Abauj-Kassai Közlöny, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-06-30 / 26. szám
IV, évfolyam. 1875. »Szerkesztőség “99 és kiadóhivatal: Kovátcs utcza az-ik sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden csütörtökön. ABAUJ- KASSAI LONY. (HALADÁS.) Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek : helyben házhoz hordva a vidékre postán küldve. Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre....................3 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 50 „ Hirdetés díj : 5 hasábos petit sorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos petitsorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Az Abauj-Kassai Közlöny szerkesztősége és kiadóhivatala mai naptól a kovács utczai 21-ik számú házban van. Ide czímzendők a Timkó József mint ügyvéd nevére szóló levelek is. 26. szám, Kassa, június hó 30-án Előfizetési felhívás. A félév lejártával tisztelettel kérjük előfizetőinket: méltóztassanak előfizetéseiket mielőbb megújítani, hogy a lap szétküldésében zavar ne támadjon. Nagyhangú frázisokkal soha sem állottunk elő. Minket megnyugtat az öntudat, hogy kötelességünknek pontosan eleget teszünk; a közönségen áll — megbírálni: érdemes-e, és mennyire munkánk, törekvésünk, igyekezetünk — a pártolásra. Előfizetési ár a régi: Félévre (jul.—decz.) .... 3 frt. — kr. Negyedévre (jul.—szept.) . . 1 frt. 50 kr. Az előfizetési összegeket postai utalványnyal „Az Abauj-Kassai Közlöny“ tulajdonosának“ czímezve, kérjük beküldeni. Kelt Kassán, 1875. junius 15-én. Az „Abauj-Kassai Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Kossuth Lajosnak a debreczeni függetlenségi párthoz irt leveléből adjuk a következő részeket : Példátlan — unicum — a parlamentarizmus történelmében, ami legközelebb hazánkban történt. Egy egész tekintélyes párt, a közjogi ellenzék képviselőinek legszámosabb árnyalata, beolvadt azon pártba, (vagy nehogy tiltakozásokat halljunk, mondjuk inkább: összeolvadt ép azon párttal), melynek ellenében ellenzékül volt az országgyűlésre küldve. Szomorú jelenet tartok tőle, hogy ily példák nagyon meg fogják ingatni nemzetünk érzelmeiben a képviseleti rendszer iránti hitet, s bizonyosan nem alkalmasak arra, hogy megszilárdítsák a politikai erkölcsiséget, mely egyedül képes az intézményekbe életet lehelni. Hogy a képviselő kötelezve van híven ragaszkodni a programaihoz, melynek alapján képviselőül lett megválasztva; ez oly igazság, mely a képviseleti rendszernek sarkalapját képezi. E nélkül a „képviseleti kormány“ (mint az angolok helyesen nevezik) megszűnik „képviseleti“ lenni s parlamentáris formák mezőbe burkolt absolutismussá változik; a mi a palástolatlan absolutismusnál még kárhozatosabb, mert mind a kettő nyomás, de az első hozzá még csalás is. Alig egy éve Uraim! hogy Tisza Kálmán úrnak már volt alkalma a minisztériumba lépni, senki sem állítkalandja, hogy az ország pénzügyi bajai kevésbé nyomasztók, s velük kapcsolatban a közigazgatás gyökeres rendezésének szüksége kevésbé szembetűnő volt már akkor, mint ma. Hisz épen e nyomasztó helyzet, e szükség érzetének presszója alatt lett kiküldve a 21-es bizottmány, s a debreczeni beszéd is azt mondja az akkori helyzetről, hogy „majdnem oda jutott volt már az ország, hogy napi tartozásait ne bírja fedezni.