A Színes Sport, 2000. szeptember (1. évfolyam, 102-131. szám)

2000-09-01 / 102. szám

4 -»SPORT www.asport.hu VÍZILABDA ■ A nagy kapusgeneráció dönthet a centenáriumi arany sorsáról legfurdike ifjfj .Csura Gergey. m­ielőtt stílszerűen elmerülnénk vízipólósaink esélyeit latolga­tandó, nem árt egyvalamit előre tisztázni: magyar válo­­­­gatott még sohasem vívott ________s olimpiai döntőt. Azaz, ha egy­­ hónap múlva közép-európai idő szerint reggel fél hétkor e hon polgárai odaülnek a televízió elé, és a sors akaratából dr. Kemény Dénes csapatának tagjait látják vízbe szállni, akkor jó, ha tudják: premiernek lehetnek szemtanúi. Persze, odáig még el kell jutni, ugyanakkor so­kat tán nem kell ecsetelni, hogy az olimpiai fi­nálé nem egy mérkőzés a sok közül, még csak Eb- vagy vb-döntőhöz sem hasonlítható, sem tétjében, sem hangulatában. Aki esetleg fennakadna a bevezetőn, és a múlt hat aranyára célozna - melyhez fogható telje­sítményt nem találni széles e határban -, annak nyilván kicsusszant az emlékezetéből, hogy a nagy elődök körmérkőzéses rendszerben dön­tötték el a bajnoki cím sorsát. Ami természete­sen nekünk kedvezett, hiszen ha be is csusszant egy gikszer, a rendre világklasszisok egész ha­dát felvonultató magyar gárda mindig tudott ja­vítani (olykor nem csupán a vízben, de a parton is...). Anélkül, hogy a múlt dicsőségét akarnánk koptatni, nem árt megjegyezni, hogy igazán vegytisztának az 1956-os győzelem tűnik, az­előtt és azután a jobb gólkülönbség, avagy egy nagy ellenfél korai betűje segítette legendás pólósainkat a dobogó tetejére. Amivel nem óhajtjuk azt mondani, hogy akkor és ott nem ők voltak a világ legjobbjai, ugyanakkor tény: a mai­akra hagyott örökségből hiányoznak azok a tu­dáselemek, amelyek egy nagy sorozatot záró ki­ki mérkőzés megnyeréséhez szükségeltetnek. „Meg kell tanulnunk döntőt játszani"- mond­ta két éve Kemény kapitány, miután veszítet­tünk a spanyolok ellen a perthi világbajnoksá­gon. Mi tagadás, nehéz volt eldönteni, hogy melyik volt a csúnyább meccs: fél évvel koráb­ban a sevillai, 3-2-re megnyert Eb-döntő, vagy éppenséggel ez a 6-4-gyel elbukott. Az is igaz viszont, hogy tavaly szeptember 11- én úgy tűnt, együttesünk immár fel van vértez­ve azokkal a tulajdonságokkal, amelyek a vég­játékhoz szükségeltetnek: sikerült győznie minden idők egyik, ha nem a legjobb vízilabda­mérkőzésén a horvátokkal szemben (15-12). Hogy egy hónap múlva megint inkább a harc, mintsem a szellem dominált az olaszokkal ví­vott Világkupa-fináléban (5-3), azt tudjuk be annak, hogy egy mérhetetlenül hosszú, min­den tartalékot felőrlő sorozatot zárt az a mér­kőzés. Amelyet két nap híján ugyanakkor nyert meg a csapat egy éve (október 3-án), mint ahogy idén a döntő esedékes. Kemény Dénes akkor azt kérte a játékosaitól, ne dobják be a végén a vízbe, ő inkább jövőre szeretne itt fürödni, velük, ugyanitt. Alkalmasint igaza volt a mes­ternek, elvégre álló vízre is igaz lehet, hogy nem lehet kétszer ugyanabba belelépni (esni). A fináléig (és az első helyig) vezető út termé­szetesen rögös, ha nem is ezer és egy veszély, de minimum öt csapat leselkedik ránk, hogy letérítsen róla. Ráadásul nehéz eldönteni, me­lyiktől tartsunk jobban. Csoportellenfeleink­től, a horvátoktól és a jugoszlávoktól, akikről tudjuk, hogy kicsit sematikusan játszanak, na­gyobb tömegük miatt tán lassabbak, ám épp emiatt nehezebb tartani őket, lövőerejük pe­dig mozsárágyúéhoz hasonlatos? Vagy az ola­szoktól, akiket Hatko Krudics addig gyúrt, hogy két év kudarcsorozata után tavaly előbb a har­madik, majd a második helyet szerezték meg a világversenyeken, kifogástalan