A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-07-06 / 27. szám

A Napba néztem Lapunk 25. számában sajnálatos tévedés folytán az Akom-bákom című tánc­dal kottája helyett Payer András—Szenes Iván: Mit tudnék tenni? című szerzeményének kottáját közöltük, amiért olvasóink szives elnézését kérjük. Az Akom-bákom kottája 28. számunkban jelent meg. SZERKESZTOLEG Presser Bíbor és Adam­ia Anna szerzeménye Copyright by Zeneműkiadó Vállalat, Budapest Van kedvem, Mrd- vetem, Bd-műt-tál már soká. Így é­­lek, csen­­deren, r B F B I —J--------------­■ • •—v J * —[■■» " •—Z-J— ---—0-----m--------­Tiszta még Nézz a id- Lesz házam, e a szivem, bad a- lá, gyen- /nekem, B F Nem vagyok fán É- te-ted úgy őt ma/dszé­­pen F mégsem könnyebb!, ké- nem, B C i-,^, ) 1 —I----— . ? _ -A—_ -------------­A* . TÉ'É ^1 ■ .........mr_i» r -m i if---------------------------“-.d “----------01------^--------------­Az, mi volhm nem-né- gén. To­­ndd­al­ak rá bő!- esek Em-lék- szem, Csak a Napba néz- - zen! Énekelte az Omega együttes Olaszországi képeslap A távoli tájak mindig vonzób­bak a tiltott gyülmöcs mindig jobb. Mikor Pozsonyban beszálltam egy kényelmes hálókocsiba, Indulás előtt több barátom, ismerősöm gú­nyosan, kétkedve, megkérdezte. — Azután visszajössz-e? Visszajöttem. A formálisnak nem mondható útlevélvizsgálat után a vámtisztek következtek. Legjobban a pénztárcákat vizsgálták meg, mert hiszen ismeretes, hogy a ko­ronát bármelyik pályaudvaron be lehet váltani schillingre. Akinek pedig schillingje van, vagyis ke­mény valutával rendelkezik, az már játszi könnyedséggel szerzi be bár­melyik nyugati állam pénzét. Az átváltáskoz nem kell hozzá sem­milyen igazolás, semmilyen papír. Bécs. Milyen közel van Pozsony­hoz, és mégis milyen messze. Va­lamikor rendszeres villamosjárat kötötte össze Pozsonyt Béccsel, az ember felült a villamosra, hogy át­­ránduljon egy jó bécsi szeletre. A vonatunk most három órát döcö­gött ... A bécsi pályaudvar kellemetlen meglepetést tartogatott a számunk­ra. Hatalmas tábla hirdette, hogy az olasz vasutasok 24 órás általá­nos sztrájkba léptek, és ennek kö­vetkeztében a teljes vasúti forga­lom megbénult az országban. Fi­gyelmeztettek minket is, hogy hiá­ba utazunk el az olasz határra, to­vább úgyse juthatunk. Az előttünk érkező csehszlovák csoport is itt vesztegelt Bécsben. Valószínű, hogy eredménnyel járt az olasz vasuta­sok sztrájkja, mert másnap mun­kába álltak, így mi is nyugodtan elindulhattunk az olasz határ felé. Meglepett, hogy mielőtt nyugovó­ra tértünk volna, a velünk utazó csehszlovák szakácsok elkérték az útleveleinket, hogy az olasz határ­őrök ne zavarjanak bennünket éj­szakai álmunkban. Valóban nem is tudtuk, hogy mikor léptük át a határt. Reggel a szakácsok mo­solyogva adták vissza papírjain­kat. Égbemeredő hegyek futottak el a vonatunk mellett, megszámlálha­tatlan alagúton bújtunk át. "Mivel vasárnap volt, a falvak lakói temp­lomba igyekeztek, vagy a kis ker­tekben szorgoskodtak. Katonák me­neteltek az úton, katonák voltak az állomásokon, velük kacérkodtak a lányok. A falvak házai, szűk utcái a neorealista olasz filmek kulisz­­száit idézték. . Első állomásunk Bologna volt. A közel 400 000-es város vasútállo­mása élt, lüktetett, fogadta a dél­ről érkezőket, útbaigazította az át­utazókat. Színes kalapú diákok ül­tek papírmaséval tankká alakított Fiat kocsijuk tetején, és felvonu­lásra agitáltak bennünket. Mert ünnep volt Bolognában, a főiskolá­sok, egyetemisták ünnepe. Az első éves hallgatókat, a gólyákat avat­ták. Természetes, hogy ilyenkor talpon van az egész város. A rend öreinek le kellett zárnia azokat az utcákat, amelyeken a diákok fel­vonultak. Diákok töltötték be a te­reket, hangszórók bömbölték a leg­modernebb slágereket. Egyszer csak megindult az egész menet. Lányok és fiúk karonfogva, gya­log, kerékpáron, autókon, traktor húzta pótkocsikon. Az allegorikus felvonulás politikai jelleget öltött. Felelevenítették a második világ­háború, a koncentrációs táborok borzalm­ait, majd Hitlernek öltözött fiú vezényelt katonáinak, és tan­kokká álcázott Fiat kocsik végte­len sora vonult az utcákon. Rajtuk katonaruhás fiatalok ültek. Ezek a húszévesek nem ismerik a háború borzalmait, a dübörgő, mindent letipró és halált okádó harckocsikat, az igazi tankokat, ezek mégis bevonultak életükbe, igazi ünnepjükbe figyelmezteté­­sül. — Nem akarjuk — kiabálták —, hogy igazi tankok vonuljanak ut­cáinkon. Játsszunk háborúsdit ka­tonák és tisztek helyett. A mi játé­kunk nem árt senkinek. A mi játé­kunk mosolyt, nem könnyet csal a szemekbe. Tanulni, énekelni és szeretni akarunk. Még egyszer végigsétáltunk az árkádok alatt, megnéztük a roska­­dásig megrakott kirakatokat, és búcsúztunk attól a várostól, amely Ipara fejlődésével Olaszország egyik munkásmozgalmi központjá­vá vált; a második világháború végén az antifasiszta partizánhar­­cok egyik kiinduló pontja volt. 1119-ben alapított egyeteme pedig a legrégibb Európában, Firenze. Itt már kezdtem kiáb­rándulni abból az elképzelésemből, hogy megnézzük Olaszországot. Számoltam az órákat, amelyeket egy-egy város megtekintésére szán­tunk. Sehogy sem ment, így va­gyunk mi turisták, pénz és idő nélkül. Hadd mondjam el, hogy szeren­csére Itt hozott össze a véletlen egy 25 évvel ezelőtt idegenbe sza­kadt magyarral, aki Amszterdam­ból átjött Olaszországba, és éppen Firenzében tartózkodott. Kineve­tett, amikor megmondtam neki, hogy mindössze egy napot töltök a városban, de látni akarom, ő, mint bevallotta, már tizedik napja tartózkodott ott, és csak akkor kezdett ismerkedni a várossal. Gyors barátságot kötöttünk az egyik talponállóban, és városné­zésre indultunk. Megcsodáltuk Giotto, Donatello, Brunelleschi, Verocchio, Leonardo de Vinci, Mi- Egy szokatlan kép Firenzéből — ortodox templom .

Next