A Szív, 1920-1921 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-22 / 21. szám
2. oldal • #///'//■ [UNK] [UNK]/sz/j&amf*:' '■•■/mw> < Okuljunk csak be Sele! A minap történt, hogy a miskolci személyvonat egyik harmadosztályú kocsijába beszállt két zsidó. Szétterpeszkedtek az ülésen, majd hamarosan előkerült a zsebekből a hírsorsos lapok egész raja: a Népszava, Világ, Egyenlőség... Végigfutották az újságjaikat, aztán egymásra néztek s szó nélkül kicserélték egymással a már kiolvasott lapokat. Mikor már megelégelték a betülalást, szóba ereszkedtek s öt perc múlva már hangos volt tőlük a fülke. Fülsértő hangon kiabáltak a zsidóüldözésről, fehér terrorról s kaján örömmel tárgyalták le a maguk módja szerint az összes politikai szenzációkat... A fülke másik részében szintén ketten ültek. Ezek is beszélgettek először csendesen, aztán mind hangosabban. Kipirosodva magyarázták egymásnak ellentétes politikai nézeteiket; sehogysem tudták egymást megérteni s végül annyira elöntötte őket az indulat, hogy majd ökölre mentek. A két zsidó erre kezdett elcsendesedni s vigyorogva szemlélte a hirtelen keletkezett parázs politikai szócsatát. Végül az egyik nem állhatta már s odasugta dörmögve a másiknak: Ezek ugyan alaposan marják egymást! Csak úgy mellesleg jegyezzük meg, hogy a marakodók keresztények és magyarok voltak... Édes véreink! Ne zsörtölődjünk, ne veszekedjünk és kritizáljunk örökké, hanem szeressük és ami a fő, támogassuk egymást! Nyíljon ki már a szemünk! Meguntuk már a régi prédikációt, hogy keresztény ember nem olvas zsidó újságot. Sokszor hallottuk már, hogy Egyházát és hazáját rontja az, aki koronáival a nem keresztény lapokat támogatja. Történelmi ténynek vallják, hogy Magyarország tönkretételében a forradalom által nem ép ártatlan szerepe van annak az esti, nappali és világraszóló újságoknak, melyeket katholikus emberek is vásároltak. És mégsem okulunk! Hány keresztény ember veszi meg még most is ezeket a lapokat, pedig hát épp olyan jó és tartalmas keresztény újságot is kaphatna helyette. Figyelmeztettem egyik ilyen bűnben ludas ismerősömet és azt hozta föl mentségül, hogy ma már nem közölnek ezek az újságok keresztényellenes cikkeket, hírrovatuk meg igen élénk, hát ezért veszi. Nem tudtam neki erre felelni, mert sohasem olvasok nemkeresztény újságot. A napokban azokban betévedt a szemem egy ilyenbe is. Egyik üzletben vásároltam és a holmit egyik nemkeresztény újság augusztusi számába csomagolták. A villamoson megakadt a szemem egy szaván: »bíboros«. Elolvastam a cikket, amelyik et és élP" 1921. jarauár 22. heze szó tartozott. Galicia hercegről írtak ott, akit többrendbeli csalás és sikkasztás miatt bíróság elé állítottak Frankfurtban. A hír végére a következő hatásos befejezést biggyesztette a cikkíró: »A herceg, egyik fivére Rómában tartózkodik és bíboros a Vatikánban.« Hazamenet elővettem a bíborosok névtárát és megállapítottam, hogy sem Rómában, sem máshol ilyen nevű bíboros nincsen. Hát akkor mit akart e furcsa hírrel az a nemkeresztény újság? Rúgni akart egyet az Egyházon még a hírrovatban, egyházellenes vezércikkek nélkül is. Értsük már meg egyszer, hogy kutyából nem lesz szalona, annál kevésbbé lesz a nemkeresztény újságokból az események tárgyilagos krónikása. Ne vásároljunk tehát nemkeresztény újságot és beszéljük le ismerőseinket is az ilyesmim!! Vigyázzunk, hogy kiben bízunk! — Meggondolandó a farsangra. — Mindenki nagyon meggondolja, várjon házasságot kössön-e egy sántával, vakkal, sikettel, vagy épp gyengeelméjűvel. Azt is megfontolják az emberek, hogy frigyre lépjenek-e egy teljesen elszegényedett, avagy ép adósságokkal küzködő kérővel. És ez nagyon jól van így! A házasságokat e földön is kötik és meggondolandó, vajjon megvan-e annak testi és anyagi kelléke, melyek nélkül boldogtalan lenne a házasság. Csakhogy