A Szabadság, 2000 (12. évfolyam, 1-52. szám)
2000-01-07 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, jj H JB EGYESÜLJETEK! | a Szabadság ________________________MUNKÁSPÁRTI HETILAP____________\ | X XII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2000. január 7. Ára: 67.forint * És akkor most? Ilyesmit már látott a világ. Amikor annak idején már nem lehetett lehazudni a csillagokat az égről a Watergate-ügyben, Richard Nixont hagyták kiiszkolni az egyesélyes bírósági eljárásból, s a helyébe lépő alelnöknek, Gerald Fordnak az volt az első dolga, hogy amnesztiában részesítette elődjét. Ez a Ford egyébként arról volt hírhedt, hogy meghaladta szellemi képességeit, ha egyidejűleg kellett rágógumit rágnia és kacsintania. Augusto Pinochet úgy hagyta ott a diktátorságot, hogy vette a kalapját és maradt, azaz megtartotta magának a chilei hadsereg főparancsnoki posztját, az örökös szenátorságot és természetesen a teljes büntetlenséget, mígnem Európában kellett rádöbbentenie egy rámenős spanyol vizsgálóbírónak, hogy jogrend is van a világon. Ezekkel az amnesztiákkal éppen az a baj, hogy felérnek egy részletes beismerő vallomással. Akit ugyanis amnesztiában részesítenek, azt bizony el kellene ítélni viselt dolgai miatt, csak éppen anynyira örülnek, akik végre megszabadulnak tőle, hogy még ezt az árat sem sajnálják érte. Hiába, csak változtak az idők azóta, amikor Borisz Godunov állítólag sajátkezűleg gyilkolta meg a Rettenetesnek mondott IV. Iván cárt, de néhány évvel később a feldühödött moszkvai nép számolt le vele. Aki a Szovjetuniót gyilkolta meg sajátkezűleg, azzal legföljebb a történelem számol majd le. Amúgy lezajlott a közkapcsolatos tévészilveszter, a világvége ezúttal is elmaradt, a legrozogább számítógépek is kibírták, hogy ezentúl más első számjegyet kell mutatniuk az évszámnál, nálunk potom 120 millió forintból megúsztuk, hogy a kormány úgy viselkedett, mintha a XX. század végét a XIX. század eleje követné, s a nemzet egységét (van ilyen?) a köztársaság megkoronázása fejezné ki. Kétszáz éve még a Vérmezőn fejezték le a magyar jakobinusokat, manapság az MTV székházául kinevezett tőzsdepalotából ebrudalják ki a republikánusokat. Az elhazudott, letagadott osztályharc pedig megintcsak fellángol. Mint mindig, nem az elnyomott, a kizsákmányolt osztály kezdeményezi, hanem az uralkodó osztály kényszeríti rá a szervezett munkásság egy részét, hogy a számára megmaradt egyetlen fegyverrel, a sztrájkkal próbáljon érvényt szerezni azoknak a jogoknak, amelyeket egyszer már megszerzett, de az erősebb pozíciójából támadó munkáltató (ezúttal a tőkések államának legnagyobb vállalata, a MÁV) most akar elvitatni tőle. A frontvonalak még nem rajzolódtak ki teljesen tisztán, hiszen a kormány még csak most próbálja megosztani a munkavállalói oldalt, ezért volt hallatlanul sürgős legalább is beígérni a Volánnál a kollektív szerződés meghosszabbítását, hiszen így el lehet kerülni a teljes közlekedési sztrájkot, amely csakugyan megbéníthatná a munkáltatói oldalt. A jelek szerint kísért az egykori taxisblokád emléke, hiszen a rendszerváltást követő első jobboldali kormány gerince abba roppant bele. Most talán nem fog pityókás belügyminiszter kóvályogni a Parlament ablakaiban, s a pénzügyminiszter sem fog ingajáratban közlekedni a kormány ülésterme és a félreeső hely között, de a jobboldal mégiscsak kénytelen lesz rájönni, hogy nem tudja ellenállás nélkül rákényszeríteni akaratát a munkavállalók megtépázott, de mégis létező és egyre aktívabb érdekvédelmi szervezeteire. Természeti és politikai viharokkal búcsúzik a vége felé közeledő század. Nyugat-Európában az időjárás bizonyítja be, hogy az ember azért még mindig nem abszolút ura annak a világnak, amelyet egyébként olyan sikeresen próbál végleg tönkretenni és lakhatatlanná sivárosítani, Amerikában pedig a mindenható