A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-01 / 27. szám
Az Országos Népművészeti Fesztiválon Zselizen (Zeliezovce) már többéves hagyomány a Csak tiszta forrásból című műsor. Ennek küldetése, ahogy a neve is jelzi, hogy bemutassa, színpadra vigye, életközelbe hozza a még élő hagyományt, szokásokat, mondókákat, dalokat, viselkedésmódot, tárgyakat, jelképeket — szóval mindent, ami egykor, egy bizonyos korban, az életet jelentette. Ez a műsor minden évben szorosan kötődik az előző évi néprajzi szeminárium és gyűjtőmunka helyéhez és eredményeihez. Vagyis ez az a fórum, ahol ország-világ — vagy legalább a Schubert-park közönsége és a kiállítás látogatói előtt — bemutatják mi mindent, mennyi kincset találtak az elmúlt esztendőben. Azt, hogy gazdag a lelet, már az elmúlt évben, amikor a gyűjtőmunka eredményeiről adtam számot megírtam. Hogy öszszességében ez a gazdagság valóban mit is jelent, azt Zselizen a Béke utcai Városi Ifjúsági Klub termeiben megrendezett kiállításon láthattam. A Nyitra-vidék tárgyi néphagyománya című néprajzi kiállításról s arról, hogy ki mivel, s mennyiben járult hozzá annak gazdagságához most szóljon a legilletékesebb. Kaprálik Zsuzsa, a Csemadok KB néprajzi szakelőadója: — Elsősorban Jókai Marikának köszönöm a segítséget. Neki van a legnagyobb része abban, hogy a még megmaradt tárgyi és folklóranyag ezen a kiállításon látható. Ő adott tanácsot a válogatáskor, a pari nők elrendezésében, egyszóval: mindenben. Tulajdonképpen nem is ő segített nekem, hanem én segíthettem neki, s nagyon örülök, hogy a „kisinasa” lehettem. Marika az, aki már évtizedek óta fáradhatatlanul gyűjti, kutatja és a felszínre hozva életre kelti a Zoboralja kincseit. Köszönöm továbbá minden embernek, aki a kiállítás idejére rám bízta holmiját, hogy ezáltal is gazdagíthassam a látnivalót. A kiállításon bemutatottak a Nyitrai járás területének megfelelően — Zoboralja, amely áll a Nyitra-környéki falvakból, Hegymegből és Vízmegből; Verebély (Vráble) és környéke, valamint Felsőkirályi (Horná Král'ová) — három részre oszthatók. A három tájegység közötti különbséget még az avatatlan szem is észrevette. Hát még a hozzáértő! Éppen akkor, amikor én is a kiállított tárgyakban gyönyörködtem jöttek a Nyitra-vidéki falvak hagyományőrző csoportjának tagjai szintén kiállítást nézni. És ekkor vizsgázott ismét jelesre Jókai Mária, mint a kiállítás rendezője és Kaprálikné Kovács Zsuzsanna, aki a kiállítás anyagát az elmúlt évi gyűjtés alapján összeállította. Még a dumák és a vánkosok elrendezése is megfelelt a szokásosnak, az évek során kialakultnak. Mert nem mindegy, hogy mit hova s miért teszünk. Mindennek szimbolikus jelentősége van. Minden hímzés és minta egyben üzenet is. Csak az a baj, hogy ezt az üzenetet már egyre kevesebben értjük. Vajon miért nem találnak a Nyitra-vidék falvaiban a többi tájakról oda vásárlási — hiteles népviselet vásárlási — szándékkal érkező folklórcsoportok vezetői megfelelő mellbőségű pruszlikot vagy zubbonyt? Amit az asszonyok egykor nagylánykoruktól halálukig viseltek, az a mai tizenéveseknek már szűk! — A felsőtestünk már kiskorunktól el volt szorítva — hangzik a válasz — az úgy volt ildomos. A mi vidékünkön nem voltak megtermett, kerekded menyecskék, csak a sok munka ... — A pruszlik már a későbbi korok — a németes hatás — jövevénye — magyarázza Kaprálik Zsuzsa. — Előbb csak vászoningben vagy más szóval hosszú ingben jártak az asszonyok. Ennek az elejét csak kötővel kötötték össze, s hogy védjék a mellüket, hátukat, azért tettek kendőt a nyakukba. Az inget derékban szintén átkötötték s úgy dolgoztak. Később alakult ki a féling, amely csípőig ért, ehhez már pendelyt viseltek. Mindkét fajta ingnek ismerjük a mellévarrott ujjú és a bevarrott ujjú változatát. A díszesebbek voltak az ünnepi darabok. A pruszlik viselése a kendőt díszkendővé változtatta. Díszítették is, legszebben talán a kolóniák. Gyönyörű, aprólyukú hímzésükkel itt is felhívták magukra a figyelmet. A koloni lyukhímzés legnagyobb szakértője, Dodekné Chovan Ilonka néni is eljött Zselizre s tudom, hogy nagyon örült, hogy amit egykor felfedezett s világgá kürtölte szépségének hírét, azt most színpadon és kiállítóteremben is viszontláthatta. A verebélyi tiszta szobában megcsodálhattuk a menyasszony vetett ágyát. Éppen ezen az ágyon volt jól látható, hogyan váltotta fel az új a régit. Mert abban az ágyban helyet kap a hímes derékalj és hímes vánkos. Ezek vászonneműk, tehát piros szövött csíkkal vannak díszítve. Erre a hat darab párnára kerül a már modernebb ágynemű, az „ancitos" dumna és legalább kilenc párna. Minél magasabb volt az ágy, annál gazdagabb volt a menyasszony.