A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1870 (4. évfolyam)
1870 / 1. szám
, így például a báróné sokszor mondotta, hogy a gyermek minden akadály nélkül kathol, pap által fog megkereszteltetni, mit a káplán hallott, de hinni nem akarta ; a báró továbbá az udvaron sétáló papnak kiszent, hogy feküdjék le, későbben a tiszttartó ment a káplánhoz s őt vacsorára kérte, mi a barátnak tetszett is volna, azonban a kísértésnek ellentállott, mert, mint mondá : neki reggel misét kell mondania, s addig semmit sem szabad ennie. A barát későbben látván az inasoknak s a tiszttartónak az udvaron járkálását, az utolsótól kérdezte, miért nem feküsznek le? — a felelet volt , mert sok kutya van a háznál, s ügyelni kell, hogy azok ugatásukkal a csendességet meg ne háborítsák ; valóban pedig, mint a barát a püspöknek há , nem a kutyákra, de rá ügyeltek, nehogy véletlenül azon szobába menjen, hol a gyermek van, s azt megkeresztelje. Mivel a barát arról is értesülve volt, hogy a keresztelésre két kálvinista pap volt berendelve, — t. i. a köbölkúti és az ötvösi papok, még inkább nem tágított, még jobban vigyázott, nehogy véletlenül az ő szemességét kijátszodják ; de szent buzgóságának daczára is a novemberi hideg éjjel érezte s igy reggel felé egy szobába bement magát kissé melegítni ; a mint észrevették, hogy a páter nincs a maga őrálló helyén, e pillanatot használták a gyermek megkeresztelésére, mit az elébb megérkezett köbölkúti pap teljesített. A barát a keresztség felöl értesülvén, a bárót interpellálja, ki ezt feleli neki : „Az enyim a ház, az enyim a nő, az enyim a gyermek, s így én velek azt teszem, a mi nekem tetszik, s én fogok erre nézve felelni ott, hol kell." A káplán azonban, mivel szerinte: „nem az egyházlag kiszabott szertartások szerint történt a keresztelés", azokat utólagosan kipótolni, azaz : a gyermeket újra megkeresztelni akarván, ezt sürgette, — de akkor a báró megharagudott s fenyegette a káplánt, hogy udvarában ilyesmit tenni ne merjen, mert a dolognak rosz vége fog lenni. A barát a fennebbiek szerint legjobb akarata s törekvése mellett is ezért nem érhetvén, mindazt, a mi történt, a püspöknek megirta, ki neki a keresztelési szertartások utánpótlását kötelességévé tette ; mint szintén tudatni a báróval, hogy azt az ő rendeletéből jelenti , azután a dolog kimenetelét irja meg. A barát bemegyen a nejénél lévő báróhoz, s a püspök parancsolatát felolvassa. A báró arra ezt felelte : Értem, hallom, a gyermek megkeresztelése minden szertartásokkal történt. Barát : Nem a kálvinistáknál szokásos szertartásokról, de a róm. kathol. egyházéiról van szó ; megengedi-enged, hogy püspököm rendeletét végrehajtsam ? Báró : Ha ezt meg akarnám engedni, nem mondtam volna önnek, hogy „minden szertartásokkal" történt a keresztelés ; a püspök kivonatát meg nem engedem. A báróné beleszólván a dologba, mondja a káplánnak : Ön nem oka, hogy azt, ami önnek parancsolva volt, nem teljesíthető ; önt azért hibáztatni nem lehet.