A Hét 1996 (40. évfolyam, 1-2. szám)

1996-03-15 / Próbaszám

A NAGYVILÁG Izraeli választások Türelemfogyatkozás Izrael türelme elfogyott. Simon Peresz miniszterelnök - ha meg akarja nyerni a válsztásokat - kénytelen keményen fellépni az iszlám terroristák ellen. Az Iszlám Ellenállás Mozgalma, a Hamasz az utóbbi négy öngyilkos merényletben több mint hatvan izraelit ölt meg. Jasszer Arafatnak, a palesztin önkormányzat elnökének sürgetésére a palesztin és az izraeli rendőrök hatal­mas méretű akcióba kezdtek a funda­mentalisták kézrekerítésére. Többszáz szimpatizánst és aktív tagot sikerült letartóztatniuk, de a nagy halak nem kerültek horogra. Arafat eközben nem mulasztotta el kijelenteni, hogy Izrael hergeli a szélsőségeseket, mert szinte katonai blokád alá vették a palesztin autonóm területeket s éheznek az ott rekedt lakosok. Azt azonban elfelej­tette, hogy a blokád a merényletek eredményeként jött létre. Peresz nehéz helyzetben van. Ellenzéke, a Likud, és más, kisebb nacionalista pár­tok azzal vádolták őt, hogy a választá­sokig egyezséget kötött a szélsőséges palesztin terroristákkal, ezzel is bizony­ítandó, hogy létjogosultsága van a békefolyamatnak. De jött a “Hamasz­­segítség” - merényletek formájában, amivel az izraeli kormányfő bizo­nyíthatta, hogy mindez rágalom. A Likud, több mint valószínű, melléfogott. Peresz népszerűsége ezáltal nemhogy csökkent volna, de a közvéleményku­tatások szerint megszilárdította pozíci­óját. Temetni azonban nem kell a szél­sőségeket nem éppen elítélő jobboldali Likudot. Egy melléfogás kevés. A Hamasz és fegyveres szárnya, a Kamász szinte biztos, hogy folytatja a harcot, mert “Arafatot le kell mosni a politika színpadáról”, ő ugyanis megal­kuvó - legalábbis fundamentalista szemmel. Most a Likud várja a me­rényleteket, mert azok a malmára hajt­ják a voksokat. Nem szabad elfelejteni: Izraelben nemsokára választások lesz­nek. Választási kampány az 138 millió dollár Ennyi pénzt fektettek eddig válasz­tási kampányukba a republikánus elnökjelöltek az Egyesült Államokban. A legesélyesebb republikánus Robert Dole ezidáig egymaga 30 milliót. Bill Clinton, a demokraták egyetlen jelöltje összesen ugyanennyit költhet kapmá­­nyára. Több pénze egyelőre erre a célra nincs, talán nem is kell, hiszen a közvélemény-kutatások szerint maga­san vezet Dole előtt, aki azonban a bombameglepetést kampányának végére tartogatja. A meglepetést Colin Powellnek hívják. A színesbőrű tábor­nok neve az Irak ellen folytatott háború idején vált minden amerikai számára ismertté. A gyorsaságukról híres ame­rikai felmérések alapján ha Dole alel­­nökjelöltje Powell lenne, akár meg is nyerhetné az elnökválasztásokat. A nyugalmazott tábornok egyelőre nem nyilatkozik az üggyel kapcsolatban. Pat Buchanan, a­­ Publikánusok szex­ USA-ban főségektől sem mentes jelöltje máris megtámadta Dole-t, mondván, Powell híve a művi terhességmegszakításnak. A háttérben azonban a populista Buchanan árnyalt rasszizmusa mun­kálkodik. A volt TV-kommentátor esély­ei azonban szinte egyenlőek a nullá­val. Nem sikerült pártját maga mögé állítania, még a multimilliárdos Steve Forbes, aki a legkisebb támogatottság­gal indult a rebulikánusok között - is megelőzi Buchanant. De a Forbes kampányába ölt 25 millió is kárba vész. Clintonra nehéz éjszakák és még nehezebb nappalok várnak. A mérsé­kelt republikánus Dole ugyanis rájött, hogy nem a gondosan megtervezett beszédek (még az USA-ban sem) és a pénz döntenek, hanem a személyisé­gek. Clintonnak pedig csak egy Al Gore-ja van, aki jó algoré, de nem átütő személyiség. Az unalmasnak hitt amerikai elnökválasztásokból valódi thriller válhat. MOLNÁR NORBERT ITTHON Eredménytelenül végződött a Magyar Koalíció pártjainak találkozója Vladimír Meciar kormányfővel és Jozef Kalman miniszterelnök-helyettessel. Mint azt az MK képviselői röviddel a találkozó után elmondták, a miniszterelnök egyetlen javaslatukat, indítványukat sem fogadta el, legyen szó akár a közigazgatási reformról, akár a kisebbségi nyelvhasználatról, akár a tulajdonos nélkül maradt mezőgazdasági földterüle­tek községekre való átruházásáról. A kormány második embere azonban hangsúlyozta: olyan alter­natívát kínáltak fel a Magyar Koalíciónak, hogy Szlovákia aláírná a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek fényében szakemberek vizsgál­nák meg, milyen törvényes garanciákat nyújtanak a szlovák jogszabályok pl. a magyar kisebbség nyelvé­nek használatára a közéletben. Kalman továbbá elmondta, hogy a szlovák kormány nemcsak saját kormány kontra Magyar Koalíció A barikád két oldalán programnyilatkozatát, hanem az éppen egy évvel ezelőtt aláírt, de eddig még nem ratifikált magyar-szlovák alapszerződést is betartotta a területi átrendezés tervezése során. Szerinte ugyan­is az új közigazgatási határokkal nem változik meg a szlovák és magyar anyanyelvű lakosság aránya. Nem