A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-07-04 / 27. szám
Fény és árnyék Bogotában A bogotai sofőrök nehéz fiúk. Alkonyatkor nem ajánlatos taxiba ülni. Bármelyik fővárosi lap harmadik oldalán ilyen elmék ötlenek az olvasók szemébe: A sofőr kirabolta... A sofőr megölte. Hárman voltunk és szerencsénk volt. Sofőrünk nem tartott „fékpróbát“, nem játszott az idegeinkkel, sőt kitűnő idegenvezetőnek bizonyult. Lassan haladtunk a városban. Bolívia utcái csodálatos stíluskeverékről tanúskodnak: a patriciusvilláktól az ősi házikókat kiszorító modern felhőkarcoló „skatulyaházakig“ minden kor stílusát fellelhetjük. Simon Bolivar szobra a róla elnevezett hatalmas tér közepén áll. Be akarunk fordulni balra, egy keskeny utcába, de egy jól megtermett, zöld katonaruhába bújtatott karabélyos legény utunkat állja. Nincs átjárás. A köztársasági elnök palotájánál vagyunk, s most van őrségváltás. A palota mai ura Guglielmo Leon Valencia, a konzervatív párt embere, őt majd a liberálisok képviselője váltja le. Ebben senki sem kételkedik, mert a két legnagyobb párt még 1958-ban megegyezett abban, hogy megosztják a hatalmat: négyévenként liberális párti politikus váltja fel az elnöki székben a konzervatívok emberét, a vidéken pedig együtt fognak munkálkodni a két párt politkusai. Bogota déli része elegáns villanegyed. Sok éj villa épül. Az útikalauz szerint a Cordillerák nyúlványaira támaszkodó város déli irányban terjeszkedik. Valóban csak dél felé épül? Kelet felé robogva fiálérás út után San Carlos negyedben egy hosszú drótkerítésnél állunk meg. Nagy kiterjedésű zöld pusztaság mögött két szürke, unalmas domb emelkedik, zsúfolásig beépítve deszkaházakkal. A dombokat másfél évvel ezelőtt vették birtokukba a hajléktalan bogotaiak. A város nemcsak déli irányban gyarapodik. Szinte veszélyes arányban fejlődik. Talán magas a születési arányszám? Egyáltalán nem. A főváros egymillió háromszázezer lakójának csak 13 százaléka bogotai születésű, a többiek betelepültek, más vidékekről menekültek ide, mert ott elviselhetetlen körülmények között éltek. Az útikalauz szerint azonban a fővárosban sem kerülnek jobb életfeltételek közé. Csoda-e, hogy a fővárosban minden érában két bűntettet követnek el: egy rablást és egy gyilkosságot? A lakóházak fele a legelemibb tisztasági követelményeknek sem felel meg. Az utcákon sok a felügyelet nélkül csavargó gyerek. Idegenek saját hazájukban A kévé, a banán, a smaragd, a platina, az arany, a kőolaj országa amerikai segítségre szorul. Miért? Az okok ugyanazok mint a többi latin-amerikai országban. Kolumbia nem rendelkezik saját természeti kincseivel. 1921 és 1957 között a külföldi kőolajtársaságok 127 millió dollárt fektettek a kolumbiai kőolajiparba, ugyanakkor 1 milliárd 137 millió dollár nyereségeit vittek ki az országból, vagyis 807 százalékos haszonnal dolgoztak. Az Unlisted Fruit Company 1928- ban bolíviai munkásokat toborzott, de nem engedte meg nekik, hogy a szerződésben feltűntessék, kinél fognak dolgozni. Így bújtak ki az amerikaiak a társadalombiztosítási díjak fizetésének kötelezettsége alól. Amikor az United Fruit munkásai és alkalmazottai a szakszervezetek felhívására sztrájkba léptek, a „szuverén“ bolíviai kormány katonaságot vezényelt ki ellenük. Százak estek áldozatal a sortűznek. Azóta nem sok változott az ország életében. Első számú probléma A dombokon túl, a Cordillerák szívében robbanások reszkedetik meg a levegőt. Itt terül el Marquetalia. Ez a mai Kolumbia első számú problémája. Már 18 éve háború folyik a parasztok ellen. A konzervatív kormány 1949-ben nyílt támadást indított a baloldali mozgalom ellen, meghirdette a „tűz és vas“ politikáját. A féktelen terror következtében a parasztok kénytelenek voltak fegyvert fogni. A parasztcsapatok az Indián őslakosokkal együtt mezőgazdasági kolóniákat létesítettek. Az egyik kolónia Tolima, Hulla és Cauca tartományok területén fekszik, neve: Marquetalia. Az amerikai monopóliumok és a helyi nagybirtokosok halálos veszélyt látnak a forradalmi „parasztköztársaságokban“. 1963-ban dél-vietnami körút után magas rangú amerikai tisztiek érkeztek Kolumbiába. Kidolgozták a „Laszzró-tervet“, a parasztmozgalom leverésére. A terv öt íjászból állott: többek között a lakosság lélektani „megdolgozásából“ az önvédelmi rendszer felszámolásából, valamint a tetszetős kormánykauciukbfilm iskolák és kórházak építéséből stb. Currea Cubides őrnagy az akció „nemes voltát hirdetve kijelentette, hogy a sebesültekkel a nemzetközi Vöröskereszt szabályai szerint fognak bánni, a halottakat pedig keresztény módon temetik el. Tavaly június 14-én 18 ezer katona vette körül Marquetaliát s nagyméretű bombázások kezdődtek. Az akciókban amerikai repülőgépek is részt vettek. Napalm bombák hullottak a békés hajlékokra, sőt a parasztok ellenségei a baktériumfegyvert is bevetették. Terjedt a fekete himlő. A parasztok követelték a nemzetközi Vöröskereszt beavatkozását, és az elnökhöz intézett nyílt levelükben megírták: „Elnök úr, inkább a halált választjuk a harc mezején, mint hogy a kolumbiai nép hóhérai előtt térdelve éljünk“. A harc még mindig tart... Bogota szegénynegyedében minden kerítésen, falon ezt a fehér krétafelirást olvassuk: „Nem fordítjuk fegyverünket a parasztok elleni Megvédjük Mar quetaliát!“5 MARQUETALLA Kolumbiai útijegyzetek Kihallgatásra vetsznek egy elfogott parasztfelkelőt Rokonszenv-tüntetés Bogotában A dominikai eseményekkel kapcsolatban a kolumbiai diákok és parasztok is megmozdultak. Nagy tömegtüntetéseken fejezték ki szolidaritásukat az amerikai beavatkozás áldozatává lett dominikai néppel. A kormány megtorlásul bevezette a rendkívüli állapotot. A rendszer mégis tehetetlen a tömegekkel szemben, amit az is bizonyít, hogy a kormánycsapatok évek óta hiába próbálják felszámolni a parasztok fegyveres felkelését és „kütlönállamát“ — Marquetaliát. Az alábbiakban V. Nyizszkij szovjet újságíró számol be a mai Kolumbia életéről. Macsetával felfegyverzett paraszt Caldas tartomány egyik falujában