Abauj-Kassai Közlöny, 1880 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1880-09-16 / 38. szám

IX. évfolyam 1880. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Harangutcsa 10. sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, k töl ön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szer­k­­esztőség­hez i­n­tézendő. Levelek­­et csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelenik: minden csütörtökön. 429.—38. szám. Kassa, szeptember hó 16-án AB­AU­J-K­ASS­AI KÖZLÖNY. Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek: helyben házhozhordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre .. 6 frt— kr. Félévre........3 „ — „ Negyedévre . 1 „ 50 „ Hirdetési díj : 5­ hasábos petit­sorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 3o kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve QC intézendők. '98 Szélsőbali cinizmus. Furcsa bogarai vannak azoknak a nagyképü tudós szélsőbali „diplomaták“nak is, kik oly hara­gos arczot tudnak vágni, ha a vidéki sajtó mun­kásai arra a vakmerő szentségtörésre vetemednek, hogy némely fontos pártkérdésben nem akarnak a nagyképű urak föltétlen mamelukjaivá szegődni, de különböző véleményüknek nyíltan adnak kife­jezést. Míg pártunk fontoskodó diplomatáinak boga­raik csupán személyekre vonatkoznak, helyeseb­ben : míg néhány nagy emberünk azzal véli elő­mozdítani a párt javát, ha a legéletrevalóbb esz­méket csak azért huzogatja le, mert nem kebelükből, de a párt vidéki napszámosainak sorából származik a kezdeményezés; — míg a vidéki sajtó oly mun­kásait, kik a függetlenségi eszmének legrégibb, legkövetkezetesebb, legszilárdabb hívei, teljes füg­gőségbe akarják hozni saját „vezetésüktől“, s min­den önérzetes fellépést anathemájukkal sújtanak, addig szabad ugyan boszankodnunk a „kitűnő ve­zértagok“ szűkkeblűségökön, de „pártérdekből“, nehogy egyenetlenséget szítani látszassunk, hall­gatnunk kell. Hanem, ha a fontoskodó párttaktikázás odáig terjed, hogy hazánk egy oly részében/ melyben eddig pártunk részére úgyszólván semmi tér nem kínálkozott, most, midőn a 67-iki kiegyezés gyá­szos gyümölcseinek kérlelhetlen logikája, hazánk ezen részének a mamelukságban megátalkodott néprétegeket is karjaink közé hajtja, — a párt zászlója, illetőleg a függetlenségi eszmék sajtó útján való terjesztése oly ember kezébe tétetik le, kinek politikai megbízhatósága egy szemernyivel sem nyújt több garancziát a pártnak, mintha akár csak az öreg Pulszkyt bíznák meg Budapesten a szélső­bali sajtó vezetésével. — ily eljárás, mint­hogy a fontoskodó nagyképűsködésről hülyeséget nem tételezünk föl, határos a pártérdek öntudatos elárulásával. Mi mindig örülünk politikai ellenfeleink meg­térésén, nem is vagyunk pessimisták, nem gyanú­sítjuk senkinek őszinte megbánását, hiszünk a fe­h­ér hollókban, s ha pártunk „kitűnő vezértagjai­­nak örömet teszünk vele, azt is elhis­szük nekik, hogy Tisza Kálmán még válhatik a függetlenségi párt kitűnő vezérévé; valamint elhis­szük nekik szívesen azt is, hogy B­a­r­t­h­a Miklós úr őszintén visszatért a közjogi ellenzék zászlójához, — ám hogy az az ember, ki, — legyen bár ma­gán­jelleme a legkifogástalanabb, — politikai meg­győződését tán még ruhájánál is gyakrabban vál­toztatja, — hogy az az ember, ki mérges nyilait még csak nemrégen a legmegrögzöttebb Tisza­­párti lap hasábjairól szórta felénk, s pártunk jeles napszámosait sárral dobálta, arra legyen hivatva, hogy a függetlenségi zászlót hazánk királyhágón­­túli részében első­sorban lobogtassa, ezt mi leh­et­­lennek tartottuk volna, ha a tények kételyeinket nem c­áfolnák meg. Pártügyünk, pártérdekeink ezzel letértek a moralitás ösvényéről. A szilárdság, elvhűség hit­vány portékává vált. A korrupczió részvényei már a szélsőbalnál is leszámítoltatnak, sőt a könnyű vérű prozelita-keresés könnyen pártvezérekké fogja deklarálni a politikai Catilinákat. És nem akad pártunk irányadó