ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS • ACTA HISTORIAE LITTERARUM HUNGARICARUM TOMUS V. SZEGED 1965
TANULMÁNYOK - Csetri Lajos: A stílus fogalmai és a korstílusok problematikája
kapcsolatban jelentkeznek, a természeti és társadalmi élet, valamint a társadalmi tudat különböző formáitól jövő állandó behatások következtében fejlődnek, ugyanúgy a stílus egysége is bonyolult komponensek együtthatásának egysége. A különböző aspektusból közelítő tudományágak az egységes stílus egyes komponenseit vizsgálják, s ezért stílusfogalmuk jogosultságát nem lehet tagadni. Legfeljebb az a kár, hogy tudományunk jelen fejlődési fokán még aligha képes arra, hogy a stílusvizsgálat szétágazó stúdiumainak eredményét a legmagasabb szinten összefoglalhassa. Marxista irodalomtudományunk mai fejlődési szakaszára az jellemző, hogy a szellemtörténet által kompromittált s ezért sokáig bizalmatlanul nézett korstílusok kerültek figyelme előterébe. Nem vitás, hogy a stílust kialakító komponensek közül a legmagasabbrendű és legátfogóbb épp a korstílus, hogy történelmi folyamatot rajzolni, ha a művészeten kívüli erőket nem vesszük figyelembe, elsősorban általa lehet. De ha a történelmi folyamat modellálásának és periodizálásának ilyen immanens, stílustörténeti megvalósítása — mint azt Klaniczay Tibor stíluselméleti tanulmánya bizonyította — a történeti anyag ellenállásába is ütközik s ezért számunkra elfogadhatatlan, nem vitás, hogy régebbi korszakokra, amikor történeti és művelődéstörténeti korszakokkal esik egybe, a korstílus lényegében elfogadható művészet- és irodalomtörténeti „Oberbegriff"-nek (reneszánsz, barokk stb.). S a marxista tudománynak évekre méltó feladatot biztosíthat a korstílusok elméletének kidolgozása, megtisztítása a szellemtörténeti fogalomalkotás torzításaitól, s végül, épp a korstílusok egymást váltása, keletkezésük, virágzásuk, megmerevedésük és hanyatlásuk reális, a mindenkori konkrét társadalmi viszonyokkal és társadalmi tudatformákkal való összefüggésük dialektikáját tekintetbe vevő rajzával a tudományos igényű stílustörténet megírása. Hogy máris milyen eredményekre hivatkozhatunk, arra vonatkozólag hadd utaljak kiváló irodalomtörténészeink egyes korstílusokra vonatkozó tanulmányainak gyűjteményeire, Klaniczay már említett stíluselméleti tanulmányára s végül az MTA Irodalomtörténeti Intézetének szerkesztésében megjelenő reprezentatív Magyar Irodalom Története eddig megjelent köteteire. Ugyanakkor azonban nem tagadható, hogy ha a műalkotások egységes stílusának korstílus értelmű legátfogóbb komponense a művészeti és irodalomtörténeti szintézis céljaira nélkülözhetetlen is, irodalomtudományunk nem elégedhet meg kizárólag ennek a kutatásával, s a stílus létrejöttének más komponenseit is vizsgálnia kell, dialektikus összefüggésükben és kölcsönhatásukban. Végeredményben az irodalomtörténetnek nemcsak koregységek legáltalánosabb tendenciatörvényeivel kell foglalkoznia, hanem azon belül egyes életművek, sőt egyes művek értelmezésével, esztétikai vagy csupán történeti értékük meghatározásával és stílusuk interpretálásával. Abban teljesen igaza van Klaniczay Tibornak, hogy egy-egy korstílus legjellemzőbb vonásainak legteljesebb megvalósulása sem minősíti az adott műalkotás esztétikai, legfeljebb történeti értékét, korszerűségét. De egyetlen műalkotás stílustörténeti jelentőségét sem lehet csupán azzal kimeríteni, hogy megvizsgáljuk: „... a tartalom. 3 Klaniczay Tibor: A művészeti stílusok helye a marxista kutatásban. ”. Marxizmus és irodalomtudomány. Bp. 1964. 66—109 p. .