Aetas, 2017 (32. évfolyam)
2017 / 2. szám - MŰHELY - Ratzky Rita: Petőfi és Jókai barátságából épült művészetek palotái
Petőfi és Jókai barátságából épült művészetek palotái Műhely dór úrnak, több tekintetes nemes, nemzetes és vitézlő vármegyék érdemes Táblabírájának.56 etc. etc. megkülönböztetett tisztelettel, Szathmárnémetiben.”57 A megfogalmazás szellemes, udvarias, utal Petőfi nemes származására is, ami azonban csak félig-meddig igaz: az apai dédszülői ágon nevelőapaként szereplő Salkovics Péternek köszönhetően. Ugyanakkor gondolhatunk Petrovics István, az apa redemptusságára is. A republikánus, demokrata Petőfi Sándor olykor azonban maga is emlegette származását. 1848. március 15-én este a Nemzeti Színházban azonban olyasvalami történt, ami felborította a két barát közötti harmóniát: Jókai megismerkedett Laborfalvi Rózával, a nála nyolc évvel idősebb színésznővel, akinek volt már egy gyermeke Lendvay Mártontól. Egymásba szerettek, és Jókai Mór feleségül vette. Petőfi próbálta „védeni” kisöccsét, eközben elítélendő dolgokat cselekedett, de minthogy szeretném az időrendet betartani, ezt később fejtem ki. Jókai a Petőfi eszmecsírái című írásában megörökít egy kedves történetet, ami mindhármuk barátságát jellemzi (Petőimére utalok itt.) „Épen pünkösd vasárnapja volt, tartós eső után szép, derült nap. Estére zivatar lett. De nem az égben, hanem idelenn a városban. Egy olasz császári ezred fellázadt a magyar kormány ellen. Tisztjei bujtogatták fel. Megtagadták az engedelmességet a magyar hadügyminiszternek, aki őket másnap Verbász alá akarta küldeni a lázadó szerbek ellen. Az olasz katonákon kívül még volt egy magyar önkénytes zászlóalj is a Károly-kaszárnyában, csakhogy ennek nem volt fegyvere. A fellángolt olaszok és magyarok között verekedés támadt, az olaszok bezárták a kapukat. Az utczákon riadót vertek a nemzetőröknek. Én is nemzetőr voltam, siettem haza a szuronyos puskámért. Petőfi otthon volt. Mikor tőlem meghallotta, hogy a katonaság fellázadt s a nemzetőrséget dobolják össze, azt mondta, hogy ő is velem jön s bement a szobájába a fegyvereiért. Volt egy kétcsövű vadászpuskája, meg egy tenyérnyi széles kardja, amit guillotinnak hivtunk. Én hamarább készen lettem a fegyverbeöltözéssel; mikor kiléptem a szobámból a közös ebédlőbe, ott találtam Júliát. Rémület kifejezése volt az arczán, megfogta a kezemet jéghideg reszkető kézzel s azt mondá: Az égre kérem önt, siessen! ne várja meg Sándort. Zárja be a lépcsőajtót s vigye el magával a kulcsot. Csak egy kulcsunk volt a lépcsőhöz. Ezért az egy szóért örökké becsültem Petőimet. Ez volt az igazi képe. Tehát erősebb a szerelem, mint a dicsvágy. »Amor« a hím, »gloria« a nő. Amazé a megmentő erő! Én sietve haladtam le a lépcsőn, annak a rácsajtaját bezártam s aztán ki a kapun. Mire kiértem az utczára, már akkor Petőfi a felnyitott ablakban állt. Rám kiabált dühösen, hogy eresszem ki, nyissam ki az ajtót s hogy rá sem hallgattam, szidott, németnek, pecsovicsnak, kamarillának nevezett, fenyegetett, hogy meglő! Szerencsére az utca görbül, én elosonhattam.”58 56 Ez nem viccelődés volt, Petőfi ekkor már három megye táblabírája volt. Lásd: Ratzky Rita: Petőfi Sándor, három megye táblabírája. In: uő: „Halhatlan a lélek”, 567-568. 57 Petőfi Sándor összes művei, 7. köt. Első kritikai kiadás, 89. 58 Jókai: Petőfi eszmecsírái, 17-18. 133