“ És mégis a helyzet ez égető szükségével szemben Tisza Kálmán úr kötelességének ismerte (amint, hogy „képviselői“ kötelessége is volt) oly elvi kikötéstől feltételezni a minisztériumba lépését, melyet a közjogi ellenzék álláspontja elengedhetlenül megkívánt. És pártja — az akkori balközép — ezen elvhűséget, ezen kikötést hangos helyesléssel fogadta. Azóta semmi váratlan nem jött közbe, a helyzet ugyanaz, ami akkor volt; és Tisza Kálmán úr, daczára annak, hogy választóinak tett fogadása most ép úgy kötötte, — mint egy év előtt, — mégis megengedhetőnek vélte magának, hogy adott szaván magát túltegye, s a párt jellegét képezett közjogi ellenzéki állást egyszerűen félretéve, minden kikötés nélkül kormányra lépjen. És követői, a volt balközép most szintoly hangosan tapsolnak ennek, — mint egy év előtt az ellenkezőnek. Mi tűrés tagadás, ez aztán bizony ázsiai állapot. — Valóságos Mandarin Wirthschaft. Én, ki Tisza Kálmán úr egy év előtti eljárásának nagyra becsülésem kijelentésével adóztam, az igazságnak tartozom kijelenteni, hogy én egy kitűnő államférfiuál a meggyőződésnek ily, minden indokot nélkülöző változását, amily meglepőnek, szintoly szomorítónak találom. Pedig van még egy súlyosító körülmény is, mely nézetem szerint igen nagy figyelmet érdemel. A körülmény az, hogy a meggyőződés e meglepő változásainak egy oly új párt alakításával nyilvánítása, melynél a közjogi ellenzéki programút egyszerűen félretétetett, az országgyűlés végén történt három-négy hónappal az országos új választások előtt. Ez uraim, tagadhatlanul annyit teszen, mint praeoccupálni egy bevégzett tény nyomása által a nemzet akaratának szabad nyilvánulását. Már kérem képviselődnek, akik, mert képviselők, nem urai, hanem szolgái a nemzetnek, mandátumuk lejáratának előestéjén ily parlamentáris államcsínyt csinálni, egy menthetetlen usurpatio. Nagy szót mondottam, de távol minden indulatos heveskedéstől, komoly megfontolással mondottam. És hozzáteszem, hogy e szó súlya egyenesen és kirekesztőleg a volt balközéppárti képviselőkre s elsősorban azok vezérére esik vissza. Mert a volt deákpártiak eljárása tökéletesen correct. Ők a fúzió által semmit sem adtak fel, semmit sem tettek félre programjukból, mely pártjuk jellegét képezte, sőt annak sikerét biztosították. Az usurpatió egyenesen a fúzió másik részére esik vissza. Ezeknek tette jogtalan is, illegális is. Nem is lehetne azt mással mentegetni, mint azzal, ha elmondhatnák, hogy azon három hónap alatt, mely még mandátumaik lejárásáig hátra volt, megmentették volna a hazát azon súlyos bajoktól, melyeknek orvoslását annyira halaszthatlannak ítélték, hogy hazafiúi kötelességüknek tartanák a hazát még mandátumaik megszegésének árán is megmenteni. Ámde mit beszélnek a tények? Amit a lefolyt országgyűlés alatt tett az új fuzionális minisztérium, az vagy olyan, hogy leörlötte a részben meglehet tiszta, de nagy részben bizony nagyon üszögös gabonát, melyet a volt minisztérium öntött a garadra, (ilyen maga a budget is,) mit hát bizony nélküle is leérhettek volna azok, kik a garadra öntötték, vagy pedig olyan, hogy el lehet rá mondani: adtál uram esőt, de nincs köszönet benne. Ilyen ama két monstruciós felhatalmazás, mely annyira ellenkezik a parlamentáris rendszer természetével, hogy hasonlóra nincs is példa az egész világon a parlamentarizmus történelmében. Ami magát az állítólagos honmentési munkát illeti, az alphatól ómegáig a jövő országgyűlésre vár. Meg is mondotta dicséretes őszinteséggel miniszter úr maga is egyik beszédében, hogy az új minisztérium még nem tud tetteket felmutatni, s hogy organikus vagy hosszasabb tanulmányozást igénylő változtatásokat még csak szóba hoznia is egyáltalában nem lehet. Ez tökéletesen igaz. De mert igaz, mert maguk is tudták, hogy az ország súlyos bajain a múlt országgyűlésből még hátra volt három hónap alatt segíteni még csak meg sem kísérlhetik; hát — istenért! — miért nem vártak változott meggyőződésük nyilvánításával a választásokig, mikor már mandátumaik kötelezettsége megszűnik? A képviselői kötelezettség parancsolta, hogy várjanak, ok pedig, mint mondom, nem