Abauj-Torna Vármegye Hivatalos Lapja, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-05 / 1. szám
2 Abauj-Torna Vármegye Hivatalos Lapja 1. szám. drágasági pótlékot engedélyezett és ennek fedezetéről saját maga megterhelésével th. pótadó kivetésével gondoskodott, kijelentvén azt, hogy a tisztikar a th. ezen nagylelkűségét, a vármegye szolgálatában és a közügy érdekében kifejtendő fokozottabb munkálkodással kívánja meghálálni. Bejelenti egyben, hogy a tisztikar egyértelmű kívánságához képest az annyira óhajtott és a magasabb nyugdíjat biztosító nyugdíjpótló intézmény megalkotását vette tervbe, amelynek létesítése érdekében a vmegye tisztikara, segéd- és kezelőszemélyzete a saját anyagi erejéből készséggel hozza meg a javadalmazása által megengedett legnagyobb mérvű áldozatot. Mivel pedig a most megszavazott és a vmegyei alkalmazottakat váratlanul ért nagylelkű segély őket oly helyzetbe hozta, hogy ezen alap létesítése alkalmával először felmerülő és szükségelt nagyobb mérvű hozzájárulást képesek lesznek fedezni a drágasági pótlék egy tetemes részének e célra való felhasználásával, így az alap létesítésének egy jelentékeny feltétele máris biztosítva van. Bejelenti egyben azt is, hogy ezen nyugdíjpótló megteremtésére vonatkozó részletes szabályrendeleti tervezetet egyik legközelebbi közgyűlésen fogja előterjeszteni. Ezen véghatározat a vármegyei Hivatalos Lapban való közzététel utján kihirdetendő azzal, hogy az 1901. XX. t.-c. 33. § a értelmében a megjelenést követő 8-ik napon kihirdetettnek tekintendő és ellene ezen utóbbi naptól számított 15 nap alatt szóval vagy írásban felebbezés terjeszthető elő az alispánnál. Végül utasítja a vármegye alispánját, hogy ezen véghatározatot a felebbezési határidő lejártával az esetleg beérkező felebbezésekkel együtt az 1883: XV. tc. 13. § a értelmében jóváhagyás végett a bel- és pénzügyminiszterhez terjessze fel és a jóváhagyás leérkeztével a 7 % os drágasági pótlékot a vármegyei alapokból a jogosítottaknak haladéktalanul bocsássa rendelkezésére és a kiutalt összegnek a befolyandó pótadóból való visszatérítése iránt intézkedjék. Jelen véghatározatot a közgyűlés nyomban hitelesíti. Kmf. Jegyzette és kiadta: Ajkay, tb. főjegyző. 791—16149. kgy. sz. 1911. A vármegye közönsége a Szádalmáson történt tüzeset alkalmával megsemmisült gyámügyi nyilvántartások újbóli elkészítéséért felszámított 74 korona 64 fillér munkadijnak a gyámpénztári tartalékalapból leendő kiegyenlítését engedélyezte. 776—16398. kgy. sz. 1911. A that. bizottság néhai Karnizs András tornai járási hivatalszolga özvegye szül. Biró Júlianna részére a várm. nyugdíjalap terhére az 1912. január 1-től kezdődőleg évi 200 kor. kegydijat szavazott meg. Ezen határozatok ellen jelen hivatalos lap megjelenését követő 8-ik naptól számított 15 nap alapszóval vagy írásban felebbezés terjeszthető elő az alispánnál. II. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. A belügyminiszter 775,39111911. B. M. számú körrendelete Puky Béla columbusi bankár csődje tárgyában. A clevelandi cs. és kir. konzulátus jelentése szerint Puky Béla columbusi (Ohio állam) magyar bankár csődbe jutott és honfitársainknak körülbelül 15.000 dollárra rugó pénzeit elsikkasztotta. Minthogy valószínűnek látszik az a feltevés, hogy a megkárosítottak közül többen már visszatértek Magyarországba és Puky bukásáról nem értesültek még, felhívom Címedet, hogy fentieket legszélesebb körben azzal tegye közzé, hogy akinek a nevezett bankár ellen követelése van, az panaszát a clevelandi cs. és kir. osztrák-magyar konzulátus révén érvényesítse. Egyúttal hozza tudomásra azt is, hogy a konzulátus a csődhitelezők érdekében csak úgy járhat el, ha az igénybejelentést a csődhitelező sajátkezűleg aláírta, aláírását pedig az Egyesült Államok Magyarországon székelő konzula hitelesítette és egyszersmind a konzulátusnak mindazon bizonyítékokat rendelkezésére bocsátja, amelyek a követelések érvényesítésére befolyással lehetnek. Budapest, 1911. nov. 30. A miniszter helyett: Horváth Emil s. k., államtitkár. 16458. a. i. sz. 1911. Tudomás és a legszélesebb körben való közhirrététel végett a járási főszolgabirákkal és községi elöljáróságokkal közlöm. Kassa, 1911. dec. 29. Puky, alispán. 17110. ai. sz. 1911. Körrendelet a járási főszolgabirák, (járási számvevők), községi és körjegyzőknek az 1912. évi átadó kivetési munkálatok tárgyában. Hivatkozással az 1890. évi I. t.-c. 23. §-ra utasítom a községi és körjegyzőket, miszerint