fizikumuk, agyukat hiperösszpontosításra ingerlő őrüle­tük és mindenen túltevő agresszivitásuk mi­att? Esetleg az oroszoktól, akikkel két éve nem találkoztunk, ezért csupán sejtjük róluk, hogy képzettségük mit sem kapott, improviza­­tív, lüktető játékuk ugyan sok hibázási lehető­séget rejt magában, ám ha összeáll egésszé, ember legyen a talpán, aki lépést és tempót bír velük tartani? Mondhatnánk még a spanyolokat, de... Van olyan sejtésünk, hogy a kubaiakkal történt fel­ső szintű összezörrenésnek három hete áldo­zatul esett Ivan Pérez nélkül szolid flottává szelídült a nagy armada. Persze, a fekete óriás távollétében sem szabad leírni őket, hiszen mérhetetlenül rutinosak, ők a címvédők - ugyanakkor teljesen leegyszerűsödött produk­ciójuk a kulcsszereplő híján nem predesztinál­ja sokra Joan Janó vén matadorjait. A hispán taktika ugyanis „harminc fölött" rém egyszerű: mértani pontossággal működő védelmük ke­vés gólt kap, elöl pedig eggyel vagy kettővel mindig többet tudnak lőni az elsősorban Pérez által kiharcolt, s szintén magabiztosan megját­szott előnyökből. Hogy a kubai híján ki brusz­­tolja ki azt a plusz öt-hat fórt és egy-két cen­tergólt, amikor leúszásból már nemigen talál­nak be, átlövésből pedig régebben sem reme­keltek - talány. Miképp az az amerikai és ausztrál együttes is. Gyanítható, sok vizet nem zavarnak majd a vé­ge felé, hiszen nincsenek olyan képességű já­tékosaik, akik felvehetnék az európaiakkal a versenyt - de a korai fázisban mindenkire veszélyesek. Igaz, nem annyira: a jenkiknél Chris Humbert ugyan zseni a maga nemében, ám egy fecske még az Államokban sem csinál nyarat, hiányzik mellőle az a három-négy klasszis, akik tehermentesíthetné. Az ausztrá­lok még ennyire sem állnak jól - az pedig mindkét együttesre igaz, hogy ellentétben eu­rópai vetélytársaikkal, az egyik legfontosabb poszton, a kapuban nincs igazán jó képességű emberük. A aranyérem sorsának eldöntésében amúgy az öreg kontinens öreg veressipkásai játszhat­­ják a főszerepet. Őket azért is érdemes külön kiemelni, mert hat rutinos rókáról van szó, mindannyian harmincon túl, sajgó térdekkel, deformálódott ujjakkal - ám a legkisebb ujjak­ban ott van mindaz, amit erről a sportágról tudni érdemes. Nálunk Kosz Zoltán, a horvá­­toknál Szinisa Skolnekovics, a jugoszlávoknál Alekszandar Sostar, az olaszoknál Francesco Attolico, a spanyoloknál Jesus Rollán, az oro­szoknál pedig Alekszandr Makszimov egy­aránt úgy nyúlkál majd a labdák után, hogy közben tudja, ha most nem éri el, elképzelhe­tő, hogy olimpián soha többé nem lesz esélye a hárításra. Kérdés, a nagy kapusgeneráció tagjai közül ki lesz az, aki a legtöbbször ér oda a mezőnyjátékosok - akiknek korátlaga a spa­nyolok kivételével jóval alacsonyabb - élet­erős lövéseire. Ez dönthet elsősorban a vizes centenáriumon - legősibb csapatsportágként 1900 óta van mű­soron a póló -, továbbá az, hogy a nagy ászok vajon képesek lesznek-e száz százalékot adni. A horvátoknál Simencen és Hinicsen igen sok múlik, a jugóknál Szapicsra és Uszkokovicsra számítanak főképp, az olaszok Silipóban és a több év után visszahívott rutinos balkezesben, Pomilióban bíznak leginkább, míg az oroszok­nál Csomakidze és Jerisov, a spanyoloknál pe­dig Estiarte és Sans jelenti az alfát és az óme­gát. Természetesen még említhetnénk egyet­­kettőt mindegyiküknél, olyan tárháza azonban sehol sincs a tehetségeknek, mint abban az együttesben, amelyik a Margitszigeten edz mostanság. Némi elfogultsággal akár mind a tizenhárom játékost felsorolhatnánk, de ha csak a tavalyi szavazáson a világ legjobbjának választott Kásás Tamást, a balkezeseknél