Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1973 (80. kötet = Új folyam 18. kötet)

1973 / 7-8. sz. - PÁNDI PÁL: Petőfi Sándorról

Valóságosnak és megvalósítandónak, átformálandónak és az átformálás tendenciájának egységes művészi valóságként történő lírai felmutatása az egész alkotói folyamat mozgósítását követeli meg. Ennek a folyamatnak volta­képpen minden jelentős alkotónál, művészi újítónál jellegzetes tényezője az összekapcsolási készség, az az adottság, amellyel hiteles emberi nexust tud te­remteni a költészet világában szokott és szokatlan, valódi és vágyott, köz­használatú és ritkán előforduló, lokális és egyetemes, konkrét és elvont között. A fiatal Petőfi talán 1840-ben vagy 1841-ben írta meg Az őrágyhoz­ című disztichonos vallomását: Égig emeljen bár a játszi szerencse kegyelme, És legyen első rang rangom az isten után; S bár csak azért szüljön két India kincset özönnel, Hogy büszkén ajakam mondani tudja: enyém! Durva faalkotmány­­ emléked nem leszen irtva Számból s akkoron is hajlik öledbe fejem. Hisz te az Ínségnek mikor éje boronga körűlem S hervasztott a bú, balzsamos enyhet adál. Enyhet adál ! az élő vad kínok örömtelen ifja Leggyönyörűbb álmit kebledlen álmodozá. Bizonyára nem a tudatos ars poétikai eltökéltségnek, hanem a konvenciók burkát feszegető tehetségnek, a versbetörő élmény erejének köszönhető ez a kis költemény, amelyben felfigyeltető egységet alkot a hagyományos­ sablo­nos stílus és vallomásréteg a szokatlanul magasba csapó, isten utáni pozí­cióba emelő öntudattal. Ez az összekapcsolás is merész, szokatlan, de a telje­sebb lírai, szemléleti izgalmat az teremti meg, hogy a vers címzettje az őrbódé priccse, a „durva faalkotmány", amely az isten után következő rang, a „két India", a „balzsamos enyh", az „élő vad kínok" társaságában a nyers valóságot képviseli, valóban szokatlanul, — bár nem minden előzmény nélkül, gondoljunk Csokonaira. S ez az „őrágy", összekapcsoltán a hagyományos vallomás-tónus­sal és az önérzet felszikrázásával, „beleszól" az egész versjelentésbe. Logikai magyarázat nélkül is markánsan hozzájárul az önérzet és a méltatlan helyzet közti feszültség felfokozásához, az isten utáni első rang öntudatának és a rang­ nélküli közlegényi létnek a konfrontálásához. Íme, a kamasz-Petőfi kombinációs ereje spontánul is mily élénk felidéző erővel emeli költészetbe a korai öntudat és a rideg élethelyzet élményét. Egy másik, későbbi példatípusként megemlíthetjük az Imádságom című versét. Az 1845 augusztusának végén vagy szeptemberének elején született költemény heviés kedélyességgel, az önszemlélet játékos lendületével indul: Elkárhozástól félt szegény anyám, S talán féltése nem alaptalan. Tart tőle — s ebben igazsága van — Hogy már régóta nem imádkozom. Imádkozom hát . . .­ ­ P. S. Összes Művei új kritikai kiadásának sajtó alá rendezői a költemény keletkezését 1841. február—márciusra teszik. A vers jegyzetében a többi között ezt olvassuk: „őrágy: a nyelvújítási mintára készült szó egyelőre Petőfi alkotásának látszik . . ." (I.k. 261. o.).

Next