Magyar Akadémiai Értesítő, A Mathematikai és Természettudományi osztályok közlönye, 4. kötet, 1863

1863 / 1. szám - Honunk kertészete a multban s jelenben. B. Prónay Gábortól

HONUNK KERTÉSZETE A MÚLTBAN S JELENBEN. 5­1 az egyiptomiak által, mint az ugorka, dinnye, hagyma, fog­hagyma, melyeket a zsidók nagy mennyiségben díszleltettek. — így Mózes, a gyümölcsfákat illetőleg, népének hasznos törvényeket szabott. Az első három évben a gyümölcsöt le­szedni tilalmaztatott, a negyedik év az Istennek szolgált, és csak az ötödik évi termést élvezhette a tulajdonos. Miből ön­ként következik, hogy így jobban meggyökerezhettek és erő­sülhettek a fák. „Krisztus Urunk születése előtt a kilenczedik században Alkinous kerteiben találtattak körte-, alma-, fige- és olaj­fák. A konyhanövények ugyan egyenként elő nem számláltatnak, azonban felemlíttetik, miszerint ezek veteményes ágyakban termesztettek. „így Salamon füvész volt, és mint ilyen, a virágoknak nagy kedvelője, melyeket kertjében szenvedélylyel ültetett, — így Athénében és Rómában különös üzlethez tartozott az iparosok azon osztálya, kik virágokból koronákat, koszorúkat fűztek és kötöttek. Azonban ezen régi adatoknak, melyek kü­lönben a kertészet bölcsőjét képviselik, fejtegetésébe bele­ereszkedni nem szándékom, de egyedül hazánk régi és jelen kertészete vázlatát adni czélom.­­ „Midőn a magyarok Ázsiából kijöttek, polgári társaságba állván, hogy állami czéljaikat jobban elérhessék, és Almus herczeget fejedelmeknek választván, sokkal inkább az ország rendbeszedésével lehettek elfoglalva, mintsem hogy mindjárt a kertészettel foglalkozván, a kertek alakításához láthattak vol­na. Ezen idők inkább az előítéletek és harczok jelképét visel­ték . a folytonos hadjáratok és ezekkel összekötött szüntelen költözködések a fővezéri szaknák fővonalai. „Az áldott béke és nyugalom, mely az iparnak egyik főkelléke és támasza, hiányozván, a nemzetek mintegy oda utalva voltak, hogy először is csupán csak élelmi szükségek fedezéséről gondoskodjanak, és e szerint csak azon gabona­nemek, melyek ős­hazájokból eredtek, mint : tiszta buza, rozs, árpa, és melyek élelmi­szereikhez tartoztak, lehettek és voltak első termesztményeik. „Midőn István a királyi széken helyet fogott, és a ke-

Next