A Színes Sport, 2000. augusztus (1. évfolyam, 72-101. szám)
2000-08-02 / 73. szám
4 -4SPORT FORMULA-I Hockenheimben megnyugodtak Rubinhót dicsérik A Formula–1 brazíliai rajongói hosszú órákon át lelkesen ünnepelték a délamerikai ország nagyobb városaiban honfitársuk, Rubens Barrichello hockenheimi győzelmét, amit a Ferrari elnöke, Luca Di Montezemolo is „kiemelkedőnek” értékelt. Büszkeséggel tölti el valamennyi brazil embert a győzelem - nyilatkozott az államelnök, Fernando Henrique Cardoso az O Globo című újság hasábjain. Egy másik cikkben öles betűk azt hirdették, hogy „mindannyian Barrichellóval sírtunk", ami arra a hihetetlen örömre utalt, amely könnyeket csalt a pilóta szemébe is a Flockenheimring győzelmi dobogóján. „Rubinhót’, ahogy hazájában becézik kedvencüket, Emerson Fittipaldi, a 70- es évek kétszeres brazil világbajnoka is méltatta. - Technikailag kiválóan képzett, rendkívül bátor, minden adottsága, esélye megvan ahhoz, hogy ismét kivívja a brazil autósport elismerését - mondta Fittipaldi, aki a világbajnoki címre is esélyesnek tartja 28 éves honfitársát. Nelson Piquet, a háromszoros brazil világbajnok is finomította korábbi véleményét honfitársáról, már nem tartja őt „béna kacsának", bár annyit azért megjegyezett, hogy az első győzelmére 123 futamot kellett várni Piquet, Rubens német csapattársát, Michael Schumachert technikásabbnak, jobbnak tartja. Barrichello nem foglalkozik a kisebb kritikával, még mindig nagyon boldog és a jövőben is a csapat célkitűzéseinek teljesítését tartja elsősorban szem előtt, ugyanakkor elárulta, hogy „új éra kezdődik" számára. Luca Di Montezemolo, a Ferrari elnöke kiemelkedő teljesítményként értékelte Barrichello győzelmét az olasz Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában. Jó érzéssel tölti el a vezetőt, hogy kiváló a csapatszellem, amire a legjobb példa volt szerinte Schumacher viselkedése, aki elsőként gratulált a győztesnek, együtt örült vele. FÓKUSZBAN I. évfolyam 73. szám , 2000. augusztus 2. Monteschiokke fabetis lottfcreflo a Pitvari is másik elsősámú pletija eltörte a hallgatást Luca Di Montezemolo, a Ferrari elnöke, aki természetesen pilótája, Michael Schumacher mellett foglalt állást a hockenheimi rajtkarambol ügyében. A Ferrari német pilótája - a McLaren-Mercedest vezető David Coulthard mozdulatára reagálva - hirtelen balra rántotta a kormányt, ahol azonban épp Giancarlo Fisichella Benettonja érkezett, és a két kocsi kicsúszott a pályáról. „Paradox és igazságtalan dolog Michaelt hibáztatni, hiszen a balesetet Coulthard idézte elő"- fejtette ki álláspontját Di Montezemolo az olasz La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva. „Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Fisichella is jobban figyelhetett volna, hiszen ő érkezett Schumi mögé, és nem fordítva." A Ferrari-elnök ismét megerősítette, hogy a csapatvezetés töretlenül bízik a kerpeni sofőrben. „Schumi a világ leggyorsabb versenyzője, a csapat első számú pilótája, és továbbra is minden támogatást megadunk neki ahhoz, hogy megnyerje a világbajnoki címet" - mondta, majd hozzátette: „Rubens Barrichello sem kettes számú versenyző, inkább úgy fogalmaznék, hogy ő a Ferrari másik első számú pilótája." A