ez egyik oldala csupán a dolognak! Mert van ám másik is! Igaz, hogy elsősorban a földi élet számára kötik a házasságot, de az is igaz, hogy ezen földi élet tartama alatt érdemeljük ki a menyországot. Az is igaz, hogy ezen földi életnek vezető tényezője a lélek. Az is igaz, hogy ennek a földi házasságnak boldogsága is nagyban függ attól, hogy milyen a lélek. Kimondom magyarán: a házasság boldogsága attól is függ, vajjon vallásos-e az, akivel megkötik! Példát mondok: Olyan a vallásosság a házasság boldogságában, mint egy hídépítésnél a mérnökök munkája és számításai. A munkások építik a kőpilléreket. Egymáshoz kapcsolják a vasalkatrészeket. Amikor aztán elveszik az állványokat és megterhelik a hidat, összerogy az és rommá válik, na a mérnökök számításai nem jók voltak. Épp úgy a házasság is. A tisztán testi Szerelem nem tart ám örökké. Annak hevessége a korral és a megszokással, no meg a Szépség hervadásával enged bizony. Sőt nagyon gyengére lelohad. Azután meg az egészség is ilyen. Végül még a vagyon is igen guruló jószág ám. Nagyon könnyen otthagyja az embert. Mi lesz aztán a házassággal, amikor ezek a támasztok: érzéki szerelem, egészség, vagyon, kidőlnek? Nem dől az össze azért, ha megvan a helyes számítás eredménye, ami a hídnál a mérnökök terve szerint megvolt: az összetartó és ellentálló erő. A házasságnál pedig a vallásosság az az erő, amely összefűzi hűségben és támogatásban a hitvestársakat akkor is, amikor az érzékiség kialudt, az egészség megromlott és a vagyon cserbenhagyott. Azután meg a vallástalan ember hűségre sem képes. Aki Istenéhez nem hű, a feleségéhez, férjéhez nem lesz az, hanem megcsalja, ahol érzékisége úgy kívánja. Aki falánkságból megszegi a böjtöt, az kéjvágyból megszegi a hűséget is. Aki lustaságból elmulasztja a szentmisét, az nem lesz elég friss arra sem, hogy családjának beteremtse a mai kenyéren kívül a holnapit és az öregségre valót is! Gondolják meg tehát a fiatalok, mielőtt reményre jogosító ismeretséget kötnek, hogy kivel kötik. Gondolják meg a szülők is, hogy kinek ismeretségébe engedik gyermekeiket. Azután meg mondják is meg világosan annak a másik reménykedő félnek. Barátom, önben nem bízhatok, mert a vallástalan ember becstelen is, én pedig nem akarok becstelen embernek társa lenni! — Otthon marad igy a leány! — mondod. Dehogy marad! Van még becsületes fiatalság is. Azután meg vallásossá lesz, ha látja, hogy a vallástalannak nincsen becsülete. Egy kiváló műépítész — pap. A katholikus papságra sok hibát reáfogtak már, azt azonban csak a szocialisták szokták rájuk hazudni, hogy az «imádkozáson kívül máshoz nem értenek. Pedig nincs a tudománynak és művészetnek olyan ága, melyben ne volna egy-egy kiváló képviselőjük. Most is azt jelentik, hogy egy londoni kórházban meghalt Alexander Scores egykori basingstokei plébános, portsmouthi kanonok. Arról volt híres, hogy kiváló építész. Negyvenhárom évi papsága során egész sereg templomot tervezett, egyebek közt a woodfordi kolostort, St. Ives, Kew, Burnham, Minchead, Stroud Green és Yeovil templomait és ő fejezte be a portsmouthi székesegyház építését is. Plébániájának új templomát is ő építette meg. A feketerigó. A feketerigó lengyel legenda alakjában bontotta Szárnyát Lengyelország felosztásának idejében. (1773—1795.) Kosciuszkójnak, a lengyel szabadsághősnek egy halovány, Szomorú honvéd katonája láncra verve ül a varsói katonabörtönben. Vétsége az, hogy szerette hazáját és kardot fogott érte. Maciejovics gyászmezején a megsebesült Kosciuszko oldala mellől került fogságba. Ez a harc volt Lengyelországnak temetése. A következő év okt. 25-iki szerződés végleg kimondotta Lengyelhon felosztását Oroszország, Poroszország és Ausztria között. Azóta ott ül a buS rab árván ... egyedül... 