köreiben senki, ki a politikai köpenyforgatóknak azt mondaná: „hamut a fejedre, szőrzsákot a testedre, — s ha majd úgy 15—20 év múlva meggyőződünk, hogy megtérésed őszinte, akkor tán neked is lesz sza­vad pártunk kérdéseiben. Ezt kívánná a szigorú következetesség is. Szegény M­e­z­ő­s­s­y Laczit hogy ítélték el a budapesti Catók! Egy botlással egy hosszú élet becsületes múltja állott szemközt, s nem volt par­don a budapesti Brutusok előtt! És most­ egy tizenhárom próbás politikai ci­­nikussal akarják téríteni Erdélyt a függetlenségi táborba. Még megérjük, hogy Tóvölgyi Titusz lesz a pártvezérünk. N­­e­d­r y B­ó­d­o­g. Ki szerkeszti az „Egyetértés“t?­ ­Grávolszky Lajos-e, vagy Jókai Mór? Kik a munkatársai? Mezei Ernők-e, vagy Hegedűs Sándorok ? Hogy az „Egyetértés“ politikája egy idő­től igen „mérsékelt“, hát az lehet „taktika“ dolga s hozhat igen édes gyümölcsöket. De hogy a lap többi rovataiban is kakuk­to­­jásokkal találkozzunk, erre sehogy sem voltunk el­készülve. „Ébredj nagy álmaidból“ — Grávolszky ! Szemere Miklóson kívül az egy Ábrányi Emil volt az, ki lantjával nem kornyikált „hajnalban, hajnal előtt“ — alamizsnát; ki független magyar hazáért lelkesedett s a függetlenség kivivására lelkesített; ki nem tömjénezett a jellemtelenség­­nek, bármily magas polczon terpeszkedett is, ha­nem irtotta a burjánt, bár a trón közelében set­tenkedett is. Most Ábrányi megírta a „pap szerelmét“, s ez az „Egyetértés“-t annyira tűzbe hozta, hogy Ábrányinak hazafias költeményeit a következőké­pen nyaktilózza : „A nagytehetségű­ költő, kitől az utóbbi idők­ben keveset volt alkalmunk olvasni s kit nem szí­vesen láttunk az efemer értékű politikai kérdések befolyása alatt állva, a napi politika kérdéseit át­vinni a költészet tirére, ma felolvasott költői be­­szélyével fényesen demonstrálta, hogy maradandó becsű művekkel van hivatva és kötelessége gazda­gítani irodalmunkat.“ Nesze neked — Szemere ! Mert ki ne látná be, hogy ez a mészáros-vágás a te politikai köl­teményeidre is czélzott, melyek vezérczikk alak­jában jelentek meg „in ille tempore“ a vad „Egyet­értésiben ; de melyeket immár „efemer értékű­­ekké“ devalvált a „mérsékelt“ „Egyetértés.“ Ábrányi megírta a fiatal „pap szerelmét“ s oly dicsőséget aratott vele, hogy eddigi költe­ményei lomtárba dobattak. Szemere írja meg az öreg „pap szerelmét.“ Bizony-bizony megéri, hogy „eddigi effemer értékű“ költeményei mellett lesz egy „maradandó becsű“ műve is. Denique : ki szerkeszti az „Egyetértésit ? ” Abauj megye függetlenségi érzületű birto­kosai folyamodtak Tisza Kálmán belügyminiszter úrhoz : parancsolja meg nekik rendeletileg, hogy a függetlenségi párt szervezéséről ábrándozni me­részeljenek.­­ Mint halljuk, a belügyminiszter a kérelemnek oly értelemben tett eleget, hogy az ábrándozás merészelhető ugyan egyénenként, de tömegesen a kihágási törvény 76. §-a értelmében fog bűntettetni. Pártunk abauj megyei tagjai tehát külön-külön (kiki a maga méhesében) követik el az iszonyú merényletet s ábrándoznak a párt tömörüléséről. Némelyeknek már rémlik is, mintha szépuno­káik szép csendesen összegyülekeznének — egy kis majálesre. elé. Először, mert a színház belseje csinosittatván, kényelmesebbé, tetszetősebbé alakíttatván, a szin­­házba járó közönség igényeinek a nézőtéren is nyuj­­tatik némi kedvezmény. Másodszor, mert az új évad rám nézve több felelősséggel járó, terhesebb lesz a legutóbb lefolytnál. Múlt télen még ujonez voltam Kassán. A kö­zönség, színházi választmány és sajtó hibáimat, gyengeségeimet, fogyatkozásaimat nagylelküleg el­nézte, s ha hiányt látott, azt mondta: ezt, vagy azt a jövő télre intézzem így vagy úgy. Mindazt, a­mit a választmány, sajtó és jóaka­róim tanácsolták, emlékembe véstem, összegeztem, s kivontam belőlük azt, a­mivel a közönségnek, pályámnak és a közművelődésnek előnyöst, jót és hasznost vélek nyújthatni. E tanácsok teljesítésére, hiányok orvoslására