Abauj-Kassai Közlöny, 1880 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1880-09-16 / 38. szám
IX. évfolyam 1880. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Harangutcsa 10. sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, k töl ön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Leveleket csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelenik: minden csütörtökön. 429.—38. szám. Kassa, szeptember hó 16-án ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY. Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek: helyben házhozhordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre .. 6 frt— kr. Félévre........3 „ — „ Negyedévre . 1 „ 50 „ Hirdetési díj : 5 hasábos petitsorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 3o kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve QC intézendők. '98 Szélsőbali cinizmus. Furcsa bogarai vannak azoknak a nagyképü tudós szélsőbali „diplomaták“nak is, kik oly haragos arczot tudnak vágni, ha a vidéki sajtó munkásai arra a vakmerő szentségtörésre vetemednek, hogy némely fontos pártkérdésben nem akarnak a nagyképű urak föltétlen mamelukjaivá szegődni, de különböző véleményüknek nyíltan adnak kifejezést. Míg pártunk fontoskodó diplomatáinak bogaraik csupán személyekre vonatkoznak, helyesebben : míg néhány nagy emberünk azzal véli előmozdítani a párt javát, ha a legéletrevalóbb eszméket csak azért huzogatja le, mert nem kebelükből, de a párt vidéki napszámosainak sorából származik a kezdeményezés; — míg a vidéki sajtó oly munkásait, kik a függetlenségi eszmének legrégibb, legkövetkezetesebb, legszilárdabb hívei, teljes függőségbe akarják hozni saját „vezetésüktől“, s minden önérzetes fellépést anathemájukkal sújtanak, addig szabad ugyan boszankodnunk a „kitűnő vezértagok“ szűkkeblűségökön, de „pártérdekből“, nehogy egyenetlenséget szítani látszassunk, hallgatnunk kell. Hanem, ha a fontoskodó párttaktikázás odáig terjed, hogy hazánk egy oly részében/ melyben eddig pártunk részére úgyszólván semmi tér nem kínálkozott, most, midőn a 67-iki kiegyezés gyászos gyümölcseinek kérlelhetlen logikája, hazánk ezen részének a mamelukságban megátalkodott néprétegeket is karjaink közé hajtja, — a párt zászlója, illetőleg a függetlenségi eszmék sajtó útján való terjesztése oly ember kezébe tétetik le, kinek politikai megbízhatósága egy szemernyivel sem nyújt több garancziát a pártnak, mintha akár csak az öreg Pulszkyt bíznák meg Budapesten a szélsőbali sajtó vezetésével. — ily eljárás, minthogy a fontoskodó nagyképűsködésről hülyeséget nem tételezünk föl, határos a pártérdek öntudatos elárulásával. Mi mindig örülünk politikai ellenfeleink megtérésén, nem is vagyunk pessimisták, nem gyanúsítjuk senkinek őszinte megbánását, hiszünk a fehér hollókban, s ha pártunk „kitűnő vezértagjainak örömet teszünk vele, azt is elhisszük nekik, hogy Tisza Kálmán még válhatik a függetlenségi párt kitűnő vezérévé; valamint elhisszük nekik szívesen azt is, hogy Bartha Miklós úr őszintén visszatért a közjogi ellenzék zászlójához, — ám hogy az az ember, ki, — legyen bár magánjelleme a legkifogástalanabb, — politikai meggyőződését tán még ruhájánál is gyakrabban változtatja, — hogy az az ember, ki mérges nyilait még csak nemrégen a legmegrögzöttebb Tiszapárti lap hasábjairól szórta felénk, s pártunk jeles napszámosait sárral dobálta, arra legyen hivatva, hogy a függetlenségi zászlót hazánk királyhágóntúli részében elsősorban lobogtassa, ezt mi lehetlennek tartottuk volna, ha a tények kételyeinket nem cáfolnák meg. Pártügyünk, pártérdekeink ezzel letértek a moralitás ösvényéről. A szilárdság, elvhűség hitvány portékává vált. A korrupczió részvényei már a szélsőbalnál is leszámítoltatnak, sőt a könnyű vérű prozelita-keresés könnyen pártvezérekké fogja deklarálni a politikai Catilinákat. És nem akad pártunk