A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-03 / 27. szám

iratot, újságcikket, amely az énekkarral kap­csolatos. 18 éves kora óta, 1936-től tagja az énekkarnak. Később az egyik stábát amputálták, mégis mindkét­­héten kétszer begyalogolt a város másik széléről és pontosan megjelent a pró­bákon. Sőt az énekkar ügyes-bajos dolgai ér­dekében is sokat kell gyalogolni. De Ocelnik László nem sajnálja a fáradságot. Az énekkar­ért a tűzbe menni képes, ő a leglelkesebb ta­gok egyike. Bekötött iratcsomókat szed elő. Előkerülnek az énekkarról írt cikkek, többek­­között Fábry Zoltán­­kedves megemlékezése, amelyet a mes­ter a 100. évforduló tiszteletére írt. Nincs olyan csehszlovákiai magyar sajtótermék, amelynek hasábjairól ne szerepelne Itt legalább két-há­­rom cikk, riport. Jóleső érzés, ha pár dicsérő sort olvashatnak önmagukról, amit mindenkor meg is érdemelnek. Többet, sokkal többet is érdemelnének, de azt csak a rozsnyói városi szervektől, társszerveze­tektől kaphatják meg, hiszen a város történel­mébe nem most, de már egy évszázaddal ko­rábban beírták nevüket s hisszük, hogy ezt teszik továbbra is úgy önmaguk, mint az egész város és a csehszlovákiai magyar kultúra dicsőségére. RESZELI FERENC Prandl Sándor és Razor Béla felv. Próba Az idei Jókai-napokon történt sikeres szereplés után — Akkor is ezt mondtad volna, ha itt van a feleséged?! Akkor valószínűleg így nyilatko­zol: „Csak azóta tudom, mi a boldogság, amió­ta nős vagyok.“ — Én meg az újvári dohánygyár élő reklám­ja vagyok, annyit cigarettázom. Tudja osztály­főnök elvtárs, hogy érettségi előtt is elcsípett párszor cigizés közben. — Felvettek a főiskolára, de azután úgy tűnt, hogy az öt év túlságosan hosszú idő. Ezért lát­nak most itt katona ruhában. Ha leszerelek, tanulok további A soron következő csak levelet írt az osz­tályfőnöknek az ötéves találkozóra. — A technikai főiskolán a legjobb diák, de még mindig azt a híres kabátot hordja, amit az ipariskola minden diákja olyan jól ismert. — mondja Krajzer elvtárs. — Jól érzem magam, mert még nem nősül­tem meg” — mondja a következő „páciens". A társai jót nevetnek ezen a bölcsességen, mert az illető bizony belekopaszodott a nőtlen­ségbe. A fiatalok jókedvűek és most nem is érzik olyan súlyosaknak azokat a terheket, melyeket az élet rakott a vállukra. Fiatalok, erősek és egészségesek. Tudják, hogy az élet nem mese, hanem küzdelem még a legideálisabb társada­lomban is. Ha elmondják a bajaikat , gondjai­kat, nem panasz akar ez lenni, csupán a tények megállapítása. * * # Az osztályfőnöki Óra befejeződött ugyan, de a volt diákok nem szaladnak szét a szélrózsa minden irányában. Az Európa szállóba mennek, hogy egy kicsit elborozgasstnak, énekeljenek, táncoljanak, tréfáljanak... Hiszen fiatalok még, nagyon fiatalok és a szórakozás is hozzá­tartozik a fiatalsághoz! Hogy nincsen még lakásod és autód? Majd lesz? Ha öt év múlva ismét találkoztok, már bi­zonyára nem lesz ilyen panasza egyikteknek sem. Hogy még nem jártátok be a világot? Esetleg még nem is voltatok túl az országhatárokon? Hát a születtek? Kérdezzétek csak meg őket, milyen volt az ő fiatalságuk! Az apátok is csak akkor jutott el más országba, ha a harctérre vitték, vagy fogolytáborból . Ilyen áron ne is akarjátok ti világot látnil Csak dolgozzatok szorgalmasan, nevető szem­mel, vagy keményen összeszorított fogakkal, de mindig becsületesen és akkor minden vágyatok­­álmotok valóra válhatl Csak háború ne legyen többé! II. LÁSZLÓ ENDRE Tóthpál Gyula felvételei Amerika über alles Egyre nagyobb méreteket ölt az Egye­sült Államokban a tiltakozó hullám az amerikai kormány vietnami „piszkos há­borúja“ ellen. Nemcsak az a tény játszik itt közre, hogy egy olyan háború folyik, melyet nem előzött meg hadüzenet, hogy az amerikai zsoldosok békés falvakat rombolnak le, mérgező gázokkal és re­pülőgépekről permetezett vegyszerekkel pusztítják a lábon álló termést és a tró­pusi erdőket, hidakat és utakat rombol­nak hatalmas hadigépezetükkel, mellyel a vietnami nép mindenekelőtt az agresz­­szorral szemben egyre növekedő gyűlölet­ből táplált hihetetlen kitartással, végte­len áldozatkészséggel és bátorsággal száll szembe. Az amerikai fiatalság ugyanis tudatá­ban van annak, milyen hamisan csenge­nek bizonyos sokat hangoztatott szóla­mok „az amerikai életformáról“, mely az USA politikusainak állítása szerint példa­képül kellene, hogy szolgáljon más ál­lamok számára, „a szabadságért folyó harcról“, a demokrácia védelméről“. Az amerikai ifjúság nagyon is jól tudja, mennyire korhadtak a mai amerikai tár­sadalmi erkölcs alapjai. Kezdi érezni más, szilárdabb értékek szükségességét. A jel­szavak, melyekkel kivonul az utcára, már nemcsak háborúellenes hangulatának pacifista befejezői, hanem a társadalmi tiltakozás megnyilvánulásai. Ezt bizonyít­ják az itt közúti képek is, melyek a chi­cagói fiatalságnak a vietnami háború el­leni nemrég lezajlott tüntetéséről készül­tek. Két tényező az, amire szeretnénk felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy a tüntető menetben a második világháború veteránjai ott meneteltek a fiatalokkal, a másik, hogy olyan jelszavak alatt vonul­tak fel, melyeken kifejezést adtak a viet­­nami nép győzelmébe vetett meggyőződé­süknek! Chicago: Ennek a plakátnak a szövegét aligha szükséges lefordítani. „Führer“ Johnson és politi­kája — „Amerika über alles" világosan megmond­ja, mit akarnak kifejezni vele a tüntetők. Chicago: „Ha árvákká tesszük a vietnami gyereke­ket, megnyerjük őket a demokráciának?“ — „Okvet­lenül gyilkolniok kell a fiainknak?“ — Mi lenne, ha az ön gyermekére szórnának napalm-bombát?“ A mai Amerika arca. A kép nem Chicagóban, hanem Berkeley egyetemi városban készült, ahol 120 rendőrt vonultattak fel a háború ellen tüntető diákság ellen. Chicago: Koporsó — a kegyetlen, gyilkos vietnami háború szimbóluma — a tüntető felvonulás élén.

Next