisztultabb világnézet se segíthet ugyan mindezeknek a problémáknak a megoldásához, de annak, aki e fölött rendelkezik, mégis olyan révet biztosít, melybe bizalommal vonulhat vissza mihelyt a szenvedélyek és érdekellentétek viharai koczkáztatják a nyugodt vitorlázást. A kritikának, a rettenetes, egyben pusztító kritikának a kora van mögöttünk. Sok mindent leromboltunk, ami omladozó, korhadt, pusztulásnak induló volt s ez alatt természetesen sok olyan is romba dőlt, ami nagy és megbecsülendő volt. Mindenekfölött pedig csakis romboltunk anélkül, hogy új hajlékok, új ideálok felépítésére gondoltunk volna. A tagadásban voltunk nagyok, az alkotáshoz még nem szedtük össze az erőnket. ■ A tudományban az alapelvek fölött folyik a küzdelem. Itt a monizmus, amott a dualizmus: szembekerül egymással a kettő. Szó se lehet általánosan elismert bölcseletről. Ez, amelynek hivatása volna, hogy delejtje és világító tornya legyen az emberiségnek, elvész a históriai vakondmunkában. A teológiáról ne is beszéljünk ; tudjuk, hogy ennek a terén mennyire egymásra torlódnak az ellentétes felfogások. A művészet még mindig régi és új irányokra van szakadva; az egységes életnézletnek ez se nyújt nyugodt támpontot s annak a fenséges feladatának, hogy vezetője legyen az embernek az eszmény felé, csak nagyon kis mértékben tesz eleget. És a politikában, a szociálpolitikában van-e csak parányi tünete annak, hogy kormány, nép és tudomány egy közös, kielégítő világnézet talaján találkozzék? Ellenkezőleg. Talán soha se volt olyan idő, melyben a politika alapvető kérdései felől annyira homályban és annyira széthúzóak lettek volna az emberek, mint napjainkban. A politika legfontosabb problémája az államnak és az egyénnek elhatárolását illeti. Hol szűnnek meg az állam jogai, hol kezdődik az egyénnek a joga? Ezt a kérdést a századok folyamán sokszorosan tárgyalták és arra végtelenül gyakran eltérően válaszoltak. De azért egy és ugyanazon időben nagyban és egészben mégis egyformák voltak a felfogások, legújabban azonban ennek a népek jóllétére oly végtelenül fontos pontnak a tekintetében sivár, véghetetlen zűrzavar uralkodik. E mellett az egész tizenkilenczedik század azzal gyötörte magát, hogy feltárja az állam és a BERÉNYI GYULA ÉS TÁRSA BUDAPEST, VII. KER., RÓZSA-UTCZA 27. Készít mindenféle aszfaltozási, tetőpép és facementfedési munkákat,valamint szállít ehhez való anyagokat. ELECTRIC TAS ^1е*1*го*ес1,п>ка1 vállalat, mérnöki iroda Budapest, VI., Rózsa u. 25. Mechanikai műhely, erős és gyengeáramú ___^_^____^__^^_berendezések. Carbone-ívlámpák. Osram fémszálas izzólámpák, 70 ° C árammegtakarítás, minden helyzetben ég. Tel. 22-76. 84