A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-07-04 / 27. szám

Fény és árnyék Bogotában A bogotai sofőrök nehéz fiúk. Alkonyatkor nem ajánlatos taxi­ba ülni. Bármelyik fővárosi lap harmadik oldalán ilyen elmék öt­lenek az olvasók szemébe: A so­főr kirabolta... A sofőr megöl­te. Hárman voltunk és szerencsénk volt. Sofőrünk nem tartott „fék­­­próbát“, nem játszott az idegeink­kel, sőt kitűnő idegenvezetőnek bi­zonyult. Lassan haladtunk a vá­rosban. Bolívia utcái csodálatos stíluskeverékről tanúskodnak: a patriciusvilláktól az ősi házikó­kat kiszorító modern felhőkarco­ló „skatulyaházakig“ minden kor stílusát fellelhetjük. Simon Bolivar szobra a róla el­nevezett hatalmas tér közepén áll. Be akarunk fordulni balra, egy keskeny utcába, de egy jól megtermett, zöld katonaruhába bújtatott karabélyos legény utun­kat állja. Nincs átjárás. A köz­­társasági elnök palotájánál va­gyunk, s most van őrségváltás. A palota mai ura Guglielmo Le­on Valencia, a konzervatív párt embere, őt majd a liberálisok képviselője váltja le. Ebben sen­ki sem kételkedik, mert a két legnagyobb párt még 1958-ban megegyezett­ abban, hogy meg­osztják a hatalmat: négyéven­ként liberális párti politikus vált­ja fel az elnöki székben a kon­zervatívok emberét, a vidéken pedig együtt fognak munkálkodni a két párt politkusai. Bogota déli része elegáns vil­lanegyed. Sok éj villa épül. Az útikalauz szerint a Cordillerák nyúlványaira támaszkodó város déli irányban terjeszkedik. Va­lóban csak dél felé épül? Kelet felé robogva fiálérás út után San Carlos negyedben egy hosszú drótkerítésnél állunk meg. Nagy kiterjedésű zöld pusztaság mögött két szürke, unalmas domb emelkedik, zsúfolásig beépítve deszkaházakkal. A dombokat másfél évvel ezelőtt vették birto­kukba a hajléktalan bogotaiak. A város nemcsak déli irány­ban gyarapodik. Szinte veszélyes arányban fejlődik. Talán magas a születési arányszám? Egyálta­lán nem. A főváros egymillió háromszázezer lakójának csak 13 százaléka bogotai születésű, a többiek betelepültek, más vidé­kekről menekültek ide, mert ott elviselhetetlen körülmények kö­zött éltek. Az útikalauz szerint azonban a fővárosban sem ke­rülnek jobb életfeltételek közé. Csoda-e, hogy a fővárosban min­den érában két bűntettet követ­nek el: egy rablást és egy gyil­kosságot? A lakóházak fele a legelemibb tisztasági követelményeknek sem felel meg. Az utcákon sok a fel­ügyelet nélkül csavargó gyerek. Idegenek saját hazájukban A kévé, a banán, a smaragd, a platina, az arany, a kőolaj or­szága amerikai segítségre szorul. Miért? Az okok ugyanazok mint a többi latin-amerikai országban. Kolumbia nem rendelkezik saját természeti kincseivel. 1921 és 1957 között a külföldi kőolajtár­­saságok 127 millió dollárt fektet­tek a kolumbiai kőolajiparba, ugyanakkor 1 milliárd 137 millió dollár nyereségeit vittek ki az or­szágból, vagyis 807 százalékos haszonnal dolgoztak. Az Unlisted Fruit Company 1928- ban bolíviai munkásokat tobor­zott, de nem engedte meg nekik, hogy a szerződésben feltűntessék, kinél fognak dolgozni. Így búj­tak ki az amerikaiak a társada­lombiztosítási díjak fizetésének kötelezettsége alól. Amikor az United Fruit munkásai és alkal­mazottai a szakszervezetek fel­hívására sztrájkba léptek, a „szu­verén“ bolíviai kormány katona­ságot vezényelt ki ellenük. Szá­zak estek áldozatal a sortűznek. Azóta nem sok változott az or­szág életében. Első számú probléma A dombokon túl, a Cordillerák szívében robbanások reszked­­etik meg a levegőt. Itt terül el Mar­­quetalia. Ez a mai Kolumbia első számú problémája. Már 18 éve háború folyik a parasztok ellen. A konzervatív kormány 1949-ben nyílt támadást indított a balolda­li mozgalom ellen, meghirdette a „tűz és vas“ politikáját. A fékte­len terror következtében a parasz­tok kénytelenek voltak fegyvert fogni. A parasztcsapatok az In­dián őslakosokkal együtt mező­­gazdasági kolóniákat létesítettek. Az egyik kolónia Tolima, Hulla és Cauca tartományok területén fek­szik, neve: Marquetalia. Az amerikai monopóliumok és a helyi nagybirtokosok halálos veszélyt látnak a forradalmi „pa­rasztköztársaságokban“. 1963-ban dél-vietnami körút után magas­ rangú amerikai tisztiek érkeztek Kolumbiába. Kidolgozták a „Lasz­­zró-tervet“, a parasztmozgalom leverésére. A terv öt íjászból ál­lott: többek között a lakosság lélektani „megdolgozásából“ az önvédelmi rendszer felszámolásá­ból, valamint a tetszetős kormány­­kauciukbfil­m iskolák és kórhá­zak építéséből stb. Currea Cubi­­des őrnagy az akció „nemes vol­tát­ hirdetve kijelentette, hogy a sebesültekkel a nemzetközi Vö­röskereszt szabályai szerint fog­nak bánni, a halottakat pedig ke­resztény módon temetik el. Tavaly június 14-én 18 ezer katona vette körül Marquetaliát s nagyméretű bombázások kezdőd­tek. Az akciókban amerikai re­pülőgépek is részt vettek. Napalm bombák hullottak a békés hajlé­kokra, sőt a parasztok ellenségei a baktériumfegyvert­ is bevetet­ték. Terjedt a fekete himlő. A parasztok követelték a nem­zetközi Vöröskereszt beavatkozá­sát, és az elnökhöz intézett nyílt levelükben megírták: „Elnök úr, inkább a halált választjuk a harc mezején, mint hogy a kolumbiai nép hóhérai előtt térdelve él­jünk“. A harc még mindig tart... Bo­gota szegénynegyed­ében minden kerítésen, falon ezt a fehér kré­­tafelirást olvassuk: „Nem fordítjuk fegyverünket a parasztok elleni Megvédjük Mar­­ quetaliát!“5 MARQUETALLA Kolumbiai útijegyzetek Kihallgatásra vetsznek egy elfogott parasztfelkelőt Rokonszenv-tü­ntetés Bogotában A dominikai eseményekkel kapcsolatban a kolumbiai diá­kok és parasztok is megmoz­dultak. Nagy tömegtüntetése­ken fejezték ki szolidaritásu­kat az amerikai beavatkozás áldozatává lett dominikai nép­pel. A kormány megtorlásul bevezette a rendkívüli állapo­tot. A rendszer mégis tehetet­len a tömegekkel szemben, amit az is bizonyít, hogy a kor­mánycsapatok évek óta hiába próbálják felszámolni a parasz­tok fegyveres felkelését és „kütlönállamát“ — Marqueta­­liát. Az alábbiakban V. Nyizsz­­kij szovjet újságíró számol be a mai Kolumbia életéről. Macsetával felfegyverzett paraszt Caldas tartomány egyik falujában

Next