Aetas, 2017 (32. évfolyam)

2017 / 2. szám - MŰHELY - Ratzky Rita: Petőfi és Jókai barátságából épült művészetek palotái

Petőfi és Jókai barátságából épült művészetek palotái Műhely dór úrnak, több tekintetes nemes, nemzetes és vitézlő vármegyék érdemes Táblabírájá­­nak.56 etc. etc. megkülönböztetett tisztelettel, Szathmárnémetiben.”57 A megfogalmazás szel­lemes, udvarias, utal Petőfi nemes származására is, ami azonban csak félig-meddig igaz: az apai dédszülői ágon nevelőapaként szereplő Salkovics Péternek köszönhetően. Ugyanakkor gondolhatunk Petrovics István, az apa redemptusságára is. A republikánus, demokrata Pe­tőfi Sándor olykor azonban maga is emlegette származását. 1848. március 15-én este a Nemzeti Színházban azonban olyasvalami történt, ami fel­borította a két barát közötti harmóniát: Jókai megismerkedett Laborfalvi Rózával, a nála nyolc évvel idősebb színésznővel, akinek volt már egy gyermeke Lendvay Mártontól. Egy­másba szerettek, és Jókai Mór feleségül vette. Petőfi próbálta „védeni” kisöccsét, eközben elítélendő dolgokat cselekedett, de minthogy szeretném az időrendet betartani, ezt később fejtem ki. Jókai a Petőfi eszmecsírái című írásában megörökít egy kedves történetet, ami mind­hármuk barátságát jellemzi (Petőimére utalok itt.) „Épen pünkösd vasárnapja volt, tartós eső után szép, derült nap. Estére zivatar lett. De nem az égben, hanem idelenn a városban. Egy olasz császári ez­red fellázadt a magyar kormány ellen. Tisztjei bujtogatták fel. Megtagadták az engedelmes­séget a magyar hadügyminiszternek, a­ki őket másnap Verbász alá akarta küldeni a lázadó szerbek ellen. Az olasz katonákon kívül még volt egy magyar önkénytes zászlóalj is a Károly-kaszár­­nyában, csakhogy ennek nem volt fegyvere. A fellángolt olaszok és magyarok között vere­kedés támadt, az olaszok bezárták a kapukat. Az utczákon riadót vertek a nemzetőröknek. Én is nemzetőr voltam, siettem haza a szu­­ronyos puskámért. Petőfi otthon volt. Mikor tőlem meghallotta, hogy a katonaság fellázadt s a nemzetőrséget dobolják össze, azt mondta, hogy ő is velem jön s bement a szobájába a fegyvereiért. Volt egy kétcsövű vadászpuskája, meg egy tenyérnyi széles kardja, a­mit guil­­lotinnak hivtunk. Én hamarább készen lettem a fegyverbeöltözéssel; mikor kiléptem a szo­bámból a közös ebédlőbe, ott találtam Júliát. Rémület kifejezése volt az arczán, megfogta a kezemet jéghideg reszkető kézzel s azt mondá: Az égre kérem önt, siessen! ne várja meg Sándort. Zárja be a lépcsőajtót s vigye el ma­gával a kulcsot. Csak egy kulcsunk volt a lépcsőhöz. Ezért az egy szóért örökké becsültem Petőimet. Ez volt az igazi képe. Tehát erősebb a szerelem, mint a dicsvágy. »Amor« a hím, »gloria« a nő. Amazé a megmentő erő! Én sietve haladtam le a lépcsőn, annak a rácsajtaját bezártam s aztán ki a kapun. Mire kiértem az utczára, már akkor Petőfi a felnyitott ablakban állt. Rám kiabált dühö­sen, hogy eresszem ki, nyissam ki az ajtót s hogy rá sem hallgattam, szidott, németnek, pe­­csovicsnak, kamarillának nevezett, fenyegetett, hogy meglő! Szerencsére az utca görbül, én elosonhattam.”58 56 Ez nem viccelődés volt, Petőfi ekkor már három megye táblabírája volt. Lásd: Ratzky Rita: Petőfi Sándor, három megye táblabírája. In: uő: „Halhatlan a lélek”, 567-568. 57 Petőfi Sándor összes művei, 7. köt. Első kritikai kiadás, 89. 58 Jókai: Petőfi eszmecsírái, 17-18. 133

Next