irányadó köreiben senki, ki a politikai köpenyforgatóknak azt mondaná: „hamut a fejedre, szőrzsákot a testedre, — s ha majd úgy 15—20 év múlva meggyőződünk, hogy megtérésed őszinte, akkor tán neked is lesz szavad pártunk kérdéseiben. Ezt kívánná a szigorú következetesség is. Szegény Mezőssy Laczit hogy ítélték el a budapesti Catók! Egy botlással egy hosszú élet becsületes múltja állott szemközt, s nem volt pardon a budapesti Brutusok előtt! És most egy tizenhárom próbás politikai cinikussal akarják téríteni Erdélyt a függetlenségi táborba. Még megérjük, hogy Tóvölgyi Titusz lesz a pártvezérünk. Nedr y Bódog. Ki szerkeszti az „Egyetértés“t? Grávolszky Lajos-e, vagy Jókai Mór? Kik a munkatársai? Mezei Ernők-e, vagy Hegedűs Sándorok ? Hogy az „Egyetértés“ politikája egy időtől igen „mérsékelt“, hát az lehet „taktika“ dolga s hozhat igen édes gyümölcsöket. De hogy a lap többi rovataiban is kakuktojásokkal találkozzunk, erre sehogy sem voltunk elkészülve. „Ébredj nagy álmaidból“ — Grávolszky ! Szemere Miklóson kívül az egy Ábrányi Emil volt az, ki lantjával nem kornyikált „hajnalban, hajnal előtt“ — alamizsnát; ki független magyar hazáért lelkesedett s a függetlenség kivivására lelkesített; ki nem tömjénezett a jellemtelenségnek, bármily magas polczon terpeszkedett is, hanem irtotta a burjánt, bár a trón közelében settenkedett is. Most Ábrányi megírta a „pap szerelmét“, s ez az „Egyetértés“-t annyira tűzbe hozta, hogy Ábrányinak hazafias költeményeit a következőképen nyaktilózza : „A nagytehetségű költő, kitől az utóbbi időkben keveset volt alkalmunk olvasni s kit nem szívesen láttunk az efemer értékű politikai kérdések befolyása alatt állva, a napi politika kérdéseit átvinni a költészet tirére, ma felolvasott költői beszélyével fényesen demonstrálta, hogy maradandó becsű művekkel van hivatva és kötelessége gazdagítani irodalmunkat.“ Nesze neked — Szemere ! Mert ki ne látná be, hogy ez a mészáros-vágás a te politikai költeményeidre is czélzott, melyek vezérczikk alakjában jelentek meg „in ille tempore“ a vad „Egyetértésiben ; de melyeket immár „efemer értékűekké“ devalvált a „mérsékelt“ „Egyetértés.“ Ábrányi megírta a fiatal „pap szerelmét“ s oly dicsőséget aratott vele, hogy eddigi költeményei lomtárba dobattak. Szemere írja meg az öreg „pap szerelmét.“ Bizony-bizony megéri, hogy „eddigi effemer értékű“ költeményei mellett lesz egy „maradandó becsű“ műve is. Denique : ki szerkeszti az „Egyetértésit ? ” Abauj megye függetlenségi érzületű birtokosai folyamodtak Tisza Kálmán belügyminiszter úrhoz : parancsolja meg nekik rendeletileg, hogy a függetlenségi párt szervezéséről ábrándozni merészeljenek. Mint halljuk, a belügyminiszter a kérelemnek oly értelemben tett eleget, hogy az ábrándozás merészelhető ugyan egyénenként, de tömegesen a kihágási törvény 76. §-a értelmében fog bűntettetni. Pártunk abauj megyei tagjai tehát külön-külön (kiki a maga méhesében) követik el az iszonyú merényletet s ábrándoznak a párt tömörüléséről. Némelyeknek már rémlik is, mintha szépunokáik szép csendesen összegyülekeznének — egy kis majálesre. elé. Először, mert a színház belseje csinosittatván, kényelmesebbé, tetszetősebbé alakíttatván, a szinházba járó közönség igényeinek a nézőtéren is nyujtatik némi kedvezmény. Másodszor, mert az új évad rám nézve több felelősséggel járó, terhesebb lesz a legutóbb lefolytnál. Múlt télen még ujonez voltam Kassán. A közönség, színházi választmány és sajtó hibáimat, gyengeségeimet, fogyatkozásaimat nagylelküleg elnézte, s ha hiányt látott, azt mondta: ezt, vagy azt a jövő télre intézzem így vagy úgy. Mindazt, amit a választmány, sajtó és jóakaróim tanácsolták, emlékembe véstem, összegeztem, s kivontam belőlük azt, amivel a közönségnek, pályámnak és a közművelődésnek előnyöst, jót és hasznost vélek nyújthatni. E tanácsok teljesítésére, hiányok