A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-06 / 27. szám
kon értékes meleg- és szárazságkedvelő növények honosodtak meg, pl. a pusztai árvalányhaj, tavaszi hérics, pukkanó dudafürt, bársonyos kakukkszekfű és több kökörcsinfaj. Gazdag a hegység állatvilága is. A meredeken ívelő dombokat és hegyeket mély völgyek váltják fel, melyekre a civilizáció még nemigen nyomta rá bélyegét. Legfeljebb néhány házból álló tanya húzódik meg bennük szerényen, az elmaradhatatlan gémeskúttal. A magányos sziklaormokat és hegycsúcsokat a középkorban előnyösen használták ki várak építésére. A tájvédelmi körzet hét legértékesebb része szigorított védelmet élvez, különböző védelmi kategóriákban. Ezek mellé a természetvédelmi szakemberek további értékes alakzatokat és lelőhelyeket terveznek védelem alá helyezni. A rezervátumok közül talán legismertebb a somoskői, melynek bazaltorgonája és részben helyreállított vára kedvenc kirándulóhely. Jövőre nyílik meg itt az 1,6 km hosszú tanösvény. Az Egyházasbást melletti Pogányvár nemcsak bazaltsziklái és védett növényei miatt számít különlegességnek, hanem kőtengerében megbúvó szövevényes barlangfolyosói is megérdemlik a figyelmet. A 151 m hoszszú Labirintus-barlang első részeit még Nyáry Jenő kutatta át 1868-ban, számos kő- és vaskori tárgyakat találva bennük. Az Ajnácskő melletti Ragácshegyi rezervátumban részletesen tanulmányozhatjuk az egykori vulkáni kitörés lefolyását. Az 1,4 millió évvel ezelőtt kitörő tűzhányóból hosszabbrövidebb lávafolyamok ömlöttek ki. A tűzhányó gáz- és gőzkifúvásainak, valamint robbanásainak nyomait ma is megtalálhatjuk különféle üregek alakjában. A legjellegzetesebb ilyen üreg a 17 m hosszú Ebeczky-barlang. Falait összesült lávatörmelékek képezik, melyeket több helyen forró vízből kivált vékony kalcitréteg von be. Nevét a barlang arról a földbirtokosról kapta, aki elsőként talált rá az ajnácskői Csontos-árok gazdag felső pliocénkori gerinces állatok csontleletére. De hasonlóan értékes a Csákányháza melletti földtani szelvény, ahol barnaszénréteg bukkan a felszínre, vagy az ajnácskői és sőregi vulkános kürtőkitöltés is. Az új tájvédelmi körzetet irányító székhely Rimaszombatban lesz. A hegység különleges természeti és kultúrtörténeti értékeinek megóvására irányuló munka már ebben az évben elkezdődik. Kép és szöveg: DR. GAÁL LAJOS Árpád fejedelem fia volt Tarkadzus, innen a Tisza-parti Kistárkány neve. Maga a falu fonatánalmájáról és kisüsti szilvapálinkájáról híres, no meg korszerű művelődési házáról, amely az elsők között épült fel a környéken. Szállodájával is feltűnést kelt, hiszen ez sem megszokott egy ezer-ezerkétszáz lakosú falu esetében. A Kistárkányi Alapiskola tanulói szintén a község jó hírét keltik. Bábosai (őket neveztem a címben Tarkadzus utódainak) az idén iseljutottak a Duna Menti Tavaszra, ahol már többször volt részük elismerésben. Elnyerték a legjobb színpadi játékért járó díjat és a gyermekzsűri díját, s a legjobb dramaturgiai megoldásért járó díjat is kiérdemelték. Tarkadzus utódai világjáró emberkék immár, minden évben felkerekednek, s autóbusz hozza őket a Csallóköz egyik legrangosabb rendezvényére, a Duna Menti Tavaszra, amelynek az eseményeit Dunaszerdahelyen és Nagymegyeren követhettük élénk figyelemmel. Tízen jöttek, kíséretükben Orlovszkyné Horváth Erzsébettel, a Kistárkányi Alapiskola igazgatójával. Láttuk őket a színpadon, s a nagymegyeri játékszerboltban, mert a szülőktől nemcsak önmagukra vigyázó figyelmeztetést kaptak a hosszú, több napig tartó útra, hanem zsebpénzt is, amelyen elsősorban játékot lehet vásárolni. Kísérőjük, az igazgató-tanító néni, ide megy velük meg oda, amikor teheti, legyen másféle emlékük is a szereplésen kívül. A kistárkányi 1 .