megkoronázott Kiss Gergőt, az Eb-döntőn szé­dületesen játszó dr. Molnár Tamást, vagy a még nála is fantasztikusabbat nyújtó Biros Pé­tert vesszük, már akkor is négynél tartunk. S ha már ezt a számot említettük: az utóbbi négy olimpiáról nem hozott érmet a magyar válogatott. Los Angelesben objektív okokból nem sikerülhetett a medáliaszerzés, Szöul­ban a nyolcvanas évek második felének hul­lámvölgye éreztette hatását (5. hely), Barce­lonában egy szakmai és erkölcsi színvonalá­ban mélypontra süllyesztett együttes vergő­dött (6. hely), az atlantai utolsó két mérkőzést viszont még ma sem értjük (4. hely). Itt volna az ideje, hogy fiaink - akik a mezőnyben egyedüliként az utolsó négy év valamennyi világversenyén a dobogón álltak, háromszor a legfelső fokán­­ szakítsanak húsz év cseppet sem haladó hagyományával. De ha esetleg huszonnégy év átkát törnék meg, akkor egyenesen bemasíroznának a tör­ténelembe. Jin tiW­­e fin A szárnyas labdavadász, Kosz Zoltán. A magyar válogatott csapat­­kapitánya már Szöulban is ott volt - azóta készül minden egyes szökőévben, hogy na, majd most... Idén sokunkkal egyetemben érezheti is, hogy­ na majd most! OLIMPIAI PROGRAM OKTÓBER 1.-VASÁRNAP­ IA kezdési időpontok magyar idő szerint értendőek, az olimpiai érmeket eldöntő versenyek vastagon szedve) 22.10-7.30 öttusa Baseballstadion Baseballstadion Kiállítási központ Sydney, evezősközpont 0.00-2.00 Birkózás 0.00-2.15 Kajak-kenu Nők, döntő­­Vörös Zsuzsa, Simóka Nórás 22.10 Lövészet 23.30 Vívás 02.30 Úszás 05.10 Lovaglás 07.00 Futás negyeddöntők, elődöntők 58 kg, 69 kg, 85 kg,130 kg döntők 0.00-1.00 Vízilabda 0.00 Férfiak, K1 500 m 0.15 Férfiak, C1 500 m 0.50 Nők, K1 500 m 1.05 Férfiak, K2 500 m 1.40 Férfiak, C2 500 m 1.55 Nők, K2 500 m Férfiak, all. helyért Ryde-úszóközpont 0.30-2.00 Kézilabda Nők, a 7. helyért Dome, Olimpiai park 1.00-7.00 Lovaglás Díjugratás, Nagydíj döntő Sydney, lovasközpont 1.15-2.15 Vízilabda Férfiak, a 9. helyért Ryde-úszóközpont 2.00—3.00 Kosárlabda Férfiak, a 3. helyért SuperDome 2.30-4.00 Kézilabda Nők, az 5. helyért Dome, Olimpiai park 2.30-3.30 Vízilabda Férfiak, a 7. helyért Ryde-úszóközpont 3.30-5.30 Röplabda Férfiak, a 3. helyért Dome, Olimpiai park 3.45-4.45 Vízilabda Férfiak, az 5. helyért Ryde-úszóközpont 4.00-5.00 Kosárlabda Férfiak, döntő SuperDome 4.00-6.05 Ökölvívás döntők Kiállítási központ 5.00-7.25 Ritmikus gimnasztika 51 kg, 57 kg, 63,5 kg, 71 kg, 81 kg,+91 kg Nők, egyéni összetett döntő Dome, Olimpiai park 5.30-7.30 Birkózás Szabadfogás, 3. helyért, döntők Kiállítási központ 5.30-7.00 Kézilabda 58 kg, 69 kg, 85 kg, 130 kg Nők, a 3. helyért Dome, Olimpiai park 6.00-7.00 Vízilabda Férfiak, a 3. helyért Olimpiai uszoda 7.00-9.40 Atlétika Férfiak, Maratoni futás döntő Olimpiai stadion 7.15-8.15 Vízilabda Férfiak, döntő Olimpiai uszoda 7.30-9.00 Kézilabda Nők, döntő Dome, Olimpiai park 7.45-9.45 Röplabda Férfiak, döntő Dome, Olimpiai park 9 00-13.00 Záróünnepély Olimpiai stadion SYDNEY 2000 I. évfolyam 102. szám , 2000. szeptember 1. Örökrangsor Magyarország Nagy-Britannia Jugoszlávia Olaszország Szovjetunió Egyesült Államok Németország Spanyolország Franciaország Belgium Svédország Horvátország Hollandia Az utolsó olimpiai ciklus helyezései A fekete szín Spanyolország, a szürke Horvátország, a sárga Olaszország, a piros Magyarország, a kék Oroszország, a lila Görögország, a barna az Egyesült Államok, a zöld Jugoszlávia, az okkersárga Ausztrália csapatát jelzi. A fekete pont azt jelenti, hogy a csapat nem harcolta ki a részvételt 1996 olimpia 1997 Eb 1998 Vb 1999 Eb 1999 Vk HUN □ ITA ESP­RUS YUG USA GRE AUS 1997 Vk

Next