orvoslására törekedtem egész nyáron. Testületem zömét együtt tartottam, azokat, akik helyét mással pótoltam s ez intézkedésem nem találkozott a közvélemény helyeslésével, visszahódítottam, s olyaj tagokat szerződtettem, kik — bizton hiszem — egytőlegyig kiállják a közönség, szinházi választmány és sajtó bírálatát s rövid időn általánosan kedveltek és kegyenczek lesznek. Testületem szervezésénél nem a fizetés nagyságát, hanem a színészt és embert néztem, s nem kíméltem semmi anyagi áldozatot annak elérhetésére, hogy a kassai színtársulat Magyarország bármely elsőrendű vidéki városa által művészi tekintetben mintául állittassék s irigyelve emlittessék. Működésem — hasonlóan a múlt télihez — ment lesz minden humbugtól, szédelgéstől. Szinlapjaimat a tavalyi kis formában fogom nyomatni. Az uj daraboknak nem csinálok előleges jelentésekkel, nagy hangú szavakkal, görögtüzzel, síppal-dobbal reklámot. Igyekezni fogok mindenkor kevesebbet ígérni, mint amennyit a színházlátogató a közönségnek tőlem telhető szorgalom és anyagi áldozatok árán adni képes leszek. Az új darabok legnagyobb részét jövőre is bérletben fogom adni. Mindjárt az első bérletre következő darabokat tűztem ki: „A legény bolondja“, „A Borzáné Marcsája“ eredeti népszínműveket és „A remete csengetyűje“ czímű operettet. Tavaly több oldalról ballom említeni, hogy a drámai szakmakör nem rendelkezik elég erőkkel. E télre e műágra is a tavalyinál több kiváló tagot szerződtettem s a mennyire az általános érdekek engedik s a magyar színészet tekintélye is megköveteli, a komolyabb irányt a szó legnemesebb értelmében művelni s virágoztatni fogom. Bárkitől eredő véleményeket, tanácsokat a legnagyobb köszönettel veszek, s ha azokkal a közönségnek s pályámnak egy mákszemnyi szolgálatot vagy hasznot vélek tehetni, legnagyobb örömmel teljesítem. Saját érdekem a közönségé előtt mindenkor el fog enyészni. Működésem nyílt könyv lesz, melyből az önzetlen, becsületes törekvés s a részrehajlatlan meggyőződés tettei fognak tükröződni. Ámde testületem szorgalma s az én jóakaratu szerény törekvésem magukban véve nagyon csekélyek. Szükséges, hogy bennünket a sajtó méltánylata, a színházi választmány jóindulata s a közönség rokonszenve támogasson. Megvagyok győződve, hogy Kassának minden szépet és nemest előmozdító közönsége, mely a magyar színészet mint nyelvünk egyik leghatalmasabb őrét, terjesztőjét és fejlesztőjét a múltban is oly példás lelkesedéssel ápolta s első város volt az országban, mely templomot emelt Tháliának, a jövőben is törekvése és érdeme szerint fogja azt támogatni. Krecsányi Ignácz. A téli színi évad előtt. Az öt hónapra terjedő vándorútnak egy-két hét múlva vége szakad. A vándormadárkák messze keletre röpülnek, boldogabb hazát, enyhébb égaljat keresni. A mi Mekkánk, a mi keletünk Felső- Magyarország központi városa. Mi nem meleg égaljat, hanem meleg sziveket jövünk keresni, hogy azok sugarai hevítsenek bennünket. Szeptember hó utolsó napjaiban érkezünk részint egyszerre, részint a szélrózsa minden irányából Kassára s teljes odaadással, szivvel-lélekkel fogunk az előzetes próbákhoz, hogy előadásaink kerekdedek, összevágok, a kassai közönség fokozott műigényeit kielégítők legyenek. A színházat szombaton, október hó 2-án szándékozom megnyitni.*) Kétszeres örömmel, testületem képességébe és saját magamba vetett bizalommal nézek ez évad .) Helyesebb volna e hó 28-án, mert 29-én Abauj megye többrendbeli tisztviselőt választ, s ily alkalommal a megyei atyák teljes számmal szoktak megjelenni. Szerk. Polenkai-szentelés. Tisztelt szerkesztő úr! A lapokban olvasom, hogy pápa őszentsége, Krisztus helytartója, a spanyol királyi pár születendő csecsemőjének pelenkáit fényes szertartással megszentelte. Igaz lehet-e ezen, a katholikus hívők lelkeit végtelenül sértő profanáczió? Ha igaz, pedig igaznak kell tartanom, mert