A Színes Sport, 2001. január (2. évfolyam, 1-29. szám)
2001-01-03 / 1. szám
2 II. évfolyam, 1. szám *2001. január 3., szerda Birkózás Nehézsúlyú versengés a válogatottságért Branda bejelentkezett Súlyos döntésre szánta el magát Branda Gyula, a BVSC-Ganz százharminc kilós kötöttfogású birkózója. Az 1994. évi budapesti ifjúsági világbajnokság bronzérmese, akit eddig a felnőtt vb-ezüstérmes Deák Bárdos Mihály edzőtársaként lehetett ismerni, a nyilvánosság számára ezeken a hasábokon jelenti be: megcélozta a nagy rivális helyét a válogatottban, és a tavaszi Európa-bajnokságon már ő szeretné felvenni a címeres mezt. Erre serkenti szponzora is, aki a Deák Bárdos elleni minden győzelméért kétszázezer forintot fizet neki. SZEKERES ISTVÁN Érdekesen fogalmaz Gyenge Sándor a menedzselőéről, Branda Gyuláról és a nehézsúlyban meglévő, hivatalosan most elkezdődő rivalizálásról: „Lehet, hogy korábban második ember volt, de most már nem az, hanem sokkal inkább majdnem első... ” Legalább ennyire érdekes lenne persze az is, hogy egy, világversenyen még nem szerepelt fiatal birkózónak máris van egyéni szponzora, amikor a rutinosabb és eredményesebb sorstársaknak legfeljebb elvétve. Még izgalmasabb lenne a helyzet, ha hozzátennénk, hogy Gyenge úr menedzserként ráadásul a futballban tevékenykedik, a névjegyén is az olvasható működési területként: élvonalbeli labdarúgók közvetítése. Feltételes módban viszont azért kell fogalmazni, mert noha minden igaz a fent leírtakból, az a tény azonban szorosan hozzátartozik, hogy szponzor és támogatottja féltestvér. „Katona voltam, amikor Gyula, tíz éve, elkezdett birkózni - mondja Gyenge Sándor, azaz a báty eleinte nem is jutott el a tudatomig. Aztán egyszer csak, pontosabban kilencvenháromban a gyerek mind a két fogásnemben megnyerte a serdülőbajnokságot, és ezüstérmet hozott haza a korosztály világbajnokságáról. ” Az FTC-Műfémszer akkori versenyzője a következő évben mind a két fogásnemben ezüstöt nyert első éves ifjúságiként, ugyanakkor bronzot a budapesti ifjúsági vébén, a Körcsarnokban. 1995-ben kötöttfogású bajnoki címmel búcsúzott az ifjúsági kortól és a Fraditól. A következő évben már a BVSC-Ganz színeiben, de egy súlycsoporttal lejjebb, a száz kilósok között nyert juniorbajnokságot, aztán jött 1997, eddigi pályafutásának második kiemelkedő esztendeje: junior- és felnőttbajnoki cím, ismét a nehézsúlyból, mellé egy értékes ötödik helyezés a junior Ebről. Azóta többnyire második és harmadik helyek sorakoznak, de okvetlenül Deák Bárdos Mihály mögött. A tanulás, az érés esztendei ezek, hiszen Branda Gyula ma aligha lep meg bárkit is a sportágban a bejelentésével: „Az a célom, hogy kiharcoljam a válogatottságot, már május közepén, a törökországi Európa-bajnokságon is én szeretném képviselni a magyar színeket, azután pedig megőrizni ezt a helyet. ” A két nehézsúlyú korábbi - mondjuk ki: csaknem egyoldalú - vetélkedése egyre keményeden, egyre szorosabb meccseket vívtak, majd a „zuhanyhíradó” már olyan híreket is sugárzott, hogy a harc tettlegességbe is átment. De ne tessék ám valami nagy bunyóra gondolni!... Tisztára logikai úton is könnyen bizonyítható, hogy ilyesmi nem történhetett, elvégre, ha ez a két, százharminc kilós, csupa izom monstrum komolyan egymásnak ugrik, a végén a győztes is súlyos sérülésekkel nyomhatta volna sokáig a kórházi ágyat. Gyenge Sándor azt mondja: „A feszültséget nem én szítottam, hanem abból eredt, hogy Misi rádöbbent: ez a Gyula gyerek egyre