civil foglalkozását tekintve ügyvéd Montezemolo elmondta, hogy a brazilnak nincs megtiltva a győzelem, ám az olasz újságíró megjegyzi: valószínűleg csak akkor, ha Schumacher kiesik. A Gazzetta cikkírója tovább is lépett a rajtkarambolon, mely miatt Schumacher zsinórban másodszor esett ki közvetlenül az indulás után. Schumachernek kissé magába kéne szállnia és el kellene gondolkoznia azon, vajon a múlt nagy bajnokait, Alain Prostot vagy Niki Laudát miért nem akarta senki kiütni a versenyből? Választ is ad a kérdésre: a németnek diplomatikusabbnak, kompromisszumkészebbnek kellene lennie a versenyek során, és akkor bizonyára kevesebb konfliktusa adódna. Willi Weber, Michael Schumacher menedzsere nem ért egyet pártfogolja azon véleményével, miszerint összeesküvés áldozata lett volna a német pilóta a hétvégi Német Nagydíjon. „Nem osztom Michael álláspontját, egész biztos, hogy nem erről van szó. Pusztán balszerencsék sorozata. Az első három technikai hiba, az utóbbi kettő pedig baleset, és most vasárnap is egy másik pilóta hibázott, nem ő. Michael már többször átélt hasonló helyzetet pályafutása során, és ezen is hamar túl fogja magát tenni, hogy a következő versenyre koncentráljon. Barrichello győzelme ugyanakkor bebizonyította, hogy a Ferrari egyenrangú ellenfele a McLareneknek, ha csak nem jobb náluk." A Ferrari egyébként már megkezdte a felkészülést az augusztus 13-i Magyar Nagydíjra: a Ferrari keddtől Luca Badoerrel köröz Fioranóban, szerdától a gyors „ünnepi szabadságáról", Brazíliából visszatérő újdonsült futamgyőztes, Barrichello veszi át a munkát, péntektől pedig Schumacher is volán mögé ül. Véglegessé vált, hogy a Williams és a Jaguar mellett jövőre a Benetton is elpártol az idén még egyeduralkodó Bridgestone gumigyártól a francia Michelin kedvéért. A British American Racing istálló vezetősége ugyanakkor megerősítette, hogy 2001 -ben is ragaszkodni fog a távol-keleti abroncsokhoz, melyek Icsikava Josihiko, a japánok sportfelelőse szerint „már most, a tesztelések viszonylag korai időszakában is sokkal gyorsabb köridőket tesznek lehetővé, mint az idei gumik". A brackleyi gárda ezzel csatlakozott a Ferrari, a McLaren, a Jordan és az Arrows sorához. Egyelőre három csapat nem kötött még egyezséget egyik gumiszállítóval sem: a Sauber és a Prost nagy valószínűséggel a Michelint választja, míg a Minardi marad a Bridgestone kötelékében. • Miután a kanadai Jacques Villeneuve jövője biztossá vált, a sajtó más pilóta után nézett és az ifjú angol versenyző, Jenson Button lövősét találgatja. Buttont már a BAR-ral és a Jaguarral is hírbe hozták, ám sokkal valószínűbb, hogy vagy marad eddigi csapatánál, a Williamsnél, vagy a jövőre már Renault-motoros Benettonhoz szerződik. Flavio Briatore Benetton-csapatfőnök szerint már a Magyar Nagydíj előtt el fog dőlni a tehetséges versenyző jövője: „Buttonnak azt kell eldöntenie, hogy jó pénzért, vagy jó autóban akar-e versenyezni. Ha a jó autót választja, akkor a Benetton a megoldás." Marad a Formula-1-es Német Nagydíj színhelye Flockenheim, miután eldőlt, hogy a másik németországi versenypálya, a Lausitzring egyelőre nem számíthat a csúcs os Brazíliában nemzeti hősként ünnepelték az első Grand Prixgyőzelmét arató