Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 13. (1962)
1962 / 1. szám - Mocsár Gábor: Kettős novella
Mocsár Gábor Kettős novella Az egyik A fák megérezhették a vihar közeledését, mert levelüket szorongó várakozásukban meg sem mozdították. Moccanatlanul várták a vihart, aminek szele még nem ért idáig, csak nyugaton, messze, mintha nagyon távoli ütközet hangjai lennének, bontogatták mély mozgások az este csendjét. Olykor az ég alja felvillant, talán a föld lelke alulról adott hívó jeleket a fekete égnek. Csöndben, sötétségben várta a távoli vihart a tanya. Nagyon vártamár, mert hetek óta nem esett s a fák attól tartottak, megint elkerüli őket az eső. Anicska János fáradtan ért haza. Gyalog jött az állomásról. Óvatosan, zajt nem ütve megállt az udvar közepén s tudta, hogy ma este sem tud bizonyságot szerezni. Ő ezeknél egy idő óta nem tud semmi bizonyosat - s ma este is, mintha széles mezőn járna, szakadék szélén torpanna meg. Nincsen rosszabb a bizonytalanságnál, ezért rosszak azok a bírák, akik sokáig halogatják az ítéletet s ő ilyen rossz bírája volt önmagának. De erről nem tehetett, még nem volt elég bizonyíték a kezében. Mint a pók, amelyik nem csak alkotója, hanem rabja is saját hálójának hosszú idő óta ődöngött ebben a hálóban. S ha egy szálnak a végére jutott, onnan csak a nagy, üres világba látott. Nem érti a mások lelkét s épp azokét nem, akik amúgy a legközelebb állnak hozzá. D ács volt, máshonnan került ide s az itteni parasztok, a tanyasiak - bár közéjük keveredett, feleséget is közülök választott - mindmáig idegenek maradtak előtte. És félelmesek. Fél szóból értik egymást, mert amúgy is szűkszavúak. Egy összenézésük többet mond, mintha a beszédesebbek hosszan tanakodnának. Valami fal van itt, bizonyára szívós és rugalmas anyagból, amelyik mindig visszadobja őt. Ezeknél ő sohasem tud bizonyosat. De viszont ők tudják, hány órakor jön meg az esti vonat és most már minden nyomot eltüntettek. Felesége, mint akit ájultra vertek, akzik a maga ágyában, a juhász is maga vackán, a hodályban. Ő most már csak annyit tehet, hogy lefekvéskor megszagolja felesége ruháit, nem éreznie rajta birkaszagot. Ha azt megérezné, máris tudná, mi történt, amíg ő odajárt, így is tudja. Behunyta a szemét és látta. Annyira fájt, hogy majdnem felnyögött. Árvái, a juhász, a nagy fekete ember, meg Mari, a fehérbőrű, barna asszony s a föld behajlik alattuk. Asszonyának félig nyitott száját is látja,s hallja, ahogy a nagy fekete ember mozog. Honnan veszi ezeket a képeket s hangokat, honnan a mély szorongást, amitől a torka kiszárad? Nem ez a fontos, hanem az, hogy amit a szemhéjára fest, igaz.