volt reá, hogy ne várjanak, mert a hazát eddig bizony nem mentették meg. Ha az uj választásoknál nem egy bevégzett tény nyomásával, nem a hatalom prestigével, hanem csakis okokkal jelennek meg választóik előtt s ezek az ő változott meggyőződésüket helyeslik, én sajnálottam volna, hogy hazánk függetlenségének szent ügye ily kitűnő bajnokokat elveszít, de az eljárás tökéletesen korrekt és loyális volt volna; míg igy, a mint történt, sem nem korrekt, sem nem loyális, sem nem jogszerű, sem a halaszthatlanság tekintetével nem menthető. Ha csakugyan nem volt többség, mely bármely kormánynak biztos támaszul szolgálhatandott, ez olyan baj volt, melynek orvoslására fel lehetett találni az utat, az alkotmányosság legelemibb fogalmaiban. Szétoszlatni a tehetetlen országgyűlést, hivatkozni a nemzetre, nem vágni ebibe határozatának, hanem reá bízni a többség alakítását, a mint joga is, hivatása is. Hiszen a debreczeni beszéd is elismeri, hogy ha nem volt is kormány, mely haladni tudjon,hiszen az új kormány sem tudott azon az országgyűlésen — maguk bevallják), de volt kormány, mely helyét megállani tudta, tehát a mely perczben kitűnt, hogy többség nincs, melylyel akárki is kormányozhasson, meg kellett volna szavazni egy ideiglenes budgetet, miszerint az uj országgyűlésig az államháztartás fel ne akadjon, s aztán rögtön hivatkozni a nemzetre. Ez lett volna az alkotmányos orvoslat. — Nagyon hátra kellett volna esni nemzetünknek az alkotmányos ismeretekben is, érzelmeiben is, ha akadna ember, aki ez állításom igazságát csak kétségbe is vonná. Igen, de azt mondta Tisza Kálmán úr Debreczenben, hogy „félni lehetett, miszerint, ha a képviselőház úgy oszlik el, hogy nem lesz egyöntetűség, nem lesz egyöntetű párt sem, hát a legközelebbi választások ismét egy oly házat fognak eredményezni, melyben nem lesz homogén többség.“ Ha a dolog oly szomorúan komoly nem volna, hogy a derültséget bizony kizárja, fel kellene kaczagni azon egyöntetűség, azon homogeneitás mellett, mely a volt Deákpárt s a volt balközép közt fenforog. Látjuk! — Mikor a korhely Trinculo — a (Shakespeare „Vihar“-jában) Caliban mellé kuporodik, imigy kiált fel: „a nyomorúság az embert különös hálótársakkal hozza ismeretségbe“. Eiz igaz az! Hanem Tisza miniszter ur vallomása nagyon épületes vallomás. Itt fekszik a nyúl a bokorban uraim! Praeoccupálni kellett egy bevégzett tény nyomásával a választók véleményét, miszerint a többség biztosíttassák. Ez már aztán érthető érvelés. — Nagyon. De hiszen ez egy felfordított világ. Uraim! Minő alkotmánytan szerinti hivatása az országgyűlésnek kortestanyává lenni ? Mióta lett a képviselőház azzal megbízva, hogy a képviselteket vontató kötélre fűzze ? Már most persze mondhatják (amint mondják is), hogy szabad a választás, senki sem gyakorol hivatalos presszót, a nemzet szabadon nyilatkoztathatja akaratát. Ez szóbeszédnek szépen hangzik, s egy bizonyos mértékig valóságnak is megjárná, ha nem hagyott volna nyomot hátra a nemzet erkölcseiben azon korrupczió, mely nyolcz éven át rendszer volt a hazában. Hanem hagyott! Hogy a mostani minisztérium nem fog oly eszközökhöz folyamodni, mint aminőkhöz a Lónyay kormány idejében folyamodtak, azt reménylem is, hiszem is, de legio a neve azoknak, kiknek „elve“ az, hogy jó a felkelő nap melegében sütkérezni. És a bevégzett tényben és a hatalom prestigében akarjuk, nem akarjuk pressió rejlik, kivált nálunk, hol az iszonylatig kiterjesztett kormánypatronátus folytán, annyian élnek a kormány kegyéből, és még milyen azoknak száma, kik abból élni szeretnének! Igenis, van pressió, — Tisza miniszter urat fényesen fogadták Debreczenben, hogy ez nemcsak a miniszternek szólott, tudom, Ha a mi-