törekedtem egész nyáron. Testületem zömét együtt tartottam, azokat, a­kik helyét mással pótoltam s ez intézkedésem nem találkozott a közvélemény helyeslésével, visszahódítottam, s oly­aj tagokat szerződtettem, kik — bizton hiszem — egytől­­egyig kiállják a közönség, szinházi választmány és sajtó bírálatát s rövid időn általánosan kedveltek és kegyenczek lesznek. Testületem szervezésénél nem a fizetés nagy­ságát, hanem a színészt és embert néztem, s nem kíméltem semmi anyagi áldozatot annak elér­hetésére, hogy a kassai színtársulat Magyarország bármely elsőrendű vidéki városa által művészi te­kintetben mintául állittassék s irigyelve emlittessék. Működésem — hasonlóan a múlt télihez — ment lesz minden humbugtól, szédelgéstől. Szinlapjaimat a tavalyi kis formában fogom nyomatni. Az uj da­raboknak nem csinálok előleges jelentésekkel, nagy hangú szavakkal, görögtüzzel, síppal-dobbal reklá­mot. Igyekezni fogok mindenkor kevesebbet ígérni, mint a­mennyit a színházlátogató a közönségnek tő­lem telhető szorgalom és anyagi áldozatok árán adni képes leszek. Az új darabok legnagyobb részét jövőre is bérletben fogom adni. Mindjárt az első bérletre következő darabokat tűztem ki: „A legény bo­londja“, „A Borzáné Marcsája“ eredeti népszínmű­veket és „A remete csengetyűje“ czímű ope­rettet. Tavaly több oldalról ballom említeni, hogy a drámai szakmakör nem rendelkezik elég erőkkel. E télre e műágra is a tavalyinál több kiváló ta­got szerződtettem s a mennyire az általános érde­kek engedik s a magyar színészet tekintélye is megköveteli, a komolyabb irányt a szó legneme­sebb értelmében művelni s virágoztatni fogom. Bárkitől eredő véleményeket, tanácsokat a legnagyobb köszönettel veszek, s ha azokkal a kö­zönségnek s pályámnak egy mákszemnyi szolgála­tot vagy hasznot vélek tehetni, legnagyobb öröm­mel teljesítem. Saját érdekem a közönségé előtt mindenkor el fog enyészni. Működésem nyílt könyv lesz, mely­ből az önzetlen, becsületes törekvés s a részre­­hajlatlan meggyőződés tettei fognak tükröződni. Ámde testületem szorgalma s az én jóakaratu szerény törekvésem magukban véve nagyon cse­kélyek. Szükséges, hogy bennünket a sajtó m­é­l­­tánylata, a színházi választmány jóindulata s a közönség rokonszenve támogasson. Meg­vagyok győződve, hogy Kassának minden szépet és nemest előmozdító közönsége, mely a magyar színészet mint nyelvünk egyik leghatalmasabb őrét, terjesztőjét és fejlesztőjét a múltban is oly példás lelkesedéssel ápolta s első város volt az országban, mely templomot emelt Tháliának, a jövőben is tö­rekvése és érdeme szerint fogja azt támogatni. Krecsányi Ignác­z. A téli színi évad előtt. Az öt hónapra terjedő vándorútnak egy-két hét múlva vége szakad. A vándormadárkák messze keletre röpülnek, boldogabb hazát, enyhébb égal­jat keresni. A mi Mekkánk, a mi keletünk Felső- Magyarország központi városa. Mi nem meleg é­g­­aljat, hanem meleg s­z­iv­e­k­e­t jövünk keresni, hogy azok sugarai hevítsenek bennünket. Szeptember hó utolsó napjaiban érkezünk ré­szint egyszerre, részint a szélrózsa minden irányá­ból Kassára s teljes odaadással, szivvel-lélekkel fo­gunk az előzetes próbákhoz, hogy előadásaink ke­­rekdedek, összevágok, a kassai közönség fokozott műigényeit kielégítők legyenek. A színházat szombaton, október hó 2-án szán­dékozom megnyitni.*) Kétszeres örömmel, testületem képességébe és saját magamba vetett bizalommal nézek ez évad .) Helyesebb volna e hó 28-án, mert 29-én Abauj megye többrendbeli tisztviselőt választ, s­ ily alkalommal a megyei atyák teljes számmal szoktak megjelenni. S­z­e­r­k. Polenkai-szentelés. Tisztelt szerkesztő úr! A lapokban olvasom, hogy pápa ő­szentsége, Krisztus helytartója, a spanyol királyi pár szüle­tendő csecsemőjének pelenkáit fényes szertartás­sal megszentelte. Igaz lehet-e ezen, a katholikus hívők lelkeit végtelenül sértő profanáczió? Ha igaz,­­ pedig igaznak kell tartanom, mert

Next