A Toll, 1934 (6. évfolyam, 1-7. szám)
1934-01-05 / 1. szám
felül attól is tartottam, hogy a bíráló bizottmányba talán ő is bent lesz s így nem szabad nekie tudnia a műről. — Bajaimhoz végre még az is járult, hogy botrányosan írták le, olly írással, melly az olvasástól elriaszt, s előre kedvezőtlen benyomást tesz. Sajnálom hogy téged nem kértelek meg le íratni, de már ennek is vége. — Hozzád küldöm most e’ művet azon kéréssel, hogy először is fűzesd egybe, mint a’ szabályok megkívánják. Továbbá, hogy ha még van idő, olvasd át ’s nem mint szakértő, mert e nemben nem dolgozol, s nem akarsz ollyannak feltűnni sem leveled szerint, de mint műveit publicum ítéld meg egész nyíltsággal érdemes-e vele pályázni vagy nem ’s asszerint cselekedjél. — Mózes megint olly nagyszerű tárgy, s olly nehézségekkel van összekötve beléje drámai egységet hozni, mint maga nemében az Ember tragoediája volt. Ennél is érzem, hogy egy félrelépés nevetségessé teheti, egy helyes felfogás naggyá. Érzem, hogy e mű is másforma mint rendesen színműveink, de hogy jobb-e náluk vagy végtelenül rosszabb nem bírom még eldönteni. — A tárgy nehézségét az is mutatja, hogy lehetetlen miként már száz és száz költőnek meg ne fordult volna agyában kidolgozása, — és tudtomra még sem írta eddig meg senki. — Ha tudós barátidból, kik közűl múltkori leveledben is olly tiszteletet érdemlő neveket említél, valamellyik még ráérne szintén elolvasni művemet, s akarná venni a’ fáradságot, mindég feltéve, hogy a’ pályázati kérdésben közömbös, nagyon nagy megnyugvásomra szolgálna, így aztán kettős ítéletetek szerént járnál el, mert lelkemre mondom, s ne vedd haszontalan szerénykedésnek, nem vagyok képes még megítélni e mű becsét, ’s valami absurdummal restelnék pályázni; legalább jó legyen, ha meg veri is a’ jobb. — A jeligés levélkét szintén kérlek pecsételd be, beadás esetére — A forradalom előtti 3—4 év valamellyikében Írtam én egy drámát „Férfi és Nő” vagy illyen forma czime volt, és Herkules meg Deanira történetét tárgyalta. Még akkor fiatal ember voltam, az élettapasztalás is hiányzott ahhoz, hogy teljes drámát írhassak, de úgy vélem legalább, hogy szép eszmék voltak benne bőven lerakva, legalább ha most is úgy meg leszek velük elégedve mint akkor. E művet szintén beadtam akkor pályázni, s szokás szerint nem tartom meg párját. Most hasonló tárgy terve foglalkoztat. Váljon le !