veszélyesebb rá nézve.” Hogy honnan eredt, honnan sem, mindegy ma már. Mert a múlté. Ezt Gyula is bizonyosra veszi: „Amikor az ősszel Encsre mentünk az évzáró Budapest-Vidék válogatott csapatmeccsre, végigbeszéltük Misivel a kettőnk dolgait. Abban maradtunk, hogy egyszerre dolgozunk egymásért és a saját sikerünkért, mert eredményt elérni csakis így lehet.” Korábban beszélt velük Komáromi Tibor is, aki ma már a közös mesterük a válogatottban, ő így idézi fel a mondandóját: „Deák Bárdosnak azért jó, ha Branda mindinkább sarokba akarja szorítani, mert így biztosítva van a folyamatosan kemény felkészülése. Brandának pedig az is sokat hoz a konyhára, ha Misi mind magasabbra jut, mert ha az ő legyőzésével eljut végül a nemzetközi porondra, már szinte bárki ellen esélyesként mehet fel a szőnyegre. ” A csata érdekessége az, hogy igazában nem különböző nemzedékek között folyik. Branda Gyula nemrég lépett a huszonnegyedikbe, Deák Bárdos Mihály pedig - noha már régi válogatottnak számít - harmincadikán lesz huszonhat. A kis időkülönbségnek is van persze jelentősége, hiszen amikor Misi már Karelinnel és társaival nézhetett farkasszemet, Gyula a birkózó-felnőttkor első lépéseivel küszködött. Maga mondja el, hogy csak az elmúlt időszakban tudott megszabadulni védekezésének gyengeségeitől, lettek egyre biztosabbak a nehézsúlyú csatákat általában eldöntő, állásból végrehajtható egypontos akciót, illetve szerzett jártasságot a 0:0-ás első menetet követő, kötelező összekapaszkodások helyes megoldásaiban, míg a térdelő helyzetekből egyre eredményesebben hajtja végre mind az emeléssel induló felfordítást, mind pedig a visszafelé bevágott pörgetést. Jó iskolákat járt végig, a Fradiban Petrezselyem Antal volt a mestere, annak is tekinti szívből ma is, a BVSC- ben dolgozott vele Kiss Ferenc is, most pedig megtalálta az igazi edzőjét Ubránkovics Csaba személyében, illetve a klubban állandó állandó edzőtársnak Farkas Zoltánt. Érdekes kettős présben van. Amikor a nagy ellenfélről beszélgetünk, azt mondja, biztosan szoros meccseket vívnak majd Deák Bárdossal a nem is olyan sokára megkezdődő válogatóversenysorozatban, de nem annyira egymás ellen, mint inkább párhuzamosan. Szerinte igazában a nemzetközi mezőny rangos szereplői elleni jobb mérleg dönt, különösen azért, mert ők ketten egymással szemben nagy újdonságokkal úgysem tudnak előállni. Ugyanakkor a menedzser báty olyan ösztönzőrendszert dolgozott ki neki, amelyben a hazai győzelemnek igencsak nagy szerepe van. Ő a realista, mert a hazai elsőség nélkül aligha képzelhető el az állandó válogatottság, a világversenyekre szóló kiküldetés. „Nem fizetést adok Gyulának, azt kap a klubjában- mondja. - Én az extra teljesítményeket díjazom, a versenyek után a helyezéstől függően, meghatározott tarifa szerint fizetek. Deák Bárdos legyőzéséért jár a legmagasabb összeg, kétszázezer forint. De százezerre már meg is büntettem azért, mert a csapatbajnokságon kikapott Rozborától. Egy leendő magyar válogatott nehézsúlyúnak, akinek Athénban, a következő olimpián kell eljutnia a pályafutásának csúcsára, egyetlen meccsre sem szabad kiengednie. ” Branda Gyula (balról) és Deák Bárdos Mihály nehézsúlyú vetélkedése új szakaszába érkezhet Karelin: még egyszer? Mihail Mamiasvili, az orosz szövetség elnöke, olimpiai bajnok, Komáromi Tibor egykori nagy ellenfele e sorok írójának nyilatkozta Sydneyben, hogy Alekszandr Karelin az ősszel még ott lesz New Yorkban, a világbajnokságon, ott vág vissza amerikai