Abauj-Kassai Közlöny, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-30 / 26. szám

IV, évfolyam. 1875. »Szerkesztőség “99 és kiadóhivatal: Kovátcs utcza az-ik sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tud­juk kitől jön. Kéziratok visszakül­désére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden csütörtökön. ABAUJ- KASSAI LONY. (HALADÁS.) Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek : h­e­l­y­b­e­n há­z­h­o­z hordva a­ vidékre postán küldve. Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre....................3 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 50 „ Hirdetés díj : 5­ hasábos petit sorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3­ hasábos petit­sorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Az Abauj-Kassai Közlöny szer­kesztősége és kiadóhivatala mai naptól a kovács utczai 21-ik számú házban van. Ide czímzendő­k a Timkó József mint ügyvéd nevére szóló levelek is. 26. szám, Kassa, június hó 30-án Előfizetési felhívás. A félév lejártával tisztelettel kérjük előfizető­inket: méltóztassanak előfizetéseiket mielőbb meg­újítani, hogy a lap szétküldésében zavar ne támadjon. Nagyhangú frázisokkal soha sem állottunk elő. Minket megnyugtat az öntudat, hogy kötelességünknek pontosan eleget teszünk; a közönségen áll — meg­bírálni: érdemes-e, és mennyire munkánk, törekvésünk, igyekezetünk — a pártolásra. Előfizetési ár a régi: Félévre (jul.—decz.) .... 3 frt. — kr. Negyedévre (jul.—szept.) . . 1 frt. 50 kr. Az előfizetési összegeket postai utalványnyal „Az Abauj-Kassai Közlöny“ tulajdonosának“ czí­­mezve, kérjük beküldeni. Kelt Kassán, 1875. junius 15-én. Az „Abauj-Kassai Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala.­­ Kossuth Lajosnak a debreczeni függet­lenségi párthoz irt leveléből adjuk a következő ré­szeket :­­ Példátlan — unicum — a parlamentarizmus történelmében, a­mi legközelebb hazánkban történt. Egy egész tekintélyes párt, a közjogi ellenzék képviselőinek legszámosabb árnyalata, beolvadt azon pártba, (vagy nehogy tiltakozásokat halljunk, mond­juk inkább: összeolvadt ép azon párttal), melynek ellenében ellenzékül volt az országgyűlésre küldve. Szomorú jelenet­ tartok tőle, hogy ily példák nagyon meg fogják ingatni nemzetünk érzelmeiben a képviseleti rendszer iránti hitet, s bizonyosan nem alkalmasak arra, hogy megszilárdítsák a politikai erkölcsiséget, mely egyedül képes az intézményekbe életet lehelni. Hogy a képviselő­ kötelezve van híven ragasz­kodni a programaihoz, melynek alapján képviselőül lett megválasztva; ez oly igazság, mely a képviseleti rendszernek sarkalapját képezi.­­ E nélkül a „kép­viseleti kormány“ (mint az angolok helyesen neve­zik) megszűnik „képviseleti“ lenni s parlamentáris formák mezőbe burkolt absolutismussá változik; a mi a palástolatlan absolutismusnál még kárhozato­­sabb, mert mind a kettő nyomás, de az első hozzá még csalás is. Alig egy éve Uraim! hogy Tisza Kálmán úr­nak már volt alkalma a minisztériumba lépni, senki sem állítkalandja, hogy az ország pénzügyi bajai kevésbé nyomasztók, s velük kapcsolatban a köz­­igazgatás gyökeres rendezésének szüksége kevésbé szembetűnő volt már akkor, mint ma. Hisz épen e nyomasztó helyzet, e szükség érzetének presszója alatt lett kiküldve a 21-es bizottmány, s a debreczeni beszéd is azt mondja az akkori helyzetről, hogy „majd­nem oda jutott volt már az ország, hogy napi tartozásait ne bírja fedezni.