és mindent tudó technikába vetett vallásos hitet rendíti meg az immár második Mars-szonda rejtélyes eltűnése. Most majd talán odaát is rádöbennek, hogy a világot csak akkor viszi előre a technika, ez a bután is egyre többre képes, engedelmes rabszolga, ha mögötte áll az alkotó, váratlan megoldásokra is képes emberi gondolat. Még egy év haladékot kaptunk az új évezredre. Nem kellene a világ okosainak (talán még politikusok is akadnak közöttük) összedugniuk a fejüket, és kitalálniuk, hogy milyen legyen a XXI. század - ha megéri megérnünk? Szekeres József Újra belvízkárok Magyarország síkvidéki területéből mintegy 30 ezer négyzetkilométer belvízzel veszélyeztetett (5. oldal) Választások Horvátországban A választási küzdelem rendkívül éles volt, és meglepetésekkel is szolgált. Képünkön: Drazen Budisa és Ivica Racan (3. oldal) A NEMZETI ELEM Könyvtárnyi irodalma van annak, mit jelent és hogyan változik korunkban a nemzeti elem. Végtére a gyorsuló idő és az összeszűkülő tér meg az úgynevezett globalizálódás és a különféle integrációk nincsenek tekintettel ország- és nemzethatárokra, ahogyan a nemzetközi monopóliumok sincsenek. Mégis azt tapasztaljuk, hogy például a Szovjetunió és a régi Jugoszlávia szétesése után önállósuló államok létrejöttében, nemegyszer heves harcok árán, a fő jelszó a nemzetazonosság volt. De a nagy integrációkban - lásd az EU-t-is hol élesebb, hol csendesebb viták tárgya a nemzeti érdekek képviselete. A nemzetek megszűnése és összeolvadása nemhogy nincs napirenden, de még távlatilag sem jósolható meg. De nem kell átlépni határainkat: a rendszerváltás óta nem múlik el nap, hogy elsősorban a jobboldal ne állná elő önmagát nemzetiként való meghatározásával. Azt sulykolják, hogy ők a nemzeti oldal, az ellenzék pedig - kivéve persze a MIÉP-et - nem az. Gondolják, a nép szívében olyan mélyen él a nemzetfogalom, hogy ennek minduntalan hangoztatásával rokonszenvet, majd választási sikert lehet elérni. Most meg itt a decemberben végzett közvélemény-kutatás, amely tárgykörönként érdeklődött, ki miben és hogyan ítéli meg a pártok tevékenységét. A számokhoz fűzött szövegben áll a következő mondat: „A nemzeti érdekek képviseletére és a szomszédos országokkal való viszony rendezésére is a szocialistákat tartják a jobban megfelelő pártnak.” Ez a vélemény reménykeltő politikai tisztánlátásról tanúskodik. Eszerint a lakosság nagyobbik része nem ül fel a jobboldal jelszavainak, az ünnepélyesnek szánt melldöngetésnek, hanem a tényeknek hisz. A nemzeti érdek ugyanis nem vásári portéka, amely ripacs kikiáltókat követel, hanem mindennapos aprómunkát. S ez nem valami külön jól-rosszul teljesített feladat, zászlólengetés meg szentkoronás cipekedés, kerül, amibe kerül. Bölcs megállapítás olvasható Göncz Árpád karácsonyi nyilatkozatában: „Ha a nemzeti öntudatnak a természetes hovatartozás érzelmi megnyilvánulásain túlmenő, szinte kényszeres fitogtatásával találkozom, azt kell hinnem, hogy ez éppen az önazonosság bizonytalanságát jelzi.” Efféle fitogtatás az a népbecsapás, amely a 2000. évet millenniumnak, a magyar államalapítás ezredik évfordulójának nyilvánította. Minden lexikon és történelemkönyv I. István megkoronázását 1001-ben állapítja meg. Vagyis ha ezt tekintik államalapításnak, az évfordulót egy évvel előrehozták az urak. Ők tudják - tudják? -, miért. Csak nem attól tartanak, hogy jövőre már nem nekik lesz ünnepelni valójuk? Hogy erre a megelőlegezett millenniumra - amit helyesen kiejteni sem tudnak, hanem legtöbben helytelenül mileniumnak mondanak - néhány milliárdos költséggel külön kormányhivatalt szerveztek, ennek vezetésével olyan tudós „tanár urat” bíztak meg, aki maga is jól tudja, hogy millennium csak 2001-ben lesz - nos, erre pontosan ráillik, amit köztársasági elnökünk kényszeres fitogtatásnak nevez. Ennek további jele a Szent Korona szintén