legyőzőjének, és megszerzi a huszonötödik aranyérmét, ha már az olimpián nem sikerült. Azóta jelentek meg nyilatkozatok magától a versenyzőtől is, aki viszont azt erősítgette, hogy ő bizony abbahagyta. A kérdés azonban változatlanul nyitott. Mamiasvili hatalma igen nagy, mögötte jelentős erők és óriási pénzek állnak, s ebben a rendszerben Karelin sem más, mint - elismert és megbecsült - közkatona. Nem zárható ki, hogy léteznek fajsúlyos érvek még vele szemben is... A mi két hősünk jövőjét mindez csak részben érinti. Mert ha Karelin néhány hónapos edzés után el is indul a vébén, utána már bizonyosan nem folytatja. És a nehézsúly nagy kérdése változatlanul fennáll majd: ki foglalja el a kötöttfogású király üresen maradt trónját? Lehet, hogy Deák Bárdos Mihály? Vagy lehet, hogy a Deák fejére növő Branda Gyula? www.asport.hu Véleménytükör Deák Bárdos Mihály, akit Branda Gyula a legközvetlenebbül „szólított meg" a bejelentésével: - Öt éve edzünk együtt, így én látom a legközelebbről, hogy valóban nagyon sokat fejlődött az elmúlt időben. Nehéz nyerni ellene, de én úgy vagyok ezzel, hogy ha rajta meg tudom csinálni a győzelemhez szükséges pontokat, akkor a külföldiek ellen is könnyebb lehet sikert elérnem. Úgy érzem, hogy tartósan fölényben leszek vele szemben a párharcban, mert kétlem, hogy mindent eldöntő újdonsággal lepne meg, hiszen arról az edzések, az egymás elleni küzdelem során valami már kiderült volna. Az elmúlt években összesen kétszer nyert ellenem, de miután mind a két mérkőzésen találtam kifogásolható bírói ítéletet, nincs okom aggodalomra. Nagyokat csatázva ugyan, de békében megleszünk egymással, ha a bátyja nem csinál tovább feszültségeket közöttünk. Kiss Ferenc, Branda klubjának vezetőedzője, aki az elmúlt négy évben a kötöttfogású válogatott vezetőedzőjeként közelről látta mind a két versenyző munkáját, fejlődését, Gyula nem esélytelen ebben a párharcban. Az elmúlt egy évben láthatóan nagyot lépett előre, mert nagyon sokat tett is a fejlődéséért. Hogy felvette a kesztyűt, az jó hír a magyar birkózásnak, mert ebből a remélhetően kemény rivalizálásból ki kell jönnie egy, a világgal versenyképes nehézsúlyúnak. Különösen akkor, ha mind a ketten komolyan úgy gondolják, hogy szükségük van egymásra. Ami a régi összetűzéseket illeti, azok szinte kizárólag abból fakadtak, hogy ez küzdősport, amelyikben talán könnyebben előjönnek indulatok, aztán viszont nyomtalanul le is csillapodnak. Hosszú pályafutásom alatt rengeteg páros versengésnek voltam szemtanúja, de egyik sem jutott el áskálódásig, gyűlölködésig. Kocsis Ferenc, Deák Bárdos eddigi mestere, aki a jelek szerint búcsúzik a tanítványától: - Biztos, hogy elválunk, hiszen úgy tűnik, egyikünk sem kecskeméti színekben folytatja. Miután Balla József visszatért a klubba, nekem nem maradt edzői státus, Misinek pedig ahhoz túl messze van Kecskemét, hogy oda járjon edzésre, ráadásul a Vasas és más pesti klub is hívja. Változatlanul a szurkolója leszek, de közel áll hozzám Branda is, hiszen csakis hálával gondolhatok rá, amiért például az olimpia előtt színes lélekkel segítette Misi felkészülését. Hogy beindult, azzal még inkább segít, hiszen kemény párharcra kényszerítik egymást. Úgy látom, hogy Gyulának egyelőre nincs sok esélye, mert Deák Bárdos a nemzetközi mezőnyben nagy rutinra tett szert, ráadásul tavaly óta freiburgi színekben, a Bundesligában a legjobb német és vendégmunkás birkózókkal vív kemény, a továbbfejlődését biztosító csatákat.