“ És mégis a hely­zet ez égető szükségével szemben Tisza Kálmán úr kötelességének ismerte (a­mint, hogy „képviselői“ kö­telessége is volt) oly elvi kikötéstől feltételezni a minisztériumba lépését, melyet a közjogi ellenzék álláspontja elengedhetlenül megkívánt. És pártja — az akkori balközép — ezen elv­­hűséget, ezen kikötést hangos helyesléssel fogadta. Azóta semmi váratlan nem jött közbe, a hely­zet ugyanaz, a­mi akkor volt; és Tisza Kálmán úr, daczára annak, hogy választóinak tett fogadása most ép úgy kötötte, — mint egy év előtt, — mégis megengedhetőnek vélte magának, hogy adott szaván magát túl­tegye, s a párt jellegét képezett közjogi ellenzéki állást egyszerűen félretéve, minden kikötés nélkül kormányra lépjen. És követői, a volt balközép most szintoly han­gosan tapsolnak ennek, — mint egy év előtt az el­lenkezőnek. Mi tűrés tagadás, ez aztán bizony ázsiai álla­pot. — Valóságos Mandarin Wirthschaft. Én, ki Tisza Kálmán úr egy év előtti eljárá­sának nagyra becsülésem kijelentésével adóztam, az igazságnak tartozom kijelenteni, hogy én egy kitűnő­ államférfiu­ál a meggyőződésnek ily, minden indo­kot nélkülöző változását, a­mily meglepő­nek, szint­­oly szomorítónak találom. Pedig van még egy súlyosító körülmény is, mely nézetem szerint igen nagy figyelmet érdemel. A körülmény az, hogy a meggyőződés e meg­lepő­ változásainak egy oly új párt alakításával nyil­vánítása, melynél a közjogi ellenzéki programút egyszerűen félretétetett, az országgyűlés végén tör­tént három-négy hónappal az országos új választá­sok előtt. Ez uraim, tagadhatlanul annyit teszen, mint praeoccupálni egy bevégzett tény nyomása által a nemzet akaratának szabad nyilvánulását. Már kérem­­ képviselődnek, a­kik, mert képviselők, nem urai, hanem szolgái a nemzetnek, mandátumuk lejáratá­nak előestéjén ily parlamentáris államcsínyt csinál­ni, egy menthetetlen usurpatio. Nagy szót mondot­tam, de távol minden indulatos heveskedéstől, ko­moly megfontolással mondottam. És hozzá­teszem, hogy e szó súlya egyenesen és kirekesztőleg a volt balközéppárti képviselőkre s első­sorban azok vezérére esik vissza. Mert a volt deákpártiak eljárása tökéletesen correct. Ők a fúzió által semmit sem adtak fel,­­ semmit sem tettek félre program­jukból, mely pártjuk jellegét képezte, sőt annak sikerét biztosították. Az usurpatió egye­nesen a fúzió másik részére esik vissza. Ezeknek tette jogtalan is, illegális is. Nem is lehetne azt mással mentegetni, mint azzal, ha elmondhatnák, hogy azon három hónap alatt, mely még mandátumaik lejárásáig hátra volt, megmentették volna a hazát azon súlyos bajoktól, melyeknek orvoslását annyira halaszthatlannak ítél­ték, hogy hazafiúi kötelességüknek tartanák a hazát még mandátumaik megszegésének árán is megmenteni. Ámde mit beszélnek a tények? A­mit a lefolyt országgyűlés alatt tett az új fuzionális minisztérium, az vagy olyan, hogy leör­­lötte a részben meglehet tiszta, de nagy részben bi­zony nagyon üszögös gabonát, melyet a volt mi­nisztérium öntött a garadra, (ilyen maga a budget is,) mit hát bizony nélküle is leérhettek volna azok, kik a garadra öntötték, vagy pedig olyan, hogy el lehet rá mondani: adtál uram esőt, de nincs köszö­net benne. Ilyen ama két monstruciós felhatalmazás, mely annyira ellenkezik a parlamentáris rendszer termé­szetével, hogy hasonlóra nincs is példa az egész vi­lágon a parlamentarizmus történelmében. A­mi magát az állítólagos honmentési mun­kát illeti, az alphatól ómegáig a jövő országgyűlésre vár. Meg is mondotta dicséretes őszinteséggel mi­niszter úr maga is egyik beszédében, hogy az új minisztérium még nem tud tetteket felmutatni, s hogy organikus vagy hosszasabb tanulmányozást igénylő változtatásokat még csak szóba hoznia is egyáltalában nem lehet. Ez tökéletesen igaz. De mert igaz, mert ma­guk is tudták, hogy az ország súlyos bajain a múlt országgyűlésből még hátra volt három hónap alatt segíteni még csak meg sem kísérlhetik; hát — is­tenért! — miért nem vártak változott meggyőződé­sük nyilvánításával a választásokig, mikor már man­dátumaik kötelezettsége megszűnik? A képviselői kötelezettség parancsolta, hogy