Rubens Barrichellót Hondával a világbajnokságért Heinz-Harald Frentzen, a Jordan-csapat német versenyzője nagyon elégedett volt új autójával, annak ellenére, hogy elektronikai problémák miatt néhány körrel a verseny vége előtt ki kellet állnia. „Míg én egyhetes szabadságomat töltöttem Szardínián, addig Trulli az új karosszériát tesztelte Silverstone-ban. Ennek köszönhető, hogy az új autó legalább három tized másodperccel gyorsabb körönként, mint a régi. Amikor én is kipróbáltam az új kasztnit Hockenheimben, azonnal éreztem, hogy az autó sokat javult. Sokkal könnyebben lehetett irányítani annak ellenére, hogy nagyon kicsi volt a leszorítóerő. Sok lehetőség van még a kocsiban, de a folyamatos időjárásváltozás miatt nem tudtam eléggé kiismerni. Azt azonban már most látom, hogy sokkal kevesebb a határon autózva, mint az előző autó." Mikor a jövőről kérdezték, a német pilóta nagyon magabiztosnak látszott. „Az, hogy a Honda ötéves szerződést kötött, nagyon nagy lehetőség számunkra, és nagy részben ezért is maradtam az istállónál. Ez az eddigi legnagyobb lehetőségünk, hogy világbajnokok legyünk. Azért is írtam alá még legalább két évre, mert én akarok lenni az a pilóta, aki megszerzi a csapatnak a világbajnoki címet. "A csapat másik pilótája, az olasz Jarno Trulli nem ennyire elégedett, és még a hétvégi büntetéséről elmélkedik: „Csodálatos eredményt érhettünk volna el, akár második, de rosszabb esetben harmadik is lehettem volna. Nem értem, hogy miért kaptam »stop and go« büntetést. Úgy tűnik, hogy azért büntettek meg, mert elmentem Barrichello mellet, amikor ő kijött a boxból, miközben bent volt a biztonsági autó. Ő épp mellém jött vissza a pályára, de én a versenyvonalon mentem, szóval nem értem a döntést. Megint pechünk volt, és megint pontokat vesztettünk emiatt, pedig nagyon jól versenyeztünk, és a taktikánk is tökéletesnek bizonyult. Nagyon csalódott vagyok." esemény házigazdaságára. Jörg Fischer pályaigazgató ugyan kedvező hangvételű tárgyalásokat folytatott a Formula-1 dirigensével, Bernie Ecclestone-nal, de ennek ellenére biztos: a vb-sorozat egyik slágerének számító Német Nagydíjnak a következő két évben még a Hockenheimring ad otthont. (simon—verő) Az „A Színes Sport" és a Radio Bridge közös játéka . Marlboro Magyar Nagydíjra! Küldje be a lapunkban megjelent kérdésre adott helyes megfejtését címünkre, s jegyet nyerhet az augusztusi, mogyoródi Formula-1-es nagydíjra. Megfejtését beküldheti postán (1476 Bp., Postafiók 123), telefaxon (456-9703), vagy e-mailen (asport@asport.hu). Beküldési határidő: a kérdés megjelenését követő harmadik nap. Húsz nap - húsz nyerési esély! A nap kérdésére válaszolhat a Radio Bridge -ben is 12.15 perckor a 20-102-10-es telefonszámon a Radio Bridge -ben elhangzott közös játék keddi nyertesének neve: Takács László 4. kérdésünkre Balogh Erzsébet budapesti, 5. kérdésünkre Nagyvári Gábor pécsi, 6. kérdésünkre Pozsgai Beáta győr-gyimóti, 7. kérdésünkre Oláh László szolnoki, 8. kérdésünkre Dunai Dávid budapesti, 9. kérdésünkre Stadler Gergely budapesti, 10. kérdésünkre Fehér Zsigmond fóti, 11. kérdésünkre Manó Pál orosházi kedves olvasónk küldött be helyes választ ti®. 1E§IB Mika Häkkinen Michael Schumacher Eddie Irvine