—4. osztályos alapiskolának negyvenöt tanulója van. Néhány tiszacsernyei gyerek is oda járt, míg helyben nem nyílt meg a magyar iskola. Azóta Kistárkány már nem számolhat velük, szüleik végre elérték céljukat, hosszú kiesés után ismét Tiszacsernyőn küldhetik anyanyelvű iskolába lányaikat, fiaikat. Orlovszkyné Horváth Erzsébetet 1985 szeptemberében nevezték ki a kistárkányi iskola tanítójának, majd igazgatójának. A komáromi születésű pedagógusnak elég körülményes az útja a Tisza-parti községig. Miután szülővárosában elvégezte az alapiskolát és a gimnáziumot, 1982-ben az általános iskolák négy alsó osztályára szerzett képesítést Nyitrán. Tanítani azonban nem mehetett mindjárt. Helyszűke miatt nem állhatott katedrára sem Komáromban, sem a környéken. Csallóközaranyosra sodorta a kezdeti évek elhelyezkedési bizonytalansága. A művelődési ház vezetését bízták rá. Egy évet töltött ott, közben megismerkedett nagytárkányi születésű férjével és a Bodrogközbe került. Ott sem tudott azonnal elhelyezkedni a hivatásában, a tiszacsernyei vasútállomás üzemi klubjának vezetőjévé tették meg. Két évig folytatta ezt a munkát, aztán harmadszori próbálkozásra kinevezték tanítónak a kistárkányi kéttanerős iskolába. Férjével, aki most a tiszacsernyei vasútállomás főnökének helyettese, ott vettek házat, így nem helyezték ismeretlen községbe. Már a vasutasok klubjában is foglalkozott gyermekekkel, Kistárkányban csak folytatta a megkezdett munkát. S míg tanítói állásra várt, levelező tagozaton elvégzett Pozsonyban egy hároméves bábrendezői tanfolyamot. Immár hat éve fordítja idejét bábjátékok, színdarabok betanítására, versmondók felkészítésére. Ő maga is versmondó, versenyek résztvevője, kisebb-nagyobb sikerrel. Az idei Jókai Napoknak is versenyzője volt. Ahogy ő mondja magáról: — Ingerdús környezetben nőttem fel. Zeneiskolába jártam, a szereplést korán megtanultam. A szüleim meg a Magyar Területi Színházban dolgoztak. Gyermekkoromtól ebben a világban éltem. A kistárkányi gyerekek kis létszámú csoportot alkotnak, s mindegyikük több műveletet végez. Tízen vannak, többen nem is nagyon lehetnének, a tanulók jó része hátrányos helyzetű családban született, nehéz közülük választani. Orlovszkynénak könynyebb lenne a dolga mamutiskolában, érzelmileg viszont így kerül közelebb a gyerekekhez. — Célom kezdettől az — mondja Orlovszkyné —, hogy a tanítás játékos formában történjék. Ez most már minisztériumi álláspont is, korábban sokszor ért bírálat szűkebb környezetemben a nézetemért. Munkám nem folyamatos a gyerekekkel. Alkalomszerűen mutatunk be színdarabot vagy bábjátékot. Magától értetődően igyekszem a gyerekekből a lehető legtöbbet kihozni. Megadok számukra egy témát, s azt nekik kell eljátszaniuk dramatizálva, saját szavaikkal. Nincs merev forgatókönyvünk. Engedem játszani a gyerekeket. Nem erőszakolom rájuk saját felnőtt véleményemet. — Munkájának milyen a hatása a gyerekekre és a szülőkre? — kérdezem tőle Nagymegyeren. — A gyerekek kimondottan élvezik a játékot. Nagy élmény számukra, hogy önmagukat adhatják a délutáni foglalkozásokon. Sajnos, a szülők sok esetben nem is tudják, mit jelent gyermekük számára az önfeledt játék élménye. — Élvezzük a játékot! — szólal meg Orlovszkyné Horváth Erzsébet mellett az egyik gyerek. — A játékboltot is szeretjük — jegyzi meg pajkosan a másik. — Tegnap egy táskára való játékot vettem — újságolja a harmadik, a legnyelvesebb kislány. A gyermekek egyáltalán nem meghunyászkodóak, fellépésükben, szókimondásukban bátrak, határozottak, mint akik tisztában vannak azzal, hogy fontosat csinálnak. És ez természetes is. Nemegyszer kerültek szemtől szembe az otthoni és az idegen környezet közönségével. Persze, csak később tudatosul majd bennük igazán, mit jelentett számukra a Duna Menti Tavaszra eljutni, a zsűri szigorú szeme előtt bábjátékot bemutatni, az annyi helyen kifüggesztett műsorplakátokon önmagukat is látni, a kistárkányi gyerekeket, akik a meszsze Bodrogközből jöttek el a Csallóközbe, oda-vissza majd ezer kilométeres utat megtéve. — Öröm foglalkozni a gyerekekkel — mondja meggyőzően Orlovszkyné Horváth Erzsébet. — Öröm itt lenni a Duna Menti Tavaszon, a Dél-Szlovákia minden részéből megjelent gyerekek és kollégák között. Megfigyelni, hogyan dolgoznak mások, és a tanulságot is levonni. És megállapítani, hogy hol tartunk. — Szereti a hivatását ? — Nagyon. Örülök, hogy tanító lehetek. Az iskolában őszinte, tiszta emberpalántákat látok magam körül. Sokszor eszembe jut persze, hogy ezekből a tiszta lelkű gyerekekből lesznek majd a csúnya felnőttek. És ez a felnőttek hibája, akik mindig csak fegyelmeznek... Orlovszkyné Horváth Erzsébet boldog, hogy gyermekeket taníthat. Ahogy láttam, a tanítványai is örülnek, hogy önfeledten játszhatnak. Hogy időnként hosszú útra indulhatnak, s otthonuktól több száz kilométerre csilloghatnak-villoghatnak, szerepel hetnek MÁCS JÓZSEF Fotó: Gyökeres György Tarkadzus utóda A gyerekek játszás közben. Baloldalt Orlovszkyné Horváth Erzsébet