nem költségkímélő áthurcolása a Nemzeti Múzeumból az Országházba. A fél Alföld víz alatt áll, emberek ezrei viaskodnak a jeges árral és a belvízzel, szerencsétlen családok sokaságának egy élet nehéz munkájával megszerzett háza, minden vagyonkája lett oda percek alatt - nemzetes uraméknak kedvük van mondvacsinált alkalommal százhúszmillió forintért hivalkodóan parádézni és ünnepelni önmagukat. Az ilyen talmi külsőségeknek semmi közük sincs a nemzeti politikához. Mint ahogy annak sincs, ha valaki - akár kormányelnök, akár szélsőjobboldali pártvezér azidegenszerűséget” kárhoztatja. Teszi ezt éppen Szent István látszólagos ünneplése közben, mit sem törődve vele, hogy első királyunk fiához szóló Intelmeiben lelkére köti külföldiek betelepítését és befogadását. Az igazán nemzeti érdek legelső, mindent eldöntő próbatétele: javulnak-e a nemzet túlnyomó többségét kitevő dolgozók, a bérből és fizetésből élők létviszonyai? Az olyan „érdekképviselet”, amelynek körülményei között a lakosság egynegyede a létminimum alatt vagy határán él, nemhogy nem nemzeti, hanem nemzetellenes politika. Hasonlóképpen az, amely akár pártállás, politikai felfogás, vallásfelekezet szerint újhorthysta módon megosztja a nemzetet, ahelyett, hogy legalább a legkisebb közös többszörös megtalálásával összefogná vagy erre törekedne. Nem szolgálja a nemzet érdekét olyan kormány, amelynek látóköre csak a közép- és kisvállalkozókig terjed. De a dolgozókat, az alkalmazottakat képviselő szakszervezeteket sarokba állítja, a nemzet jövőjét megalapozó tudomány fejlesztésére sem szán többet a múltidéző millenniumi évben, mint az előzőben Ami a közvélemény-kutatást idéző mondatban érintett, „a szomszédos országokkal való viszonyt” illeti, ebben három mozzanatot érdemes kiemelni. Az első: a mostani kormányerők, akkor ellenzékiekként, nem tudtak felülemelkedni ellenzéki mivoltukon, és az északi és keleti szomszédainkkal kötött alapszerződés ellen szavaztak. A második vonatkozás a környező országokban élő magyarok helyzetével való méltó törődés: ez minden magyar kormánynak szent kötelessége. Ebben kétféle megközelítés lehetséges. Naponta verni a tamtamot, korbácsolni a kedélyeket, a szembenállás irányába terelni a dolgokat; ennek keretében a határon túli magyaroknak csak egyes csoportjaival tartani szerves kapcsolatot, őket anyagilag támogatni, a többiek létezéséről tudomást sem venni - ez a hamisítatlan, nem célravezető irányvonal. Nem lehet meg nem említeni egy közelmúlt, nagy feltűnést keltő eseményt: Tőkés László feldicsőítését a legmagasabb magyar kitüntetéssel. A püspök történelmi szerepe tudvalevő és tagadhatatlan. De épp most tisztelni meg ily módon, amikor élesen szembekerült a Romániai Magyar Demokrata Szövetség hivatalos vezetőségével, ellenezve a párt kormányzati részvételét - ezt nem lehet másként értelmezni, mint az RMDSZ-szel való szembenállás felkarolását magyar részről. Ez vajon hogyan szolgálja a romániai magyarok érdekét? Ilyen politikát nem folytathat olyan kormány, amely az egész nemzet ügyét szívén viseli. Úgy látszik, a közvélemény-kutatáson megkérdezettek többsége is ezeket észlelve válaszolt. A harmadik vonatkozás e tekintetben: a határok kérdése. Nem hiszem, hogy van Magyarországon olyan párt vagy irányzat, amely ne tekintené nemzeti tragédiának Trianont. De ebből kétféle következtetés vonható le. Az első: ha igazságtalanul jelölték ki a határokat, akkor, nosza, változtassák meg őket. (Folytatás a 3. oldalon) BELÜGY KÜLÜGY ■ Kis címertan + Mi változott ■ Kinek a joga? Moszkvában? ■ Egy hét hírei * Románia az ezredfordulón ■ Kutyadolog - A praxisjogról (3. oldal) * Nem volt virítás... ■ Szenteste - szent év: ] ♦ Guantanámo a politika szolgálatában nem Panama ■ Torgyán - sokadszor ♦ Ez történt a héten ■ Harmadik helyezett: Kádár János (4. oldal) ♦ Zsoldosok (3. oldal) (2. oldal)