A Népbarát, 1865 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1865-11-19 / 47. szám
Budapest, 1865. 47-ik szám. Vasárnap, november 19-én. A NÉPBARÁT. Politikai és szépirodalmi néplap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon, másfél nagy negyedrét ivén. Szerkesztői szállás Pesten, Egyetem tér 3-ik szám , földszint. Egész évi Félévi előfizetési ár 7 frt —kr 3 , 50 kr A KÉPVISELŐJELÖLTEK BESZÉDEI. Mindannyi gyónásokban, melyekben a kerületekbe meghivott és föllépett egyének kitárták belsejüket, elmondák, mit óhajtanak országos, mit a közbennső érdekében, é s minthogy e nyilatkozatoknak első czélja a választók bizalmának megnyerése volt, fölemlíteni merünk egyet mást, éspedig: Mindenkiről föltesszük, hogy első gondja a magyar nemzet önállóságának megvédése , a követjelölteknek erősen és világosan nyilatkozó békülési szándéka kettőt jelenthet, először a nemzet jogának megvédését, s ami ezzel igen megfér,", a birodalom nagyhatalmi állásának fönntartását* Ismételve hallottuk, a békélési szándék megvan , majd minden jelölt kifejezé azt, s bár utasítást a választókerület nem adhat, az odaadott ígéret mégis nagy adósság, s a nemzet méltán megvárja, hogy amíg csak lehető, a békülésre törekedjünk, és a képviselők ígéreteiket a lehetőségig váltsák be. De mivel a történet az életnek mestere, visszagondolunk az 1861-ik évnek eseményeire, s azokból azt tapasztaltuk, hogy épen azon képviselők, kik az utasításnak elvbeli ellenségei, azon hibába estek, hogy Pestre érkezvén, többen egymásnak megfogadták előre, hogy Deák ellen lesznek. Többen igen hamar átlátták, hogy ez nagy hiba volt, — függetlenségüknek szárnyát szegték, s a kik a választókerületeknek késő figyelmeztetését is félrevetették, mert utasítás nem létezhetik, — épen azok függővé lettek egy ember iránt, ki nemes lelkének erejével látván, hogy Deákkal szemközt úszva elmerülünk, nehogy az odaigérkezetteket nagy hevességre sarkallja, inkább véget vetett életének. Teleky volt a sajnálandó áldozat, de ezért meg sem ért, — az utána indultaknak nagy többsége nem értette meg a nagy áldozatnak tettét, — s az ingerültség még nagyobb lön, s e miatt az országgyűlés eloszlattatott. Ezen példa után kimondhatlan csapás lenne, hogy a legközelebbi országgyűlésen megint előfordulna az alkalom, hogy előre is rákon lekötné szavát egy csoportulat, és jogaink legbölcsebb védőjével szemközt előre úgy egyezkednének, hogy a lekötelező szó minden engedékenységet kizárna. Igaz, hogy a követjelöltek a választókerületekben Deákra esküdöztek, s ez is valóságos lekötelezés, ha nem magyarázzuk meg e nyilatkozatokat. A nemzeti közbizalom a közvélemény szájából Deákra hivatkozik, attól vár üdvöt, a képviselőjelölt tehát a nemzet véleményétől ösztönöztetve ígérkezik, s ha ezzel ellenkezőleg csapna át máshova, már akkor megcsalná választóit, és saját hajlamait követné, még pedig igen hihetőleg a nemzetnek valódi kárára. Deák miként nyerte meg a bizalmat? Azzal, hogy a nemzetnek jogait bölcsen és úgy védi, hogy a bécsi oldalt meg nem sérti, s ez által elkerüli, hogy a békülékenységnek hiányával nem minket vádolnak. Egy nemzetet nem lehet oly könnyen lekenyerezni, hogy bizalmával vaktában lepjen meg valakit, s midőn Deák ma a nemzetnek bálványa, elmondhatjuk, hogy nagy okokból bálványozzuk. Vétenénk, ha erről még többet akarnánk elmondani, azért röviden mondjuk, hogy Deák után nem tudunk senkit, akiben föltétlen bízhatnánk, s akinek a képviselők azt ígérhetnék előre, hogy akármit mond, vakon követik. Ilyen ígéret olyan gyarlóság volna, mely akármire inkább érdemes , mint a választókerületek bizalmára. Vas Gereben, NÉP ÉS VÁLASZTOTTAI. Szomorú, de igaz, hogy a képviselőknek egy nevezetes része bűnösen alkalmazott lélekvásárlás által fog az országgyűlési terembe jutni, — s hihetőleg a legnagyobb rész az igazoláson is keresztül fog csúszni, mert egyik kéz a másikat fogja mosni, — mégis nem akarjuk föltenni, hogy a személyes hiúságnak kielégítése után még egyéb éhes ösztön is maradjon, mely kielégitetésre vár. A gyarlóság az emberrel születik, s minden emberrel közös, hanem ennek is vannak határai. Azt tudjuk, hogy lelkünknek jobb része Isten hasonlatosságára van teremtve, azért a mit emberileg tehetünk, megbocsátjuk a gyarlóságokat, ha a haza java ellen nem fordul. Az országgyűlés folyama alatt éber figyelemmel kísérendjük a mozgalmakat, s ahol kötelességünk szerint szólnunk kell, erélyesen fogunk szólni. De most már forduljunk a néphez. Megbocsájtható, hogy a nép nem érti az alkotmányosságot és azon jogot, hogy a választásokban szava van, de a magyar népnek mindig volt természetes esze, s annál fogva megítélhette, hogy aki szavazatért pénzt és bort ad, mindenesetre rész után jár. Igaz, a magyarnak természete áldomásozni valamely szerencsésen bevégzett dolog után, — de előre inni, holott jól tudja a nép, hogy csak az országgyűlésnek szerencsés bevégezte után volna mire, áldomásozni, — mondom, előre inni mégis gyanús. Köztapasztalat szerint csak az olyan ember folyamodik vesztegetéshez, ki vagy észben vagy egyéb lelki jóban gyenge, s miért nem nyitja föl tehát a nép a szemét? Hisz tulajdon boldogságáról van szó, és igy neki kellene szemen szedni az embert, s az alkalmazást neki kellene megválogatni és kérni, hogy a nagy munkát helyette vállalja el.