Aero História, 1990 (7-8. szám)
1990-06-01 / 7. szám
érkezett meg Bécsbe. Őt és gépét nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadták a bécsi repülőbajtársak. Az első világháború egyik legjobb osztrák vadászrepülője, Julius Arigi azonnal el is kérte a gépet kipróbálásra és nagy elismeréssel nyilatkozott róla. AJÁNLAT A SÜTŐPORGYÁROSNAK A belépés tehát sikeres volt, a lehetőségek azonban annál sivárabbak. Mint kiderült, Hopfner vállalkozása állt, megrendelők nélkül. Megrendelést csak két forrásból várhattak: állami kiképzéshez iskolagépekre, vagy a gazdasági válságot átvészelt nagytőkésektől magánrepülőgépre. Ebben az időben már a nyugati világban a franciáknál és angoloknál erősen fejlődött a légi turizmus, mind többen vásároltak magánrepülőgépet. Hopfner először a leggazdagabb osztrák üzletembereket vette számításba. Lampich kis gépével felkeresték nyaralójában a dúsgazdag sütőporgyárost, dr. Oetkert és meginvitálták egy kis sétarepülésre. Dr. Oetker hajlott is rá, hogy magánrepülőgépet vegyen, amellyel nyaralóit szerte Ausztriában könnyen elérheti. Lampich kis repülőgépét azonban erre nem tartotta megfelelőnek. Nagyobb repülőgépet szeretett volna, melyen családjával együtt komfortosan utazhatna. Vállalták egy zártkabinos, 4—5 üléses biztos kisrepülőgép elkészítését, teljes belső komforttal. Másnapra el is készítették egy felsőszárnyas, zártkabinos gép vázlatos rajzát, de dr. Oetker újabb igénnyel lépett fel. Az egymotoros gép nem nyújt elég biztonságot a hegyek között, ahol nem lehet kényszerleszállni. Legalább két motorja legyen a repülőgépnek! . . . Amikor ezt is elfogadták, a megrendelőnek újabb kívánsága támadt. Hogyan juthatna el repülőgéppel a tavak mentén lévő legkedvesebb nyaralóiba? Hopfner ennyi igényre már vissza akart lépni, de a mindig tettrekész, találékony Lampich Árpád merészen kijelentette: — Ennek sincs akadálya; építünk Önnek egy szárazföldön, vízen egyaránt közlekedni tudó „amfíbia” repülőgépet. Talán maga sem tudta, hogy Közép-Európában az első kétmotoros kétéltű repülőgép tervezését és megépítését vállalta ezzel. MEGÉRKEZIK SAMU BÉLA A feladat azonban sokkal nagyobb volt, mint amire ők ketten meg tudtak volna felelni. Egy többmotoros, új koncepciók szerinti utasrepülőgép megtervezése, méretezése és rövid határidőre történő legyártása volt a feladat. Lampich azonnal írt Rubik Ernőnek és Samu Bélának, hogy jöjjenek segíteni Bécsbe. A meghívást csak Samu Béla fogadta el és így hárman fogtak munkához. Nagyjából a következőképpen: Lampich Árpád készítette a fő terveket a gép diszpozíciójáról és szerkezeti elveiről, Samu Béla végezte az aerodinamikai, igénybevételi és méretezési számításokat. Ezek alapján Lampich és Hopfner elkészítették a szükséges részletterveket és megindították ezzel párhuzamosan a H.A.—11 (Hopfner Amfíbia—11) építési munkáit. Mivel a vállalkozás repülőgépgyára tulajdonképpen még nem létezett, a szárny építése egy megfelelő hosszúságú raktárépületben, az acélcső törzs építése pedig az Asperni repülőtér lakatosműhelyében történt. A raktárépületben a 14,1 méter fesztávolságú kétfőtartós faépítésű szárnyat egy darabban kellett megépíteni, így mozogni is alig maradt mellette hely. Igazi probléma azonban akkor adódott, amikor ki kellett onnan Egy osztrák lajstromjelű L 9/2, az 1935-ben épített Spatz (veréb) 3.