így gondolja A. Nagy László, az MPP elnöke, aki újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, a kormány egyetlen kezdeményezést sem fogadott el az új járások kialakítására, annak ellenére, hogy a kérdéses területeken a közigazgatási kritériumok mindegyikének megfeleltek. Külön találkozóra került sor a kormányfő és a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért elnöke, Gyimesi György között. Gyimesi már valami­vel derűlátóbban nyilatkozott, mert szerinte Meciar megígérte, a választási körzetek nem feltétlenül lesz­nek azonosak a közigazgatási határokkal, ami lehe­tővé teszi, hogy a magyar képviselet legitim módon, szavazatainak alapján kerüljön a parlamentbe. “Meciar megígérte, elutasítja a Szlovák Nemzeti Párt javaslatát, mely szerint a magy­ar iskolákban szlovák nyelven oktatnák a tör­ténelmet, és a szlovák nyelvet csak szlovák nemzetiségű tanárok tanítanák” - nyilatkozta Gyimesi. Az MNMBJ egyébként tavalyi mega­lakulásakor célként tűzte ki a párbeszédet a szlová­kok és magyarok között, a megbeszélések mögött viszont nem áll választásokon szerzett mandátum. A legitim képviseletek megbeszélései egyelőre a süke­tek párbeszédére hasonlítanak, Gyimesi mozgalma pedig messze áll attól, hogy légionáriusként fehér zászlót lobogtasson a Béke téri kormányépület előtt. -lovász- HÉT NAP Balkáni népvándorlás Dayton: esély a Négy év után a békét a NATO kényszerítette ki a volt jugoszláv tér­ségben. A fegyverek erejével. Időközben - becslések szerint - min­tegy kétmillióan hagyták el lakóhely­üket, az ellenséges csapatok közeled­tének hírére, vagy a katonai behívó kézbesítése elől menekülve. Esetleg éppen nacionalista vezetőik csalárd felhívásának eleget téve, így futott el fejvesztve-kapkodva a kraji­nai (Horvátország) körzetből közel 200 000 szerb. Most meg Szarajevó peremvárosaiból, több tízezren, még­­ a képhír bejárta a világot - a halot­taikat is magukkal véve - a végsőkig fokozva a helyzet tragikumát és abs­zurditását. Három és fél éven át vis­zont ők ostromolták, ágyúzták, éhez­­tették a bosnyák fővárost, a filmkame­rák akkor piactéri mészárlások szé­troncsolt tetemeit rögzítették. A tévé képernyője előtt ülve ezt is mindenki láthatta. Etnikai tisztogatás. Nyelvészetileg kissé illogikusnak tűnő kifejezés. Fogalomtáráról nem is beszélve. Ez volt a taktika, ami egyébként a világ­­történelemben nem számít különösebb újításnak. Minél több területet meghódítani, onnan a más népeket elzavarni, majd a zsákmányt egyesíteni. A szerbek e képlet alapján indították el a háborút. Annak most - úgy tűnik - vége, ám ne feledjük, az IFOR-erők megbízatása (egyelőre) csak egy esztendőre szól. Vissza­térhetnek-e tehát a menekültek koráb­bi otthonaikba? A kérdést boncolgat­va mindenekelőtt megállapítható, a daytoni békeszerződés ehhez megte­­remtentette az alapfeltételeket, ilyen vonatkozásban elkötelezték magukat Kis-Jugoszlávia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina vezetői is. Elvben tehát a dolog lehetséges, a gyakorlat azonban más képet mutat, s a hazátlanok visszaszállingózása is igen lassú folyamatnak ígérkezik. A háború végcélja a szerb területek egyesítése - visszatérésre nem vált valóra, ezt mindenki tudja. Az etnikai körzetek azonban nagyjá­ból kialakultak, ily módon mindenki számára akadna valahol hely, de nem biztosan ott, ahonnan elűzték. Azután: Boszniában már hatályba lépett egyfajta közkegyelem, Szerbiában viszont hosszabb ideje várat magára az amnesztiatörvény. Horvátország a jogi procedúrát bonyolította, ami voltaképpen lehetet­lenné teszi a visszatérni szándékozók hazatérését. A zavaros örökösödési törvénykezések és állampolgársági meghatározások csak tovább színezik a bizonytalanságot. Akik az elmúlt esztendőkben külföldön feltalálták magukat, egzisztenciát, munkát és lakást szereztek, többségével marad­nak. Mások más okokból maradnak: a krajinai szerbek tízezrei nyilván sokkal jobban érzik magukat (eltartottként) a békés Vajdaságban, mintsem hogy visszatérjenek felperzselt otthonaik­ba, a horvát revanstól való állandó rettegésbe. A bizalmatlanság tehát az első számú tényező, hiszen a politikai vezetők, a tábornokok és a sajtó éve­ken át szajkózta: elképzelhetetlen a más népekkel való együttélés. S hogy ezt sikerült mélyen a lelkekbe sulykol­ni, nyilván ennek a háborúnak ez a legszomorúbb tapasztalata. A gyűlölettel, a gyanakvással szemben pedig tehetetlenek a külföldi katonák és a nagyhatalmak is. A Balkánon romos, gazdaságilag kimerült új országok próbálkoznak most a talpraállással, élükön a harco­kat kirobbantó vezetőikkel, kiéhezett, elfásult lakossággal, jó ideig még a polgári demokrácia reménye nélkül. A hazatérők áradata így későbbre vár­ható. A közállapotok bizonytalansága és rendezetlensége most olyan fokú, hogy az e pillanatban még alkalmat­lan a tömeges visszafogadásra. SINKOVITS PÉTER a hét

Next