várjanak, ok pedig, mint mondom, nem volt reá, hogy ne várjanak, mert a hazát eddig bizony nem mentették meg. Ha az uj választásoknál nem egy bevégzett tény nyomásával, nem a hatalom presti­­gével, hanem csakis okokkal jelennek meg válasz­tóik előtt s ezek az ő változott meggyő­ző­désüket helyeslik, én sajnálottam volna, hogy hazánk füg­getlenségének szent ügye ily kitűnő bajnokokat el­veszít, de az eljárás tökéletesen korrekt és loyális volt volna; míg igy, a mint történt, sem nem korrekt, sem nem loyális, sem nem jogszerű, sem a halaszthatlanság tekintetével nem menthető. Ha csakugyan nem volt többség, mely bár­mely kormánynak biztos támaszul szolgálhatandott, ez olyan baj volt, melynek orvoslására fel lehetett találni az utat, az alkotmányosság legelemibb fo­galmaiban. Szétoszlatni a tehetetlen országgyűlést, hivatkozni a nemzetre, nem vágni ebibe határozatá­nak, hanem reá bízni a többség alakítását, a mint joga is, hivatása is. Hiszen a debreczeni beszéd is elismeri, hogy ha nem volt is kormány, mely ha­ladni tudjon,­­hiszen az új kormány sem tudott azon az országgyűlésen — maguk bevallják), de volt kor­mány, mely helyét megállani tudta, tehát a mely perczben kitűnt, hogy többség nincs, melylyel akárki is kormányozhasson, meg kellett volna szavazni egy ideiglenes budgetet, miszerint az uj országgyűlésig az államháztartás fel ne akadjon, s aztán rögtön hivatkozni a nemzetre. Ez lett volna az alkotmá­nyos orvoslat. — Nagyon hátra kellett volna esni nemzetünknek az alkotmányos ismeretekben is, ér­zelmeiben is, ha akadna ember, a­ki ez állításom igazságát csak kétségbe is vonná. Igen, de azt mondta Tisza Kálmán úr Debre­­czenben, hogy „félni lehetett, miszerint, ha a kép­viselőház úgy oszlik el, hogy nem lesz egyöntetűség, nem lesz egyöntetű párt sem, hát a legközelebbi választások ismét egy oly házat fognak eredményezni, melyben nem lesz homogén többség.“ Ha a dolog oly szomorúan komoly nem volna, hogy a derültséget bizony kizárja, fel kellene ka­­czagni azon egyöntetűség, azon homogeneitás mellett, mely a volt Deákpárt s a volt balközép közt fen­­forog. Látjuk! — Mikor a korhely Trinculo — a (Sh­akespeare „Vihar“-jában) Caliban mellé kuporo­dik, imigy kiált fel: „a nyomorúság az embert kü­lönös hálótársakkal hozza ismeretségbe“. Eiz igaz az! Hanem Tisza miniszter ur vallomása nagyon épületes vallomás. Itt fekszik a nyúl a bokorban uraim! Praeoccupálni kellett egy bevégzett tény nyomásával a választók véleményét, miszerint a többség bizto­síttassák. Ez már aztán érthető érvelés. — Nagyon. De hiszen ez egy felfordított világ. Uraim! Minő alkotmánytan szerinti hivatása az országgyűlés­nek kortestanyává lenni ? Mióta lett a képviselőház azzal megbízva, hogy a képviselteket vontató kötélre fűzze ? Már most persze mondhatják (a­mint mondják is), hogy szabad a választás, senki sem gyakorol hivatalos presszót, a nemzet szabadon nyilatkoztathat­ja akaratát. Ez szóbeszédnek szépen hangzik, s egy bizo­nyos mértékig valóságnak is megjárná, ha nem ha­gyott volna nyomot hátra a nemzet erkölcseiben azon korrupczió, mely nyolcz éven át rendszer volt a hazában. Hanem hagyott! Hogy a mostani minisz­térium nem fog oly eszközökhöz folyamodni, mint a­minőkhöz a Lónyay kormány idejében folyamodtak, azt reménylem is, hiszem is, de legio a neve azok­nak, kiknek „elve“ az, hogy jó a felkelő nap me­legében sütkérezni. És a bevégzett tényben és a hatalom prestigében akarjuk, nem akarjuk pressió rejlik, kivált nálunk, hol az iszonylatig kiterjesztett kormánypatronátus folytán, annyian élnek a kormány kegyéből, és még milyen azoknak száma, kik abból élni szeretnének! Igenis, van pressió, — Tisza mi­niszter urat fényesen fogadták Debreczenben,­ hogy ez nemcsak a miniszternek szólott, tudom, Ha a mi-

Next