1ázás ^ szeme belemerül a börtön örök estéjébe és rémképeket lát a közelmúltból. Egymás közt veszekedő politikusok a szerencsétlenül uralkodó Ágostonok (Il ik és Ill ik) alatt merülnek fel lelki szemei előtt. Látja a szószátyárkodó, dikciózó és egymást maró országgyűléseket, melyek 94 százalékban feloszlatással végződtek. Hallja a honfikat, pálinkamámforba fojtó tömegek lármáját. Sajgó lelke mintha visszarepítené a 73-as őrtaggyűlésbe, amikor gyászoló ruhában, gyászoló szívvel maguk írták alá Lengyelország felosztását. Poniatovszky elárulta a katholicizmust és elárulta a hazát. A katholicizmus vezéreit elfogatta és hazájának nyakára hozta az orosz Repin csapatát. És ez lett a vége: a halálfejes rém, a bűnhődés. Széttépték a hazát. A rab megborzong. Mintha mögötte állna a rém. Idegesen fordul az ablak felé, hogy egy sugárnyi világosságot kapjon. És akkor megpillantja a feketerigót ablakában Egy élőlény a börtön árvaságában! Ha állat is — de él. Csörgő láncaival feláll, az ablakhoz lép. Magához édesgeti a madarat. — Hazám szárnyas fiacskája, fekete rigó, jöjj ide! ÉS a fekete rigó odaszáll. Egészen az ablakréshez A haza Szenvedő hőse zabkenyeréből morzsát szór és panaszkodni kezd neki: — Te kedves, szárnyas kis honfitárs! Emlékszel? Forró augusztusi nap volt, te biztosan a lengyel rétek fölött repültél énekelve. Mi meg aláírtuk Lengyelországnak halálitéletét. Mintha Szomorúan bólintana a fekete rigó. A rab tovább beszél: — Emlékszel Kosciuszko Tádéra, kis madár? Talán te is a fejünk fölött repültél, mikor Dubienka mellett Szuvaroval szemben elvesztettük a felszabadító szent csatát. És ott lehettél Maciejovic gyászmezején is, amikor sebében összeroskadt Kosciuszko és elveszett az utolsó csata. Látod, azóta elnémult a lengyel. A néma országgyűlés óta, mikor huszonnégy óráig hallgattak a gyűlésen, hogy ne kelljen kimondani a haza bukásának szentesítését, mindig néma a lengyel. Azóta nem énekelheti a lengyel himnuszt. Csak te énekelsz, feketerigó. És a madár olyan értelmesen néz vissza. A rabnak hirtelen gondolata támad. — Látod, fekete rigó, neked Szabad énekelned a lengyel himnuszt is. Énekeld te. Megtanítom veled és szállj vele mindenhová, ahol csügged a lengyel és önts szivébe új reményt a lengyelek imaénekével! Az ablakrácshoz egészen közel lép és énekelni, majd fütyülni kezd. Tanítja a fekete rigót. És a rigó utána énekel. Csodálatos jelenet! Bent a darócruhás, láncos rab a szabadság énekére tanítja a nagy természet szabad madarát! És ez a csodás jelenet napról-napra megismétlődik. Amíg a fekete rigó megtanulja a lengyel himnuszt. Egy tavaszi reggelen áz ébrednek az ideen börtönőrök, hogy az egyik börtönablakol hangosan éneklik a lengyel himnuszt. Az egyik lengyel rab és vele egy hatalmas hangon csattogó fekete rigó. Berohannak a cellába. Bot van a börtönőrök kezében. Lázadó! — ordítják. — Még itt is lázítod a népedet? Egyik botütés a másikat éri. A rab láncai között haldokolva összerogy. De még hallja, amint a magasba reppent fekete rigó énekli neki búcsúztatóul a lengyel himnuszt. Azzal örökre lezárja szemét. De a fekete rigót lelőni nem tudták. Az elrepült és azóta is száll mindenfelé a lengyel réteken és énekli a lengyel himnuszt. A nép hallja, arca kipirul. Szeme megcsillan, keze imára kulcsolódik és uj remény tér a Szivébe. Tudja, hogy a lengyel ima a fejette rigóval mindenhova elszáll, nyomában uj fogadások keletkeznek a lengyel szivekben: megtérésre, szeretetre, békére, egyetértésre, hazafiasságra, — hogy levezekelve Istenük és hazájuk elleni bűneiket, visszakaphassák a lengyel hazát. És ma vissza is kapták. A legenda jóslata beteljesült. Hogy nem vész ki a lengyel öntudat, amíg zeng a himnusz és a himnusz örökké fog zengeni, mert ez a fekete rigó örökéletű, akit Sem elhallgattatni, sem megölni nem lehet Soha. . , Mert a fekete rigó halhatatlan..., Halhatatlan, mint a turulmadár.