A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1886 (20. évfolyam)

1886 / 1. szám

vesbbé mester a verselésben. Sorai könnyed lejtésűek, zengzetesek; rhythmusa oly élénk s oly magyaros, minőt ama korban csak Gyön­gyösinél találunk. Rímei kifogástalanok. E kitűnő tulajdonságok egyenesen Gyöngyösire utalnak. Ama korban így verselni csak ő tudott ; s költői egyéniségének vonásai egytől-egyig felismerhetők e fordításokon is. Olyan reminiscentiákat, minek ismeretes műveiben nagy számmal találhatók, ezekben hiába keresünk ugyan, de ennek is megvan a maga egyszerű magyará­zatja. Nagyon természetes, hogy ő is, mint sok más költő, fordítá­sokkal kezdte pályáját. Ovidius múzsája felbátorította, hogy saját költői erejét s nyelvünket próbára tegye. Midőn aztán évek s talán évtizedek múlva ismét irogatni kezde, ifjúkori szárnypróbálgatásainak csak puszta emléke élt lelkében. Eredeti műveket irván, melyeknek tárgyait nemzeti életlink mozzanatai szolgáltatták, más gondolatok, más eszmék fogamzottak meg lelkében. A hatás, melyet ifjúkori for­dításai révén Ovidiustól vett, el nem enyészett soha; de a gondola­tokat, eszméket és kifejezéseket, melyekkel emez első kísérleteiben találkozunk, későbbi műveiben újabbak váltották fel, így mosódtak el lelkében a reminiscentiák, s ezért nem találunk ez ifjúkori dolgo­zataiban egyező kifejezéseket. De költészetének alapvonásai világosan kitűnnek ezekből is. Az osztály­titkár a következő megjegyzésekkel kísérte a bemutatott értekezést : Dr. Nagy Sándor csak annyit bizonyít, hogy Gyöngyösi for­díthatta e költeményeket, de nem bizonyítja be, hogy valóban for­dította is. Külső okot eleget hozott fel e föltevés lehetőségére, de belsőt keveset, mert a sormetszetek szigorú megtartását, némi ma­gyaros választékosságot, a közmondásos és népies szólásmódok hasz­nálatát a XVII. és XVIII-ik század más műveiben is megtaláljuk, kivált azokban, a­melyek a Gyöngyösi iskolája nyomán keletkeztek. A föltevést csak Gyöngyösi munkáinak, sajátságainak, nyelvfordula­tainak részletesebb és behatóbb összevetésével lehetne valószínűvé tenni. De még az sem bizonyos, hogy e fordítások csakugyan a XVII-ik században keletkeztek-e, mert a bennök előforduló obsitos szó alkal­masint csak a XVIII-ik században kezdett használtatni. Magok a mű­fordítások mindenesetre érdekes adalékok. A bennök előforduló közmondás . De én is részt vettem a háncsai vámban, mely nem található meg közmondásaink között s mely a szöveg sze­rint annyit tesz, mint megvénültem, még más tekintetben is figyelmet érdemel. Egyik régi históriás énekszerzőnk neve ma is vitás, egyik Bánkainak, a másik Bányainak, a harmadik Bánczainak olvassa. Azon­ban ez utóbbi nevet sokan azért nem akarják elfogadni, mert ily helynév nincs. íme e költeményben mint helynév fordul elő Báncza s e homályos kérdést megvilágítja. Mindezt Nagy Sándor bővebben kifejtette az Egyetemes Ph­ilologiai Közlönyben (1844. jún. VI.) s itt csak érinti. 1.

Next