Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 14. (1963)
1963 / 8. szám - Várkonyi Anikó: Bolyongás (vers) - Várkonyi Anikó: Hallgass (vers)
Várkonyi Anikó Bolyongás Égi kovászom kiszáradt, Elfogyott már a kenyerem. Piros bogyók, keserű sóska. Somfa virágát eszem. Törékeny Vállam sárkányfogak Sajduló nyomával teli, Kurtaszoknyás koboldok jöttek. De nem tudtam már csak inteni, És levágták a hajamat. Kihullott kövüléseim Most a batyumban viszem, Gyíkok szaladnak előttem Kölcsön kérik a szemem, A bőröm hamvát eladom. Három friss búzaszem-napért Ruhám a csendért, szavam kenyérén. Forrásvízért a bánatom. Hallgass Hallgass, gyermek, Üsd meg a szádat, Mi volnál más, Csak rossz utánzat, Vásárok falusi ripőkje, Ahogy köd-apád megcsinált, Ki elvetett szomorú anyádba, Könnyen sarjadó szél-magot, S megijedt mégis a vihartól, Csorba sarlóval aratott. Cigányságod, mint nyári Holdom kitellett, és még csodálod. Hiszen tudod, nyugtalan vagy, Zerge-álmod is hazug. Nap-tányérokkal csörömpölsz. Gyöngyeid hamis csillagok, S ha vézna tested meggyalázták. Füstös bőrödet nem takarod A csend árnyékos selymibe. Ezerszer hulltál, sose haltál. Csak megnyaltad az életet, Tehénszagú mezőkre vágytál, S az voltál mindig, csak bolond, Megsajnálni se érdemes. Hallgass, a szavak kerge pénzek, S magad sem tudsz már merre futni. Mit kezdhetnék hát veled? 18