A Népbarát, 1865 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1865-11-19 / 47. szám

Budapest, 1865. 47-ik szám. Vasárnap, november 19-én. A NÉPBARÁT. Politikai és szépirodalmi néplap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon, másfél nagy negyedrét ivén. Szerkesztői szállás Pesten, Egyetem tér 3-ik szám , földszint. Egész évi Félévi előfizetési ár 7 frt —­kr 3 , 50 kr A KÉPVISELŐJELÖLTEK BE­­SZÉDEI. Mindannyi gyónásokban, melyekben a kerületekbe meghivott és föllépett egyének kitárták belsejüket, elmondák, mit óhajtanak országos, mit a köz­­bennső érdekében, é s minthogy e nyilatkozatoknak első czélja a válasz­tók bizalmának megnyerése volt, fölem­­líteni merünk egyet mást, és­pedig: Mindenkiről föltesszük, hogy első gondja a magyar nemzet önállóságá­nak megvédése , a követjelölteknek erősen és világosan nyilatkozó b­é­k­ü­­lési szándéka kettőt jelenthet, elő­ször a nemzet jogának megvédését, s a­mi ezzel igen megfér,", a birodalom nagy­hatalmi állásának fönntartását* Ismételve hallottuk, a békélési szándék megvan , majd minden jelölt kifejezé azt, s bár utasítást a választókerület nem adhat, az odaadott ígéret mégis nagy adósság, s a nemzet méltán meg­várja, hogy a­míg csak lehető, a bé­­külésre törekedjünk, é­s a képvi­selők ígéreteiket a lehetőségig vált­sák be. De mivel a történet az életnek mestere, visszagondolunk az 1861-ik évnek eseményeire, s azokból azt ta­pasztaltuk, hogy épen azon képviselők, kik az utasításnak elvbeli ellenségei, azon hibába estek, hogy Pestre érkez­vén, többen egymásnak megfogadták előre, hogy Deák ellen lesznek. Többen igen hamar átlátták, hogy ez nagy hiba volt, — függetlenségük­nek szárnyát szegték, s a kik a vá­lasztókerületeknek késő figyelmezteté­sét is félrevetették, mert utasítás nem létezhetik, — épen azok függővé let­tek egy ember iránt, ki nemes lelké­nek erejével látván, hogy Deákkal szemközt úszva elmerülünk, ne­hogy az odaigérkezetteket nagy hevesség­re sarkallja, inkább véget vetett éle­tének. Teleky volt a sajnálandó áldozat, de ezért meg sem ért, — az utána indultaknak nagy többsége nem értette meg a nagy áldozatnak tettét, — s az ingerültség még nagyobb lön, s e miatt az országgyűlés eloszlattatott. Ezen példa után kimondhatlan csapás lenne, hogy a legközelebbi or­szággyűlésen megint előfordulna az alkalom, hogy előre is rákon lekötné szavát egy csoportulat, é­s jogaink legbölcsebb védőjével szemközt előre úgy egyezkednének, hogy a leköte­lező szó minden engedékenységet ki­zárna. Igaz, hogy a követjelöltek a vá­lasztókerületekben Deákra esküdöztek, s ez is valóságos lekötelezés, ha nem magyarázzuk meg e nyilatkozatokat. A nemzeti közbizalom a közvélemény szájából Deákra hivatkozik, attól vár üdvöt,­­ a képviselőjelölt tehát a nemzet véleményétől ösztönöztetve ígér­kezik, s ha ezzel ellenkezőleg csapna át máshova, már akkor megcsalná vá­lasztóit, és saját hajlamait követné, még pedig igen hihetőleg a nemzet­nek valódi kárára. Deák miként nyerte meg a bi­zalmat? Azzal, hogy a nemzetnek jo­gait bölcsen és úgy védi, hogy a bé­csi oldalt meg nem sérti, s ez által elkerüli, hogy a békülékenységnek hi­ányával nem minket vádolnak. Egy nemzetet nem lehet oly könnyen le­­kenyerezni, hogy bizalmával vaktában lepjen meg valakit, s midőn Deák ma a nemzetnek bálványa, elmondhatjuk, hogy nagy okokból bálványozzuk. Vétenénk, ha erről még többet akarnánk elmondani, azért röviden mondjuk, hogy Deák után nem tudunk senkit, a­kiben föltétlen bízhatnánk, s a­kinek a képviselők azt ígérhetnék előre, hogy akármit mond, vakon követik. Ilyen ígéret olyan gyarlóság volna, mely akár­­mire inkább érde­mes , mint a választókerületek bizal­mára. Vas Gereben, NÉP ÉS VÁLASZTOTTAI. Szomorú, de igaz, hogy a képvi­selőknek egy nevezetes része bűnösen alkalmazott lélekvásárlás által fog az országgyűlési terembe jutni, — s hi­hetőleg a legnagyobb rész az igazo­láson is keresztül fog csúszni, mert egyik kéz a másikat fogja mosni, — mégis nem akarjuk föltenni, hogy a személyes hiúságnak kielégítése után még egyéb éhes ösztön is maradjon, mely kielégitetésre vár. A gyarlóság az emberrel születik, s minden emberrel közös, hanem en­nek is vannak határai. Azt tudjuk, hogy lelkünknek jobb része Isten ha­sonlatosságára van teremtve, azért a mit emberileg tehetünk, megbocsátjuk a gyarlóságokat, ha a haza java ellen nem fordul. Az országgyűlés folyama alatt éber figyelemmel kísérendjük a mozgalmakat, s a­hol kötelességünk szerint szólnunk kell, erélyesen fogunk szólni. De most már forduljunk a néphez. Megbocsájtható, hogy a nép nem érti az alkotmányosságot és azon jo­got, hogy a választásokban szava van, de a magyar népnek mindig volt ter­mészetes esze, s annál fogva megítél­­hette, hogy a­ki szavazatért pénzt és bort ad, mindenesetre rész után jár. Igaz,­­ a magyarnak természete áldomásozni valamely szerencsésen be­­végzett dolog után, — de előre inni, holott jól tudja a nép, hogy csak az országgyűlésnek szerencsés bevégezte után volna mire, áldomásozni, — mon­dom, előre inni mégis gyanús. Köz­tapasztalat szerint csak az olyan em­ber folyamodik vesztegetéshez, ki vagy észben vagy egyéb lelki jóban gyen­ge, s miért nem nyitja föl tehát a nép a szemét? Hisz tulajdon boldog­ságáról van szó, és igy neki kellene szemen szedni az embert, s az alkal­mazást neki kellene megválogatni és kérni, hogy a nagy munkát helyette vállalja el.

Next